Délmagyarország, 1969. december (59. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-20 / 295. szám
SPORT Két első osztályú versenyző Mérlegen a férfiatlétika Az MTS OT elfogadta az MLSZ elnökségének lemondását Birkózóverseny Szőregen Szóregen mai- hosszú évek óta foglalkoznak a birkózósporttal. A Rákóczi VSS szakosztályában általános iskolások és serdül ók versenyeznek. Az edzéseket Vass József vezeti, aki eredményesen foglalkozik a fiúkkal mert tanítványai országos viadalokon is megállják helyüket. Vasárnap megyei jellegű birkózóverseny lesz Szőregen. amelyen a helybelieken kívül szegediek, makóiak és csongrádiak indulnak, öszszesen mintegy 75-en. A fiatalok a szabadfogás szabályai szerint mérkőznek. Kalocsay dr. az FTC-ről Nemrégiben tért haza Lengyelországból, és mos; már a Ferencváros labdarúgó-csapatának edzője dr. Kalocsay Géza. Az ötvenhat éves sportembert a szegediek is Ismerik, hiszen tizenöt évvel ezelőtt a Szegedi Honvédnél volt szakvezető. A zöld-fehérek új edzője terveiről és csapata jelenlegi helyzetéről a következőket mondta: — Tudom, hogy a Ferencvárosnál nagy a visszaesés, mondják, hogy széthúzás van a játékosok között és a vezetők között is. A sok sérülés ls visszavetette a csapatot Ennek ellenére nein ijedek meg a feladatoktól. Értekezletet tartottunk, amelyen mindenki, a sérült Albert és Páncsics is megjelent. Amikor megkérdezték, ki akar elmenni, csak Nóvák Dezsó jelentkezett, de még vele is beszélünk, hogy maradásra bírjuk. Egyébként a kemény munka híve vagyok, ugyanúgy, mint elődöm Lakat Károly. Azt szeretném elérni, hogy az FTCnél ne csalódjanak bennem. Igyekszem maid a közösségi szellemen javítani Remélem sikerülni fog. Ha pedig mindannyian egyet akarunk, akkor ismét régi lesz a Ferencváros ... Befejeződött az atlétikai idény. Elnémult az indító pisztolya, vége a versenyeknek. Átmeneti aktív pihenőre vonultak az atléták, hogy rövidesen megkezdjék alapozó edzéseiket. Az év végi számvetés időszakában vagyunk. Statisztikák. ranglisták vannak forgalomban és számítják a pontokat az egyesületekben, hogv kik. milyen eredményeket értek el és hány pontot hoztak a szakosztályoknak. Nekünk, a szövetségnek is el kell készítenünk meRvei szinten atlétáink mérlegét az 1969, évről. Sorra kell vennünk az értékmérési tényezőket. az egyes mutatókat, hogy összehasonlítást tudjunk tenni az elmúlt. 1968. év és a lezárt 1969. év produktumai között. A három legfontosabb Ö6Zszehasonlitási tényező 19 megye vonatkozásában: a vidéki bajnokság, a Béke Kupa és az NB I/B-s csapatbaj. noság. Kezdjük a sort a férfiakkal. Az év legnagyobb sikere a vidéki felnőtt bajnokságon elért harmadik és az ifjúsági bajnokságon elért negyedik hely volt. Ezzel szemben a másik két tényező már negatív előjeleket mutat. A Béke Kupaban tavaly a negyedik. iden a hatodik, az NB iH-ben tavaly a második. idén a harmadik helyre került a Csongrád megyei férfiválogatott. Kedvező az összehasonlítás a bajnoki számok ranglistavezetőinek. a felsőbb minősítési szintet elért versenyzőink száma és a rekordok vonatkozásában. A ranglista ötös és tízes átlagait feltüntető mutatók azonban megint nem kényeztetnek el bennünket. Kivételt képeznek a kalapácsvetők ötös és tízes (5271.20, 5065.20), továbbá a 20 km-e6 gyaloglók ötös átlaga (1:41:26.4). melyek mind a II. osztályú szinten felül vannak. Atlétáink teljesítményei közül magasan kiemelkedett Tégla Ferenc (SZVSE) produktuma, aki az Európa-bajnokságon 58.18 m-es dobásával az elismerést jelentő hatodik helyen végzett a diszkoszvetésben. 62.90 m-es országos csúcsával pedig az európai örök ranglistán az ötödik helyen áll. Rajta kívül első osztályú versenyző volt még Antal Andor (SZVSE). aki 20 km-en 1:31:36.6 mp-es rekordot Ryalogolt. Az ügyességi számokban — mm fiPP m $» ? tMmmMi m Az MTS Országos Tanácsa pénteken dr. Beckl Sándor elnökletével ülést tartott. Az első napirendi pontként Bíró Mihály, az MTS elnökhelyettese terjesztette elő az MTS OT irányelveit a tömegek testnevelésének és sportjának fejlesztésére. Előadásában ismertette a testnevelés és sport tömegesítésének fontosságát, szerepét és jelentőségét. Az országos tanács az előterjesztés és az előadói referátum alapján. 6zámos hozzászólás után elfogadta a tö_ megek testnevelésének és sportjának fejlesztésére vonatkozó irányelveket és megbízta az országos elnökséget, hogy az irányelvek alapián készítse el intézkedési tervét. Dr. Beckl Sándor, az MTS elnöke előterjesztette az országos elnökség javaslatát a labdarúgás egyes időszerű kérdéseiről. Az MTS OT elfogadta az MLSZ elnökségének lemondását, s Börzsei Jánost, az MLSZ főtitkárát bízta meg a labdarúgás íol.vó ügyeinek vitelével. Az országos tanács kötelezte az elnökséget, hoey a 6oron kö_ vetkező tanácsülésre — februárban — az MLSZ új elnökségére személyi javaslatot terjesszen elő. Felhatalmazta az elnökséget bizottságok kiküldésére, hogy azok a legszélesebb körben, folyamatosan dolgozzanak ki javaslatot az országos elnök_ ség. illetve az MLSZ új elnöksége elé. az országos tanácsnak a labdarúgásról hozott határozata alapján. Mérkőzések szünet nélkül .iífi m. Tégla Ferenc főleg a dobásokban — fejlődtünk. de a futószámok helyzete aggasztó. Legeredményesebb versenyágunk a gyaloglás volt. Több tehetséges fiatal tűnt fel. kérdés azonban, hogy közülük hány marad meg a későbbi években az atlétika kemény munkát megkívánó edzései mellett Antal Andor A fentikeből következik, hogy bár több pozitív elemet tudunk felsorakoztatni, a vidéki atlétika erőviszonyait eldöntő lényeges tényezőknél azonban negatívumok csúsztak be. Ezért fejlődésről férfiatlétáinknál nem beszélhetünk. Monostori Tibor Labdarűgóedzők tanácskozása Újvidéken Újvidéken befejeződött az ismert edzők nemzetközi tanácskozása a labdarúgas időszerű kérdéseiről. Az utolsó napon Gavril Kacsalin. a szovjet válogatott főedzője és Baróti Lajos, az Ü. Dózsa mesteredzője tartott nagy érdeklődéssel kÍ6ért előadást. Kacsalin beszélt a szovjet válogatottról is. Megállapította. hogy a szovjet labdarúgó-válogatott rosszul szerepelt az Európa Bajnokság olaszországi döntőjében. Ennek az oka: a játékosok többsége 28—29 éves volt. Szükségszerűvé vált a szovjet válogatott megfiatalítása, és Kacsalin véleménye szeerényekkel sikerült a mexikói részvételt biztosítani. Baróti Lajos a korszerű labdarúgásról beszélt. Hang, súlyozta: a döntő tényező, védekezésben és támadásban is emberfölényt kell biztosítani. Erre az a esapat képes. amelynek játékosai sokoldalúan képzettek és kitűnő erőnléttel rendelkeznek. A magyar labdarúgás gondjaival kapcsolatban megjegyezte: nem az a döntő, hogy bizonyos tulajdonságokat kifejlesszenek. hanem az, hogy a korszerű labdarúgáshoz szükséges minden követelményt egy szintre hozzanak, mivel a magas fokú technika keveset ér az erő nélkül, rint a fiatalok gyorsabbá, a kirobbanó eró pedig nem lendületesebbé tették a vá- hozhat eredményt technikai logatottat. s ezekkel az új képzettség nélküL Csonka forduló lesz ma, szombaton és vasárnap a üeremkézilabda-bajnokságban. A diákcsapatok közül mindössze a Mórahalmi Gimnázium együttese lép pályára, a többi diákegyüttes már a téli vakáció miatt nem tud kiállni. A forró hangulat azonban a diákszurkolók nélkül sem marad el, mert a felnőtt mérkőzések is sok izgalmat ígérnek. A szombati fordulóból a Szegedi Kinizsi—Tanárképző női csapatainak találkozója emelkedik ki. Jó mérkőzés várható a Szegedi Építők—Szegedi Textil férficsapatainak küzdelmétől. Ugyancsak szombatra esik a Szegedi Spartacus—Tanárképző férfi együtteseinek rangadója. A vidéki benevezettek közül a H. Hunyadi is pályára lép s a SZEOL férfi gárdája lesz az ellenfele. Vasárnap 8 órakor kezdődik a nyitány a Tipográfia —Hódiköt II. összecsapásával. Utána következik a SZEOL—H. Spartacus, izgalmakban biztosan bővelkedő női mérkőzés, őket követi a Tanárképző—Hódiköt férfi találkozó. A déli órákban kei*ül sor a Szegedi Spartacus—Szegedi Építők férfi gárdájának rangadójára. A szünet nélkül folyó mérkőzéssorozatban délután fél 4 órakor játszik a SZEOL férficsapata a Szegedi Textillel, a Mórahalmi Gimnázium leányai pedig a Szegedi Kinizsivel. S a befejezésre is akad még egy látnivaló: 17 óra 50 perckor a Serdülő női Válogatott „A" keret játszik a Serdülő Válogatott ,.B" keret tagjaival. Mtvel a sportesemény már kevés s az elsőségért folyó küzdelem miatt is színvonalasabbak és izgalmasabbak a mérkőzések. ismét sok közönség várható a tornacsarnokba. A hét végi műsor SLÁGER A J ANLATUNK1 ajandekozásra alkalmas, kedvelt táncdalok, magyarnóták, művészlemezek már 2,— Ft-tól, LESZÁLLÍTOTT ARON, ÓRIÁSI VALASZTEKBAN KERESKEDELMI a Kárász utcai Hangszcruzlefbcn Ne késlekedjék a vásárlással. SZOMBAT Kézilabda. Terembajnokság a Rókusi tornacsarnokban. 6nu. sz. ITSK—Rókusi iskola női, 14.20. Kender—Tervezők női, 14.40. Textilmüvek II.—Kender n. női. 15 óra. Móravárosi Kinizsi— SZTK női I. osztály, 15.20. VIdia—Gázmű férfi. 15.40. SZTK— Moravárosl Kinizsi női I. osztályú visszavágó, 16.10. SZEOL— H. Hunyadi SE férfi I. osztály. 16.30. Ifjú Gárda-SZEOL női I. osztály. 17 óra. H. Hunyadi SE—SZEOL férfi I. osztály. 17.20. SZEOL—Ifjú Gárda női I. osztály, 17.50. Textilmüvek—Építők férfi I. osztály. 18.10. Spartacus —SZTK férfi T. osztály, 18.40. Építők—Textilmüvek férfi I. osztály, 19.10. SZTK—Spartacus férfi I. osztály. 19.40. Fáklya—Építők II. férfi, 20.10. Kábelgyár— Textilművek II. férfi. 20.40. VASÁRNAP Birkózás. A Szőregi Rákóczi hagyomanyos karácsonyi versenye. általanos iskolasok részvételével, szőreg. Árpád utcai kulturális otthon. 10 óra. Kézilabda. Terembalnokság a F.rkusi tornacsarnokban, egész napon át. Délelőtt: Tipográfia—HÖD1KÖT II. férfi, 8 óra. SZEOfe—nt Spartacus női I. osztály, 8.30. SZTK—HODIKÖT férfi I. osztály, 8.50. H. Spartacus—SZEOh női I. osztályú visszavágó, 9.20. • Ki S/.TK lérfi I. osztály, 9.40. H. Porcelán—Kendeg férfi I. osztály, 10.10. Tervezők— Texulmuvek II. női. 10.40. Keivder-H. Porcelán férfi 1. osztály, 11 óra. Spartacus—Építők férfi I. osztály, 11.30. Délulan: Textilművek II.—Fáklya férfi, 12 ora. Építők—Spartacus férfi I. osztály, 12.30. Tipográfia—Mino férfi, 13 óra. Építők 111.—OTP férfi, 13.30. Rókusi iskola—Kender II. női, 14 óra. Dorozsma—Kender női, 14.20. Dorozsma—Kábelgyár férfi, 14.40. A:ura na lm 1 Gimnázium—Móra varos! Kinizsi női I. osztály. 15.10. SZEOL—Textilművek férfi I. osztály, 15.30. Móravárosi Kinizsi — Mórahalmi Gimnázium női I. osztály, 16 óra. Textilmüvek— SZEOL férfi I. osztály. 16.90. Városgazdálkodás—Kender férfi, 16.50. Tiszasziget—Kender II. férfi. 17.20. Serdülő A-válogatott —Serdülő B-válogatott női. 17.50. Vívás. A megyei vívó szövetség országos kiirésú III. osztályú kardversenyc. Gutenberg u. technikum tornaterme, 9 óra. DÉLMAGYARORSZAG - A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja. - Főszerkesztő: F. Nagy iSIÍf- - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10.. telefon: 13-335. 13-003 - Felelős kiadói C "í*14- -Z.. A 'apot nyo«n)»: Szegedi Nyomda Vállalat, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u. 10. (Index: 30 053). - Előfizetési dfl egy hónapra 30 forint Karácsony Szilveszter Karácsony Szhveszter Karácsonyra Szilveszterre Karácsonyra Szilveszterre nagy BOR-választék az élelmiszer-boltokban BÁCSSZŐlÓNf ) eaeeeASOSfaooeóoiWékéOOiotoéOOOOOOló'OO^ . 4 .> ,<, V-t A/g. Helvéciái ezerjó édeskés m Helvéciái kövidinka 1/1 Bajai fehér 1/1 Pozsonyi fehér 1/1 Bácskai Palotás 1/1 Hosszúhegyi áldomás 1/1 Szikrai olaszrizling 0.7 Izsáki fehér 1/1 Tüzes dinka 1/1