Délmagyarország, 1969. szeptember (59. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-03 / 203. szám

Értékesíthető, bérbe adhaté földek Megjelentek a MÉM és az ÉVM irányelvei Két minisztérium — a távlatban sem látszik meg- közvetlenül csatlakozó terü­MÉM és az ÉVM — irány- oldhatónak. Az akció céljára letnek, ipartelepítésre vagy elveket adott ki egyes álla- felhasználható területeket más közület elhelyezésére mi tulajdonban levő, nagy- 200—400 négyszögöl nagysá üzemi gazdálkodásra nem - ,„>,„< „„„7 alkalmas külterületi földek 9U földrészletekre lehet csal értékesítéséről, illetőleg ha- os^<tm. A 200 négyszögölnél leteket szonbérbe adásáról. nincs kijelölve. A nem értékesíthető terü­haszonbérbe lehet kisebb földrészek kialakítá- adni, ezeken a földeken csak Az irányelvek szerint a sara irányuló előterjesztést ideiglenes jellegű szerszám­kertszerű művelésre való elutasítják. kamra vagy hétvégi ház épí­külterületi állami földek a dokumentum szerint tése engedhető meg. A regio­fe^h^zonbl^e adni csak az a külterületi áUami nális tervben meghatározott amelyek mezőgazdasági ren- föld értékesíthető, amely bel- üdülőterületi sávokon azon­deltetésúe.k, de nagyüzemi területi, regionális tervben Ban még ilyen építkezés sem gazdálkodásra nem alkalma- üdülőterületi sávnak, ahhoz kezdődhet. sak. Az ilyen területeket a Megkezdődött a szüret Az ország legdélibb borvi­dékén — a szubmediterrán jellegű villányi dombokon — megkezdődött a borszőlők szüretje. A márkás borairól híres Villány-siklósi Állami Gazdaságban mintegy -1800 hold termés vár szedésre. El­sőként a legkorábban érő, különleges zamatú Medoc Noir került a puttonyokba, de már szüretelik a táj jel­legzetes szőlőfajtáját is: a vörösbort adó oportót. Egye­lőre pár száz szüretelő dol­gozik csak a napsütötte domboldalakon, a jövő héten azonban már e<*ész kis had­sereg — másfél ezer ember — szorgoskodik majd a tő­kék között. községi, városi, fővárosi, vá­rosi kerületi tanács vb tart­ja saját kezelésében, vagy haszonbérbe adás útján hasznosítja. Erre a cél­ra alkalmas az a külte­rületi állami föld is, ame­lyet állami gazdaság, állami erdőgazdaság. Illetőleg víz­ügyi igazgatóság a végrehaj­tó bizottság kezelésébe ad át. Alkalmas az is. amely úgy került a vb kezelésébe, hogy a tsz annak tartós használatáról önként le­mondott, vagy használati jo­gát a Polgári Törvénykönyv alapján visszavonták. Az irányelvek kimondják: nem alkalmas nagyüzemi gazdálkodásra az az állami tulajdonban levő, külterületi mezőgazdasági rendeltetésű föld, amely zártkertben, zártkert jellegű területen van, vagy magánszemélyek tulajdonában levő földek közé ékelődik be. Alkalmat­lannak minősül a föld ak­kor is, ha gépi erővel csak nagy ráfordítással, vagy egy­általán nem művelhető és a mezőgazdasági termelés a Új helyen Fémipari Vállalat A szegedi tanácsi ipar na­gyot fejlődött az elmúlt há­rom esztendőben, a régi zsúfolt kis üzemekből új gyárakba költöztek munká­sai. A szegedi Ecset- és Seprűgyár után a Szegedi Fémipari Vállalat „honfog­lalása" is megtörtént, amely­lyel a vállalatnak mintegy 500 dolgozója került az eddi­gieknél sokkal jobb kö­rülmények közé. A Szegedi Fémipari Vál­lalat — régi nevén a Sze­gedi Fémfeldogozó és Finom­mechanikai Vállalat — 1966 végén a Fonógyári úton fi tföros rendje Nyár végi leltár Az udvarias szavú tábla sok boltajtón díszeleg mostanában. Érdemes egy leltári sétát tenni a város­ban is ilyenkor nyár végén: felelni azokra az olvasói kérdésekre, hogy érdemes volt-e hétről hétre leírni közös bosszankodásainkat. Még akkor is, ha a sétáló feltételezi, hogy nem minden intézkedés történt a kri­tika hatására. De tán hozzájárult az is ahhoz, hogy a bontások helyét deszkakerítéssel vegyék körül, hogy a Tisza-parti kilátó tövéből elfuvarozzák a szemétdom­bot. Minden persze nem sikerülhet egycsapásra. A kli­nikakertekben az embermagasságú gazt már lekaszál­ták, de attól még messze van ez a környék, hogy mél­tó legyen régi híréhez. S a megtisztított kilátó kor­látja is kívánni valókat hagy még hátra. A lényeg mégis az, hogy a jóakaratú kritikának egyre több a foganatja, kevesebb gondot okoz a város rendje. S ha sok „hálás" témától meg is foszt ez a fejlődés: ez a dolgok rendje. Tarján a kirakatban Az angol a kastélyára büszke, a párizsi a feleségére meg a szeretőjére, az olasz a futballcsapatára — a szegedi a városára. A Virág cukrászda melletti kirakat előtt azóta nőtt meg a forgalom, mióta Tarján felépí­tésének makettjét rakták ki oda. El lehet tehát képzel­ni, hogy nem lenne érdektelen egy olyan állandó ki­állítás, ahol az egész várost behálózó építkezéseket látná egymás mellett a szegedi polgár. Bizonyára akadna a város központjában egy terem, amely meg­felelne erre a célra. Később még arra is, hogy múltat, jövőt, jelent együtt mutasson: legalább makettben őrizze a lebontandó szegedi műemlékeket, az olyano­kat, mint a Vedres-ház. Papp Gyula, a városi tanács vb elnökhelyettese a Tiszatáj szeptemberi számában a város múzeumának szükségességéről ejt szót. Ennek a gondolatnak gya­korlati kicsíráztatására éppen ezekben az években lenne a legnagyobb szükség, amikor Szeged történeté­nek harmadik nagy építési korszakát éli. Igeidők Örökké. Ez az igeidő csak a szerelemben fordul elő. Jelen — ez csak a nyelvtanban. Attól, ami ideiglenes, mindenki irtózik. Most ezen az égető nyáron mégis megtört a jég. Ideiglenesen rendbehozták a kis Dugo­nics teret. Ideiglenesen felépítettek két barakk-áru­házat S — reméljük, nemcsak ideiglenesen — arra is példát kaptunk, hogy miként lehet tisztán tartani a várost Jó lenne, ha félévszázadokkal, évtizedekkel dobá­lózó korunkbn ez az Igeidő is méltó helyére kerülne. Ha érdemes lenne, legalább ideiglenesen rendbe hozni azokat a lelketlen telkeket, amikről tanácsüléseken állandóan szó esik. ideiglenesen is megoldani a sze­métkosarak titokzatos problémáját. Azaz: a jövő idő mellett a jelen időnek is meg kell adni a rangját. Nem csupán a nyelvtanban. Veress Miklós több milliós beruházással kezdte az építkezést. A kis üzem jórészt saját erő­ből hajtotta végre a napi termelési feladatok mellett megterhelő vállalkozást. A dolgozók áldozatos társa­dalmi munkájának köszön­hető, hogy mintegy két év alatt sikerült kialakítani az új gyár környékét, felépíteni a nagycsarnokot, a szo­ciális épületeket. Dudás Sándor igazgató el­mondotta, hogy az elmúlt napokban a fémipari válla­lat életében jelentós válto­zás következett: kiköltöztek régi Honvéd téri központból az új Fo­nógyári úti telepre. Eddig mintegy 5500 négy­zetméteres hasznos munka­terület készült el, amelyen már zavartalanul működnek a gépek, a vállalat itt végzi termelésének mintegy 85 százalékát. Az első, már tel­jesen elkészült nagy csar­nok mellett jól halad a má­sik, 3000 négyzetméter alap­területű csarnok építése. Itt a még Cserepes sori műhely­ben dolgozó 160 munkást helyezik majd el. Figyelmet érdemel, hogy a tervezettnél jobban ha­lad az építkezés, így minden valószínűség sze­rint az előre meghatározott időpontnál hamarabb, a jövő év első felében a második üzemcsarnokot is átadják. A fémipari vállalat gazdasá­gosan folytatja űj gyárának fejlesztését, a régi központi telepét 3 és fél millió fo­rintért adta át a Csongrád megyei Vendéglátóipari Vál­lalatnak, a kapott öszeget építkezésre, korszerűsítésre költi. Amint Dudás Sándor tá­jékoztatásából kiderült, az új gyár megépítésekor kü­lönösen nagy figyelmet fordítottak a dolgozók jó munkakö­rülményeire, a megfelelő szociális ellátásra. Nem kis eredmény, hogy az öltözők, fürdők minden te­kintetben megfelelnek a munkásvédelmi, valamint a közegészségügyi előírások­nak. Mindig van tisztálko­dáshoz megfelelő hideg-me­leg víz. Az űj gyárban végre meg­oldódott a fémipari vállalat régi gondja is: hatvanszemélyes ebédlő készült, ahol a dolgozóknak a do­rozsmai földművesszövetke­zet által készített ebédet szolgálják fel. Mivel a válla­lat munkahelyei messzebb kerültek a várostól, a gyors utazást is megszervezték, a vállalat új Ikarus autóbuszt vásá­rolt. A menetrendet ügy készítet­ték. hogy a műszakváltásnál csak a lehető legkisebb idő­veszteséget okozzák. M. I. Paradicsomkutatás A kecskeméti Zöldségter­mesztési Kutató Intézet fő­leg a paradicsommal kap­csolatos komplex kutatással foglalkozik. 1970-től a szak­minisztérium felkérésére űn. programkutatások kezdőd­nek az intézetben az ország más területén levő kutatá­sokat is itt koordinálják majd. A kutatók fő feladata új fajták előállítása különö­sen az étkezési fajtákra for­dítanak nagy gondot. A kon­zervipar részére pedig nagy termőképességű fajták meg­honosításán dolgoznak. Fel­adatkörükbe tartozik a para­dicsom betegségei ellen való védekezés kiépítése, vala­mint a vetőmag előállítása. Az ország „paradicsom-terü­letének" 90 százalékát az itt előállított fajtákból ültet­ték be. Képünkön: A turmixgép­nek is szerepe van a kuta­tásban. A paradicsom sav­tartalmának mérését készí­tik elő. Ulti vagy dolog? A gyárkapun nagyméretű plakát: munkásokat keres­nek. Szakmunkásokat, segédmunkásokat, gépírni is tudó adminisztrátort és így tovább. Minden vállalat munkást keres. Az is, amelyiknek talán nincs is szüksége rá. Biz­tos, ami biztos, sose lehet tudni-alapon. A gyufagyárban például többen vannak, mint amennyit a státus „előír". De ott is azt az elvet vallják, hátha később, szűkösebb időkben" jól jön a többlet. Űj városnegyed épül. Elismerésre méltó az igyekezet. Egyszer talán be ls fejezik az építkezést. A habarcstelep­pel, szemben vasból készült alkotmányok, a járda szélén. Darabos meszet szállítanak, árkot ásnak valamilyen ve­zetéknek, megrakott teherautók futkosnak. Zajlik a nagy építkezések mindennapi élete. A vasládák mellett öt em­ber ultizik, hárman verik a blattot, ketten kibicelnek. Az ultizok mellett járnak el az új lakók. Valaki megjegyzi: „Itt még nem fújdogál a mechanizmus sze­le!" Mennyire igaza van, szinte kihívásnak tűnik, hogy a legnagyobb dologidőben így lehet lógni, lopni a napot. A munkavezető alig mer szólni, mert attól fél, hogy a fi­gyelmezető hangra „megsértődnek", s ne adj isten, ki­lépnek a vállalattól, amikor úgy is nagy a létszámhiány. Nem régiben riportot írtam egy szövőbrigádról, ahol az asszonyok kritizálták a munkaszervezést és a fonal minőségét. Példákat mondtak el: „Ma olyan fonalat kap­tam, hogy 51 ezer volt a vetés száma, de három nappal ezelőtt csak 36 ezer sikerült." A két teljesítmény között igen nagy a különbség. Ilyen eléréseknek normális mun­kamenet mellett nem szabadna előfordulnia. Kitöltöttek egy kérdőívet is a brigád tagjai. Arra a kérdésre, hogy mi bosszantja leggyakrabban a munkahelyén, különféle válaszokat ittak. Legtöbben a munkaszervezést, az anyag minőségét kifogásolták, egyedül a segédművezető írta azt, hogy őt a létszámhiány bosszantja. Az ellentmondás azonnal felfedezhető, csak tanulmá­nyozni kell a műszakok teljesítményeit. Hiszen az adatok szerint előfordul olyan is, hogy száz dolgozó annyit tel­jesít, mitha csak 60—70 ember lenne a csarnokban. Ami­kor a létszámhiányra hivatkozunk, nem árt gondosan kö­rülnézni a termelés mechanizmusában, a munkaszervezés­ben, az anyagellátásban és így tovább. Meglehet, hogy csak státushiány van, nem pedig létszámhiány. A kettő között óriási a különbség! Miért van ez így nálunk? Vagy pontosabban fogal­mazva: miért van ez így még most is nálunk? Azt mond­juk, hogy két dolog játszik ebben fő szerepet. Egyik a szocialista humanitás elve, a másik pedig a kötött átlag­bér-gazdálkodás elve és gyakorlata. Az elsöhöz minden­féleképpen hibásan „nyúlunk", mivel a szocialista hu­mánum nem ügy akarja a teljes foglalkoztatottságot biz­tosítani állampolgárainknak, hogy közben lemondjon gaz­dasági potenciálunk ésszerű kihasználásáról. A teljes foglalkoztatottsággal nyugodt és biztos megélhetést kell teremteni, leszámolva a hajdani munkanélküliség nyo­masztó rémével, a kiszolgáltatottsággal és a belőle fakadó megalázottság érzésével. A kötött átlagbér inkább teremt kapun belőli több­letet, amelyből újabb kettős hátrány származik. Nem le­het önállóan gazdálkodni a bértömeggel, nehéz biztosíta­ni a kvalifikáció és a hasznosság szerinti anyagi elisme­rést. Gyakran mondogatjuk, hogy mindenkinek annyit adjanak, amilyen mértékben hozzájárult a vállalat ered­ményeihez. Sajnos, ezt ma még nehéz valóraváltanl. Mi­nap egy olyan vállalat vezetőjével beszélgettem, ahol alig képesek eleget tenni a megrendeléseknek. Szolgáltató munkát végeznek, száznyolcvan emberük van. Mégis ki­jelentette a vezető, hogy ha neki a felettese azt monda­ná, hogy itt van kérem ez a bérösszeg, s végezzék el a munkát mindenki megelégedésére, akkor ő százhúsz em­berrel is eleget tenne a vállalt kötelezettségeknek. Továbbmenve, a műszaki fejlődést is gátolja a jelen­legi helyzet, mert végül csak megfizetik valahogyan a magasabban kvalifikált emereket, de úgy, hogy melléjük felvesznek egy-két szakképzetlent alacsonyabb bérrel, hogy stimmeljen az átlagbér. S ha már ott vannak töb­ben is, mint kellene, akkor megpróbálnak számukra elfog­laltságot keresni. Ilyen körülmények között viszont alig lehet csodálkozni azon, hogy a szegedi és a megyei ipar­vállalatoknál a dolgozók 70 százalékának a munkáját semmiféle gép vagy energia meghajtású szerszám nem segíti. Persze az országos átlag sem sokkal jobb ennél. A műszaki fejlődést gátló, a munkaerkölcsöt rontó tényezők nem hathatnak a szocialista humánum irányá­ba. Az sem biztos, hogy a szocialista humánumot csak ilyen áron lehet életrekelteni. Inkább olyan érzése van az embernek, hogy sokkal tisztább humánumot teremt­hetnénk önmagunknak és embertársainknak azzal, hogy lehetőségeinkből a lehető legtöbbet hozzuk felszínre, mindnyájunk javára. Ekkor viszont teljes erőbedobással kell dolgozni. Dologidőben nem lehet ultizni. Olyan szituáció kell, amelyben dolgozni és keresni lehet, mert ma még csak dolgozgatunk és keresgetünk, s ennek nincs jó hatása a morálra, a munkafegyelemre. Gazdagh István A kiskereskedők a nyugdíj mellett döntöttek A Kiskereskedők Országos Szövetségének Csongrád me­gyei szervezete egy évvel ez­előtt alakult meg Szegeden. A megyében tevékenykedő 400 kiskereskedő — közülük 180 szegedi — már a tavalyi közgyűlésen kérte, hogy a kisiparosokkal azonos fetté­telek mellett részt vehesse­nek nyugdíjbiztosításban. Az országgyűlés múlt év Őszi ülésszakán az egyik Borsod megyei képviselő is interpel­lált a kiskereskedők nyug­díjellátása ü'"'ében. A mun­kaügyi miniszter akkor a kormány nevében úgy nyi­latkozott. hogy ha valameav­nyi kiskereskedő s a KISOSZ kéri az intézkedés meghoza­talát és vállalja a nyugdíj folyósításának előfeltételeit, a rendelet meghozatalának fennáll a lehetősége. Ilyen előzmények után hív­ta össze tegnap tagjait Sze­gedre a KISOSZ megyei szervezete, hogy állásfoglalá­sukat kérje. A taggvűlés résztvevői úgy döntöttek, hogy kérik, vonják be őket a kötelező kölcsönös nyugdíj­biztosításba. SZERDA, 1969. SZEPTEMBER 3. DÉLMAGYARORSZÁG >

Next

/
Oldalképek
Tartalom