Délmagyarország, 1969. szeptember (59. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-06 / 206. szám
Molinovszkij emiéke Hazánkat — most negyedszázada — a Vörös Hadsereg 2. Ukrán Frontja kezdte fölszabadítani. A 2. Ukrán Front a Tisza magyarországi szakaszának szinte teljes hosszában támadott, majd átkelve a folyón a Duna—Tisza közén nyomult északnyugati irányban előre, átlépve Bajánál a Dunát is, a Dunántúl északi részén haladt tovább Bécs felé. Tőle északra Kárpát-Ukrajnát és Szlovákiát a 4. Ukrán Front tisztította meg az ellenségtől, délre pedig Jugoszlávia felől a 3. Ukrán Front csapatai érkeztek. Ezek csak november végén, Mohácsnál léptek magyar földre, s részben Dél-Dunántúlt szabadították föl, részben pedig a 2. Ukrán Fronttal együtt körülzárva Budapestet, az ország fővárosának elfoglalásában vettek részt A 2. Ukrán Front parancsnoka, Rogyion Jakovlevics Malinovszkij (1898—1967) marsall volt. a Szovjetunió későbbi honvédelmi minisztere. A 3. Ukrán Fronté viszont Fjodor Ivanovics Toíbuhin (1894—1949) marsall. Furcsa iróniája a sorsnak, hogy míg Tolbuhin marsallról, akinek ekként Szeged fölszabadításában semmi szerep sem jutott sugárút van Szegeden elnevezve, és több szomszédos községben is utca meg tér, Malinovszkij marsall emlékét nem őrzi semmi. Holott a 2. Ukrán Front parancsnokának főhadiszállása egy-két nappal Deszk elfoglalása (okt. 8.) után már ebben a községben volt huzamosabb Ideig. Itt fogadta Malinovszkij marsall október 13-án Horthy megbízottját, Utassy Lóránd ezredest, s ide jött október végén Vörös János vezérezredes, Horthy vezérkari főnöke, aki a nyilasok elől szökött át a fronton. Itt adta ki november 5-én fölhívását a nemzethez, a honvédséghez, hogy forduljanak a németek ellen. A házat — deszkiek szerint az Alkotmány utca 49. sz. alatt — illenék emléktáblával megjelölnünk. Jegyezzük még azt ls föl, hogy Szegedet a 2. Ukrán Front 46. hadseregének I. T. Slemin altábornagy parancsnoksága alatt harcoló egységei szabadították föl. Péter László Mii ígér a szegedi koncertévad? Heves hazai és külföldi karmesterek, szólisták Elkészült a filharmónia idei műsorterve. A Szegedi Szimfonikus Zenekar, melynek megalakulásáról a közelmúltban számoltunk be olvasóinknak, a napokban kezdi meg a próbáit a Festő utcai Móra Ferenc művelődési otthon nagytermében. A több mint 60 tagú együttes. Vaszy Viktor fő-zeneigazgató irányításával, a színházi nagyzenekari koncertek legtöbb műsorát adja. Így a szezonnyitón, október 19-én, Vaszy Viktor dirigálásával lép először pódiumra, ahol a fiatal szólista házaspár közül Kocsis Albert Mendelssohn hegedűversenyét. Szabó Csilla Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét játssza. November 23-án ünnepi koncertet rendeznek Lukács Pál. Karikó Teréz. Lengyel Ildikó, Gyimesi Kálmán, Réti Csaba és a Szegedi Zenebarátok Kórusa közreműködésével. Komor Vilmos Prokofjev-. Dávidés Sugár-műveket vezényel. Az év utolsó koncertjét december 7-én az angol Paul Capolongó dirigálja. Szűcs Lóránt Schumann a-moll zongoraversenyét mutatja be. Januárban Mozart-matinét rendeznek Erdélyi Miklós vezényletével, s a fiatal hazai zongoristanemzedék egyik legkitűnőbb képviselője, Kiss Gyula szólaltatja meg a c-moll koncertet. A további hangversenyek dirigensei Szalatsy István, a szovjet V. Kitajenko. Lukács Ervin, Németh Gyula, Vaszy Viktor — valamenynyien a szegedi szimfonikusok élén —, valamint Ferencsik János, aki a tavalyi nagy sikerű koncert után ismét Szegedre látogat a Magyar Állami Hangversenyzenekarral. Ugyancsak a színházban halljuk Gabos Gábor. Tusa Erzsébet és Fellegi Ádám zongoraművészeket, Boda Eszter hegedűművészt. A műsorok összeállításánál ezúttal gazdag, változatos anyagot sikerült tervezni. így szerepel a programban Bartók-műsor, Chopin-, Liszt-, Ravel-zongoraverseny, egy teljes Brahmsmatiné (a Tragikus nyitánnyal, az Alt rapszódiával és a Német Requiemmel), valamint Sztravinszkij Petruska szvitje is. A két kamarabérlet koncertjeit változatlanul a Tisza-szálló nagytermében bonyolítják le. A B-sorozatban a szegedi szimfonikusok kamarazenekarát, Martzy Johanna hegedűesljét, Perényi Eszter— Perényi Miklós—Szűcs Lóránt kamaraestjét és a Szegedi Tanárképző Főiskola énekkarát halljuk. A C-sorozatban újabb magyar szerző. Járdányi Pál bemutató estje szerepel, egyebek között a Tátrai vonósnégyes közreműködésével, valamint a chilei kamarazenekar és a brazil Jacques Klein zongoraestje. Hagyományosan egy-egy orgonaműsor egészíti ki a programot. így a B-sorozatban Gergely Ferencet, a C-ben Rózmann Ákost és Baráti Istvánt hallhatjuk — természetesen a Dómban. Harminchárom arany Az /. kerületi tanács kitüntette a társadalmi munkásokat Régen voltak annyian vény arany fokozatát kapegyütt az I. kerületből, mint ta me<? ebben az évben: Gil. . . .... . . de Ferenc, Nyilasi Péter, a tegnapi tanácsülésen. A ta- Tarnai Károly, Kiss Jenő, nácstagok között ott ültek ez Balázs Tibor, Heiszig Jóalkalommal azok is, akiknek zsefné. Szigeti János, dr. Taaz elmúlt évben végzett ki- rJ Jánosné, Takács Antal, . .... Sallai Ferenc, Horváth Fetarsadalmi munkaját renCi Szatmári Bódi készült megköszönni a ta- István, Triff Lázár, Almási nács végrehajtó bizottsága. Károly, Bálint György, KőKovács István, a népfront vári Nándomé, Acs Zoltánkerületi bizottságának titká- né, özv. Lovász Imréné, Nára nyújtotta át a Társadal- kőfalvi Józsefné, Oltvai Férni munkás jelvény arany és renc, dr. Bába László, Pócz ezüst fokozatát a meghívót- Nagy Jánosné, Berger János, taknak. Oklevelet adott át Pálfalvi István, Tarnai Jóhét olyan kollektívának, zsef, Juhász János, Kulcsár amely sokat tett a kerület Kálmán, László Lajos, Nacsa fejlesztéséért; a vasútgépé- József, Berkecz István, Szilszeti technikum, a Tisza- léry László, Tuzai András, parti gimnázium, az élelmi- Negyvennégyen vették át a szeripari technikum, a Rad- jelvény ezüst fokozatát, nóti Miklós gimnázium, az Második napirendként a építőipari technikum, az If- tanács megtárgyalta, majd jú Gárda tantestületének, István, Beck SánKlSZ-szervezetének és tanú- dor> oltvai Ferenc, Pópity lóinak és a szegedi tervező LaJ°® állandó bizottság vezevállalat Tarnai László vezet- t6k> valamint Balázs Tibor te brigádjának. és S*écsi Józsefné tanácsA Társadalmi munkás jel- tagok hozzószólása után eI" borvilágverseny próbája Magyarországon 1972-ben sodik vetélkedőn 24 országrendezik meg az első bor- ból 860 bormintát biráltak világversenyt. A mostani, el. Nemzetközi kapcsolataszeptember 1—11. közötti ink tovább szélesedtek. Az VI. budapesti nemzetközi 1962-ben sorra kerülő harborverseny tehát a világ- madik mérkőzésen már 21 verseny főpróbája is. ország 1004 borfajtája vett Magyarország a borverse- részt. A beküldött borfajták nyek terén gazdag hagyó- száma 1964-ben 1373-ra nömányokkal. sok tapasztalat- vekedett és 26 ország termétal rendelkezik. 11 eszten- sét képviselte. 1966-ban, az dővel ezelőtt. 1958-ban, az ötödik versenyre, 28 országelső budapesti nemzetközi ból 1531 borfajta érkezett, borversenyen 17 ország 590 Ezen a versenyen ugyanúgy, borfajtája került a bíráló mint a negyediken, nagy bizottságok asztalára. Ezt az számban szerepeltek a pezseredmér.yt akkoriban bizta- gők. borpárlatok és konyató. ám kezdeti sikernek kok. Igen sok ital érkezett könyveltük el. Az érdeklő- tengerentúlról, dés versenyről versenyre A VI. budapesti nemzetfokozódott. 1960-ban a máSzerelmes betörő Elegáns, jól öltözött. Iga- zel az összeggel az üzletvezán megnyerő külsejű fia- zető már nem sietett el a talember állt betöréses lo- postára. A pénzt egy kazetpás miatt a szegedi, majd tába zárta, s azt eldugta a fellebbezés folytán a szege- raktárban. Sörös azonban di megyei bíróság előtt. Sö- ezt kifürkészte, és záróra rös Mihály 22 éves, Sze- után az udvaron keresztül ged. Gyöngytyúk utca 23. betört az üzletbe, s a kaszám alatti lakos személyé- zettából elvitt 1000 forinben. Fiatal korában már tot. Másnap már nem ment kétszer büntették betöréses munkába, a pénzből egy allopásért. Először négy, má- kalmi nőismerősének zsebsodszor tíz hónapra ítélték, rádiót vásárolt, a megmaFelnőtt korban is követett radt összegből pedig Budáéi már bűncselekményt, pestre utazott. Onnan viszamiért nyolchónapi szabad- szajövet önként jelentkezett ságvesztést kapott. a rendőrségen. Azzal védeÜjabb bűncselekményét kezett. hogy a pénzre azért munkahelyén, a szegedi 312- volt szüksége, mert a rádióes számú háztartási boltban vásárlással imponálni akart követte el. ahol segédmun- újdonsült lányismerősének, kasként alkalmazták. A Mint visszaeső bűnös kabűncselekmény elkövetése pott jogerősen egv év tízhónapján. jóval a záróra előtt napi szabadságvesztést már feladták postán az az- amelyet börtönben köteles napi bevételt. Záróráig azon- letölteni. Mellékbüntetésként ban még 5000 forintot for- két évre eltiltották a közgalmaztak a boltban, s ez- ügyek gyakorlásától. közi borversenyen a világ összes szőlőtermelő államainak fele vesz részt. 22 ország 1461 bormintáját bírálja el a világ valamennyi tájáról érkezett nemzetközi zsűri. 374 cég borai versenyeznek az arany, ezüst és bronz érmekért. A versenyen az egyes borfajták különböző kategóriákba kerülnek a birálók elé. Külön bírálják el a kommersz, a minőségi, a csemege, az aromatizált, a gyöngyöző valamint a pezsgőborokat. A csoportokon belül ismét külön-külön vizsgálják meg a fehér, a rozé, a vörös, valamint a száraz, félédes és édes borokat, pezsgőket. A bírálók értékelik a színt, a tisztaságot, az illatot, izt. zamatot. A gyöngyöző és habzó, továbbá a pezsgőboroknál a gyöngyözést is pontozzák. A bíráló bizottságokban francia, olasz, osztrák, szovjet. jugoszláv, csehszlovák, román, bolgár szakemberek dolgoznak a kanadai. NDKbeli. jugoszláv. NSZK-beli és svájci kollégáikkal együtt. A bírák — valamennyien nemzetközi tekintélyű szakemberek — ez alkalommal minden eddiginél magasabb mércét állítottak fel. Algyői sorbaállás Magam is meggyőződtem máshová vitte a szövetkezet arról, hogy az algyői „bá- által megrendelt berendezési