Délmagyarország, 1969. október (59. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-02 / 228. szám

ifflogyorös H ca 9 sala A Román Kommunista Párt, az Államtanács és a Minisztertanács gyászjelen­tésben közölte, hogy szer­dán hosszú betegség után el­hunyt Mogyorós Sándor, a román munkásmozgalom ve­teránja, az RKP Központi Bizottságának volt titkára és a Minisztertanács elnökének volt első helyettese. Mogyo­rós Sándor betegsége miatt már hosszabb ideje kényte­len volt visszavonulni az ak­tív politikai életből. Az RKP Központi Bizottsága, az Ál­lamtanács és a kormány párt és állami temetési bizottsá­got jelölt ki, a gyászszertar­tás előkészítésére. Október 2-ra, Mogyorós Sándor te­metésének napjára, nemzeti gyászt rendeltek el Romá­niában. Versenyre keljek az építők 100 lakással többet adnak Előbb üzembe lép a házgyár Köszönő távirat Ton Duc Thang, a VDK elnöke, Le Duan, a Vietna­mi Dolgozók Pártja Köz­ponti Bizottságának első tit­kára és Pham Van Dong, a VDK kormányának elnöke táviratban mondott köszöne­tet Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának, Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének és Focjc Jenőnek, a forradalmi mun­kás-paraszt kormány elnö­kének a VDK megalakulá­sának 24. évfordulója alkal­mából küldött jókívánságai­kért. Nguyen Duy Trinh, a VDK külügyminisztere Pé­ter János külügyminiszter­nek fejezte ki köszönetét a nemzeti ünnep alkalmából küldött üdvözletért Szeged és Csongrád megye legnagyobb építőipari válla­latának, a Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat­nak a dolgozói nemrégiben küldötteik útján, brigádve­zetői tanácskozáson határoz­ták el, hogy csatlakoznak ah­hoz a jubileumi munkaver­senyhez, amely a párt és a népfront felhívása nyomán bontakozott ki a gyárakban. Az építőipari vállalat gaz­dasági vezetői helyesen meghatározott programot dolgoztak ki és terjesztettek a munkáskollektíva elé, hogy annak ismeretében tehessek meg felajánlásaikat, vállalá­saikat a brigádok, építésve­zetőségek és üzemek. Ez a program két igen fontos, s egymással összefüggő tenni­való jó megoldásához kér se­gítséget a munkásoktól. Egyik a lakásépítkezés gyorsítása. A vállalat felaján­lotta, hogy a szegedi lakás­építkezést meggyorsítja és 1969-ben, valamint 1970-ben a tervezettnél több lakást ad át. Az idei lakásépítést jelen­tősen előmozdítja, hogy a dunaújvárosi házgyárból kész épületelemeket szállíta­nak vasúton Szegedre. Az idei tavaszon kezdődött ilyen elemekből házösszeszerelés Tarjánban. Eddig „tető alá hoztak" hét darab ötszintes és két darab tízemeletes la­kóházat, de még december végéig öt darab tízemeletes éplüetet szerelnek össze. A jubileumi munkaverseny adta lendületet arra használ­ják fel a lakásépítésben, hogy ebben az évben 100 da­rab, a következő esztendőben pedig ennél is több lakást adnak át terven felül. Ez a túlteljesítés azért is igen fi­gyelemreméltó, hiszen to­vább javítja Szeged jelenleg még nagyon rossz lakáshely­zetét, s ezernél is több em­bernek előbb jön el az a várva várt pillanat, hogy megfelelő lakáskörülmények közé kerüljön. A másik programpont is szorosan a lakásépítkezések­somogyi Károlyné felvétele Zsaluzzák az épülő szegedi h ázgyár központi betonüzemét kel függ össze, mivel a sze­gedi házgyár előbbi átadását szorgalmazza. A felajánlás szerint az új házgyár egy esztendővel korábban üze­melhet és 1971 első negyed­évében próbatermelést vé­gezhetnek benne, s utána át­térhetnek a normális üzem­menetre. Ha ezt a határidőt sikerül betartani, akkor a szegedi házgyárból 1971-ben Végigdalolt fél A szegedi Munkásotthon — az a legendás — hosszú ideig a Maros utcában állt. Erre még sokan emlékeznek. Arra azonban, hogy a Mun­kásotthon épülettestvérében egy asztalosműhely fűrészei zenéltek, már jóval keveseb­ben bólintanának rá. Pedig így volt. Az otthon tőszom­szédjában hangoskodott ez a műhelyféle, amelynek fű­részporlepte benépesitői ked­vük szerint futhattak át a közös szállásra, hogy ott egy jóízűt vitatkozzanak, vagy kergessék a biliárdgolyót. Vagy éppen az otthon kó­rusának, a szegedi általános munkásdalegyletnek éneklé­sét figyeljék. Egy jóhangú, sebes moz­gású inasgyerek például semmi másért, csak ezekért a dalolásokért futott át a szomszédba. Nézte az egy­más vállához feszülő dalár­distákat, figyelte, micsoda zengéssel törnek elő a kö­zös dallamon tovaúszó han­gok, és addig nézett, addig figyelt, amíg egyszercsak ott találta magát is a torkukat nyitogató férfiak között. A jóhangú és sebes moz­gású asztalosinast Fehér Andrásnak hívták, s akit azért a „tettéért", hogy egy fél évszázada tagja — majd hamarosan titkára — lett az 1908-ban alakult együttes­nek a napokban tüntettek ki. ' Végigdalolt fél évszázad — ezt a majd emberöltónyi időt faggatjuk most a Szé­chenyi téri lakás őszeleji csendjében, s erről vallanak a rendre kézbe vett, géppel­tollal teleírt papírlapok is. — Legelőször: miket éne­keltek akkoriban, András bácsi? — A legtöbbször talán A munka dalát. Ezt egy bizo­nyos Seu nevű szerző írta, a mai fiatalok már nemigen ismerik ezt a kórusszerzőt. Aztán a Fel szocialistákat, Nóvák szerzeményét, a Zászlóbontást. És persze nép­dalokat, műdalokat, népsze­rű kórusszámokat operák­ból. De a legnagyobb sikert mindig a mozgalmi dalokkal arattuk, hiszen ezekben azt énekeltük el, amiről a szó­nokok a maguk szavaival már nem szólhattak. Igen, a Zászlóbontás meg a több ilyen dal éltette igazán a kó­rust. És éltették a sokszor fize­tés nélkül, puszta lelkesedés­ből dolgozó karvezetők is. — Hoffmann Endre pél­dául, aki a húszas években szegény nyugdíjasként ke­rült hozzánk, vagy dr. Endrődy József, aki viszont fiatal diplomásként is vál­lalni merte a munkáskórus vezetésével járó kockázatot.^ Hanem az együttes első számú gazdái, útjának egyen­getői mégiscsak maguk a kórustagok voltak. — Bajó László például, meg a Heiszig-házaspár. Az­tán Pásztiék. Kakuszi Ist­ván, Szilágyi József, Valtner Mihály és felesége. Sokáig lehetne sorolni az évtizede­ken át hűséges dalostársakat, akik a legnehezebb években is kitartottak. A gazdátlan­ság esztendeiben. Mert hivatalos patrónus nélkül is volt már néhány­szor az együttes. És ami a legszomorúbb: amiért annak idején annyit énekeltek, az 1944. októberétől számított tisztább időben nem akar­ta magáénak tudni Szeged 'egrégibb munkáskórusát egyetlen szerv sem. Végül is 1956-ban toborzódtak ismét össze, és 1959. áprilisától jegyzik a legnagyobb sike­reket, amikor dr. Mihálka György állt — a szakszerve­zetek által patronált — kó­rus élére. A jeles együttes­vezető irányításával szerez­ték meg a Kiváló énekkar címet, az országos aranyko­szorút kétszer is, meg még jópár. féltve őrzött díjat, ki­tüntetést. A fegyelmezett próbák, a lelkiismeretes készülés mel­lett azonban van még egy fő-fő titka az egymást váltó sikereknek, ez pedig a — fiatalítás. — A leglelkesebb kórus­tagnak is rá kell jönnie egy­szer, hogy kopik a hangja, bizonytalanodik a hallása — mondja András bácsi —, fiatalításra van szükség. A mi kórusunk munkáskórus, ez egyben azt is jelenti, hogy nemcsak a két kezük után élők csatlakozásának örülünk, de legalább annyira annak is, ha munkásgyere­kek kérik felvételüket. És kérik; csapatostul ké­rik. Fehér András bácsi tag­névsorának igazán remek a statisztikája. Egyáltalán, Fehér András bácsinak már jó ideje min­den — „remek". Amellett, hogy egy megújhodott kórus gazdája, boldog nagyapa, és fél évszázados igyekezetét, amellyel a szerszámforgatók sorsának jobbra fordítását szolgálta, többször, többféle kitüntetéssel is elismerték. Szép, tartalmas éveket ha­gyott maga mögött a kórus­titkárrá „avanzsált" egykori asztalosinas. Akácz László 590 darab lakás elemeit szál­líthatnák ki a tarjáni építke­zésekhez. Ebből a negyed1 k ütem utolsó házait és az ötödik ütem első házait le­hetne felépíteni. A nagyvállalatnál jelenleg 126 brigád, 1700 