Délmagyarország, 1969. július (59. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-01 / 149. szám
HOL? l'IIMrH & szabálytalanság ára az utakon Szabálytalanul előzött tehergépkocsit vezetve Szeged és Algvő között Molnár Sándor Hódmezővásárhely, Jókai utca 80. 6zám alatti lakos. Hogy egy másik' teherkocsival az összeütközést elkerülje, gépjárművét erősen jobbra kormányozta, majd az árokba borult. A teherkocsin 25 utast szállított, akik közül hárman súlyos, hatan könnyebb sérülést szenvedtek. Az ügyben a vizsgálat folyik. Saját hibájából okozott önmagának sérülést a Londoni körút és a Petőfi Sándor sugárút kereszteződésében Sutus Irén Szeged, Tisza Laj06 utca 44. szám alatti lakos. A kereszteződésben áthaladva kiesett a kezéből a nylontáska, ame- . l.vért két lépést hátra lépett. ' s eközben elütötte egy mo- ; torkerékpáros. A gyalogos sérüléseket szenvedett. Nem adott elsőbbséget ke- ] rékpárján haladva Szegeden, a Petőfi Sándor sugárút és a Szivárvány utca keresztező- | désében Nagy László Szeged, ' Mihályteleki sor 8. szám alatti lakos. Összeütközött egy személygépkocsival. A i kerékpáros sérüléseket szen- , vedet t. Ittasan hajtott személy- ! gépkocsijával Szegeden, a i József Attila sugárút végén, a körtöltésen áthaladva Algyő felé Fazekas László MiklÓ6 Szeged, Bakai Nándor utca 36. szám alatti lakos. Az ittasság és a gyorshajtás miatt gépkocsijával a betonkorlátnak ütközött. Fazekas sérüléseket szenvedett, a kár mintegy 15 ezer forint. A balesetet követően a rendőrség előállította vérvételre Fazekast, s jogosítványát a büntetőeljárással egy időben bevonta. Az ügyben tovább folyik a vizsgálat, mert szemtanúk szerint a kocsiban két nő és egy férfi is utazott, akik feltételezhetően szintén megsérültek, a helyszínről azonban a rendőrség megérkezése előtt eltávoztak. Szabálytalan csomagszállítással okozott balesetet személygépkocsijával Csengele és Kiskunmajsa között Daróczi István Szeged, Szilléri sugárút 15. szám alatti lakos. Gépkocsijára rosszul erősített fel egy hordót, amely az úttestre zuhant éppen akkor, amikor ott haladt volna el motorkerékpárral Bencsik Ferenc Csengele, Május 1. utca 23. szám alatti lakos. A motoros nekiszaladt a hordónak, majd elesett és sérüléseket szenvedett. Az óriás kígyó áldozata Egy pakisztáni faluban megdöbbentő tragédia történt. Egy nyolcéves kisfiú az erdőbe ment fűszernövényeket gyűjteni. Miután estére nem tért haza, az egész szomszédság a kisfiú keresésére indult. Másnap reggel felfedeztek egy hatalmas óriás kígyót, amely békésen aludt a napon, testén nagy dudorral. Megölték a kígyót, felvágták a testét és gyomrában megtalálták az eltűnt kisfiú még majdnem ép holttestét. A boncolás megállapította, hogy a kígyó a gyermek köré fonódott, összeroppantotta. így megölte, majd a fejénél kezdve apránként elnyelte áldozatát. Ml? 19(9. JÜLIUS 1.. KEDD., NÉVNAP: TIHAMÉR UJABB ESŐK Várható időjárás kedd estig: időnként felszakadozó felhőzet, többfelé újabb esö. mérsékelt északnyugati szél. a/, évszakhoz képest hűvös idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8—13, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 17—22 fok között. A Nap kel 3 óra 51) perckor, és nyugszik Is óra 45 perckor. A Hold kel 21 óra 38 perckor, és nyugszik 5 óra 03 perckor. VÍZ A I I.AS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 450 centiméter (áradó). ÖTVEN EVE. 1919. Július 1-én halt meg Bérezik árpád, korának népszerű írója. Jogot végzett, városi hivatalnok volt. Félszázados írói működése folyamán ötvennél löbb — zömében a Nemzeti Színházban színre került — vígjátékával szórakoztatta a közönséget. Legnagyobb sikerét, a témáját Kisfaludy Sándor éleiéből merítő Himfv dalai című darabjával érte el. Közületek rcaeére a Tömörkény Udülötáreulat telepén (Sárgán) ÉPÍTÉSRE ALKALMAS TELKET ÁTADNÁNK költségtérítéssel. Ugyanott íwasak eladók. Érdeklődni lehet az OTP Csongrád megyei Igazgatóság Szakszervezeti Bizottságénál, Szeged, Széchenyi tér 7. SE. AUTÓSOK! Július 1-én váM esedékessé a KÖTELEZŐ GÉPJARMOSZAVATOSSAG1 BIZTOSÍTÁS 13C8. n. félévi dija. A hó végéig pótlékmentesen fizethető. Befizetőlap, felvilágosítás m Állami Biztosító fiókjain áL Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat Központi Építő Csoportjába felveszünk l fő építőipari technikust (lehet kezdő is.) Jelentkezés a vállalat Személyzeti Osztályán Szeged, Alsókikötősor «. Felveszünk azonnali belépéssel KERAVILL szagos eladókat, segédmunkásokai és kisegítő munkaerőket, a Mérey utcai JARMUBOLTBA. X. DK. 873 Az Állami Ady Endre Fiúkollégium Újszeged, Bérkert u. 1. rélmüszakos női adminisztrátort keres azonnali felvételre. Jelentkezés a gazdasági irodában mindennap 9—15-ig Dk. 20 (37 A Szegedi Konzervgyár nyugdíjas nőket felvesz napi 4 órás foglalkoztatottsággal takarítónő és motozó munkakörbe. Napi 8, illetve 4 órás munkakörbe nyugdíjas segédmunkások is jelentkezhetnek. Jelentkezni lehet a gyár felvételi irodájában reggel 7-töl délután 3 éráig. Szeged, Rókusi ff. (. x. DK. 872 Kenderfonó és Szövőipari Vállalat Központi gyára Újszeged, Alsókikötősor S. sz. Azonnali belépéssel alkalmaz napi 4—8 órás munkaidővel szövőnőket, női betanított munkásokat cérnázó, szövő munkakörbe, Textilipari vagy Gépipari technikumot végzett fiatalokat liengerszerelö- és segédanűvezetői beosztásba, GEPlRÖNÖKET, lakatosokat, esztergályos, kőműves, ács. tetőfedő, szakmunkásokat, férfi segédmunkásokat, 4— 6 órás munkakörbe fiatalkorú leányokat és fiúkat. Minden második héten szabad szombat. Vidékleknek útiköltséget térítünk. albérleti hozzájárulást biztosítunk. Jelentkezni lehet a gyár munkaerőgazdálkodási csoportnál. x. DK. 8(0. A Szegedi Ruhagyár azonnali belépéssel alkalmaz gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírókat, valamint férfi segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a vállalat mimkacrögazdálkodásán. x. DK. 8(5. A BUDAPESTI KŐOLAJIPARI GÉPGYÁR AZONNALI BELÉPÉSRE KERES KÖZPONTI TELEPHELYRE: ESZTERGÁLYOS, MAROS, LAKATOS, IV-, LÁNGHEGESZTŐ, KOMPRESSZORKEZELŐ. VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT, FÉRFI FAKTARKIADÖKAT ÉS FÉRFI SEGÉDMUNKASOKAT. A központi munkahelyen 44 órás munkahét, MINDEN MÁSODIK Munkaalkalmak SZOMBAT SZABAD. FELVESZÜNK továbbá műszer- és technológiai-szerelési munkahelyekre (Algyő, Százhalombatta) KÜLSZOLGALATOS MUNKAKÖRBE CSŐSZERELŐ, KÖZPONTIKUTFS-SZERELO, LAKATOS, HEGESZTŐ, VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT, RAKXARKIADOKAT ÉS FÉRFI SEGÉDMUNKASOKAT. A vidéki munkahelyen is 44 ORAs MUNKAHÉT. MINDEN SZOMBAT SZABAD. (Az airöldi muukahel.v cinken dekádmunkarend szerint dolgozunk.) Munkásszállás, üzemi konyha van. A MUNKÁSSZÁLLÁS INGYENES. Munkabér megegyezés szerint. BÉRI V KIVtIL 500 FT KÜLSZOIG.4LATI átalányt, az Alföldön míg külön TERÜLETI POTLÉKOT IS FIZETÜNK. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Próbaidő alatti kilépés esetén az útiköltséget visszavonjuk. Segédmunkások részére hegcsztőképzést is lehetővé leszünk. JELENTKEZÉS a vállalat munkaügyi osztályán : Budapest XVIII.. Gj'őmröi út 73/83 vagy a Kőolajipari Gépgyár kirendeltségén, Százhalombattán. Horváth üzemvezetőnél, Algyőn Satkovics munkahelyi vezetőnél. Felvételre keresünk: férfi munkaerőket 17 éves kortól textilfestő és kikészítő munkakörbe betanított munkásoknak. Magas kereseti lehetőség. Albérleti szobát biztosítunk. Jelentkezés levélben. Hazai Pamutszövőgyár, Budapest. IV. ker, Baross n. 93. xBp. 2782 Felvételre keresünk több éves gyakorlattal rendelkező gépipari technikust idöcleinzői munkakör betöltésére. Fizetés megegyezés szerint. Tömegcikk Készítő Klsz. Szeged, Zákány u. 44. sz. x. S. 44 3(3. Festő, kőmíves szakmunkásokat és melléjük segédmunkásokat azonnali belépéssel felveszünk. hóilmezővásárhelvi telephellyel. Jelentkezés: Hódmezővásárhely, Szántó K. János u. 3(. munkaügy. Csongrád meg vei Sütőipari Vállalat. XS. 4C 153 Gépesített liordógvárlási munkára felveszünk: kádár szakmunkásokat és faipari géphiuilkásokat. 44 órás munkahét, kéthetenként szabadszombat. Ebéd 4,80 Ft-érl, ingyen munka- és védőruha. Vasúti kedvezménvt biztosítunk, nősöknek havi négyszeri, nőtleneknek havi kétszeri hazautazásra, 2400—2800 Ftos kereseti lehetőség, természetbeni juttatás. Munkásszállást biztosítunk. Felvétel esetén a felutazási költségeket megtérítjük. Jelentkezés: Fűrész- és Hordóipari Vállalat Mechanikai Hordógyár Gyáregysége, Budapest, X. Liget utca (—8. xBp. 4373 Felvételre keresünk ponyvavarrásban jártas férfi és nól munkavállalót, csiszoló szak- és betanított munkásokat, anyagmozgatót. Jelentkezés: FÉMTEX Ktsz, Szeged, Attila u. II. sz. S. 44 385 Jó kereseti lehetőséggel azonnali belépéssel rrlvesziink lakatosokat. esztergályosokat. csőszerelőket. hegesztőket. kovácsokat. gvjlust, asztalosokat, villanyszerelőket. kőműveseket, csőszigetelőket, betanított férfi munkásokat, fűtőket, szivattvtikezelőt. szeneseket, salakozőkat. Kéthetenként szabad szombat. Vidékieknek albérleti lakáslehetőséget biztosítunk. Hazautazási költséget térítünk. Jelentkezés: Hazai Pamulszövőgyár. Bp. IV.. Baross u 93. xBn. 1715 Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat gyakorlattal rendelkező GEPlRÖNÖKET terv. statisztikai, valamint számlázási munkaterületre azonnali belépéssel alkalmaz. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a Vállalat Személyzeti Osztályán, Szeged Alsókikötő sor (. sz. x. DK.8(2. SZÍNHÁZ Nyári szünet MOZIK Szabadság: Dorellik jön. (Színes olasz, fél 4. háromnegyed 6 és 8. Fáklya délután: Csapda, (színes angol^kanadai, 2 és 4.) Fáklya este: A rocheforti kisasszonyok. (színes francia, 6 és 8.) VIDÁMPARK Nyitva 13 órától 21 óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este Ifi órától reggel 7 óráig és » Kossuth Lajcs sgt. 31. sz. (13/67-es) este 8 órától reggel í-ig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Június 28-tól július 5-ig este 6 órától reggé! 6 óráig (vasárnap nappal isi elsősegély és nehézellés esetérc. ügyeletes dr. Rosti Ince állami állatorvos Lakása: Szeged, Gogol u. (. Telefon: 13-648. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. A világgazdaság hírei. 16.05 Kosa György: Mese szvit. 16.19 Könnyűzene Kanadából. 16.38 Félévi mérleg. 16.58 Hallgatóink figyelmébe. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Tallózás a világsajtóban. 17.13 A messze tűnt kedves. 17.35 Pierre Monteuw vezényel. 18.58 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Esti krónika. 19.25 A Szabó család. 19.55 Mindent, a hallgatóért. 21.00 Ilirek. időjárásjelentés. 21.03 Esti beszélgetés. 21.33 Kovács Árpád népi zenekara játszik. Török Erzsébet és Tekeres Sándor enekel. 22.00 Hírek, időjárás. Kb. 22.15 Sporthírek. 22.20 Szórakoztató muzsika. 22.40 A szolgáltatásokról. 2S.00 Hírek. időjárásjelentés. 23.10 János vitéz. 24.00 Hírek, időjárás 0.10—0.30 Az Insburgi Vogelweis kórus énekel, Olhmar Costa. Petőfi 6.20 Torna. 6.30—8.03 Azonos a Kossuth-műsorral. 8.03 Vivaldi: Három concerto. 8.45 Külpolitikai ligyelő. 9.00 Romantikus kamarazene. 9.46 Lépések zenéje. 10.00 A zene hullámhosszán. 11.45 Humoros jelenetek. 12.00 Robe Gáspár József népi zenekara játszik. Cseke Júlia énekel. 12.20 Takács Paula és Palló Imre énekel. 13.00 Hírek. 13.05 Törvénykönyv. 13.20 A francia ellenállás dalaiból. 13.31 Magyar fúvőszene. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig... A Petőfi-rádió zenés délutánja. 18.00 Hírek. 18.10 Berki László népi zenekara játszik, a Bőripari Szakszervezet központi énekkara énekel, vez.: Máthé János. 18.37 Hanság és Fertő élővilága. 19.02 A Bartók vonósnégyes énekel 19.52 Jó estét, gyerekek. 20.00 Fstt krónika. 20.25 Ül könyvek 20.28 Thália vendége. 20.58 Szólistaparádé. 21.2G Wagner: A Rajna kincse. 24.00— 0.10 Hírek, időjárás. UjTEVEH Kossuth 4.30 Hajnaltól reggelig 5.00 Hirek. Idöjárásjelentés. 5.30 Reggeli krónika. 5.44 Falurádió. 6.00 Hírek. 6.30 Hírek 6.45 Hallgatóink figyelmébe. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 Üj könyvek. 8.00 Hirek. Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Verbunkosok. népdalok. 9.00 Harsan a kürtszó. 9.35 Tánczene. 10.00 Hirek. időjárás. 10.05 Zenekari muzsika. 12.00 Déli krónika 12.20 Kl nver ma? 12.30 Melódia koktél. 13.46 Üj Georgikum. A zöldségtermesztés jövője. 14.14 tgy írunk mi. 14.33 A budapesti kanizsai Dorottya. . 14.45 Örsi napló. 15.00 Hírek, időjárás. 15.10 Helge Rosweege énekel. 15.27 Európai folklór. 15.39 Berlini memorandum. 16.09 Budapest rr.58 Hírek. 18.05 Készítsünk együtt filmet! 18.35 Szerződésre épülő város. 19.05 Esti mese. 19.15 Ami a naplóból kimarad. 19.45 A NO TO CO lengyel beategyüttes játszik. 20.00 Tv-híradó. 20.30 A játékos. Dráma két részben. (14 éven felülieknek!) Belgrád 17.45 Artúr király udvarában. 18.00 Az ellopott hold — bábjáték. 18.20 Telesport. 19.00 Horvát népdalok. 19.15 Fiatalok a képernyőn. 20.35 Dokumentumfilm. 20.50. Megszállottság — olasz film. 22.20 Komoly zene. 22.35 A nyár dala — könnyűzene. Bukarest 16.50 Angol nyelvlecke. 17.15 Zene gyermekeknek. 17.45 Népi énekek és járőr. 18.00 A tudomány világa. 19.15 Schiller-dráma. 21.15 A zenéről. ADASVETEL I VlUtoMÓW koityhaszelE^___^^^—_—^^fény, nikkeleaett sparhet eladó Zászló u. 5. ezüsttárgyán *<otmi boltjaiban: Szeged Lenin krt. 40. Szeged Kárász u. 13. Átvétel mindennap! Zaavtan-a 750-es majdnem új állapotban, garazpiiozott, csak igényesnek eladó. Érdeklődni délután fel 5-ig Attila u 1. n. em. 4 x Jó állapotban levő Kontár Moped eladó. Szeged. Kismartoni u. 18. Érdeklődni lehet mindennap, 15 órától (Földi) x Eladó, ötszemélyes alumínium túra motorcsónakteet, megtekinthető BÉKE II. úseóház gond. ttoknál. Háttámláé rekamiérok, zongora, olcsó eladó Lengyel u. 32. 359 cm-ee kL kerekű Javra eladó. Érdeklődni du. 5-fcől és vasárnap. Dorozsmai u. 117. Peták. x Maszeknak, üzemnek eladó nagyon olcsón kifogástalan ,.Szabolcs" tehermotorkerékpár. Savanyú Vince, Ásottbalom. x Kifogástalan állapotban levő Wartburg 1000-es eladő. ŰJszeged. Odeszsr.a 23. ép. III. 12. x Igényesnek kifogástalan 250 cmt-es Simson 12 000-ért eladő ..Készpénz " 30 589 Jeligére a Sajtóházba. x Kitünó állapotban levő 001-ee Trabant eladó. Nagy Antal, Kiskundorozsma. Faragó dülő 1. I Német konyhabútor, mo: sorolóval. üzemképes mosógép, lemezjátszó, rádió. két láng ü gáztűzhely eladó Szeged. Szt. I László u. 9. f] fürdőkályha telj os felszereléssel alig hasz: náll fehér zománcos tűzhely, 6—10 évesig I szép ílúöltőnyök. Kecskeméti ti. 19, B t'soveskukorica. folytontermö földieper. korai export fajták etőjegyezhetök azonnal is kaphatók. Csongrádi sgt. 9L Egy szép, fehér hálószobabútor es konyhabútor eladó. Lomnlczt u. 57. Jó karban levő rr'4 varrógép eladó. Csuka u. 22. déli órákban. 17 M. Ford Taunus 73 000-ért eladó. Pálfi u. 56. sz. 6-tól. Ma este nyílik a Tisza Szálló bárja DIZŐZ, TÁNCZENE, HANGULAT Belépődíj 10,-Ft Nyitva este 10-től reggel 4 óráig HUNGARHOTELS Sötét fiú és férfiöltöny elaló. Kisfaludy u. 25. CF. rendszámú 1000-e.s szürke Wartburg eladó. 601 Trabantot beszámítok. Szeged, Zoltán u. lo^ Építkezéshez faanyag deszka 3 m hosszú eladó, délután 3-tól. KÖzépkikötősor 3. magasf£2t.. Csehszlovák fehér, mély gyermekkocsi igényesnek eladó. Szeged, Remény u. 11. du. 4—6 óráig 3 db 8 hónapos süldő eladó. Csorba u. 2. Ovális ebédlőasztal. ebédlő szekrény, és knnvhai a^al eladó, flziabö. Teleki u. S. emelet. DÉLMAGYARORSZÁG KEDD. 1969. jűEitis i. 250-es NSU vizssá/tátott. olcsón eladó. Kistelek. Molnár János u. 5. f.ladó $0 bass?,usos harmonika. villanymotor, D. Csepel motorkerékpár, Üj szeged, Sepsi c. 12. Eladó jó állapotban egyajtós jégszekrény, Viszkók, Párisi krt. 41. sz. emeleten jobbra. Politúros szekrény és rekamié eladó. Béres. Pef Xitelep. Bokányi Dezső u. 14. CL-e« Wartburg személygépkocsi jó állapotban eladó. Telefon: Rúr 7£ a 8. Zumáncosott ülö fürdőkád és * gyermek ágy matraccal eladó. Odeszsza 23. Nagy István. Cseh fonott sportkocsi, politúrozott hálószobabútor és kis könyvszekrények eladók. Guttenberg u. 12. bal. 3. Rövid menyasszonyi ruha új olcsón eladó. Alföldi u. 1. I. 3. (tüodman.s 20 W-os hangszóró alig használt eladó Moszkvai krt. 21. Bodor. Igényesnek gyermek sportkocsi eladó. Alföldi u. 22. m. ép. D. II. 11. j Egyedülálló nyugdíjas asszony megismerkedne j káros szenvedélytől men| tes özv. emberrel 65 í évesig, házasság céljából. ,,Értelmiségi" 20 575. I jeligére a Sajtóházba ; 60 éves nyugdíjas asz! szony, hasonló korú, jó; zan embert keres, háI zasság céljából. „Nyugdíjas" 20 590 jeligére a | Sajtóházba. 175 um magas 24 éves önhibáján kívül elvált szakmunkás keresi, hozzáillő csinos, házias leány vagy asszony ismeretségét házaság céljóból. Csak fényképes levelekre válaszolok. ..Szerény" 20 405. jeligére a Sajtóházba. EGYÉB Vízvezeték-szerelő és bá: dogos ipari tanulónak fiút felveszek. Fizetésen i felül plusz 50,— Ft. Kéri Mihály, Hunyadi János sgt. 63. x I 2 éves korfol gyermek j gondozását vállalom, ! lakásomon. Szeged, : Haltyassor 41. sz. : Olaszországi útra férj, feleség,, autóra betóri sulna. Július 12-én in| dúlnánk. ..Olaszország" 20 415. jeligére a Sajtóházba. Heti két napra bejárónőt keresek. ..Rendszerető" 20 395 jeligére a Sajtóházba. Állandó járdatakarításra j jelentkezőt keresek, Hunyadi J. sgt. 43. emeI let. Magyart, történelmet, i gépírást, gyorsírást, helyesírást. földrajzot korrepetálok „Tanárnő" jeligére a Hirdetőbe. f A Halánoe Iskolásokat , korrepetálok, javítóvizsI gára előkészítek. „Ered! ményes" 44 987 jeligére a Hirdetőbe. Javítóvizsgára előkészitek általános Iskolásokat minden tárgyból. Orosz, német nyelvtanítás. „József Attila sgt. 4. fszt. 11. Néhány sor kézírásból legőszintébb jellemábrá zolást küldöm egyéniségéről. Adatok: kor, foglalkozás, válaszbélyeg, Somoskéry Pál. Budapest, X. Halomköz 5/C. Kelemen László volt budapesti, Jelenleg USA-i * lakos keresi azon bajtársakat. akikkel 1942ben Galántán, 1943—44ben Erdélyben Berduson voltak munkaszolgálaton és német jóvátételt igényeltek. Hollétükről Lantos Imrét. Kiskunhalas, Lenin tér 2. alatt értesítsék. Tíz ürméter kemény tűzifa eladó. Érd. Tápé, Dévai u. 11. írógépet veszek, tíz hatméteres gerenda, ajtó, kátránypapír eladó. Becsel u. 3, Benzines Mia motor 8 kalapácsos termény darálóval, vagy külön-külön is eladó. Szeged. Hatt.vastelep, Mokrinl sor 20. x Elöszohafal, kerekasztal és 2 db szék eladó Kardosné. Pacsirta u. 6 B. I. em. Kúz'kccsi jó karban négy és kétkerekű eladó. Zárda u. 14. Pannónia varrógép jó állapotban eladó. Hajnóczky u. 11. udvarban. Festet kombinált szekrény, háromajtós szekrény, egyajtós jégszekrény, ágy. matracok, székek, asztalok eladók. Mérei u. 6 b udvarban. Selyembrokát tollpaplan j Vetnivaló rózsaburgonya. és egyaitós jégszekrény j baromfi és disznóira g.v a eladó Jóslka u 5 b ! eladó. Balfasor 61. fszt, 1. | * BAZAS8/VO tanár, szépen berendezett kertes családi házzal, megismerkedne házasság céljából jóalakú. otthont szerető, nyugodt, harmonikus életrevágyó 35 év körüM diplomás elvált asszonynyal vagy leánnyal. „Áthelyezés kölcsönösen megoldható" 44 934 Jeligére a Hirdet vbe. Megnyílt a Vas- és EdényModern alig használt fehér, mély gyermekkocsi j eladó. Tompa Mihály u. 19/b. Kombinált szekrény eladó. Érd. 4 után. Kölcsey u. 4. I. 1. Po-iiúrcs sodronyos hálószohabútor. ágvsk k'llön is eladók. Táncsics Mihály u. 3'a I. e Ady térnél. ífasvnált parketta 1 m tölgyfa vályú eladó. Közép u. 5. Alsóváros. 1 Ajtók, ablakok. gerendák eladók. Szatymazi u. 20. Gázgyárnál. „Ideál" rekamié, 4 ! kárpitozott asék eladó. Bolyai J. u. 19. | Szép házaséletre vágyó férfi keres szolid, teltkarcsú, egyedülélő, lakással rendelkező' erkölcsű nő ismeretségét, házasság céljából. ..Nyár" 20 324 jeligére a Sajtóházba. bolt Vállalat vevőszolgálata BUDAPEST. VII., RÁKÓCZI ÜT 24. sz alatt. Ha vásárlásival kapcsolatban bármilyen útbaigazításra, szaktanácsra, segítségre van szüksége, keresse fel bizalommal vevőszolgálatunka.. készségesen rendelkezésére állunk: hétköznap 10 órától 18 óráig, szombaton 10 órától 15 óráig Nyitva: