Délmagyarország, 1969. november (59. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-21 / 270. szám

Odesszai képzőművészek kiállítása! Á kollégiumi mozgalom jubileuma Nemzetközi konferencia a gyermekek jogairól somogyi Károlyné felvétele Részlet az odesszai művészek kiállításából A Magyar Pedagógiai Tár. sasóg középiskolai kollégiumi nevelési szakosztálya — a szocialista kollégiumi mozgalom tízéves jubileuma alkalmából — csütörtökön ün_ nepi ülést rendezett a Pedagógusok Szakszervezetének székházában. Dr. Simon Gyula, a Pedagógiai Társaság főtitkárának megnyitója után dr. Fekete József, a Művelődésügyi Minisztérium közoktatási főosztályának vezetője ünnepi megemlékezésében kiemelte: a szocialista kollégiumok a legdinamikusabb, a társadalmi törekvéseket tük. röző, a munkás- és parasztszármazású fiatalok nevelése érdekében már eddig is felbecsülhetetlen érdemeket szerzett intézmények. Csütörtökön Budapesten, a SZOT Szállóban megkezdte tanácskozását a gyermeki jogok nemzetközi konferenciája. A négynapos találkozót a DÍVSZ mellett működő gyermek. és serdülőkori mozgalmak nemzetközi bizottsága rendezte, alkalmat adva a világ minden tójáról összegyűlt pedagógusoknak és ifjúsági vezetőknek, hogy kicseréljék tapasztalataikat. Szabó Ferencnek, a Magyar Úttörők Szövetsége főtitkárának üdvözlő szavai után piros nyakkendős úttörők kedveskedtek virággal a harminc ország negyven gyermekszervezetét képviselő Szeged testvérvárosának, Odesszának képző- és iparművészei küldték el műveiket városunkba — köszöntésként és bemutatkozásként. A Hős Város festőinek, szobrászainak, díszlettervezőinek, keramikusainak munkáiból tegnap, csütörtökön este 6 órakor a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtárában nyílt kiállítás. A tárlatnyitó vendégeit Szelesi Zoltán művészettörténész köszöntötte, majd dr. Biczó György, a Szeged m. j. városi tanács vb elnöke mondott beszédet. Hangsúlyozta: a művészek kapcsolata fontos részét képezi a sok szálból font barátságnak, s elmélyíti, kiszélesíti azt. örömmel jelentette be, hogy az első ízben megrendezett odesszai tárlat viszonzásaként a szegedi képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás Odesszában 1970. április 4-én. Ha kicsit megkésve, jó két héttel a tervezett időpont utón, de mégis megnyílt az odesszai képzőművészek tárlata. Talán még jó is volt ez a dátumeltolódás. Egyrészt „előismereteket" szerezhettünk az időközben itt járt odesszai képzőművészektől, másrészt pedig — érezhetően, tanúsíthatóan — megnőtt az amúgysem kicsi érdeklődés. A képtár két szintjének látnivalói joggal nyitják 8 szokásosnál tágabbra a szemeket: meglepetésnek számít mind kalandos úton — holmi adminisztrációs hibák miatt a vártnál később — Szegedre utaztatott anyag műfaji változatossága éppúgy, mint az egyes műfajokat képviselő legjobb darabok. Ami a táblaképeket illeti, ezek szerzői közül elsőként a nemrég akadémikussá választott Sz. M. Bozsij érdemel említést Nöi arcAz idei pécsi filmszemle vitájában Vitányi Iván pályakezdő rendezőink munkásságát elemezve egyebek között szóvá tette, hogy bizonyos ismétlődés jelentkezik ezekben a filmekben; a közönség gyakran azt hiszi, egyazon mű különböző variációit látja. Később — ehhez a gondolathoz csatlakozva — Kovács András az egész magyar filmművészetre vonatkoztatva hangoztatta egy új filmmondat megkezdésének fontosságát. Való igaz, filmjeink, s most mindegy, hogy pályakezdő vagy befutott rendezők alkotásairól van szó, kezdenek hasonlítani egymásra, s ezt már nemcsak a szakma, hanem a közönség is felismerte. Elek Judit filipje, a Sziget a szárazföldön jellemző példája ennek a veszélynek, önmagában tekintve a film kitűnő. Forgatókönyvét Mándy Iván írta, felvonultatva írásművészetének minden eszközét, az egyszerű történetet, a lírába hajló iróniát és az iróniába hajló lírát. A kész film szuggesztív erővel fejezi ki Mándy sajátos világának sajátos légkörét. Főhőse egy öregasszony, aki elcseréli túlságosan nagy lakását, s miközben ez az akció zajlik, bemutatja a film az asszony magányosságát. Ez a magány, ennek szomorúsága és feloldhatatlansága a filrn tulajdonképpeni tárgya. Művészien szép film Elek Judit alkotása. S ellentétben a legtöbb művészfilmmel, beszéde világos, közérthető, sem a tartalom, sem a fogalmazás nem jelent nehézséget a nézőnek. Mégis, egészen bizonyos, hogy a Sziget a szárazföldön-nek nem lesz kiemelkedő közönségsikere. Nem lesz, mert ha pontosan ilyen tárgyú és témájú filmünk j nincs is, több olyan van, amelyik érintkezik vele. Azok a filmek, amelyek a 1 magány valamilyen elemzését tűzték ki célul. Nem is beszélve arról, hogy a téma a közéletből, újságcikkekből és vitákból mennyire ismerős. Bárfnilyen művészi értékű is a Máhdy—Elek-féle feldolgozás, a közönség úgy érzi, kevés újdonságot kapott tőle, csupán variációt, s nem eredeti produktumot íát. Minden műalkotásnak hordoznia kell az újatmondás és az eredetiségre törekvés bizonyos jegyeit. Méghozzá oly módon, hogy ez az új a lényegre, s ne a részletekre vonatkozzék. Mándy Iván eleven atmoszférájú forgatókönyve, Elek Judit igényes rendezése éppen a lényegre vonatkozó újdonságelemek erőtlensége miatt csökkent hatású. Részleteit tekintve bővelkedik ugyan újdonságokban. Ez azonban kevés, legalábbis az átütő sikerhez kevés. Kevés még Kiss Manyi játéka is, aki ezzel a szereplésével ismét bizonyítja, hogy egyike legnagyobb színészeinknek. ö. L. képe és Csendélete egyaránt a Szárján fémjelezte — erős színekkel, nagy foltokkal dolgozó — #iskola megújulását mutatja. G. Z. Krizsevszkij ugyancsak az ismert úton halad, ám A régi Tallin című képéből a hajdan volt németalföldiek józan epikája villan elő. A már említett, mind konstrukciójukban, mind árnyalataikban erőteljes képek sorából még egy igen érdekes munka válik ki: Gy. M. Frumina Este című képe, amely érzékeny vonalakkal, egymásba olvadó, tompa színekkel idézi fel a mostanában felfedezett magyar szecessziót. Ha közérthetőbben ls, de hasonló művészi színvonalon^ „szólnak" az odesszai grafikák. D. J. Bekker linómetszetei például, amelyek pontos vonalai a népélet mozgalmas jeleneteit idézik; I, J. Senker munkái pedig a groteszk fekete-fehér „megvalósítására" adnak igen tehetséges példát Minden bizonnyal sokam ámulnak majd el az iparművésziek malahit-, ezüst-, borostyán- és korall-munkáin is, nem beszélve a remekbe készült hímzésekről, kerámiákról. Az odesszai tárlat konklúziója tehát: szívesen „kivárt", érdeklődéssel foga dott meglepetés. A. L. Válaszol az Illetékes Megvan a gázóra Bonyodalmas gázügyről írtunk november 12-i számunk Gyorsposta rovatában. Matolcsi Gyuláné (Kossuth Lajos sugárút 81. sz.) azt panaszolta ugyanis fel, hogy augusztus vége óta nem szerelték fel a gázórát. A Délalföldi Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat az öro és az idő címmel megjelent panaszra levélben válaszolt. Ebből kitűnik, hogy szerintünk is jogos volt Matolcsi né reklamációja, mert az építőipari ktsz már szeptember 4-én közölte a vállalattal, hogy nekifoghatnak az óra felszerelésének. Az illetékes ügyintéző hibája volt, hogy csak két hónap múlva: november 9-én szerelték fel az órát. A válaszban foglaltak szerint azokat, akik a mulasztást elkövették, felelősségre vonták. Partfürdő vagy lakás? Félbehagyták a partfürdői építkezést a Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói — róttuk fel november 2-i számunkban. Munka helyett „falaznak" — mondta címében a kis cikk, hiszen egyetlen embert sem lehet látni a még 1968 januárjában elvállalt építkezésen, A Csongrád megyei Állami Vállalat dolgozóinak más a véleménye. Levelükben írják, hogy a kabinsor és az étterem építésénél is fontossabbnak tartják a lakásépítést. Mivel télvíz idején nincs túl nagy szükség a partfürdőre, Tarjánban viszont lakást kell átadni — inkább ez utóbbit vállalták. A vállalat 1968-ban azzal a feltétellel vállalta el a kivitelezést, hogy a munkahelyet váltóterületnek tekinti, s mindig a rendelkezésére álló szabad kapacitástól függően dolgozik a strandon. Arra is hivatkoznak, hogy nekik sem gazdaságos egy ilyen volumenű mun^a elvégzését évekig elnyújtani, de kénytelenek voltak fontossági sorrendet is fölállítani. Azon pedig előrébb van a tarjáni lakásépítés. Ennek ellenére mindent megtesznek annak érdekében, hogy a jövő nyári strandszezonra minden kész legyen. Reméljük, így is lesz, hiszen egy hároméves késés, Tarján ide, Tarján oda — mégiscsak sok lenne. delegátusoknak, majd Michel Jouet. a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség főtitkára vázolta a konferencia előtt álló feladatokat. Ehhez a munkához kívánt sok sikert dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese, aki beszédében a többi között hangsúlyozta: — Egy társadalmi rendszer jellegét, erkölcsét a gyermekekhez való viszony, a gyermekek élete, sorsa mutatja. Nem véletlen, hogyor. szagunk a felszabadulás előtt a szapora csecsemőhalál országa volt, hogy a gyermekeinket tizedelő tüdőbajt magyar betegségnek hívták, és hogy a „nemzeti nyomor" béklyóba kötötte gyermekeink testi-szellemi fejlődését. Ma — erről vendégeink ie meggyőződhetnek — a legifjabb generáció élete, sorsa azt tükrözi, hogy társadalmunk gyermekszerető társa, dalom. Az ünnepélyes megnyitót követő plenáris ülésen elsőként dr. Frandler Árpádnak, a Magyar Jogász Szövetség főtitkárának az előadása hangzott el az ENSZ gyermeki jogok nyilatkozatának jelentőségéről. A nyilatkozatban foglaltak érvényesülését elsősorban saját társadalmi gyakorlatunk szemszögéből vizsgálta, majd a továbbiakban kiemelte: — A gyermeki jogok deklarációjának érvényre juttatását a világ nagyon sok pontján akadályozza az imperializmus. a neokolonializmus, a diszkriminációs politika. Georges Doussin, a francia Vaillant Szövetség főtitkára a gyermek- és serdülőkori mozgalmak időszerű kérdéseiről beszélt. Szeged szobrai Járdányi-emlékest" Mai magyar komponistáink nemzedékéből — ahonnan évente választ valakit szerzői estre a szegedi filharmónia — Járdányi Pál életműve lezárt életmű. A fiatalon elhunyt zeneszerző, népzenekutató és pedagógus széles tevékenységi köre életművében példázza a, Bartók Béla, Kodály Zoltán munkásságából fakadó eszmét, mely oly jellemzője volt, részben az ma is, egy komponista generáció hitvallásának. Mint Kecskeméti István írja, Járdányi szellemi hagyatékáról: „méltónak bizonyult arra, hogy foglalata legyen a Bartók és Kodály nyomában felnőtt muzsikusnemzedék eredményeinek." A filharmónia szerda esti programján a Tisza Szállóban — ahol a szerző özvegye is jelen volt — Járdányi Pál kamaraműveiből mutatott be a Tátrai vonósnégyes, Sándor Judit, Pallagi János, Gáldi István, Szűcs Lóránt, Wehner Tibor és ifj. Kovács Imre. • A műsor legfeljebb szűk keresztmetszetet ígérhetett, s hogy belőle mégis jellemző kép maradt Járdányi sokarcú tevékenységéről — mindenekelőtt a kitűnő előadói gárdának köszönhető. A II. Vonósnégyest játszó Tátrai kvartettet nem kell bemutatni az olvasónak, de a romantikus ihletésű Szerelmi dalok szólistája, Sándor "Judit, vagy a kétzongorás szonátát megszólaltató Wehner Tibor—Szűcs Lóránt páros, illetve a korai remekmű, a Bartók-duók hatását tükörző Hegedűduók előadói kettőse: Pallagi János és Gáldi István is a hazai kamaramuzsika elhivatott tolmácsolok Az est meglepetése a 13 esztendős ifj. Kovács Imre zeneileg érett, technikailag magabiztos fuvolajátéka volt (Szonatina fuvolára és zongorára). A koncertet — de hát ez is hagyomány — a szakmaheliek és a kor muzsikájától sem idegenkedő érdeklődök bensőséges házi ünnepséggé avatták, amely máris látogatottabb volt az elmúlt évek hasonló hangversenyeinél. Bizonyítva: a filharmóniának vállalnia kell a magyar kamaramuzsika népszerűsítésének nehéz, de szép kötelességét. N. I. Mikszáth Kálmán (1847—1910) (104.) A nagy magyar elbeszélő szegedi szobra a Móraparkban áll. A mészkőtalapzaton elhelyezett bronzportré készítője Ungvári Lajos. PÉNTEK, 19Ü9. NOVEMBER 21.