Délmagyarország, 1969. november (59. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-07 / 259. szám

Bánásmód, de milyen? A rangos férfiú és az úgynevezett kisember valamikor egy szakmában kereste a kenyérrevalót. Érthető, hogy amikor a Széchenyi téren találkoztak, kollégák módjára üdvözölték egymást. A sztereotip mondatok utan a kisember felhozta saját bajait — valahogy rááll erre legtöbbünknek a szája —, jóllehet nem is gondolt arra, hogy azokon segíteni is lehetne. A rangos férfiú megveregette a panaszos hátát és felbiztatta, keresse fel másnap a hivatalában. Nem várván ilyen nagy megértést, a kisember a jelzett időben pontosan odament. A titkárnő leültette, hogy várnia kell. Már ült vagy másfél órát és kezdett elfogyni a türelme annál is inkább, mert észrevette, hogy az, aki behívatta, nincs is az irodájában. Amikor ezt szóvá tette, a titkárnő felvilágosította: a főnök értekezleten van. Üjabb órahossza. Emberünket elküldték azzal, hogy másnap jöjjön vissza, ma már nem tudnak vele foglalkozni. Ismét pontos * volt, ám majdnem feleslegesen. A titkárnő elküldte a zegzugos folyosók végén levő szobák egyikébe, hogy ott majd Z. kartársnak mondja el, amit akar. Ekkor már gyűlni kezdett szájában a keserűség. Kénytelen-kelletlen elismételt mindent — amit tulajdonképpen csak a volt kollégájának szánt — 2. kartársnak. Az unott ábrázattal hallgatta, közben rajzolgatott egy papírra és egyszer sem nézett vendégére. Végül türelmetlenül kijelentette, hogy az ilyen természetű panasz elég gyakori, elintézése pedig bonyolult és bizonytalan. A kisember ezeket hallván, szó nélkül fogta kalapját és hazament. Azóta fűnek-fának mondogatja. Nem a tulajdonképpeni baját, hanem azt, Három apróság hogy egykori kollégája milyen csúnyán bánt vele. * Volna egy csöpp ideje ugye. szóljon hozzá, a mi igazgatónk bizonyisten meghibbant. Mert már nem tudok másra gondolni, hiszen igazán olyan rendes volt mindig, sose felejtette, hogy honnan származik, most meg képzelje, valósággal kizavart bennünket az irodájából, de nem túlzok, higgye el, olyan gorombán, mintha nem is ő lett volna. Megértem én, hogy rengeteg a baja, maholnap csakugyan alig maradnak a gyárban, legalábbis a szakmához jól értők sorra lelécelnek máshová, de szerintem akkor sem beszélhet úgy az emberrel, mint szódáskocsis a lóval, használhatott volna tisztességes hangot is. Hogy el ne felejtsem, arról van szó, hogy bementünk hozzá, voltunk összesen nyolcan, mind régi melósok, előadjuk aztán a kérelmünket, hogy a pénz sose szaporodik, ugyanannyira tudunk menni évek óta a keresettel, az árak meg egyre-másra mennek felfelé, jó lenne most már miránk is gondolni, vagy valamit intézkedni, különben bármilyen nehezünkre esik is, kénytelenek vagyunk olyan helyen tájékozódni ahol többet ígérnek, és ezt igazán megértheti az igazgató kartárs is. Hű, erre felpaprikázódott, elkezdett kiabálni, neki éppen elege van már mindenből, akinek nem tetszik az üzem, az máris szedheti a cókmókját, s nehogy azt képzeljük, hogy nélkülünk összedől a világ, vagy hogy A mi közvéleményünkben mindig nagy szerepet kapnak a végletes vélemények. Nemcsak a szűkebb közélet síkjain, amiért azt mondják ránk, pontosabban, mi mondjuk önmagunkról, hogy lovasnemzet vagyunk, hanem még, ha szabad ezt mondanunk, az esztétikai közvéleményben is legkönynyebben a végletes nézetek és vélemények terjednek el. Az egyik ilyen végletes és szimplifikáló vélemény, hogy korunkban izgalmas film csak az lehet, amelyik a hagyományok formanyelvétől elfordulva a fogalmazásban is újat keres. Hogy ez nincs így, hogy a puszta formai érdekességeknél és újdonságoknál mennyire lényegesebb é& meghatározóbb egy film értékének eldöntésében és hatásának intenzitásában a társadalon), a mondanivaló, ahogyan azt mindenütt a világon tudják, csak úgy látszik, nálunk nem, arra keresve sem lehet jobb bizonyítékot találni, mint ezt a Cannesban díjat nyert új francia filmet, a Z-t, teljes és pontos címén: Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája. Ez a film ugyanis minden formai koncentráltság nélkül, hagyományos stílusban mondja el, amit akar. De akar valamit, s ez a valami nagyon erőteljes, intenzív és új Mint ahogy minden film e sősorban és mindenekelőtt tartalma miatt válik érdekessé. A Z, Costa—Gavars filmje időszerű és fontos ügyekről, mindenkit érintő problémákról beszél. Színhelyé a mai Görögország — bár ezt konkrétan sehol sem -l.özli, anyagából azonban nyilvánvaló és bizonyítható — s olyan dolgokról szól, mint szabadság és zsarnokság, ameiy nagyop eivoni dolognak látszik, a valóságban azonban mindig mindenkit érintő ügy. A film alapja Vasszil Vaszsziliszkosz görög író Z című elbeszélése. Ez az írás egy megtörtént esetre épül. 1963. május 22-én Szalonikiben meghalt Lambakrisz baloldali parlamenti képviselő. Egy gyűlés után egy teherautó elgázolta. A rendőrség szerint a halál a baleset következménye volt, a vizsgálat szerint viszont gyilkosság történt. Ennek az esetnek a szálait bogozza az elbeszélés és ezt elemzi a film is, olyan változással, hogy Vassziliszkosz a képviselőt, Costa— Gavras a vizsgálóbírót helyezi a cselekmény középpontjába. Mindkét mű hangsúlyosan és határozottan alkalmazza a dokumentálás módszereit, s néha úgy tűnik, nem is játékfilmet, hanem dokumentumfilmet látunk. S ez nemcsak stiláris fogás, engedmény a divatos fogalmazási módnak, hanem a dolog lényegéből következik. A film azt akarja hangsúlyozni, hogy amit mond, hiteled, igaz. Az alkotók nyilván azért nem beszélnek arról, hogy a cselekmény Görögországban játszódik, mert ez- J zel is filmjük általános érvényét szeretnék hangsúlyoz- j ni. Amit ebben a filmben látunk, az nemcsak Görögországban van így, hanem mindenütt, ahol bűn a béke. a szabadság, a demokrácia érdekében véghezvitt emberi cselekedet. A film szerepeit világhírű művészek játsszák. Néhány név a rangos listáról: Yves Montand (képviselő. JeanLouis Trintignant (vizsgálóbíró), Irene Papasz (a képviselő felesége) és Renato Salvatori (a teherautó sofőrje). ., a L* ; ő majd egyetlen lépést is tesz utánunk, ennél több mondanivalója nincs is számunkra. Persze hogy bennünk rekedt minden, ami még kikívánkozott volna, azt se tudtuk neki elmondani, hogy kár azért ilyen gyorsan kiadni az utat, szeretjük mi azt a kócerájt. azt is tudjuk, hogy hamarosan új telephelyre lehet költözni, csak éppen a megélhetést tettük szóvá, kinek mondjuk el, ha nem az igazgatónak. De ezek már az ajtón kívül fordultak meg énbennem is. Hát szabad így bánni a munkásemberrel, tessék nekem megmondani, mert én az ő helyében másképpen cselekedtem volna, azt mondtam volna, nézzék emberek, elvtársak, szaktársak, vagy tudomisénmi, én megértem a problémáikat, jogosnak is tartom a panaszt, de pillanatnyilag nem vagyunk képesek többet fizetni, de mihelyt bírunk, azonnal teszünk arra a pénzre valamennyit, próbáljanak ezen gondolkodni, és ha úgy látják, hogy mégis érdemes ittmaradni, akkor jöjjenek vissza, én nagyon örülnék neki ésígytovább, ésígytovább. Mibe került volna ez neki, mondja meg nekem, de nagyon őszintén... * Egy üzemi párttitkár legalább úgy ismeri az emberi lelket, hogy — ha vénája lenne hozzá — akár írónak