Délmagyarország, 1970. január (60. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-22 / 18. szám

Szürke ujjak Idős ismerősöm a következőket mondja egy pohár zavaros házibor mellett. — Uram, az én kezem régebben csak akkor feheredett ki. ha leg­alább kel hétre betegállományba kerültem. Nem azért volt mindig szürke a kezem, mintha nem tisztál­kodtam volna, de az anyagok, amik­kel én dogoztam, az ólomcsö, a for­rasztóvíz satöbbi, az irgalmatlanul : belemaródott az ember bőrébe, ki­sebb-nagyobb repedések mindig akadlak, azokból a szürkeséget ke­lelhette az ember, ugyan nem szaba­dult meg tőle. Nem mondom, inas koromban nem is szólt rám ilye­nért a mester. Dolgozni kellett, ebedidőben bekapni, ami volt, vala­mire való mosdáshoz csak este ju­tott hozzá az ember. — Később aztán, segéd koromban, amikor megnősültem, mindig meleg vízzel várt az asszony. Nem elége­dett meg a bolti portékával, házi­szappant szerzett, jó lúgosat, abban kellett a kezemet megmosnom, mert nagyon kényes volt a tisztaságra. Persze a szürkeséget, ami vele járt a munkámmal, sohase lehetett egé­szen eltüntetni, csak akkor — amint emiitettem —, ha betegség miatt nem foghattam szerszámot a kezem­be. De mondok valamit önnek: en­gemet a kezem szürkesége sohase izgatott. Megmondom miért. Tessék csak elképzelni, dolgozom én vala­hol. tegyük fel egy hat-nyolcnapos munkán, mondjuk egy egész köze­pes nagyságú ház vízvezetékezésén, nekem ez életkérdes volt. Dolgoztam, kerestem. Szóval a kezem szürkesé­ge. az, hogy benne volt az anyagok­ból származó piszok a bőröm repe­deseibe. az nekem a megélhetesem biztonságát jelentette. — Mikor aztán nyugdíjba kerül­tem. akarva-akaratlan bizonyos idő után elkezdtem én a kezemet figyel­ni. Az első időkben kerestem ma­gamban otthon valami munkát, amikor nem találtam, elmentem a gyerekekhez — úi házban laknak —, megnéztem a csapokat, a szereléseket, amiket, megmondom őszintén elég csúnyán csaptak össze a szerelők és hát. szóval ott is rendbehoztam min­dent. Es rá-ránéztem a kezemre. Mit mondjak, azzal hogy éppencsak tet­tem-vettem velük valamit, nem ma­radt bennük már annyira a szürke­ség, mint amikor rendesen dolgoz­tam. — Aztán nekifogott szépen kife­héredni a bőröm. Nem volt már igénybevétel, a repedések szépen el­tűntek. ahol a munkától keménye­riések keletkeztek, megvékonyodott lassan a bőröm. Azt mondja, megér­demeltem a pihenést? Jó, jó, kedves uram, de van valami a rendes mun­Kasemberben, amit nem lehet elal­tatni. Nem mondom, hogy éppenség­gel unatkozni kezdtem, de éreztem olyasfélét, hogy tudnék még egyet­mást tenni, nem is azért, hogy pénzt keressek, inkább talán abból indul­tam ki magamban, hogy itt van az a töméntelen lakás, a sok vizes be­rendezes. hallom, hogy az emberek futkosnak ide-oda. ha valami baj van, nehéz szakembert kapni és sajnos nagyon sok munkát csak tes­sék-lássék csapnak össze — hallja az ember. — Na most azt szeretném elmon­dani önnek, kilátás van arra, hogy megint szürkék lesznek az ujjaim. A család megpróbált lebeszélni, hogy nincs szükségünk arra a kis keresetre, de én nem engedek, dol­gozni fogok, kerem szépen. Tetszik nekem, hogy segíthet valamit az ember, hogy dolgozhat, nem az idő számit a magam fajtánál, hanem az, hogy szép, rendes munkát végezhe­tek. hogy érzem, hasznos valaki va­gyok még és biztos vagyok benne, hogy az emberek is szívesen veszik az ilyen öreg fiúkat, ha tönkremegy valami vizes dolog a lakásban. Szó­val dolgozni fogok, szürkék lesznek megint az ujjaim, tetszik erteni, mit jelent az nekem. Értem. Ormos Gcrö L Ml? t J0 L? mikorT] 1870. JANUAR 23., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: VINCE, ARTÚR HAVAZÁS, HÓSZÁLLINGÓZÁS Ma erősen fc-lliós. párás, helyenkeni ködös ido. Többfelé kisebb havazás. Gyenge, idónkrm megélénkülő, változó irá­lyt u szel. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1— ir.inusz 5 tok között. A Nap kel 7 óra 22 perckor, és nyugszik 16 óra 30 perckor. A Hold kel 16 ora 14 perckor, cs nyugszik 7 ora 42 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállasa Szegednel szerdán plusz 406 cm. (Áradó.) KILENCVEN EVE született a világhírű magyar matematikai iskola egyik legki­emelkedőbb alakja, Riesz Fri­gyes (1860-1956). 27 eves. amikor bemutattak első telentös mun­káját a párizsi Tudományos Aka­démián. 1911-tól a kolozsvári egyetemen oktatott, 1914-töl mar mint egyetemi tanár. Ket évvel később a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává vá­lasztottak. Az első világháborút követően a szegedi egyetemen folytatta működését, s nagy ré­sze volt abban, hogy Szeged vi­lágviszonylatban jelentős mate­matikai centrummá fejlődött. !!.'ifi-ban a Tudományos Akadé­mia rendes tagjává választották. "'-ben a szegedi egyetem rek­tora. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Játék a sötétben. Lujza-bérlet. Alku — — Blaha A felszabadító harcok krónikája nem „Száz Budapest éi meg egy Bécset!" Ezzel a jelszóval áldozta megtisztításához. A védöse fel Hitler fővárosunkat Bécs reg helyzete egyre tartha hadosztály védelmét, de az áhított célt csak 785 fő érte Minden- el. védelmében. Ennek szelle- tatlanabbá vált. Iliében utasította a Pfeffer- nemű készletük fogytán volt, pfeffer Wildenbruch le­Wildenbruch SS-tábornokot, a hadvezetés utánpótlásról 8aedte ruhájáról SS-tábor­a körülzárt vedosereg fopa- gondoskodni alig-alig tudott, rancsnokát: Budapesten egy Különösen gyorsan romlott a magyar csapatok harci szelleme. A Kommunista Párt röpiratai, a Magyar talpalatnyi terű letet sem sza­bad harc nélkül feladni, a várost házról hazra kell vé­deni. Pfeffer-Wildenbruch Front és a^ Ideiglenes Kor­mindent elkövetett, hogy be- mány felhívásai nyomán a vehetetlen erőddé tassa Budapestet. Malinovszkij és Tolbuhin marsall meg akarták kímélni d lakosságot a hosszan tartó ostrommal járó szenvedések változ- katonák egyre nagyobb tö­megei értették meg. hogy a magyar nép érdekei ellen harcolnak. E felismerést fo­kozta bennük a németek vandalizmusa, és a nyilas tol, a várost pedig a pusztu- csőcselék eszeveszett garáz­lástól. Ezért közös ultimá- dálkodása. Sokan civilru­tumban. niéltánvos feltételek hába öltözve otthagyták ala­mellett fegyverletetelre szó- kulatukat. több mint 25 ez- visszatén,e közölte: a néme. , litottak fel az ellen.seget. ren az első adandó alka- R meeac,tak magukat, ha vető tanévben megkezdi al­A l>iMÍninlr«,i n f • i ..««-. r.1 • ., I f)IT)T)3 ü 1 lYlOfl orl+Cl 1* mcin1tl*ii+ ® * I Gyermekgondozási segély és óvoda A tanácsi munkában gvak­I ran felmerül, mikor van le­hetőség a gyermekgondozási segélyben részesülő anya gyermekének óvodai elhelye­zésére. Az illetékesek ezzel kapcsolatban felhívják a fi­gyelmet arra a felsőbb ren­delkezésre, amely szerint a gyermekgondozási segélyt igénybevevő anya óvodásko­rú gyermekét csak egyéb je­lentkező hiányában lehet felvenni, feltéve, hogy az elején álló épületbe. Tizenöt I óvodában még üres hely van. szovjet katona Zagorjan A korlátozást nem alkalmaz­töhadnagy parancsnoksága zák> ha az óvodai gondozást Erejük TernT°^n?uU; | * -,ad egészségtelen lakás­ezért a főhadnagy egy lőve- i körülményei, az anya beteg­get húzatott a ház elé. majd ! sége, a gyermekek száma egy környékbeli lakossal vagy egyéb szociális okok in­megadásra szólította fel a dokolják továbbá ha a gyer­bentlevöket. A parlamenter J . , mek az ovodai felvetelt ko­noki jelzéseit és néhányad­magával az ördögárok-csa­tornán keresztül próbált me­nekülni. Felszínre érve egy nagyobb csoporttal befész­kelte magát a Budakeszi út MOZIK S/.ahadsáK: Maga tetszik ne­kem. (Színes NDK. fél 4. három­negyed 6 es 8) Fáklya délulán: A titokzatos szerzetes. (Színes I szovjet. 2. 4.) Fáklya este: Sze­ressetek Odor Emíliát! (Színes 1 magyar, fi és fi.) rostás Mozi: Vidám szellem­járás. (5 es 7.). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 10 órától reggel 7 óráig és a Kossuth L sgt. 31. sz. (13/87-es) este 8 órától reggel 8 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket a II. sz. Sebeszeti Kli­nika (Pécsi utca 4.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Január ;'4-ig este 6 órától reg­gel 6 óráig (vasárnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Rosti Ince állami állatorvos. Lakása: Szeged. Go­gol u. 6. Telefon: 14-648. Az állatorvos kiszállításáról a htvó köteles gondoskodni. CfRÁDÍÖ: hírei. 14.50 Rádiószínház. Bank bán. 16.58 Hallgutoink figyelmé­be 17.00 Hírek, időjárás. 17.33 Időszerű nemzetközi kérdesek. 17.15 A Lipcsei Rádió fűvósze­nekara latszik. 17.23 Közben volt egy háború. 13.38 Hallgatóink iigyelmcbe! 19.00 Esti krónika. 19.25 Kritikusok fóruma. 19.35 Made In Hungary. 20.10 Gounod: Faust. 23.18 Nótacsokor. 24.00 Hirek. időjárás. 0.10—0.23 Brahms: Siratóének. Petőfi 6.20 Torna. 6.30—8.05 Azonos a Kossuth-musorral. 8.05 Tánczene. 8.45 Frontjelentés az alkoholiz­musról. 9.00 Magyar operettszer­zők — külföldi előadok. 9.20 Erancia kamarazene. 10.00 A ze­ne hullámhosszán. 11.50 Magán­vélemény közügyekben. 12.00 Da­lok és táncok Morvanból. a Francia Középhegység vidékéről. II. resz. 12.21 Lily Pons es Ivan Petrov énekel. 13.00 Hirek, Időjárás. 1.3.30 Miskolci tudósí­tónk jelenti. 