Délmagyarország, 1969. október (59. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-05 / 231. szám

yiLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 59. évfolyam, 231. szám 1969. OKTÖBER 5S VASÁRNAP Meg jelenik hétfő kivé­telével mindennap, hét­köznap 8. vasárnap 12 oldalon. ARA: 1 FORINT Tanácskozik a VII. magyar békekongresszus Gazdag program Szeged felszabadulásának 25. évfordoiójára ötszáz küldött és mintegy 100 hazai és külföldi meghí­vott vendég részvételével szombaton a Parlament kongresszusi termében meg­kezdte munkáját a VII. ma­gyar békekongresszus. Az el­nökségben foglalt helyet Lo­sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának elnöke, Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára, dr. Sík Endre nemzetközi Lenin-békedíjas, az Országos Béketanács el­nöke. továbbá politikai, tár­sadalmi, kulturális életünk több más ismert személyisé­ge. Ugyancsak az elnökség tagja volt Romes Csandra, a Béke Világtanács fótitká­ra. A tanácskozáson Gordon Schaffer az angol, dr. Marcet Delvigne a belga, Angel Sis­kov a bolgár, dr. Bozsena Votrubova a csehszlovák, Pa­avo Olavi Rintala a finn, Marcel Huisman a francia, Major Nándor a jugoszláv, Gregorz Sokolowski a lengyel, I.uvszandamba Husan a mon­gol, dr. Gerhardt Lotz az NDK-beli, Eduárd Fladerer és Christoph-Reiner Koch az NSZK-beli, dr. Guiuseppe Torcolini az olasz, dr. Mihail Gelmedzsanu a román, Per Ake Sandin a svéd, Yaszilik Nyikiforovics Zajcsikov a szovjet, Hoang-Luong buda­pesti nagykövet az észak­vietnami, Josepf Marié Ho Hue Ba a dél-vietnami béke­harcosokat képviseli. Dr. Sík Endre elnöki meg­nyitójában köszöntötte a kongresszus résztvevőit, a magyar városok és falvak képviselőit: munkásokat és parasztokat, értelmiségieket, tudósokat, művészeket, író­kat, egyházi személyiségeket, tömegszervezeti aktivistákat, valamint a külföldi vendé­geket Sík Endre beszéde után dr. Réczex László, az Országos Béketanács alelnö­ke vette át a kongresszus el­nöki tisztét Megemlékezett a magyar és nemzetközi bé­kemozgalomnak azokról a kiemelkedő személyiségeiről, akik a legutóbbi kongresszus óta elhunytak. Eltávozott az élők sorából a nemzetközi békemozgalom kiemelkedő személyisége Ho Sí Minh, s a magyar békemozgalom fáj­dalmas veszteségét érte: Dobi István nemzetközi Lenin-bé­kedíjas, továbbá az Országos Béketanács tagjai közül: dr. Benedek Jenő, dr. Bereczky Albert, dr. Bóka László, Gertler Viktor, Goldberger Jenő, dr. Haász Árpád, Ko­dály Zoltán, Kreszán Lajos, Molnár Danilla József, Pót Bertalan, Rónai Sándor. Szakosíts Árpád, Tamási Aron, Tóth László, Vajda Imre és dr. Vilmon Gyula halálával. Emlékükre a kongresszus néma felállással adózott. Bejelentette Réczei László, hogy a kongresszus a plenáris tanácskozáson elem­ző mérleget von az utóbbi hat évben végzett hazai és nemzetközi tíékemozgalmi munkáról, foglalkozik a nem­zetközi helyzet alakulásával, amely ennek a munkának a hátterét jelenti. Szekcióülé­sen került napirendre a kö­vetkező öt téma: 1. A magyar békemozga­lom helyzete, feladatai fej­lődésünk jelenlegi szakaszá­ban; 2. Az európai biztonság és feladataink; 3. Szolidaritásunk Viet­nammal; 4. A békés egymás mellett élés politikája és a jelenlegi nemzetközi helyzet, 5. Szoldaritásunk az arab népekkel. Bejelentette továbbá, hogy a kongresszus megvitatja az Országos Béketanács műkö­dési elveinek tervezetét s újjáválasztja az Országos Béketanácsot Ezután megválasztották az egyes témabizottságok veze­tőit valamint munkabizott­ságokat alakítottak. Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács titkára mondott ezután referátumot kapcsolódva az Országos Bé­ketanácsnak a legutóbbi kongresszus óta végzett bé­kemunkáról szóló írásos be­számolójához. A továbbiak­ban Kállai Gyula az MSZMP Központi Bizottsága, a kormány és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében üdvözölte a résztve­vőket köszöntötte a külföldi vendégeket, majd a magyar békemozgalomról, s a béke­harc időszerű kérdésf-iről mondott nagy tapssal foga­dott beszédet. A szünet után dr. Bartha Tibor református püspök el­nökletével folytatódott a kongresszus. A dél-vietnami békeharcosok üdvözletét Jo­seph Marié Ho Hue Ba, a Dél-vietnami Felszabadítás! Front Központi Bizottsági­nak és a Dél-vietnami Béke­bizottságnak a tagja adta át Felszólalt Varga Lénárd, Heves megyei lakatos, Hoang Luong, a VDK budapesti nagykövete. Hoang Luong ki­emelte: a vietnami probléma megoldásának alapja a DNFF és a Dél-vietnami Köztársa­ság 10 pontos béketerva le­het. Dr. Csiszár Károly Vas megyei tanár felszólalása után a Béke-világtanács üdvözletét Romes Csandra főtitkár tolmácsolta. Kárpiti Sándor, a KISZ Központi Bizottságának titkára a 20 éves békemozgalommal egy­idős fiatalokról is beszélt Felszólalt Gordon Schaffer, az Angol Béketanács elnöke, Szlávik Lajosné Komárom megyei festőművész-tanár, dr. Marcel Delvigne, a Bel­ga Béketanács alelnöke, An­gel Siskov, a Bolgár Hazafias Arcvonal titkára, Erdey-Grúz Tibor, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia főtitkára. A plenáris ülés befejezése­ként a tanácskozás elnöke is­mertette a kongresszushoz az ország különböző részei­ből érkezett üdvözlő távira­tokat. Délután a kongresz­szus öt témabizottságban folytatta munkáját A békekongresszus ma, vasárnap reggel tovább ta­nácskozik. Az Országos Béketanács beszámolója Az Országos Béketanáes kongresszusi beszámolóját az alábbiakban kivonatosan is­mertetjük. Az 1963. júniusában tartott 6. magyar békekongresszus óta eltelt hat esztendőben továbbra is pártunk és kor­mányunk békepolitikájára, a humanizmus, a szolidaritás és az internacionalizmus el­veire, valamint népünk el­szánt békeakaratára épült a magyar békemozgalom tevé­kenysége — hangsúlyozza a beszámoló. A kongresszus most a ma­gyar békemozgalom sikeres, eredményekben gazdag idő­szakáról von mérleget Az elmúlt években békemozgal­munk arra törekedett, hogy a közvéleményt felsorakoz­tassa hazánk, kormányunk külpolitikájának támogatásá­ra, s hogy ezt a békepoliti­kát népszerűsítse nemzetközi fórumokon. Ugyanakkor se­gítséget nyújtott a szocialista építőmunka fellendítéséhez, annak az elvnek az alapján, hogy hazánkban a jól végzett munka a béke legjobb szol­gálata. A békemozgalom po­litikai felvilágosító tevékeny­sége hasznosan segítette né­pünk politikai, gazdasági, társadalmi feladatainak meg­oldását. Egészségesen fejlődött, har­monikussá vált a békemoz­galom együttműködése a társadalmi és tömegszerveze­tekkel, mozgalmakkal. A szakszervezetek, a KISZ, a nőmozgalom, a Magyar Hon­védelmi Szövetség, a Vörös­kereszt, a Tudományos Is­meretterjesztő Társulat, a Jogász Szövetség, a Magyar Partizán Szövetség. az OKISZ, a KIOSZ, a KISOSZ és más szervezetek nemcsak készek voltak az együttmű­ködésre, hanem saját tevé­kenységükben is komoly te­ret szenteltek a békemunká­nak. Hazánkban is megerősö­dött és az egész népet átfo­gó mozgalommá, tudatos és határozott cselekvéssé válta vietnami nép iránti szolida­ritás — állapítja meg a re­ferátum, majd részletesen számot ad a vietnami nép megsegítésére indított akciók eredményeiről, a Vietnami Demokratikus Köztársaság­nak és a Dél-vietnami Fel­szabadítási Frontnak nyúj­tott támogatásról. A referá­tum ezután így folytatódik: Európa békéjének, bizton­ságának kérdései is rangos helyet kaptak a magyar bé­kemozgalom tevékenységé­ben. A békeaktivisták széles körben ismertették, népsze­rűsítették a Varsói Szerző­dés politikai tanácskozó tes­tületének bukaresti, Karlowy Vary-i nyilatkozatát és bu­dapesti felhívását, valamint a kommunista és munkás­pártok moszkvai tanácsko­zásának a kontinens helyze­tével foglalkozó állásfoglalá­sait A fontosabb esemé­nyek, rendezvények sorából is kiemelkedett a magyar és a nemzetközi békemozgalom zászlóbontása 20. évforduló­jának megünneplésére kibon­takozott ünnepségsorozat. A békeakciókból — külö­nösen a Vietnam megsegí­(Folytatás a 2. oldalon.) 1944. október 11-én szaba­dította fel a szovjet hadse­reg Szegedet a fasiszta ura­lom alól. A felszabadulás huszonötödik évfordulóját egész Szeged megünnepli, a gyárakban, az üzemekben, az intézményekben és az is­kolákban egyaránt megemlé­kezéseket, gyűléseket, műso­rokat rendeznek ezekben a napokban. OKTÓBER 6—10-IG este 6 órai kezdettel a Bartók Béla művelődési központban előadássorozatot rendez a TIT és a művelődési köz­pont Szeged felszabadulásá­nak hadtörténeti és politikai eseményeiről. Az előadásokat a fegyveres erők klubja is megrendezi. Október 6-tól 11-ig a Fáklya moziban az Alba Regia, A tizedes meg a többiek, a Valahol Európá­ban, az Angyalok földjén, a Hideg napok. a Simon Menyhért születése és a Li­iiomfi című filmeket vetítik. Minden nap másik filmet tűznek, műsorra, a felszaba­dulás utáni magyar filmter­mésről, egységesen 3 forintos helyárakkal. OKTÚBER 10-ÉN, az év­fordulót megelőző napon adják át rendeltetésének ün­nepélyes keretek között a Lenin körúti új műtermes lakásokat és osztják ki a ta­nácsházán a városi tanács művészeti díjait. Délelőtt 11 órakor a József Attila Tu­dományegyetem központi épületében könyvkiállítás nyílik a szegedi írók művei­ből, délután 5 órakor az egyetem Ady téri épületében ünnepi emlékülés lesz. Este 6 órakor a mihályteleki Mó­ricz Zsigmond művelődési házban emlékkiállítást nyit­nak az Üj Élet Termelőszö­vetkezet fejlődéséről, este 7­kor a Tömörkény István mű­vészeti szakközépiskola taná­rai hangversenyt adnak a Lenin körút 79. szám alatti hangverseny-teremben. Október 10-től április 10­ig előadássorozat lesz a nép­front városi székházában Szeged történetéről és fej­lesztési terveiről. október 13-tól április 13-ig pedig Szeged testvérvárosairól. OKTÓBER 11-ÉN, szomba­ton délelőtt 10 órai kezdet­tel a Szegedi Nemzeti Szín­házban díszünnepséget ren­dez az MSZMP városi bi­' *„ , a Hazafias Nép­front városi bizottsága és a városi tanács. Ünnepi be­szédet mond Sípos Géza, az MSZMP Szeged városi bi­zottságának első titkára. Délben a Tisza-szálló tü­körtermében fogadást ad a régi párttagok, párt- és ál­lami vezetők tiszteletére az MSZMP Szeged városi bi­zottsága és a városi tanács. Délután 5 órakor vízi pa­rádé kezdődik a Tiszán,' melyben a víziteleptől a Szőke Tisza hajóig kajako­sok, evezős csónakok és ki­világított motoros vízijár­művek vonulnak fel, majcl fél 7-től nagyszabású tűzi­játék lesz a Tisza-parton. Este a Móra Ferenc műve­lődési otthonban a Radnóti gimnázium irodalmi szín­pada Komját Aladárról muJ tat be műsort. OKTÖBER 12-ÉN délelőtt 10 órakor a Dugonics te­metőben és a Belvárosi te­metőben. 11 órakor a szov­jet hősök Széchenyi téri emlékműveinél katonai díszszemlével egybekötött koszorúzási ünnepséget ren­dez az MSZMP Szeged vá­rosi bizottsága, a népfront városi bizottsága és a vá­rosi tanács. Déli fél 1 óra­kor a Horváth Mihály ut­cai képtárban a Somogyi­könyvtár és a Móra Ferenc Múzeum közös kiállítást nyit Szeged felszabadulásá­nak dokumentumaiból. Megnyitót mond Papp Gyu­la, a városi tanács vb el­nökhelyettese. Ugyancsak ezen a napon rendeznek emlékünnepséget a szegedi kenderfonógyárban az üzemi tanácsok megalakulásának 25. évfordulója alkalmából A felszabadulási ünnepsé­geket gazdag sportműsor egészíti ki. Október 10-én 15 órai kezdettel az isko­lák, az üzemek és a sport­körök jubileumi váltófutást rendeznek, október 11-én délután 3 órakor motorke­rékpáros, go-kartos és ke­rékpáros sportolók vonulnak fel a városban a SZEOL­stadion, Nagykörút. Április 4 útja. Aradi vértanúk tere, Jókai utca, Dugonics tér, Kárász utca útvonalon. Mind­két sportesemény a Széc­henyi téri szovjet emlékmű­vek megkoszorúzásával ér véget. A már említett vízi­parádé és tűzijáték délután a hajóállomás és a Szőke Tisza között, a szegedi Ti­sza-partról íjézhető végig. Az évfordulóval kapcso­latban több kiadvánjf iS napvilágot lát. Lapunk, a Délmagyaror­szág szombaton ünnepi számmal jelenik meg, piros nyomású címfelirattal, 12 ol­dalon. Benne 6 oldalas mel­léklet foglalkozik majd Sze­ged felszabadulásának poli­tikai. történelmi és irodal­mi emlékeivel, eseményeivel. Nemzetközi építésügyi információs rendszer A KGST-országok építés­tájékoztatási szervezeteinek küldöttségei október 1. és 4-e között Budapesten tartották közös munkabizottságuk 13. ülését A nemzetközi építés­ügyi információs rendszer továbbfejlesztéséről, a haté­konyabb együttműködésről tárgyaltak. A megbeszélése­ken különösen nagy figyel­met szenteltek az elektroni­kus számítástechnikának, amellyel meggyorsítható és egyszerűsíthető az informá­ciók gyűjtése, rendszerezése és továbbítása. Az ülésen részt vevő kül­döttségek vezetői szombaton írták alá a tanácskozás jegy­zőkönyvét. A közös határozat szerint a magyar delegációt bízták meg, hogy a tagorszá­gok javaslatait összegyűjtve végleges tervezetet dolgozzon ki a KGST-beli építéstájé­koztatás munkájának és szervezeti formájának fej­lesztésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom