Délmagyarország, 1969. november (59. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-20 / 269. szám
( Legújabb TECHNIKA LÉGCSAVAROS SZÁN. A Szovjetunió északi telepein — amelyeket állandóan hótakaró borít — nehéz a közlekedés. A kutatók olyan eszközöket igyekeznek készíteni, amelyek gyorsak, olcsók, s nem igényelnek jó utakat, kezelésük aránylag egyszerű. Képünk a Batumi Hajógyár Bzánkócsónakját mutatja be, mely havon éppen úgy közlekedik. mint a vízen. A kísérletek alatt az érdekes járműt a hideg sarki éghajlati viszonyok között is sikerrel próbálták ki BIZTONSÁGOSABB „BOGÁRHÁTÚ". A Volkswagen Művekben fi gyeién! re méltó kísérletsorozat kezdődött az elmúlt hónapokban. A gyár információs szolgálatától kapott képünk azt a pillanatot mutatja be. amelyen egy kísérleti 1500-as kocsit 100 kilométeres sebességgel falnak ütköztetnek. A kísérleti kocsiban az úgynevezett biztonsági „léggömböt" vizsgálják, amelyet az ütközéseknél fellépő életveszélyes sérülések elkerülésére kívánnak a jövőben felhasználni. Mint a fotón látható, az ütközés pillanatában egy rugalmas léggömb gázzal töltődik fel. s megvédi a gépkocsivezetőt a zúzódásoktól Sz. Dózsa— Az Egyetértés legyőzte KTE 3:0(2:0) a Ferencvárost BOLYGÖKÖVETÖ. Angiiéban több ilyen kisméretű mesterségesbolygó-követő állomást állítanak fel azért, hogy pontosan megfigyelhessék a műholdak jeleit, információit. Az állomáshoz számítógép s automata követőberendezés tartozik KÉTÖRAS INJEKCIÓ. Orvosi és biológiai vizsgálatoknál gyakran szükséges, hogv az emberi vagy az állati szervezet két különböző helyén' egyszerre két injekciót adjanak be, méghozzá igen lassan, például valamilyen kontrasztfolyadékot a nyirokérrendszerbe. Eközben a nyomásnak nagyon kicsinek keli lennie. Lenevel mérnökök speciális berendezést készítettek erre a célra, amelv lehetővé teszi, hogy a két. egvszerre beadandó iniekció ádacolést sebessége állandó maradjon. A beadás időtartama 30 perctől két óráig terjedhet. A fecskendők termosztátba vannak elhelyezve, amelynek szelepein mérhető a nyomás. A fecskendők dugattyúit eevszerű tolószerkezet mozgatja, amelyet villamos motor hajt SZEOL-pálya. 300 néző. Vezette: Dér. Szegedi Dózsa: Jáger — Károlyi, Csörögi (Molnár), Csanádi, Reményik dr. (Portörő), Madarász, Bóka, Bíró, Csordás dr., Somogy falvi, Héger dr. Kecskeméti TE: Polyák — Gudricza, Fekete, Suhajda (Pongrácz), Beregi, Pavlovits, Parádi, Mányoki, Franczkó, Szappanos (Barta), Szőczei. Váltakozó támadásokkal kezdődött a találkozó. Tíz perc eltelte után a hazaiak lendültek támadásba. A 12. percben Bírónak, majd. a 15. percben Héger dr.-nak adódott nagy helyzete, de a befejezéseket elhibázták. A sok hazai támadás a 22. percben mégis góllá érett. Bíró elfutott a jobb oldalon, beadását Bóka a tizenegyes pont táján letalpalta és az irányt változtatott labda a védők lába között, a meglepett, fekvő kapus mellett akadálytalanul gurult a háló közepébe. 1:0. A gól után a Kecskemét is feljött. A 30. percben Franczkó, majd a 36. percben Mányoki veszélyes lövéseit védte Jáger. A 41. percben egy gyors ellentámadás újabb hazai gólt eredményezett. Bóka elfutott a jobb oldalon, éles beadását Csordás dr., a kifutó kapus mellett csúsztatott fejessel továbbította a kapu jobb oldalába. 2:0. A második félidő mezőnyjátékkal folytatódott. A vendégek többször megkísérelték a gólszerzést, de csatáraik lövései legtöbbször elkerülték Jáger kapuját. A 63. percben Mányoki kitört, de Jáger az utolsó pillanatban elcsípte előle a labdát. A Dózsa enyhe fölényben játszott, amikor a 81. percben egy korszerű támadás után Héger dr. jó beívelését Csordás dr. a 11-es pont tájékáról védhetetlenül lőtte a bal felső sarokba. 3:0. Az utolsó percek eseménytelen mezőnyjátékkal értek véget. Jók: Csordás dr., Madarász, Bíró, illetve: Gudricza, Barta, Mányoki. Dér játékvezető hiba nélkül látta el feladatát a végig sportszerű mérkőzésen. Solti Mihály A labdarúgó NB II Keleti csoportjából szerdán még egy elmaradt mérkőzést játszottak le. A kiesés ellen harcoló Cegléd nagy meglepetésre fölényes győzelmet aratott a 4. helyezett Pénzügyőr otthonában. Ezzel a Cegléd megmenekült a kieséstől. A Kecskeméti TE így már menthetetlen, kiesett az NB Il-ből. Cegléd—Pénzügyőr 4:2 Az utolsó forduló előtt a tabella alján ez a helyzet (három csapat esik kl): 13. Bocskai SE 29 8 9 12 48:54 23 14. Kecsk. TE 29 7 7 15 34:31 21 13. K. Tűzálló 29 5 7 17 27:61 17 16. M.-ktláZa 29 4 4 21 22:74 12 J&ttk SPORT A labdarúgó NB I-ben teg- ról, majd a 25. nercben nap, szerdán bonyolították le Gangli közelről a hálóba lőtt. a 28. fordulót. Az élcsapa- A' tarjániak mindjárt a szütok gyengén szerepeltek, net után szépítettek Básti Legnagyobb meglepetés, hogy révén. Az első félórában kiaz FTC mindkét pontot So- tűnőén játszott a Szombatroksáron hagyta. Az Újpesti hely és ez elég volt a győDózsa bajnoksága még min- zelemhez. dig nem vehető egészen biz- Vasas—Diósgyőr 4:2 (1:0). tosra. az Eger azonban már Fáy utca, ezer néző. Vezette: biztos kieső. Mivel ketten Magyar Z. A 28. percben esnek ki, még a Diósgyőr szabadrúgás után Tóth megsem érezheti magát bizton- szerezte a Vasasnak a vezeságban. tést. Szünet után Farkas, Szerdai eredmények: Puskás, majd ismét Farkas Üjpesti Dózsa—Komlói Bá- góljával már 4:0 volt az nyász 1:1 (0:0). Komló, 6000 eredményes, amikor a félidő néző. Vezette: Radó. A gó- közepén Gál 1 l-esből szépílok a hajrában estek. Elő- tett, majd Gass megszerezte ször a hazaiak közül Fickó a, DVTK második gólját. Kö- bekövetkezett: kedden a Szűcs Lajos nem játszhat Marseille-ben Amitől tartani lehetett, öngólt vétett, majd a végén zepes játékkal, biztosan sze. Kótai egyenlített. Az úipes- rezte meg a két pontot a tiek többet támadtak, a kom- Vasas. A második félidőben lóiaknak szerencséjük volt. a budapestiek védelme többbár mind a két gólt a ha- ször megingott, főleg ennek zaiak szerezték! „eredménye" a két diósgyőri Pécs—Eger 1:0 (1:0). Eger, gól. 3 ezer néző. Vezette: Bana. A bajnokság állása: Már a mérkőzés elején meg- Dózsa 28 19 7 2 80:26 45 FIFA, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség táviratilag közölte, hogy Szűcs Lajost egy válogatott mérkőzésre eltiltja. 3. Fercncv. 4. Vasas 5. Rába ETO 6. Csepel 7. Pécs 8J3ITK 9. Tatabánya 10. Szombath. 11. S.-tarján született a gól Bérezési fejeséből. Az egriek nagy erővel rohamoztak, mégis alulmaradtak a keményen, gyak. ran durván játszó pécsi védőkkel szemben. Dunaújváros—Rába ETO 2:0 (2:0). Dunaújváros, 3 ezer 17. Diósgyőr néző. Vezette: Sós G. A ha- £ zaiak hamarosan vezetést 15. Egyetértés szereztek Simon tizenegye- 16- Eger sével. A fault miatt megítélt büntetőt a 26. percben újabb 11-es követte. Ezúttal a kapura tartó labdát a győri Orbán kézzel ütötte ki. Az ezért járó tizenegyest ugyancsak Simon értékesítette. A Dunaújváros lendületes, a Győr lagymatag volt. Bp. Honvéd—Tatabánya 0:0. Kispest, 3 ezer néző. Vezette: Katona. A meddő Honvéd-csatársor és a kemény tatabányai védelem nagy harcát hozta a találkozó. A játék sokszor csapkodó és lanyha iramú volt, ezért a közönség bosszankodott. Az első félidő közepén Kozma fejelhetett volna gólt, de az üresen maradt kapuból Laczkó kivágta a labdát. Egyetértés—Ferencváros 1:0 (1:0). Soroksár, 5 ezer néző. Vezette: Emsberger. A 2. percben Mohácsik szögletrúgása után Halápi fejelt a hálóba. A zöld-fehérek végigtámadták a játékidőt, de eredmény nélkül. Az Egyetértés lelkesebben játszott, mint ellenfele, a döntetlen azonban valósabb lett volna. MTK—Csepel 1:1 (1:0). Csepel, 3 ezer néző. Vezette: Pusztai. Az első félidő közepén vezetéshez jutottak a kék-fehérek: Takács szép 2. Bp. Honvéd 28 17 8 3 60:24 42 Mint ismeretes, Szűcs az írek elleni válogatott mérkőzésen a 90. percben a kiállítás sorsára jutott. Ezért a FIFA a játékvezetői jelentés alapján (kétszeri figyelmeztetés után újabb fe28 9 7 12 43-52 25 gyelmezetlenség) a soron 28 9 7 í? 2?:5? 29 következő mérkőzésre megvonta Szűcs játékjogát, s ez azt jelenti, hogy nem szerepelhet december 3-án 28 15 9 4 33:26 39 28 16 3 9 68:41 33 28 11 9 8 48:35 31 28 11 9 8 36:31 31 28 13 5 10 36:32 31 28 7 10 11 28:42 24 28 9 5 14 27:37 23 28 7 7 14 28:48 21 28 4 13 11 19:36 21 28 6 7 15 27:49 i" Marseille-ben Csehszlovákia 28 5 6 17 ?2:6i 16 ellen. Á hét sportolói Ezen a héten kevésbé Ismert sportágak képviselői kerültek képsorunkra, olyanok, akik a mérkőzéseken, vagy a versenyeken már hosszú idő óia megállják helyüket. Balról jobbra: Tóth Julianna (Spartacus), aki a Szegedi Kender elleni NB l-es röplabda-mérkőzésen a mezőny legjobbja volt. Szelei Bcla (SZEOL), aki a Budapest bajnokságért játszott tollaslabda-rangadón mindegyik mérkőzését megnyerte. Keresztúri Imre (SZVSE), aki a Téli Kupa kcrékpárosviadal abszolút győztese, Slajchó Pál (SZVSE), aki az országos vidéki tekebajnokságon lett elsö. Tíz gyors fiú klubot keres A mérges hangú gokartok, ra. Hiába folytak tárgyaláa dörgő salakmotorok vagy sok a Spartacussal, az autóa kitartó cross-kerékpárok javító vállalattal — megolegyéni játék után 15 méter- versenye mindig lázba hoz- dás nem született. A tavalyi ről a jobb felső sarokba lőtt. za a közönséget. Csakúgy, versenyévadot aztán úgy A Csepel a szünet utáni 23. mint Budapesten — Szegeden „vészelték át", hogy a vernercben egyenlített egy vi- is sok ezres közönség veszi senyzők mélyen a saját zsetatható tizenegyessel, ame- körül a pályát, hogy tanúja bükbe nyúltak, ha javításról, iyet Pető értékesített. Ala- legyen a minden pillanat- utazásról volt szó. Az MHSZ csony színvonalú mérkőzést ban változó küzdelemnek, vezetőit csak köszönet illeti vívott a két csapat. Hátha még akad olyan sze- azért, hogy a nehéz időSzombathcly—Salgótarján rePlő, aki hazai színeket szakban változatlanul helyet 2:1 (2:0). Szombathely, 4 ezer képviseli! adtak a klubnak, előmozdínéző. Vezette: Petri. A 11. percben Szabó S. 20 méterA Szegedi Motoros Klub tották a felkészülést, színeiben induló versenyző- De mi lesz veled szegedi kért érdemes volt izgulni az motorsport. Szegedi Motoros elmúlt évadban: a salak és Klub jövőre meg azután? f cross országos bajnokságo- Mert hosszabb távon élete kon, a tíz versenyző közül nem képzelhető el megfelelő kilenc figyelemre méltó he- új bázis nélkül. A Szegeden S=0=R=0=K=B=A=N 8 DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1969. NOVEMBER 20. Abebe Bikila, Etiópia kétszeres olimpiai bajnok maratoni futója — mint ismeretes —, ez év tavaszán baleset következtében súlyosan megsérült, részlegesen megbénult. Bikilát azóta Angliában gyógykezelik, s legújabb jelentés szerint „járni tanul". Bikila arra számít, hogy az év végén visszatérhet hazájába. • A Brazil Labdarúgó Szövetség Brazília függetlenségének 150 éves évfordulója alkalmából nagyszabású labdarúgótornát rendez 1972 szeptemberében. Az alábbi országokat kívánják meghívni: Anglia, NSZK, Olaszország, Csehszlovákia, Magyarország, Szovjetunió, Portugália, Argentína, Kolumbia, Peru, Paraguay, Mexikó. A ,selejtező mérkőzéseket a különböző brazil városokban rendeznék meg. A győztes a függetlenségi aranykupát nyerné el. * Egy 72 éves férfi, lelkes Atletico Madrid szurkoló vasárnap este, miközben a tévén kedvenc csapatának a -mérkőzését nézte a Real Madrid ellen, szívrohamot lyezést szerz6tt Wc«y Sán- is jól ismert Gyulai Motodor a cross bajnoksagban — ros Klub joforman mar kapott, meghalt. Abban a pillanatban amikor az Atletico Madrid berúgta az első gólt... • Guy Cluseau, a marokkói labdarúgó-válogatott 42 éves edzője szívbántalmakkal a 250-esek kategóriájában közismert „nagymenőket" maga mögött hagyva második lett. Ugyancsak második lett salakon — junior széthullott hasonló okok miatt —, s ez lenne a szegediek jövője is? Remélhetőleg nem. Hisz Miskolcon, Debrecenben mezőnyben — a fiatal Za- megtalálták a kivezető utat; horán László. A Szegedi Miskolcon a Papp SE, DebMotoros Klub jól megállta recenben a Volán vállalta a kórházba^ ^került. ^Mindez helyét, tehát jövőre is lesz gondviselést. Meg kell mona ki£rt szurkoinj a hagyomá- dani, hogy a motorversenyazok után történt, hogy marokkói csapat kivívta jogot a jövő évi mexikói világbajnokság 16-os döntőjében való részvételre. ® nyos versenyeken. zők gondozása egyáltalán Az Olasz Labdarúgó Szövetség cáfolja azt a hírt, hogy Helenio Herrera lenne fiatatembert ^tömörítő klub az olasz válogatott edzője, ha az azzuri csapat kiharcolná a mexikói világbajnoki döntőbe jutást. Helenio zeti változások következtéHerrera jelenleg az AC Rómánál tevékenykedik. Lesz-e? — ne siessük el a nem ráfizetéses — nem is dolgot. Tény, hogy a szege- beszélve arról a reklámdiek jól szerepeltek — de lehetőségről, melyet a motoaz is tény, hogy létezésüket ros klub jelent. Miért ne súlyos gondok fenyegetik. A akadna Szegeden is Vállamaroknyi, rendkívül lelkes lat, nagyüzem, már működő sportkör, ahol szívesen látnák a tíz „gyors legényt" meg a pár még mindig becsülettel szolgáló vasparipát! Mindenképpen kár tenne magárahagyni a klubot, utódjára bizonyára nagyon soká kellene várni. . ugyanis juk — gyereke. — bátran leírhata város mostohaMiután a szerveben az MHSZ más feladatokat kapott és motorosokat anyagilag már nem támoa „„„ , „ ,..,„.. , gathatja — a motorversenyAz EVK 16-os döntőjenek zök nem talaltak üj ^ tsc7nrort/mei9 t/oireí a hon a 4 visszavágóján Varsóban a skót Dunfermline 1:0 (1:0) arányban győzött a Gwardia Varsó elten. Az első mérkőzést is a skótok nyerték 2:l-re, így 3:l-es összgólaránnyal jutottak a jegjobb 16 köaé. m i DÉLMAGYARORSZAG - A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja. — Főszerkesztő: F. Nagy István. - Szerkesztőség és kiadóhivatal- Szeged Magyar Tanácsköztársaság útja 10.. telefon: IJ-53S. 13-003 - Felelős kladői Kovács László. - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat, Szeged. Bajcsy-Zálünszky u. 20. (Index: 20 053). — Előfizetés) d!l egy hónapra 20 forint