Délmagyarország, 1969. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-17 / 190. szám

Meghalt Dudás István elvtárs R&vid szenvedés után, augusztus 16-án, 68 éves ko­rában meghalt Dudás István elvtárs, a Szocialista Ha­záért Érdemrend tulajdono­sa. 1932-től tagja a párt­nak. A felszabadulás után Kiskundorozsmán bekapcso­lódott a pártmunkába. Részt vett a népi rendőrség meg­szervezésében. Az elsők kö­zött jelentkezett az 1956-os ellenforradalom leverése után a karhatalomba. Mint munkásőr is becsülettel tel­jesítette kötelezettségét. Megkapta a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet, a Tanácsköztársaság Emlék­érmet, a Munkásőr Szolgá­latért Emlékérmet Elvtár­sai, barátai búcsúznak a volt vöröskatonától, a kom­munista párt odaadó har­cosától. Élete, munkásmoz­galmi tevékenysége nem merülhet feledésbe. Dudás István elvtárs te­metése augusztus 18-án, délután 4 órakor lesz a kiskundorozsmai temető­ben. Az MSZMP szegedi járási és dorozsmai községi bizottsága Szegediek sikere az orosházi fájkiállífáson Nagydíjat kapott a kisórletl Intézőt és a taéemezgyár Orosháza újjászerveződésé- A Kísérleti Intézetnek a nek 225. évfordulója alkal- termőtájhoz szorosan igazodó mából Békés és Csongrád kutatómunkáját, a növény­megye mezőgazdasági termé- nemesítésben kiemelkedő te­keinek nagyszabású kiállítá- vékenységét jutalmazta a sát rendezték meg a jubiláló zsűri, a Szegedi Falemezgyár városban, mint erről hírt ad- pedig bútorlapból, fűrészáru­tunk. bői, lemezből készült termé­A kiállítás számot ad a két keiért kapta Orosháza nagy­megye mezőgazdaságának ör- díját. Recseg a hútor-„front vendetes fejlődéséről, de új­donságaival jelzi a további fejlődés várható irányát is. Rendezésével, szervezettségé­vel szemléletesen mutatja a két megye termeivényeinek az ország élelmiszerellátásá­ban játszott és egyre növek­vő szerepét is. Termékeivel részt vesz a kiállításon az élelmiszeripar, a fa- és me­zőgazdasági gépgyártó ipar számos üzeme is. A reprezentatív táj kiállítá­son a Csongrád megyei és szegedi kiállítók közül Oros­háza nagydíját nyerte el be­mutatott cikkeivel a makói Lenin Tsz (fejlett hagyma­kultúrájáért) a Dél-Alföldi Mezőgazdasági Kísérleti In­tézet és a Szegedi Falemez­gyár. A tájkiállítás programjá­ban számos előadás között ott találjuk a Kísérleti Inté­zet kutatóit, tudományos munkatársait is. Recseg a bútor, mert csak ! összeütötték, de nem eny­vezték meg az eresztékeket, mert súrlódik a rosszul föl­függesztett ajtó, mert lötyög­nek a csiszolatlanul helyükre tett széklábak, s így tovább. Recseg azonban maga a bú­torpiac is, ahogy erről la­punkban már írtunk. Recseg, mert szenved a kínálat-ke­reslet rossz illeszkedésétől, a csiszolatlan kapcsolatoktól az ipar és a kereskedelem kö­zött, mindazoktól a nehézsé­gektől, melyek egyrésze ob­jektívnak, rövid úton nem megszüntethetőnek ítélhető, más része azonban jobb szer­vezéssel, becsületesebb mun­kával fölszámolható lenne. Évről évre gyors iramban PIAC Sok a dinnye Alig változó árai A tegnapi szegedi piacon után a paprika ára lassan a kereslet-kínálat mérlege néhány terményfélénél a ve­vő javára billent Különösen őszibarackból és görögdiny­nyéből hoztak a termelők nagy mennyiséget, ezeknek valamelyest csökkent is az áruk. Baromfit is bőven ta­esik, de még így is 4 forin­ton felül van. Aru: Zöldbab, kg Zöldborsó, kg Kelkáposzta, kg Vöröshagyma, kg Fokhagyma, kg Burgonya, kg láltunk, de az ára a múlt uborka, kg hetihez képest alig változott, Paprika, kg a tojásért viszont emelkedett ^oTó*?* 1,80-at is elkértek darabjá- G6rögdta7y7kg ért. Hiába alkudoztak a há- sárgadinnye, kg ziasszonyok, nem engedtek szaio, kg sem a csirke, sem a kacsa árából, s így hiába bizony­gatták, hogy kukoricán ne­velkedtek, nem adták meg érte a 29—30 forintot A szőlő továbbra is 6—10 fo­rintba került Őszibarack, kg Sárgabarack, kg Körte, kg Alma, kg Ringló, kg Szilva, kg Tojás, db Csirke, kg Tyúk, kg a paradicsom Kacsa, párja Arak (-tói, -lg) 2,00— 1,00 9,00—10,00 2,00— 2,50 2,00— 3,00 21,00—25,00 3,50— 4,00 2,00— 4,00 4,00— 4,50 2,00— 2,50 2,00— 2,50 1,50— 2,00 2,00— 2,50 6,00—10,00 3,00— 5,00 2,00— 4,00 2,00— 6,00 2,00— 5,00 3,00— 4,50 2,00— 3,50 1,30— 1,80 28,00—30,00 24,00—25,00 80,00—90,00 Képernyő Legenda a páncélvonatról Furcsa paradoxon, a Le­genda a páncélvonatról nem legenda, az a bizonyos valószínűtlen felhangrend­szer, a csak — parttalan — fantáziával követhetőség hi­ányzik belőle a legendához. A valószerű és ideális, a reális és illuzórikus tudato­san torzított arányai nin­csenek itt, melyek egy cso­daszarvas-legendában vagy az Odysseiá-ban fellelhe­tők. Dózsa Györgyöt idézi a film, Dózsa sorsára jut főhőse is, de ki nevezhet­né legendának a tüzes tró­nuson elégetett parasztvezér heroizmusát, legfeljebb a tüzes trónus fogalmához nő­het legenda. Képletes ér­telmet kap tehát Örsi Fe­renc péntek este bemutatott tévéjátéka, valósági ele­mekből összerakott, sajnos­elhihető történetét példának szánja azokról az emberék­ről, akiket örökre megper­zselt a forradalom eszmé­je, s akiknek becsülete, em­bersége ettől válik hősivé a nehéz pillanatokban. A tévéfilm arról szől, hogy a tanácskormány bu­kása utáni napon egy pán­célvonat parancsnoka (Nagy Attila) miként oldja meg a harcolva visszavonulás és a fegyverletétel véges di­lemmáját Két parancs ér­vényes egyszerre, a tanács­kormányé, mely visszavo­natlan, és az új hatalomé, tehát a fehérterroré, mely­nek személyazonosságára lépten-nyomon rá kell éb­rednie a parancsnoknak. A két utasítás mellett fl hu­mánum látszik elhatározó jellegűnek, kínál választást a kettő között: az emberek­katonák, hivatásosak és ci­vilek megmentése. A pa­rancsnok minden bátorsága, ragyogó emberi tulajdonsá­gai ellenére sem képes meg­oldani küldetését, mert az ellenfeleiben (akiket hatá­rozottan fel sem ismer) is feltételezi az övéhez hasonló humánumot. Nagy egyéni­ségek, tragikus történelmi figurák sajátja ez a maga­tartás, a görög és római his­tória számos hasonlót tart számon. Ennyiben legenda­szerű Örsi Ferenc tévéjáté­ka: a megcsúfolt emberség legendája. S annyiban al­kalomszerű, hogy az em­berség itt végeredményben a szocializmusért vállal mártíromságot — 50 esz­tendővel 1969. augusztusa előtt. Zsurzs• ,Eva rendezé­se nem visz a történetbe mitikus töltést, a záróakkor­doknál viszont olyan érzé­sünk támadt, mintha „csi­nálva" akarna mégis illúzió­kat kelteni, mégis legendát költeni a tovarobogó páncél­vonatról. A végig követke­zetesen vezetett esemény­vonalnak sem vált javára az utolsó filmkockák balla­disztikus tömörítése. A né­ző alaposan gondolkodhat, találgathat tetszése sze­rint, hogyan is foglaltak el a páncélvonatot, fegyverez­ték le legénységét N. I, Dél-amerikai fiúkkal ta­lálkoztam, és velük töltöttem egy hetet Moszkva környé­kén. Egy erdőben vakációz­tunk közösen. Nemzeti hova­tartozásukat nem írom le, mert ez számukra veszélyes lehet. Hárman voltak egy testvérek, különböző, szovjet, egyetemeken tanuló fiatalok. s majd ha végeznek, elmen­nek haza, hogy nyomorúsá­gos népüket elesett nemze­tüket segítsék. A fiúk más­más pályát választottak: or­vos, mérnök, diplomata lesz belőlük. A csöndes estében legszí­vesebben saját hazájuk sor­sáról, jövőjéről beszélgettek velünk. Spanyol anyanyel­vűek, de jól beszélik az oroszt és az angolt. Kimon­dottan szép fiatalemberek, csokoládébarnák és finom lelkűek. Déli tüzességük nem a bikaviadalok iránt érzé­keny és lobbanékony, hanem a forradalom iránt. Hazá­jukban is győz majd a nép, és fölépítik ott is a szocia­lizmust. Nem valószínű, hogy gerillaharcok útján, és nem is Che Guevara tanácsai sze­rint, hanem a marxista osz­tályharc elmélete alapján, hazájuk viszonyainak isme­retében. Komolyan és meg­fontoltan, felelősen mondják el véleményüket. Eduarclo a legidősebb kö­zöttük, és ő is beszélt a leg­többet. Fiatal fiúktól — alig múlt húsz esztendős az idő­sebb — még nem hallottam ennyire megfontolt, megter­vezett egyéni jövőt, amely minden mozzanatában a szo­Ecluardó emelkedett a bútorvásárlás 1960-ban 1960 millió forintért vásároltak hazánkban bútort, 1965-ben 2499 millió forintért. Tavaly már 3,2 milliárd fo­rint értékű bútor talált gaz­dára, s számítások szerint 1970-re a vásárlás újabb há­romszázmilliós növekedéssel. 3,5 milliárd forintra rúg majd. Becslések szerint 1975­ben 4,8 milliárd, 1980-ban e,6, míg 1985-ben kilencmilliárd forint lesz a vásárlások össz­értéke a bútorpiacon. Leg­alábbbis az igények ennek megfelelő dinamikával fej­lődnek. Ami a termelési oldalt il­leti, tény, hogy a kereslet hosszú évek óta meghaladja a kínálatot. A növekedés gyors volt, s ma is az. A bú­toripar üzemeinek nagy része ugyanakkor korszerűtlen, épületeivel felszereléseivel nem ad módqt a gyáripar­szerű termelésre. A munka jellemzője a legtöbb helyen ma is a kézzel; a nem moto­rikus eszközökkel végzett te­vékenység. Jól jellemzi a helyzetet a bútorgyártás ka­pacitásmegoszlása. A köny­nyűipar minisztériumi válla­latai mindössze 36,1 százalék­kal részesednek a teljes ter­melésből. A tanácsi vállala­tok a bútortermelés 21, más minisztériumok vállalatai 6,5, s a kisipari szövetkezetek 36,4 százalékát adják. A megoszlás szemlélteti: szerkezetében, anyagi, tech­nikai bázisában a bútoripart a kisipari szövetkezetek jel­lemzik, hiszen övék a legna­gyobb részesedés. Az állami vállalatok ugyan összesen a termelés 63,6 százalékát ad­ják, de az üzemek jórésze — különösen a tanácsi vállala­toknál — nélkülözi a modern gépeket, a panelből épített bútorokhoz szükséges beren­dezéseket stb. A korszerűtlen termelési mód a szűkös kapacitás csak nagy anyagi ráfordítással szüntethető meg, s hosszú­távon ez, valamint az import növelése kínálja a megoldást. Rövidebb távra azonban kí­nálkozik jónéhány olyan fel­adat, melyek megvalósítása enyhítené a bútorpiac fe­szültségeit, csökkentené a „recsegés" forrásait. Az üz­letekben például sok olyan vevő megfordul, aki az adott kínálatot nem kifogásolja, csupán a — méreteket! A la­kás- és bútortervezők között ma még alig van kapcsolat, a kisméretű szobák berende­zése éppen ezért nehezen old­ható meg. Igen hamar mér­séklődnék az ún. potenciális kereslet, ha végre létrejönne ez a kapcsolat a két szakma között, s ha a sokat hangoz­tatott kívánalom végre a gyakorlatban öltene testet: miszerint több, darabonként vásárolható bútort gyártson az ipar. A meglevő kapacitások nem ésszerű hasznosítására mutat az is, hogy sok divat­jamúlt, nehezen eladható bú­tor. Ugyanakkor a keresett tí­pusokból soha nincs elég. Á meglevő kapacitások, s az adott anyagok ésszerűbb — korszerűbb — fölhasználása, a termékösszetétel gyorsabb változtatása olyan feladat, amelyből nemcsak a vállala­tokra, de az irányító szerve­zetekre is sokféle teendő há­rul, ám a szükségeshez mér­ten jóval kisebb a ma tapasz­talható aktivitás és kezdeme­nyezés az érintetteknél. K. S. Szeged szobrai cialista világ eljöveteléhez kötődik. Ha elvégzi tanulmá­nyait, hazamegy és éli apja forradalmár életét. Vállalja a börtönt, üldözést, és meggyőződése, hogy közre­működőén éri meg hazája felszabadulását. Megszűnik majd akkor a rettenetes nyo­mor, s az elmaradottság és tudatlanság, amelyben most a hatéves gyerek részegre issza magát rozspálinkából és ez egészen természetes. Külön harcba kerül, hogy a feneketlen nyomor poklá­ban kommunista, forradal­már családok megóvják gye­rekeiket a testet-lelket pusz­tító alkoholizmustól és niko­tintól (mert a hatéves gye­rek már pipázik) és megta­nulják az írást, olvasást. Sok kommunista, haladó ember társadalmi munká­ban tanítja, az élet megvál­toztatására készíti fel lelki­leg a benszülöttek gyerekeit, mert ezek nem jutnak el rendes iskolába. S azután? Eljuttatni őket valahová — persze elsősorba a Szovjet­unióba —, hogy ott szelle­mi szakmát tanulhassanak. Ez a jóképű, müveit, okos és szép fiú életét arra tette fel, hogy műveltségét és farradalmi szellemét haza viszi. Nem akar elmenni a nyomorban szenvedő hazá­ból. Arra készült, hogy visz­szamenjen oda és segítsen kiemelni elesettségéből, kí­nos sorsából saját nemzetét. De először szükséges elza­varni onnan is a burzsoázi­át. Romantikus áhítat mun­kál a szavaiban, és olyan erős, szent hevület fűti, hogy lenyűgöz engem és a kör­nyezetemben levő magyaro­kat. Távol áll tőlem hátsó gondolat, tisztátalan élet­érzés. Ezért nem tudom elfe­lejteni Eduárdot, s hirtelen az fordul meg a fejemben, hogy Ságvári Endre is ilyen lehetett. A szovjet emberről és ar­ról az országról olyan tiszte­lettudóan, áhítattal szólt, hogy valamennyien megaláz­kodtunk a meggyőződés és igazságérzet előtt. Hazájá­ban vergődő, dologtalan, pá­linkagőzös elbutulás várna rá, és van egy ország, ahol tanulhat, felemelkedhet és hasznos emberré válhat... így lesz Eduárdéból, a dél­amerikai forradalmár gyere­kéből értelmiség és — kitű­nő forradalmár. Kitárulkozott a fiú és va­lamilyen spanyol nyelvű ál­dást mondhatott el, mert nem értettem, de átszelle­mült tekintetéből valami ilyesmire következtettem. Hiszen ők most hárman van­nak itt, de sok-sok tízezren és talán még többen is Af­rikából és Ázsiából, Dél­Amerikából és máshonnan: a jövő szellemét, és az eh­hez szükséges korszerű szak­mát tanulják. Eduardó már jól érti, hogy a világ mozgását befolyásoló szellem nagy laboratóriuma a Szovjetunióban van. A szovjet munkás és paraszt milliárdokat áldoz és szíve­sen teszi, hogy megtanítsa a világ négy tájáról mindazo­kat, akik oda jutnak. Meg tanítja arra, hogy a jövő a kommunizmusé, de ezt min­denütt a vállalkozó és értő népnek kell megteremtenie. Ehhez pedig szellemre, kép­zettségre, művelt vezetőkre, értelmiségi szakemberekre van szükség. Ott, a világfor­radalmárok erre készülnek; tudják magukról, hogy a kö­vetkező évtizedeket nekik szabja a történelem és ők írják a történelmet. Amerika, Anglia, és Fran­ciaország egyetemein is ez­rével tanulnak dél-amerikai­ak, afrikaiak és ázsiaiak. Ott is a jövőre készülnek. Egészen biztos, hogy más indíttatásból és anyagi bá­zisról érkeznek oda sokan, mert egy rogyadozó élet­rend tartó és újrateremtő egyedeit küldik onnan majd vissza munkára. Eduardo már pontosan tudja ezt is. Elmondta, hogy nagyon nehéz küzdelemben valósul meg majd az új ha­zájában hiszen élet-halál harc folyik azért, hogy mi­lyen legyen a kép a Földnek, most vajúdó kontinensein. Gaál András Mikó Imre (1805—1867) (27.) A Kolozsvári Erdélyi Múzeum alapítóját, a neves történetírót többablakos mészkődombormű idézi fel a sze­gedi panteon látogatói eött. A neobarokk stílusban készült alkotás Lőte Eva munkája. VASÁRNAP, 1969. AUGUSZTUS 17. 7Mh t

Next

/
Oldalképek
Tartalom