13.20 A Berlini Fil­harmonikusok zenekara ját­szik. 13.45 Időjárás- és vízállás­jelentés. 14.00—18.00 Kettőtől ha­tig .. . A Petőfi Rádió zenés délutánja. 18.00 Hirek. időjárás. 18.10 Koltay Valéria és Udvardy Tibor ooorettdalokat cnekcí. 18.24 Rádióegyetem. 18.54 A hanglemezbolt könnyűzenei úi­donságai. 19.14 Újdonság a stú­dióban. 19.54 Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika II. 20.25 Új könyvek. 20.28 Húszas stúdió. Film készül — a elme: Szeres­sétek Odor Emíliát. 21.28 Kere­kes Tóth Ei-zsébet és Marezis Demeter népdalokat énekel. Ba­logh Elemér cimbalmozík 22.no Kardos István: II. vonósnégyes. 23.2B A kettős honfoglalásról. 22 411 Könnyűzene 23.no Hírek, időjárás. 23.15 Olasz, verseny­müvek. 24.00—0.10 Hirek. időjá­rás. Ajanlatukra a fasiszták a két parlamenter: Steinmetz és Osztapenko kapitány meg- patokhoz. lommal megadták magukat vagy atálltak a szovjet csa­gyilkolásával feleltek. Nem volt más választás, Budapesten véres és nehéz. Január 9-e után az oetrom még lendületesebben folyta­tódott. Az ellenség makacs nagy pusztítás és áldozatok ellenállását megtörve, a árán kellett az ellenséget szovjet csapatok hat nap megsemmisíteni; a lakossá­got felszabadítani. alatt elérték a Nagykörút vonalát. Január 16-án este garantálják életüket. s a foglyul ejtő tiszt legalább őrnagy lesz. Zagorjan gyor­san előkerítette Szkripkin őrnagyot, a 180. hadosztály vegyiszolgálat-főnökét, s jc- | szülők, len tette neki a helyzetet. Az őrnagy egy papírlapot vett elő és ráírta: „Én Szkripkin, a Vörös talános iskolai tanulmányait, vagy ha csupán félnapos, ét­kezés nélküli elhelyezést kér­nek gyermekük számára a Kossuth 4.30 Hírek, időjárás. 4.33 Hal­óéitól reggelig, zenés műsor. 5.00 Hirek, időjárás. 5.30 Reggeli krónika I. 5.44 Falurádió. 6.00 Hirek Időjárás. 6.30 Hírek, Időjárás. 6.45 Hallgatóink figyelmébe. 7.00 Reggel! krónika II. 7.15 Körzeti Időjárás. 7.30 Üj könyvek. 8.00 Hírek, időjárás. 8.05 Műsorismertetés 8.20 Dózsa , György. 0.04 Mi a filozófia? 9.29 I Könnyűzenei híradó. 10.00 Hirek. I időjárás. 10.05 Rádióegyetem. 10.35 Világhírű előadóművészek lemezeiből. 12.no Déli krónika. ! 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Melódiá­koktól. 13.43 A mezőgazdaság anyagi és műszaki ellátása. 1.3.00 Kóruspódium. 14.0R Haydn: G-dúr szimfónia. 14.35 Hirek. időjárás. 14.45 A világgazdaság CXXÉW3 Budapest 9.00 Iskola-tv. (Alt. isk. X oszt.) 9.55 Számian-mértan. (AH. tsk. 6. oszt.) 11.05 Kémia, (Alt. isk. 8. oszt.) 11.55 Földrajz. (Alt. isk. 7. oszt.) 14.00 Élővilág. (Is­métlés.) 14.55 Számian-mértan (Ism.) 15.50 Kémia. (Ism.) 16.40 Földrajz. (Ism.) 17.58 Hírek. 18.03 Tizenöt perc nyár. 18.20 A kis­filmek kedvelőinek. 19.00 Esti mese. 10.10 Radar. Ifjúsági ér­dekvédelmi műsor. 19.35 Téli ké­pek. Szovjet zenés összeállítás. 20.00 Tv-hiradó. 20.20 A kocká­zat. 16. Találkozás. 21.15 Lehota Gábor orgonál. 21.40 Család és társadalom: 3. Mert fél tőle... 22.20 Tv-híradó. — 2. kiadás. Belgrád IS.15 Kranjska gora: Hazai sf­lesiklóverseny közvetítése, felvé­telről. 16.45 Tv-krónlka. magya­rul. 17.00 Beszélgessünk, gon­dolkozzunk. Sorozatműsor. 17.3(1 Tv-újdonságok. 17.45 Hirdetések. 17.50 Messzelátó. Gyermekműsor. 18.36 Népi muszika. 10.00 HirdPté­sek. 19.05 A törvény és én. 19.20 .Terry Letvis-show. 19.50 Hirdeté­sek. 20.00 Tv-híradó. 20.30 Hirde­tések. 20.35 Időszerű beszlégeté­sek. 21.35 Thomas Mann: A Bud­denbrook ház. Sorozatfilm. 22.25 Arany mikrofon. 22.28 Tv-híradó. A harcok a pesti oldalon Hitler rádión felhatalmazta kezdődtek el. Lazko vezér- Pfeffer-Wildenbruch SS-tá- Hadsereg őrnagya, kész va­órnagy 30. lövészhadteste azt bornokot a pesti oldal ki- gyök hadifogságba fogadni n feladatot kapta, hogy zúz- ürítésére. Másnap megkez- mindazokat, akik megadják dődött az átvonulás Budára, magukat." A parlamenter bevitte a házba az üzenetet. Nemso­kára 120 főnyi piszkos, el­csigázott német sorakozott fel és indult fogságba. Ki­hallgatásukkor derült ki, hogy köztük van Pfeffer­za szét a német csoportosí­tást Rákospalota, Újpest, azután a tábornok parancsa­Pestújhely. Rákosszentmi- ra felrobbantották a hidakat hály, Zugló körzetében és a Dunán, a Parlament felé támadva 1!)45- január 18-án hajnali érje el a Dunát. A 7. román 4.20-kor a 151. lövészhad­osztály 581. ezredének egyik harccsoportja. Apkarov Gur­hadtest feladata Cinkota, Mátyásföld. Rákosliget és Rákoscsaba elfoglalása volt, B*n Makarovics vezetésével wildenbruch. ö kívánta. . . A ' _ . T r ti '1 t /il forél 1 4- « % n Un mI 11 ne me 4 Ám'i utána a Keleti pályaudvar elfoglalta a Parlament épü­fclé kellett támadnia. Afo- letét. Néhány óra múlva nvin vezérőrnagy 18. gárda lövészhadtestére Kőbánya felé előrenyomulva. Buda­pest egész déli részének fel­szabadítása várt, eközben az Erzsébet-hfdnál kellett elérnie a Dunát. véget értek a harcok a pesti oldalon. Budán a németek még egy ideig reménykedtek a felmentésben, s megpróbál­ták tartani magukat. Tám­pontjaikat azonban egymás Többhelyütt problémát okozott az is, hogy a térítési díj megállapításának alap­jául szolgáló jövedelmet ho­gyan kell kiszámítani. A jogszabályok ezzel kapcsolat­ban úgy rendelkeznek, hogy jövedelem alatt a két szülő együttes keresetét, és jöve­delmet kell érteni. Ebbe az anya részére folyósított gyer­mekgondozási segély is bele­számít, mert a táppénzhez hasonló keresetpótló tór­hogy foglyul ej tője legalább , sadalornbizt0sítási szolgálta­őrnagy legyen. Munkaalkalmak TÓTH SÁNDOR alezredes tásnak minősül, így a térí­tési díj megállapításánál fi­gyelembe kell venni. (MTI) Villanyszerelői. vaseszterjjá­!i ost és műszerészt keres felvé­ti Ire a S/.éRedi Ecset- és Seprlt­trj'ár Vállalat, heti 44 órás mun­kaidővel. Jelentkezés munkaüRyi osztály, Csérz.v Mihály u. 35. A SzcRedi KonzerVRyár felvé­j télre keres 3 fő elektromüsze­I részt. Jeléntkézni lehét a zyar TMK-csoportjánál. roRRe! fél 9­töl délután 15 óráiR. Szégéd. Rókusi ff. 6. x A Szőrégi Afész február 1-i belépéssel felvesz 1 adminiszt­rátort, 1 építésztechnikust, 1 kertészeti technikust, vagy gya­korlattal rendelkező kertészt, 1 elektroműszerészt. Fizetés meg­égj ezés szerint. Jelentkezés he­lye: Szöreg, Petőfi u, 90. sz. j XDK. 37. Altalános lakatosokat azonnali belépéssel felveszünk. 44 órás munkahét. Csongrád megyei Ga­honafelvásarló és Feldolgozó V, Kaibantartóüzeme, Szeged. Ti­sza I.ajos u. 67. xS. 77 309. A Szegedi Városgazdálkodási Vállalat allandó szegedi munka­hellyel felvesz ütburkoló, ács* villanyszerelő, lakatos, kőműves, kováes. asztalos, gépkocsivezető, nehézgépkezelő szakmunkásokat, valamint férfi- és női segédmun­kásokat. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Szeged. Pacsirta u. 1. sz. xS. 77 299 Felvételre keresünk férfi mun­kaerőket 17 éves kortól textil­festő és kikészítő munkakörbe betanított munkásoknak. Magas kereseti lehetőség. Albérleti szo­bát biztosítunk. Jelentkezés te­véiben. Ü.ipest, Hazai Pamut­szövőgyár, Bp. IV., Baros u. 99. xBp. 133 Több szovjet hadosztály után vesztették el. és mind meg 1942-ben Sztálingrádnál szűkebb területre szorultak szerzett tapasztalatokat az össze. A harcokban a szovjet utcai harcban, s azokat Bu- csapatok oldalán bekapcsoló­dapesten hasznosította. A dott a magyar katonákból legfontosabb objektumokra, szervezett Budai önkéntes harckocsi és rohamlöveg Ezred is. u a összpontosításokra és repülők mértek majd lángszórókat be a legerősebb ellenállási csomópontok és támpontok ellen. Ezt követően roham­csoportok elszigetelték egy­mástól és külön-külön ost­romolták meg az egyes célo­kat. tüzérség Miután a felmentés vég­csapást. képp meghiúsult. Pfeffer­vetettek Wildenbruch elhatározta. hogy 26 ezer főre apadt csoportjával, amelyben 10 ezer sebesült volt. kitör a gyűrűből. Arra számított, hogy egy rohanással átvág­ja magát a budai hegyeken és Perbál körzetében eléri Január 9-ig a szovjet csa- a német vonalakat. Február patok befejezték a külső ke­rületek felszabadítását, s hozzáfogtak a belső terület 11-én este 8 órakor megin­dult a kitörők lavinája. Si­került áttörni a 180. lövész­CSÜTÖRTÖK. 1970. JANUÁR 22. ADÁSVÉTEL Wartburg; 1000-Cü CG rendszámú, kitűnő ál­lapotban, Igényesnek el­adó. Érd.: délután 4 óra után. Telefon: 15-619. Bontásból eredő cserép, faanyag, tégla eladó. Galamb u. 18. Érdek­lődni: I—4-lg. x CF-e» Wartburg sürgő­sen eladó. Bálint, Deszk, XIII. u. 4. x Propán-bután gázpaíar"­kok reduktorral (egyik 32) rezsóval. egy lekeres zöld műanyag hullámie­mez 1700 Ft-ért eladó. Kószó, Hétvezér u. 37/a. x Bőrkabátját már most alakíttassa. javíttassa vízhatlan bőrpuhító fes­téssel Csordás bőrruha­készítő mesternél. Szent Miklós u. 7. Felsőváro­si templom mögött. x 58 dt> melegágy! ablak­keret eladó Petóflte­lep. Május 1. u. 45. x1 Hobkalyha' veszek, disz­nótrágya eladó. Nyíl u. 3&. Eladó konyhabútor, hár­masszekrény, kombinált szekrény, konyhakredenc, ágynemíitartó, rekamié, ruhásszekrény, varrógép, hálószobabútor. kályha, gáztűzhely, sezlon, mat­racpárnák, asztal, szé­kek, ágybetétek. Kos­suth L. sgt. 32. Jó állapotban levő, mo­dern. mély gyermekkocsi eladó. Odessza. XXVIII é. III 10. Jó állapotban levő zöld esempé6 tűzhely eladó. Malom u. 14. Nagy levelii filodendron eladó. Brd.: Alföldi u. 22., I. D. IV. 18. Jó karban levő Pannó­nia motor eladó. Petőfi Sándor sgt. 46. Boldi­zsár. Törzskönyvezett német boxer eladó. Eperjesi sor 15. Telefon: 120-30. Eladó egy Japán hor­dozható magnetofon. Ér­deklődni: Hajnócsy u. 2., a cipésznél. Kétkerekű erős kéziko­csi, Kalor kályha. Gud­lin-tűzhely, kifogástalan, fehér konyhaszekrény, férfi télikabat szőrme­béléssel eladó. Zákány U. 8. 