tagjával kapcsolódott be a jubileumi versenybe. Ez a létszám az összes dolgozóknak körülbe­lül a 60 százaléka. Mindegyik kollektíva célkitűzései közé sorolta a harmadik feladatot is. hopi tovább javítják az építmények minőségét, s a megelőző időszakhoz viszo­nyítva csökkentik a minő­ségi hibákat. A nagyobb munkahelyek, építésvezetőségek eddig is versenyeztek a Szocialista Üzem és a Szocialista Mun­kahely címért. Közülük a hódmezővásárhelyi építésve­zetőség elnyerte ezt a címet. A jubileumi verseny kap­csán a Csongrád megyei Ál­lami Építőipari Vállalat sze­retné elnyerni a Szocialista Munka Vállalata címet. A vállalat üzemei, főépí­tésvezetőségei közül 13 mun­kahely csatlakozott ahhoz a célkitűzéshez, hogy a szocia­lista címet megszerzi és így a nagyvállalat is birtokosa le­het e megtisztelő címnek. Az építőmunkások szép elhatá­rozásának mindenki örülhet, hiszen alkotó munkájuk nyo­mán alakul át környezetünk, s jutunk egyre jobb szociális körülmények közé. A holnap szakmunkásai E rős gyökerekkel kapaszkodik a termékeny földbe a fa. Ezer és ezer nagy és kis gyökér veszi fel, szál­lítja az éltető nedvet a törzsbe, a gyümölcshozó koronába. Ágazik, bogazik, leveledzlk, virágzik ez a fa, a ma munkásosztályának egyszerre sudár és terebélyes, a föld nedveiből, az ég fényeiből egyszerre táplálkozó fa­óriása. S új hajtásokkal, friss sarjakkal is gyarapszik évente; új meg új, föl, a fény felé törő ágakkal. Fontos, nagyon fontos, hogy ezeken az új ágakon mind több le­gyen a termőrügy, a gyümölcsöt ígérő virág. A fának — amely hatalmas életerővel egyre növekszik, de közben ágai egy része szárad, elöregszik, meddővé válik — terem­nie kell. Bőséget kell teremnie. Nem vallanám egészen magaménak a fenti hasonlat­rendszert; egy idős-fiatal, lelkes-tevékeny szakmunkás­oktatóval folytatott beszélgetés után, az ő hivatásszereteté­nek fényénél „éreztem rá" erre a jelképre. Barázdált arcú ember, sok nehéz év, sok munka és tanulás a hátamögött. S még egyre tanul, képzi magát, hogy taníthasson. Fiata­lokat, szakmunkás tanulókat — pontosan, szépen dolgozni. A munka becsületét, a szakma tisztességét tanítja pél­dával, szóval. A szakmunkásképzésről szóló törvény most az ő törekvéseit is megerősíti, mondhatnám: törvényerőre emeli az ő — és a hozzá hasonló derék szakmunkások — tudatos, szívós, áldozatos igyekeztét. Szükségszerű volt ez, hiszen az iskoláktól a társadalmi szervezetekig, a válla­latoktól a pályaválasztást segítő szervekig igen sokféle kívánság, kérés, jelzés mutatott a tökéletesebb szabályozás irányába. Az élet sürgette a vállalatok és tanulók között az eddiginél hatékonyabb érdekeltségi kapcsolat, ösztön­zőbb ösztöndíjrendszer kialakítását. Az élet tette napjaink követelményévé a holnap szakmunkás-nemzedékéről való szélesebb körű gondoskodást. Szocializmust építő társa­dalmunk további fejlődése kívánja meg a szakképzettség nagyobb megbecsülését, rangjának elismerését, növelését, Ezért kell a törvény végrehajtásán, betűjének, szellemé­nek érvényesítésén társadalmi összefogással munkálkodni. A kor színvonalán. Ez a jelszava a szakmunkásképzés korszerűsítésének, szorgalmazott megújításának. Az ipari tanulók, a szakmunkásoklevél új birtokosai egyben újon­cai is a technika szétáradó forradalmának. Visszatérve a fenti szimbólumhoz, ebből az következik, hogv gondosan kell kertészkedni az új hatások esetében. Nagyobb gond­dal, mint ez ideig. Mert ahhoz, hogy a fa egyre bővebben teremjen, célszerűbben kell oltani, — nemesebb hajtással megújítani is. Nos: a kor színvonalán jelszó azt jelenti és jelzi; oltsuk a legnemesebb, a tudás fájáról vett hajtások­kal gyümölcshozóbbá az ifjú ágakat. A reform, a gazdaság­politikai törekvések, a távlati tervek egyaránt ezt követe­lik meg. A ma munkásosztályának fáját a tudásfa kincset­érő ágaival megoltani a bővebb, jobb termés záloga. Ma, amikor a tudomány, a technika rohamléptekkel halad előre, csak így lehet célt émi. Áldoznunk kell rá; nemcsak az államnak, de a vállalatoknak is. Azoknak a vállalatoknak is, amelyek eddig nemigen igyekeztek a ne­velésben, taníttatásben. Áldoznunk kell például az emelt­szintű tagozat kiterjesztéséért, hogy 1975-re uralkodóvá legyen ez a képzés a hagyományossal szemben. Busásan megéri, hisz mint a parlamentben megfogalmazódott, a szaktudás ma már nemzeti kincsnek számít. Jól sáfárkodni ezzel a kinccsel — az egyén és a társadalom közös érdeke. Ez a dolog szakmai része, ami azonban nem választ­ható el egy sereg eszmei, erkölcsi tényezőtől. Attól pél­dául, hogy a tanulók maguk is nagyobb felelősséget érez­zenek szocialista rendszerünk, gazdaságunk iránt, meg­érezzék a jövőért munkálkodást a mában, észrevegyék le­hetőségeiket, tudatosodjon bennük mind összetettebb szel­lemi, fizikai tevékenységük odaadást érdemlő célja, értel­me. Vannak ilyen fiatalok; az idős szakmunkásoktató keze alól jó részt ilyenek kerülnek ki. Példavarázs? Az is. Egé­szében pedig nevelés, gondoskodás, tanítgató türelem kér­dése, hogy így legyen. Most már a tettek következzenek a korszerű képzés érdekében. Nem kevesebbet várunk: legyen napirendre tűzött példa az iparitanuló-képzés ügye minden fórumon, amelynek valami köze van vagy lehet hozzá. S legyen folyamatos ez a felbuzdulás. A z alma nem esik messze a fájától — szokták mon­dani, értvén, hogy amilyenek a szülök, olyanok a gyerekek is. Nos, kívánatos, hogy szocialista erköl­csiségben a mai szakmunkás törzsgárda formázza az új generációt; ne essen messze a fájától. De, hogy szaktudás dolgában tovább kell jutnia, messzebb kell érnie — ez ls természetes. A kettő szintézisét kell megteremteni, hogy az osztály dolgos jelenére, de termő jövőjére is hasonlít­son a holnap szakmunkásainak nemzedéke. Simái Mihály Változások a külföldi taubeszélö-szolgaltatasban A tengerentúli és az euró­pai telefonforgalom lebonyo­lításának, kezelési szabályai­nak és díjazási elveinek egy­ségesítésére a nemzetközi távközlési tanácsadó szerve­zet új nemzetközi távbeszé­lő-kezelési utasítást adott közre, amely október 1-én Magyarországon is hatályba lépett. Az utasítás a postá­nak, a távbeszélő-szolgálta­tásnak szól, egyes rendelke­zései azonban a közönséget is érintik. A változásokról a posta­vezérigazgatóságon tájékoz­tattak. Az egységesített kezelési szabályozásnak megfelelően megszűnt a „bérelt beszél­getés", valamint a „megha­tározott időre kért" beszél­getés. Az „előzetes értesítés" és a „meghívás" helyett azo­nos rendeltetéssel úgyneve­zett „személyhez szóló be­szélgetés"-t rendszeresítet­tek. Ez kétféle, aszerint, hogy a hívott fél elérhető-e vala­melyik előfizetői telefonon, vagy pedig a postai nyilvá­nos állomáshoz kell hívni. A személyhez szóló beszélgetés­re a név és foglalkozás sze­rint, vagy a mellékállomás számával kérik a meghívot­tat Az ilyen beszélgetéseket csak attól az időponttól számlázzák, amikor a hívott személy már a telefonnál van. A korábbitól eltérően ezért a beszélgetésért vi­szont 1 percnyi pótdíjat ten­gerentúli hívásnál — ha a kézbesítőt külterületre kell küldeni a hívottért — to­vábbi különdíjat számolnak fel. Az utasítás előírja, hogy minden nemzetközi beszél­getés bejelentésekor a hívó­nak nemcsak a telefonszá­mát, hanem a nevét is be kell mondani, akár kéri, hogy ezt közöljék a hívottal, akár nem. Ugyancsak lényeges válto­zás, hogy a hívó egyszer módosíthatja a már bejelen­tett beszélgetés adatait, mind­addig. amig a kapcsolás sor­rakerüléséről nem kapott ér­tesítést. A változtatás annyi­ban is kedvező, hogy a hívó, illetve a hívott ország terü­letén bármelyik helységre, telefonszámra megváltoztat­ható a hívás. Az utasítás csak a külföl­di beszélgetések kezelésével, a szolgáltatásokkal kapcso­latos teendőket módosítja, a nemzetközi beszélgetések ta­rifája változatlan. CSÜTÖRTÖK, 1969. OKTÓBER 2. DÉLMAGYARORSZÁG 3 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom