Délmagyarország, 1970. február (60. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-03 / 28. szám
Amatőr botanikus Az ország egyik leggazdagabb és legváltozatosabb kaktuszgyűjtemény tulajdonosa Villányi Károly esztergomi nyugdíjas bányagépmester. Az amatőr botanikus két évtized alatt e különleges növénynemzedék sok-sok generációjót nevelte fel. Jelenleg mintegy 1200 fajtából álló, négyezer darabos gyűjteményt vallhat magáénak, és mór sok ezer növényt küldött el cserepartnereinek, az ország különböző vidékén élő kaktuszgyüjtőknek. A ma mór országos nevű kaktusznemesítő szakember e formagazdag növények miniatürizált őshazáját varázsolta kertjébe, illetve melegházaiba. Mesterséges porzással úgynevezett róoltással számos, új fantasztikus alakzatú fajtót tenyésztett kl. Gazdag gyűjteményének két ritkaságszámba menő példánya is van. Az egyik, az Éjkirálynő, amelyik évente csak egyszer, alkonytól hajnalig bontja ki mélylila szirmait. A másik, a Fehérkarócsony nevű kaktusz érdekessége, hogy ilyenkor december tóján borul virágba, s január végéig virágzik. Villányi Károly egyébként érdekes véletlen kapcsán vált e tüskés hobbi rabjává. Húsz éve mint bélyeggyűjtő egyik erfurti cserepartnerétől bélyeg helyett kaktuszmagot kapott, s ez teremtette meg a későbbi gyűjtemény alapját. A két évtized alatt a termesztés számos műhelytitkára jött ró és tudományosan is értékes megfigyeléseket jegyzett feL Csillagbörtön , Bűnhődés a hunért Van-e visszatérés? A szabadságvesztés Idejében a nevelőtisztek tulajdonképpen a szabad életre készítik az elítélteket. A börtönélet után kétségtelenül milyen munkát tud számára kell a munkatársak körében nyújtani. Jó néhány üzem terjeszteni, hogy honnan válaszol, van hogy rideg pár jött, elég ha az Illetékesek sorral reagálnak és az ls tudják. Ilyenkor nem egynagyon nehéz újra kezdeni, megtörténik, elmarad a visz- szer céltábla a szabadult, Nyilvánvaló hogy Például a S2a(rá». könnyen ujjal is mutogatsikkasztó főkönyvelőből nem . ... . .. . , . , , . .,,..„ .. A büntetésvégrehajtás nak rá, és így elüldözik, lehet főkönyvelő, vagy a tolvaj raktárosból raktáros, és így tovább. De a visszatérés lehetősége a társadalomba és a munka adott minden szabadulónak. nyilvánvalóan egy üzemet, erősítik benne, hogy nincs vállalatot sem kötelezhet ar- visszaút. A gyengébb aka0 ratúak ilyenkor megint lopnak, betörnek. Ahol jó at alaphang, ott többnyire beilleszkedik a börtönviselt A szocialista brigádokban Szegeden ls A nevelőtisztek újra és újra elmondják, hogy van visszatérés, az életet nemcsak újra lehet, de újra ls kell kezdeni. Nemcsak a büntetett előéletet viszi azonban magával a szabadult, 0 ra, hogy alkalmazza a szabadulót, biztosítson számára munkát. Viszont azt a helyi tanácsot, ahol a szabadult lakott, vagy letelepszik, értesítik. A helyi tanácsoknak hivatalból segitenlök kell a börtönviseltek munka- nem egy olyan ember van, ba állítását. aki szakított életének sötétjével, és derék, megbecsült ember a munkája után. Van olyan is, aki tovább tanult, A gyakorlatban van índo- mostanra műszaki értelmihanem többjük terhelt egyé- kolatlan előítélet az első ségivé nőtte ki