Délmagyarország, 1970. január (60. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-04 / 3. szám

VILAGUTAZÁS Zombori László Fatelep SZÍNÉSZEK, BOHÉMEK..; Veress Miklós ARANYSZONETT Aranykor színek őszi tornya óarany-öblű rothadás Beleszédül a vad darázs szárnya a napot eltakarj ez az utolsó szárny csapi ez az utolsó tört vitorla eszelős kóró hogy sodorja pőre partig egy rossz varázez az utolsó mese itten arany-királyfi visszaretten: forog a semmi kacsaláb-füstje arany-halálok titka pattan s mint penge villog szakadatlan a hajszálak férfi-ezüstje BEILLESZKEDÉS Vállaltam: forgok mindig holnapig mint amaz okos derék és pontos fogaskerék ki mindhalálig csak kopik Sólyom László A WARTBURG LÁZADÁSA Nagyon régen Miskolcon a III. Richárd került színre. Amikor Richárd kétségbeesve felkiáltott: — „Egy országot egy lóért!" — valaki leszólt a karzatról; — Szamár i» jó lesz magának) A színész szemrebbenés nélkül válaszolt a kedélveskedőnek; — Igaza van. jöjjön le! * Harmath Imre színpadi szerző benyújtotta darabját az egyik színház igazgatójához, akiről köztudomású volt hogy nem az <5 véleménye a döntő, hanem ami a felesége mond. A darabot a színház nem fogadta el előadásra, mire Harmath a kövekaző táviratot intézte az igazgatóhoz: — A fúria ítéletét megfellebbezem! • A régi idők népszerű kabarékomikusa, Szenes Ernő. akit a kövér Szenes néven ismertek, állandó pénzzavarral küzdött A Lánchídon ment át egy barátjával. — Látod — szólt Szenes —. ha az a királyi vár az en.vém lenne, azonnal rendbe tudnék jönni anyagilag, — Mit érnél vele, ha a királyi vár a tiéd lenne? Szenes csodálkozva válaszolta: — Mit?! Hát egy húszast esak kapnék érte? előtti éjszakán is találkoztam vele? — Ne beszélj! — csodálkozott rá 3 férfi, és most már kényszeredetten nevetett — Ezt nem tudtam... Honnan is tudhattam volna... — Ujjának bütykével kitörölt a szeméből egy könnycseppet. — És a lakodalmunk után is találkoztatok néha? — Dehogyis néha, elég gyakran!... Ha hosszabb szolgálati Útra mentél, két-három éjszakái is nálam töltött —• És nagyon szeretted? — Nagyon ... — Nekem is azt mondtad, hogy nagyon szeretsz. — Tudod, hogy van az: kimondja az ember. Megszokásból, kötclerságből, mert a férje... — Érdekes — gondolkodott el a férfi. — Pedig úgy viselkedtél és Játszottál velem, mintha valóban szerettél volna ... Az asszony ajkbiggyesztéssel válaszolt öntelten, mint aki büszke a tetteire. — Könnyű azt megjátszani, Pista. Az a legkönnvebb. Sem ész nem ken hozzá, sem erő, csak egy kis móka, egy kis furfang, játék, hisz tudod, hogy megy az! — Tudom, tudom — bólogatott a férfi. — Én meg gyanútlanul bevettem és ... szerettelek. Érezned kellett, hogy szeretlek ... — Persze, hogy éreztem.. Hisz épp azért volt olyan könnyű téged félrevezetnem.,, Nagy mafla voltál, Pista, az az igazság! Elvakított a szerelem. MegAz első világháború alatt Föld Aurél igazgató rendelkezése szerint az akkori Városi Színház csak szombat-vasárnap tartott előadást A színészek természetesen hetenként csak két napra kaptak fizetést Amikor egymást követték a katonai behívások, az egyik színész keserűen megjegyezte: „Most már csupán az kéne, hogy Föld Aurélt is behívják katonának. s akkor csak szombatvasárnap lenne háború!" • Egy népszerű vidéki táncoskomikus neiu kapott albérleti lakást. a kénytelen volt felkeresni a városka szállodáját A színészt a portás nagy örömmel üdvözölte: — Miben lehetek szolgálatára, kedves művész úr? — Mibe kerül egy szoba az első emeleten? — kérdezte a színész. — Hat pengő. — A másodikon? — öt pengő. — És a harmadikon? — Ott csak 3 pengő. A színész köszönt és elindult. A portás utánaszólt: — Hát nem veszi ki e szobát? — Nem elég magas nekem ez a szálloda! vadított már a simogatásom is. Most már nem szégyellem bevallani, hogy élveztem is ezt a fonák helyzetet. A férfi töltött cigarettára gyújtott Az asszony elkomorult és felsóhajtott. — Aztán elhagyott... Emlékezhetsz rá Tudod, azon a szakszervezeti üdülésen, Csehországban. Ott még együtt töltöttük a két hetet, aztán többé nem találkoztunk .,. Gondoltam, most már kitartok melletted, de nem tudtam hozzád nőni... Kínomban megvadultam, aztán jöttek sorba: Ferenc, a járásból... Különben minek soroljam? Nem érdekes... Csák az utolsó, a Jancsi. Arról már te is tudsz... Hát így, Pista, ennyi az egész, most már mindent tudsz. A férfi felállt, fel s alá járt a szobában megállt az ablaknál, bámult kifelé. — Pedig én nagyon szerettelek! — Ki tehet róla!... Ne haragudj, Pista, arról én igazán nem tehetek. — Nem, a világért sem haragszom ... csalt egy kicsit furcsa ... ez a kettőssée. ez a mi egész házasságunk. Mondd meg igaz lelkedre: mind különb férfi volt, mint én!? Az asszony játékosan hintázott ültében. — Nem tudom... Talán igen. . — És mondd csak: soha nem sajnáltál, soha nem éreztél lelkiismeretfurdalást! ? Történt, több, mint három évvel ezelőtt egy akácillatos tavaszi alkonyatkor, hogy a Csemetke házaspár kikönyökölt lakásuk ablakába é* az utcát szemlélte. Este, amikor együtt volt a család, vagyis hazatértek a gyerekek, mármint az ifjabb Jenő, a sofőr és az ifjabb Matild, az óvónő, Csemetke közölte atyai elhatározását: — Holnap előjegyzek egy Wartburgot, mivel édesanyátoknak ez egyetlen vágya. Amíg a szükséges pénzt összerakjuk, szerényen kell élnünk, azaz nem vásárolhatunk francia travira pólót, nem járhatunk drága moziba és nem vacsorázhatunk babfőzeléket A család egyhangúan lelkesedett és lelkesedésük semmit nem csökkent a következő három évben. így már a második év közepén kibérelték a szemben levő házban megüresedett garázst azt Az asszony gúnyosan felnevetett — S ha igen?... Mondd, mit változtat az a tényeken!? — Sokat! — csapott le rá a férfi szava. — Éreztél vagy nem!? Az asszony kihívón nézett a férfira. Arcizmai megkeményedtek. — Mit szólsz hozzá, r.em! Soha nem éreztem! Olyannyira nem, hogy inkább.., inkább kinevettelek. A férfi vonásai is megkeményedtek, de a hangja továbbra is nyugodt maradt. — Igen ... kinevettél, kedves ... Közben meg szórtad a pénzemet amit én éjjel-nappal megfeszített munkával kerestem, s mind egy fillérig hazaadtam... — Jogom volt hozzá, a feleséged voltam! — Az... A feleségem voltál, de csak voltál ... kedves ... Mögéje lépett, s ujjai az aszszony nyakára fonódtak, mint a bilincs... * Most hogy tizenkét évi kényszerű „távollét" után lelépett a hajnali vonatról, s ismerős talajra ért a lába, ismerős lombokra esett a pillantása, felsóhajtott. Majd a felkelő napra nézett, és félhangosan ennyit mondott: — JÓ reggelt vasárnap: teljes egészében kicsempézték, apránként vásároltak az ülésekre teveszőr takarókat és nádfonatot és autórádiót autóventillátort, autóhőmérőt és a hirdetések ajánlotta mindenféle tisztítószert. Májusban végre megkapták az értesítést, hogy átvehetik a Wartburgot Ifjabb Jenő készségesen vállalkozott a kocsi hazahozására, mivel szüleinek csupán jogosítványuk volt de gyakorlatuk nem. Csemetke azonban nem bízta fiára az új kocsit hanem megkérte egy ismerősét, aki harmincöt éve volt a taxinál. A balesetmentes közlekedésért többszörösen kitüntetett sofőr a kocsival zökkenő nélkül fölment a kissé meredek Spirál utcába és karcolás nélkül beállította a ragyogó garázsba. Másnap szombat volt. Csemetkéék kitolták a garázsból a kocsit és az utcán alaposan lemosták, megszidolozták, kiporszívózták és elhelyezték üléseire a tevesaőröket, valamint két szakember segítségével beszerelték a meglevő autómindenféléket. Csemetkéék estére szörnyen fáradtok és rettenetesen boldogok voltak. Vacsora után Matildka megkérdezte, hova kocsikáznak holnap. Ifjabb Jenő azt javasolta, menjenek a Balatonhoz. — Még mit nem! — pattant föl idősb Jenő — ott történnek a balesetek. A fiatalok ezután sorra említették a kirándulóhelyeket, de a megfontolt szülők mind elvetették. Igy másnap a család, amikor délutánra kiderült az ég, villamoson kirándult a Margitszigetre, ahol két üveg sört ittak a Wartburg egészségére. Hétfő reggel ifjabb Jenő javasolta, hogy elfuvarozza a családot munkahelyeikre és este sorra értük megy. — És egész nap, hol fog állni a kocsi? Talán majd az utcán? — háborodott rá az anyja. A Csemetke család tehát továbbra is a reggeli csúcsforgalomban zsúfolódva bumlizott munkahelyükre. Harmadnap Csemetke meglepte * családot négy színházjegygyei, mondván, hogy most már nem kell spórolni. Ifjabb Matildka tapsikolt örömében, hogy milyen előkelően fognak végre színházba menni, nem kell majd várni az éjszakában a ritka autóbuszra. — Ügy illik, hogy színház után az ember beüljön valahova egy pohár italra — mondta Csepietkóné —, megtehetjük, már nem kell spórolnunk. Italosan pedig nem engedek a volán mellé ülni senkit. Teltek-múltak a hetek és hiába kívánta a Csemetke család egy emberként üzembe helyezni a Wartburgot, mindig közbejött valami. Hol az eső veszélyeztette a kocsit, hol a tűző napsütés, hol az éjszaka sötétje, hol meg a hajnali pára. Közben azonban törődtek féltett kincsükkel, fizették érte rendszeresen a biztosítást, vészjelző szirénát szereltettek rá lopás ellen és minden szombat délután alaposan megpucolták. A múlt héten, egy ilyen szombat délutáni nagymosás közepette történt, hogy a kétfelöl serénykedő család kezei közül egyszercsak kigurult a Wartburg é6 a fizika törvénye szerint egyre fokozódó sebességgel távozva meg sem állt, amíg a Spirál utca alján egy álló teherautó erre nem kényszerítette. Az összetört kocsit elvitte az autómentő, a Csemetke családot az embermentő. Csemetkééknél az orvosi vizsgálat teljes biztonsággal megállapította az idegöszszeroppanast, az összeroppant kocsi mellett azonban értetlenül álltak a szakértők. A fékek jól fogtak, sőt a kerekek is alá voltak pöckölve, a motor nem működött. Végül pszichológushoz fordultak, aki úgy vélekedett, hogy a Wartburg esetében az elfojtott ösztönélet elleni emocionális lázadás aktivizálódásáról van szó.