nyászvárosban", az 1500 em- tárgyakat. Egyébként a berriek otthont adó munkás- bisztró a közeli napokban szálláson ugyancsak nagy megnyílik, az áruházra meg szükség van a türelemre. A 10 napot kell várni, ígérműszak után hazatérő mun- te. kások egy büfé és egy kan- A felelősséget nehéz megtin között válogathatnak, állapítani, azonban kétségteaszerint, hogy hol kívánnak len, hogy a földművesszövetsorbaállni a vacsorára való- kezetnek elég ideje volt az ért. Negyedóra vagy még en- átadásig. A késést megelőznél több is eltelik, mire a hette volna. Beszélgetésünk vevő a pulthoz jut, ám nem során Takács Gyula azzal ritkán addigra elfogy az nyugtatott, hogy a „dolgok áru... A keresletre mi sem általában nem mennek úgy, jellemzőbb. minthogy az ahogy tervezték". Ilyen maAlgyői Földművesszövetke- gyarázat után joggal mézét 2-es boltja (a kantin) rül fel a kérdés: vajon az havonta 80—90 ezer forintos algyői olajbányászok bizforgalmat, a Csongrád me- hatnak-e az újabb ígéretgyei Vendéglátó Vállalat bü- ben: abban, hogy a sorbaálféje pedig 110 ezer forintos lási divatnak egyhamar véforgalmat bonyolít le. A kis geszakad? helyiségek tároló- és befogadóképessége korlátozott, eladóik bármi jóakarattal sem tudnak gyorsabban dolgozni. De mit lehetne tenni? — mert a kötelező sorbaállás a fárasztó munka után tarthatatlan! A megoldás helyben van, furcsa mód azonban, eddig nem akadtak rá. Az egyszintes szállásépületből álló bányászvárosban június vége óta üresen áll a hárommillió forint értékű új ABCáruház és bisztró — de az üzemeltető még most sem húzta fel a redőnyt Rácz István, az NFKV szegedi üzemének munkásellótási e'őadója elmondotta, hogy az Algyői Földművesszövetkezettel történt megállapodás értelmében a szövetkezetnek kell üzemeltetnie az ÁBCáruházat és a bisztrót. Az eredeti tervekben 1969. januárját jelölték meg nyitásnak, de az épület végleges átadása június 29-én történt csak meg. Takács Gyula, az Algyői Földművesszövetkezet kereskedelmi osztályvezetője a késést azzal magyarázza, hogy a belső berendezést gyártó vállalat tévedésből Matkó István fogadta dr. Varga János vbelnök előterjesztését az állandó bizottságok működéséről, Szigeti János tanácstag hozzászólása után pedig határozattá emelte a községfejlesztési adó csökkentésével foglalkozó harmadik napirendet. A rossz Idő közeledtét megérezve húsz tanácstag interpellált az utak. a járdák rossz állapota miatt, és autóbuszügyekben: Sallai Ferenc, Pusztai Andor, Nitsinger Gyula, Sirián Gábor, Beck Sándor, Csikós Rudolf, Nagy Mihály, Szigeti János. Pignitzki György, Pozsgai Gyula, Otott Béla, dr. Kiss Istvánné, Csanádi Józsefné, dr. Bencze György, Kiss Jenő, dr. Száva Lajos, dr. Kasza József, Balázs Tibor és dr. Mucsi Józsefné. Dr. Varga János vb-elnök válasza után az ülés elnöke, Pálfalvi István zarta be a tanácskozást. $zeqed szobrai úr/* ESKEDE LALAT A nyár még nem múlt el. hosszú, szép őszt várunk. Joimo 250-es és 350-es motorkerékpárok most OTP-re kaphatók JARMÜ ÉS AUTÓGUMI SZAKÜZLETBEN. Szeged, Mérei u. 15.Clark Ádám (1814—1866) (43.) Széchenyi István társaságában jött Magyarországra Adam Clark angol mérnök, aki a főváros Lánchídjának építését irányította. Ugyancsak ő tervezte a nevezetes budai alagutat is. Szegedi emlékművét — amely a Dóm téri panteonban látható — Ohmann Béla készítette. SZOMBAT, 1969. SZEPTEMBER 6.