magát. (Néni, csnladi konfliktussal ls. büntetésből szabadultókkal „,.,. f „ . f _„_ v»,s„/,u Előfordul, hogy a feleség el- „ernben. A munkaerő kell, vüket azert nem köf"iük, hagyja a hosszú börtöht töl- mégis itt-ott egy kézlegyin- mert nem akarjuk felhanytó férjet probléma hogy hol tés«el küldik el a szabadul- torgatni múltjuk szégyenét, . f. ' miinltAt' véne/zen tat: nem alkalmazzuk. Pe- amiért megbűnhődtek), es milyen munkát vegezzen dig a munka ke„ ^^ Nagy általánoHállban a szabadult stb., stb. hogy megkezdődhessen X. igaz, hogy az emberek neA büntetésvégrehajtás se- vagy Z. új élete. Ennek velhetók, megváltoztatható a git megkísérelni a felbomló ellenpólusa — volt ilyen jellemük, a gondolkodásuk. családi élet visszaállítását, S^/* Ennek azonban az egyének , gyeben ls —, hogy trtbbszo- esetében nem mond ellent, mert fontos, hogy a szaba- rös slkkaSttót, tolvajt tettek hog k nklk mlnden 1—' valakihez, meg raktarosnak, arukiado- " . ... ... „ . nak, boltvezetőnek stb. J° "andék, se«lt0B ellenére A szabadult csak fizikai újra és újra a bűnt választ Még dult tartozzon Nemcsak az elítélt, de a történelmi emlékeztető dhmagyarorszag A NAP HÍREI: A SZOVJET CSAPATOK ÁTTÖRTÉK A MÁSODIK NÉMETORSZÁGI VÉDŐVONALAT — BERLINTŐL 130 KILOMÉTERRE ÁLL A FRONT — OLASZ HÁBORÚS BŰNÖSÖK A BÍRÓSÁG ELŐTT — LANDSBERG ELESETT. neki a gyermekjegy. A szegény gyerek ijedten mutatja, hogy neki pedig csak gyern hptPOfikét ÍS mek jegyre való pénze van. U UClCgC*CL /»... _ Gyerünk akkor gyorsan ... . .. ... lefelé! — s már-már le akarHttler végső erőfeszítésre ámtani a kocsit- mikor hívta fel a német nepet. Azt egy orosz _ miután követelte, hogv minden ép- előzőleg helyzetjelentést kért kézláb német hozzon meg oroszul tudó magvar barátminden lehető áldozatot és jától — zsebébe nyúl és egy kockáztassa életét az orszá- rubelt nyom a kisfiú kezégért; minden beteg ember be. A katona mosolyogva pedig energiájának utolsó mentegetődzik: cseppig való latbavetésével — Kidsi nincs, dolgozzon. Becstelen halállal Néma csend. Mintha minfenyegette meg azokat, akik denki a lelkiismeretét vizshátúlról próbálják leszúrni gálná. Mintha a messziről Németországot. Harcoljon jött idegen katona szíve, a mindenki addig — mondotta gyerekek iránti rajongása —. amíg Németorszáf győz- fölnyitotta volna a közönyös tesen kerül ki a háborúból, szegedi szemeket. A németek győzelmet fognak Meggyilkoltak egy polgárőrt A bajai műút 13/7. jelzésű kilométerkövénél az arra 1árók figyelmesek lettek arra, hogv a befagyott nádas vizéből egv férfikar mered elő. Értesítették a polgárőröket. aratni — mondott —. azt azonban nem közölte, hogy milyen módszerekkel gondolja elérni ezt a győzelmet. Melegedő » és teázó Túl a Nagyállomáson, a Ballagitó sor elején hatalmas akik kiemelték a nádasból , , 3,ui>uuuii „UK umm ca " , " — ' — .... , ,, büntetésvegrehajtas is ír le- igézhet? A döntés ják mert átivódtak bacjlu-^11 néz a be- e^ férfi hulláját Megal avelet, ha kell, a hamarosan a szakképzettségtől és az saival szabaduló volt vagy leendő egyén körülményeitől függ munkahelyére, hogy hol, Anyakönyvi hírek I. KERÜLET Jánosnak és Kovács Zsuzsannának JOzsef Attila