Délmagyarország, 1969. október (59. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-11 / 236. szám

Mindszent Kistelek Hódmezővásárhely ^BALISTYA Sz. Lukács Imre: A FŐH AE USZÁL LÁS K

isebb vigasságot hozott a búcsú. Minden év októberének második vasárnapján ünnepelt a nép itt, Deszken, eljöttek messze földről is az ismerősök, imádkoztak, ájtatoskodtak, ettek, ittak, örültek a napnak. De 1944. október 8-án csendesebb lett a falu, silányabbra sikerült az ünnep. A német tisztek is idegesen szaladgáltak, alighogy ráborult az este a falura, kereket oldottak Szőreg felé. Nem tartott itt soká a front. Néhány ágyú- és aknalövedék csapódott be á falusi portákra és másnap reggel, október 9-én mór szovjet katonák járták az utcákat. Rózsa Kálmánék így emlékeznek vissza a történelmi időkre. — Amikor bejöttek az orosz katonák, utána jöttek ide hozzánk is. Két szobát nálunk 11-én rendeztek be. Tisztek jöttek, s az udvaron rengeteg kocsi, katona volt. Ez lett az irodájuk, a főhadiszállás. Csupa térkép meg Wertheim-szekrény volt az egész szoba, és mindenfelé őrök álltak. Állandóan két tiszt volt Itt Nekünk megparancsolták, húzódjunk le ide, az alsó részébe a lakásnak, a nyári konyhába. Az utcán nem nagyon őgyelegtünk, de azért emlékszünk arra, hogy mi történt. Hoztak ide foglyokat is, de nem beszélhettünk velük. Aztán 13-án reggel nagy sürgésforgás lett. Szépen kitakarították a szobát, az udvarról elmentek a szekerek, teherautókra raktak mindent, ami az irodában volt. — Jézusmária, mindenünket elvisznek — sopánkodott az asszony, Rózsa Kálmánné. Az utcára kimenniük nem lehetett, őrök álltak mindenütt. Aztán a szomszédból székeket hoztak a Frányó Ferenc kocsmájából, ami közvetlenül Rózsa Kálmánék lakása mellett volt, meg egy vadonatúj játékasztalt. Kis ideig elcsendesedett minden. Délután két óra körül jött egy autó, leállt. Magyarok lehettek. Aztán egy másik autó, a Malinovszkijé. — Mi itt ültünk az alsó konyha előtt, a gangon. Egyszer csak látjuk, hogy a fenti szobából elsétál egy magasrangú tiszt előttünk. Nézd csak, ez meg egy magyar tiszt, mondta az asszony. Ülj le, nem magyar az, hanem orosz. Köszöntünk neki, drasztvujtye. Mire ő azt felelte: — Magyar vagyok én, kedves; Dálnoki Miklós. De nem állt meg, mert úgy tett, mintha sétálna. Megkérdezte: — Hol vagyok? Mondtuk neki, jó helyen, magyarok között. Aztán megmagyaráztuk, hogy Deszken, Szegedhez 10 kilométerre. — Aztán jött a másik tiszt, akft megmertünk, Vörös János. Az panaszkodott is, hogy nagyon fáj a feje. Kért egy aszpirint, de nem tudtunk adni. Ekkor már délután 3 óra lehetett. Amikor ők elmentek, akkor Malinovszkij is erre jött. Pár szót tudtunk beszélni, hiszen én két és fél évig voltam orosz fogságban, még az első háború után. Kedves ember volt Malinovszkij, mondtuk is neki, hogy Vörös Jánosnak fáj a feje. Intézkedett, s az egyik századosi rangban levő nő adott is neki egy aszpirint A visszaemlékezések szerint egész délután tárgyaltak itt, Malinovszkij és a magyar küldöttség. Vacsorát a szomszédból hoztak, marhahúst káposztával. A házbelieknek is adtak. No, mama, kusálj. Igaz, a vacsorához fekete, háborús kenyeret szeleteltek. Aztán három üveg pezsgőt fogyasztottak el és borokat. A pezsgős üveg ma már jószerivel az egyetlen bizonyítéka a „deszki békének". — Mi nem tudtunk elaludni. Igaz, a gangról, az udvarról nem mehettünk ki, de láttuk és tudjuk, hogy éjszaka 2 óráig tartott a tárgyalás. Eredménnyel járt, hiszen boldogan jöttek ki, s itt a ház előtt két nagy halomban elégették a papírokat. Amikor Malinovszkijék elmentek, csak a kisebb rangú tisztek maradtak itt, hajtogatták: magyar—ruszki barát. Átellenben, az utca másik oldalán egy adó-vevő hatalmas nagy autó állt, az eljátszotta a magyar és a szovjet himnuszt. De reggel, amikor visszajöttek a tisztek, volt mit néznünk. Köpködtek, fuj, ördög magyar, ezt hajtogatták. Aztán többször nem volt itt Malinovszkij, sem pedig a főhadiszállás. Még aznap elpakoltak innen, mind elmentek a front után. Aztán még számtalan alkalommal szállást adtak Rózsa Kálmánék szovjet tiszteknek, közlegényeknek, de a főhadiszállás nem költözött vissza. Az előszoba, a konyha lényegében most is úgy áll, mint 25 esztendővel ezelőtt. A ház 1940-ben készült el, az előszoba kicsempézve, a két nagy szoba padlóval, nagy ablakokkal ellátva. Bár a faluban nem volt áram, Rózsáékhoz elvezették a katonák, hiszen a szanatóriumban maguk fejlesztették az áramot, és néhány házba elvezették, égőket szereltek be. A ház eddig jelöletlen volt az Alkotmány utca 14. szám alatt. Akkor III. utcának hívták. Az emlékezés ezekben a napokban emléktáblával adózik a történelmi napok előtt. * Az Alkotmány utca 49. szám alatt özv. Csíkos Antalné is emlékezik. Ezeket mondja: — Jöttek ide hozzánk a katonák és mondták, hogy hozzam rendbe a lakást, két nap múlva jön egy magasrangú tiszt. Malinovszkij volt, 3—4 napig lakott itt. Nekünk leginkább a szomszédban kellett tartózkodni, de csak itthon kosztoltunk, s elláttuk a jószágokat is. Nem bántottak bennünket. Az uramat jobban érdekelte a „politika". Malinovszkij mindig kezet fogott vele, ha találkoztak. Szivarokat is adott neki. Itt őrök voltak mindenütt, s gyönyörű szép kutyájukra is emlékszem. Az udvaron főztek, villany, telefon volt a lakásban. Igaz, megsemmisült itt minden, de amikor ide költözött Malinovszkij, egyszerre rendbe lett. Jöttek Ide tisztek is tárgyalni, de én nem ismertem a rangjukat Három nagy szobánk volt, azt mind elfoglalták. Ide mindig tisztek jöttek. A szobák most is ugyanúgy vallanak a történelmi időkről. Három nagy ablakkal, utcára nézve, az egyikben tükör, páros ágy, szekrények, éjjeli szekrények, imazsámoly és szentkép. Lényegében ilyen a másik szoba berendezése is. Itt lakott napokig a 2. Ukrán Front parancsnoka, Rogyion Jakovlevics Malinovszkij marsall, aki később a Szovjetunió honvédelmi minisztere lett, Néhai Rusz Arzén tolmácskodott akkoriban. ö is találkozott Malinovszkijjal. Most, 25 évvel későbben, ahogyan faggattam a deszkieket, valamennyien jó szívvel emlékeznek meg a „legnagyobb parancsnokról", barátságos, közvetlen embernek említik. A legtöbbet Rózsa Kálmán bácsiék mondanak róla, ahol a főhadiszállás volt, ahol a nevezetes „deszki béke" létre jött. Kár, hogy nem lett ebből igazi béke. De ez nem a deszkieken múlott. A történelem rohan a maga útján. Mint ahogy hajdanán, a 