Délmagyarország, 1969. október (59. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-23 / 246. szám

59. évfolyam, 246. szám 1969. OKTÓBER 23., CSÜTÖRTÖK Megjelenik hétfő kivé. telével mindennap, hét­köznap 8. vasárnap 12 oldalon. ARA: 80 FILLÉR VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Politikai erő Tizenöt évvel ezelőtt alakult meg Magyaror­szágon a Hazafias Nép­front. de az eszme, a cél, amelyet képvisel, há_ rom évtizede érezteti ha­tását a haladó erők küz­delmében. 1935-ben a Kommunista Internacio­nálé VII. kongresszusa valamennyi ország kom­munista és munkáspárt­ja számára azt jelölte ki követendő útként, hogy széles antifasiszta front, ban egyesítsék mindazo­kat az erőket, melyek cselekedni készek a fe­nyegető új barbárság, a burzsoázia terrorista ro­hamosztagainak pa­rancsuralma. a háborús veszély, az éhség és el­nyomás ellen. A Kommunisták Ma­gyaronszági Pártja is ak­kor látott hozzá erőtel­jesen és céltudatosan eh­hez a munkához. Első­sorban a munkásosztály, a szocialista és kommu­nista munkások érdek­védelmi-politikai szerve­zeteinek együttműködé­sére. a munkás-egység­front létrehozására töre­kedett Majd fokozato­san igyekezett tömöríte­ni mindazokat a becsü­letes hazafiakat, akik­nek szívügye volt, hogy Magyarország — mint József Attila kifejezte — ne legyen német gyarmat, hogy hazánk sok évtizedes késéssel újra rálépjen a demok­ratizálódás 1848—49 után eltorlaszolt útjára, foly­tassa a harcot a függet­lenségért. háborús törek­vések helyett a béke­politika érvényesülésé­ért E törekvések akkor sajnos nem jártak siker­rel. nem váltak elég erőteljessé ahhoz, hogy az országot feltartóztas­sák a fasizmus kataszt­rófához vezető útján. Mégis, azok az eredmé­nyek. küzdelmek és hős­tettek. melyek a máso­dik világháború éveiben megkísérelték útját áll­ni százezrek és milliók végzetének, a népfront­politikát kéDviselő füg­getlenségi mogalom je­gyében születtek. Rózsa, Schőnherz, Ságvári, Baj­csy-Zsilinszky Endre. Kiss János altábornagy és más hazafiak vérál­dozata nem volt hiába­való: milliókat győzött meg arról, hogy az or­szág sorsa a munkára, alkotásra, áldozatválla­lásra kész emberek ösz­szefoeásán múlik. Több generáció küzdött azért, a szocialista nemzeti egységért, amely mai po­litikánk alapja, s min­den elért eredményünk­nek. jövőbeni sikerünk­nek záloga. Ma már csak rossz emlék, hogy volt idő. amikor egy vi­szonylag kis számú ki­zsákmányoló kijátszhat­ta egymás ellen a dol­gozók különböző réte­geit A másfél évtizeddel ezelőtt újjászerveződött és azóta eredményesen tevékenykedő Hazafias Népfront mozgalom ma városon és falun egy­aránt élő, hatékony po­litikai erő. Kozmoszlmök köszöntése a szovjet fővárosban Magas kitüntetések az űrhajósoknak Az űrhajósok fogadása a vnukovói repülőtéren Moszkva szerdán ünnepi zászlódíszbe öltözve fogadta a kozmikus-család hét „égi testvérét" Sonyin és Kubá­szov, Filipcsenko, Gorbatko és Volkov, Satalov, és Jeli­szejev kozmonautákat. A kozmonautákat az űrrepülő­térről Moszkvába, szállító különrepülőgép 'magyar idő szerint röviddel 11 óra előtt jelent meg a vnukovói ég­bolton. Sugárhajtású va­dászgépek szolgáltattak díszkíséretet. Az űrhajósok a moszkvaiak örömujjongá­sa közepette szálltak ki a különgépből. Sonyin és Fi­lipcsenko alezredesi vállpán­tok helyett ezredesi rang­jelzést viselt A leterített hatalmas vö­rös szőnyegen az űrhajósok mintegy kisebbfajta katonai egységet formálva díszlépés­ben indultak el a díszemel­vény felé, hol a párt és a szovjet állam • legmagasabb rangú vezetői foglaltak he­lyet élükön Leonyid Brezs­nyewel, Nyikolaj Podgor­nijjal és Alekszej Koszigin­nel, Valerij Kubászov, Alek­szej Jeliszejev és Vlagyisz­lav Volkov polgári öltözé­ket a többi kozmonauta ka­tonai egyenruhát viselt Elöl ment az űrhajóraj pa­rancsnoka: Vlagyimir