nevű gyermeUázasság: Bercsuk Iván és kUk •zUlctett. Durabanyi Julianna, Kovács Kot-, Halálozási Dr. Koltay Miklós, nel Lajos cs Helesfal Anna Ju- Molnár Istvánná Bíró Erzsébet, llanna, Fekete Mihály cs Péter Király Sándor. Tóth Istvánné Julianna. Zombori Sándor és Fekete Sára, Héger Fercncné Pala Murla. Molnár Mlliály es Huszta Mária, Járdán Imre. Minimre Maria, Varga Antal és de Zsuzsanna. Forró József. KJSBata Eszter Mária, Katona Lász- Lukács Oézáné Magyart Hozáló és Miklós Zsuzsanna, Gu- Ua. Botka Istvánné Szankg Mábuez László és Porubcsánszkl rla. Pepes Béla. Czákus-Szabó Irén, Táborosl István Gábor és Józsefné Németh EmlUa. SzenKlss Eva, dr. Kozma László es tesl Agostonné Welszberger Véna Ida házassagot kötöttek. Blanka. Varga Istvánné Liptáit születés: Krisztin Istvánnak és Terézia, Magyar József Ferenc, Fehér Máriának Gábor Istyári, Klslllés Lajos. Burai Sándor. Deák Györgynek és dr. Farkas Ónozó Mátyás, Tóth István. HeEdlt Evanak Tamás, Kótai lm- gyl Tamás. Szabó Judit. Erdéjvl rének és Kovács Eleonórának Péterné Hatvani Ilona. Putnoky Akos Norbert. Balázs Istvánnak Pálné Schiktaucz Anita. Harahés Szllvásl Margitnak Zoltán, gozó Mlhályné Papp Etel, AltBokor Józsefnek és Molnár Er- nflder Impéné Hegedűs Ró**, ár. zsébetnek Kulalln. Gyenizse Nyári Jánosné Farkat OUella Kálmannak és Herényi Katalin- meghalt, nak Gyöngyi, Miklós Istvánnak •._„«». ~ és Gera Máriának Csaba, Kőrö- KERÜLET sl Imrének és ördögh Rozália- ,,,„„„.,„. „_,,„„„,.r nak Rozália, Leklcs Ferencnek Házasság és Kecse-Nagy Katalinnak Fe- és Ványl Mária Valéria. Szltárer.c, Bitó Andrásnak és Hege- írf r^ííSC é. Szabó dus Irénnek András, Mlnda Ke- z"'úin György és Szabó rcnc Imrének' és Bagl Irén Má- ^rlka Krve lstván és Fodor riának Zsuzsanna. Sebők VII- ^ne. Vs.íkané mosnak és Szekeres Katalinnak Halálozás Síüci Istvánné Zsuzsanna, Sólya Istvánnak és Aranka Etel, Jójárt Lajosné BáSzabó Irénnek Irén. Fődl József- "» meghalt, nek és Pataki Etelkának Zsolt, m Kgntlux ' SánMagKolompár Istvánnak és Kovács Rozáliának Angéla. Kls-Turi Já- Háiasság: Korom György nosnak és Fodor Máriának Lász- üor és Laurinyecz Margit Magló. Kormányos Jánosnak és dolna. Józó Ferenc József és Börcsök Rozália Ilonának Já- Kovács Irén házasságot kötötnos Ferenc, Sebők Andrásnak lék. és Lehmann Gizellának Andrea Születés: Dorn Istvánnak és Bt áia. Csrhák Dezsőnek és Czlbere Évának István, Pintér Márki Piroskának Ágnes, Kocsis Jánosnak és GyaraUJ HozállaFerencnek és Soős Ilonának nak Rózsa Amália, Tóth l(nreHenrtette. Klspétcr Mlháy An- r.ek és Csizmadia Elelka KaUtslnak és Csurgó Margit Piros- llnnak Ágnes Gabriella. Jernei kának Tünde Gabriella. Lörlncz István Ferencnek és Vass í(nJózsefnek és Sáringer Erzsébet- na Máriának Andrea Ilona, Dbnek József, dr. Palánknl Gellért- valovszky Andrásnak és Kőnek és dr. Karácsonyi Máriának vács Veronikának András. KatoGcllért László, Matuszka István- no Pálnak és Dobó Irénnek nak és Mágorl Etelkának TI- Pál, szabados Gyulának és Anbor. Csaba. Erdélyi Antal And- tal Erzsébet alzellának Róberi rásnak és Hebők Mária Terézlá- Gyula, Babarczl Istvánnak és nak Gabriella Mária Keller Er- Forkaa Mária Magdolnának Anrőnek é, pábn Erzsébetnek Al- géla. Kovács Istvánnak és lila. Vass Istvánnnk és Arany Hgttayer Anna Rózának Attila, Ilonának Sándor. Varga István- Kulcsár Vilmosnak és Tamasnok és Szalnl Margit Anikónak várt Zsuzsannának Gábor VllKrlsztlna Anikó. dr. Marót! Im- mos. Mlhályffy Béla Józsefnek rének és dr. Patnkv Szerénnek és Borbola Katalin Erzsébetnek Imre. Czékus Mlhálvnnk éá Béla Lajos. Vékony Sándornak Erőnk Plroskánnk Ibolvo. Knbók és Borsos Mária Annának aTiIslvánnnk és Kocsis Piroskának meo. Virág Ferencnek Cs Vasas Béla. Horpai Imrének és Szabit Mária Ilonának Ferenc. LamÉvn Klárának Imre. Bitó János- bért György Lászlónak és Bárnők és Farkas Matildnak Zol- dos Erzsébet Etelkának Szilvia, tán Somogyi Jánosnak és Ko- Németh Józsefnek és Koróm IIzenkol Klárának Tamás. Dóra dlkó Veronikának Gábor Józsaf. József Imrének és Csánvl Gl- Papp Andrásrtak és Sója Mgzellápak Zsolt Zoltán Szilágy! riának Attila. Valas Jánosnak Jánosnak és Jóiárt Bozállának és Tóth Magdolnának János neIbolyn. Vesze Miklósnak és vfl gyermekük születet. Pintér Jolánnak Rö-> Evn. Oláh Halálozás: Dolmány Lászjóné Jánosnak és Horváth Erzsébet- Szűcs Hona. Szlrovicza István, nek János Zsoli. Ménesi Gvóz.ő- Sípos János. Szekeres Antalné nek és Huszár Irénnek Gabrl- Pintér Márlg, Polesz Nándorhé ella. Angvsl .Tánns Zoltánnak Donosa Ágnes, nobóezkl István, és Beitjö Máriának Csaba Já- FarkoS Józsefné Mányi Erzsános N'"v Jórse'npk és Vnrea bet. Ábrahám Andráspé Császár Annának Tibor Ni-árl Imrének Anna. Kercza Ferencné Gyuris és lltbán Tousnnánnk József Mária. Sánta István. Bálint JáMoszbe'm Sándnrnnk ás Zelel nos Sándor. Balogh lmréné orRoz.állánrk s<nánr. sári Jó- cíöRh Ilozállg. SzécSl Pálné Mflzsefnek és Pósa Hong Ftelk sa Veronika Rozália. Mező Lének FHkr I.aoti Istvánnak és los. Vélcov Mártonné Dudás Bete lyráriánnv fe-bp dr. Szent- Ilona Terézia. Balog Gézánr tstvánvi Ts«,'énnek és Benke Flekács I.eona Bánfl Feréncné Juditnak László Albert. Komlós! Bakos Anna meghalt. het. Például a Rázolásért elítélt mérnök nyilván végezhet szellemi munkát, de a sikkasztó főkönyvelő csak olyan munkakört tölthet be 0 A megelőzés ott is jelen- ha bizonyított -."a^ihVz »«« büntetlen csábító alkalmakat. Például nem kötelező előélet. 0 Elsődleges, hogy maga a szabadult akarjon visszatérni a társadalomba. Természetesen ehhez a munkahelye, a társadalom segítsége a körültekintő és rendszeres ellenőrzés távoltarthatja a gazdasági vezetőt attól, hogy sorozatosan számlákat hamisítson, sikkasszon; a szülői felügyelet fontos azért, hogy a fiatal ne kerüljön galeriba stb., stb. A börtön nem szívderítő, a büntetés végrehajtásának kell. Nagy és fokozódó sze- szigorú helye. Akt bünhőrepe van az utógondozásnak. dö"- visszatérhet, ha akarja. amiben mind Szegeden, mind • • • Az udYf Csongrád megyében ls előbb- ^nnak a bakancsok Kipre kell lépnh Cseppet sem Hop. ktp-kop. Az egyik elmegnyugtótó ugyanis - és W m»"dt®' hogy " csak ebben a többi között benne magában persze --szaván az utógondozás negatí- mc>\ja. hányszor jár körbe vuma ls —, hogy tavaly a bűnözők 37 százaléka már büntetett előéletű. 