82. Eladó Béke rekamié 4 székkel és egy gitár. Faragó u. 21., I. 7. Belső épület. Kamaszheverók, ágybe­tétek, sezlonok készen kaphatók. Javítást vál­lalok. Sajka u. 12. sz. Dudás ká rpltos. fiól-cs Trabant tizenegy­ezer kilométerrel eladó. Kiskunhalas, Kertész u. 20. sz. Szép női lrhabunda el­ado Érdeklődni dél­előtt. Hajnóczy u. 1., I. em. 1. ajtó. Eladó 140 kg-os hízó. Árviz u. 22. Eladó négyszemélyes re­kamié, kanapérekamlé, hálószobabútor, kony­hakredenc. ágynemű tar­tó, íróasztal, sezlon, fo­telok, asztalok. heve­rők. Hunyadi tör &. Hasznait íróasztal, filo­dendron és toll eladó. Partisan u. 16.. i/b. Skoda Felícía személy­gépkocsi eladó részletre ls. üjszentiván, Árpad u 37. OLajkályba eladó. Sri deklödni 16 órától. Tá­bor u. 7/b. Scheíbel. Rövid zongora eladó. Hunyadi J.sgt. 39—41., II. ép B. II. 1. Dr. Riesz. Érd.: szerda és szombat délután. x 601-cs Trabant sze­mél.vgépkocsi CT rend­számú Igényesnek el­adó. Oltványi u. 4. Fekete;. x Egy szil fekete bunda, egy konyhabútor el­adó. Szeged, Török u. 6., I. em 9 HÁZASSÁG Barna 164 cm magas fiatalember megismer­kedne házasság céljá­ból hozzáillő leánnyal, vagy elvált asszonnyal. Gyermektelenek előnyben, ..Harminc évesig 77 307" jeligére a Hirdetőbe. 51 özvegy MAV­3zakmunká3 megismer­kedne házasság céljából családi alan özvegyasz­szonnyal. „Szeretet — 77 341" jeligére a Hir­detőbe. Magas gazdálkodó fia­talember, házasság cél­jából megismerkedne lánnyal vagy elvált asz­szonnyal, 30 éves ko­rig. ..Hóvirág" jeligére a makói Hirdetőbe. EGYÉB Vegyi vasalónőt keresek. Dcnnert, Dóm tér 4 Kevés gyakorlattal gép­írónő állást keres, la­kasomon másolást vál­lalok. „Gépírónő — 77 326" jeligére a Hir­detőbe. Jó lelkű idos nénit, vagy bácsit eltartanánk házáért. „Bearanyoz­nánk öreg napjait — 77 271" jeligére a Hir­detőbe. Idós asszony elmenne gyermek mellé házimun­kában ls segítene. — Bentlakassal 77 304" jeligére a Hirdetőbe. Gyermektelen Intelligens hölgyet, vagy házaspart keresek, aki adott eset­ben tizenkétéves kis­lányomnak szerető „Gondozója lenne — 77 337" jeligére a Hir­detőig Vegyészmérnök 10 éves gyakorlattal családi ok­ból Szegedre elhelyez­kedne. „Univerzális" — 3084 jeligére a Sajtó­házba^ x Megbízható bejárónőt keres napi 8 órára, Ne­mes Imréné, Szeged, Horváth Mihály u 1„ fszt. 4. Keresek valakit. aki meleg harisnyáimat gép­pel megfejeli és rongyot szőnyegnek megaző. Új­szeged, Bal fasor 44 x Tekepályára fiúkat ba­búállitgatóknak felvess a Ruhagyár. Jelentkez­ni a Ruhagyár portá­ján 16 órától. x Parkettszegély lécet — parkettát minőségi kivi­telben a készítőnél. Faesztergalyos Bal fasor 47. M

Next

/
Oldalképek
Tartalom