Délmagyarország, 1969. december (59. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-02 / 279. szám

Bécsi deklaráció (Folytatás az 1. Oldalról.) lista országok külügyminisz­tereinek prágai nyilatkoza­tát. Egyetért azzal a javal­lattal, hogy Helsinkiben már 1970-ben összeüljön az európai' biztonsági konferen­cia. „Az európai népele megkövetelhetik, az európai­aknak meg kell kövejélniök parlamentjeiktől és kormá­nyaiktól. hogy ébredjenek súlyos felelősségük tudatára és konkrét tettekkel moz­dítsák elő kontinensünk biztonsági én együttműkö­dési problémáinak megoldá­sát" — emeli ki a deklará­ció, m u többi között hangsú­lyozza, hogy e felhívást 20 európai ország, valamint 31 európai és nemzetközi szer­vezet, továbbá különböző politikai pártok éa különbö­ző világnézetű egyesületek, egyházak, tudományos tes­tületek és szakszervize lek 300 Bécsben összegyűlt kép­viselője Intézi európai kor­társaihoz. Miután Európa eddig két világháború tűzfészke volt, nioat már a turtoa béke kon­tinense ls lehet és ezzé ls kell válnia — hangzik a deklaráció. Drámai képsorozat Befefezfidtek Megnyílt a Közös Piac csűcsértekezlele • H«tU (II Pl. Reuter, AFP) Hétfőn délután Pieter de •Jong holland miniszterelnök megnyitó beszédével meg­kezdődött u Közös Piac mi­niszterelnökcinek csúcsérte­kezlete. Megnyitó beszédében a holland miniszterelnök fel­szólította a Közös Piac hat tagországát, hogy tegyenek ölettet mindazoknak a köte­lezettségeknek, amelyek a római alapító egyezmény kö­vetkeztében hárulnak rájuk, Jong három fő téma kö­ré építette mondanivalóját. Mindenekelőtt a Közös Piac' egyik legfontosabb problé­májáról. n mezőgazdasági termékek ártamogatasának kérdéséről szólott. Ezt köve­tően felszólította a tagorszá­gokat, hogy szorosabb pénz­ügyi. tudományos és mű­szaki együttműködést való­sítsanak meg. másszóval: lépjenek előre a Jelenlegi, inkább csak „vámunió" sza­kaszból. A csúcsértekezlet előtt fekvő harmadik fontos témakör: milyen formában es mikor kezdjenek tanáca­kozásokat \nglia, Norvégia, Dánia es lroazág csatlakozá­si kérelméről. WlUy Brandt nyugatnémet kancellár a csúcsértekezlet megnyitó ülésén javasolta. hogy 1970 tavaazán kezdőd­jenek tárgyalások Anglia, Norvégia, Írország és Dánia közös piaci belépési kérel­méről. „A közösség nevében és szellemében kell kczelrti Anglia es a többi belépni szándékozó ország kérelmét" — mondotta Pompidou fran­cia elnök a hágai csúcstalál­kozó megnyitó ülé6én. Mielőtt azonban bármiféle tárgyulást kezdenének a be­lépés kérdéséről, először a közösség hat tagországának egyetértésre kell jutnia egy­más között, s közös álláspon­tot kell kidolgoznia — tette hozzá Pompidou. — Különö­sen politikai, gazdasági és pénzügyi vonatkozásban szo­rul még fejlesztésre az euró­pai közösség — hangoztatta a francia elnök. A hágai csúcsot kommen­táló moszkvai megfigyelők naivnak nevezik azt a né­hány nvugftt-éurópHl ország, ban divatos álláspontot, amely szerint a brit orosz­lán beengedése segít elsimí­tani n Közös Piacon belüli ellentéteket. Ezek az ellen­tétek — mutatnak rá a szov­jet fővárosban — csuk sú­lyosbodhatnak ázzál, ha zöld utat biztosítanak az ameri­kai politikai elemelt magával hozó Londonnak. Wltly nmnm nyugatnémet kancellár mc replllf> téren nr után a hágai pont az amerikai vérengzésekről a szoviet—dán Növekszik s felháborodás — Russol nyílt levele RlCgbCSZélÉSCk Waahington (ARP, tPI, vétel az eszak-amerlluii föld­MTI) Az amerikai vezetésnek nnnd kellemetlenebb órákat szerez az u növekvő felhábo­rodás. amely a dél-vietnámi vérengzések nyilvánosságra kerülése óta zúdul végig öt kontinensen. Ez alól nem ki­rész, sőt maga az Egyesült Államuk sem. A Life, a vi­lág egyik legnagyobb pél­dányszámú magazinju u leg­Az amerikai lapok egyéb- I poui Hartling dán külügy­ként igen nagy terjedelem- miniszter szovjetunióbeli hi­ben foglalkoznak a véreiig- vatulos látogatásának befő­zéssel. Több lapjelentés utalt arra, hogy má* helységek­frissebb jelentések szerint b*11 '» került polgári sze­drámai képsorozatban szá­mol be a Son My-i tömeg­gyilkosságról. jeztével hétfőn szovjet—dán közös közleményt adtak kl. A közlemény megállapítja, Közel-Kelet kérdésében A líbiai angol támasz­% Kalro (MENA, Reuter) Nagv-Britannla beleegye­zett. hogy kiürítse a líbiai Tobruk mellett levő katonai támaszpontját — jelentette be közleményében « líbiai külügyminisztérium. A támaszpont kiürítésével kapcsolatos megbeszéléseket december 8-an kezdik meg. s a külügyminisztérium közle­ménye szerint a támaszpont­ról január végén távozik az utolsó angol katona. A MENA értesülése szerint an­gol részről már meg is kezd­ték a kiürítés előkészületeit. Nincs változás a francia politikában a Kaira (APP, LP1. MTI) André Betteneourt francia tervezcsügyi miniszter — a francia kabinet első olyan tagja, aki uz 1987. évi há­ború óta látogatást tesz az Egyesült Arab Köztársaság* bön —• sajtóértekezleten fog lalkozott a kapcsolatos ponttal. Kijelentette, hogy a közel-keleti fejlemények igen súlyosak és a négy nagyha­talomnak fel kell lépnie a válság rendezése érdekében. Kérdést tettek fel a fran­cia miniszternek a legutóbbi amerikai rendezési tervről, amelyet, mint Ismeretes, az Egyesült Arab Köztársuság hivatalosan is elutasított. megbeszelései során kifejtet­te az egyiptomi vezetőknek: 1. Franciaország támogat­ja az araboknak azt a kí­vánságát, hogy Izrael ürít­se kl a megszállt arab te­rületeket. 2. Franciaország szerint a Közel-Kelettel válság megoldásának alapja francia állás- a Biztonsági Tanács hatáiü­•zata. 3. A francia kormány ag­gódik a közel-keleti helyzet robbanékonysága miatt és úgy véli, hogy Izrael súlyos helyzetet teremtett az arab területek hussszas megszállá­sával. 4. Az államminisater kül­detésének fő célja: megerő­síteni azt a politikát, ume­Bettencourt hangsúlyozta. Ivet De Gaulle tábornok dol­hogy nincs közel-keleti meg­oldás az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1967. november 22-i határozatában foglaltak keretein kívül. A francia öllammlniszter, mint Pompidou elnök sze­mélyes képviselője kairói gozott kl a Közel-Kelettel összefüggésben és amelyet Pompidou elnök híven kö­vet. Franciaország nem vál­toztatta pieg közel-keleti po­litikáját, továbbra is fenn­tartja a fegyverszállítás! em­bargót. Rádiótelex Hanoi A Del-vletnami KÖZtarsa­ság ideiglenes forradalmi kormánya és az Iraki Köz­társaság kormánya határo­zatának értelmében a két or­szág között nagyköt eti szin­ten diplomáciai kapcsolatot létesítenek. Berlin Az NDK kormányküldött­sége Kubába utazott, A kül­döttséget Georg Ewald, a t NSZEP Politikai Bizottságá­nak póttagja, az NDK mező­gazdasági termelési es élel­miszeripari tanácsának elnö­ke vezeti. Az NDK kor­mányküldöttsége u két or­szág gazdasági együttműkö­désének fejlesztéséről folytat majd tárgyalásokat. Tokié Hétfőn Toklóban HtrohltO bárt Loew volt (9S tábori csendőr, akit pár napual ko­rábban tartóztattak le, há­borús bűncselekményekben való részvétel gyanújával. Aden A Wadeia térségében múlt szerdán kitört dél-Jemeni és a szaúd-arábiai konfliktus­ban adrni jelentések szerint mindkét. 6zemben álló fél vadászgépeket irányított a harcok színhelyére. A légi­csata és a gyalogság harca hétfőre virradóra még tar­tott. Lagos A nigériai kormány szóvi- I vője hétfőn közölte, hogy a i szövetségi hadsereg vadász­bombázói Laguetól nyugatra megsemmisítették két btaí-1 rai repülőgépet. Nigériai csa- j patok haladnak Ohoboa felé aggodalommal figyeli a kö­zel-keleti helyzet alakulásai­Egyetértettek abban, hogy u vietnami kérdés megoldá­sát békés úton. tárgyalások révén kell keresni. A két fél véleménye megegyezik abban, hogy az európai biz­tonsági értekezlet olvan esz­közt Jelentene, amelv előse­gítené Európában a feszült­ség enyhítését és az együtt­működést. Megegyezés Dél-Tirol ügyében mélyek lemészárlására, de a hogy a Szovjetunió és Dánia lapok nem közölnek részlete­ket. Helyszíni jelentések alapján több riport számol be arról, hogy uz amerikai ka­tonák semmibe veszik a dél­vletnaml lakosság életét és egyes helyeken valóságos hajtóvadászatot indítottak „minden mozgó célra". A Pentagon közölte, hogy „tanulmányozza" azokat a fényképfelvételeket, amelye- | ket egy ismeretlen személy készített arról, hogyun dob­nak kl amerikai katonák egy vietnami foglyot egy maga- : san szálló helikopterből. A 1 felvételeket a Chicago Sun Times című lap közölte. A Knight-sajtókonszern vezetője, John Knight rá­mutat, hogy a My Lay-1 mé­szárlások drámai módon ve­tik fel u kérdést, „miért ma­radunk Vietnamban és az Egyesült Államok meddig hajlandó még feláldozni fia­taljainak életét egy re­ménytelen Ügyért folyó vé­res háborúban?". A Chicago Trlbune szerint egyetlen tisztességes ameri­kai sem bocsáthat meg Ilyen kegyetlenkedést és nem ki­fogasolhatja a felelősök megbüntetését, A nemzetközi közhangulat­ra jellemző, hogy még a dél­vietnami rezsim parlament­jében is csoport alakult, amely Thieu elnök tiltakozá­sa ellenére hivatalosan beje­lentette: megvizsgálja a mé­szárlás körülményeit. # London (Reuter) Bertrand Hűssel, a világ­hírű brit filozófus hétfőn Londonban nyilvánosságra hozott nyílt levélben felkér­te U Thant ENSZ-főtitkárt: támogassa egy nemzetközi bizottság megalakításának a gondolatét, amelynek az len­ne a feladata, hogy vizsgála­tot folytasson az antmkaiak által Dél-Vtetnamban elkö­vetett kínzásokról és népir­tásról. Russell helyteleníti, hogy a Pentagon létesítsen bizottsá­got ezeknek a bűntetteknek a kivizsgálására, mert ennek a vizsgálatnak előre elhatá­rozott eredménye lenne. Koppenhágában ScrílU sor fl/i olsnr. A* AZ osztrák hUlUg.vtnl­nisslor tárgyalására Dél-Timi ü«ryébrn. A nieiibi'ar.élésrn a krt orizAs képviseld! mcROgyeMKie jutottak a terület jövőjével Bs/.­zzelUggö minden lényeges kér­désben. A képen: űr. Kürt Waldhelm osztrák külügyminisz­ter a koppenhágai repülőtéren. Ar egyezmény értelmében a dél­troll németajkú lakosság bizto­sítékot kap egy szélesebb kürti Önkormányzatra, a tv- és rádió­műsorok Igassagosabh elosztásá­ra és a német nyelv nagyobb mérvű hivatalos használatára. Dél-Tirolban a németajkúnk szá­ma 230 000, az olaszoké 130 000 Kolhozszabályzat # Moszkva (TAMZNZ) Az SZKP Központi Bizott­ságit él a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa megerősítette a kolhozok mlnta-klapztza­Metrón Tokióban Hirohlto >™ r\ YnV CuJri bályzztat. amelvet november császár Jelenlétében mennyi- azzala cella1' ho** ' 27-én fogadott él a kolhoz tották a japán parlament 82. 8«k Owernt. a meg mindig rendkívüli Ülésszakát. Az ülésen Szato miniszterelnök beszámolt a közte és Níxon kőzött lefolytatott megbeszé­lésekről. A japán kormány­hoz közelálló körökben hét­főn bejelentették, hogy Szato miniszterelnök valószínűleg december 27-re kiírja az ál­talános választásokat. New York Zambia ENSZ-képviselője. a 30 éves Vernon Mvvaanga a Biztonsági Tanács decem­ber havi elnöke. Varsó A bonni katolikus sajtó­ügynökség meghívására a Német Szövetségi Köztársa­ságba JutogatoU a lengyel katolikusok Pax-cgyosületé­nek háromtagú küldőitsege. Miinchen A bajor igazságügy-minisz­térium hétfőn közölte, hogy július 24-én a/, augsburgl börtönben öngyilkos lett Al­biafrai kézen levő utolsó na­gyobb várost. zottság én a kormány erről Moszkva szóló határozatát Leonyid A szomaliai kormány meg- * Alek"ej Kű* hivására hétfőn négv egy- szigin irta ald­ségböl álló szovjet hadihajó- A másfél űjságoldalt fel­raj érkezett hivatalos baráti ölelő szabályzat 61 cikkely­látogatásra Berbera kikötő- bői áll. Meghatározza a kol­jébe. A hajóraj Mogadíshu hozok céljait és feladatait, a kötelességeit, rendezi a föld­használat kérdéseit, leszöge­zi a kolhozparasztok jogát a szavatolt bérezésre, a nyug­ellátásra és a társadalombiz­tosításra. A kolhoz köteles teljesen párasatok III országos kona kleléSfteni a kólhozparasz­parass.ok III kong- . tok n6vekvő anyaRi és ku]„ KOzponti Bi- turállB gzükíéBleteit> megja­vftanl lakás- és életkörülmé­nyeiket. fokozatosan jól kié­pült településekké változtat­kikötőjébe is ellátogat. nl a falvakat es községeket. A kolhozföldeket a kolho­zok ingyenesen és határidő nélkül használhatják, vagyis a kolhozokat örök ingyenes kolhozparasztok jogalt ós földhasználati jog illeti meg. KERESKEDELMI VAI I Al AT Az autósok száméra nélkülözhetetlen fcigyáilö folyadék háztartási, vegyi es jármű árudáinkban kapható. SZEGED, SZENTES. MAKÖ. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY űjabb olcsö Aruk a Bizományi Áruház V. OHOSüLAN u. 4. »/.. alatti ALKALMI VAüAROK BOLTJÁBA*' Üttöró rövtdnadrag Klott leanyka iskolaköpeny N61 szövetruha 95 10 Ft. 20 Ft. -112 Ft. Férfiöltönyök, hagó Palics-zakó Bizományi Áruház V., Szeged, Bajcsy- Zs. u. 19., Tel: 13-023. 880—1000 Ft. 370 Ft. S. 101845

Next

/
Oldalképek
Tartalom