Délmagyarország, 1970. február (60. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-08 / 33. szám

I MAGAZIN A várospolitika a kor igénye. Szükségletek teremtették. Soha.sem tapasztalt mértékben nőnek városaink, lakosságuk nagy tempóban dagad, s hosszú ideje napirenden van a főváros és a vidék egyensúlyozásának programja ls. ötletszerűséggel nem lehetne katasztrófák nélkül végigvezetni ezt a folyamatot. Tervezés, előrelátás, koncepció kell hozzá; társadalmi kezdeményezés, informáltság, vita és ellenőrzés ugyanígy. És sok-sok közősségi hozzájárulás. A várospolitika fogalmába mindez beletartozik. Vannak általános elvei és specifikumai. Mások a feladatok és a gondok, a hagyományok és a kilátások Pécsett vagy Sopronban, Szegeden vagy Győrben. Eddig jobbára mindegyik város csak magára hagyatkozott a várospolitika kialakításában. Most megkezdődött egy folyamat a tapasztalatok összegezésére. Először Pécs adott fórumot ennek a vállalkozásnak. Várospolitikai ankétot rendezett, amelyre hivatalosak voltak Miskolc, Szeged, Debrecen, 'Veszprém, Székesfehérvár és Tatabánya képviselői. Az ankét témáját ífö' határozták meg: A lakosság és a várospolitika; a népfront és a tanácsok munkakapcsolata az ipari városokban. Szegedről dr. Csikós Ferenc, n városi tanács vb titkára és Hofgesang Péter, a Hazafias Népfront Városi Bizottságának ti lkára vett fészt a pécsi tanácskozáson. A munkában is aktívan részt vállaltak. Az ankét után kérdéseket tettünk fel nekik a várospolitikai munka szegedi tapasztalatainak témaköréből. 1

Hogyan érvényesülnek Szegeden a lakosság javaslatai, észrevételei, bírálatai B a várospolitikai munkában? Dr. Csikós Ferenc: — A városfejlesztés képezi ma várospolitikánk központi kérdését, mivel az Iparfejlődés, az ipartelepítés igen dinamikus. A várospolitika és a városfejlesztés rendkívül megnövekedett feladatai nélkülözhetetlenül igénylik a város lakosságának, szervezettebb formában pedig a Hazafias Népfrontnak a közreműködését Az együttműködés kialakult formáit már rendszeres munkakapcsolatnak nevezhetjük. A városi népfrontbizottség sokszor több száz aktivistát és szakembert tud mozgósítani ebben a munkában, olymódon is, hogy a kérdéseket a lakosság jelentós részével is megtárgyalják. Egyúttal a lakosság részvételét is megnyeri a feladatok megoldásához. Éljünk mindjárt példával. Megvizsgálták, hogy megfelelnek-e a sport- és játékterek az ifjúság igényeinek. Az Igények Ismerete támpontot ad megfelelő testületnek határozatok meghozatalára. A népfront azonban cselekedett is: legalább ötszáz gyermek részére alkalmas játékeszközöket állítottak fel aktivistái a szegedi üzemek és ktsz-ek segítségével. — A részvétel hasznosságához természetesen tájékozottság szükséges. Így a tanácstagok és a népfront aktivistái egy előadássorozat keretében megismerkedhetnek Szeged távlati fejlesztési tervével, rekonstrukciójának programjával, az iparfejlesztés Irányával vagy a művelődéspolitikai elképzelésekkel. A tájékozottság egyúttal azt jelenti,* hogy az elképzelések eljutnak a lakossághoz — az észrevételek pedig visszaérkeznek a tanácshoz. De van ennek szervezett formája is, különböző bizottságokban, amelyek véleméRajki László: Három kohász Sarló Sándor VISSZAPERGETŐ Interjú A LAKOSSÁG ÉS A VÁROSPOLITIKA nyüket összegezve küldték meg a tanács illetékes osztályainak. — Ez a munka inkább elvi, gondolati. A kerületi tanácsok azonban éves költségvetési tervük összeállításánál a beérkező konkrét kéréseket, a lakosság praktikus igényeit ls figyelembe veszik. — Teljessé válik ez a folyamat a tanácstagbeszámolókon, a tanácsüléseken elhangzó észrevételekkel, a társadalmi és tömegszervezeteknek a várospolitikai munkában való részvételével. 2. Miként fejlődnek Szegeden a népfront és a tanács munkakapcsolatai, melyek az együttműködés legjobban bevált formál? Hofgesang Péter: — A várospolitikát céltudatosan és együtt formálja a párt, a tanács és a népfront Az utóbbi években erre komoly lehetőségek adódtak és kínálkoztak. Példának mindjárt megemlíthetem, hogy a városi pártbizottság is Igényt tart az együttműködésre. Amikor a város távlati fejlesztési tervét tárgyalta, vagy a sportlétesítmények, majd a szolgáltatás helyzetéről tanácskozott, úgy léptünk munkakapcsolatba, hogy a népfrontbizottságok megvitatták e témákat is a lakossággal és továbbították véleményét a pártbizottsághoz. — Jelentős együttműködés alakult ki a tanács ós a népfront között a „l-egyen Szeged fürdőváros!" témakörben is. Közös kiadványban, az újszegedi strand fejlesztéséért vállalt társadalmi munkában, a Sárga üdülőtelep fejlesztésében stb. alakult ki kamatozó égyüttműködés. — A tanács is számít és épít erre a munkakapcsolatra. A távlati fejlesztési terv széles körű vitájának szervezése mellett hadd mondjak más példákat ls. A város kereskedelmi hálózatának fejlesztési tervéhez is szükség volt a lakosság véleményére. Különbizottságot szerveztünk erre a feladatra, amely a városban harminc helyen rendezett ismertetőt és vitát. Vagy: népfrontbizottságunktól véleményt kért a városi tanács a negyedik ötéves terv előkészítését segítő tanulmánytervhez. — A népfront aktivistái és a lakosság láthatja, tapasztalhatja, hogy az effajta fáradozás igen eredményes. A koncepciók kidolgozásának. a tervezés demokratizmusának fórumaivá válnak ezek az eszmecserék. 3. Sokan és sokszor hivatkoznak a „közvéleményre". Mi az. amit a vezető testületek a közvélemény rangjára emelhetnek? Dr. Csikós Ferenc: — A közvélemény tulajdonképpen társadalmi tudatforma, de senki sem gondolhatja, hogy valamiféle matematikai vagy statisztikai középarányos. Ezért megjelenésében gyakori a szubjektív elem is, aszerint, hogy a fölmerült kérdésben a lakosság különböző rétegei érdekeltek-e vagy sem. De az a körülmény, hogy a társadalmi és az egyéni érdek mind gyakrabban találkozik, s az Informáltság is mind szélesebb körű, kiválaszthatók a közvéleményből az objektív elemek. — Kialakulásában a társadalom szervezeteinek is nagy szerepe van. De a mostani téma szempontjából talán az a legfontosabb, milyen kérdésekben kell a közvéleményre apellálni. A lakosság és az érdekelt szervek véleményének Ismerete nélkülözhetetlen példával a fejlesztési tervek célkitűzéseinek meghatározásában, a költségvetés összeállításában, városrendezési kérdésekben, a kereskedelmi, ipari és kommunális ellátás dolgaiban, a kulturális és szociális gondoskodás meghatározásában. Nem lehet továbbá helyi jogszabályok, tanácsrendeletek megalkotásánál tájékozódás nélkül határozni. — A közvéleménynek vannak fórumai és szószólói. A népfront, a sajtó, a tanács, a társadalmi aktivisták, a tanácstagok, a tömegszervezetek, a hivatali apparátusok munkatársai stb. A sok oldalról összeadott vélemények rostálásából és mérlegeléséből adódik össze a közvélemény, amely annál Inkább objektív, minél jobb a közösségnek a tájékozottsága a szóban forgó kérdésekről. 4

Föltűnt, hogy más városokban sok-sok milliós hasznot mutatnak kl társadalmi • munkából. Szegeden nem futná többre az évi 1—2 milliónál? Hofgesang Péter: — Valóban, a debreceniek azt mondják, hogy 1967 óta a társadalmi munka értéke megközelíti az évi 20 millió forintot: a miskolciak könyvelésében 1968-ra közel 16 millió forint értékű társadalmi munka szerepel — mi pedig évenként általában 1 millió 300 ezer forintnyi ilyen haszonnal számolunk. Ennek a társadalmi buzgalomnak a megbecsülése és ösztönzése érdekében a városi tanács évente 600 ezer forinttal jutalmazza a legjobban igyekvő kerületeket A társadalmi munkások emléklapot és érmet kapnak. — A viszonyításban a mi 1,8 millió forintunk valóban eltörpül. Kérdés azonban, hogy azonos-e a számítási mód. Mi csak a lakosság és kollektívák tanácsnak végzett társadalmi munkáját számítjuk ebbe; az összegbe; jóllehet az intézmények, üzemek más módon is hozzájárulnak a városfejlesztéshez, kötelességen fölül is. — Az a meggyőződésünk, hogy a szegedi lakosság sem közömbös, h-a meg kell toldani munkával a költségvetés forintjait Általában olyan vállalkozáshoz kérjük a segítséget, amelyben maga is közvetlenül érdekelt hasznát maga is élvezheti. Mielőtt ezt a föltűnő aránykülönbséget egymás mellé tettük volna, már terveztük, hogy alaposan megtárgyaljuk, megvitatjuk: miben kérjük a lakosság segítséget; hogyan szervezhetnénk eredményesebben a társadalmi munkát; melyek azok a célok, amelyeknek megvalósításához a lakosság önként és szívesen járul hozzá? Ezt a széles körű számvetést még az idén elvégezzük. Kido>atásom a kaszárnyából Nem sok tintát fogyasztottam a Szeged és Vidékénél. Egy reggel Bibó azzal fogadott, hogy van állásom, menjek át a Friss Hírekhez. Ezt a kora délután megjelenő lapot akkor Ligeti Jenő szerkesztette — munkatársak nélkül. A kommün bukása után Szegeden hiány volt újságírókban. Egyeseket letartóztattak, másoknak menekülniük kellett a fehérterror elől, nemcsak kommunistáknak, de polgári szabadelvűeknek is. Ezért, és nem különös képességeim révén lettem olyan kapós, hogy rövidesen a Délmagyarország munkatársául is meghívtak és így egy darabig Egyidejűleg két lapnál is dolgoztam. Ezt persze nem sokáig bírtam erővel. A Friss Híreknél a nyomda már a megjelenés előtti napon kezdte zabálni a kéziratot. Így minden délután 3—4 hasábra való önálló riportot le kellett tennem Ligeti asztalára. „A.dd meg nekem a mindennapi témákat" — fohászkodtam sokszor elkeseredetten. Az én kedves, színes, mozgalmas városom egyszerre sivár, unalmas homoktengerré változott, ahol semmi de semmi nem történik; Manapság az újságírónak a helyi hírszerzés szempontjából sokkal szélesebb behatolási területe van: a termelés kérdései, az üzemi-vállalati élet eseményei jelentős /helyet kapnak a sajtóban. A magántőke kapui zárva voltak a plött A riporter minél több tűzvész, elemi csapás, gyilkosság, öngyilkosság, betöréses lopás, sikkasztás, verekedes, közbotrányokozás, törvényszéki tárgyalás után sóvárgott. Igy kezdtem hát A reggeli megjelenésű Délmagyarországnál ebből a szempontból valamivel könnyebb volt, nem ls voltam egyedül. (Itt kezdte szegedi pályafutását a sokoldalúan tehetséges Donászy Kálmán.) És itt mindennél vonzóbb volt számomra, hogy Juhász Gyula közelébe kerülhettem. „A bátor költő" címmel már megírtam, miként kellett a különítményes tisztekkel egy fedél alatt léteznünk a DMKE-palotában, hogyan fenyegetett bennünket nap-nap után a gyilkos pogromista erőszak. Így erre nem térek ki. Csupán egy esetet idézek. 1919 őszén (vagy valamivel később) az 1. honvéd gyalogezred zászlóavatást ünnepségére Horthy Szegedre érkezett. Az ünnepséget a Mars téri laktanya udvarán rendezték, s az én feladatom volt, hogy erről a Délmagyarországban tudósítást írjak. Nem szívesen mentem a fenevadak közé (szilárdan megmaradtam a kommün idején vallott nézeteim mellett), és nem is voltam olyan jól öltözött, hogy az „előkelőségek" tribünjén gátlástalanul érezhessem fnagam. De erre nem is került sor. Amint az udvaron át a díszemelvény irányába igyekeztem, nálam egy jó fejjel magasabb, darutollas legény, két aranycsillaggal, rám ripakodva megállított, hogy mit keresek itt. Meghallván, hogy a Délmagyarorszég munkatársa vagyok, elkapta a grabancomat, s miközben a legocsmányabb szavakkal lezsidózott-lekommunistázott, gajdeszszal fenyegetett, hurcolt magával kifelé, majd végül kilódított a kaszárnya kapuján, a kapuőrség hahotázása közben. Önérzetemben hallatlanul megalázottan. elszánt haraggal rohantam a városházára. Mikor az ünnepség végeztével visszaérkezett oda a kikozmetikázott Aigner Károly főispán, bejelentés nélkül rontottam be a szobájába. Előadtam 3 történteket. A sajtószabadság és lapom nevében tiltakoztam. Elégtételt követeltem. Hallatlan naivitás volt ez részemről! Aigner szinte kárörvendően mosolygott, vonogatta a vállát és csodálkozott, hogy én ezt a csekélységet ilyen drámaian fogom fel. Végül, mikor dühösen kijelentettem, hogy ezek után pedig az ünnepségről egy büdös sort sem írok lapomban, széttárta karját, szemembe nevetett, mintegy tudtomra adva, hogy ehhez teljes jogom van. De a tragédia csak bent a szerkesztőségben mélyült el igazán. Mikor azt az elhatározásomat, hogy az ünnepségről nem vagyok hajlandó írni, közöltem a felelős szerkesztő B'rank Józseffel, előbb kérlelni, majd valósággal rimánkodni kezdett. — Kolléga úr, ne tegye ezt, könyörgöm. Van önnek fogalma, milyen következményekkel járna, ha holnap enélkül jelennénk meg? Tönkreteszi a lapot. Mindannyiunkat becsuknak! Becsuknak? Felkoncolnak! Kolléga úr, ezt nem gondolhatja komolyan, — Értse meg, szerkesztő úr, képtelen vagyok megírni. Talán lelkes tudósítást írjak őfőméltósága díszes bevonulásáról? — mélyen meghajoltam. — Azob után, ami történt? Nem és nem. Egyetlen jó szót sem vagyok hajlandó, nem vagyok képes leírni ezekről a hóhérokról. — Kolléga úr, csendesebben, az Istenért! Nálunk a falaknak is fülei vannak 1 — Vagy ha úgy tetszik, azt hajlandó vagyok megírni, miként röpítették ki a Délmagyarorszég .tudósítóját a kaszárnyából. Azt Igen! Szavaimat a jelenlevő Juhász Gyula is hallotta. Tekintetéből és fejbólogatásából azt olvastam ki, hogy megértette álláspontomat. De a szerkesztő tovább próbálkozott és tulajdonképpen neki is igaza volt. A lap valóban nem jelenhetett meg beszámoló nél-. kül Horthy fogadásáról. Országra szóló botrány lett volna. Mégis makacs, hajthatatlan voltam. Elhatároztam, történjék bármi, a cikket nem írom meg: Az Idő rohant, a lapot szedésbe kellett adni. A nyomda Ismételten követelőzött, késéssel fenyegetett. Frank Jóska idegesen járkált ide-oda. kezeit tördelte, újra és újra hozzám fordult. Végül bekövetkezett az esemény legdrámaibb pillanata: Frank odaült asztalához, hogy szép szavakkal megírja a megirhatatlant. azt, amiért egyáltalán maga sem lelkesedett Később megtanultam: ez az újságírás legnehezebb, legkegyetlenebb része. Asszonyi Tamás