2. Ukrán Front katonái is, hiszen másnap elfoglalták Szőreget, október 11-én pedig Szegedet. Mégis, a nagy vérözönben, a harcok kellős közepén, Deszken létrejött a béke. Legalábbis most az emlékezetekben így igaz. Így hisznek benne a falu emberei. S néha a történelem is tévedhet. Néhány kiegészítést mondott el szerkesztőségünknek Frányó Ferenc. — Deszk község felszadulásakor a cikkben jelzett ház szomszéd házában, Alkotmány u. 16. sz. alatt, szüleim házában tartózkodtam. Tény, hogy az Alkotmány u. 14. sz. házban szovjet és magyar tábornokok között tárgyalások folytak. Szemtanúja voltam egy magyar tábornok megérkezésének. Hogy ki volt a tábornok, azt nem tudom, mert nem ismertem. Valószínűnek tartom, hogy Utassy tábornok volt a helyszínre érkező. A cikkben jelzett játékasztal és az asztalterítő szüleim elhalálozása folytán öcsém és az én személyi tulajdonomban vannak. Ezt az asztalt és terítőt, amennyiben illetékeseknek szüksége van rá, szívesen rendelkezésükre bocsátjuk.. Malinovszkij marsallal egy alkalommal szüleim házában találkoztam és rövid ideig beszélgetett velem — tolmács útján. Deszk felszabadulása után — tudomásom szerint — Deszkre érkezett Tolbuhin marsall és vezérkara is, akik itt pihenőben voltak. Deszki tartózkodásunk ideje alatt takaríttattuk ki az általános iskolát és indítottuk meg a tanítást Tény az is, hogy az említett tárgyalásokon egy másik magyar tábornok is részt vett — akit én nem láttam —, ez a tábornok a szomszédok elmondása szerint Vörös János vezérezredes volt. Azt, hogy Dálnoki Miklós Béla, a későbbi magyar kormány miniszterelnöke^ járt-e Deszken, nem tudom, de nem tartom valószínűnek. Péter László: A 799. LÖ VESZEZRED ff

szonöt esztendeje. 1944. szeptember 23-án, délelőtt fél likőr Battonya térségében magyar földre lépett az első szovjet katona. Az alföldi síkra kiért 2. Ukrán Front élei előreszaladtak, elfoglalták Békés és Csongrád megye számos községét, 26-án az első magyar várost. Makót is. Az október 5-én hajnalban megindult nagy támadás első napján a lovas és gépesített alakulatok mintegy 40 kilométert nyomultak előre, több száz magyar helységet szabadítva föl. Harcok dúltak Makó körül. Szeged külső körzetében, szántóföldeken törnek előre a tankok 8-án fölszabadult Hódmezővásárhely. A Makót fölszabadító 767. lövészezred Vásárhely és a Tisza között Mindszent és Szegvár között elérte a Tiszát és október 8-án, késő este, átkelt a jobb partjára. Szeged katonai fölszabadításának történetét az eddigi kutatások — Berecz Árpád, Tóth Sándor, Román Veszelik, Bécs István; Oltvai Ferenc közleményei — alapján a következőképpen vázolhatjuk szemléletesen föl. Október 8-án délután ment el a városból az utolsó kiürítő vonat. Ugyané napon távoztak gépkocsikon a város vezetői is, rábízva Szeged sorsát a fiatal kultúrtanácsnokra. dr. Pálfy Györgyre. 9-én néhány munkásmozgalmi harcos (Csamangó István, Gilice András, Kakuszi Ferenc, Komócsin Antal, Molnár József, Molnár Vince, Ördög György, Pintér Lajos, Szögi István, Szőke József, if). Zöld Mihály és mások) fegyvert kért az itt maradt magyar katonai pranacsnoktól. hogy a visszavonuló németek fosztogatásait és a közúti híd fölrobbantását megakadályozzák. Kérésüket nem teljesítették. 10-én délután a város néhány vezető embere, Pálfy Györggyel az élén, arra kérte a még városban maradt magyar csapatok parancsnokát, Pákh alezredest, szüntesse be a harcot. Ez a kérés sem talált meghallgatásra, bár kevéssel utána a magyar erők mégis kénytelenek voltak elhagyni a várost, mivel mind a budapesti, mind a szabadkai vasútvonalat elvágták a Szegedet körülkerítő szovjet erők. A 2. Ukrán Front 53. hadseregének 57. hadtestéből a 228. lövészhadosztály szabadította föl Szegedet, miközben délről a 46. hadsereg csapatai a Tisza vonalán állva támogatták a szegedi hadműveletet. A 228. lövészhadosztály, melynek parancsnoka I. Ny. Jeszin vezérőrnagy volt. Voznyeszenszk fölszabadítása. 1944 márciusa óta a „voznyeszenszki lövészhadosztály" kitüntető címet viselte. A 799. lövészezred Makó felől jövet az algyői híd túlsó oldalán, Sártónál foglalt állást, tőle délre pedig a 795. lövészezred, amely 9-én átkelt a Tiszán, elfoglalta az algyői állomást, és biztosította a 767. lövészezredet. mely október 11-én Tápé térségében harcok árán előretörve elfoglalta Szeged északkeleti széleit. Mas alakulatok — szintén Makó felől jövet — 10-én hajnalban Újszegedet foglalták. el. Minthogy a közúti hidat 9-én este a visszavonuló magyar alakulatok fölrobban totlák, a Boszorkányszigettei szemben -csónakon keltek át. elfoglalták Gyálarétet, ékeik pedig Kiskundorozsmáig nyomultak előre. Kístíundorozsma Gyálarét felől közeledtek Szegedhez az előőrsök, és október 10-én este Alsóvároson foglaltak el harcálláspontot. Itt találta meg Pálfy György tűzszünetet kérő levelével az oroszul tudó Bohó András mérnök az ideérkezett csapiatok máig ismeretlen nevű parancsnokát. „Nevezett az orosz parancsnokságot este 20 óra tájban, az alsóvárost temető táján, a Petőfi Sándor sugárút végén érte el. ahol egy, a 'sötétben közelebbről meg nem jelölhető házban, az orosz járőr által a katonai parancsnok elé vezettetvén, annak az iratot átadta, és a kérelmet élőszóval is előterjesztette..'« Így rögzítette a történteket a két hét múlva, 23-án fölvett jegyzőkönyv. Majd így folytatja! „Az orosz katonai parancsnok a kérelmet teljesítette, a város ló vetését beszüntette; az orosz csapatok még aznap éjjel a városba benyomultak, és a várost október hó 111 napjának reggelére teljesen megszállták." „Reggelre — írta a Szegedi Népakarat október 18-án — mire a nap felkelt, a városházán fehér zászló lengett, az utcákon a Szovjetunió katonái sétáltak, és barátságosan mosolyogtak az először félénken, majd boldog örömmel előjövő polgári lakosságra." A város elfoglalásában kiemelkedő szerepet játszott 767. lövészezred megkapta a „szegedi lövészezred" jelzőt. Az Ivan Alekszejevics Jermolájev őrnagy parancsnoksága alatt küzdő alakulat részt vett a Budapestért vívott harcokban is. és egészen Prágáig űzte a németeket. A parancsnokot és nyolc bajtársát a Szovjetunió Hőse, tizenkettőt a Vörös Zászló Rend és a Lenin Rend kitüntetéssel jutalmazták nagyszerű tetteikért. I. Ny. Jeszin vezérőrnagy, a 228. Voznyeszenszki lövészhadosztály parancsnoka Iván Alexejevics Jermolájev ezredes (1944-ben őrnagy), a 767. lövészezred parancsnoka. i A 6