Délmagyarország, 1969. december (59. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-13 / 289. szám
törtenelmi emlékeztető Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság körzetében —, mint Forgó László, az Igazgatóság vezetője tájékoztatott — e hónapban különböző megoszlásban, de mindenütt nagy mennyiségű csapadék hullott. A pár napja tartó olvadás hatására a földeket behálózó csatornákban helyenkint felgyülemlett a víz. Ezért a szegedi szakasz-mérnökség területén —, amely hazánk legmélyebben fekvó vidékére, a Tisza—Maros szögre is kiterjed — négy szivattyútelepet helyeztek üzembe. Ezek nemcsak nappal, hanem éjszaka ls szüntelenül dolgoznak. Csongrád megyében a legtöbb, kilencven millimétert is meghaladó csapadékot Hódmezővásárhely határában mértek. Ebben a körzetben öt torkolati szivattyútelepet állitottak munkába. Az együttesen kilenc berendezés másodpercenkénti teljesítménye tízezer liter, ennyi hóiétól szabadítják meg a csatornákat. Illetve emelnek át a folyókba. Az igazgatóság egyéb területein pedig készenlétben állnak a berendezések a belvizektől való mentesítésre. A Tisza november közepétől számítva két és fél métert áradt, de egyelőre még medrében folyik, ezért árvédelmi készültséget nem rendeltek el a Csongrád megyei szakaszon. (1) Furcsa elszámolás — Az elvtárs nem tudja, előhívjuk Pista bácsit" — fo- volt meg, a papíron úgy ml van ittl — szólít meg a gad a magas fiatalember, tűnt — megcsináltuk. A behatalmas kezű szerelő. Per- Kilép az ajtóba, s elordítja ruházásl tervet így teljest sze, ilyesmivel nem dicsek- az előbb hallott nevet, szenek a főnökök. Rangli hatalmas termetű tettük. A 10 egynéhány milliót az idén nekünk kellett — Beszélnek a gondokról ember, apró bajuszt visel az Pluszba „rádolgozni". 1S- _ ,, . orra alatt. — Tudja ezt bizonyítani? h.,7, i/ni! /.ne,m*, hogy - Szigorú ukáz tiltja a — Természetesen. Erre az rt s. ím-c Algyő, 1960. november. Az tapasztaltam volna- . Nem enged szóhoz Jutni. ABC-bisztró ablakai mögött Eszembe jut a beszélge- Az apró négyszer haromaz új szolgálati lakások fa- tés a bisztróban. Meg a jegy- méteres bódéba ketten jónlai világítanak, balra a föld- zőkönyv. Nem ezt a maga- nek be. Szalma János parthöz tapadó barakkok. Kö- biztos, nyugodt embert vár- vezetőségi tag es Ungor Imrös-körül, sok ezer tonnányi tam. A jegyzőkönyvben a re, a párttitkár Hallják acél és beton áraszt magá- következő áll: „A vállalat szavait és rábolintaból különös gravitációt. Az (Nagyalföldi Kőolaj és nak embereket, építőket, szere- Földgáztermelő Vállalat) sülöket, sofőröket, mérnököket lyos anyagi gondjainak oko- m fogva tartja az élmény, a z6Ja nagymértékben az épíbeavatottság, meg a felelős- tési üzem. Fennállása óta ki- — Szánk és Tázlár között ség. A műszakok után fáradt fogásolható munkát végez, erdőirtással „fűszerezve" lábukról lerúgják a sáros 1967-től kezdve több ízben 6080 méter csővezetéket hecsizmát és az életükről be- átszervezték, de sosem olyan gesztettünk össze Pápa elvszélgetnek. radikálisan, hogy alkalmas társ (Pápa Aladár, az NKFV Az embereknek itt nincs lett volna feladatainak tel- főmérnöke) utasítására. Enizgalmasabb témájuk a nagy jesítésére. Múlt év végén nek a munkának sem & munkánál és a kisebb-na- Például saját munkájának program- sem a hatósági gyobb bajoknál. engedélye nem jött meg áprilistól november 27-ig. Az igazgatónk szavára most folytathatjuk, Szeged térséfelmérésére sem volt képes. Szükséges a vezetés megé erősítése, ha kell személyAz építési üzem hajdani cserékkel." Másutt: „Baj gében ugyancsak Pápa Alamajorban található, a köz- van a pénzügyi helyzettel, dár utasítására nyolccolos ponti barakktól 3 kilómé- 60—70 millió forinttal ke- töltővezetéket fektettünk, Sre' vf.et vesebb nyeresége van a vál- amelynek megint nem volt hozzá, meg néhány száz , , , ' . , .... . méternyi sáros barázda, lntetnak, mert nőttek az semmiféle engedelye. A veKözvetlen közelről is alig anyagkészletek, ráfizetéssel zeték elkészült, egyszer tahlnni, hogy modern techni- dolgozik az építési üzenj". kával, valódi ipart folytatnak a hajdani Istállókban. Jobbra gumi kereken nyugvó bódé, Rangli István műszaki vezető irodája. „Mindjárt Halál az algyői úton Bíróság előtt a gázoló Súlyos szabálysértés okoz- és soha betegségre nem hita Boldizsár Antal algyői vatkozott éppen azért, mert lakos halálát, négyéves kis- egészségesnek tartotta maflának pedig súlyoa, életve- gát. öt év óta hivatásos azélyes sérülését Szüki Jó- gépkocsivezető, s mintegy zsef Algyő. Alkotmány utca 200 ezer kilométer megtétele 33. szám alatti lakos, a 10-es van már mögötte. AKÖV egy billenős teherkocsijával sódert fuvarozott a Nagval földi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalatnak. •A bíróság a minősítésben egyetértett a védelem álláspontjával, ezért azt vizsgálta: a szándékos szabályszeHát lássuk. A jegyzőkönyvet idézem Ranglinak. „Röviden ennyit mondok: aki ezeket állítja, nem tudja, mit beszél." Kint felzúg egy Diesel-motor, az utolsó szavakat alig értem, ^jra kellett áam. lefektetni, Ián szükség lesz rá. Értéke 2 és fél millió forint... Mondjam tovább? — mondom. A 168-as kút kitörésénél a munkálatokat abba kellett hagyni. Az árokba fektetett, beszigetelt vezeték a talajvíz hatására felemelkedett, az árok tönkrement A műszaki vezető készségesen megismétli. — Saját munkánk felmészigetelni, 32 ezer óra helyett 105 ezer ment rá .,. Felelős maga az úristen I S még valami: a 168-as kút résére nem vagyunk képe- Résénél felhasználtak víz sek?AzAcs elvtárs (Acs József, az NKFV beruházási osztályvezetője) megígérte, hogy 1968 végén besegítenek "uNx*£leni7e^"N'~he'lyen nekünk. Meg is tettek olyan „sikeresen", hogy jóval 10 millió forinttal többet számoltak fel 8 reális teljesítésnél. A munka nem Matkő István DÉLMAGYARORSZÁG A NAP HÍREI: MEGKEZDŐDÖTT A VÉGSŐ HARC BUDAPESTÉRT, SZOVJET ELŐNYOMULÁS AZ IPOLY VÖLGYÉBEN — SURÁNY, VARSÁNY. VERESEGYHÁZA ÉS HONT FÖLSZABADULT — KÉTEZER SZÖVETSÉGES REPÜLŐGÉP TÁMADÁSA EGY NÉM*"~ OLAJTELEP ELLEN. Kéhle>tf>* fc/l/PÍTTPC zottság helyébe új, 79 tagú ixcpictca iMVCgZ-Ca törvényhatósági bizottság ösz6zehívását határozta el és a A Szálad-kormány rend- Nemzeti Bizottságban képvi^üli bírósága mindazokat partok ^ a szakszervehalálra ítélte és távollétük- zet abban is megánaPodtak. ben képletesen" ki is vé- hogy az egyes pártok és geztette, akik a nemreg nyíl- szervezetek arányosan külvánosságra hozott Szegedi denek képviselőt a törvényKialtvanyt aláírták. Ezt a ki- hatésági bizottságba, áltvanyt az orosz repülök nagy tömegben szórták a fő- A másik nagy fontosságú városra és a német megszál- határozata a Nemzeti Bizottlás alatt levő magyar terű- ságnak, hogy a Függetlenségi letre, hogy a nácik hazug front programiának megfeotromba propagandáját a lelűen és a mind szélesebb felszabadított területek álla- körben megnyilvánuló néppotát illetően ezzel is meg- akaratnak is eleget téve kicáfolják. Meg vagyunk győ- mondta a népbíróság felálződve. hogy a németbérenc "tását és annak sürgős megSzálasi-bandának ezek a „ki- alakítását. A népbíróság elővégzett" szegedi áldozatai készítése azonnal meg is Incsak kitüntetésnek veszik, dult hogy a magyar szabadság ál- dozatainak ezen a képletes listáján szerepelhetnek. Hitleri kitüntetés Moszkva, december 13. A magyar rádió ma bejelentet- rendkívüli viszonyokra való te. hogy Hitler • német lo- tekintettel a tej és tejtermévagkeresztet adományozta kek árát 1944. évi deeemHesslényi József tábornok- bár hó 15-től kezdődően az nak. a magyar hadsereg fő- alábbiakban állapítom meg: parancsnokának, valamint a tejnek, amely csak azüzeIbrányi Mihály tábornoknak, meken keresztül forgalmazA moszkvai rádió ezzel kap- ható, termelői ára literenesolatban megjegyzi, hogy a ként 70 fillér, a paeztörözetRománia kapitulálását meg- len fogyasztói ára llteelőző napokban tüntet ki renként 1 pengó. a pasztöröHitler román tiszteket ma- zo« tei fogyasztói ára litegas német kitüntetésekkel, renként 1.10 pengő, az írós hogy megerősítse hűségüket vajnak termelői ára kg-ként A tej ára Polgármesteri közlemény 3 „Szeged város termelő és fogyasztó közönségének érdekeit szem előtt tartva, a a náci Németországhoz. szolgáltatásra egy gerineve- «f r.t.f zetéket. Miután befejeződött j /YlCgaiaKUI a mentés, a csövet elfelejtet- Q népbl'rÓság megrepedt. Szóval, újból kellett az egészet csinálni. Másfél millió forintért... 9 pengó, fogyasztói ára kgként 11 pengó. tejfel, melv legalább 16 százalék zsírt tartalmaz, termelői ára literenként 3,50 pengő, fogyasztói ára literenként 4,20 pengő. túró. mely 25 százalék _ __ . . „ száraz anyagot tartalmaz és Tegnap tartott ülést a ebben i,Ralább 15 Bzázaleíc Szegedi Nemzeti Bizottság és , . nagy fontosságú határozató- zsír van- ára kekat hozott ként 2,50 pengő, fogyasztói A régi törvényhatósági bi- ára 2,70 pengő" A 47-es műutat keresztező gésen túl a vádlott szándéka ipartelepi út előtt „Állj! a veszélyhelyzet előidézésére Elsőbbségadás kötelező'" lrányult-e, vagy sem? tábla van elhelyezve, mel- Ebben a kérdésben nemiette pedig egv „Stop" fel- legesen döntött A védelem iratú útburkolati jel hívja ugvanakkor kérte annak fel a figyelmet a magasabb megállapítását is. miszerint rendű algyői Szüki jól látta. útvonalra, hogy a kea sértett a balesetkor alkoholos állapotban volt. A vizsreszteződéstől mintegy 60— gálát szerint a vérében ak70 méter távolságra egv sze- kor 0.25 ezrelék volt az almélvgépkocsl közeledik, koholkoncentráció. Az áltaamelv előtt át akart hajtani lános élettapasztalat és az a főútvonalon. Az összeüt- igazságügyi orvosszakértö | kőzést nem lehetett elkerül- véleménye szerint ls ez nem nl. tekinthető olyan alkoholAz ügyet most tárgyalta a mennyiségnek, amely a sérszegedi járásbíróság. A vád- tettet befolyásolta volna lott a nvomozás során tett reflexei működésében A vallomásától eltérően val- vádlott olvan rövid távollott. Azzal magyarázta az ságra — fék távolságon bersetet. hoey maga sem tud. ja, hogv miért hajtott fel a nalra, hogv a magasabb rendű útvonalra csak az észlelési lül — hajtott fel a főútvosértettftrk idő állt megállás nélkül, és csak az rendelkezésére és ígv a balösszeütközéskor riadt fel. eset elhárítása érdekében Az ütrvészi álláspont szerint már nem tehetett semmit, a vádlott a veszélyhelyzetet a bíróság a balesetért kiszándékosan idézte elő. ml- zárólag a vádlottat hibáztatvel a „Stop-vonalnál" nem ta a büntetés kiszabásánál állt meg. holott látta a kö- súlvosbitóként értékelte, zeledő személygépkocsit hogy a minősítés alaoiát kéSzükl a szánd'-kos veszélyez- pező haláleseten túl Boldltetésben tagadta a bűnös- zsar Antal gvermeke is életségét. azt csupán a gondat- veszélves sérülést szenvedett, lan veszélyeztetésben Ismer- valamint azt. hogy a védte el. A védelem ls ígv fog- lottat gvorshn ítás miatt már lalt állást. A védő egyúttal bírságolták. Végül, pedig az bizonvítési Indítványt ter- általa elkövetett foglalkozási jesztott elő. és kérte a' vád- szabályszegés szinte példa lott elmeszakértől vizsgál*- nélkül álló. Mindezek alaptát. minthogy az adatok sze- ján a szegedi járásbíróság rint gyermekkorában ideg- Szüki Józsefet nem jogerőrendszeri megbetegedést—m sen 3 évi és 4 hónapi szászén vedett A bíróság szűk- badsá pvesztésre. mint főséptelennek tálába a szakértől vizsgálat elrendelését. büntetésre, és öt évre a gépjármű-vezetéstől eltiltásmivel a vádlott maga is úgy ra. mint mellékbüntetésre nyilatkozott, hoev az orvosi ítélte. vizsgálatokon mindig megfelelt a gépjármű-vezetésre 4 DÉLMAGYARORSZÁG L F. SZOMBAT, 1969. DECEMBER 13. Azelőtt csendesebben folydogált az élet. Oxfordnak évszázadok kellettek, hogy naggyá váljon, csakúgy, mint Cambridgenek, a Sorbonne-nak, Heidelbergnek, meg annak a néhány tucat hasonló intézménynek, amelyek megtalálhatók szerte Európában. Hagyományaikat csigatempóban gyűjtögették egybe, 3 várták, hogy a pápa kibocsássa a bullát, amelyben rögzíti egyetemük státusát. Miután ezek a bullák igen lassan születtek, sok tudós meghalt várakozás közben. Most azonban, amikor óránként kétszer mérföldes sebességgel röppenünk egyik földrészről a másikra, a tudósok sosem várakozás közben, Inkább menet közben halnak meg. A Kopaszdombi Egyetemet például egy reggelen alapították, és mielőtt a rektor elővehette volna a golyóstollat, már nyüzsgött is az épület az indexüket lobogtató diákoktól. Délre az intézménynek hagyományai is voltak, estére pedig a reklámfőnök kibocsátott egy sajtóközleményt, mely szerint a Kopaszdomb a jelentékeny egyetemek sorába emelkedett. A következő lépés a Nagymenők megszerzése volt. Nos, az egyszerű emberek azt hiszik, hogy a Nagymenők mind zsenik, már pedig nem azok. A zsenikkel nem lehet