17,8 százaléka visszaeső volt. Az utógondozásnak a megelőzésben is szerepe van. A börtönből szubadultról nem büntetése idejében. A sétaút kiesi. De óriási az az út, amíg ő is eljut addig, hogy kitáruljon előtte az ajtó, amelyen át a szabad életbe léphet. Morvay Sándor havazott vasúti töltés felé és pítottók. hogy Buly Mihály hirdeti: „Melegedő és teázó (A cikk más helyén Ruty orosz katonák részére a Bal- Mihály, illetve Buty Mihály lagitó sor 5. szám alatt". néven emlegetik a holttestet. Á melegedő felállításának visszamenőleg nem nyomozterve a kommunista párt al- tuk_ kl hogy a háromszoros sóvárosi szervezetenek ötlete. . „ ... , .. A költségekhez Alsóváros "Kohlba közül melyik az közönsége íK hozzájárult. A szerk.) gyárimunkás Amióta működik ez a kis 50 holtteste került elő. A nagyszemélyes melegedő, alig van széksós—feketeszéli polgár0r°blemáÍa A1* vezetője a holltesi orA hófödte vasutakon uta- vosl megvizsgálása után jezó katonaságnak friss ételt lentette a szegedi ügyészés meleget, szóval otthont ségnek. hogy gyilkosság törad. ahol megpihenhetnek, . . . ,, felmelegedhetnek, nem keli ^ Butv Mlhídy otthontalanul bolvonganiok ugyanis koponyacsontra és az az ismeretlen városban. agyra kiterjedő olyan súlyos A kommunista párt újzze- sérülések voltak észlelhetők. síízsrs sűnisí rlyek követk-tébgedőt állított fel a komp RZolvan az egész koponya közelében. kisebb-nagyobb darabokra tört, s az agyvelő is nagyrészben szétroncsolódott. A gyilkosság gyanúja Bózsó Józsefre terelődött. A nyomozás során olyan bizonyíA kalauz a villamoson egy tékok merültek fel. amelyek iskola táskás kisfiúról megál- erősen terhelőek a gyilkoslapította, hogy nem elég már sággal gyanúsított Bózsóra. Epizód a villamoson Mocaár Gábort a hegy fellőtt 1965. július hetedikén reggel „csodás véletlen" dolgában el kell mondani a teljes igazságot. A tápai „véletlen rábukkanásnak" ugyanis harminc évre — ha nem többre — visszanyúló előtörténete van. íme például egy érdekes irat, amely a Dugonics Társaság dossziéjából nemrégen bukkant elő Szegeden, és azt bizonyítja, hogy már jó ötven évvel ezelőtt is nagyon jól tudták, hogy „valami van" a föld alatt Szeged, Tápé és Algyő környékén. Jó ötven éve. 1918. január 8-án a Dugonics Társaság ülést tartott Somlyódy István ítélőtáblai bíró hivatalos helyiségében. Somlyódy nyitotta meg az érhat tekezlgtet Innen már érdemes a A DKMAUYARURSUC, ttEOD. 1970. FEBRUÁR 3. " órakor szenzációs esemény tör- fennmaradt jegyzőkönyvet idézni — tént Tápén. A Tiszatáj Tsz termál- ... és a megjelenteket üdvözli. Élővízhez akarván jutni, kutat fúratott, adja, hogy az értekezlet tárgya az a kérdés: van-e földgáz Szegeden? tét életkérdése a legnagyobb nehézségekkel küzd, úgyhogy mindenkire nézve, a legnagyobb iparvállalattól kezdve a legkisebb kunyhóig, óriási áldás volna a földgázksrdés megvalósítása ... Szegeden van földgáz, es a mondott Időben a kútból vad . _ erővel — elborítva a tsz lucernását. Könnyen belátható ennek a kérdésfeketén csorgó permettel belöcsolva nek a fontossága. A világítás és fúaz egész környéket, még a közeli major épületeit Is — nem vfz, hanem olaj tört fel. Kőolaj. Ilyen módon kaptunk Hírt arról, hogy Szeged