Sata­lov ezredes. A díszemelvényre érve Satalov jelentést tett Brezs­nyevnek, Podgornijr^k és Kosziginnek: a hazától ka­pott feladatot teljesítették, sikeresen végrehajtották a világon első ízben három űrhajó kötelékrepülését. Az űrhajó összes berendezései kifogástalanul működtek, a Kell a villamos is Befejeződött a városközlekedési konferencia A Technika Házában be­fejezte háromnapos munká­ját a nemzetközi város­közlekedési konferencia, amelyen több száz hazai és 22 országból mintegy 150 külföldi szakember tárgyalt a városi közlekedéspolitika korszerű elveiről és a közle­kedési üzemek fejlesztéséről. A tanácskozáson 12 hazai és külföldi előadó beszámolója és mintegy 60 felszólalás alapján foglaltak állást a legfontosabb kérdésekben. Megállapították, hogy a vi­déki városokban is éppen olyan problémákkal kell szembenézni, mint a külföldi nagyvárosokban. A villamossal rendelkező vidéki városokban továbbra is szükség lesz a kétvágá­nyú villamosvonalak fenn­tartására és az egyvágányú vonalak átépítésére, kétvágá­nyúsítására. Törekedni kell azonban a kis forgalmú egy­vágányú vonalak megszünte­tésére. A villamossal nem rendelkező városokban első­sorban az autóbuszközleke­dést kell fejleszteni. A je­lenlegi hálózatsűrűség álta­lában megfelelő, dc a jára­tok sűrűsége még nem éri el a városi színvonal minimu­mát jelentő 15—20 perces követési időt. A konferencián elhang­zott javaslatokat a Közleke­déstudományi Egyesület ösz­szegezi és a közlekedési ága­zat vezetői elé terjeszti. U csehszlovák küldot:ség Volgográdhan A csehszlovák párt- és ál­lami küldöttség szerdán Vol­gográdban meatekintette a város történelmi nevezetes­ségeit és ellátogatott a híres traktorgyárba. A volgográdi traktorgyár­ban a csehszlovák küldöttség tiszteletére nagygyűlést ren. deztek. A gyűlésen beszédet mondott Ludvik Svoboda, Csehszlovákia elnöke. Franciaországba utazott az országgyűlés küldöttsége Bencsik Istvánnak, az or­szággyűlés mezőgazdasági ál­landó bizottsága elnökének, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa elnökségi tag­jának vezetésével szerdán, tegnap Franciaországba uta­zott a magyar parlament hattagú küldöttsége. A delegációt, amely a fran­cia parlament küldött­ségének 1967-es magyar­országi látogatását viszo­nozza, nyolc napot tölt Franciaországban, ismerke­dik az ottani képviselők munkájával, a francia par­lament tevékenységével. A küldöttséget a Ferihe­gyi repülőtéren dr. Beresz­tóczy Miklós, az országgyű­lés alelnöke búcsúztatta, ott volt az országgyűlés tiszti­karának több tagja, a Kül­ügyminisztérium számos ve­zető beosztású munkatársa, valamint Michel Gastaud, a francia nagykövetség első titkára. A magyar küldöttség teg­nap megérkezett Párizsba. (MTI) Télre készül a kereskedelem személyzet közérzete kitűnő. Sonyin és Filipcsenko a Szojuz—6 és a Szojuz—7 pa­rancsnoka ugyancsak jelen­tést tett a kötelékrepülés programjának megvalósítá­sáról, s arról, hogy társaik­kal együtt készen állnak újabb feladatok elvégzésére. A kozmosz hőseit a szov­jet himnusz hangjai mellett — az államfőket megillető — 21 díszsortűz köszöntötte. A párt és az állam vezetői ezután meleg szeretettel orosz szokás szerint csókok­kal üdvözölték a kozmosz­történelemben eddig párat­lan űrkísérlet-sorozat vég­hezvivőit Ezután a szovjet főváros­ban tevékenyekedő diplo­máciai képviseletek vezetői köszöntötték a „világűr nagyköveteit". Hazánk nevé­ben Szipka József moszkvai magyar nagykövet tolmá­csolta jókívánságait a Szo­juzok kozmonautáinak. Minden protokolláris gá­tat áttört a felforrósult han­gulat amikor a hét űrhajós elhaladt a moszkvai dolgo­zók sorfala előtt. A zenekar a „Moszkvát járom" című népszerű dalt játszotta. Vö­rös zászlók, transzparensek emelkedtek a magasba: a tömeg egy szívvel-lélekkel éltette a ragyogó űrteljesít­ményt nyújtó kozmoszhősö­ket, akik gépkocsijukhoz si­(Folytatás a 2. oldalon) Még napsütéses az ősz, de a kereskedelmi vállalatok már a télre készülnek. Egy hónapja kezdte prizmákba rakatni a MÉK Szatymazon az idei kitűnő termésű rózsa és gülbaba burgonyát, amely­ből már eddig 400 vagon­nyit tároltak, de 100 vagon tárolása még hátra van. ösz­szehasonlításul: tavaly ösz­szesen 385 vagonnyi volt a téli burgonyakészlet, ennek is mintegy harmadát a nem nagyon kedvelt importburgo­nya adta. Szegeden és Ma­kón tárolják a szükséglet­nek megfelelő 300 vagon vö­röshagymát, mindkét helyen légkondicionált termekben őrzik az idén egyébként könnyen romló hagymát. Fe­jeskáposztából 50, fokhagy­mából 10, sárgarépából 20, gyökérből 30. kelkáposztából 22, egyéb zöldségekből 13 vagonnal tárol a MÉK, s ezek a készletek kielégítik az évek tapasztalatai alapján jelentkező fogyasztói igénye­ket. Kitűnő az almatermés, ennél a közkedvelt gyü­mölcsnél tárolási gondok vannak, mert még nem ké­szült el a nyár végére ígért szentesi 200 vagonos hűtő­tároló. A múlt évi 150 va­gonnal szemben idén 600 va­gon almát vásárol a MÉK, a szegedi és a megyei fo­Bizottságokban folytatja munkáját a szakszervezeti világkongresszus technikusok problémáival, a teljes ' foglalkoztatottsággal és a munkanélküliséggel, a dol­gozó ifjúság, a dolgozó nők, a mezőgazdasági munkások helyzetével, problémáival, valamint a szakszervezeti jogokkal foglalkozó bizott­ság. Az ülésen elhangzottak alapján a bizottságok jelen­tést tesznek határozatokra, állásfoglalásokra. A kongresszus csütörtökön plenáris ülésen folytatja munkáját. A VII. szakszervezeti vi­lágkongreszus keretében szerdán, tegnap Budapesten, a Szakszervezetek Országos Tanácsának székházában az építők, a bányászok, vala­mint az ÉDOSZ székházá­ban bizottsági üléseket tar­tottak a korábbi plenáris üléseken kijelölt fontosabb témákról. Megkezdte munkáját az ál­talános határozatot kidolgozó bizottság, továbbá a társa­dalombiztosítás kérdéseivel, a műszakiak, mérnökök és gyasztásra szánt mennyiséget fagymentes, száraz tárolók­ban helyezi el. A Csongrád—Bács megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagy­kereskedelmi Vállalat tájé­koztatója szerint elegendő áru áll rendelkezésre az alapvető élelmiszer-cikkekből és a vegyi árukból is. A múlt évhez képest 16 szá­zalékkal nagyobb forgalom­ra számítanak és ezt tudják is biztosítani. Hamarosan a boltokba kerül a műanyag­palackos repce étolaj, a már ismert száraztészták mellett pedig a kartondobozos 7 to­jásos apró levestészta. A Gabona Tröszt ígérete sze­rint a negyedik negyedévben forgalomba hoznak szebb és jobb minőségű fényezett rizst egy és 50 kilós tételekben. Az édesáruk között a cso­koládéfélékből folyamatos szállítás várható, bővül a vá­laszték díszdobozos desszer­tekből és gyümölcsízű cukor­kákból. Űj áru lesz a 2,5 ki­logrammos táblából álló tor­tabevonó massza, viszont csak import beszerzési tö­rekvésekkel próbálnak eleget tenni a kakaópor-igényeknek, s még mindig kevés lesz a teasütemény a győri gyár korlátozott gyártási lehető­ségei miatt. A befőttek és a főzelékkonzervek választéka külföldi árukkal bővül, új­donságként ígérkezik a kö­csögös szilvaíz és a füge­dzsem. Kapható lesz a Nagykőrö­si Konzervgyár több új hús­konzerv-készítménye, félki­lós dobozokban. Űj cikk lesz a paprikamártás, a hetény­egyházi torma-, zellerkrém és majonéz, amelyeket tu­busban árusítanak. Fűszer­árukból elegendőek a kész­letek, a déligyümölcs-ellátás is biztosítottnak látszik. A nagykereskedelmi vállalat üzletköre ÁBC-profillal is bővül, így italárukat, rövid­árukat, műszaki és papír­árukat is forgalomba hoz­nak. Vegyiárukból — köz­tük a Bioponból is —* a szükségletnek megfelelő mennyiséget ígérik. Forga­lomba hozzák a 2 litere^ autós zifon-k(%z ülőket is »

Next

/
Oldalképek
Tartalom