Délmagyarország, 1969. november (59. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-26 / 274. szám
Magyar csapatok SPORT " nehéz he,Yzetben az Építők űj pályán játszik Ma: nemzetközi kupamérkőzések Készülődés a VB-re Az 1970 .évi mexikói VB 16-os döntőjének pillanatnyilag ugyan még csak 13 résztvevője ismeretes, a szer. vező bizottság azonban lendületesen végzi az ez év februárjában megkezdett munkáját. Ismeretes, hogy a döntő időpontja május 31—június 21. A szervező bizottság ennek a dátumnak megfelelően végzi feladatát. Az Abraham Gonzales úton egy kétemeletes banképületben kaptak helyet. — Munkánk természetesen Jóval könnyebb, mint az olimpiai bizottságé volt, hiszen nekik nyolcezer sportolóval és kísérővel kellett foglalkozniuk, a mi feladatunk csupán 16 csapat elhelyezése, edzéseinek biztosítása, a mérkőzések zavartalan megrendezése — mondotta R. Alatorre főtitkár. Raymundo Cuervo érdekességként említette, hogy a mexikói labdarúgó VB-n az újságírók száma háromszor lesz nagyobb a játékosokénál. Ha a tizenhat döntőbe jutott csapatnál együttesenként 22—22 játékost számolnák, összlétszámuk 352 fő. ehhez jön körülbelül 150 kisérő. míg az eddigi bejelentkezett ú jságírók száma az öt kontinensről 15001 Kosárlabdabajnokság A Csongrád megyei Középfokú Iskolai Kosárlabdabajnokság I. fiú korcsoportjának küzdelmei befejeződtek. A mérkőzések eredményei: H. Bethlen G.—Gépipar 74:40 (29:12). Ságvári— Vasútforgalmi 68:20 (36:6). Radnóti—Vasútforgalmi 79:18 (38:14). • Ságvári—Gépipari 55:28 (25:12). Radnóti—Gépipari 87:18 (52:6). Gépipari— Vasútforgalmi 50:18 (27:11). Ságvári—Hódmezővásárhelyi Bethlen G. 57:56 (32:20). H. Bethlen—Vasútforgalmi 64:27 (29:15). Radnóti—H. Bethlen G. 63:45 (28:22). Radnóti Gimnázium—Ságvári Gimnázium 68:51 (29:32). A bajnokság végeredménye az alábbi: 1. Radnóti O. 4 4 - 297:132 9 2. Ságvári G. 4 3 1 231:172 7 3. Bethlen G. 4 2 2 239:197 6 4. Gépipari T. 4 13 136:234 3 3. Vasútforgalmi T. 4 - 4 93:261 4 Az országos középiskolai bajnokság területi döntőjébe az első helyezett csapat jutott tovább. A leánycsapatok küzdelme még tart. Ma, szerdán ismét nemzetközi labdarúgó-kupanap lesz Európában. összesen 26 mérkőzést játszanak a Bajnokok, a Kupagyőztesek és az Európai Vásárok Kupájáért. A műsor a következő, záróejlben az első mérkőzés eredménye, az elölállók a pályaválasztók: A Bajnokcsapatok Európa Kupájáért, a 8-ba jutásért: St Etienne—Legia Varsó (1:2), Galatasera j— Spartak Trnava (0:1), Crvena Zvezda—Vorwaerts Berlin (1:2), Feijenoord—Milán (0:1), Ferencváros—Leeds United (0:3), Benfica—Celtic (0:3). Fiorentina—Dinamó Kijev (2:1). (A nyolcadik mérkőzésre, a Real Madrid és a Standard Liege között december 3-án kerül sor Madridban.) A Kupagyőztesei: Európi Kupájáért, a 8-ba jutáséig St. Gallen—Levszki S: ófia (0:4), Coimbra—FC Magdeburg (0:1>, Oisgow Rangers—Gorrik Zabrze (1:3), Cardifí City—Göztepe Izmir (0:3), Schalke 04—Norköpping (0:0), SK Lierse— Manchester City (0:3), Dinamó Zágráb—Olympique Marseille (1:1), Eindhoven— AS Róma (0:1). Itt magyar együttes már nem szerepel, mert az MTK kiesett. Az Európai Vásárok Kupájáért, a 16-ba jutásért: Ruch Chorzow—Ajax Amszterdam (0:7), Internazionale—Hansa Rostock (1:2), Arsenal—Sporting Lisszabon (0:0), Liverpool—Setubal (0:1), Ü. Dózsa—FC Bruges (2:5), Juventus—Hetha (1:3), Cagliari—Carl Zeiss Jena (0:2), Newcastle United— Porto (0:0), Slavia Szófia— Kilmarnock (1:4), Barcelona —Rába ETO (3:2), Napoli— Stuttgart (0:0), Gwardia— Dunfermline (1:2), Coleraine—Anderlecht (1:6). Már bekerült a legjobb tizenhat közé: Bacau (román), Southampton (angol) és Rouen (francia). A Középeurópai Kupában ma két magyar csapat szerepel: Lazio—Bp. Honvéd (1:1), Vardar Szkoplje —Vasas (1:1). Mint látható, a kupaküzdelmekben szereplő öt magyar együttes nehéz helyzetben van. Az első mérkőzésen egyikük sem tudott előnyt szerezni magának. A csapatokról a következő híreket kaptuk. A Ferencváros negyedszer találkozik a leedsi csapattal, eddig vajmi kevés sikerrel mérkőzött ellene. A múlt évben a Vásárvárosok Kupájában 0:1 és 0:0, két hete Leedsben 0:3 volt az eredmény, így eddig még gólt sem sikerült lőni a patinás angol klubnak. A sok tartalékkal és az újabban sérült Páncsics nélkül kiálló FTC-nek kevés a reménye a továbbjutásra. Az Újpesti Dózsa ezzel szemben legjobb csapatával játszik. A lila-fehérek vasárnapi mérkőzésük után együttmaradtak, hogy minél jobban felkészüljenek a Á legjobb lovasok A Magyar Országos Lovas Szövetség értékelte a déli területi bajnokság idei eredményeit. Három versenyt bonyolítottak le — Hódmezővásárhelyen, Orosházán és Sándorfalván volt egy-egy viadal —, s a végső egyéni eredmény az élen a következőképpen alakult: 1. Vá-.zi József (Sándorfalva) Röszke és USA nevű lován, 900 ponttal, 2. Papp János (Sándorfalva) 600 ponttal, 3. Gyalai Bálint (Hódmezővásárhely) 600 ponttal, 4. Hantos Ádám (Sándorfalva) 590 ponttal. Csapatban is az Űj Élet Lovas Klub tagjai bizonyultak legjobbnak: 1. Sándorfalva I (>70 pont, 2. Sán.torfalv.t II? 720 pont, 3. HódmevAvábelgák ellen, akik az utóbbi időben gyenge eredményeket érnek el hazai bajnokságukban. Baróti Lajos mesteredző szerint „papíron" sok a Bruges háromgólos előnye, de ha friss lesz a csapat, akkor behozza a hátrányt. Ugyancsak rosszul szerepel a bajnokságban a győriek mai ellenfele, az FC Barcelona is. Legutóbb az utolsó helyezettől kapott ki, és jelenleg a táblázat tizenegyedik helyén álL Ezért az ETO ellen döntetlenben kiegyeznének. A győri vereség után a Rába ETO labdarúgói az esélytelenségükben reménykednek, szeretnének, nyugodtan, szépen játszani. A Vasas is győzött vasárnap a bajnokságban, és ezérrt Illovszky Rudolf edzőnek az a véleménye, hogy ami sikerült Pécsen, az most megismétlődhet Szkopljeban. A jugoszlávok nagyon bíznak csapatukban. Pályájuk nagyméretű, széles, s azon két gyors szélsőjük mindig jól érvényesül. A vezetők és a szurkolók nem titkolják: biztos győzelemre számítanak. A Bp. Honvéd ellenfele, a Lazio is reménykedik a továbbjutásban. Az olasz csapat tíz napja nem játszott bajnokit, ezért pihenten állhat ki a találkozóra. Preiner Kálmán, a kispestiek edzője szerint elsősorban a csatársor játékának kellene javulnia, hogy eredményesen vehessék fel a küzdelmet. A mérkőzés a római olimpiai stadionban, délután lesz. És végül: a Magyar Televíeió ma, szerdán 18.25 órai kezdettel közvetíti az FTC —Leeds találkozót A rádió mai sportműsora a következő. Petőfi-adó: Ü. Dózsa— FC Bruges 16.05, Kossuthadó: Ü. Dózsa—FC Bruges 17 óra, Petőfi-adó: FTC— leeds United 18.30, Kossuthadó: FTC—Leeds United 19.25, Petőfi-adó: FC Barcelona—Rába ETO mérkőzés (második félidő) 21 óra 40 perc. A Szegedi Építők labdarúgó-csapata valamikor jobb napokat látott. Volt már NB Il-es és NB III-as is, de most már negyedik éve a megyei bajnokságban szerepel. Itt sem mutatható ki javulás, mert amíg 1966ban, majd 67-ben a negyedik helyen végeztek, tavaly és idén tizedikek lettek. Ennek ellenére idén is, értek el egy-két bravúros eredményt. Tavasszal a Spartacust a Juta-pályán 3:l-re legyőzték, majd az őszi idényben a Szegedi Kendert fektették kétvállra. Ezzel szemben nemigen dicsekedhetnek az Építők a Makón és Mindszenten elszenvedett 5:0-ás vereségükkel... Palotai János edzőnek csak kevés játékos állt rendelkezésére. Ennek egyik oka az, hogy nincs tartalékcsapatuk. Már évek óta „albérletben" vannak a SZAK-pályán, s ezért csak első és ifjúsági együttest tudtak kiállítani. Egyébként csak a bajnoki mérkőzéseiket játszották a SZAK-pályán, kétkapus edzésre mindig idegenbe kellett menniök. Ez az áldatlan állapot megszűnt, mivel a klub új pályája Űjszőregen, a volt KEAC-sporttelep helyén teljesen elkészült. Egy évvel ezelőtt füvesítettek, és ez azt jelenti, hogy saját otthonukat jövő tavasszal már birtokba vehetik az Építők labdarúgói. — Az anyagiakat tekintve jól állunk — mondta beszélgetésünk során Erdei János sportköri elnök. — Két évvel ezelőtt tekecsarnokot, most pedig labdarúgó-pályát építettünk. ÉpA Szegedi Építők labdarúgó-csapata. Alinak balról pjobbra: Tóth, Pálfi, Huszár, Kelsc h, Hornyák, Gera, Molnár István középhátvéd, az együttes legeredményesebb játékosa, guggolnak: Nyári, Polgár, Éri, Somogyi pen ezért kellene a labdarúgó-csapatnak jobban szerepelnie. Bízom benne, hogy az új pályán majd jobban megy. Az biztos, hogy jövőre is Palotai János marad az edző... A megyei építőipari vállalat Bocskai utcai székházában találkoztunk Tóth Győzővel, az együttes legrégibb tagjával is, aki a következőkben foglalta össze véleményét: — Nem sok jót mondhatok magunkról, mert alig sikerült bennmaradni. Kevés a játékos, s így nekünk „öre» geknek" is mindegyik mérkőzésen minden erővel küadeni kellett, hogy összegyűjtsük a szükséges pontokat. Már évek óta alig igazoltunk játékosokat, de, amint mondják, most másképp lesz. Jövőre már nem a kiesés elkerüléséért akarunk játszani, jó helyezés elérése a cél... Mctzger Károly Egyetértettünk e Uttörőolimpia Szegeden a Vasutas-stadion tornatermében bonyolították le az úttörő olimpia megyei birkózó-versenyét, a szabadfogás szabályai szerint. Harminchat induló volt. 35 kg: 1. Sebők Zoltán (Szőreg), 2. Lukács Zoltán (Szegedi Tanárképző 1. sz. gyakorló), 3. Pocsai Zoltán (Szegedi Zrínyi). 38 kg: 1. Pocsai Lajos (Zrínyi), 2. Báli András (Szegedi Szilléri sugárúti), 3. Rozinka Tibor (Szeged-Rókus). 41 kg: 1. Péter István (Szegedi Gutenberg utcai). 2. Barczánfalvi Ferenc (Üjszegedi Rózsa Ferenc), 3. Király Zoltán (Dorozsma). 45 kg: 1. Kakuszi Ferenc (Szegedi Dózsa György). 2. Kotogán Ferenc (Dorozsma), 3. Rácz Károly (Dózsa György). 49 kg: 1. Kiss Péter (Szőreg), 2. Horváth József (Szőreg), 3. Balogh László (Szilléri). 53 kg: 1. Gábor István (Rókus), 2. Gyuris János (Dorozsma), 3. Pálfi Gábor (Rózsa Ferenc). 58 kg: 1. Komjáti Zoltán (Dózsa György), 2. Pópity János (Siőreg), 63 kg: 1. Csúri László (Szilléri), 2. Faragó István (Dorozsma). Pontverseny: 1. Szőregi általános iskola 30 pont, 2. Dorozsmai általános iskola 21 pont, 3. Szegedi Dózsa György iskola 16 pont. Nehezen ment, de .megértettem barátommal: a labdarúgó NB I-ben az Egyetértés 29:51-es gólaránya jobb mint a Dunaújvárosé, amely 26:48. Azok után, hogy osztási műveleteket végeztünk és a soroksáriaknál 5.6-ot, míg az újvárosiaknál csak 5.4-et kaptunk eredményül, szurkolótársam még mindig nem értett egyet velem. Azzal érvelt: a kisebb hányados a jobb. Akkor feljavítottam az Egyetértés gólarányát a jelenlegi 29:51-ről 30:51-re. Üjra nekiálltunk osztani: 300-ban az 51 megvan 5ször, marad a 45, 450-ben viszont az 51 már 8-szor foglaltatik, tehát az 5.8 az eredmény. Ez pedig a nagyobb szám. Ekkor végre egyetértettünk. Persze csak a gólarány tekintetében voltak nézeteltéréseink. Abban szinte mindketten csaknem biztosak vagyunk, hogy a december 7-i utolsó fordulóban a Dunaújváros legalább egy pontot szerez Budapesten az MTK-tól. Hiszen a kék-fehéreket legutóbb a Komló is legyőzte. No, és most a bajnokság hajrájában a Dunaújváros nagyszerű formában van ... Egyetértünk tehát abban, hogy az Egyetértés minden bizonnyal — kiesik. M. K. S=0=R=0=K=B=A=N ^SAKK sárhelyi MEDOSZ 630 pont, 4. Orosháza 210 pont. Az ifjúságiaknál egyénileg bajnok: Hantos Ádám, 2. Sípos Endre, 3. Hantos József (mindhárom Sándorfalvi Üj Élet Lovas Klub). Csapatban: 1 Hódmezővátsárhely, 2. Sándorfalva, 3. Orosháza. Az országos bajnokságon — Regölyben, Szolnokon és Kiskunhalason — a kezdő lovak versenyében Váczi József Röszke nevű lován negyedik, az ifjúságiaknál, Hantos Ádám Rikoltó nevű lován harmadik helyezést szerzett. Kiskunhalason a háromnapos bajnokságon Csicsely János (Sándorfalva) Bíbor nevű lovával hatodik lett. 8 DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1969. NOVEMBER 26. A magyar bajnokság 16 mester részvételével megkezdődött. Portlschnak a négyes körmérkőzésre kell felkészülnie, amely biztosíthatja számára a zónaközi döntőbe Jutást. Szabő és Lengyel külföldön látszanak. A bajnoki címet vedő Forintosnak nehéz dolga lesz. főleg az egyre Jobban játszó fiatalokkal szemben. • A magyar bajnokság döntője mellett két nagyjelentőségű verseny kezdődik Palma de Mallorca szigetén és Belgrádban. Pálma de Mallorcában Szabó László nagymester képviseli a magyar színeket. Ez a verseny igen erősnek ígérkezik. Résztvesz többek között SzpasszkiJ világbajnok, Petroszjén exvilágbajnok, KoresnoJ. Larsen, Najdorf. Panno, Hort, Unzicker, Pomar és Parma nagymester is. A belgrádi nemzetközi versenyen a jugoszláv élgárda mellett Botvlnnik, Geller és Polugalevszkij Játszanak. A magyar sakkozók közül Lengyel Levente nagymester kapott meghívást. A verseny november végén kezdődik. ÉÉ £ ab Ü V-- 1 Világos: Kf5. Vbl (2). Sötét: Kh5. Ff2 (2). Világos indul s a második lépésben mattot adi (E. Couertenay feladványa.) A múlt heti feladvány megoldása : 1. Be31 * Mindkét szegedi csapat vereséget szenvedett az NB II utolsó fordulólán. Az SZVSF. a Láng gyár csapatával játszott. Bár eddig a szegedi csapat minden találkozón győzött, ezúttal a budapesti csapat nyert 7.5:4.5 arányban. Győztek a szegediek közül: Gergely, Hollósy, Dlamant es Rezsek. A Ruhagyár a Salgótarjáni Kohász csapatától szenvedett vereséget 7:5 arányban. Győztek a ruhagyári sakkozók közül: Szöl'ősy, Rácz A., Rácz M. cs Petró. Most bonyolították le Szegeden az országos ifjúsági röplabda kupa egyik elődöntőjét. Fiúk: 1. Bp. Honvéd, 2. Kecskemét. 3. Szegedi Vasútforgalmi Technikum, 4. Sarkad, Lányok: 1. Bp. Vörös Meteor, 2. Szegedi Spartacus, 3. Békéscsaba. 4. Mélykút, Az elsők jutottak tovább. A kézilabda osztályozómérkőzések során a Szegedi Építők férficsapata nem került fel az NB II-be. A szarvasiak megelőzték őket. Az Építők csoportiábm végeredményben második lett. Kötöttfogású birkózó NB II: SZVSE—Újpesti Dózsa 5:5. Diósgyőri VTK—SZVSE 5,5:4,5. Abonyban mérkőztek. Ugyancsak Abonyban ifjúsági szabadfogású versenyen Pál Györgv (SZVSE) a 60 kg-osok között második lett. Budapesten, az NB III-as birkózó CSB döntőjében a Szegedi VSE nyolc csapat közül hatodik lett. A szegediek néhány versenyző munkahelyi elfoglaltsága miatt tartalékosan álltak ki. A Csongrád megyei tekebajnokságban a Szegedi Építők végzett az első helyen, 2. Szegedi Postás. 3. SZVSE, 4. Szegedi Ruhagyár, 5. Szegedi Kender. 6. Makó. 7. Szegedi IKV, 8. SZAK. 9. Szentesi MÁV. 10. Hódmezővásárhelyi MEDOSZ, 11. HODIKÖT. A tartalékcsapatok eredményei nélkül a Ruhagvár az első. A gyári együttes osztálvozót vívott az NB II-be jutásért, de nem jutott feliebb. mert csoportjában második lett. A szegedi városi tekebajnokságban a SZAK II. a bajnok az SZVSE és a SZAK I. csapata előtt. A Csongrád megyei Labdarúgó Szpvetség játékvezető-képző tanfolyamot rendez decembertől februárig. Jelentkezni levélben. Szeged, Postafiók 84. címen lehet. Elsősorban olyanok jelentkezését váriák. akik régebben játékosok voltak de fiatalok is jelentkezhetnek 18 éves kortól. DÉLMAGYARORSZAG - A Magyar Szocialista Munkáspárt Sieeeő varost otzottsáaának naptlapla - Főszerkesztő: P Nagy István - Szerkesztősek és kiadóhivatal: Szeged Magvat Tanácsköztársaság útja 10., telefon: 13-535. 13-003 - Felelős kiadót Kovács László. - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat, 6zesed. Bajcsy-Zsilinszky u 28. (Index: 29 053). — Előfizetést dif egy hónapra 9« forint