Délmagyarország, 1969. december (59. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-23 / 297. szám
Nemzetközi téli egyetem A Tenkesalja híres fürdőhelyen, Harkányban hétlön megnyitotta kapuit a TIT Népek barátsága első nem- . zetközi téli egyeteme. A Napsugár Szálló nagytermében rendezett ünnepségen köszöntötték a téli egyetem mintegy száz hallgatóját. Magyarországon — sőt Eu- ] rópában is — ez az első ' nemzetközi téli egyetem. A harkányi egyetemet ezentúl minden télen megrendezik, s minden évben más és más lesz a témája. Az idén, tekintettel arra, hogy felszabadulásunk negyedszázados évfordulóját ünnepeljük, a programban a második világháború felszabadító hadműveletei, a népi demokratikus Magyarország megszületése, s hazánk huszonöt szabad évének gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődése szerepel. A vendégek megismerkednek a Tenkesalja természeti szépségeivel, Siklós és Pécs nevezetességeivel, Baranya történelmi emlékeivel, s naponta élvezhetik a 62 fokos radioaktív gyógyvizet. Képernyő A többször és többféleképpen beharangozott műsor címe immár másodszor jelent meg a tévé heti programjában. Család ellen nincs orvosság — mondja ez a cím, s miként először, úgy az elmúlt szombaton este is komoly erőfeszítések történtek az évezredes alapigazság igazolására. A műsor szerkesztői ismét a humorisztikus irodalom jelenkori képviselőinek élbolyától kértek kéziratokat, a műsor rendezője pedig a humorisztikus irodalom legismertebb közvetítőit szerepeltette. Erőfeszítésben tehát a Család ellen ... második adásakor sem volt hiány. Annál inkább a mosolygásra. nevetésre ingerlő természetes humorban! Hogy mi magyarázza a mosolyok, nevetések újbóli elmaradását? Alighanem a műsorcsinálóknak az a gyakorlata, hogy műsorukat ezúttal is — csinálták. Mereven ragaszkodtak a kiötlött vezérmondathoz, és „ha törik, ha szakad"-alapon ehhez igazították a sokféle írógép alól összeszedett kéziratlapokat. Egy napig élő humoreszk? Nagyobb maradandóságot érdemlő szatíra? Mind belekerült a hosszabb | sorozatnak szánt műsor szerencsekerekébe. A tévé szombat esti műsorának nézői tehát jobb híján kávéztak, nyitogatták a sörösüvegeket. fröc esőztek. Nem egészen ők tehetnek róla. hogy e hétvégi cselekedetek aligha egyeztek a képernyőjüket benépesítő tévesek eredeti szándékával. Li. A. Sztambul Fali Leo nagyoperettje a színházban Kondzsa Gül (Harmath Éva) és a titokzatos Ahmed bej (Vadas Kiss László) első találkozása. Vannak operettek, ame- volna formálni ezt a részt, a Ivek a mai színpadon nem terjengősség. az ismétlődés élhetnek meg valamiféle másutt is jelentkező megmodernizálás nélkül. A nyilvánulásaival együtt (péíSztambul rózsája nem tar- dául nőimitátor-szám). Ebtozik közéjük. Képes hatni ben a kevesebb — több lett úgy. ahogyan annak idején volna. megszületett. Lendvay Fe- Az előadás erejét és friss renc rendezése helyesen is- lendületét elsősorban Vadas merte fel és alkalmazta a Kiss László elegáns Ahmed színpadra állításnak ezt az beje. Király Levente mulatnlapelvét. s mindenféle sti- ságos Flóriánja, Molnár Pilizációs trükkök nélkül egy roska temperamentumos Miaz egyben adta a művet, dilije es Máthé Eta karakNem aktualizálásra töreke- teres humorú társalkodónője dett. hanem látványosságra biztosítja. Harmath Éva és dekorativitásra. E tekin- Kondzsa Gül.je a második tétben az előadás Gombár felvonásban vált igazán izJudit elegáns jelmezeivel, galmassá. amikor az egvébSándor Lajos „igazi" díszle- ként egyszínű szerep hirteteivel és Tóth Sándor ro- len sok színűre bomlott. Katomantikus koreográfiájával — na András Kemál pasája. Lak. szinte a maximumot nyújtja ky József Müllere és Kovács Látványos, szép, kulturált az Gyula hotel igazgatója jó huelőadás. biztosan még a szer- mórral szolgálták az előző. Fali Leo is bólintana rá. adás céljait. Egyetlen nehézsége van Akárcsak a rendezés Váesupán ennek a hagvomanv- rCidy Zoltán zenei vezetése is hú produkciónak: terjengős- a nagyoperett tradícióit őrizsege. A harmadik felvonás te ^ zeneileg igen magas nagy része valójában sehova színvonalat követelt a közsem vezető helyben.iarás, reműködő művészektől üresjárat. Jóval koncentráltabbá. csattanósabbá kellett Ipari tanulók — magánkisiparosoknál A magánkisiparosoknál szakmát tanulók törvényességi helyzetéről tartott értekezletet tegnap a megyei főügyészség. A Csongrád megyei főügyészség az idén a fiatalkorúak ügyészének vezetésével folyamatosan figyelemmel kísérte a magánkisiparosok tanulóinak munkakörülményeit a szerződéskötéstől az esetleges szerződésbontásig, vagy éppen szakvizsgáig. Szegeden mindössze 239 tanuló készül jövendő mesterségére magánkisiparosnál, s noha számuk elenyésző a nagyiparban tanuló leendő szakmunkások számához képest, mégis sajátos helyzetük miatt különös gondoskodást igényelnek. Mint megállapították —, noha az ellenőrzés rendkívül nehéz, az alapos feltárás igen gondos kivizsgálást kíván — az ügyészség hosszas felmérőmunkája alapján kedvező kép alakult ki a magánkisipari tanulók sorsáról, noha mulasztások és törvénysértések is előfordultak. ÜVEGBETET Amióta betétdijai számi- deleire, hogy minden fortanak fel az üvegekre, a/.- ga lom ban levő és betéttel óta áll a háború a fogyasz- eladott üveget bármely hatók és bolti alkalmazót- zai üzletben vissza kél! tak között. Valahogy így: váltam. A kislány: —AkNem itt vette, vigye in- kor sem! nen! — Szombaton hozza, nem vesszük át!... A megszégyenített „Kedves vevő" kéri, hogy kúldAllok az Anna-kúl sar- ,je oda az üzlet vezetőjét kán levő nagycsemegében. A vezető kartársnő ugyanEgy férfiú a pultra tesz csuk elutasító. Űjra hivategv háromdecis konyakos kozás a miniszteri rendeüveget és két darab tél li- letre, Erre a vezető kiadja teres Anna-vizes üveget. A a parancsot: — Fizesd ki a kislány a presszós pultnál pénzemből, maid én hazaátveszi a konyakos üveget, viszem az üvegeket! de az ásványvizes üvegeket fölényesen visszalöki: Kérjük: Ne vigye haza, a gyártó cég átveszi az üz— Nem vesszük át. mert lettől! Tartsa be a minisználunk csak másfél literes teli rendelkezési es ne teásványvizet árulunk — klntsék ügyfélnek azt a hangzik a cseppet sem ud- vásárlót, akinek a pénzévarias szentencia. Az ügyfél — mert szemlátomást nem vásárlónak tekintik — reklamál és hiből és jóindulatú támogatásából tartják fenn az tí«. lelet. Igv az üveghuborúvatkozik a mindenki által as ételben .soha nem jól ismert miniszteri ren- lesz vége. HOMOKÜGY Böngészem a vasárnapi 35 forint, 5—10 kilométerre újság hirdetéseit. Kedvelt 55 forint. Eladasi idő délolvasmányaim közé tartó- előtt fél 8 órától 12 óráig. zik. Az egyik tudatja a vásárlókkal, hogy január elsejétől „a készpénzes homokeladást ismét a FÓKA Vállalat végzi." Két dolog érthetetlen. A fuvardíj és a nyitva tartus. Ha felrakva 44 forint egy köbméter homok, akkor miért kell a szállításnál Továbbá így szol a hír- felrakás! díjat is számolni, detés: „Vásárláskor azon- hiszen csak lerakás lehetnali szállítást garantalnak." séges Az Piadásf idg env. Ez is dicséretes és meg- hén szólva rövid mindnyugtató. Az árakról: Egv (Vssze napi 4 w fél óra. köbméter homok ára ko- wnvi ]dót talán még esv csira felrakva 44 fonn'. orvosprofesszor is rendel Szállítási költség (fel- es naponta lerakással) 1—5 kilométer távolságra köbméterenként Gazdagh István ö. te Jelentős az önkéntes rendőrök • r • sadalmi tulajdon vedelmeiniHltfSIÜ ben' a közlekedés biztonsá||lfj|0 gának erősítésében, de a ha• • •••JwB tarvédelmi akciókban is sikeres volt munkájuk. A váA Szeged városi és járási Ozvald Imre. a Szeged vá- rosban-járásban 69 csoportrendőrkapitányság önkéntes rosi pártbizottság titkára, ban munkálkodnak az önrendőri csoportvezetők és ki- Csápenszki István, a szegedi kentes rendörök. akiket ma váló önkéntes rendőrök ta- járási pártbizottság titkára, már a munkahelyek deiegalnácskozását tartotta meg va- Ródi László- országgyűlési nak erre a felelős posztra, s sárnap. Ezen részt vett dr. képviselő és Farkas István, így .aiijjj:!::!::... ^'iiiiliir Á pénztáros anyagi felelőssége 15 százalékáig felel az oko- hiánvt elháríthatatlan külső zott kárért. Szeretné tud ni, hogy a vállalat eljárá sa törvényes volt-e? •Olvasónk tájékozódása té ...... „-. t . , ves értelmezésen alapul, tusának (1) bekezdése kirult ki, hogy 350 torint Uf,vanis a pénztárkezelő fe- mondja: a dolgozót az emlíhiánya van. A vállalatnál lelőssége nem kártérítési, tett rendelkezésben meghatáközölték vele, hogy a nem is leltári, hanem szám- rozott felelősség akkor terhiányt meg kell fizetnie adási kötelezettségen alapuló heli, ha a dolgozót — szer. . . . . ' felelősség. A Munka Tör- • - havi reszletben F. G.-né szegedi olvasónk pénztárosként, dolgozik egy kereskedelmi vállalatnak Az elmúlt héten a pénztárzárás után deok idézte elö. E rendelkezés végrehajtásaként megjelent 34 1967. (X. 8.) kormányszámú rendelet 96. paragra illetve 5 vénykönyve 58. paragrafusa szám, áru. termék, anyag stb jegyzék vagy elismervény levonják fizetéséből. Ol- (1) beUezdése világosan ki- ^^p"átvette. De e„élkül mnrvllu hnffl- A dolgo/o VPtFIGYELEM! Vegyesáru-részlegünkön jelenleg tobb MESTERHEGEDÜ is tárol. Intézmények. közületek előzetes igénybejelentését — egyelőre korlátozottan — ki tudjuk elégíteni (mélyhegedűből, csellóból, nagy bogöböl is). Ügyintézőnk: Paunoch Gyula v. becsüs. BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ, SZEGED. Bajcsy-Zs. u. 19. Telefon: 13-023. S 113 430 vasónk úgy hallotta, hogy mondja, hogy a dolgozó vétha a dolgozó kárt okoz, késségére való tekintet nélakkor csak a munkabére kül teljes anyagi felelősséggel tartozik a visszaszolgáltatási vagy elszámolási kötelezettséggel átvett dolgokért, az azokban bekövetkezett hiányért, azoknál az eszközöknél, amelyeket állandóan őrizetében tart, kizárólagosan használ vagy kezel. az emberek bizalmát a szegedi járási tanács vb emiatt is, de végzett munelnöke is. A Belügyminisz- kájuk után is kiérdemelték, térium képviseletében jelen Dr Kovács Lajos kiemelvolt es felszólalt dr. Molnár te_ a közeljövőben nem több Elek rendőr ezredes. önkénles rendőrre. hanem Az önkéntes rendőrök munkájuk alaposabb megidei munkájáról dr. Kovács szervezésére van szükség. Ma már ez a tízesz.tendős önkéntes rendőri hálózat igen jól Lajos rendőr alezredes, a Szeged városi és járási rendőrkapitányság vezetője tar- működik, tott beszámolót. Kiemelte: Az ünnepségen kitünteolyan társadalmi munka ez, téseket adlak át. A Közbizamely politikai jellegű, s tonságl Erem arany fokozaamellyel az önkéntes rend- tát kapta Szabó István, a őrök az államigazgatás Közbiztonsági Érem ezúst munkájában vesznek részt, s fokozatát Gémes Antal és ez nélkülözhetetlen a bűnül- Szögi János. 27 önkénles dözésben. A város és a járás közrendje jó. de vannak még feladatai a bünrendör pedig pénzjutalomban részesült, közülük kettőt a munkahelv jutalmazott: a is felelős a pénztáros az általa kezelt pénzért, érték- j papírokért és más értéktárgyakért, s ez vonatkozik a , pénztárkezelőre, az értékké- 1 zelőre is, továbbá azokra, akik velük azonos jellegű ' munkakörben dolgoznak. Olvasónk esetében a vállalat eljárása nem volt törvénysértő, tehát a felmerült üldöző szerveknek. Ebben Szegedi MÁV Igazgatóság különösen az önkéntes rend- Horváth Antalnak, a Kisőrök megelőző munkája jc- kundorozsmai Mezőgazdasági lentős, hiszen ök a vállala- Gépjavító VállalHt pedig tok. a termelőszövetkezetek Rohács János önkéntes rendéletét nagyon jól ismerik, őrnek adott jó munkájáért Sokat tettek eddig is a tár- pénzjutalmat. ^zeqed szobrai A felelősség alól akkor koteles megfizetni. mentesül a dolgozó, ha a Dr. V. M. Értesítjük t. vásárlóinkat, hogy boltjainkban az alábbi időpontokban év végi leltározás miatt az árusítás szünetel 9. sz. bolt, Petőfitelep. Csap u. 98. dec. 31. 10. sz. bolt. Újszeged. Gyapjas P- u. 53. jan. 2. 11. sz. bolt. Felső Tisza-part u. 31. dec. 30. 12. sz. bolt, József A. sugárút 166. jan. 2. 13. sz. bolt, Bécpi krt. 34. jan. 2. 14. sz. bolt, Tavasz u. 9. jan. 2. SZEGEDI TÜZEP VÁLLALAT S 113 444 Szalámiérlelők A szegedi szalámigyárban melést függetleníthetik az hétfőn két korszerűsített szalumiérlelő üzemrészt adtak át rendeltetésének. Mindkét helyen olyan újtípusú kondicionáló berendezést szereltek fel, amely megrövidíti az érlelési időt, s ígv üzembőviles nélkül 100 000 kilóval több szalámit, gyárthatnak avertte. Emellett a teridőj árastól. Tehát nyáron is készülhet téliszalámi. A különleges kondicionáló berendezés fontos tartozéka a 100 mázsa súlyú, négy es fél méter magas óriás ventillátor, amely óránként 70 000 köbméter levegőt presel a szántó uzerpreszpe. Szárnyas nőalak (130.) A Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtarának homlokzatai díszíti az 1932-ben felszerelt szárnyas nőalak. A korábban mas célokat szolgait épület kerámiafigurájat egy Bakonyi nevű szobrász készttette, akinek utónevét — sajnos — nem ismerjük. KEDD. 1969, DECEMBER 23.