Délmagyarország, 1970. február (60. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-25 / 47. szám

Küldöttgyűlések és célkitűzés Beszélgetés Hunyadkürti Lajossal, a MÉSZÖV igazgatósági elnökével | Oruk Mezőhegyesről Hazánk felszabadulásának negyedszázados évfordulójá­val és a Lenin-centenárium­mal egyidőben ünnepli fenn­állásának 185. évfordulóját a Mezőhegyes! Állami Gazda­ság. az ország legrégibb ál­lami gazdasaga, A hármas jubileumra nagv gonddal ké­szülnek. Kerületenként ta­nácskozásokon. brlgádgyülé­seken vitatják meg: -ki mit tesz a 6aiát munkaterületén Fogyasztási-, takarék- és dorozsmai „Vadllbatelep" új kezetünk nem élt eddig lakásszövetkezetek készül- üzletházát —, de ezek közül azokkal a gazdálkodási le- . tek, hogy számot adjanak ls ki kell emelnünk a telje- hetőségekkel, amelyek pedig j f^0281?0* noveleseért. a elmúlt évi munkájukról scn új vonásként jelentkező előnyösek lennének számára. k°lt*e|?ek csökkenteséért, nepes tagságuk előtt. Éppen társulatokat. Forráskúton az A megyei szövetségnek la- I Mezőhegyes az elmúlt évben a nagy létszám és a több áfész és a téesz közös vállal- kásszövetkezeti szekciója is községre kiterjedő hatáskör kozásaként jött létre a kis- lesz. Az a célunk, hogy az magyarázza, hogy a mező- vendéglő, Domaszéken pedig általános érdekek szakszerű gazdasági szövetkezeteknél a szakszövetkezet és az áfész képviseletét a szövetség em. jól Ismert közgyűlések he- társulásához maga a községi berei lássák el. Eddig a ME­lyett Itt legtöbbször rész- tanács ls csatlakozott. SZÖV csak patronálta a Iá­közgyűlésekre vagy küldött- _ Kere$kedelmünk egyik kisszövetkezeteket ezután ker(ü' sor' tévedése az, hogy a viszony- ügyintéző, tanácsadó gazda­nyadkúrti Lajost, a ME- , olcsóbb közszükségleti Ja is szeretne lenm­SZÖV igazgatósági elnökét Tikkekhamar eltűnnek az ?.g 8 h«rom szóvetkezettípus üzletekbőL A gzövetkezeti ^"^Í^L^hSL "E" háló"at kapcsolódott vas beszélgetésre, hogy tá- ehhez a káros szokáshoz"? jékozódjunk e zárszámadá- ennez a "*ar0° liokásho* 7 sok társadalmi és szövetke- — Sajnos, a szabadáras zetpolltikai aktualitásáról, kategóriákban üzletvezetőink - Szövetkezeteink Idei ~mTgyekertek le'felé'nvÓm mérlegjováhagyó, végered- nf az árakft Remlnük a ményben zarszámudő kül- mo.tani ^küWö^tSs^ döttgyüléselre vagy kozgyű- döntenek ebben a kérdésben leseire a korábbi évek gya- is é t , , f , korlatétól eltérően az Idén •' J Joggal felszoht' H. D. összesen 247 millió forintér­tékű mezőgazdasági termé­ket állított elő. 23 millióval többet a tervezettnél. A hár­mas iublleum tiszteletére, öt­venkét szocialista brigád kez­deményezésére. az idén több mint egynegyed milliárd fo­rint értékű árut adnak a nép­gazdaságnak. dotía ^^mmlküru"] a"ioT°n" ^ ^T^Xt. Lénye^s feladata ezeknek"^! lenlétes nyereségszerzésre, valóbun nagy tömegeket A takarékszövetkezetek mozgató, sok ember vélemé- forgalmából szinte pontosan nyét összegező és továbbító mérhető lenne a tagok anya­legfőbb szövetkezeti fóru- «i gyarapodása, ha beszéde­moknak, hogy az eredmé- sebbek lennének a falusi nyek alapos értékelése és a bankok. Annyit sikerült csak célkitűzések körültekintő megtudnunk, hogy a tavalyi megvitatása mellett tárgyal- mezőgazdasági rekordtermé­janak a megyei szövetség 8ek 40 millió forintos betét­megalakulásuról, és VÓIHSZ- növekedést hoztak az 1968­szák meg a megyei küldött- 88 szinthez viszonyítva, és gyűlés résztvevőit. ebből 26 milliót a szegedi Jó­Tevékenységénél fogva rós kamat02tat­mindhárom szövetkezeti 1970-ben a takarékszövet­forma különbözik egymástól, kezetek elsősorban — ter­Harminc általános fogyasz- mészetesen az igények kielé­tási is értékesítő szövetke- gítéseként — a háztáji ter­zete van Csongrád