Délmagyarország, 1969. november (59. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-11 / 261. szám
Miért áznak? Már mint azok az emberek, akik a Dorozsmai úton, az ipartelepek kellős közepén várakoznak villamosra, illetve autóbuszra. Azért áznak, mert esik az eső, s ha esik. nincs hova elhúzódniuk előle. Ez a kettős megálló (villamos és autóbusz) a legforgalmasabbak közé tartozik Szegeden, különösen reggel és délután, amikor a munkába indulnak, vagy onnan hazafelé tartanak a dolgozók. Megérdemelnék, hogy enyhítsenek gondjaikon, megóvják őket a kellemetlen időjárásban. Ennek módja nagyon egyszerű és kézenfekvő lehetne: a két közlekedési vállalat közös erővel építetthetne egy váróhelyiséget. Esetleg segítő partnerekre is találhatnának a közlekedésiek az építőmunkások között, hiszen annál a megállónál sok épitőmunkás is ázik-fázik, amíg a buszra, vagy a villamosra vár. Nem nagy óhaj ez, gyorsan és olcsón segíteni lehet rajta. Igaz, hogy tegnap jobb lett volna, de holnap sem késő. G. I. Tudományos ülés A Magyar Allergológiai Társaság és a Magyar Gyermekorvosok Társasága rendezésében tudományos ülés kezdődött tegnap, hétfőn délelőtt 9 órakor a Szegedi Orvostudományi Egyetem gyermekklinikáján. Dr. Boda Domokos egyetemi tanainak, a gyermekklinika igazgatójának megnyitó szavai után megkezdődtek az előadások, amelyek többségükben a gyermekek asztmatikus és allergiás megbetegedéseivel foglalkoznak. A ma. kedden delben véget érő tudományos ülésen összesen 29 referátum hangzik el. A kétnapos tanácskozás programjában a SZOTE gyermekklinikájának megtekintése is szerepel. — A lakásszövetkezeteknek rendszeres támogatást nyújt a Szövetkezetek Csongrád megyei Központja. Legutóbb a szegedi tarjántelepi 115-ős számú lakóház szövetkezeti csoportja kapott anyagi segítséget, amelyből a lakásszövetkezet az egyik emeleti helyiségében klubot rendezett be, s itt intézik a tagság ügyes-bajos dolgait is. — Felszabadulási emlékplakett és díszpolgári cini alapításóról hozott határozatot hétfői ülésén a salgótarjáni városi tanács végrehajtó bizottsága olyan személyiségek kitüntetésére, akik kiemelkedő szolgálatokat tettek Salgótarján fejlesztéséért, társadalmi, politikai, kulturális életének felvirágoztatásáért. — Magánház épilőknek segít az AKÖV. Tavasszal fontos építőanyagokat, sódert, homokot, cementet, légját stb. szállít közvetlen megrendelésre — a TÜZÉPIJel. u FOKA-val kötendő megállapodás alapián. Ezen lúl a megrendelők egyszerűbben juthatnak az anyagokhoz. nem kell előbb a TÜZÉP-től. illetve más vállalatoktól külön igényelni. — Prágai szakszervezeti delegáció. Hétfőn Budapestre érkezett a Cseszlovák Szakszervezetek Prágai Tanácsának háromtagú delegációja, Frantisek Smicek elnökhelyettes vezetésével. — Reggeli, ebéd, vacsora az üzemben. Egyre több üzem; konyhában biztosítanak napi háromszori étkezést a dolgozóknak. Szeged és Csongrád megye üzemeiben 302 helyen van üzemi étkeztetés. amelyet több mint 40 ezer ember vesz igénybe. Jelenleg még gondot jelent az olajipar munkásainak ellátása. mivel 3 ezer embernek más helyről szállítják az ennivalót. Ezen csak akkor tudnak változtatni, ha átadiák rendeltetésének az algyői telepen épülő 3000 adagos konyhát. — A nagyváradi bábszínház pantomim előadásával nagy sikert aratott nyugateurópai körútján. Az együttes most a turnéról hazatérőben Budapesten megszakítja ül ját, s a fővárosi művelődési házban előadást tart november 12-én este. Az egvüttes Richárd Strauss szimfonikus költeményeire komponált három bábpantomimot mutat be. i4 finánc Amikor én születtem, már régen nyugdíjban volt. Kilencven éves. Témának ez is elég, magában is. Ebéd utáni csendes pihenőjét zavarom. Hamar tisztázzuk, hogy nem vagyunk rokonok, tehát nyugodtan beszélhetünk. Horváth Ferenc nyugdíjas pénzügyőr — fináncnak a világért se mondaná magát — ugyanis nem csupán kora miatt érdemel figyelmet, hanem azért is, mert pályatársai közül kevesen töltik hasonló foglalatossággal öreg napjalkat. Feri bácsi emlékiratait írja. Faggatom élete soráról, nevetve válaszol, akármit kérdezek: átadom önnek, leírtam már ezt is. Félrefordítja a tengelyen forduló asztallapot, kimarkol belőle egy csomó írást. Hosszúban hajtott papírok, mint az akták. Van köztük sárguló papír is — régen — írta, meg egészen friss is. Visszájáról is ismeri valamennyit. Egyik sem akta. Irigylem gyönyörű kézírását, de méginkább emlékezőtehetségét. 1892. április 12-én lépett be Szukonics Sándor szegedi orgorakészítő mesterhez tanoncnak. Régen volt, de nevezetes dátum, akkor indult az életbe, megértem, hogy a napra is emlékszik. Arra is, hogy 1901. december tí-án lett pénzügyőr. De hogy 1906. május elején étvágytalan volt gyomorbántalmai voltak, ezért szabadságot kellett kérnie (pénzügyőri felvigyázó volt akkor) — ez már szokatlan pontosság. Vagy az, hogy 1899. augusztus elsején 11 órakor kopog be a házba Zsidai József magyarkanizsai lakos, földbirtokos és gyógyszerész. — Amikor a hátsó gombolómat varrták, arra is emlékszem — mondja büszkén. Nem szégyellem bevallani, hogy az enyémet is varrták, de én nem tudom, mikor. A pontos dátumok mellé a neveket is idézi kapásból. Jelentéktelennek tűnő epizódok szereplői is név szerint említtetnek. Egyszer sem találgatja, hogy is hívták. — Miért ír? — Ráérek. Nem hagyhatom el magam, vagy olvasok, vagy írok. Most is van egy témám ... Az életből. Sokat írt már. Azt szeretné, ha mind leírhatná, amit ő első kézből, vagy hallomásból tud. 600 gépelt oldala készen van, de még nem elég. Mindkét szemét operálták „szürkehályog ellen", mégis ír. A család, a hivatal, a barátok, a cimborák, a kalandok sorban leírva már. Romantikus história arról, hogy választott menvassoznyát, — a szülők eltiltották tőle — hogyan fedezte fel az első háborúban, és hogyan szabadította ki leánykereskedők karmai közül. Első találkozása Juhász Gyulával, Tisza Lajos és Munkácsy Mihály felsőközponti látogatása, helyszíni tudósítás a szegedi Haggenmacher étterem felavatása ról, disznótoros vacsora egy csizmadia mesternél, ismeretség Rózsahegyi Kálmánnal, egy Szeged városi országházi képviselő bukása ... Egyik hosszabb, másik rövidebb. Van köztük 42 oldalas történet is. írni akkor érdemes, ha van kinek. Horváth Ferenc a Somogyi Könyvtárnak küldi hol egyenként, hol csomónként írásait, összerakják, megőrzik mindet. Az egyiket ezzel zárja: Ezt az elbeszélésemet azért írtam le, hogy saját magam meggyőződjek magamról, kilencvenedik évemben tudok-e valamennyire fogalmazni. Szokásos mentegetőzés, alapja szerencsére nincsen. Még vicceket is ír: Fölmegy a finánc Szent Péterhez, bebocsáttatasót kéri. Keresi Péter bácsi a nagykönyvben, megtalálja, de beleles a finánc is, közbe is szól: hát a stempli hol van róla? Ebadta finánca, még itt is... ? A pokolban meg azon akad meg a szeme, hogy Lucifer éppen törkölypálinkát főz. kisüstben. Hál a bárca hol van róla? Azóta szegény fináncnak sem a mennyek országában, sem a pokolban nincsen helye. Ezért merLem fináncnak írni a címben. Mindenkire emlékszik, csak annak a szakácsnénak a nevére nem, aki a fölsővárosi étkezdében a világ legelső főzőasszonya. — Talán azért név nélkül is meg lehet írni, hogy nagyon finom ebédeket főz. Aki pedig 90 éves korában is a szakácsnénak üzenget, mindenkeppen hosszú életű lesz a földön. Horváth Dezső Dávid atya szarvasa Üj bejegyzés került az állatkerti lakók „névjegyzékébe". A Szovjetunióból kapott szerzemény milu-borjú, más néven Dávid atya szarvasa. Ezt az utóbbi nevet a gímszarvashoz hasonló nagyságú, de annál rőtebb színű. hosszabb és durvább szőrű állat onnan kapta, hogy ősét először egy Arnand Dávid nevű szerzetes figyelte meg még 1865-ben a kínai császár vadaskertjében. Már akkor is rendkívül ritka állat volt, szabadon sehol sem élt. A kínai Vadaskert állományából is csak egy-két példány jutott el néhány állatkertbe. Budapesten eddig még soha nem volt milu. Értéke szinte felbecsülhetetlen. Ideiglenes otthonául a kengurú-kifutót bocsátották rendelkezésére. Nehéz döntés * * m © — tldölő a Sóstóból. A Szelidi-, a Vadkerti- és a Kunfehér-tó után hétvégi üdülő- és fürdőhellyé fejlesztik a kiskunhalasi Sóstavat is. A tóparton kijelölték a leendő nyaralótelep helyét. Jövőre iszaptalanítják a 103 holdas tó medrét. — Szerdán temetik Szabó Ferencet. Szabó Ferenc zeneszerző. kétszeres Kossuthdíjas kiváló művésznek, a Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott igazgatójának temetése szerdán 14 órakor lesz a Kerepesi temetőben, a munkásmozgalmi pantheonnal. A zeneművészet nagy halottjának tisztelői kegyeletüket 13 óra 30 perctől róhatják le a ravatalnál. Közlemény (x) Boldog, aki énekel címmel ma estr 6 órakor Szécsi Józser tanár tart előadást a Postás Művelődési Mázban Közreműködik a MAV Hazánk Munkaskórusa. B. 1013U3 — Űj KISZ-alapszervezct Tegnap, hétfőn délután tartotta meg alakuló gyűlését az újszegedi versenyuszodát építő Kelet-Magyarországi Vízügyi Építői Vállalat KISZ-alapszervezete. Az újonnan alakult közösségben 20 fiatal kezdi meg munkáját. — 800 méteres alagút. Két évi és nyolc hónapi munka után elkészült Kína leghoszszább közúti alagútja. A 800 méteres alagút Honan tartományt köti össze Sanhszi tartománnyal és 18 kanyar átvágásával hét kilométerrel megrövidíti a hegyvidéken kanyargó utat. — Jelena rekordja. Jelena Ilics jugoszláv asszony, egyike a legsúlyosabbaknak Sumadijában és a Morava vidékén. 170 cm magas és 179 kg-ot nyom. Ez kétségtelenül országos rekord. De jó ám az étvágya is! Képes egy ebédre 20 töltött paprikát megenni! Anyakönyvi hírek L KERÜLET Házasság: Bánta Gábor :és Nagy Iidlkö, Mayer János Péter es Weinhold Hona. Csikós László cs Békési nona. Mészáros Ferenc és Takucs Erzscbet. Csapó Jenű György és rótli Margit. Várkbn.vi Gvula Pál es Lippai Viktória Erzsébet. Kiss Béla Kálmán és Bokros Piroska Rozália. Kaszás András és Szilágyi Erzsébet Júlia, dr. Kasza Géza és Magyar Emese Ilona. Miklós András és Oárdián Margit. Bóta Miklós István és Cedó Erzsébet Katalin, Szilágyi István és Borsos Katalin Emília. Kádár Dezső Zoltán és Barczány Judit házasságot kötöttek. Születés: Horváth Jánosnak és Kószó Máriának Zoltán. Fekete Lajosnak és Kiss Ilonának Anikó, Tácsi Antalnak és Katona Innának Zsolt Antal. dr. Boros Istvánnak és Szegedi Juditnak Péter, Tok Jánosnak és Varga Editnek Edit Gyöngyi. Sitkei Ernőnek es Bondár Erzsébetnek Ágnes. Balogh Józsefnek és Török Mariának Csilla, Mojzes Jánosnak és Sólya Máriának Erzsébet, Kung Andrásnak és Kiss Katalinnak Katalin, dr. Benedek Györgsnek és Janáky Mártának Krisztina, Szabó Istvánnak és Tóth Annának Mária, Lajkó Istvánnak és Szunyogh Saroltának Mónika, Gajda Ferencnek és Hl ka Évának Zoltán Ferenc, Sánta Istvánnak és ördög Rozáliának Valéria. Török Mihálynak és Kádár Annának Miklós, Csamangó Jánosnak és Csordás Erzsébetnek János Zoltán. Gyömbér Mihálynak és Török Ilonának Csilla Ildikó. Németh Sándornak és Nagy Rozáliának Dávid Sándor. Bagylnszkv Józsefnek és Kordás Arankának Aanes. Deák Sándornak és Csanádi Annának Ancela Ilona. Gurnal Gézának és Vtzi Juliannának F.űit. Gabó Józsefnek és Tatár Margitnak Edlnn. dr. Petheő Gábornak és Dóezy Zsuzsannának Ildikó Klára. Volíord Vilmosnak és Vastag Irénnek Zoltán. Sípos Jánosnav és Varga-Dudás Évának Zohán. Sa1tos Istvánnak és Leneve! Erzsébetnek Zoltán. Tiirökeyörgy Józsefnek és Tárkány-Szűcs Erikánok Erika nevű gyermekük született. Halálozás: Tóth Erzsébet. Szegedi Aurél, Szávai Györgyné Kun Erzsébet, Honti Dezső. Szabó Pal, Dekány Pálné Finksz Mariska, Hegyközi Borbála. Totli József, Luckl János, Tóth Tibor Zsolt, Koncz Anikó, Nagy Tivudarné Kopasz Ilona Mária, Sáfár István. Sánta Antalné Kothencz Erzscbet. Kis Imre. Muhi János, Kuugli Nándor, Csanád: Sándor, Táblt Rozália. Brunner János, Rózsa László, Csász.u Zsolt, Varga Sándor meghalt. II,KERÜLET Házasság: Horváth Sándor és BUinecz Krisztina, Nagy Pál György és Bezzeg Zsuzsanna, Maczkó Sándor János és Kormányos Ilona, Kiss János Ferenc ős Tóth Katalin. Szabó István Dénes és Szegedi Zsuzsanna Margit. Zöldi Gyula és Magyar Piroska. Fodor György és Jólért Márta házasságot kötöttek. Halálozás: Tóth Ferenc. NagyIván Györgyné Szalma Rozália. Farkas Lalos, Nagy Adám. Temesvári József. Selmeczl Mihály. Németh Ferenc meghalt. III. KERÜLET Házasság: Inhoff Györgv László és Bálint Franciska. Földi Ferenc József és Béres Zsuzsanna. Sike Mihály és Kiss Mária. Török inire Lajos és Joó Ilona. Csaholczi Gusztáv és lena Gabriella Valéria házasságot kötöttek. Születés: Kruzslicz Lászlónak és Juhász Arankának László, Borbolá Józseínek és Masa Franciskának József, Fodor Ferencnek és Bózsó Ilona Máriánának Ilona Katalin. Blacsi Józsefnek és Krisztin Juliannának László. Nagy Ferenc Jánosnak . Blága Lukrécia Cecíliának Ferenc Gábor, Farkas Istvánnak és Gyurkó Judit Annának Orsolyu Judit, Vida Antal Ferencnek és Szaláncl Idának Éva, Tóth Já nosnak és Paszternák Mariának Judit, Fogas Istvánnak és Gulyás Piroskának Csllls Tünde. Gercsö Sándor Lászlónak cs F.óvó Erzsébet Máriának Sándo, Ferenc. Horváth Gézának és Vass Irénnek Zoltán Ernő, Szabó Batinncs Zoltánnak és Lajkó Margitnak Zoltán Ignác Kantó Lászlónak és Farkas Teréznek Tünde. Orskó Antalnak és Domonics Zsuzsannának Fi Zsuzsanna. Vatda Andrásnak és Jobb Zsuzsannának András Attila. Virág Istvánnak és Vermes' Matild Máriának Eva. Péter Jánosnak os Szabó Máriának Zn'> tán nevű gyermekük született. Halálozás: Tanács Mátyás. Szí csí JOzsef. Kurunczi Pál, Bálin: Kálmán, Vastag Józsefné Mez6 Gizella, Komáromi János Dezső, Papdi Istvánné Karácsonyi Má ria. Nemes Nagy Antalné Móra Etelka. Visnyei József, Vágó Lajosné Gera Mária, Tóth Anna meghalt. — Szakmai értekezlet. Ma, kedden délelőtt 9 órakor Szegeden, a Tisza Szálló hangversenytermében két tsz szövetség rendezésében tanácskoznak a szakemberek. a közgazdasági ösztönzők alakulásának várható változásairól hangzik el vita, majd konzultációt tartanak. — Picasso Guernica című alkotásáról tart színes diafeivételekkel illusztrált előadást dr. László Gyula egyetemi tanár november 12-én, szerdán este 6 órai kezdettel a Kárász utcai TIT-klubban. — Aluziles vagdalthús. A szegedi konzervgyárban nemrég üzembehelyezett NSZK gyártmányú automata csomagoló géppel naponta 40 ezer alumíniumfóliadobozos vagdalthús konzerv készül. A praktikus, könyn.ven bonható csomagolású konzervek iránt nagy kereslet mutatkozik az egész országban. — Közepes mennyiségű esapadék hullott tegnap Szegeden. Reggel 1,6, délben pedig 14,3 millimétert mértek. Az előző napok hűvös időjárásához képest kedvig zőnek számít a 8 fok körüli hőmérséklet. Az őszi vetések szempontjából az eső is, és a kísérő hőmérséklet is rendkívül hasznos. — MaJ legenda. Pele. a híres futbalista nemrégen aranyérmet kapott a brazíliai művelődésügyi minisztertől. azokért az érdemeiért. amelyeket az analfabétizmus ellen vívott harc során szerzett. A híres futballista ugyanis „Én Pele" címen könyvet írt. amely olyan óriási érdeklődést keltett hogv hazájában számos analfabéta megtanult olvasni. hogy a bálvánvozott futballista önéletrajzát elolvashassa. — Harmincöt évei ült. Alkalmi betörőként járt Újszegeden az ÁBc áruházban Hegedűs László 60 éves Kecel hlvtrlős utca szám alatti lakos, foglal kozásnélküli. Vagyon elleni bűncselekmények miatt eddig 22 alkalommal ítélték el. s közel 35 évet ülf addig börtönben. A tetőn át hatolt be az áruházba, ahol feltört •öhh öltözőszekrényt, az irodából pedig másához vett három vaskazettát 2760 forinttal. a szegedi megvei bíróság visszaesőként elkövetett társadalmi tulaldon elleni lonás miat* jogerősen bárom évi szigorított bör'önre ítélte az „alkalmi" betörőt. A MAGYARORSZÁG BARÁTI KORÉNEK következő találkozója november 13-án , csütörtökön 18 órakor lesz a November 7. Művelődési Központban. A találkozón részt vesz Gellért Gábor, a lap munkatársa, a politikai sorozat szerkesztője, s tájékoztatót tart a legújabb világpolitikai eseményekről. Az olvasóknak a lappal kapcsolatos kérdéseire Nyerges Ágnes, a levelezési rovat vezetője ad választ. A Baráti Kör minden érdeklődőt szeretettel vár. Amerikai segély — Nyári zápor, A Mecsck vidékén nyárias reggellel köszöntött be a hétfő. Pécsett hat órakor már 13—14 fokig melegedett fel a levegő. Nyolc és kilenc óra között kisebb felhőszakadás zúdult a Mecsek uljára. Pécs utcáit és tereit rövid időre elborította a hegylejtőkről ömlő csapadékvíz. Az időjárás nyárias jellegét még csak fokozta, hogy közben villámlott és dörgött, ami ritkán fordul elő novemberben. — Markecolt Kerékoárról aktatáskái és d'n.-imór 'opott Szegeden Csontos Imre 29 éves. Kiskunmajsa Puszta 36. szám alatti lakos, négy gyermek apja. akit havi 709 forint tartásdíjra köteleztek. Vagyon elleni bűncselekmény és testi sértés miatt állt eddig bíróság előtt. A Marx téren meg akart looni eey ittas. magatehetetlen férfit, de tettenérték Csontost n szegedi megvei bíróság egy év két hénani szigorított börtönre ftóHp két évre eltiltotta a körtlgvek gyakorlásából és köteleidé kényszerelvonó-kezelésre. KEDD. 1969. NOVEMBER 11. DÉLMAGYARORSÚG P