Délmagyarország, 1969. november (59. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-16 / 266. szám

Mai történetek A MOSOLYCSEKK Egy mosoly: egy csekk. Egy kacagás: két csekk. E>v mélyről jövő bugyborékoló nevetés: három csekk. így kellene bővíteni azt az alapvető elgondolást, miszerint egyes áruházakban a vevők a mosolygó eladónak, aki kedvesen áll a vevő rendelkezésére, mosolycsekket nyújtanak át. Ezeket a csekkeket az eladók összegyűjtik, s akinek a mosolyszámlájára a legtöbb befizetés történik, kiemelt jutalomban részesül az év végén. Nem rossz üzlet tehát a mosoly, jól fizet Egy dolog azonban felettéb elgondolkodtat Vajon mosollyal mindent el lehet intézni? Mert tételezzük fel a kővetkezőket. Bemegyek az üzletbe, s odaállok a pulthoz. A kedves eladó kartársnő forrón, szerelmesen rám mosolyog, hogy bizseregni kezd a szívem tája és már nyúlnék ls a mosolycsekkért amikor megkérdem: — Egy spitzbubit szeretnék, kérem... Ha lehetne, három menetest... — Nincs. Elfogyott Nem bt tudjuk, hogy mikor lesz — válaszolja most már kacagva a kedves kis eladónő, hogy két csekket ls megér a kedvessége. • • — És hol kaphatnék másutt? — teszem fel a végső reményt kecsegtíető kérdést. — Fogalmam sincs. Azt hiszem, uram, hogy sehol ebben az országban — és máris három csekket kellene adnom, úgy bugyborékol. gyöngyözik fel belőle a nevetés. Miközben engem megőrjít a düh. Mert mit vigyorog ez a nőszemély, miért őrül annak, hogy, a spitzbubira kiéhezett vevő, sehol ebben az országban sem három-, sem egymenetű spitzbubit nem kapok ?,.. Máskor... Bemegyek az üzletbe és odaállok a pult elé. amelynek a másik oldalán nagyot ásít az eladő. miközben tovább szemléli, hogyan tud kapaszkodni a légy a falon, ha letépték két lábát. — Kérnék szépen egy spitzbubit. De ha lehetne, hárommenetest — mondom szerényen. A légy két lába híján ls tud kapaszkodni a falon, ez tény. Az eladő viszont egy szét sem hallhatott abból, amit mondtam, mert rám se hederít, ez is tény. A legyet figyeli. Pedig a légy nem ls kért spitzbubit, sőt még azt sem kérte, hogy két lábát kitépjék. • • — Kérnék egy spitzbubit. hárommenetest — makacskodom most már hangosabban. — Mi kell? — fordul hozzám udvariasan az eladó, mert utóvégre azt is kérdezhette volna, hogy mit nyomja Itt ez az ürge a sódert. Ismétlem, most már dühösen és sértődötten, s a mosolycsekkeket kezdem elrejteni legmélyebb zsebem legtávolabbi zugába. — Mennyi kell? — sóhajt nagyot az eladó, hogy még mindig ott állok a pult másik oldalán és keserítem az életét, — Ha lehetne, ötöt kérek — hebegem és kezd langy boldogság előnteni. — Ide figyeljen. Jó em- ' ber... Vigyen tízet. Na, itt van! — löki elém. csomagolás nélkül és máris nyúlok a mosolycsekkért és adok neki tízet ls. Tíz hiánycikkért tíz mosolycsekk. És boldog vagyok! Mondom: egy dolog felettéb elgondolkodtat ezzel a mosolycsekkel, miután mégsem mosolyt megyek vásárolni, hanem árut Na természetesen, ha megfelelő áru nincs, altkor legalább megfelelő mosoly legyen. Csekkért Mert az úgyis ingyen van. Gyurkó Géza A KÜLFÖLDI KUTYA Kínos helyzet Legszívesebben valamilyen nyugati kutyáról írnék, de hát a tollamat köti az Igazság, a tárgyi hűség. A kutya, amelyről szó lesz, egy nagyon kedves baráti országból Jött külkereskedelmi szakember feleségének tulajdona. Családjával együtt békésen él a ml kilencemeletes házunkban. A kutyaimádók nemzetközi szekta, akár a horgászók, vagy a bélyeggyűjtők. Dolgoznak, esznek, isznak, szeretnek, sírnak, de lelkük csücskében, mint gazdag ember tudatában a vagyon, ott 01, ott kuksol az az aranyos kis kutyulL Csak el kell olvasni a Kutya dmfl lap egyetlen példányát és akkor némi betekintést nyer az ember a kutyagazdik lelkébe. A szóban forgó kutyuH, amely most előlépett kicsiny dolgozatom alanyává, teljesen váratlanul robbant az életünkbe. Amikor a 23. lábtörlőnk is, hogy finom legyek, elveszett az ajtónk elől, felszabdaltuk a mór meglehetősen