mit kezdeni. Őket nem lehet elcsábítani az úgynevezett kiemelt fizetéssel, mert akkor tüstént érdeklődni kezdenek, hogy ekkora pénzért mit kell majd csinálniuk, s akármit mondanak nekik, nem nyeri meg a tetszésüket. A Nagymenőnek viszont szabott ára van. Ha ez az ár mondjuk évi húszezer dollár, akkor a Nagymenő ennyit fog kérni, s meg Is kapja. Ha egy másik egyetem évi huszonötezret kínál neki, akkor azonnal átszerződik oda. A zseni viszont ritkán költözködik; a lakásában olyan rendetlen halomban állnak szanaszét az iratok, s a könyvek, hogy képtelen lenne mozdulni, h* csak nem szerelik az egész házát görgőkre, az viszont nagyon költséges, s ha jól tudom, a törvény is tiltja. Nos, miután a Nagymenő elfoglalja állását az egyetemen, először a reklámfőnöknek gyárt jelszavakat. A Nagymenők többnyire nagyon használhatók a kollektív munkában, mert abban több tapasztalatuk van, mint más egyébben. Nagymenő A. például kezdetben évi tízezer dolláros állást töltött be. Barátja Nagymenő B. pedig tizenegyezret kapott. Azóta munkahelyet cseréltek, s nagymenőségük minden változással tovább növekedett Most éppen mindketten Kopaszdombon vannak, s együtt dolgoznak az intézmény nagyobb dicsőségére. A múltban a tudós azzal hozott dicsőséget egyetemére, hogy odavonzotta a tehetséges diákokat A tudós és tanítványai árnyas ösvényeken sétálgattak, s elmerül ek a tudományos fejtegetésekben. Minél több diák csatlakozott hozzájuk, annál élénkebb lett a társalgás, s annál nagyobb az egyetem dicsősége. Ma viszont a Nagymenő nem tanít Valójában nem is tartja a tanítást fontos tevékenységnek, sőt azon a napon, amikor megkezdi egyetemi pályafutását, megmagyarázzák neki, hogy nem ls ezt várják tőle. Azért szerződtették, hogy elkápráztasson és nem is akárkit, hanem azt az alapítványt .amelytől a pénz és hasonló szükséges javak származnak. Minél több a Nagymenő, annál nagyobb a káprázat, s annál bőségesebben folydogálnak a fent említett javak. Ezért aztán Nagymenő A. és Nagymenő B. összedugja a fejét és kisüti, hogy kéréssel fordulnak a Darázsfészek Alapítványhoz: bocsásson rendelkezésükre százezer dollár ösztöndijat egy átfogó kutatási tervhez. A terv célja, hogy kimutassa: az algákkal táplált csinkéknek milyen hatásuk van egy gyengén fejlett társadalom szociális struktúrájára. Miután A. és B. is közgazdászok, szükségük lesz egy csirkeszakértőre, egy statisztkusra és egy szociológusra, aki elemzi annak a társadalomnak struktúráját, amely az algákkal táplált csirkéket fogyasztja. Egy szempillantás alatt már meg is van a pénz. Nagymenő A. és Nagymenő B., valamint a csirkeszakértő, a statisztikus, a szociológus, valamint feleségük és gyerekeik elrepülnek a megjelölt helyre, hogy ott várják be az Egyesült Államokból utánuk küldött csirkék és agak érkezését. Ám sajnos, az algák útközben elpusztulnak, a csirkéket szállító társaság pedig feltételezi, hogy ezeket azonnali fogyasztásra rendeték, s ezért levágva és fagyasztva küldi el őket. De sebaj, ezalatt Kopaszhegy már olyan nagy tekintélyre tett szert a csirkeügy hírverése révén, hogy a szomszédos egyetem hallgatóinak kilencven százaléka is átiratkozott hozzájuk. R. G. Engelmann