Délmagyarország, 1969. november (59. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-12 / 262. szám
Fosztogattak a munkásszállást Három 20 éves fiatalember, Tintér Bertalan, Rostás Vilmos és Tóth Ferenc, eddig büntetlen előéletűek, akik ideiglenesen Szegeden, a Kossuth Lajos sugárút 72/b. szám alatti építőipari munkászálláson laktak, társaik távollétében fosztogatták azok lakószobáit. Rendszerint elszórakozták a keresetet, s hogy megélhetésüket biztosítsák, elhatározták a rendszeres fosztogatást. Tintér és Rostás kezdte először a szobákat kinyitogatni állkulccsal, s általában ruhaneműt vittel^ magukkal. Harmadik társukat, Tóth Ferencet csak egy alkalommal avatták be akciójukba. Tintér'" Bertalan egy év három hónapi, Rostás Vilmos 10, Tóth Ferencet pedig hat hónapi szabadságvesztést kapott, jogerősen. SZERDA. 1969. NOVEMBER 12. Idehaza játszik a SZEOL SPORT Sima győzelem Tegnap este a Rókusi Tornacsarnokban 150 néző előtt játszották a két szegedi NB l-es női röplabdacsapat helyi rangadóját, amelyen a Spartacus a Kender ellen 3:0 (2, 9, 1) arányban biztosan győzött. A Spartacus különösen az első szetben játszott ügyesen, a végén a Kender nagyon visszaesett. A mérkőzés csak 40 percig tartott. Jó: Tóth Julianna, Patik, Ocskó, illetve: Miklós. Osztályozómérkőzések Hódmezővásárhelyen bonyolították le a Csongrád megyei kézilabda szakszövetség rendezésében a jövő évi megyei bajnokságba jutásért az osztályozó mérkőzéseket Nők: Kistelek—Szegvár 7:3, Csongrád—Maroslele 8:6, Csongrád—Szegvár 8:2, Kistelek—Maroslele 11:2, Kistelek—Csongrád 7:6, Maroslele—Szegvár 8:1. Végeredmény: 1. Kistelek S 3 - - 25:11 6 2. Csongrád 3 2 - 1 22:15 4 Az NB I B második helyének megtartásáért küzdő SZEOL vasárnap idehaza játszik bajnoki mérkőzést: az ellenfél Nagybátony csapata lesz. Mint ismeretes, a szegedi labdarúgóknak már egy pont elég ahhoz, hogy „matematikailag" is biztosítsák bejutásukat. Ha vasárnap legalább az egyik pontot idehaza tartják, a szurkolók már NB l-es csapatot köszönthetnek. ünnepelhetnek a Nagybátony elleni mérkőzés végén. A SZEOL—Nagybátonyi Bányász NB I B-s találkozó a Tisza-parti stadionban délután fél 2 órakor kezdődik. Mivel a csapat az utóbbi időben kitűnően szerepel, ismét nagy nézőközönség várható. Ezért a rendezőség már ma reggel megkezdi a jegyek elővételi árusítását a SZEOL-irodában. Előmérkőzés egyébként nem lesz. mert a Szegedi Dózsa a KTE elleni mérkőzését Hódmezővásárhelyen vívja. Az MLSZ kiírása szerint a bajnokság utolsó három fordulójában a kiesést és a feljutást érintő találkozókat egyidőben kell kezdeni, s mivel a Dózsa pályája átépítés alatt van, a lilafehérek csak Vásárhelyen tudnak játszani. Ott van NB II-es csapatoknak megfelelő pálya. Itt említjük meg azt is, hogy jövő vasárnap, november 23-án ismét a fővárosban szerepel a SZEOL. A Szállítók—SZEOL összecsapásra különvonatot indítanak, és az útra az IBUSZ szegedi irodájában már lehet jelentkezni. Kapuzárás a megyében 3 1 - 2 16:20 2 3 - - 3 6:23 3. Maroslele 4. Szegvár Férfiak: Szőreg—Csongrád 15:11, H. Porcelán—H. METRIPOND 18:16, H. METRIPOND— Csongrád 18:7, H. Porcelán— Deszk 18:11, H. METRIPOND—Szőreg 12:9. Csongrád—Deszk 9:8, H. Porcelán —Szőreg 10:6, H. METRIPOND—Deszk 22:19, Szőreg —Deszk 19:8. Csongrád—H. Porcelán 8:6. Végeredmény: 1. METRIPOND 4 3 - 1 63:53 6 2. H. Porcelán 4 3 - 1 52:41 6 3. Szőregi R. 4. Csongrád 5. Deszk A nőknél és a férfiaknál az első két csapat jutott fel. Amennyiben a megyei bajnokságot nyert Szegedi Építők férfi-, illetve a Szentesi VSC női csapata az NB II-be jutásért meg-, rendezésre kerülő osztályozón sikeresen szerepel, helyükre a férfiaknál a Szóregi Rákóczi, a nőknél a Maroslele csapata kerül a jövő évi megyei bajnokság mezőnyébe. Az elmúlt hét végén a megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályában az idényzáró fordulót játszották. A mér-, kőzések befejezését jelző játékvezetői sípszó egyben az ez évi bajnoki idény végét is jelentette. Választ kaptunk a hetek óta latolgatott kérdésekre: melyik együttes lép magasabb osztályba és melyik csapat mond búcsút az I. osztály mezőnyének. A ..bizonyítványosztás" kétségkívül a csongrádiaknak jelenti a legnagyobb örömöt, mert labdarúgóik — ha csak egy ponttal is — a bajnoki táblázat első helyén végeztek. így a Csongrádi SC a jövő évben ismét az NB III-ban játszik. A szezonzáró fordulóban a Szegedi Kender szolgáltatta a meglepetést. Hiába uralta a mezőnyt a játékidő nagy részében a gyári együttes, elsősorban gólképtelen csatarai miatt alulmaradt a jóval lelkesebb Szentesi Kinizsi ellen. A II. osztályban még két forduló van hátra a bajnoki idényből, A két éllovas, a Szegedi Kinizsi és a Makói TVSE találkozója vasárnap Makón kerül sorra. A Kinizsi előnye jelenleg két pont és a rendkívül jó gólarányuk, ami minden bizonynyal — esetleges makói vereség után is — biztosítja a Cserepes soriaknak a bajnoki cím megszerzését. Annál is inkább, mert az utolsó fordulóban a táblázat alján levó nagymágocsiakat fogadják. Az I. osztályba jutók száma egyébként a SZAK szereplésétől függ. Amennviben az újszegedi oiros-feketék kiharcolják az NB III-as bennmaradásukat, akkor két csapat kerül fel, ellenkező esetben csak egy feljutó lesz. A CSLSZ hétfő esti intézői megbeszélése is szezonzáró ./hangulatban zajlott le. Az effvesiileti képviselők köszöntötték a bsinokíságnt nyert Csongrádi SC intézőiét és edzőiét. A bajnoki idénvzáróról elhangzott vélemények egybehangzóan állapították meg, hogy az utolsó forduló is „bundázás" nélkül zajlott le, sportszerű, tiszta küzdelem után alakult ki a csapatok végső helyezése. Általános helyeslést váltott ki a megbeszélésen Kertes Mihálynak, a CSLSZ elnökének bejelentése, amely szerint a téli holtidényben — megfelelő számú jelentkező esetén — a szövetség az intézők részére néhány előadásból álló. az egyesületek jogait és kötelezettségeit ismertető tájékoztatót tart. Az ez évi labdarűgóidény tapasztalatai is igazolják a szövetség ezirányú törekvésének szükségességét, bizonyára helyeslésre talál a segítőkészség valamennyi egyesületnél. H. Gy. A hét sportolói Ezen a héten egy bajnokságot nyert csapat játékosa Is bekerült képsorunkra. Olyan asztaliteniszező, aki egész éven át megbízható tagja volt együttesének, és most a bajnoki hajrában érte el legjobb formáját. Először szerepel a hét sportolói között. Képünkön balról jobbra: Nagy Zoltán, aki a Kender NB II-es asztalitenisz-csapatában a Cegléd és a Pénzügyőrök elleni rangadón is mind az öt ellenfelét legyőzte. Patik Aranka, aki a Spartacus—Miskolc NB I-cs röplabda-mérkőzésen nyújtott kiemelkedő teljesítmény!. Bíró György, aki a Dózsa—Szolnok NB II-cs labdarúgótalálkozón a mezőny legjobbja volt, Pataky Miklós, aki a SZEOL—Előre NB I B-s labdarúgó-mérkőzésen a győztes gólt szerezte. •ÉSAKK S=0=R=0=K=B=A=N Ma, szerdán Pozsonyban tárgyalnak a Magyarország— Csehszlovákia harmadik világbajnoki selejtező mérkőzésről, annak színhelyéről és időpontjáról. * Labdarúgó MNK-eredmények: Gyálarét—Falemezgyár 2:1. Szeged. SZTK—Bőrösök 6:1. Szeged. Az SZTK jutott tovább. Csongrád megyében idén már csak egy kupatalálkozó lesz :a Gyálarét és a Falemezgyár vasárnap (november 16-án) játssza aviszszavágót Gyálaréten, délelőtt 10 órai kezdettel. * Budapesten, az országos vidéki ifjúsági súlyemelőbajnokságon a Szegedi Spartacusból Martonosi János érte el a legjobb helyezést, aki a nehézsúlyúak között a harmadik helyet szerezte meg. Negyedik lett súlycsoportjában Kádár Sándor. Szalma Árpád és Farkas Zol_ tán. * Pelé még mindig nem szerezte meg ezredik gólját. A világhírű labdarúgó eddigi bajnoki mérkőzésein 996 gólt ért el, és, nagy ünnepségeket készítettek elő arra az alkalomra, amikor belövi az ezrediket. Az ünnepség azonban hétről hétre elmarad. Pelé csapata, a Santos, legutóbb az FC Sao Paulo ellen játszott, az eredmény 1:1 volt. de Pelé nem rúgott gólt. * A mai labdarúgó kupamérkőzésekről közvetítést ad a Magyar Rádió. A Fáy utcai pályáról a Vasas—Vardar Szkoplje Középeurópai Kupa-találkozót 14.30-tól a Petőfi-adó. Leeds-ből aLeeds United—Ferencváros BEKÖ6szecsapást 19.30-tól ugyancsak a Petőfi-adó, majd 20.25-től a Kossuth-adó közvetíti. * Budapesten ma kezdődik az ifjúsági asztaliteniszezők országos tízek bajnoksága. A versenyre meghívást kapott Bénák András, a Szegedi Kender tehetséges játékosa is. * Egy elvakult labdarúgószurkoló Mexikó-városban az Atlanta—Los Apaches mérkőzésen négy golyót küldött a 26 éves Carlos Villeges Zompa (Atalanta) csatár lábába, mert négy gólt lőtt kedvenc csaoatának. A tehetséges labdarúgó olyan sérüléseket szenvedett, hogy többé már nem játszhat. A gloggnitzi zónaversenyen csak a győztes Uhlmann nagymester biztosította be továbbjutását a zónaközi döntőbe. A második és harmadik helyért Portisch, Ivkov, Andersson és Smejkal különversenyt játszanak. Portisch nagymester nem volt formában. A verseny első felében nagyon óvatosan játszott s döntetlen sorozatokat ért el az ismeretlen nevű mesterek ellen. Az utolsó előtU fordulóban Ivkov ellen vesztett s már-már reménytelennek látszott a helyzete s végül ls örültünk a holtversenyben elért 2—5. helyezésének. • A megyei sakkszövetség november 7-cn villám csapatversenyt rendezett 10 csapat részvételével. Első lett az SZVSE I. csapata (Papp, Gergely, Mosonyl, Ott) 30 ponttal, második a Szentesi Spartacus (Bihari. Balogh. Fekete. Salánki) 20. harmadik a Ruhagyár r. (Szöllösi, Bakos. Ozsvárt. Bálint A.) 28 ponttal. Utánuk következtek: Szentesi Spartacus II. 21. SZVSE II. 20,5, Hódmezővásárhelyi Textil 16,5, SZVSE III. 11,5, Falemezgyár 1. 10,5, Ruhagyár II. 8, Falemezgyár II. 3 ponttal. * Az NB II 12. fordulóján az SZVSE Itthon játszott a Vasas Izzó ellen. Egy játszma értékelésre kerül, a befelezett játszmák után az SZVSE vezet 6,5:4,5-re. Győzlek a szegedi csapatból: Gergely, Ott, Tarnai, Berecz, Varga és Juhász. A Ruhagyár Szentesen játszolt a bajnoki táblázat 3. helyén álló Spartacus ellen. A mérkőzést a szentesi csapat nyerte meg 7:3 arányban. Győztek a ruhagyárt sakkozók közül: Bakos, Bálint A. és Hrazdira. * A városi csapatbajnokság állása a 3. forduló után: SZVSE III. 14, Vasútforgalmi Technikum 10,5, József A. Tud. Egyetem 9. Cipész Ktsz 8,5. MAV Fiúnevelő 8, Fáklya és Tömörkény Gimn. 7,5—7,5, Elein. T. 6 ponttal. ÉÉ1I §8 Él fii m m Ü a • WÁ m A HP áüí '/MW m i • ifi % ÍM/, - m fe: •JJn Ü * Világos: Kc8, Vg7, Fh3 (3). Sötét: Ka8, Vf3, Hd2, gyalog: b4 (4). Világos Indul s a második lépésben mattot ad! (E. Berg feladványa.) A múlt heti feladvány megoldása: 1. Vd6I Bajnokok a cselgáncsozó!* Oroszlányban rendezték meg az országos vidéki ifjúsági cselgáncs-csapatbajnokságot. Kilenc város versenyzői indultak, és az elsőséget nagy küzdelem után a SZEOL SC nyerte, második az Oroszlányi Bányász, harmadik a Kecskeméti Dózsa és a Tatabányai Bányász lett. A bajnokcsapatban Tóth László, Csákvári János, Balogh István, Szabó Ödön, Nádai Géza, Kiss Pál és Lengyel János küzdött a győzelemért. A döntők során Tatabányát 5:0-ra, majd Oroszlányt 3:2-re győzték le. A szegedi cselgáncsozók már hosszú idő óta nem tudtak csapatbajnokságot nyerni, és így ez az eredmény most kétszeres sikernek számít. DÉLMAGYARORSZAG - A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja. - Főszerkesztő: F Nagy István. - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10.. telefon: 13-535. 13-003. - Felelős kiadói Kovács László. - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u. 28. (Index: 29 053). — Előfizetési dl! egy hónapra 20 tortnl Oszi hangulatok Somogyi Károlyné felvételei Levéltenger a Széchenyi téren, benne süllyedő hajók az elárvult padok — tavaszig ismét búcsúznak tőlük. A „nagy giccsfestő", az ősz ezúttal is csodálatos képeket festett: ezernyi színben ragyog a Tisza-part. t t