Délmagyarország, 1969. október (59. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-21 / 244. szám
Á dánok elleni válogatott Hétfőn délelőtt a Népstadionban Sós Károly a labdarúgók szövetségi kapitánya sajtótájékoztatót tartott a szerdán sorra kerülő magyar—dán világbajnoki selejtezővel kapcsolatban. Ismertette a válogatott csapat összeállítását és részletesen megindokolta azt, hogy az utóbbi hetekben miért került sor több változtatásra a válogatott keretben: — Káposzta, aki ez évben minden válogatott mérkőzésen szerepelt, két hete ágyban fekszik, sérült Rákosi is. Juhász, Dunai III. és Nagy László visszaesett formájában. A dánok elleni kezdő csapat az lesz, amelyik vasárnap a BVSC ellen kezdett tehát: Szentmihályl — Kelemen, Páncsics, Ihász — Zámbó, Szűcs — Fazekas, Göröcs, Bcne. Dunai II. Kozma. — Jelenleg hat tartalék áll rendelkezésre Tamás, Mészöly, Bánkúti, Halmosi, Kocsis és Puskás személyében. Közülük kedden este jelölöm ki azt az ötöt, aki a kispadon ülhet majd. A mérkőzésen — mint ismeretes — két cserelehetőséget enged meg a szabály. Elmondta a kapitány, hogy a sérülést szenvedett Göröcs vasárnap és hétfőn is pihent, kedden már edzeni fog, s azt követően dől el, hogy szerepelhet-e a csapatban. Ha nem, akkor Kocsis lesz a helyettese. Dunai II. vasárnap rúgást kapott a bokájára, s ez tenyérnyi vérömlenyt eredményezett, de a kapitány bízik abban, hogy az újpestiek csatára ott lesz majd szerdán a pályán. SZEOL 1:1 (1:0) (Kiküldött munkatársunktól.) Kellemes őszi időben, kifogástalan gyepszőnyegen került sor az NB 1 B két éllovas csapatának mérkőzésére. A játékosok érezték a mérkőzés fontosságát és ennek tudatában léptek pályára. A csapatot mintegy 2 ezer szegedi szurkoló buzdította Székesfehérváron. A vöröstrikós, fehérnadrágos SZEOL a következő összeállításban kezdett: Gilicze — Várhelyi III., Dávid, Magyar. Molnár — Varga, Pikó, Pálinkás, (Nemes 70. perc), — Székely, Vass, Vörös. A fehérmezes hazaiak pedig Tímár — Posch, Kovács. Fejes — Borsányi, (Sári 78. perc), Kerecsényi, — Pintér, Pataki, (Balogh 68. perc). Burka, Karsai, Nagy II. felállásban játszottak. A mérkőzés elején mezőnyjáték folyt, gólveszélyes helyzetet egyik csapat sem tudott kidolgozni. A SZEOL többet támadott, de eredménytelenül. A 9. percben Vörös egy hátúiról kapott labdát ügyes csellel Székelyhez továbbított, ő Pikót ugrqtta ki, de a hazaiak a 16-osnál szabálytalanul szerelték. A szabadrúgást Vörös végezte el, erős lövése a sorfalról a felfutó Várhelyi III.-hoz pattant aki alig helyezett a kapu mellé. Gilicze a 10. percben kapott először labdát: Nagy II. jobb alsó sarokba tartó lövését szögletre tolta. Ezután feljött a szegedi csapat. Egymás után vezetett veszélyes támadásokat. A 15. percben Varga pontos labdával indította Pikót, aki az eléje kifutó kapus mellett elhúzott, de az üres kapuba tartó labdáját a berohanó Kovács a gólvonal előtt kivágta. Most már fölényben játszott a SZEOL. több lövés okozott gondot Tímárnak. A fölény a 26. percben góllá érett: Vörös becsapta a védőket, ügyesen kiugrott, de Tímárról a Jl-es pontnál a mezőnybe pattant a labda, jamit a jókor érkező Székely 16 méterről a kapuba heCsak egy pont • \ Zelman Ferenc felvétele Felvételünk a gól előtti pillanatot ábrázolja. Vörös labdája a kifutó Tímárról Stékely (takarva) elé pattan, aki egy pillanattal később megszerezte a vezetést SZVSE-DVSC 0:0 lyezett: 1:0. A vezetés után tetszetősen játszott a SZEOL, hosszú, pontos átadásokkal veszélyeztetett. A 36. per'cben Nagy II. ugrott fel fejelni, közben megrúgta a szerelni akaró Dávidot, akit egy percig ápoltak. A 39. percben Székely cselezgetett a hazaiak 16-osán, végül szerelték, két perccel később pedig Pálinkás váratlan lövése jelentett gólveszélyt. Az első félidő utolsó eseménye Gilicze nevéhez fűződik: Pintér 16 méterről, fordulásból leadott lövését a szegedi kapus a levegőben úszva bravúrral tolta szögletre. A fordulás után a hazaiak rohamoztak. Az 52. percben Burka a játékvezető lába között átgurította a labdát, amellyel Borsányi ugrott ki a védők közül, de Gilicze kétszeri bátor lábravetődése után Magyarnak sikerült felszabadítani. Az 51. percben egyenlített a Videoton. Pintér beadása átszállt a 16oson, onnan Karsai visszafejelte a bal kapufánál lesen álló Pintérhez, aki közvetlen közelről a kapuba fejelt: 1:1. A SZEOL játékosai lest reklamáltak és emiatt egy percig állt a játék. Az 58. percben rátalpaltak Dávid lábára, akit,a pályán ápoltak. A 69. percben közvetett szabadrúgás után Vörös erős lövése a sorfalról lepattant és a védők üggyel-bajjal felszabadítottak. Később Pintér veszélyeztetett, majd Karsai lövését védte Gilicze. A 82. percben a hazai jobbszélső. Pintér lövésébe Karsai beletette a lábát, de a szegedi kapus a gólvonal előtt felpattanó labdát vetődve hárította. Néhány percig a Videoton szorongatott. A befejezés előtt a SZEOL percekig ügyesen tartotta a labdát. A 88. percben vezették az utolsó támadást a hazalak, melynek végén Pintér 3 méterről leadott kat páslövését Gilicze bravúrral hárította. A végig nagy iramú mérkőzésen az első félidőben a szegedi együttes gólokkal vezethetett volna, de akcióikat nem kísérte szerencse. A SZEOL védelme jól játszott, Giliczétől bravúrokat is láttunk, a hátvédek biztosan romboltak. Varga és Pikó betartották a taktikai utasításokat, semlegesítették Karsait, illetve Borsányit. A védőfeladatuk mellett veszélyes támadásokat is vezettek, kár hogy a végére elfáradtak. (Ez az egész csapatra is elmondható.) Pálinkás ügyesen játszott. Vass teljesítményét sérülése befolyásolta. Vörös nagy területen mozgott. Ott volt a befejezéseknél és sokszor okozott zavart a hazai védelemben. Szerencsével gólt is lőhetett volna. Nemes csupán 20 percet játszott, de rövid idő alatt is bizonyította, hogy formában •C'an. A Videotonból Posch, Kerecsényi és Nagy II. dicsérhető. Bircsák játékvezető hiba nélkül vezette a mérkőzést. Ács S. Sándor A labdarúgó NB I B további vasárnapi eredményei: Bp. Spartacus—Nagybátony 6:1. MÁVAG—Szállítók 3:0. Kecskemét—Előre 3:0. Szolnok—Pécs 0:0. Várpalota— Békéscsaba 0:0. Miskolc— Ózd 1:0. Oroszlány—Fehérvári MÁV 1:4. A labdarúgó NB III-ban a két szegedi csapat vasárnap csak egy pontot szerzett: a Kossuth SE ért el döntetlent, míg a SZAK vereséget szenvedett. Szentesi Vízmű—Kossuth SE • 1:1 (0:0). Szőreg. 100 néző. Vezette: Horváth G. (Orosháza). Szentes: Tarr — Danicska, Garai, Gerendi, Szikora. Molnár, Lengyel, Szín. Babovka, Török. Virágh. Kos. suth SE: Turcsán — Kovács K.. Terhes, Vasas, Majnik, Molnár, Kutasi, Héger, Dupsi, Zana. Bóné. Az első félidőben a hazaiak sokat támadtak, több jó helyzetük adódott, de a csatároknak nem volt szerencséjük. A 30. percben Dupsi nagy lövése a kapufáról pattant vissza a mezőnybe. A szentesiek csak a szünetelőtt lendültek játékba, akkor Babovka szerezhetett yolna gólt, de lövését Turcsán vetődéssel védte. A második félidőben többet kezdeményezett a szentesi csapat, és a 23. percben a vezetést is megszerezte: Virágh tíz méterről lőtt a kapuba. A Kossuth SE nem adta fel a küzdelmet, s a hajrában .egy kapuelőtti kavarodás közben Dupsi közelről kiegyenlített. 1:1. Szalvai SE—SZAK 2:0(2:0). Békéscsaba. Vezette Füzesi (Szolnok megye). Szalvai SE: Huszár — Földesi, Zahorán. Vida — Molnár, Kékesi — Pintér, Kiszely. Zolnai, Pálinkás, Kasznár. SZAK: Varga — Vass II.. Olasz, Sándor — Csanádi. Bácskai — Bán, Vass I., Pusztaszeri. Gábor, Kun. Kiegyenlített küzdelem után az első félidő utolsó tíz percében dőlt el a mérkőzés sorsa. A lestaktikát játszó SZAK-védők mellett a 35. percben Zolnai kiugrott, sá közelről a hálóba lőtt. 1:0. A 41. percben Pintér a jobb oldalon tört előre, több védőt kicselezett, s a kimozduló Varga mellett laposan az ellenkező sarokba lőtte a labdát. 2:0. Szünet után feljött a vendégcsapat, Gábor, majd Bán nagyott ki gólt ígérő helyzetet, az eredmény azonban nem változott. A lá. tottak alapján reális az eredmény; ennyivel gyorsabbak, mozgékonyabbak voltak a hazai csapat játékosai. Az NB III-ban első mérkőzését vezető Füzesi, kisebb lámpalázzal, jól vezette a mérkőzést. A labdarúgó NB III további eredményei: Hódmezővásárhelyi MEDOSZ—Szarvasi SC 0:0. Kecskeméti Fémmunkás—Kiskunhalasi MEDOSZ 2:1 (1:1). Békéscsaba) Agyagipar—Orosházi Kinizsi 2:0 (1:0). Mezőberényi Spartacus —Kun Béla SE 1:1 (0:1). Mczőhegyesi MEDOSZ—Sarkadi Kinizsi 4:1 (1:1). Békéscsabai VTSK—Tiszaföldvári Tsz SK 3:2 (0:2). A bajnokság állása: t. Szarvas 2. Bcs. Agyag. 3. Szalvai SE 4. Sarkad 5. Szentesi V. C. H. MEDOSZ 7. Bcs. VTSK 8. Kun B. SE fl. Kossuth SE 10. SZAK 11. Mezőhegyes 12. Kiskunhalas 13. Orosháza 14. Tiszaföldvár 15. Mezőberény IS. Kecskemét 25 11 12 25 14 6 25 12 fi 25 10 8 25 11 6 25 10 1 25 10 7 25 10 5 25 S 7 25 7 10 25 7 9 25 10 2 25 S 9 25 7 6 25 5 4 25 7 2 2 27:11 34 5 36:15 34 7 44:26 30 7 32:28 28 8 31:33 28 8 29:25 C7 8 35:36 21 10 33:27 25 9 26:24 25 8 31:32 24 9 32:37 23 13 29:37 22 10 21:31 21 12 31:36 20 14 26:41 16 16 25:49 1G Második helyezés A bajnokság 1. Videoton 2. Szeged 3. Várpalota 4. Zalaeg. TE 5. Oroszlány 6. Pécsi B. 7. Kecskemét 8. Bp. Spart. 9. Békéscsaba 10. MAVAG 11. Szoln. MTE 12. Szfv. MAV 13. Szállítók 14. Elére 15. Ozd 16. Gyérl D. 17. Miskolc állása: 19 3 6 A,SZEOL férfi kosárlabdaegyüttese háromnapos nemzetközi kosárlabdatornán vett részt a • jugoszláviai Topolyán, a város felszabadulásának 25. évfordulójára rendezett ünnepségek keretében. Az első mérkőzésen a Baildon Katowice, a lengyel NB I negyedik helyezettje volt az ellenfél, s a SZEOL 71:64 (37:28) arányban vereséget szenvedett. A SZEOL—Topolya találkozó eredménye: 92:72 (42:42). A SZEOL szép játékkal győzött a II. ligás jugoszláviai csapat ellen. De ugyancsak győzelmet aratott Szabadka együttese ellen Is 72:58 (33:30) arányban. A szegedi csapat (Faragó, Zöllei. Láng. Kisteleki, Schmidt, Varga. dr. Dobó. dr. Kiss, Wirth, Korponai, Kecs-. keméti. Kertész) az egész tornán egyenletes, jó teljesítményt nyújtott Egy kis szerencsével még az első ligás lengyel csapatot is legyőzhette volna. A legjobb teljesítmény 7 Láng Imre nyútotta, akt megnyerte a „Torna legjobb, ja" címet Rajta kívül még Zöllei. Faragó és Kisteleki érdemel dicséretet. Az együttesünk a tornán a második helyen végzett XSftvagybátony 28 8 5 8 6 8 7 10 U 12 6 10 6 12 8 10 10 9 6 13 8 8 12 6 12 10 8 7 13 7 8 13 6 7 15 7 4 17 75:33 41 54:37 36 41:31 33 47:29 32 46:40 32 37:33 32 33:22 31 51:39 31 l:i :38 30 31:36 26 31:39 26 32:38 24 37:47 24 24 :.7S -4 32:38 23 30:46 22 22:48 13 21:60 18 S=0=R=0=K=B=A=N Liebmann Béla felvétele A „nyugalom" jellemezte az egész mérkőzést. Képünkön Szabó, a debreceniek kapusa megszerez egy feléje szálló labdát K'slíurfé'egyhtÍTa— Sz. Dózsa 3:1 (1:0) Szeged. SZEOL-pálya. 1500 néző. Vezette: Müncz. SZVSE: Simái — Csigér. Tóth II.. Szalai. Hájas, Szamosvölgyi dr.. Farkas, Kiss II.. Bite. Sándor (Kakas). Sonkó (Sajtos). DEBRECENI VSC: Szabó II. — Szabó I, Wachter, Lipők. Vaclavik, Nagykaposi, Rozgonvi, Ráczl, Dóczé (Potyók). Kiss I.. Kiss II. Nagyszámú debreceni szurkoló biztatása közben indította el a labdát Dóczé. a vendégcsapat középcsatára. Utána mérsékelt iramú mezőnyjáték alakul ki, de sokáig egyik kapu előtt sem alakult ki komoly veszély. Az első említésre méltó esemény csak a 17. percben történt, amikor Nagykaposi a földre került és Bite késett le tiszta helyzetben Sonkó beadásáról. „No. talán rövidesen mégiscsak történik valami érdekes" — mondogatták a lelátón ... De továbbra is sokáig semmi sem történt. A második félidőben sem változott lényegesen a játék képe. A cserék egyik oldalon sem vittek lendületet a játékba. A meddőségre jellemző volt. hogy Simái csak a 6t. percben fogta az első labdát. így volt ez a másik oldalon is. A 78. percben végre gól is akadt, de Sajtos közeli gólját a játékvezető les címén nem adta meg. Unalmas, mérsékelt iramú és színvonalú, gólszegény játékot hozott a találkozó. Komoly tétre ment, mégsem igyekezett egyik csapat sem az eredményre, a győzelemre. A két vasutascsapat testvériesen megosztozott az „életmentő" pontokon. Jók: Tóth II.. Hájas. Szalai. Szamosvölgyi dr.. illetve Szabó II.. Nagykaposi és RáCZL Solti Mihály DÉLMAGYARORSÚG KEDD, 1969. OKTÓBER 21. Kiskunfélegyháza. 1500 néző. Vezette: Palotai. Kiskunfélegyházi Vasas: Bólya — Bense. Cserkó. Villányi. Sahin, Dóra, Kókai (Máriási), Bálint, Farkas. Ézsi. Sánta. Sz. Dózsa: Bánfi — Károlyi, Csörögi, Csanádi, Reményik dr.. Bíró, Szél II., Portörő, Csordás dr. (Balogh), Bóka, Héger dr. Hosszú ideig mezőnyjáték folyt. A 18. percben Héger di-. lövése a felső lécről a gólvonalon belülre került, de a játékvezető les címén nem adta meg a gólt. A 25. perctől kezdve a hazaiak fölénybe kerültek, és a 36. pereben a vezetést is megszerezték. Bánfi rosszul sikerült kapu • kirúgását Farkas a tizenha • tosnál elcsípte és két cse". után nagy erővel lőtte a ba'. sarokba. 1:0. A gól után r. szegediek maradtak támadásban. A második félidőben jó iramban folyt tovább a játék. A 63. percben a Dózsa, egyenlített. Bíró hosszú labdájával Széli II. elfutott, beadását Balogh a kifutó kapus felett a hálóba emelte. 1:1. Az utolsó negyedórában a Vasas lendületes hajrába kezdett és a védelem hibájából a 81. percben Ezsi lövése (2:1), maid a 85. percben Villányi 40 méteres szabadrúgása került Bánfi kapuiába. 3:1. Palotai játékvezető a szabálytalanságok megítélésénél többször hibázott. S. M. A labdarúgó NB II. további eredményei: Cegléd—KISTEXT 1:2. Gyula—KTE 3:1. Budafok—Jászberény 1:0. Bocskai—Szolnok 6:0. A SZEOL labdarúgó-együttese a héten nem játszik komolyabb kétkapus edzőmérkőzést. Ellenfelet nem kötöttek le, mert Giliczét, Vargát és Dávidot meghívták az utánpótlás válogatott Dánia elleni mérkőzésére, mint kerettagokat, ezenkívül könynyebben sérült Vass és Pálinkás. s így ők sem állhatnának rendelkezésre. * A Téli Kupa kerékpáros versenysorozat első fordulójának eredményei. Versenykerekes felnőttek (60 km):l. Keresztúri Imre (SZVSE) 1 óra 39 perc, 2. Kecskeméti (SZVSE) 1:42. Ifjúságiak (60 km): 1. Csizmadia János (Postás) 1:39, 2. Fejes (Szegedi VSE) 1:41. Juniorok (60 km): 1. Verbovszki Lás2űó (Postás) 56 perc. 2. Romák (Postás) rajta. Ifjúságiak (30 km): 1. Tóth András (Postás) 56 perc, 2. Vass (Postás) 57. Serdülők (30 km): 1. Lázár Sándor 59 perc. 2. Ócskái (Postás) rajta. Úttörők (16 km): 1. Fejes József (SZVSE) 30 perc, 2. Berkesi (SZVSE). * A kerékpáros versenyen elveszett a megyei kerékpáros szövetség könyvelési füzete. Kérik a becsületes megtalálót. hogy a Zsótér-ház földszintjén levő MTS-be adja le. * A labdarúgó VB-selejtezők 15. csoportjában befejeződtek a küzdelmek. Ausztrália jutott a mexikói 16-os döntőbe, 2. Dél-Korea. 3. Japán. Így kellett volna tippelni! A bajnokság állása: 1. Dcbr. VSC 2. Jászberény 3. Budafok 4. Pénzügy 5. Gyulai 6. Kiskuni. 7. KtSTEXT 8. Sz. MAV 9. MGM Debr. 10. Bocskai 11. Cegléd 12. Szeg. VSE 13. Szegedi D. 14. Kecsk. TE 15. Tűzálló 16. Mk.-báza 25 15 8 25 15 3 25 12 7 25 11 9 25 10 9 25 11 S 25 10 6 25 10 6 25 8 9 25 8 9 9 5 11 8 7 10 7 6 12 5 7 13 4 7 14 4 4 17 37:11 38 40:31 33 47:26 31 32:21 31 38:25 29 40:41 27 35:31 26 33:37 26 31:24 25 45:45 24 44:38 23 31:33 'J 28:32 20 30:44 17 21:51 15 20:62 12 Videoton—SZEOL Kecskemét—BKV Előre Ganz-M AVAG—Fflspcd Szolnoki MTE—Pécsi B. Almásfüzitő—MAV-DAC Bauxitb—Dorog Izzó—Nyíregyháza Szegedi VSE—Tiebr. VSC Budafok—Jászberény Cegléd—KISTEXT Cagliarl—Intcr. Lanerossl—Juventus Lazio—Fiorentina 1:1 x 3:0 1 3:0 1 0:0 x 0:0 x 0:2 2 1:0 1 (T:0 * i:o 1:2 2 1:1 x 1:0 5:1 I 14. Brescla—Verona 13 találatot 5 fogadó ért el, szelvényenként! nyereményük 106 782 — forint. A 13 találatosok közül 4 fogadónak plusz 1 találata is volt. erek nyereménye a lutalommal együtt: 147 440.— forint. 12 találata 147 fogadónak volt, szelvényenkénti nyereményük: 2285.— forint. 11 találatot 2013 foeadó ért el, ez.ek nvereménve 167— forint. 16 találata 15 34S fogadónak volt. szelvényenkénti nyeremény 33,— forint. DÉLMAGYARORSZAG - A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeeed városi otrottságaoak napllaoia - Fószerkesztó: P Nagy aVAn- S'erxesztósée és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsgöztársaaáe ótjo 10.. telefon: 13-539 13-003 - Felelő, kiadói Kovács László. - A lapot nyorola Szegedi Nyomda Vállalat, szeged, Bajcsy-Zsilinszky u 28 (Index- 29 053). — Előfizetési Ott egy hónapra M forint