megyének melést igyekeznek kölcsöne­a szegedivel együtt. Fennél- "tkel támogatni. Az állatól­lásuk óta legnagyobb politl- lomány bővítése istállók épí­kai jelentőségű feladataikat tése^ korszerűsítése élénkíti oldották meg az elmúlt év- 8 hitelügyleteket csakúgy, ben: az eddigi kötelező érvé- m,nt « házépítések és óru­nyű mlnta-alaps/Hbályból vásárlások. Előzetes adata­egyszerűen kölcsönveti bel- lnk szerint tavaly hétezren ső törvényük helyett való- kértek 35 millió forintnyi ban demokratikus Összefő- kölcsönt lakásberendezések, Bússal alapos körültekintés- háztartási gépek vásárlására. !ÍCIÍMj1le«"!V^ Az előző kettőnél jóval íetre alkalmazható részlete- fiatalabbak a lakásszövetke­zéssel új alápszabalyokat zetek, viszont itt vagyunk a készítettek. Az Uj mecha- legdinamikusabb fejlődés követeltp J tanúl- Szegeden 19 lakósszö­vet/í u™ \ P l Alflp" vetkezet 1800 lakás tulajdo­í, í u)flPi .h0B7, "s nnsa- de a megye minden R/n',„ »«!«veHceietrt értntfl városóban működik már S fezébe adta* ffif ^^ lak6kÖ" ls'^a "tagság6* Jg"S$E v^ XWÍLk'W __ . . vetik fel hasonló akciók hiá­hogy mennyi legyen a veze- nyát. tők fizetése. _ .,..„ , u ..„ . — Reméljük, a közeljövő. — Gazdasági téren milyen ben a falvak lakásépítői ls eredményeket várnak? részesülhetnek a lakósszö­„ ., ... , vetkezetek előnyeiben. — Minden szövetkezetünk Vígan él a juhász? Az egyik legidősebb szak- sem kielégítő. Munkaldejü­ma — a juhászkodás — hely. ket tekintve az állattenyész­zetét vizsgálta Baranyában a tésen belül a juhászok van­népl ellenőrzési bizottság. Ez nak a legmostohább helyzet­volt az első alkalom, ami- ben: általában hatszáz blr­kor széles körben felmérték kát gondoznak és gyakorla­a pásztorok munkakörülmé- tilag reggeltől estig a nyájat nyel}:. A bizottság megálla- őrzik. Váltótársat, szabadna­pításal cáfolják a népdal pot a iuhtartó gazdaságok zö. azon megállapítását, misze- me nem képes biztosítani. Ez rint ..vígan él a juhószem- elmaradott munka- és élet-. dolgozód azocüáll^hefvzeteaz kdyü,ménvek miatt a fiata­utóbbi években némileg la- lok koreben nincs érdeklo­vult ugyan, de még távolról dés e szakma iránt. emlekeztetzo DHMAGYARORSZÁG 1945. február 25. A NAP HÍREI: TÖRÖKORSZÁG HADAT ÜZENT NÉMETORSZÁGNAK ÉS JAPÁNNAK — POSENT BE­VETTÉK A SZOVJET CSAPATOK — MINDEN IDŐK LEGNAGYOBB LÉGIOFFENZÍVAJÁT . HAJTOTTÁK VÉGRE NÉMETORSZÁG ELLEN. Ankarai jelentés Ankara, február 24. A tö­rök nemzetgyűlés ma dél­rabra. Folyton a gyermeket nyújtogató katonát látta ma­ga előtt. Arra gondolt, hogy a kicsit Budapestről hozhat­ta magóval, talán az üszkös utón - mint az ankarai rádió romok között találta gazdát­lanul és most szeretné el­helyezni valahogy, anyát hivatalosan közli — hadat üzent Németországnak és Japánnak. A török kormány akarszerezni a kis árvának március 1-től tekinti magát hadiállapotban levőnek a tengelyhatalmakkal. Ez idő szerint a tengely Szabó Sándorné másnap reggel jelentkezett a Délma­gyarorszóg Kiadóhivatalában és elmondotta, hogy mi tör­hatalmakkal 'háborúban*Te- tént vele, majd közölte hogy vő országok emelkedett. száma 43-ra 100 pengő jutalmat ad an­nak, aki a gyermek nyomá­ra vezeti. Innen az orosz pa­rancsnokságra sietett és ott is előadta az esetet. Itt ta­lálkozott a 358. számú szege­di rendőrrel, aki tudott a gyermekről. Jelen volt, ami­kor egy asszony, karján gyermekével összeesett a Széchenyi téren. Az asszony köré sereglett tömeg azon ... .... fáradozott, hogy a szeren­szuronyrohamaval együtt, csétlen át magához té­és azok, akik meg tegnap rftse> kftzben pedlg eltűnt a Nemzeti hadseregünk Buda ostrománál már 12 magyar század rohamozott, a győztes orosz hadsereg Kivágta magát szemközt állottak egymással, de szívükben nem volt gyű­lölet