Délmagyarország, 1969. szeptember (59. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-09 / 208. szám

TABI LÁSZLÓ jbafiáá idők CSODALATOS VÁLLALKOZÁS Egy lelkes sportember Pestről Budára akar átmenni. „Semmitől sem riadok vissza" — mondta a Ludas Matyi munkatársának. Amikor belépünk a szerény Epe utcai ház kupuján, izgatottan beszélgető csoportba ütközünk. Igen, persze, róla- vun szó. Nyuszek Emilről. A házbeliek fejcsóválva tárgyalják a dolgot. Még mindig nem akarják elhinni, hogy Nyuszek most, télvíz Idején akar menni Budára. — Telefonálni kellene a rendőrség életvédelmi osztályának ... mondta egy hölgy Idegesen. Mások leintik. Valaki azt magyarázza, hogy mártírok nélkül nincs haladás. Nézegetik a kapualját, hova szegezik majd fel a márványtáblát. Szemtől szembe NyuszekUL. A földszint 5-ben lqklk. Amikor belépünk, éppen egy hatalmas térkép fölé hajolva találjuk. Iránytű, barométer, oxigénpalack hever szanaszét. Lekötelező szívélyességgel áll rendelkezésünkre. — Ml az Indoka elhatározásának? — tesszük fel a kérdést. — Vállalkozásom — mondja szerény mosollyal — demonstratív jellegű. Meg akarom mutatni a világnak a magyar rátermettséget, élniakarást. — Bízik a sikerben? — Igen. Shackleton és Amundsen példája lebeg a szemem előtt. Körülnézünk. A kályha mellett egy kisírt szemű fiatalasszony ül: Nyuszekné. Két zokogó gyermekének fejét simogatja. Megható kép. KOMOLY ELŐKÉSZÜLETEK Magától értfetődő, hogy egy ilyen útnak nem lehet csak úgy nekivágni. Arról faggatjuk Nyuszeket, milyen előkészületeket tett. — Gondosan áttanulmányoztam az északi-sarki expedíciók történetét. Állandóan hallgatom a rádiót, hogy mikor melyik híd von lezárva. Látja ezt a nagy térképet? — Igen. — Ezzel bélelem ki a cipőmet. Két liter rumosteát viszek termoszban. Ezek itt rakétapisztolyok, hogy jelzéseket adhassak le, ha eltévedek. Utam célja a Szilágyi tér. Ha elérem, leszúrom a zászlómat, hogy örök idókre hirdesse az emberi kitartást és leleményt RÉSZLETES ÚTITERV Nyuszek elmondja a továbbiakban, hogy az út nagy részét kutyaszánon kívánja megtenni. Nyolc sarki kutyája van már. A sarkon fogta valamennyit. Szívós dögök, talán kibírják a Szilágyi térig. Hogy merre megy, még nem tudja. Az azonban elhatározott szándéka, hogy útjának történetét két kötetben megírja. — A közönség aggódása büszkévé tesz. Sokan állandóan lebeszélnek. Különös büszkeségem, hogy a Közlekedési Minisztérium is mindent elkövet, hogy utamat lehetetlenné tegye. Én azonban semmitől sem riadok vissza. ÜNNEPÉLYES INDULÁS Mielőtt távoznánk, még átadja a fényképét lapunk számára, s elmondja, hogy ünnepélyes külsőségek között holnap délután indul útnak. A házmegbízott kisebb beszédben fogja búcsúzatni, s egy gyerekkórus elénekll a „Fel-fel vitézek" című indulót. Elbúcsúzunk a lelkes sportembertől, hogy ne zavarjuk előkészületeiben. Még megmutatja prémmel bélelt alsónadrágját, s aztán távozunk. A másik szobából áthallatszik a sarki-kutya csaholása. * A Magyar Távirati Iroda jelenti, hogy Nyuszek Emil tegnap délután 4 órakor elindult a Szilágyi térre. A Margit-hídnál még látták, azóta nincs hír róla. (Folytatjuk.) Felszabadulási pályázat Disznótor katona módra I. KERÜLET Házasait: Lőrinci György és Kós Terézia, Halász Imre Gyula és Csaniangó Juliunna, Matusovlts Arpár Antal és Barta Györgyi Teodóra. Szarka Miklós Sándor és Barta Margit Zsuzsanna, Hajnal Gellért Bernát és Fazekas Mária, Temkó László Béla és Szalma Magdolna. Tóth Géza és Torna Veronika. Tóth Mihály és Hollandi Mária, Tóth Sándor és Kocsis Mária, Szabó István és Márton Anna, Szabolcsky Béla és Gylmesl Edit Zsuzsanna, Kovács Bálint és Kiss Irén, Kis István és Vercsernyés Erzsébet, SOdar Ferenc János és Szilágyi Erzsébet Anna, Sándor Miklós és Ezslás Erzsébet, Török Gyula és Tóbiás Andrea Aranka. Tóth Imre és Nacsa Edit Mária, Balogh Ferenc János és Trabalkn Julianna. Kovács Ferenc I.njos és Kocsis Irén, Szabó Károly és dr. Bárkányi Erzsébet házasságot kötöttek. Születés: Dr. Szarvas Jánosnak és Szabó Klárának Klára Gyöngyvér, Bucsa Imrének és Jancsó Erzsébetnek Erzsébet, Kovács Jánosnak és Marton Juliannának Júla, Rácz Gyulának és Puskás Anikónak Anita, Havasi Antalnak és Farkas Olgának Beáta Judit, Havasi Antalnak és Farkas Olgának Zoltán, Laczkó Ferencnek és Török Ibolyának Zsolt, Somoskövl Mihálynak és Kiss Ibolyának Akos Levente, Sánta Andrásnak és Mucsl Erzsébetnek Erika, Vörös Jenőnek és Bánáti Erzsébetnek Zoltán. Futai Antal Bélának és Paczall Katnllnnak Antal, Pintér Vincének és Loval Magdolnának Oyula Vince, Viskl Gyulának és Nagy Ilonának Anikó, Soós Istvánnak és Rózsa Etelkának István, Makra Jenőnek és Varga Honának •Sándor, Tóth Lászlónak és Ambrus Magdolnának Krisztina Ildikó, Forgó Andrásnak és Csiszár Etelkának Edit. Antal Károlynak és Bónus Máriánál: Ildikó. Horváth Lajosnak és Kis Annának Lajos. Csányi Antalnak és Csányi Annának Zoltán. Slmtcr Istvánnak és Varga Zsuzsannának Zoltán, Kónya Imrének és Angyal-Toth Máriának Mária. ErUOdl Károlynak és Lakatos Katalinnak Károly, Takács Istvánnak es Nnry Matildnak Zsolt István. Csányi Andrásnak es Kiss Máriának Zsolt. Kovács-Hegedús Istvánnak és Gyapjas Juliannának Péter Endre. Horváth Jánosnak és Vlrágh Máriának Ágnes, Kakuszl Antalnak es Szabó Máriának László. Kovács Gábornak és Illvés Vilmának Ferenc. Csótl Józsefnek és Szűcs Uouának Kntatlp. Dobó Miklósnak és Bezdán Mariának Zsolt MlklOS, Kozma Miklósnak és Konrád Juliannának Mkolett, dr Barna Jánosra! és dr. Lábdy Magdolnának Magdolna Judit. Mészáros Péternek ér, Szabó Rozáliának Caaba. Ihász Istvánnak ér Kovács Aranká nak tldl'tő Andrea. Kolompár Józseínek és Idul Várlár.ak Árpád. Balocli Istvánnak és Szal ma Erzsébetnek Zsuzsanna. Négy Józsefnek és Makra Etel kának Tános József. Duda. Mátyásnak ér Mesze Aránkénál: Zoltán István. Csányi Istvánnak és Király Máriának Aranka. Csurgó Józsefnek és Bitó Glzel iának Gizella. Csurgó Józsefnek és Bitó Gizellának Katalin. Varga Józsefnek és Konzkás Magdolnának Erlktt Mae-lolna. Ludánvi Fer-nqnek és Kis Magdolnának Ferenc. Gulvás Lászlónálés Csoneradl Marwitnsk t.á«*lé Ovuró Józsefnek és Dál'nt Mininek László T6zs»f Mészáros Jánosnak és Jánvéw Erzsébetnek Attila. S-nd- Tuóínnak és Kosrks Veronikának Antal Király Istvánnak és Rébrk-Nagv finyakönyvi hírek Ilonának István, Sajti Imrének és Bordás Teréziának Terézia, Sajti Imrének és Bordás Teréziának Ágnes. Berkó Szilveszternek és Négyökrű Mártának Attila, Mátrai Károlynak ég Török Piroskának Anita. Híres Istvánnak és Smajda Erzsébetnek István, Szász Évának és Fcrling Irénnek Éva, Koncz Árpádnak és Acs Ibolyának GabrleUa, Ménesi Lajosnak és Narozsnlk Jusztinának Marian, Lengyel Istvánnak és Miklós Máriának Andrea, Szanka Dezsőnek és Nógrádi Erzsébetnek Zsuzsanna, KutyeJ Pálnak és Szokolal Erzsébetnek Pál Gábor, Makai Árpádnak és Fodor Annának László Tamás, sárközi Józsefnek és Sáska Ilonának Magdolna, Arpádfalvl Istvánnak és Medzlbrodszky Saroltának Edina, Garbóczl Jánosnak és Kállai Irénnek Annamária, Garbóczl Jánosnak és Kállai Irénnek Zsuzsanna, Kiss Tibornak és Zádorl Erzsébetnek János, Kócsó Józsefnek és Dinka Piroskának László, Terecskel Tibornak és ülés Klárának Rita, Gönczi Lászlónak és Fehér Juliannának László nevű gyermekük született. Halálozás: Virágos Lajos, Nagy Károlyné Sebestyén Anna, Szegi Lajosné Király Terézia, Táborosl István, Vágíalvi Józsefné Bába Etelka, Sárkány István, Víg József, Németh András, Sóber Tünde, Római István, Hódi Mihály, Darabos János, Fehér Kálmánné Czlrák Anna, Lagner Antalné Szabados Eielka, Vígh Sándor meghall. H. KERÜLET Házasság: Nagy Sándor és Domonkos Julianna, Domonkos István és Takács Mária, Erdélyi József és Ancsa-Molnár Mária, Berta László és Ábrahám Mária, Papdl Ferenc és Nagy Mária Rozália, Kormányos Mihály és Terhes Erzsébet, Koezor Mátyás és Szabó Mária, Ónozó Gábor György és Csökő Hilda Zita, Kaposvári Lajos és Kozma Magdolna Piroska, Köss Károly és Virág Gizella, Katkits József és Miklósi Laura házasságot kötöttek. Halálozás: Horváth József, Balogh Jolán, Hegedús Mlhályné Poturnik Kamilla, Törköly István meghalt. Beküldte: Nagy Sándor, Szeged, Délceg n. 21. Szeged felszabadulási ünnepe: október 11. Ez a dátum nagyon nevezetes számomra, talán életem végéig nem felejtem el. Újszegeden, a városi kertészetben dolgoztam a felszabadulás előtti papokban. A németek Makó felől mint a kiöntött ürgék menekültek ... Amikor a hidat felrobbantották, átmenni nem tudtam a munkahelyemre. Otthon maradtam. A város tele volt rémhírekkel, bárkivel beszélt az ember, mindenkitói azt lehetett hallani: meneküljünk, jönnek az oroszok, mindenkit elhajtanak Szibériába. A polgármester rendeletben hirdette: meneküljön mindenki, vagonok állnak rendelkezésre. Akinek lova volt, menni kellett, a levente gyerekeket mind vinni akarták. Nekem is volt egy 17 éves fiam, az is menni akart. Első percekben nekem is az volt a gondolatom, ha a fiamat elviszik, én is vele megyek. A feleségem sírt, mi lesz velünk. Én beszélgettem régi, öreg harcostársammal: mi lesz? Mi len ne? Üsd a németet, ahol csak tudod és hallgass, sehová egy tapodtat se! Elgondolkodtam: igazuk van. Két napig behúzódtunk a szobába, ki se mertünk jönni. Feleségem 12 kacsát tömött és egy 120—130 kiló körüli kis hízócska röfögött az ólban. Aggódtam, hogy ha ideérnek a katonáit, elviszik. Lakásunk kis, alacsony földszintes ház volt, ott tartózkodtam többnyire a térre nyíló ablaknál. Egy délelőtt felfegyverzett két szovjet katona nézett be az ablakon. — Szóidat jeszt? — kérdezték. Nincs, mondom nekik. Megint kérdeztek: — Vino jeszt? Nekem nincs. Hát cigarettám? Egy egész doboz Levente cigarettát nyújtok feléjük. Na. gondoltam magamban, mind elviszik biztosan, de nem így történt. Egyet-egyet kivettek és visszaadták a többit. Lövöldözés itt-ott gyéren hangzott, csak jöttek-jöttek, mintha a föld alól jönnének, elszállásolták magukat, a szomszédunk kertje megtelt kocsikkal, mihozzánk is bejött 20 katona és 2 tiszt: egyik major volt, a másik sztárselityinánt, vagyis őrnagy és főhadnagy. Mondtam a feleségemnek, főzzön vacsorát nekik. Kérdeztem a tisztektől, éhesek-e. esznek-e? — Eszünk — volt a felelet. A feleségem 5 kacsát levágott a katonáknak, nekünk meg a 2 tisztnek egy kacsét. A szovjet katonák olyan hűségesen segítettek krumplit pucolni és főtt a paprikás nekik is. nekünk is. Közben a feleségem a többi kacsát tömte és a szovjet katonák s tisztek nézték, nevették, muszáj kusaty, mondogatták, s mi is nevettük. Mikor kész lett a vacsora, nekem kellett először mindegyikből ennem, azt hiszem a bizalmatlanság miatt. Előzőleg már a disznót elrejtettem a kertbe a paradicsomszár közé, de felesleges volt. Az első este nagyon jól telt el közöttünk, kezdtem örülni, hogy az a sok ostobaság, amit előtte hallottam, nem igaz. A két szovjet tisztnek nagyon tetszhetett a feleségein főztje, mert ezután minden nap kellett nekik főzni, persze együtt ebédeltünk, illetve vacsoráztunk, de mindig nekem kellett az első kostolót megtennem, ök hozták a főznivalót, több kacsát nem engedtek levágni az enyémből. Én boldog voltam, mert hat kacsáért megfizettek becsülettel, dupla árat, bár én nem akartam elfogadni tőlük semmit érte, hisz szivesen adtam, de nem volt tiltakozás, el kellett fogadni, amit adtak, mert nagyon haragudtak a vonakodásért. Egyik napon azután levágtuk a kis hfzócskét is. Két jó markos szovjet katonát adott az őrnagy, akik megperzselték, feldolgozták, engem nem engedtek semmit 6e csinálni. — Papa, te ne robot! — mondták, üljek le. Olyan kolbászt, hurkát készítettek, hogy jó rá emlékezni. Főztek nagyon jó paprikást. Mind a húsz katona és mi heten jól vacsoráztunk akkor este. Hoztak bort is, méghozzá nagyon jó fehér bort, így ezen a disznótoron a jó vacsora mellé még bor ls került az asztalra. A szovjet katonák csináltak az udvaron füstölőt, a kolbászt és a májast felfüstölték, a szalonnát, sonkákat besózták, minden munkát becsülettel elvégeztek, én csak hálával tudok ezért rájuk gondolni, és boldog voltam a felszabadító szovjet katonák közt, felszabadulásunk első napjaiban. Petöfitelep szélén kukoricatábla húzódott, ebbe a kukoricába vagy ötven főnyi magyar katona volt, akik harcoltak a szovjet katonák ellen, be voltak kerítve. Két napig tudták tartani magukat, végre az éhség kl* hajtotta onnan őket. Kijöttek, lerakták fegyverüket, a telep szélén sorakoztatták őket. Mi sajnáltuk ezeket a szerencsétleneket, de nem lehetett hozzájuk közel menni, nem engedték a szovjet katonák. Kértünk engedélyt az őrnagy elvtárstól, hogy adhassunk nekik kenyeret, szalonnát vagy akármit. Meg is engedte. Milyen éhesek voltak! Meg tudtuk azután tőlük, hogy egy részük mórahalml és domaszéki. Kértük azután az őrnagy elvtársat, engedje őket, hadd menjenek haza, de az őrnagy elvtárs nem engedte. Katonák, így nem mehetnek sehová, de ha adunk nekik civilruhát, 6 elengedi. Nosza, megindult a gyűjtés, ki nadrágot, ki kabátot hozott, de mindnek nem tudtunk adni ruhát. így is kit ingben, kabát nélkülj csak kalappal vagy sapkával a fején, mezítláb — el* engedte őket. Mi is örül* tünk, ók ls örültek, menteki haza. Egy hétig tartózkodtak! nálunk, így kezdődött a ml találkozásunk a vöröskatonákkal. I Mikor menni akartak; hoztak két hizott libát. A katonák azt mondták a feleségemnek, süsse meg az útra, mert nekik menni kell Berlinbe. Feleségem meg is sütötte nekik. Szinte sajnáltuk, hogy elmentek. Az őrnagy elvtárs adott egy; írást, amit még ma is őrzök. Dokument — mondta; hogy a városba mehetek, vi* gyem magammal és mutas* sam, serüci se bánt. Búcsú* záskor megöleltük egymást' Mikor elmentek, másnap átmentem Újszegedre a vá; rost kertészetbe, munkahelyemre. Izgatott, hogy d drága sok szép növényt aa üvegházakban senki sem ke* zelte. A Tiszán keresztül csak pontonhídon lehetett közlekedni. Milyen jó volí a dokument, amit az őrnagy elvtárs adott; mikor felmu* tattam, engedtek tovább. Ott találtam Novotny Já-Í nos főkertészt és Gytkó József kapust, így hármad hozzáfogtunk, amit lehetett elvégeztünk rajta, lekezeltük a város tulajdonát képező növényeket. Később egy lovat is kap* tam a szovjet katonáktól* amit kivittem a kertészetbe: Az ottani munkánkhoz nagy segítség volt. Lassan, de biztosan megkezdődött a termelés szabad hazánkban, városunk széppé varázsolása érdekében. Mft janicsárok (93.) — És most éppen egymásra figyeltek? — Igen. S ezt neked kötelességed tudomásul venni. Érted? — Ez parancs? — Nem. Kivánság. — Álljak félre, tűnjek el... — Nagyon emberséges, megértő, szeretetreméltó cselekedet lenne, amiért hidd el, külön nagyon hálás lennék, és az a kép, ami rólad bennem el. új színekkel gazdagodna. — Ez nagyon szép, de természetem ellen való cselekedetet kívánsz. Hat ki az. a hülye férj. aki azt megtenné? Hát ki? Hat az olyan az bolod! Az taplöszívű vagy beteg. Aki azt élvezi, ha más férfi gyulladozik a felesege körül. Hát ilyet te tiszta lócsorda körül nevelkedett embertől, akire tiszta ideológiák csorogtak, ne kívánj. — Nézd. ennek nem sok értelme van. Vannak helyzetek, amikor a tovább éles okos elérese cél jaból -.obb buonjos dolgoknak szabad folyást engedni. — Hogy érted? Miféle továbbiakról beszélsz? — A további nyugalmunkról beszélek. Holnap, akár reggel azzal kezdheted, hogy menjen a fenébe. De hogy énbennem mi marad? Ha viszont magam meggyőződöm, hogy már nem érték, hogy nem vesztettem vele semmik nogv nyertem veled, akkor te győztél. De engedd, hogv meegvóződjem erről. — Hát ennyi év után meg nem vagy meggyőződve? Miféle kancsal meggyőződés kell még ide? "És miért kell ezt nekem kiállni? — Mondtam, amit mondtam. Férjem vagy. tégy belátásod szerint. Magamra maradtam. Joli elfordult, nemsokára elaludt. Én nem tudtam aludni. Minden porclkám lázadt. Féltékeny voltam. A férje volt. De nálunk, az otthoni törvények 6zerint a volt férjnek és a volt feleségnek kerülniük illett egymást. Ezt az egyetlen utat ismertem járhatónak. Azóta sem találkoztam módosító törvénynyel, és íme. itt van, nekem van föladva a lecke. Egy másik fajta törvény. Amely majd megöl. olyan szigorú. Joli úgy érzi. hogy joga van. ta'.ún kötelességnek is tartja, és meg is vallja, hogy furcsa, izgató helyzet, de elvárja, hogy megértő legyek. Hülye helyzet. És miért kell éppen nekem ekkora árakat fizetnem az életemért? Hunyoritást 6em tudok aludni. Hol a dac áll ket lábra bennem, hogy elmegyek, és egy pillanatra sem zavarom ókét, és tegyenek, amit akarnak, hol a kétségbeesés, a beptszkoltság érzése állít a fejem tetejére engem. 'Mert tűzönvízen át, sokszor a saját érdekeim ellen téve őriztem emberi tisztaságomat, tartásomat, akartam az lenni, aki nem cselekszik másképp, mint ahogy szól. és most. beleesek a legnagvobb szenny közé. Mert a.zt hiszem, hogv nem i!" en ideológiákká) élik még a tömegek az életet, hanem azzal, ha kell, ököllel i6 kihajtani az életből mindent, ami kényelmes, divatce, ha kell. mások kárára is. Én figyelembe akarom venni, hogy nem magam vagyok a világon, hanem mások is. Más törvényeket is ismernem kell. nem csupán a magamét másra erőltetnem. Másnak is élnie kell, a másik gondjaival is törődnöm kell. segítenem kell, vagy legalább nagyon meg kell értenem. Jolit is meg kellene értenem. De hót hogy értsem meg. Ha megértem, magam ellen teszek, hiszen nem kedvemre, hanem nagyon is erdekem elleneben engedek. Hg nem értem mes. akkor is magam ellen vétek, mert Joli kételyként érzi majd a tüskét, amit én nem enged* tem kihúzni fájdalmából. De lehet, hogy ez is csak fogódzó. Hát miféle kételyei vannak? Vagy testileg? Nem. ezt nem hiszem. A titokzatos névtelen levelek által bezengett tanárhoz sem test kötötte. Ennyire már ismerem. Nekem meg éppen a pillanatnyi helyzet szúrja a tövist a bőröm alá. Szépen, lassan, de annál jobban fáj, mert sokáig tart. Mondom, nem aludtam egy hunyoritást. Korán keltem, tűzrevalót, vizet, tejet pateroltam a konyhába, míg aludt a ház, azután elmenekültem. A kocsma vonzott kiáramló korhely illatával, ahogy elmentem előtte, de nem mentem be. Azt hittem, úgy vágom bele magam a munkába, ahogy paraszt vágja magát a sancer vizébe. Kidobott az ls. Be sem vett. Cslkófejű clterámhoz nyúltam, az 6em Ízlett. Pedig húrjai első érintésre harmóniában csendültek fel, akár legvidámabb korszakomban. De hogy dallamot verjek ki rajta, ahhoz nem jött meg sehogj" a gusztusom. Talán mert olyan szomorú nótát még nem szerkesztettek kottára, amilyet nekem akkor pöngetnem kellett volna. A nap bekukucskált az ablakomon Kicsit bágyadtan világol, alig sejteti, de látnivaló, hogy őszre hajlik az idő. A nap is szomorú És a nag<r ter fáj is fáradt-szomorúak. Dolgoznom kellene Halaszthatatlan lépéseket kellene tennem, két nap múlva kezdődik az Iskola. Csüngök az ablakban. Lehet kilenc óra. Nem lényeges. Semmit sem tartok lényegesnek. Csak kapaszkodok valamibe. Munkátlanul bámulok ki. A tér él. Az emberek dolguk után járnak. Tud iák, mit kell tenni. Jó a dolgát tudó embernek. Mindegy. mi a dolga. Utcát söpör, várost igazgat, hullát füröszt, csak hátországa, az otthona, a betevő napi nyugodalma meglegyen. E nélkül ganéjkupacot cr az élet. Alólem meg kidöglik a ló. Lerogy. (Folytatjuk.)