kopott, kiszolgált fürdőköpenyemet A kiérdemesült ruhadarab hétfőről keddre virradóra ajtónk előtti lábtörlőként született Újjá. Este a csíkos lábtörlö csupa víz. A tolvaj bosszúja — gondoltuk, mert hozzászokott a drága gyékény és egyéb finom lábtörlőkhöz, ezt az ócska rongyot viszont nem érdemes ellopni. Már a tizedik napja volt csuromvíz egykori köpenyem és körötte a folyosó linóleumja is. Hoztam a vödör meleg vizet, mostam a linóleumot. A szemben levó lakásból kijön egy kedves néni és azt mondja: — Az a külföldi kutya a negyedik emeletről... — és hozzátette: — mi szerencsések vagyunk, mert a földszinten, a doktor úréknál is meg szokott állni és ott,.. Szóval örüljünk, hogy a dolgok nem fordítva történtek. Csakhogy a doktor úrék frappánsan megoldották a dolgot Ha az ember Jó tanárhoz mehet tanulni, miért ne tenné. Lementem a földszintre egy kis tapasztalatcserére. Most nincs lábtörlőnk és mintha száj- és körömfájás lenne nálunk, küszöbünk felett vastagon fehérlik az Ultra, a mosópor. Állítólag azt nem szereti a kutya. Bár ki tudja? A dohányfüsttől régen gyermekkoromban én is idegenkedtem először és lám, hogy megszoktam. Reggel elindultam a hivatalba. A folyosón találkoztam a csinos külföldi asszonykával. Kedvesen köszöntöttem, 6 némi malíciával fogadta, szép szeme mintha azt kérdezte volna, hogy lehet ilyen gonosz valaki... Kutyája, az az édes kis dög, mint sörös ló, megfeszített Inakkal húzta pórázán a kicsiny aszszonykát Örömmel konstatáltam, hogy még nem kapott rá az Ultrára. Suba Andor KURUCZ D. ISTVÁN: HAZAFELÉ KOSZrA ROZÁLIA J ZÖLDRUHÁS Nő Simái Mihály versel HALÓI TI BESZÉD Öltözünk éjfeketébe a falun végigmegyünk záporos hóval glóriásodó kalappal kristdly-6sz hajjal elérjük majd a temetőkaput bepólyázott fekete koporsóval íme hát a pólya amit kinőtt íme a gyerekina amit kinőtt koszorúja menyasszonyi ruhája íme a nász-kristályos lepedők szerelemféltése amit kinőtt íme angórabolyhos unokája íme tornyos betegágya íme az élete amit kinőtt mindörökkön-klinikai halála s vöröshant szive ahogy még dobálja vissza a sir partjára az időt CSILLAGOKKAL SISTERGŐ Ez a háló főlmeriti a mélységeket ez a meritőháló a legnehezebb ez • kálók hálója húzd csak húzd el ne ereszd egyik parttól a másikig ha már behálóztad [vele tengeredet egyik parttól a másikig gúzsolja ami tiéd lehet ez a káló majd ez a háló főlmeriti a mélységeket húzd csak húzd el ne ereszd ha fúrészfogú is a kötél ha csontig tépi is tenyered mig el nem pattan a karod míg van egy mozdulatod mi mást tehetsz egyetlen esélyed ez a háló felszínre hozni [emberi lényegedet Csillagokkal sistergő meritőkáló parttól-partlg-háló a legnehezebb mert a mélység mértéke te vagy súlya te vagy világnyi lelkiismeret SZÍVE ALATT GyálogszÁmyua k ezzel a gyerekkel bizony nézésük meleg szélsiklás az arcon a göndör hajon gödrös pocsolyás külvárosi járdán gyalogszárnyúak [bizony de imhol egy pici-uj) sugár üvegvágó-gyémánt körmőcske » kettéválik a horizont mózeskosár mózesi hatatom gyalogszárnyúak azzal a gyerekkel határtalanok [bizony ormótlan a férfi röpte az asszonyé nehézkes suhanás szive alatt szíve alatt a másik a testvéri magzatrúgás Goda Gábor IDILL Korompai évek óta vágyódott az ilyen nyaralásra. Sosem hitte volna, hogy mennyi gyötrelem ls zsúfolódik a kígyózó napokba. Harc a hivatallal, a privát élettel, a közélettel, az egészséggel, barátokkal, s váratlanul felbukkanó ellenfelekkel, akiket tegnap még barátoknak hitt. Vágyódott erre a bolyongós. céltalan és ötletszerű országjárásra. Igen, pontosan ilyennek álmodta azokban a nehéz napokban a nyaralást, mint amilyen ez volt, vagy legalábbis annak ígérkezett Alapjában véve: idillre vágyott. Azokra a varázslatos impressziókra, amelyek tájakon, erdőkön, mezőitön, falvakon és kis városok hangulatán át visszavarázsolják az ember szívébe azt az egyszerű jó érzést, amitől gyermekkorunk múltával lényegében örökre el kell búcsúznunk. Szinte már az első nap végére eltűntek azok a tornyosodó problémák, amelyek zűrzavaros bábéiként emelkedtpk életébe. Eltűnt látszólag a folytonos számvetés a múlttal: „Mit tettem jól? Mit rosszul? Minek volt értelme? S hogyan indokolom magam előtt egy-egy tettemnek jószándékát, mikor a siralmas eredmény semmit sem bizonyít. Milyen szigorúak az emberek, ha másokról szólnak, milyen szimplán veszik ajkukra a tisztesség, a becsületesség, a bölcsesség és a többi mérhetetlenül bonyolult fogalmat, amit valójában az ember igazán sohasem tud megfejteni, ha önmaga megítéléséről van szó. A kalauznak Is van hatalma a vonaton, az elárusítónak a pult mögött. A mesterségek törvényei közé tartozik, hogy mindenki kifürkészi tevékenységének hatalmi lehetőségeit". Vajon Korompai azzal a hivatali hatalommal, amely a kereskedelmi életben, az ellenőri teendőkre szorítkozott, mindig úgy járt-e el, mint ahogyan a hatalom reális mértéke azt megengedi?... De gyönyörűek a Bükk erdei, romantikus útjai, a váratlan tisztások, amelyekre szinte biblikusán süt rá a nap, körülvéve a bükkerdő napos fáitól. S milyen jó mindebben a természeti rengetegben bakancsosan járkálni, és elmerülni abba az ezer csodába, ami minden múzeumnál százszor vonzóbban izgatja, s pihenteti a vándort. Milyen jó a csomóra kötött zsebkendőt a patak vizébe mártani, s befedni vele a felforrt koponyát; milyen jó a patak vizének íze, jobb minden alkoholnál, szinte népmesei zamata van, amint kristálytisztán medrét mutogatva vágtat a maga kiszabott útján! Korompai ahogyan leheveredett a fűre és az üzemi étkezdékhez szokott ínye összetalálkozott a kenyér, s a jó kolbász ízével: máris megtörtént a csoda, amely a gyerekkort idézte, a falusi házat, a fehérre meszelt tornácon a piros paprikafüzért A kolbásznak ilyen a varázsa. A kolbász íze és szaga, a lágy fokhagyma benne ilyen csodálatos varázsló, nagyobb, mint a mesék repülő szőnyege, mert szinte röpülnie sem kell vissza a múltba, s máris ott van minden, ami él, és mindenki, aki élt, és lám nem is élt hiába. Korompai nyújtózott és azt gondolta magában: lám, ez aztán az idill, a mennyei, amely kiszűri a bánatot a betegségeket, az idő múlását, s csak azt érzi, ami szép, s jó volt. Egy lompos szőrű kutya állt meg előtte. Szép volt a szőre, s igazi szomorú kutyaszeme. Korompai kolbásszal kínálta, a kutya megette, Korompai felkelt és immár ketten Indultak tovább. Egy órát bandukoltak így, némán, de mégsem szótlanul, mert azért méregették egymást, Ismerkedtek. A kék turista jelzés útján haladtak. A kutya megállt, s mintha ezzel a megállással jelezni akarta volna, hogy az 6 útja másfelé vezet Korompai elköszönt tőle, egészen úgy, mint ahogyan az egyik vándor a másiktól, de a kutya kettőt vakkantott ami kétségtelenül hívogató szó volt, mintha mondta volna: — arra gyere, amerre én, s ne félj, jó helyre viszlek. Egymásba botlott ismét tekintetük és Korompainak eszébe jutott az a régi Bodri kutya odahaza a faluban, aki — nem véletlenül mondjuk így — úgy tudott nézni, hogy tekintetének hívogató sugara átível két és fél évtizeden. Korompai akkor 11 éves volt, és most 36 éves, Bodri pedig akármilyen aggastyánkort ért is el, életének 14. évében megboldogult, mint akármelyik kivénhedt kedves rokon. Hát ez a kutya, ez is csodatevő volt, mint minden, ami beletartozik az idillbe. És mindez Korompait menten valami jóra és szépre csábította, és nem is gondolt arra a hatalomra, amellyel odahaza rendelkezik, s amitől emberek 20—50— 100 forint pénzbírságot is fizethetnek. A kutya az ösvényre tért, amely megőrizte a szekér nyomát, éppúgy, mint a lábakét, a kis lábakat, és a nagy lábakat, amikből Korompai megtudta, hogy ez a kutya nem tévedt el a Bükk erdei közt, nem bolondították meg a fák egyformaságukkal, tudja merre van az a hely, amelyre úgy mondják: otthon. Hiszen éppen ez az idill lényege! A varázslat?. Vonzódni az új ismeretlenhez, amely nem lehet más, csak Jó, mert az idill lényege, hogy jóvá és