Délmagyarország, 1969. július (59. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-23 / 168. szám

SPORT Küzdelem a kupáért Ma két MNK-mérkőzést játszanak Fiatalok a szorítóban A magyar ifjúsági ökölví­vó-válogatott két mérkőzést vív Románia legtehetsége­sebb fiataljaival. Július 25­én, pénteken Debrecenben, vasárnap pedig Berettyóúj­falun méri össze erejét hiva­talos mérkőzésen a két ifjú­sági válogatott. A magyar csapatban több vidéki tehetség is helyet kap. Előreláthatólag fele-fele arányban lesznek majd fő­városiak és vidékiek a válo­gatottban. A közeljövőben több vidé­ki városban kerül sor nem­zetközi ökölvívó-eseményre. Július 30 és augusztus 2 kö­zött Keszthelyen rendezik meg a nemzetközi Balaton­bajnokságot. Augusztus kö­zepén Egerben bonyolítják le a hagyományos Dobó István­emlékversenyt, külföldiek részvételével. Labdarúgásban tulajdon­képpen még nyári pihenő van, bár a vasárnap játszott Rába ETO—Csepel SC MNK­mérkőzés már az őszi idény kezdetét jelentette. (A Győr­ben játszott összecsapás 1:1 arányban döntetlenül végző­dött, s így a szabályok ér­telmében. mint vedég, a Cse­pel jutott tovább, mert a két csapat azonos osztályú.) Ma, szerdán újabb két kupatalálkozóra kerül sor. és ennek során az Újpesti Dó­zsa a Dunaújvárost, a Cse­pel pedig a Pécsi Dózsát fogadja. Az újpestiek és a dunaújvárosiak a legjobb nyolc közé jutásért küzde­nek, míg a Csepel és a Pécs közül az egyik már bejut a legjobb négy közé. Az MNK nyolcas döntőjé­nek mezőnye lassan kiala­kul. A párosítás a következő: Csepel—Pécs (ma játsszák Csepelen). Szombathelyi Ha­ladás—MTK (Szombathe­lyen). Ózdi Kohász—Bp. Honvéd (mint NB I B-s az Ózd a pályaválasztó), Volán Újpesti Dózsa, vagy Duna­újváros (Rákoscsabán lesz mert a Volán NB II-es csa­pat). Az utóbbi három talál­kozóra vasárnap, július 27-én kerül sor. Az elődöntő sorsolását jú­lius 28-án ejti meg az MLSZ. Annak során július 30-án (szerdán) a négy csapat a döntőbe jutásért játszik, majd azután már csak egy mérkőzés lesz. mégpedig a döntő: augusztus 20-án a Népstadionban. Az NDK-ba utazik a SZEOL A SZEOL NB I B-s labda- játékosok, akik a tavaszi miatt pedig Mészár. Bekerült rugó-csapata — mint már idény bajnoki mérkőzéseinek a keretbe Korányi. Naw. Za­jeleztük — az őszi bajnoki többségén játszottak és né- dori. Vörös. Székely, vala­idényre való felkészülése so- hány fiatalt is számításba mint az ifjúsági csapatból rán. csütörtökön egyhetes vett az edző. A 18-as keret- Kozma II. és Ladányi, vendégszereplésre utazik a bői a tavaszi idény tapasz- Az egyetemi felvételek so­Német Demokratikus Köz- talatai alapján — mint Su- rán két tehetséges fiatal lab­társaságba. A tavasz folva- bits Lajos edző közölte — a darúgó az egyesülethez ke­mán a Motor Zwickau járt tartalékcsapathoz került Ti- rült, akiknek igazolása most hazánkban a SZEOL vendé- hányi. Tanács, Tamon és van folyamatban, geként. és a látogatást most Rajosányi, fogyolmi okok H. Gy. viszonozzák a szegediek. Két Lovasok az ünnepi hetek díjáért r Txiirn TJ Kitűnően sikerült a szegedi jobbnak a második Mezőhe­. _ Z c:iil':,5 v Jl íf' L. ünnepi hetek első sportren- gyesi MEDOSZ és a harma­lltrrv lÁCTAIl vaww f vLI i,,*,?!) dezvénye. a szombati és va- dik helyen végzett Szeged— Uira Keszen y°rt)S KoSZ°- Augusztus -*_„-.,= nr„ienR Invflfivpr- gánHnrfalua elAtt A hrnnz­Kedves emlékekkel távoztok Tegnap reggel elbúcsúztak gadtak. Örülök, hogy a kő­szegedtől a maratoni futók zönségnek is tetszett a szín­útnak indultak hazájuk, vonalas verseny ... munkahelyük felé. A búcsú­zás perceiben még volt alkal­munk néhány versenyzővel beszélgetni s megtudni, mi­lyen emiékkel tévoznak vá­rosunkból. Tóth Gyulának, az ötszörös szegedi maratoni győztes mondataiból látszott, hogy megszerette a szegedi embe­reket. Melegen emlékezett meg arról, hogy az egész úton mily nagy szeretettel fogadták és biztatták a rajt­tól a célig. Így búcsúzott el tőlünk: — Jövőre is eljövök és akkor is szeretnék nagyon jól szerepelni. mérkőzést játszik a csanat az NDK-ban. Az egyik ellenfél a Motor Zwickau csapata lesz. a másik találkozó ellen­fele még bizonytalan. A kö­vetkező 15 iátékos utazik: Gilicze. Nagv. Várhelyi III.. Molnár. Magvar. Kővári. Az 52 férfi és 31 női ver­senyzőből álló amerikai at­létaválogatott útrakész a jú­lius 29, 30-i stuttgarti Euró­pa—Amerika kontinens via­dalra. Ezt követően a tenge­rentúli együttes augusztus 5-én és 6-án Augsburgban is pályára lép az NSZK ellen. o nn , _ e sárnapi országos lovasver- Sándorfalva előtt. A bronz­gedre (Dávid a napokban Seny" Tizennégv szakosztály érmet nyert csapatban Han­ÍL ° " vett részt a kétnapos küzde- tos Adám (Szomjassal), Han­rt lemben- tos József (Rikoltóval) és if j. a csapattal.) Az ünnepl hetek nagydf. Laurinyecz Mihály (Bíbor­Itt említjük meg, hogy az jáért az ifjúsági lovasok küz- ral) szerepelt, őszi idényre való felkészülés döttek, a csapatverseny sza- Az egyéni számokban min­.„.<„ ~ cvvnr in bályai szerint. Mind a 14 deniitt 45—50 induló akadt. ,f , " . egyesület indult. Végered- A díjugratásban a Kiskun­tében változások történték, ményben a Hódmezővásár- halasi Határőr Dózsa lova­Bekerültek a keretbe azok a helyi MEDOSZ bizonyult leg- sai bizonyultak a legered­ményesebbeknek. A sándor­falviak közül Csicsely János harmadik, ifj. Váczi József ötödik lett. A legfiatalabbak, az úttörők is nyeregbeszáll­tak. Ott Hantos Adám Szom­jas nevű lován harmadik he­lyet szerzett. A magasugra­tásban (prüassanse) a kis­kunhalasi Keszthelyi Gábor győzött Cinzano n. 1. 165 cm­rel, második lett ifi. Váczi József Röszke nevű lován. Vidéki evezősbajnokság Ismail Akcay török versenyző. Tóth Gyula nagy riválisa így nyilatko­zott: — Szép város Szeged, so­ha nem fogom elfelejteni. Sajnos, nem versenyeztem úgy. ahogy szerettem volna Fáradt lettem és nem tudtam a 35. kilométer után Tóth Gyulára „vigyázni". Kitűnő ellenfelemnek rengeteg erőt adott a hazai közönség biz­tatása. Szeretnék azonban „visszavágni". Erre rövidesen mód is lesz. Szeptember 22­én Athénben találkozunk. Különben nagyon jó volt a rendezés. Az emberek min­denütt nagy szeretettel fo­Martin Rutsch az NSZK-ból érkezett s 2:33:41.8-as idejével tizedik­nek futott a célba. örülök, hogy részt ve­hettem a versenyen — mondta búcsúzóul. Nem hit­tem. hogy ilyen jó futógár­dája van a magyaroknak. Ügy látom, nagyon szeretik a sportot. Ebben az erős me­zőnyben megtisztelő volt szá­momra a tizedik hely. A 31 éves sportember kü­lönben Düsseldorfban keres­kedő, most lesz nemsokára az esküvője. Jövőre is sze­retne indulni a maratoni versenyen Szegeden. az NSZK színeibetL Reméljük a felesége ls "„engedélyzi". hogy ismét városunkba láto­gasson. Öt megyéből A győztes szegedi fehiOrt női vldékbajnok kormányos négves taSjal (balról jobbra): Sándorné, Kiss Jutka, Barna Katalin és Tr'schler Anna Bischof Szolnokon a vidéki evezős­bajnokságon kilenc egyesület 209 versenyzője indult. Mint­egy ezer néző előtt, ideális időben zajlottak le a verse­nyek. A SZEOL versenyzői becsülettel helytálltak és négy vidéki bajnokságot sze­reztek. Eredményeik: Felnőtt női egypárevezős: 1. Kiss Judit. Felnőtt női kormányos négyes: 1. SZEOL (Kiss, Bischofné, Tricshler, Barna, kormányos: Varga). "ŰSAKK Ifjúsági I. kcs. egypárevezős: 1. Szekeres Katalin. Ifjúsági női II. kcs. egypárevezős: 1. Somogyi Zsuzsa. Felnőtt fér­fi kormányosnégyes: 2. SZE­OL (Kígyó, Remes, Sebesvá­ri, Dudás, kormányos: Va­nyorek). Serdülő fiú egypár­evezős: 2. Gémes Sándor. öt megye tíz szakosztályá­nak legjobb versenyzői küz­döttek az újszegedi verseny­uszodában a bajnoki címért és a jó helyezésekért. Részt vettek a küzdelemben a fran­cia munkás szakszervezet, az FSGT sportküldöttségének tagjai is. A vendégsportolók több számban értek el jó eredményeket, többek között Moreau a 200 m-es vegyes­úszásban FSGT-csúcsot úszott. A kiváló úszókkal ren­delkező Szolnoki Dózsa mel­lett a SZEOL versenyzői kö­Az amszterdami nemzetközi versenyeken kél magyar sakko­zó szereplését kisérjük figye­lemmel. A nagymester-verseny mezőnye igen erős. Stejn, Vaszjukov és Liberzon szovjet nagymesterek, Ivkov Jugoszláv, Byrne ameri­kai, Gheorgtu romén, Darga nyugatnémet, Kavalek csehszlo­vák és Donner holland nagy­mesterek Ismét komoly erőpró­ba elé állítják Portisch Lajos nagymestert. Portlseh nagyszerű­en kezdeti s valószínűleg közte és a szovjet nagymesterek kö­zött dől majd el az első hely sorsa. A mesterek csoportjában a fiatal Csom sorra veri ellenfe­lelt s komoly esélye van a nem­zetközi mesteri cím megszerzé­sére. ' A zalaegerszegi Asztalos La­jos emlékversenyen nagy meg­lepetésre A kubni Cobn mester vezet. A mngynrok közül eddig Bilek nagymester szerepelt a legeredményesebben, de több ló játszmát látszott a két zo éven aluli mesterünk ls, Rlbli és Vadász. Fzen a versenyen Ját­szik Portisch Ferenc, a nagy­mester öccse, aki nemzetközi versenyen Is szeretné bebizo­nyítani képességeit. * A kecskeméti vegyes mester­verseny befejeződölt. A versenv végeredménye: 1. Radnóti 10.5, !> Kőberl 10 5. 3. Meleehegyel 10,5. 4 dr. non o. s. Tóth B. n. 6 Székely 7.5. 7. Tábor 0.5, 8. Csala 6. 9. Virág 8, 10. Bora Tot (Belgrád) 4.5. 11. Körösi I. 4, 12. Körösi II. 3.5. 13. Soós 3, 14. Törtell 1.5 ponttal. Az azo­nos pontszámot elértek között pontértékeléssel döntötték el a sorrendet. S=0=R=0=K=B=A=N ""'í Wi R fü m m&m • ^ r . .'Í V' • .ím £ * úé f! H mfl trfy ' f mJt ff? Világos: Kf2, Vb4, Bd7. Fbl (0. Sötét: Ke5, Fd5 (2). Világos indul s a második lé­pésben mattot ad! (W. Speck­mann feladványa.) A múlt heti feladvány megol­dása: 1. Be8! • A Népköztársaság Kupa í. for­dulóján az SZVSE a budapesti MOM ellen 7:5 arányban győ­zött. A szegedi csapat nyert pontjait Széles, Ott, Papp, Hol­lósy. Vámosi és Dlamant sze­rezték. 8 DÉLMAGVARORSZÁG SZERDA, 1969. JÚLIUS 23. Ma. szerdán nemzetközi labdarúgó-mérkőzés lesz Sze­geden a SZEOL és az NDK­beli Erfurt csapata között a Tisza-parti stadionban, dél­után 5 órai kezdettel. A CSÉB-tagok igazolványuk fel­mutatása mellett díjtalanul tekinthetik meg a mérkőzést. * A Ferencváros labdarúgó­csapata ma. szerdán Kana­dába utazik. A zöld-fehérek három mérkőzést játszanak a tengeren túl. A Vasas Auszt­riában vendégszerepel, ahol ma lesz az első túramérkő­zése Linzben. * Szegeden holnap, csütörtö­kön I.. II. és III. osztályú minősítő tekeversenyek kez­dődnek. Az első nanon a Postás- és a ruhagyári pá­lyán fél 4 órakor kezdenek. A versenyt pénteken a Pos­tás-pályán délután 4 órai kezdettel folytatják, majd szombaton a ruhagyári pá­lyán lesz az utolsó verseny­nap. Akkor 3 órakor dob az első négy tekéző. * A Szegedi Spartacus súly­emelő szakosztályában. Ápri­lis 4. útja 49. szám alatt hét­főtől péntekig minden dél­után 5 órától jelentkezhet­nek olyan 12 éves és annál idősebb fiatalok, akik edzés­re akarnak járni. * Az amszterdami nemzetkö­zi sakk versenyen lejátszották a 6. fordulót. A nagymeste­rek csoportjában a kitűnően szereplő Portisch játszmája a holland Hartoch ellen füg­gőben maradt. Portisch en­nek ellenére továbbra is tart­ja vezető pozícióját. Az él­csoport: Portisch 4 pont (1), Liberzon. Vaszjukov 4—4 pont. A mesterek csoportjá­ban a 6. fordulóban az élen a magyar Csom és a jugo­szláv Osztojics áll 4—4 (1—1) ponttal. * Az idei Tour de Francé ke­rékpáros körversenyt a nagy esélyes belga Eddy Mreckx nyerte 47:38:4 órás időered­ménnyel. Merckx-t Brüsszel­ben hatalmas ünneplésben részesítették. zül Perényi. Kárpáti és Gye­nes II. értek el jó helyezé­seket, de értékes a SZEOL 4x100 m-es férfi vegyesvál­tójának első helyezése is. A férfiversenyzők eredményei: 200 m pillangó: 1. Bánky (Szolnoki Dózsa) 2.29.8. 100 m gyors: 1. Varga (Szolnoki Dózsa) 59.9. Versenyen kí­vül: Moreau 1.00. 100 m mell: 1. Nyári (Szentes) 1.15.8, 2. Kárpáti (SZEOL) 1.17.2. 100 m hát: 1. Perényi (SZEOL) 1.10.6, 2. Fehér (Szolnoki D.) 1.11.4, 4. Gye­nes II. (SZEOL) 1.14.2, 5. Horváth (SZEOL) 1.14.6. Ver­senyen kívül: Le Moueq 1.07.1. 400 m gyors: 1. Varga (Szolnoki D.) 4.55.5. 400 m vegyes: 1. Bánky 5.20.2. 200 m gyors: 1. Varga 2.16.4. 100 m pillangó: 1. Perényi (SZE­OL) 1.04.8, 2. Sípos (Szen­tes) 1.08.2. Versenyen kívül: Brillant (FSGT) 1.05. 200 m mell: 1. Rozgonyi (Kecske­mét) 2.49.2, 2. Nyári (Szen­tes) 2.50.4, 3. Kárpáti (SZE­OL) 2.53. 200 m hát: 1. Fe­hér (Szolnoki D.) 2.35.9. 3. Gyenes II. 2.41.4, 4. Horváth 2.42.5. 200 m vegyes: 1. Bán­ky 2.31.5. 2. Sípos 2.36.8, 3. Petrezselyem (Szolnoki D.) 2.41.5. Versenyen kívül: Moreau 2.26.5. (Üj FSGT­csúcs.) 4x100 m-es vegyesváltó: 1. SZEOL (Gyenes II.. Kárpáti, Perényi, Fenyvesi) 4.41.2. 4x100 m-es gyorsváltó: 1. Szolnoki Dózsa 4.13.6, 2. SZEOL 4.24.2. A női számok eredménye­it holnapi számunkban kö­zöljük. ValeriJ Golerov szovjet versenyző már má­sodszor vett részt a maratoni versenyen. Akkor a harma­dik. most a hatodik helyen végzett — Szívesen jöttem el má­sodszor is. Sőt, ha hívnak, a következő évben is. Három év alatt sokat fejlődött a város. Jól esett az a baráti fogadtatás, ahogy bántak ve­lünk Szegeden. Mindig szí­vesen gondolok vissza az itt eltöltött napokra, bár sze­rettem volna jobb eredményt elérni... Lehetőség nyílott arra is. hogy testvérvárosunk, Odesz­sza sportolóival is beszélges­sünk. Kazakovszkij Valen­tinov, az odesszai csapat kí­sérője a következőket mond­ta: — Mi voltunk az első sportdelegáció OdesszábóL Azért jöttünk, hogy ápoljuk a két váras közötti sportba­rátságot és a sportkapcsola­tokat továbbfejlesszük. Re­mélem. nemsokára a mi vá­rosunkban is találkozunk szegedi sportolókkal. Szeret­nénk még szorosabbá fűzni a szálakat s különféle sport­ágakban vetélkedőket ren­dezni. A maratoni verseny különben tanulságos volt számunkra. Szeretnénk ezt a szép sportot Odesszában is magasabb színvonalra emel­ni ... DÉLMAGYARORSZÁG - A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapla. - Főszerkesztő: F. Nagy István. - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanács­köztársaság útja 10.. telefon: 13-535. 13-003 - Felelős kiadót Kovács László. - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u 28. (Index: 29 053). — Előfizetési dU egy hónapra 80 toriul

Next

/
Oldalképek
Tartalom