Délmagyarország, 1969. október (59. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-05 / 231. szám

Mai történetek Horváth lózsef MŰSZERES VIZSGÁLAT Tirpák Tihamér még né­hány éve a Tücsök és Bogár Kiszerelő Vállalat (TÜBOKI) főmérnöke volt, de csapni­valóan dolgozott. Tudatlan­ságával kilógott a TÜBOKI műszaki kollektívájából, amely egészében véve értet­te a dolgát Az Illetékesek döntöttek: leváltják Tirpákot és olyan posztra helyezik át, ahol tudatlansága nem fog feltűnést kelteni. Így került az egyik ingatlankezelőség műszaki hibafelmérő cso­portjának élére. Tirpák elfoglalta új őrhe­lyét. Hetekig serényen ta­nulmányozta a csoport mun­kamechanizmusát. Végül összehívta munkatársait: — A bérlők rengeteget pa­naszkodnak csoportunkra. Nem értenek egyet megálla­pításainkkal. És miért? Mert a hibafelméréseknél önök eddig szubjektív megérzése­Ikre támaszkodtak. Ennek vége. Modernizáljuk a mun­kát: majd a műszerek be­szélnek. Még annyi hibát sem fogunk elismerni, mint eddig, elvégre amúgysem le­het több a hiba, mint ameny­nyinek a kijavítására kere­tünk van, de meglátják: a lakók, akik önöknek nem hittek, majd hisznek a mű­szereknek. Itt van dr. Vir­gula bejelentése. Azt mond­ja: a lakás helyiségeinek méretéhez képest kicsik a fűtőtestek, továbbá az ajtók és az ablakok megvetemed­tek, s a réseken át besüvölt a szél, végül a szoba fala erősen nedves. Önök persze kimennek ehhez a doktor­Szolay Károly hoz, és megpróbálnák lebe­szélni őt a hibákról. Persze hogy ő nem hinne önöknek. De majd hisz a műszerek­nek! Reggel együtt szállunk ki dr. Virgulához. A követ­kező műszereket hozzák ki magukkal: egy collstokot egy kézi számológépet, egy gyertyát, egy asztali ven­tillátort, meg egy krumpli­nyomót. Megértve? Másnap reggel a hibafel­mérési csoport megszállta dr. Virgula otthonát Tirpák munkához látott — Tehát hideg a lakás, doktor úr. Nézzük csak. Ez­zel a collstokkal megmérjük a szoba szélességét ez öt méter, most a hosszát, ez hat méter. És most jön a számológép: csivirem, csava­rom. tessék, éppen 30 négy­zetméter. Nem én mondom, doktor úr. hanem a műszer! Megint a coflstok: a szoba magassága 3 méter. A gép szépen kiszámítja a helyiség térfogatát: tessék. 90 légköb­méter. A falvastagság követ­kezik, így ni. Most az ab­lakok mérete... Ez Is meg­van. Legvégül a radiátor bordáinak számlálása: tizen­öt borda. Egy kis csendet kérek. Tirpák percékig tekergette a számológép fogantyúját, végül örömmel közölte a doktorral: — Minden a legnagyobb rendben. Itt senki sem fáz­hat, itt állandó 21 foknak kell lennie. Mi következik, doktor úr? Ó Igen, az ajtó repedései. Tehát itt befúj a szél. Na, majd a jiűszerek. Kérem az asztali ventillá­tort. Látja, doktorkám? Ide tartom a repedéshez. Nos, a lapátok meg se moccannak: De ellenőrizzük még a mű­szert is: gyújtsuk csak meg ezt a gyertyát. Ha itt huzat van, elfújja a lángot. Elfúj­ta? Nem fújta el. A műsze­res vizsgálat eredménye: ne­gatív, hehehe. És még mi is van: ja persze, a nedves fa­lak. Ez volna az? Jó. Kérek egy kalapácsot. Most szépen kitörök egy darabot ebből az úgynevezett nedves falbóL így ni. Szabad a krumpli­nj >mót? A faldarabkát be­helyezem a nyomókészülék­be, így ni. Tessék doktor úr, jó erősen nyomja össze. Ha ugyanis nedves a fal, akkor most itt alul csurogni kell a víznek. Még erősebben tes­sék! Csurog, vagy nem csu­rog? Nem csurog. Tehát a műszeres vizsgálat eredmé­nye ismét negatív. Remélem, doktor úr, elégedett, s nem gyanúsíthat bennünket fel­színességgel. A műszer csal­hatatlan, csak az ember té­vedhet Kartársak, mehe­tünk. A műszeres vizsgálatot kö­vető napon Tirpák össze­esett. Kartársai azonnal el­szaladtak Virgula doktorért. A doktor menten ott ter­mett, megvizsgálta a hápogó Tirpákot és így szólt: — Nézze, szubjektív meg­érzéseim szerint önnek niko­tinmérgezése van. De műsze­rekkel nem tudom kimutat­ni. Márpedig a műszer be­szél. Tudja mit?'Ne törődjék vele. Szepesi Attila versel ADY minden úton hozzád-találok kerit éjszakám barna csendje szólíts te gyökér-koponyájú nemzetes Ady Endre te fütyörésztél szétbilangolt réten hol bogáncs volt az eszme s vicsorgott a geszti bolond ágálj csak fattyú Ady Endre hamuéjszaka puszta ország pipacsok tőből lefejezve élted szétzüllö milliók sorsát világíts Ady Endre mert mindéképp hozád-találok kerit nádasok barna csendje szólj hát a néqycles homályból bújdosó Ady Endre a szülőföld megtagad egyszer húsodból kitépi gyökerét véredből vére elpatakzik ki kell találnod önmagad mert nincs mi őrizzen a fák örökléte abrakadabra a legkisebb fiú hitét forintért árulják a sarkon színesfilm uszodák nyarak a meseláda becsukódik kölcsön-világod megfakul faggat a fekete-fehér kezdődik a befele-út idegeidbe önmagodba a hókuszpókusz-nélküli a csontropogtató mutatvány MARKOLJ A HOMOKBÓL gyermekkorod pergesd vízbe vasra beírt tenyeredből kőre virágra hátha lelsz egy szürke csigaházat abban van az ének tenger-ének a nincs-csigaházban habok egyszeri éneke ott van megvan ha rátaláltál mondd ez nem is ének ezt keresni árnyék-zargatás hát markolj a homokból hogy körmöd alól csorduljon a vér ALEXANDRA ÉS A KALÓZ Alexandra volt a legszebb nő Siófokon. Olyan szép, mintha egy képes magazin­ból vágták volna kl. Külön­ben tényleg onnan vágták ki: maneken volt ugyanis, a magassága 175, mellbősége 110, csípője 50 cm, a haja derékig ért és fekete, a bőre aranybarna, a szeme égszín­kék. A férje gyáros. Attól a pillanattól kezdve, hogy meg­érkeztek. Siófok Alekxandra körül forgott. Az étteremben minden szem és száj feléje fordult, gyermekeikkel lab­dázó atyák kezéből feléje szálltak a piros-pöttyös göm­bök. s a víz is hozzá sodor­ta a gyengébb úszókat, akik között föltűnően sok volt a férfi. Egy filmet forgattak éppen ott, s a film főszerep­lői is Alexandra körül kezd­tek forogni. A férj odaadása nem Iá­mért határt A színészcso­portot minden este vendégül látta a bárban, mert Ale­xandra szeretett táncolni. Délelőttre harminc szemé­lyes vitorláshajót bérelt, dél­utánra motorcsónakot és vízi sít, estére egy könnyű bú­várt, akinek az volt a fel­adata, hogy Alexandra hor­gára föltflzdelje a közeli ha­lászati szövetkezettől vásá­rolt óriás pontyokat. A férfi igazán bőkezű volt, gavallérosan fizetett min­denkinek, forinttal, szivar­ral, vacsorameghívással, pezsgővel. Egy napon Alexandra egyedül gázolt bele a vízbe. A férj a partról nyugodt fö­lénnyel nézte szép alakját. Hirtelen azonban kis vitorlás hajó bukkant föl a fürdőzők között és kecsesen Alexand­rához siklott. Három óra múlva tűntek fel ismét. A férj vastag pénz­tárcáját megmarkolva elé­jük sietett. — Darllng! — kiáltotta a nő férjének — ez volt a leg,­kellemesebb napom ezen a nyáron. Ha tudnád, micsoda különbség van e kis kalóz­hajó és azok között a nagy, behemót, harminc személyes vitorlások kőzött! Köszönd meg te ls ennek a fiúnak! — Thank You! — mondta a gyáros és végignézett a félmeztelen, nyúrga, farmer­nadrágos fickón. Aztán tár­cájába nyúlt, elővett tíz da­rab százforintost és legye­ző szerűen széttárva a fiú feléje nyújtotta. Rábízván a döntést, mennyit akar? A fickó elpirult, foltos és festékes farmerje zsebébe nyúlt, előhúzott néhány tí­zest, szétnyitotta, mint a kártyalapokat és megkínálta velük a férjet. — Thank You — mondta még egyszer a férfi és eltette a százasokat Töprengve ment vissza a partra. Sehogyan sem tudta megérteni a fiút HÉZSŐ FERENC SZELES IDŐ Bertha Bulesa SZOMBAT DÉLUTÁN Az Előadó kiszállt a távolsági autóbuszból és körülnézett Poros kisvárosi utcán találta ma­gát alacsony ablakú házak között. A járda mellett villanyoszlop állt nz oszlo­pon fakó menetrend függött. Az utasok beszáll­tak, egyedül maradt. Senki sem fogadta. Hir­telen eszébe jutottak a levelek, melyekben több­ször felkérték, sürgették és figyelmeztették az esemény fontosságára. Szombat volt hóra délután. Elcsüggedt Lé­pett néhányat a járdán, megszólított egy öreg­asszonyt. — „Itt semmi nem lehet messze" — gondolta, és a középület keresésére indult. A napfényes őszi délutánt láthatatlan hangszórók harsogták tele. Az egyik fahangú táncdalénekes­nő szelleme idegesítően az utcára nehezedett, de aztán hirtelen megszakadt a koncert. Hirdet­ményt olvastak fel, s az Előadó megtorpant, amikor a nevét hallotta. — „Íme hát várnak... Mozgósítják a helység lakosságát... Rend van itt... " — Megnyugodva lépdelt tovább, s szem­ügyre vette a gyümölcsárusokat, az új áruháza­kat, az új társasházakat, melyek a település felett csillogtak, kimagasodva, jeleket adva, biz­tatva ... A középületben egy kövér takarítónőbe ütkö­zött. — Gerede elvtárs szabadságon van — mondta a takarítónő..: — És a helyettese? — Szombat van kérem.:: — Igen, de engem meghívtak ide. hogy..: — Ha meghívást kapott az elvtás, akkor majd estére bejön szépen a meghívójával, és meghall­gatja az előadást Nyugodt lehet, meghívóval ide mindenkit beengednek. — Igen, de Gerede elvtárs engem kért fel, hogy... — Mondtam már, szabadságon van. Sokáig kacskaringózott a városka utcáin. Fél óra elteltével aztán szerencsésen kijutott a Du­na-partra. • Szeptember volt kékarany ragyogás, koraősz. A Dunán még javában dolgoztak az evezősök, a víz közepén néhány motorcsónak zümmögött. Leült az egyik kikötőcölöpre, s nézte a halas­bárka forgalmát. Az overállos, gumicsizmus ha­lász nem tudott megpihenni. Két-három per­cenként érkeztek az asszonyok, kislányok, fér­fiak. Aktatáskába, műanyagzacskókba mérették a halat, sa menetre, jövetre átimbolyogtk a kes­keny pallón a víz felett. A halak gazdája zsákos merítőszákkal a felszínre emelte a vízzel telt bárka belsejéből a halakat. Ki mit kért. Nagy keletje volt a pontynak, törpeharcsának, apróhal­nak. Néhányan süllőt' is vásároltak, de keve­sen. A kövér férfiak alatt veszélyesen meghaj­lott a palló, de azok csak lépdeltek tovább, ijedtség nélkül, s megszerezték a halaikat. Az Előadó nézte őket, s egy-egy pillanatra elkép­zelte a domboldalban fehérlő pincéket, a ker­teket, a füstölgő tüzeket, bográcsokat.., Arra gondolt, hogy a kisváros lakói jól él­nek. Szombatonként halat főznek, bort isznak rá, beszélgetnek ... hogy a munkahelyükön mi­kor fizetnek prémiumot és mennyit, milyen a részlegvezető és az igazgató... Vitáznak a jó halászlé ismérveiről, a televízió műsoráról, a fiatalokról, a íutballróL Talán -szidnak valakit a vezetők vagy az Ismerőseik közül. — X gyer­mekeik gimnáziumba járnak, s megszokják a nagy darab kenyeret az asztalon, a disznóvágá­sokat, a motort, az autót, megszokják a megszó­lításokat, a köszönéseket, az örömüket és szit­kokat, megszokják, hogy űrhajók szállnak a vi­lágűrben, smindent nagyon természetesnek ta­lálnak. Uj házakat emelnek, vagy a régi házhoz fürdőszobát toldanak. Kerül azért autó is, ke­rül kis darab szólő. A hegyoldalt ötször-hatszor felosztották már egymás között. Államosítottak, kisajátítottak, földet osztottak, tagosítottak, ház­tájit mértek, ide mértek, oda mértek... Végül egy kis darab szőlő csaknem mindenkinek ju­tott, vezetőknek és vezetetteknek. s a téesznek is, nem beszélve az új telepítésekről, melyek lassacskán mind termőre fordulnak. Az Előadónak eszébe jutott, hogy évekig nap­számba járt, s a gazdák piszokul megdolgoztat­ták. — „Hogyan lehet, hogy ma mindenki gaz­da, mindenki jussol valamiből... ?" — Eltűnő­dött, aztán a lánykákat nézte, akik kisasszo­nyos rebbenéssel keltek át a vékony deszka pal­lón. Odafülelt, s a halász tényleg „kisasszony­nak" szólította a többségüket, és azt mondta nekik: „Mit tetszenek parancsolni?" — „Nyil­ván a halász is megtalálja a maga számítását, és ezek a lánykák valóban olyan kisasszony for­mák ... Ennyi kisasszony ... Mindenki kisasz­szony lesz egy szép napon ..." Autók jöttek. Ügyesen a vízpartra kanyarod­tak, s gazdáik átimbolyogtak a keskeny pallón, hogy az esti halászléhez megvásárolják a legfon­tosabbat, a pontyot, törpeharcsát, keszeget. Né­melyik autós vasalt ruhát viselt, fehér inggel, nyakkendővel, némelyik kopott overált, néme­lyik sportinget, vagy lyukacsos trikót, mint a színészek az erotikus célzatú filmekben. Négy óra tájban felbukkant a parton egy ron­gyos, sovány öregember. Cejg nadrágot, s sza­kadt pulóvert hordott, barna, molyette svejcl­sapkávaL Lábán szakadozott teniszcipő szürkült:

Next

/
Oldalképek
Tartalom