Délmagyarország, 1969. december (59. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-30 / 301. szám

A kis hamis — De Sárika!... » — Fönök, csak szeretnem elterelni magamról a fi­gyelmét! Neves és nevetséges sajtóhibák A sajtóhibák legtöbbször a egyes betűket, de sorokat véletlen szülöttei, s így bűn- szed és önt ki, a sorok fel­tetést csak akkor vontak ma- cserélese a tördelésnél ugyan­áuk után, ha a szándékos­ság megállapítható, s ha a sajtóhiba következtében az sigeant"-ban a tördelő egy értelemben megváltozott szó kinevezési és egy sertéste­vagy mondat valakinek a be- nyésztési hírt kevert össze, s csületébe. hitelébe gázol, a közlemény így festett (a vagy közbotrányt okoz. Van sertéstenyésztésre vonatkozó azonban kivétel is! Most a sorok dőlt betűkkel szedve): külföldi sajtóhibákból adunk Benőit úr éveken keresztül volt a törvényszék legkivá­lóbb alakja. Kiemelkedő, nagy tudású egyéniség s közre. A sajtóhiba Franciaország­ban például gyilkolt is. Egy egyben — amit határozottan Turnerieur nevű párizsi asz- állítunk — rendkívül falánk talos pltyókás állapotban disznó volt abból a fajtából, tért haza, s felesége rögtön amely csak Andalúzia föld­patikába rohant csillapítóért. Ján található, s így embe­A gyógyszerész a hivatalos ries. nemes érzésektől dobog gyógyszerkönyv alapján ke- a szíve..." vert egy gyógyszert, amely * az asztalos halálát okozta. Detektívregényt adott ki Az ok a gyógyszerkönyv saj. egy New York-i kiadóválla­tóhibája volt: 15 gramm am- lat és hogy a könyvet ke­móniák szerepelt 15 csepp lendőbbé tegye, azt a trük­helyett. Az özvegy a bíró- köt alkalmazta, hogy a sághoz fordult, amely a könyvben szándékosan egyet­gyógyszerészt a kötelező gon- len sajtóhibát rejtett el. dosság elmulasztása miatt a egyhavi fogházzal és 80 frank te, pénzbüntetéssel sújtotta. A napilapokban kihirdet­hogy aki először felfe­dezi a sajtóhibát, az 30 000 könyv kiadója 800 frank dollárt kap. A könyvből pénzbüntetést kapott, azoa- megjelenése után az első kívül az özvegynek életfogy- héten 150 000 példány kelt tiglan. a gyermekeinek pe- el. Megindult a sajtóhibá­dig nagykorúságukig havi vadászat. A sajtóhiba az 240 frank életjáradekot kel- utolsó oldalon volt elrejtve lett fizetnie... és a nyertes egy húszéves * mechanikus volt. aki terv­Az Egyesült Államokban a szerűen fogott a munkához, század elején négymillió siir- naponta csak fél oldalt ol­gönyblankettát kellett meg- vásott el — de azt alapo semmisíteni egy sajtóhiba san. miatt. 1883-ban ugyanez a sors ért néhány százezer bé­lyeget is. 1860-ban egy pa­pírpénztervező a rajz aljára A sajtóhiba nemegyszer új szavakat is alkotott, ame­lyek meggyökereztek a nyelv­igen kis betűkkel ugyan, de használatban. Az arab ere­odaírta a nevét, s a rezmet. detű zenit szót. amely az sző ezt is rávitte a lemezre, égbolt legmagasabb pontját Egy spanyol rézmetsző a ne- jelenti, a tizenhetedik szá­vét úgy örökítette meg a zadig — helvesen zemt-nek bankjegyen, hogy a szöveg írták. Egy alkalommai azon­egvik-másik sabban állt betűje maga­a rézlemezen. ban légy szállt a keziratpn­pirra es az m harmadik füg= adták. * Amióta a gépszedő nem mint a többi, s a kiemel- géleges vonalára pontot ej­kedő betűk a grafikus nevét tett. Így keletkezett a zemt­ből a zenit, amely meg is honosodott. Galambos Ferenc Véres családirtás A Dél-Afrikában elkövetett rémtett indítéka még nem ismeretes Amikor a rendőrség fel- rakat találtak. Egyelőre törte a ház ajtaját vasárnap nem ismeretes, mi lehetett este a dél-afrikai Benoni­ban, hét vérző tetemet ta­lált. Holtan feküdt egy 33 éves detektív őrmester: Cornelius Strydom, két kis­lányával, a hatéves Gillian­nai és a négyéves Joanne­szal; a rendőr sógornője: Fehér Lajosné, és az asz­szony hároméves Zoltán, valamint. 11 hónapos Miklós nevű gyermeke. A 33 éves magyar származású Fehér Lajos a Strydom-kislányok agya alatt feküdt holtan. A rendőrséget a meggyil­kolt rendőr felesége értesí­tette. aki megsebesülten át­vergődött a szomszédba. Egyelőre nem derítették ki a véres családirtás hátterét. Arra következtetnek, hogy Fehér Lajos gyilkolta meg hozzátartozóit, mielőtt fegy­verét maga ellen fordítot­ta volna. Fehér holttesté­nek közelében két automata szörnyű (MTI) tettének indítéka. csak sok kellemetlenséget okozhat. A párizsi „L'Intran­i4 szürkék Farkas Vince bácsi fejébe szöget ütött, amit téeszének, a röszkei Kos­suth-nak a fiataljai mondtak: — Hát, Vince bácsi, mivel elérte a nyugdíj korhatárt, át kell adnia a szürkéket... Szóval meg kell válnia a lovaktól, nem hajthatja őket to­vább. Az öreg akkor mérgesen felhúzta a szemöldökét, s csak annyit vála­szolt : — No, no, majd látjuk!... Ment a lovaihoz, régen hajtja őket, hozzánőttek. Velük is „beszélt" az ügyről. „Méghogy leadni bennete­ket, csak úgy. Hát mit gondolnak azok a fiatalok? Szent igaz van köz­tük olyan, hogy még a bivaly alatt is csikót keres, de azért mégis ... Kell a ló a szövetkezetben. Igaz, jócskán akad mindenféle gép a kö­zösben, de a. gép is más, meg a ló is más." Járt az öreg a lovakkal a behava­zott földeken, rossz utakon. A hideg, velőkig hatoló pusztai szél.sem fújta ki azonban a fejéből: „leadni a lo­vakat". Később megint találkozott egy-két jókedvű fiatallal, s 'tréfál­koztak, mert ezt ő is kedveli. De megint rákezdte az egyik fiatal, hogy így a szürkék, meg úgy a szür­kék. — Hát ide hallgassatok! Igaz, hogy elértem a nyugdíj korhatárt, mehetnék pihenni. De én tovább akarok dolgozni, így aztán velem maradnak a szürkék. — Téved, — kontráztak a legé­nyek —, más fogja majd a szürkék gyeplőjét. Mit felelhetett erre? Magasba bökte ujját és hetykén odavágta: — Na, na!... A minap a tsz vezetősége megbe­szélésre invitálta a- szövetkezet nyugdíjas korhatárí és éveket elért szövetkezeti gazdákat. Vince bácsi ott ült a legelső sorban. Hallgatta a tsz elnökének, Tanács Imrének és a tsz párttitkárának, Kéri Mártonnak a szavait: — Nem kötelező nyugdíjba vonul­ni. Aki továbbra is bírja a munkát, erre is szeretettel fogadjuk a közös­ben. Tiszteljük, becsüljük az öregek nagy tapasztalatát, hozzáértését. Vince bácsi, mivel családias volt a diskurzus, közbevetette: — Szóval, aki bírja, és akar, dol­gozhat továbbra is? — Igen, persze! — erősítette meg újból a tsz elnöke. — Mert én — szólalt meg megint az öreg —, maradok, minthogy ezt már be is jelentettem. — örülünk ennek, — így a tsz el­nöke és a tsz párttitkára. Vince bácsi jókedvűen fogadta a szavakat, de aztán kucsmáját feljebb tolva elgondolkodott. Telt az idő, va­lamennyi hajlott korú ember szíves választ kapott kérdéseire. Már a vé­ge felé járt a megbeszéles, amikor Vince bácsi megmozdult, a széken, magasba lendítette karját. — Nekem még volna kérdezni va­lóm. — Tessék. — Hát ugye — kezdte —, mint már mondtam, én jól bírom magam. Munka nélkül nem akarok meglen­ni, dolgozni akarok. Dehát, ami kér­dés: hatj hatom-e továbbra is a szür­kéket, mert ragaszkodom hozzájuk,, ők meg énhozzám. Ez ennek a sora. A tsz elnöke és párti tkára közben is nagyokat bólogatott, majd kije­lentették : — Természetesen, hajthatja a szürkéket, Vince bácsi! — Biztos ez? — firtatta az öreg. hogy kétszer is hallja a neki olyan jóleső szavakat. Amikor ismételten kijelentették, hogy „biztos", az öröm derűje szökött arcára. Elnéztem Vince bácsit, aki gondolatban már a szürkék mellett volt, sörényüket simogatta. Meg tán arra is gondolt: várjatok csak legények, majd meg­mondom a magamét nektek, csak találkozzam veletek. Hogy leadni a szürkéket? Még mit nem!" Biztosra veszem, hogy Vince bá­csi fiatalosan, kihúzott derékkal ül majd a kocsi bakján. Mert nem vál­nak el: ő, meg a szürkék. Morvay Sándor Üj mechanizmus Hobby szervizek — Legjobb lakóház. 1969. Bondor József építésügyi és yá[^fe!j®sztési miniszter A jövőben olyan szervizek épülnek hazánkban, leg­, u!°n, , iui " átadta a leR" alábbis a legfontosabb autóutak mellett, amelyeket min­-Jrtri u o /. „ "-1* den nagyobb erőfeszítés nélkül „hobby-szervizekké" lehet vodíját a budapesti Kacsoh átalakítani, mihelyt ennek szüksége felmerül. Amint Pongrác uti lakótelep 42. je- ugyanis Ábrahám Kálmán, az UVATERV főmérnöke el­ra^fl aZa ?lkot°mak\,Ez mondotta, előbb-utóbb nálunk is jelentkezni fog az az a 16 lakószintes toronyház igény, hogy a kocsitulajdonos csak a munkaruhát, a szer­sk a i , : gmaKa" számokat és a munkahelyet veszi kölcsön a szerviztől, de sapp epülete, tehát a va- a munkát maga végzi el. Az UVATERV mérnökei tehát ioskep „nangsulyos épitme- mar eleve úgy tervezik meg az előregyártott, könnyű ele­mekből összeszerelhető szervizeket, hogy azokban szinte egyik percről a másikra meg lehessen teremteni az amatőr „bütykölés" feltételeit. nye. A Budapesti Városépí­tési Tervező Vállalatnál Tar­ján László építész és dr. Horváth Tibor statikus mun­katársai tervezték az épüle­, , .... . . Városcimer. A duna- — A Francé Solr című tet. amely a nivodu-bizott- újvárosi tanács hétfői ülé- párizsi napilap év végi fel­sag velemenye szerint alap- sen elfogadta a város címe- merese szerint de Gaulle tá­rajzuag es szerkezetileg jol rének tervét, amelyet Gö- bornok. volt köztársasági el. összehangoit alkotás Kulo- rög.. Lajos grafikusművész nök még mindig Franciaor­nosen kedvező a lakok ha- készített". A címeren piros szag legnépszerűbb embere, zon belüli kozlekedesenek mezőben Somogyi József megoldasa. továbbá a sze- Martinász című szobra a ~ Belvizek. A nagy há­mét gyűjtésének és elszélií- kohászváros jelképe a szo- vazások miatt jelentós bel­tasanak ötletes kialakitasa. bortól jobbra aranyszegélyű vizekkel számolnak a mező­A mvo-dijjal jaro penzjuta- Vörös csillag látható A ci- gazdasági üzemek. A helyen­lomból a tervező és a kivi- mer használatára szabály- ként centiméteres hó- _ „ panaszkönyv telező vallulat 17 dolgozója rendeletet fogadtak el. Kü- taka™ hirtelen olvadás ese- he| reszesulL lön engedély nélkül hasz- tén a°ridot okozhat maid; az "°'>Ctt a szakatsot hoztam. nálható a címer a tanácsai- alacsonyabb területeken fel- mmmmmmmmmm^mmmnmmm — Gépesített anyagmozga­tás. A Szegedi Paprikafel­tal kiadott és a varos éle- eyülemlő hólé tavasszal he­doígozó Vállalat jelentősen tévek történelmével, fejlődé- tekre megakadályozhatja a _ „vcrcménv illesztette vidéki telkeit foglalkozó kiadványo- munkát és ez súlyosjUng. betétköZ Röszkén Szóregen, üllésen k™- v.zont kuten engedélrt -mos Takarékpénztár ja­és Morahalmon. A földgáz- ^ ™ Dunaú l tezkedésekkel ievekeznek el- ""ár 5-én Budapesten, a Vö. tuzelesu papnkaszarítok utaló emlék- é^ hárítani a pusztítást. roe Csülag Traktorgyár mú­eredmenvesen dolgoznak, s a , • , , . , . ?f velodesi házában rendezi a fejlődéshez az is hozzájárul. ® wf™ te klVan|ak - Kataszter a veszprémi nveremenv-betétkönvvek hogy idén gépesítették az «"*«"mizni. várnegyedről. A bakonyi in- 1989 negyedik negyedévi hü­anyagmozgatást, emelővillás _ Falumúzeum nyílt az tézö bizottság megbízásából zását és az 1969. évi fősor­targoncákkal is felszereltek Árpád-kori templomáról is- Va-ida Ödön « dr. Envedi solást. Mindkét húzáson a a helyi üzemeket. mert csempeszkopácson Vas Károly nyugdíjasok elkészí. december 29-ig váltott és a — Három maevar és két megyében ez az ötödik fa- tették a veszprémi várne- sorsolás napján érvényben iugos/láv ^égterö megkezd- himúzeum.'A megnyitó ki- eyed birtokkataszterét. 173 levő nyereménv-betétköny­te a niunkat a Du rm j u g o- állításon a gabonatermesztés helyrajzi számot kutattak vek vesznek reszt. te a munkát a uuna juso- -feldolgozás népraizi ér- fel és azonosítottak, továb- _ , . szlavtai szakaszán, Apatm- ^^ö^T mutetiS bá összeírták a régi utca- ~ Gyermekrablás. Ujabb .... , . .. .. . A későbbiekben a falusi ro- neveket. Az alapos felmérés Evermekrablást hajtottak teres jégtábla keletkezett. A „ ° L £ jaiusi ro- ^ „ ,...'. . . .. vegre Franciaországban: ez­pál. ahol hét-nyolc kilomé­teres jégtábla keletkezett. A ,, , , . ^HB .. . i«..vi««i.«uhmh, cu­Duna jugoszláviai szakaszán, man-kon epitesze egyik leg- adatait a felújítási terv ki- úttal Nizzában raboltak el a jegesedés 10-től 80 szaza- nevezetesebb alkotasakent dolgozásánál hasznosítják. vasárnap egv ötéves kisfiút léküs. egyelőre azonban nem ®™n tartott helyi római Jean-Marc Lions-t. Egv férfi áll fenn olyan veszély, hogy katolikus templom művé- - Megölte a fust. Slerák ^ egy nfi ^empeszto ki egv a jégtáblák feltornyosulja- szettortenetevel. ^ ertekeiyel Lajos nyírbátori lakos és fe- vendéglőből, mialatt a gver­nak és árvizet okozzanak. íi°gIalk°zó kiállítást allita- lesége Mártirok útja 84. mek apia a mellékhelviseg­Jugoszláv szakemberek vé- na,í össze. Kzám alatti ialcásukorl tei„ ben tartózkodott. A rablók lemenye szerint a magyar Szilveszteri főpróba ,-lW,w „ziwu üvegpalackkal ütötték le a és jugoszláv vízüavt szervek Teanao ^te a telwiziomea^ ^^ "^ hagytak ki- rájuk t;imadó tulajdonost, együttesen minden korábbi- a tüv^Xri músor ]enchón«Pns k.sgyermekü- majd e(JV naav 2Öld Bepko. nál jobban telkeszültek az ^ körkapcsolásai főpró- ket A bekapcsolt hősugárzó cslbun elhajtottak. A gver­báját. melvben á három vi- közelében levő ruhanemű mekrablás különös eleme, déki város (Szeged. Győr, meggyulladt és az alvó cse- hogy Jean-Marc apja telje­esetleges tására. jégveszély elhárí­Miskolc) is szerepelt A hol­napi műsor második főpró­báját ma este tartják. Ehető csomagolás A csomagolás is jobban szénhidrátokban, a zsirok­z.a a vásárlót, ha át- ban, a savakban. Az Egye­Uuszó es nem torzítja a sült Államok egészségügyi benne levő élelmiszerek szí • intézete jóváhagyta az új nét. Az ilyen csomagolás anyag felhasználását. A cso­azonban kényelmetlen, mert magolóanvag amilázhartyá­nehéz kiemelni a tartal- ból készül, s könnyen mát. Az Egyesült Államok- emészthető. A csomagoló­ban nemrég kísérleteztek "hártyát a halra, a kolbász­egy színtelen, ' emészthető ifélékre, a zöldségre „ruper­csomagolóanyagot, amely metezlk". A főzés idején a nem engedi át a zsírokat csomagolóanyag a vízben és az oxigént (következés- vagy az olajban feloldódik, képpen teljesen ártalmat- Az ehet6 " fele_ lan) és nem valt ki semmi- , féle reakciót az élelmisze-. annyiba kerül, mini a mu­tevolvert es golyóval teli -tá-irelí tapanyagaibaa — a- anosagrcsomágolas. csemő füstmérgezésben meg­halt. sen vagyontalan. — Pablo Casals hétfőn ün­— AZ UNESCO által köz- ~ A íapán oktatásügyi nepelte 93. születésnapját a zétett adatok szerint Brazi- minisztérium megvizsgálta Puerto Ricoi San Juan-ban. lia a világ ..egyik leseműve- több ezer japán Iskolásgyer- _ Kigyulladt az Esso olaj. s/ág1193 mUHólakosából °ló fizikai fe"1lőd^t" Ki" finomítójának egvik üzem­millió írástudatlan. A dél_ derült, hogy ezer 6-12 éves egysége vasárnap este az amerikai államok sorában eVermek közül 99:1 ágasabb angliai Southampton kikö­Brazília költ a legkeveseb- az ^'S1 aüa«nal és nehe" fővárosban. A hatalmas bet a művelődésügyre. Az 7jen fer el 412 iskolapadok- lángnyelveket tíz kilométe­elmúlt oktatási évben 5 mii. ban- A 12 éves 1aPán fiú" >es távolságból is látni le­lió iskoláskorú gyermek nem termékek átlagos testma- hetett. A tűz. amelyet va­gassága ma 139 centiméter lószínűleg rövidzárlat idé­— 9,3 centiméterrel több zett elő. több millió font mint húsz évvel ezelőtt sterlinges károkat okozott. járt iskolába. Közlemény (x) Amit a cukorbetegségről . tudni kell címmel dr. Tiboldi ^cprí Tibor egy. tanársegéd tart el6­adást ma délután s-kor a Pos- 1969, DECEMBER 30. tás Művelődési Házban. . DÉLMAGYARORSZÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom