Délmagyarország, 1970. február (60. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-05 / 30. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJ ETEK! 60. évfolyam, 50. szám 1970. FEBRUÁR CSÜTÖRTÖK Megjelenik hétfő kivételére) mindennap, hétköznap 8. vasárnap 12 oldalon, ARA: 80 FILLÉR Jubileumi munkaverseny a cipőgyárban Százból 98 első osztályú Megnyílt az FKP kongresszusa Szerda délelőtt a Párizs pártnak a kongresszusra érA Minőségi Cipőgyár öt vállalata közül a szegedi igen jó hírnévnek örvend, mivel összes termelésüknek a nagyobb része első osztályú áru. Ebben a gyárban kizárólag női cipőket készítenek. évente 1 millió 300— 400 ezer párat. Szöllösi Sándor igazgató precíz: „Tavaly 1 361 950 párat gyártottunk" — amelynek 95,6 százaléka volt első osztályú minőség, amely különb az iparági átlagnál. A jó munka eredménye. hogy nemcsak idehaza, de a külföldi országokban is szívesen megvásárolják a szegedi gyárban készített cipőket. Termelésük kétharmadát határainkon túl értékesítik. Idén körülbelül ugvananynyi cipőt gyártanak a szegedi üzemben, mint tavaly, így a munkaverseny céljai között nem is nagyon szerepel a többlet, inkább csak a termelékenység javítása és a minőség további csiszolása. Strasinszky Sándorné, a szakszervezeti tanács titkára elégedetten beszél a szocialista brigádok vállalásairól, a jubileumi verseny eddigi eredményeiről. A szegedi gyárban hagyományai vannak a szocialista versenynek: két brigád, a Vörös Csillag, amelynek a vezetője Dóczi Jánosné. s a Béke I„ amelynek Kovács Józ.sefné a vezetője. elnyerte az arany plakettet is. A jubileumi munkaversenv adott inspriációt több munkacsoportnak, hogy részt vegyenek a brigádmozgalomban. Szeged város felszabadulásának negyedszázados évfordulóján négy új brigád alakult és kapcsolódott be a szocialista versenybe. Közülük a Termelékenység nevet viselő kollektíva. Bóka János vezetésével a balesetek megelőzésében kíván példamutató munkát végezni. Különleges tennivalókat nem kíván ennek a vállalásnak a teljesítése, mindössze annvit, hogy pontosan betartják a technológiai előírásokat. a rendeltetésüknek megfelelően használják a gépeket és kéziszerszámokat. A jubileumi munkaversenyben résztvevők élen járnál: a minőség javításában. Legjobban egy számadat bizonyítja eredményüket: vannak olyan üzemrészek, ahol a dolgozók tavaly egész évben megkapták a 9 százalék körüli minőségi prémiumot. tehát minden 100 pár cipőből 96—97 pár első osztályú volt. A verseny most bontakozik ki igazán, eredményét pedig jelzi a januári munkasiker, amikor a gyár átlaga elérte a 99 százalékos minőségi szintet, száz pár cipőből kilencvennyolc pár kifogástalan. első osztályú minőség. Igaz. hogy a szegedi üzem kollektívája magas mércét állított önmaga eié. amikor elhatározta, hogy 1970-ben 97,5 százalékban első osztályú cipőt állít elő. A verseny eredményei között tartják számon azokat az intézkedéseket, amelyeknek révén javult a termelékenység. Az úgynevezett alja-körön műszakonként 6 —7 emberrel kevesebben is elvégzik a tennivalókat. A korábbi müszakpótlékos bérezési megoldást megszüntették. összevontak egy-két munkafolyamatot, ezzel javítva az egy főre eső termelékenységet és a jövedelmet is. Másik említésre méltó dolog. hogv ahol lehetséges, könnyűének a munkavégzésen. A cipősarok felső foltját eddig két ember kézzel készítette e! Nemrégiben olyan masinát konstruáltak a gyárban, hogy egy ember könnyűszerrel elvégzi a szükséges munkát és sokkal tnegbízhatóbb, jobb minőségben. A Minőségi Cipőgyár szegedi vállalatánál most készülnek a szokásos termelési tanácskozásokra, ahol a gazdasági vezetők beszámolnak a múlt évi eredményekről és vázolják az idei tennivalókat. A gyár igazgatója elmondta. hogy a tanácskozásokon arra kérik majd a szocialista brigádokat, hogy a jubileumi verseny kapcsán nyújtsanak segítséget a napi tervek pontos teljesítésében. a minőségi előírások betartásában és a munkaidő teljes kihasználásában. G. L melletti Nánterre Maurice Thorezról elnevezett sportcsarnokban megnyílt a Francia Kommunista Párt XIX. kongresszusa. Jacques Duclos, a Politikai Bizottság tagja rövid bevezetőjében mindenekelőtt mélységes sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Waideck Rochet, a párt főtitkára betegsége miatt nem vehet részt a kongresszus munkájában. Duclos üdvözölte a kongresszuson részt vevő mintegy ezer küldöttet, a meghívottakat, a 65 testvérkezett küldötteit, közöttük elsőnek a Szovjetunió és a többi szocialista ország képviselőit. A jelenlevők különösen viharos tapssal fogadták, amikor Duclos a két vietnami küldöttséget üdvözölte. Duclos végül hangsúlyozta, hogy a kongresszus munkáját két nagy évforduló megünneplése jegyében tartja meg: Lenin születésének 100. évfordulóját és az FKP megalapítását jelentő toursi kongresszus 50. évfordulóját ünneplik. (Folytatás a 2. oldalon.) Lengyel—nyugatnéme! tárgyalások nyitánya Fontos esemény kezdődik ma, csütörtökön Varsóban: lengyel—nyugatnémet tárgyalások, Duckwitz államtitkár vezetésével már meg is érkezett a lengyel főváM egy á laszf ottá k az Akadémia új tagjait Szerdán, az akadémiai közgyűlés második napján délelőtt befejeződtek a tudományos osztályok ülései. Ezúttal négy tudományos osztály ülésezett. Délután a közgyűlés megtartotta első zárt ülését, amelyen megválasztották az Akadémia új tiszteleti, rendes és levelező tagjait. Tizennyolc nemzetközi hírű tudóssal gazdagodott az Akadémia tiszteleti tagjainak névsora. Az új tiszteleti tagok A. P. Alexandrov, szovjet akadémikus, fizikus, A. T. Balevski, bolgár akadémikus. metallográfus, H. Daszkalov, bolgár akadémikus, paradicsomnemesílő, T. Sz. Hacsaturov, szovjet akadémikus, közgazdász, V. Hristov, bolgár akadémikus, geodéta. E. E. Itkonen, finn akadémikus, nyelvész, M. V. Keldis, szovjet akadémikus, matematikus, Kürti Miklós, a Royal Society tagja, magyar származású angol fizikus, A. Lwoff, francia akadémikus, Nobel-díjas rákkutató, S. Milcu, román akadémikus, endokrinológus, C. D. Nenitzescu, román akadémikus, vegyész, R. Nevalinna. finn akadémikus, matematikus, G. Novak, jugoszláv akadémikus, történészrégész, T. Orlowski, lengyel akadémikus, nefrológus, B. Rincsen, mongol akadémikus, nyelv, irodalom, néprajzkutató, P. Savic, jugoszláv akadémikus, atomfizikus, B. Vahlquist, svéd haematológus professzor és N. M. Zsavoronkov, szovjet akadémikus, vegyész. Az Akadémia rendes tagjaivá választották: Csanádi György. Egyed László. Fejes Toóth László. Földi Zoltán. Hadrovics László, Kerpel Frónius Ödön, Kovács K. Pál, Lakó György. Láng Géza, Máthé Imre, Pach Zsigmond Pál, Szalai Sándor, Széchy Károly és Zólyomi Bálint eddigi levelező tagokat. Üj levelező tag lett: Ádám György, Bálint Péter, Bartha György, Bélák Sándor, Béli Béla, Császár Ákos, Cselötei László, Flerkó Béla, Gáspár Rezső, Gerevich László, Hajdú Péter, Harmatta János, Jánossy Andor, Kézdi Árpád, Király István, Knoll József, Kurnik Ernő, Lapis Károly, Lempert Károly, Márta Ferenc, Marx György. Prohászka János, Stefariovits Pál, Szabó János, Szántay Csaba, Szauder József, Szendy Károly. Tarján Imre, Tétényi Pál. Tüdős Ferenc, Weltner Andor és Zsigmond László, valamennyien a tudománvok doktorai. rosba az NSZK küldöttsége, a lengyel delegációt Winiewité külügyminiszter-helyettes vezeti. Érdekes, hogy mind Varsóban, mind Bonnban óvnak a derűlátástól. Nyilvánvaló, hogy a lengyel tárgyaló fél számára a legfontosabb kérdés az Odera— Neisse-határ elismertetése az NSZK által. Az is világos, hogy Bonn ezt szeretné megkerülni, mert ha gyakorlatilag és de facto elismeri is ezt a békehatárt, a de jure elismeréstől — éppúgy, mint az NDK esetében — még mindig tartózkodni kíván. A varsói tárgyalások megkezdését a két ország között diplomáciai érintkezések és jegyzékváltások előzték meg. Wladyslaw Gomulka, a LEMP KB első titkára tavaly május 17-i beszédében nagy jelentőségű kezdeményezést tett. Hangoztatta: „A valóságban arról van szó, hogy az NSZK ismerje el Lengyelország nyugati határait... Csupán ez támaszthatja alá az NSZK kormányának azokat az állításait, hogy ki akar békülni Lengyelországgal és a többi szocialista állammal." ! Gomulka tegnap kijelen tette, hogy a ma kezdőd lengyel—nyugatnémet politikai véleménycsere összefügg az összeurópai biztonsági értekezlet előkészületeivel. Budapesten rendezik a FAO európai konferenciáját A FAO-programok, rendezvények magyar részvételéről tanácskozott szerdán a MÉM-ben Kazareczki Kálmán mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes elnökletével a FAO magyar nemezti bizottsága. Megállapították, hogy a FAO és Magyarország kapcsolata egyre inkább elmélyül. Az ENSZ fejlesztési programjának kormányzó tanácsa jóváhagyta a Tisza 2. öntözőrendszerrel kapcsolatos FAO-hozzájárulás első, több mint 300 ezer dolláros részét. A FAO, valamint a Tesco és a Víziterv képviselői aláírták a jemeni öntözéses mezőgazdaság-fejlesztési ter* megvalósítására vonatkozó több mint félmillió dolláros szerződést. Tárgyaltak a Budapesten idén szeptemberben megrendezésre kerülő FAO európai regionális konferencia előkészületeiről is. A konferencián a FAO 28 európai, továbbá — megfigyelői minőségben — néhány más régióhoz tartozó tagállama és 35 ENSZ-, valamint egyéb kormányközi szervezet képviselteti magát. Európai vízgazdálkodási kézikönyv készül Hazatért Genfből a magyar vízügyi küldöttség, amely Dégen Imre államtitkárnak, az Országos Vízügyi Hivatal elnökének vezetésével részt vett az európai gazdasági bizottság legfiatalabb ágazati testülete, a vízgazdálkodási bizottság első ülésszakán. Magyarország is jelentősen hozzájárul a bizottságnak ahhoz a nagy vállalkozásához, amellyel elkészül Európa első átfogó vízgazdálkodási kézikönyve. Magyar és francia szakértők írják meg a könyvnek azt a fejezetét, amely a hasznosítható vízkészletek és a vízigények összehangolásának és a helyes egyensúly kialakításának módszereit foglalja öszsze. Húsz fok melegben A szegedi Felszabadulás Tsz baktói kertészetének üvegházaiban januárban is tavasz van: 20 fok melegben zöldell a saláta, érik a paradicsom. Innen látják el friss zöldáruval a város üzleteit is. Első felvételünkön: hollandi ágyakba kerül s paprika, karalábé, ehhez ké szitik elő a talajt. A második kép az üvegházban készült, ahol feies salátát és paradicsompalántát ültetnek a kertészet asszonyai.