környékén felfedezték az ország új s leggazdagabb olajmezőjét. Csakhogy ezt a dolgot ne emleges- c»fl'c m'0 kell keresni. Bizonyos, hogy SÜk olyan ismerősünk előtt, aki az « Nagy Magyar Alföldön a kutatás olajszakmában dolgozik. Elég bosszú- eredmennyel biztat, csak a módját ságot okoztak már nekik azok az új- ke}1 tudni. Püspökladánytól Óbecséie ságcikkfek, amelyek úgy állították be mindenhol földgáz-felfakadások eszaz akkori szenzációs olajlelést, mint- lelhetők. A magyar társadalom hibába véletlenül bukkantak volna ólaira j", hogy ezt dz életbevágó kérdést a tápai kútfúrásnál net frappáns, kitalálni sem lehet kü lönbül, aHfalrp ' " " dává szilárdul, aztán a kútból tntak volna olajra bogy ezt áz életbevágó Persze, a törté- nemtörődömséggel kezeli..." kitalálni sem lehet kü- Reöpk István szege lias rá, hogy akár legen- sl képviselő bejplentei Ijqn: kutgt Iiiratqtt a tsz, ten, horfy a mérnöke ál meleg Víz helyett Olaj lálkpzjk a kérdéssel, Reöck István szpgedt qrszággyűlé" " ette az értekezlplyesület iá fqg, HMi . .... Ifikértfit akdtnak Szpgedre hfvfl). aki előadást tarQjajrqetfSJére. tana arról, hogy vgn-e és motthJM z ám, csakhrtgy ez nem Igaz. Ez földgáz Szegrföen. Ez a fplizóláló (gy egyáltaláp nem igaz. „Tápénak mondta ki ázt a mondatot, afne)ynek tört fel. így bukkantak rá az ország nak Szp •MkÜÉ ' ' '•^^•ÜHHÉH így egyáltaláp nem igi minden dicséret megadassak volt Ady égy nevezetes ehhez ma is csatlakozhatunk, 4fc" — 'sifaága csak majd <Jtvén év múlva cikkében, s bizonyosodott he: „VafdísírttJ. hogy unk, ám a Algyő környékén éredihétiyet lentié a fúrás." Ennek az értekezletnek a hatósára, kezdeményezésére a törvényhatósági bizottság a kutatás megindításának szorgalmazására a Pénzügyminisztériumhoz fordult — ahonnan a válasz liárom év múlva jött meg. No, persze, épp ezalatt a három év alatt sok minden történt, két forradalom, meg «gy ellenforradalom, nem csoda, ha közben elfeledkeztek a szegedi, tápéi, algyői föld alatti kincsekről. A tápai felfedezés tehát nem olyan legendásan véletlenül, nem is váratlanul — hanem éppenséggel igen hosszú és tanulságos keresgélés utón következett el. Bizony, sokan keresték, sokáig keresték, mígnem rábukkantak. A háború kitörését megelőző években, különösen pedig azután, hogy az ún. Bécsi döntéssel Magyarországhoz csatolták a dél-szlovákiai területeket, majd pedig 1939. márciusában a volt kárpát-aljai területek is Magyarországhoz kerültek, a német olajipar tőkésvállalatai élénk érdeklődéssel fordultak a magyar olajlelőhelyek ffclé. Figyelmüket az keltette fel, hogy az újonnan Magyarországhoz csatolt területeken. Kárpát-Ukrajnában, de még inkább a II. Bécsi döntéssel Magyarországhoz csatok Észák-Erdélyben már korábban is sikeres kutatófúrásokról tudtak. S ezek a területek most ahhoz a Magyarországhoz kerültetek, amely a nemzetközi politikában mar korábban is a német és olasz fasiszta hatalmakhoz csatlakozott. S minthogy Magyarország épp e két hatalom segítségével gyarapította területeit, semmi sem látszott természetesebbnek, minthogv benyújtsák a számlát olajügyben is a minden bizonnyal hálás magyar kormánynak. Re is nyújtották. (Folytatjuk.)