egymás iránt, már baj­társakként harcoltak gyönyö­rű Budapestünk romjaiért az átkos náci uralom ellen. — írja a Délmagyarország. A cikk a továbbiakban Is­merteti a hadsereg életében bekövetkező változásokat: új alapokra helyezik a tiszt­képzést, eltörlik a karpaszo­gyermek. Néhányan látták, hogy egy orosz katona emete a karjára. — Valószínűnek látszik — mondotta a rendőr, hogy a katona az anyát halottnak vélte és anyát akart keresni mekkel. A katona oroszul magyarázott valamit, közben nyújtefgatta az asszony felé a számára, így Szabó Sándorné fel­mányos rendszert, a copfot, iratkozott a Nemzeti Segély — Nézd, drágám, ugye ez valódi?! a volt becsületügyl szabály­zatot, a tiszti kauciót. Veze­tő beosztást csak Igazolt tiszt foglalhat el. Eltörölték a katonai jelentésben szo­kásos „alázatos", „alázato­san" kifejezést és bevezetik a „bajtárs" megszólítást. Anyát szerez egy katona... Megható kalandja volt a napokban egy szegedi asz­szonynak, Szabó Sándorné­nak. Szerdán délutón mozi­ba igyekezett. A Belvárosi mozi előtt egy orosz katona lépett hozzá, karjón egy gyö­nyörű másfél év körüli gyer­a csöppséget," de Szabóné nem tudta kitalálni, hogy mit akar. Ott hagyta hát, és be­ment a moziba, ahol már megkezdődött az előadás, de képtelen volt figyelni a da­gyermekelhelyező ívére. Örökbe akar fogadni egy budapesti árvát. Automata könyvtár A hollandiai Delft egyete­mén megnyílt a világ első tel lesen automatizált könyv­tára. Az olvasónak csak a könyv számát kell feltárcsáz, nia telefonon és a kért könyv fél percen belül rendelkezé­sére áll. Amikor az olvasó a számot feltárcsázza, a rak­tárban ugyanakkor kigyullad egy fény ott. ahol a könyv található. A könyvtári dol­gozó külön csőpo6tán küldi fel a könyvet az olvasóte­rembe. Ha a kért könyv nincs a helyén, ezt külön jelzés tudatja az olvasóval a kata­lógusteremben. rentábilisan működött, gaz­dasági stabilitásuk tovább növekedett. Várhatóan to­vább erősödik a fejlesztési alap, de nagyobb lesz a ta­gok részesedési alapja is. — Milyen javaslattal szol­gál a MÉSZÖV a lakásszö­vetkezetek tagjainak? — Itt ls új alapszabályok készülnek. Körültekintően, demokratikusan, a korábbi Érdemes megemlíteni az új Irányított kötöttségektől füg­szövetkezeti létesítményeket Betlenül, a törvényes ren­— a tápéi és algyői abc-áru­huzut, a pusztumergesi kis­vendéglőt és presszót, delkezések figyelembevételé­vel alkossák meg további működésük meghatározó sándorfalvi TÜZÉp-et és a dokumentumait. Sok szövet­Mocsár Gábort a hegy fölött Ezer méter magas tévétorony Ezer méter magas televl- egv 4 km magas torony épí­zlótoronv tervén dolgozik ez tésével kapcsolatban. E to­ldó szerint Nvikolaj Nyiki- rony stabilitását az építő­t.yin szovjet építés/, aki a művészet modern eszközeivel moszkva—osztankinói televí- — például a torony belsejé­zióközpont 530 méter magas ben kifeszített acéldrótokkal adótornyát tervezte. A me- — feltétlenül biztosítani le­rész magasépület-tervező het. A magasépítészet vége6 véleménye szerint nincs aka- határát Nyikityin véleménye dálvu annak, hogy az ilyen szerint az építkezés kivitele­építmények magasságát, sta- zésének jelenlegi műszaki bllltásuk figyelembe vétele eszközei szabják meg. "Ma­mellett. tovább fokozzuk, napság egy több kilométer Nytkolai Nvlkltvln például a magas torony felépítése ke­Tokló városi tanács meabí- reken 20 esztendőt venne zásából számításokat végzett igénybe. A DÉLMAGYAMRSZÁG SZERDA. -1970. FEBRUÁR 25. 4"T — Ember! — mondta aztán, hogy I* -összeszedte magát — ember, hát maga még itt tart? — Kérem, én csak, ugyebár, amit az emberek... — No, jó. Elmondok erre vonatko­zóan önnek néhány adatot, ezek «z adatok persze jó néhányszor a nyil­vánosság előtt ls szerepeltelt, nincs bennük semmi titok. Tudvalevő, hogy hazánk energiaszerkezete a múltban elsősorban a szénre épült. Ez az arány azonban korszerűtlen, hiszen például 1965-ben is, amikor világ­viszonylatban 43—46 százalékra esett vissza a szén aránya az energiaszer­kezetben, nálunk még mindig 65 szá­zaléknál tartottunk. És csak 1975-re tervezzük, hogy ez az arány 45 száza­lékra csökken. f- Igen, tudom, hogy ebben is elég­ne le vagyunk maradva. Ennek egyik magyarázata, hogy a korábbi évek­ben, ugyebár, azt tűztük ki magunk elé, hogy a szén és acél országa le* szünk ... minélfogva minden elkép­zelhető módon és az önköltséggel nem törődve, elsősorban a széntermelést erőltettük, ahelyett, vhogy ... — Várjon, csak, v&rjon! Ne kalan­dozzunk el. mert eltévesztem a fona­lat. A szénhidrogének előretörése — világfolyamat. Itt van a Szovjetunió példája. Ott 1950-ben még nyolc szá­zalékkal, de 85-re már 30 százalék­kal volt képviselve a szénhidrogén az energlaszerkezetben. Es 1968 végére — túlhaladták az ötven százalékot. Nos, ml is errefelé haladunk. De ah­hoz, hogy ezt a célt elérjük, mind több és több kőolajra, meg földgázra van szükségünk. — Ez világos. Szerencsére felfedez­tük az algyői olajmezőt. — Igen, ez nagy dolog. Ügy ter­vezzük, hogy 19ZD-ben innen egy­millió tonna olaj Jön. És mit gondol, mennyi áramlik ót a Barátság Kő­olajvezetéken? — Hót... nem tudom. — Majd nézzen utána és azt ls megnézheti, hogy milyen Irányban halad benne az olaj. De előbb' hadd mondjam meg: ahhoz, hogy az Imént említett célt elérjük, vagyis 1970-ben a szénhidrogének arányát 37—39 szá­zalékra növeljük, 2 millió tonna ha­zái kőolajra, 3,5 milliárd köbméter hazai földgázra és 4,5 millió Import kőolajra lesz szükségünk. Ez a négy és fél millió tonna olaj a BarátsáR vezetéken jön. Meggyőződhet róla, hogy a vezetékben az olaj nem elfele, hanem- idefelé jön. — Tehát a ml fejlődő olajbányá­szatunk nem fedezi a hazai szükség­leteket? — Nem. A földgázzal együtt adja csak a felét annak, amire a népgaz­daságnak szüksége van, szénhidrogén­ből. A többit importáljuk. — Én pedig azt hittem, hogy az al­győi medence felfedezésével ... nos, ennek a gazdag olajmezőnek a feltá­rásával ... megoldódnak olaj gond­jaink. — Kétségkívül nagyjelentőségű fel­fedezés — azonban a magyar ipar, a közlekedés, a mezőgazdaság, a váro­sok és falvak lakosságának szükség­letei, Igényel rohamosan nőnek. Ml nem győzzük kielégíteni. — Azám: igények. Olvastam vala­hol, hogy a Standard Oil propaganda­irata szerint az Amerikai Egyesült Államokban már harminc évvel ez­előtt minden amerikai helyett évi 3000 kilogramm szénhidrogén dolgo­zott. Mikor érjük el ml ezt a színvo­nalat? Es vajon hol állunk ml most ebben a tekintetben? — Haladuhk, haladunk, de mi még most ls csak 450 kilogramm körül járunk, holott az USA-ban egy ember helyett ma már kb. hét és fél ezer kilogramm szénhidrogén dolgozik. Van tehát tér és lehetőség a fejlődés­re. Ehhez is kell az az olaj, ami Kuj­bisev környékéről jön hozzánk, mind nagyobb mennyiségben — és persze, nekünk is össze kell szedni minden tudásunkat, hogy elérjük kitűzött cél­jainkat. őszintén szólva, megragadta a fan­táziamat az, amit az imént mesélt a ferde fúrásokról. Ügy látszik, értünk azért mi is az olajbányászat technikai dolgaihoz. Megtanultuk az olajbónyá­szást. Ha ilyen kényes és bonyolult technikai feladatokat ls meg tudunk oldani, akkor, ugye, ez azt jelenti, hogy megtanultuk. Értünk hozzá. ' — Sok mindent megtanultunk, va­lóban. Itt, az Alföldön pedig minden eddiginél többet kellett ^ tanulnunk. Azok a viszonyok, amik Itt fogadtak bennünket, alaposan feladták a lec­két — Majd erről is szeretnék egyet­mást megtudni. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom