Délmagyarország, 1969. december (59. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-20 / 295. szám
Képernyő orosz módra Hogyan mutassunk fügét a Nemzeti Színházba is eljukispolgórnak? Pontosan úgy, tott, a darab tulajdonképpen ahogy a fityiszt kitalálták: megbukott. A tévé csütörtök esti stú szolgáltatott hüvelykujjal. Nincs új a nap alatt — ismerni rá az diószínháza aranyigazságra, miközben elégtételt a Gogol Háztüznézőjének filmkockái peregnek. Lám, a frigy szatíráját Pietro Ger- ta fel a figyelmet, a dramaSzeged egészsége Képzés és tudományos munka A közhiedelem szerint Szeged egészségügyi helyzete egyike a legjobbaknak az országban. Hogy ez Igy van-e, vagy sem, nehéz helyben eldönteni. Tény és való, hogy a/, egeszaégügy téma Szegeden, nemcsak a lakosság körében, hanem a hivatalos szerveknél is. Cikksorozatunk a városi tanács és az S/MT állal megtárgyalt és elfogadott anyagaira támaszkodva igyekszik képet adni a város egészségügyi ellátásáról. Micsoda logika? A Dugonics téren tegnap a köztisztasági vállalat öt rle_ rék embere a kézi jégtörőt sem kímélve tisztogatta a park útjait. Munkájuk remek volt, nyomukban szinte felszáradt az aszfaltl Ugyanakkor húsz méterrel arrébb mi, meg De Sica előtt már turgia feszes patentjait csamennyien és milyen régen csogó-locsogó. perlekedő váfelfedezték. Az „eljegyzés sári komédiózás oldja meg orosz, módra" jellegzetes fi- — s ezt a jellegét igyekezett guráit Csehov és Gogol óta átőrizni Horváth Tibor renismerjük. Gogol Háztűzné- dez.ése is. Ha a Háztűznéz.őt zöje 127 évvel ezelőtt jelent felmentjük a szigorú színmog nyomtatásban, s ugyan- ház.szempontok önkényes ekkor 1842. december fl-én számonkérésétől, ebben a mutattak he a komédia tény- faree-komédiában fesztelenül leges színhelyén, Pétervá- ismerünk rá az orosz társarolt: néhány hónappal ké- dalom jellegzetes gogoli söbb Moszkvában — Szósz- kórképére: udvari tanácsosnyickij és Scsopkin rendezé- tói a nyugalmazott gyalogos sében. ők az akkori realista tisztig, a vásárcsarnoki keszinjátszás jeles úttörői vol- reskedötől a tengerészig. A tak, Gogol barátai, akikkel nemes embert mór csak görpremier előtt a Revizort is be tükörben idézik elő a alaposan megbeszélte a szer- szereplők, akik közül Szabó ző A Háztűznéző történeté- Ottó, Csala Zsuzsa, Velenről még annyit, Gogol első czei István, Kaló Flórián, befejezett színpadi darabja, Mádi-Szabó Gábor és Lados szerkesztésében magán vi- rnerszky Margit oly felszaseli az eredeti orosz színját- badult humorral rázzák rufigurákat, kedve táa amit lalat éppen ielen levő művezetője így válaszol: — A szerződésünk szerint parkot kell tisztitanunk ... Micsoda, logika?! szás megteremtésének kísér- hába a porlept leti nehézségeit. Maga Gogol hogy a nézőnek is többször átdolgozta, s mi- mad felejteni a két emberölkor 1023-ban Hevesi Sándor tőt, ami azóta eltelt. fordításában a Budapesti A Szegeden dolgozó orvo- klinikák zavartalan munká- alapján történik, nem bizHáztűznézőnek. | sok száma 734. közülük 360 ját biztosító nővérszállások tosítható minden esetben, emberek botl.irioy.tak a hóA darab farce-hatására már , az Orvostudományi Egyete- építése. Az Orvostudományi hogy az orvosi állást az ar- rakásokban. Miért éppen Belmszkij is jó szemmel hív- ] men. annak elméleti intéze- Egyetemnek el nem hanya- ra legrátermettebb pályázó- .koJ takarítják-' — ai teiben vagv klinikáin áll al- golható szerepe van a vá- val töltsék be. A jövő gene- ' " kalmazásban. A jelenlegi ros szellemi arculatának ráció képzésé es a megfelelő •uuh"i0 R>«logatkelnkon es nagy orvostanhallgatói lét- alakulásában. A Szegeden színvonal biztosítása érdeké- járdákon mindenki szívesen szám kiképzését az egvetem elhelyezkedő orvosok zömé- ben módot kell találni, hogy körülkerülne —, erre a vál, . . . ben a Szegedi Orvostudomá- az egyetemen végző legte- i..,., _.csak igen nagy nehezsegek ny. Egvetemen nevelkedtek, hetsegesebb fiatalok, fügaetórán tudja végezni. mivel és a város részére nem kö- lenül szociális körűimétantermei, laboratóriumai és zömbös az orvosok társadal- nyeiktől. Szegeden helvezklinikai bázisa a jelenlegi ™i. ideológiai, politikai kedhessenek el. Ez a szem... , , .. , szemlélete. Pont tarsadalmi érdek, epletszamnak körülbelül a fe- pen ezért a pályázók egyéni lét képezte megépülésekor. Hiányossága a jelenlegi helyzetét csak másodsorban Magyarország és elsősorban egyetemi oktatásnak, hogy ]ehet tekintetbe venni. „„„„„ n • . gyakorlatok csak elméleti Szeged orvosellatottsaga v.- intézelekben és kórtermek- A Szegeden folyó orvostu. lagviszonylatban is jó. ben folynak, és a hallgatók dományi kutatások csaknem A, „O„„fo„ „„^ .. a gyakorlatban nehezen tud- minden ágra kiterjednek. A Az egyetem nem rendel- -ák elsajatítani azon b^g. kutatások zöme termésáetkezik minden orvosi szakág- abgek kezelését, amelyekkel szerúleg az Orvostudományt nak megfelelő tanszékkel, a beteg nem kerül kórházba. Egyetemen folyik, de a tanáAz egyetem azon törekvése Hiánvos tehát az orvostan- esi intézményekben is szühogv ezeket a tanszékeket hallgatóknak járóbeteg inté- létnek szép eredmények, nogy ezeket a tanszékeket zetekben elsaját;tható ta- Sajnálatos, hogy igen kevesmegkapja, mindenkeppen in- pasztalata. olyan irón.vú kutatómunka dokolt. A harmincas évek- folyik, amely speciálisan a ben létesített épületek, mind „Az. orVMtudonrtóny gyors szegedi táj. a szegedi nép az elméleti intézetek, mind ^T^TorSSkÖ és egészségével kappedig a klinikák elavultak, évenként továbbképzésen ve- csolatoa problemakat dolgozszűkek. Égető probléma a S.venek részt. A továbbkép- za fel. A. S. N. I. Rokkó és bandája Beszélgetés a galeri vezérével — Vádat emel az ügyészség Feketehajú, középtermetű ke, Citrony, Picur, Cila és Tudta, hogy az iskolák fofiú ül az ügyész előtt. Kihall- én. Egyedül Apuci, azaz lyosóin az önzetlen fogasokgatás. Már megszokta a ha- László Sándor nagykorú kö- ról és szekrenyekből könysonló beszélgetéseket. L. zöttünk. őt a Szent István nyen el lehet emelni a kintLajos Ifi éves, de már bün- téren ismertem meg. tetett előéletű. Legutóbb az aszódi nevelőintézetből szökött, s hogy hányszor? — maga sem tudja. A galeriban Rokkónak hívták, jövőről? Mindkét karján tetovált ne- — Népzenész hagyott értéktárgyakat — mór többször lopott hasonló iskolóMit olvastál utoljára? — Még az intézetben va- módon, hét szegedi lamit, de már elfelejtettem, ból. — Mi az elképzelésed a szeretnék László Sándor mindent beismert a kihallgatáson: — Rácz Pálné zsibárusnál vek: Sanyi,' Lili, Anikó. Zo- lenni. Meg akarok változni, értékesítettük a lopott holli. Rokkó, Feri, Pufi. Zson, Démon, Párduc, Vécser, Anyám, Boxi, Üss. DollárA szegedi galeri felszámomit, vagy bevittük a „zaciba": később már a záltjgjelása az iskolákból beérkező Syeket is eladtuk Rácznéjegy, Kereszt, USD, Orosz- ismeretlen tettesek elleni naklanfej, Apám, Sári. — Dollárjegy, Üss. reszt felirat minden javftóson megtalálható — mondja. feljelentések alapján kezdőKe- dott meg. A galeri tagjai fiatalkorúak. Sőt vándormadarak is Rokkó karján még az LSD akadnak közöttük, mert P. Mária és S. László Sándor hogy iskolákból felirat is disztelenkedik. — Mit tudsz az LSD-ről ? gyeból „csapodott" — Kábítószer: beat-egvüt- juk. tesek és hippik fogyasztják. ' Hat testvére van. Iskolai végzettsége hét általános. Szegedi, de valahányszor megszökik Aszódról, a Tiszaés a Ma ros-parti erdőkben, építkezéseken, gépkocsikban tölti éjszakált, ahogy mondja: „Szegeden szoktam csövezni". — Miért szöktél meg Aszódról? — Nem akartam ott lenni! — Hogyan ismerkedtél meg Szegeden lányokkal? — A múzeumlépcsőhöz jártam gitározni, többen odajöttek — rándít egyet, a vállán. — Mi történt november elején? — Este elmentünk a „csajokkal" a Kecskeméti utcai építkezéshez. — A többit már kitalálhatja... P. Maria. S. Ilona, Sz. Margit. P. Éva. A fiúk közül én, Meresz, Bokás volt ott. a többit nem Ismertem. Felszólítottam őket, vetkőzzenek! Két lány levetkőzött, s aki akarta őket... — nem tudom hányan — Hány tagú galerit szerveztél 9 — Rendes tagok heten voltunk. Apuci, Ringó, SzőIlona más mehozzáA galerit felszámolta a rendőrség. Sorozatos lopások miatt László Sándor, L. Lajos, V. László, S. Ilona és | ző iskola iránt, az érdeklődés P. Mária ügyében már elkészül az ügyészség vádirata. Rácz Pálné ellen pedig őrzésnek több szervezett for- . mája van. Egy,k ilyen a Az orvm a betegekkel, mint szakorvosképzés. Szakorvos- a társadalom tagjaival fogképzés az egyetem klinikám lalkozik. a társadalomnak és a tanács kórházaiban fo- kftU határoznia és tál.vik. A Szegeden dolgozo or- . vosok közül több mint öt- "»»tnl» kell azokat a legszáz, vagyis az. orvosok 70 fwitosabb kutatási területeszázaléka rendelkezik szak- ket, amelyek elsősorban képesítéssel. Ez az arány szo|Rá1jak erdekeit. Nyilvánmegfelelonek mondhato. mi- ... , , .. . ,. vei a szegedi orvosok közül VH>° pW>ol, ^ogy a mintegy szazán elméleti in- nagyüzemeknek, az olaj- es tézetekben dolgoznak. textiliparnak, a környék meA középfokú egészségügyi gazdasagának támogatnia dolgozók képzését Szegeden ke,l azokat a kutatásokat, három formában végzik. Az amelyek munkásaik jólétét egesszégügyi szakiskola 2—3 biztosítják. Minden tekintetasszisrterwriíet" Ugyanebben ^ ^ az iskolában van a képzés az ügemek közvetlen támomásik formája; a munka gátast nyújtsanak a város melletti képzés. Viszonylag egészségügyi fejlődéséhez. új szervezési forma az egészségügyi szakközépisko- i la, a Tömörkény István gimnáziumban. Az egészség- | ügyi szakközépiskolában az elmúlt években több mint | ketszeres túljelentkezés volt. Ugyanakkor az ápolónőképVáci Mihály szerzői estje Csütörtökön este sikeres szerzőt estet tartott Váci Mihály Kossuth-díjas költő a Bartók Béla Művelődési Központban. Bevezető előadást dr. Hegedűs András, a Szegedi Tanárképző Főiskola igazgatója mondott, méltatva Váci Mihály költészetét, írói hitvallását, sokoldalú irodalmi munkásságát. Váci Mihály ar. est közönségének a vidéki városok irodalmi, szellemi életét elemezte. Hangsúlyozta: Szeged írói, kritikusai egyre inkább felhívják magukra a figyelmet. Végezetül néhány eddig meg nem ielent versét mondta el a Kossuth-díjas költő. A szerzői esten közreműködött Selley Zoltán előadóművész. a Szegedi Tanárképző Főiskola irodalmi színpada, valamint Nagy István zongoraművész. Szeged szobrai javasolta, lopjanak. gazdaság címén emel vádat az ügyészség. Bagaméry László Aranyvasárnap az üzletekben A karácsony előtti utolsó mitakaszüneu nap, az. ernnyvaaarnap. Ezen a napon a vasárnaponként nyit vat art o élelmiszer-. edesaeg- es dohunyárudák. valamint a vendéglátó egysegek a szokásos vasárnapi n> ttvatartasl rend szerint üzemelnek. A Delta kereskedelmi vállalat árudai közül delelött 9-toi délután 1 óráig a következő üzletek lesznek nyitva: mindkét Lenin körúti es a Marx téri vas- és edénybolt: a papír- és irodaszer üzletek közül a Lenin körúti, az Aradi vértanuk terén és a Magyar Tanéesköztársaság útién Irvfl áruda, az illalszcrüz.letek közül a Széchenyi téri és az Aradi vértanuk térén lévő: a Mikszáth K mán utcai rádió- és villamossági szaküzlet, valamint a Videoton márkabolt: a Lenin körüti aprócikk szaküzlet, a Kígyó utcai műanyagbolt; a Lenin körúti és a Kálvin téri háztartási és vegyi szaküzlet. Délelőtt 0-tól délután 6 óráig pedig a következő Delt* üzletekben lehet vásárolni: « Kárász utcai és ar Oskola uteal ajándékboltban: « Kárász utcai és a Klauzál tért papirüzletben: a Kárász, utcai és ' a Lenin körúti illatszerüzletben; a Kárász utcai hangazei-boltban: a Kárász utcai éa a Lenin körúti játékboltban; a Széchenyi téri es a Lenin körúti üveg és porcelán szaküzletben: a Kölcsey ütcai e» a Klauzál téri rádió és vlllamossáHl, Illetve a Kárasz utcai csillár szaküzletben. Délelőtt 10 órától délütan 6 óráig a Komplett ruházati vallalat következő árudai szinten nyitva lesznek: Gabi gyermekcipő. Modell női konfekció. Kroko divat (Oskola utca), Duna cipő, Tisza cipő. Elit cipő. Tip-top cipő. Káráss utcai rövidáru, Nagy Jenő ulcai bútortextil. Kígyó utcai Verseny méteráru. 20 évesek boltja, Aranykalász áruház. Elegancia férfidivat. Lurkó gyermekruházat. Különleges méteráru. Hófehérke gyermekruházat. Cikta cipő. Aranypók divatáru. Csöpi gyermekkonfekció, Alföldi vegyes konfekció és a Sirály női divatáru. A Centrum Áruház 10-től 18 óráig lesz nyitva, a Minőségi Cipőgyár Széchenyi téri cipőszaküzletében pedig l(l-től 10 éráig lehet vásárolni, őz egvéb kereskedelmi t*véken"seget folvtsté egvságek in-tőt 18 óráig tartanak nyitva. A lakberendezést áruház ás a btzományt áruház. zárva lesz. csökkent. Ez«k a jelenségek arra mutatnak, hogy a szakközépiskolai . képzés beválik, és talán ez a forma mutatja a jövő felé vezető utat. Teljesen megoldatlan kérdés az egészségügyi dolgozók továbbképzése. Nem tűrhető állapot, hogy az ápolónők. asszisztensnők átlag 33 —40 évi szolgálatuk során komolyabb, szervezett továbbképzésben nem részesülnek. ismereteiket nem újítják fel. Szeged orvosellátottsága jó. az állások betöltöttek, a végzett orvosok elhelyezése viszont problémát jelent. Annak ellenére, hogv egyegv állásra több pályázó van. a válogHiási lehetőség kevés. A szegedi egyetemen végző orvosok egy része szociális okok miatt Szegeden kell maradjon. Főként azok az orvostanhallgató nők, akik egyetemi tanulmányaik algtt Szegeden férjhez mennek. ég amikor végeznek, esetleg többgyermekes anyák. Miutáp a válogatás elsősorban szociális megfontolások Közöljük vendégeinkkel, hogy a Szeged Dring Bárat (Szeged Étterem) üzemeltetjük. Nyitva 13 órától 20 óráig, szünnap: szerda. Kellemes környezetben, udvarias kiszolgálással várjuk vendégeinket xS 113 399 A MAGYAR AGRÁRTUDOMÁNYI EGYESÜLET Csongrád megyei Szervezete december 23-án fél 10 órakor tartja az évzáró taggyűlését a megyei tanács tanácskozó termében (Szeged, Rákóczi tér). A tagtársak megjelenésére feltétlenül számítunk. MAE VEZETŐSÉGE katona (128.) A Hősök kapujánál áll a: I. világháború részvevőire emUkeztetö Élő katona. A fali konzolon levó mészköszobrot Löte Eva készítette. SZOMBAT, 1989. DECEMBER 30. <