is felcsaphatna. Nemcsak a holnapba néz szüntelenül, magasra tartott fejjel (hiszen így elszakadna azoktól, akikért koptatja magát), hanem tud a kétkezi munkás fejével is gondolkozni, vele öqül, szenved ha kell, képes szinte belebújni annak bőrébe. Tőle hallottam, munkástársai helyett is szólva, egy szép dicséretet a gyár volt igazgatójára, akit nemrég tettek el onnan más fontos funkcióba. íme: „Egy rossz szót nem mond rá soha senki, pedig amikor elmegy a főnök, elég szabadszájúak szoktak lenni az emberek, öt is szidnák, ha megérdemelné. Ehelyett azonban gyakran emlegetik igazságszeretetéért, szavatartásáért, közvetlenségéért és szigorúságáért. Mert a fegyelmet azt nagyon megkövetelte, soha nem akart elvtelen engedékenységgel népszerű lenni. De ha valakinek megígért valamit, az illető mérget vehetett rá, hogy nem felejti el megtartani. Tisztelte beosztottjait és bízott bennük. Ugyanígy voltak ővele a munkások. És érdekes, az új főnök is hasonlít hozzá, nemhiába dolgozott sokáig a volt igazgató mellett főmérnökként." F. N. I. Elutazott a szovjet felsőoktatási küldöttség V. F. Sztanyisz, a Szovjetunió felsőoktatási és középfokú szakoktatási miniszterhelyettese vezetésével szovjet felsőoktatási küldöttség tartózkodott hazánkban. A vendégek a magyar felsőoktatás helyzetét tanulmányozták, látogatást tettek több fővárosi és vidéki felsőoktatási intézményünkben. A delegációt fogadta llku Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, művelődésügyi miniszter, dr. Polinszky Károly művelődésügyi miniszterhelyettes s Győri Imre, az MSZMP KB tagja, a Csongrád megyei pártbizottság első titkára. A küldöttség csütörtökön hazautazott. Hengermű próbája A háromhónapos üzemi próbák befejeztével csütörtökön a beruházók és az üzemeltetök átvették a kivitelezőktől a Székesfehérvári Könnyűfémmű széles szalag hengerművének első egységét. A szovjet gyártmányú berendezések az előírt 52 perc helyett, átlagosan 24 perc alatt hengerelték 0,8 milliméter vékonyságúra az alumínium alapanyagot. Téliesít az építőipar Belső munkák — Hölúvók, kályhák, nádpallóh, láliák Télre készülődik az építőipar. Mint mindenhol, a Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalatnál is arra törekszenek, hogy a lehetőségekhez mérten télen is haladjon a munka. Éppen ezért részletes tervet dolgoznak ki téliesítésre. Már augusztusban elvégezték a felméréseket; milyen készültség" érhető el a fagyos napok előtt, s milyen munkák végezhetők a télen. A téliesítés „visszavonulást" jelent a hideg elől, igyekeznek minél több elzáirt és fűthető területet biztosítani maguknak, a tető alá hozott épületekben. Idén, mint arról Heim János, a vállalat főmérnöke tájékoztatott, ilyen vonatkozásban a korábbinál lényegesen kedvezőbb a helyzet. Tarjántelepen mintegy 200 házgyári panelekből, s 240 téglablokkokból épített lakás téliesítésére van lehetőség. Ahol még nincs készen az üvegezés, ott fóliával állják útját a hidegnek. Folyamatos a központi fűtés szerelése; részben így, részben pedig ideiglenes „kályhákkal" tudják felfűteni a helyiségeket, melyekben szakipari munkások, szerelők serénykednek majd. Kívül sem marad abba a munka; a dunaújvárosi panelek összeszerelése folytatódik. Hegesztenek, s elvégzik azokat a kisebb betonozási műveleteket is. melyek egy házgyári lakás szerelésénél adódnak. Ehhez ha kell, külön elektromos fűtőtestekkel biztosítják a megfelelő hőmérsékletet. Mintegy 200 lakás összeszerelését tervezik 1970 első negyedévében, de a közművesítést, mélyénftést is végzik, amikor az idő engedi. íme néhány adat a vállalat téli felszereléséről: 73 darab áll csatasorba a jól bevált ola j-hőlégfúvókból; a többi munkahelyen 250 darab gázkályha üzemel majd. Tizenötezer négyzetméter ponyva. 18 ezer négyzetméter nádpalló, 31 ezer négyzetméter fólia is rendelkezésre áll. A dolgozók szállításából — mintegy másfél ezer embert érint ez — most már két vállalati autóbusz is kiveszi a részét, az úgynevezett „bódés" kocsikat pedig felújították. A kollektív szerződésben előírt védőöltözetet, védőitalt természetesen szintén megkapják a kemény munkát végző építőipariak. Előregyártott, összeszerelhető, szétszedhető felvonulási épületekben — modul barakokban. illetve cell-panel épületekben — találnak étkezési. öltözési, tisztálkodási alkalmat a dolgozók. Ezzel kapcsolatban gondot okoz: a vállalat vezetőinek, hogy az újszegedi központi felvonulási épületben még csak a belső gázszerelés van készen. A külső vezeték elkészítésével adós a DÉGÁZ, ami bizony 150 munkás melegedését teszi kérdésessé. Ami a nagy beruházásokat illeti, ezek is megfelelő készültségben várják a telet. A házgyárépítkezés is elérte azt a fokot, ahonnan legkedvezőbb a téli munkák startja. Az óriás gyártócsarnokot véglegesen beüvegezik; a negyedik oldalról pedig csőállványra rögzített, fóliaborítású nádpallóval zárják le. Egyebek közt az ács-, vasszerelési és betonozási munkák folynak majd itt, s megkezdik a gépi berendezések alapozását is. Téli program a darupálya, valamint a „belső betongyár" gépeinek szerelése is. A csarnokba — ahol közel 400 ember dolgozik — speciális olajfűtő berendezések fújják majd a meleg levegőt. A szükséges olajat, egy külön „tankállomás" adja: két nagy olajtartályat állítanak fel a helyszínen. A biológiai . kutatóintézetnél az egyes számú labor és a műhelyépület ugyancsak beüvegezve, illetve fóliával öltözötten várja a fagyot Még a tél beállta előtt elvégzik a belső gépi vakolást is. A további munkához januártól már a kazánok -üzembe heyezése szolgáltatja a meleget Természetesen nemcsak Szegeden, de szerte a megyében dolgoznak télen is a megyei építőipari vállalat munkásai. A gondos felkészülés azt ígéri, hogy mind a lakásprogram, mind a más beruházások vonatkozásában sikerül hasznosítani a most következő hónapokat. S. M. Szeged szobrai Új üdülőházak A Balaton partján tovább fejlődik a SZOT üdülőházak hálózata. Az idei szezon derekán több üdülőházat adtak át rendeltetésének. Az építkezések folytatódnak. Nemrég készült el Balatonföldváron egy 120 ágyas, Balatonszéplakon pedig egy 100 ágyas üdülő. Siófokon a SZOT Csepel üdülőtelepének első 300 ágyas egységét az idén vették birtokukba a beutaltak. Rövidesen újabb 300 ágyas egységgel gyarapszik ez a telep, amely végső formájában 1500 személyes lesz. A . programnak megfelelően már elkészült az 1500 adagos konyha és a hozzá csatlakozó étterem. Siófokon, az „ezüst parton" néhány évvel ezelőtt feltöltött területen a nagy üdülőházak sorát építik fel. Iskolát neveztek el Rajk Lászlóról A magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosának, a személyi kultusz idején az önkény áldozatául esett Rajk Lászlónak nevét vette fel csütörtökön, tegnap Budapesten, a XIII. kerületi Radnóti Miklós utca 8—10. szám alatti általános iskola. A diákkolektíva és a tantestület képviselői megkoszorzúzták Rajk Lászlónak, a Vígszínház épülete falán elhelyezett emléktábláját, majd ezt követően kerüli sor a névadó ünnepségre. (MTI) Fonónők (93.) A textilművek kertjét díszíti Makrisz Agamemnon kétalakos bronzszobra. A másfél életnagyságú nőalakok 1958-ban kerültek jelenlegi helyükre. PÉNTEK, 1969. NOVEMBER 7. DÉLMAGYARORSZÁG 11 i 4