Délmagyarország, 1969. július (59. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-06 / 154. szám

Mai történetek Szeberényi Lehel EGY LÁDA SÖR SZALAY FERENC TÉL A TANYÁN MÓRA FERENC ÉS A VÉDETLENEK" 95 FAJEz év Július 17-én lesz Móra Ferenc születésének 90. évfordulója. Ez alkalomból lapunk Móra tóbb Ismeretlen kéziratát közli. írónk 1930 nyarán Kétegyháza környékén vallatta „ásóval, csákánnyal a néhai morotvák sziklává égett partjait: mit tudnak az ősökröl". Ez alkalommal is a szegényparasztság olyan nyomorúságát tapasztalta, amely minden képzeletet felülmúlt. Közvetlen benyomásairól név és hely megnevezése nélkül Fajvédetlenek címmel vezércikket írt (Magyar Hírlap, 1930., szept. 14). A cím s a cikk nyilvánvalóan a Horthy-éra hírhedt „fajvédőinek" szánt döfés volt; amíg a gyűlölt rendszer fajvédelemről harsonázott, addig a szegényparasztság éhhalállal küszködött. Vezércikkében olyan „nincsetlen magyarokról" ír, kik „nincsetlenebbek, mint a tatárjárás után vagy a mohácsi vész után voltak jobbágyőseik". Napszámosai kőzött akadt olyan, a „legnincstelenebb, egy negyvenegynéhány esztendős aggastyán", ki cssilád jávai korpán telelt ki. „Csakhogy ... nem kinyérnek ették ám a korpát, csak úgy vízzel szörpölték, mint a malacok" — idézi Móra egy másik kevésbé nincsetlen megjegyzését. És ez a „felsőfokos nincsetlen" nem tudott dolgozni, mert rokkant volt, a háború rokkantja, és a hálás haza „havi egy pengőt" fizetett néki megkurtított lábáért, lőtt és vágott sebelért „és két gyerek után ötvenötven fillért". Az asszony „keresetéből éltek, ki „egyre-másra egy hónapban" ha húsz pengőt összeszedett verejtékes munkával. Az egyik „kis ótvaros put- és ünneplőbe keményített tónak" a rokkant édesapa a parasztok nélkül, akiknek szárazdajkája. „A szájából az acskó helyett a nyelvüetette. Úgy, hogy megrágta ket sallangozza ki a tekinneki az ételt, s három télytisztelet". Nyaralóhely. A kertekben elevenség, a táj kopácsolásoktól zeng, mindenütt magánépítkezés. Autók féllábbal a járdán. A tulajdonosok tréningben, atléta trikóban, szemellenzős vászonsapkákban, tevékenységi láztól buzognak. Ásó, kapa a kezükben, nyesőolló, gereblye. Szombat-vasárnap kirázzák magukból, mint valami porzsákból a főváros hétre való nyűgét. Legalábbis így gondolják, s itt a szenynyezetlen. kéktiszta levegő alatt terül el álmaik romantikus földje, hol nincs fúrás és nincs gyűlölködés, se csalás, se hamisság, se mószer, ártatlanság honol és béke. és jóakarat és nyugalom. Efféle várakozásokkal bontja a régi kőoszlopot az új telektulajdonos. S minthogy a közút széles szegélye is telkéhez tartozik, kijebb tolja a kerítést. A szegélyen az utcai nyomókút. Azt hogyan tolja arrább? Arra jön a víztársulat alkalmazottja, kapóra. Mint szakértőtől, kérdi az új telektulajdonos. hogyan kéne a kutat eltolni? — Eltolhatom — mondja az alkalmazott. — Nagyszerű, és mit kér érte? — Egy láda sörért eltolom. Á víztársulat embere jólértesült Tudja, hogy nem kér lehetetlent. Az új telektulajdonos gebines egy árnyékos pesti mellékutcában. — Rendben — mondja a telektulajdonos, már ki is számította, milyen olcsó ez a szomjas munkaerő, százasba se lesz neki. — Fogjon hozzá. Miként e tavaszidőben, a friss vízszagra a kút szájához gyűlnek a darazsak, akként sokasodik a segítség a láda sör hírére a kút körüL Három csákány kér már helyet, össze-összeakadva. egymás-! nak koccannak a szűk helyen. Kisvártatva elhallgatnak a csákányok, s a víztársulat alkalmazottja harmadmagával vakarja a fejét a telektuljdonos színe előtt. — Baj van. — Kevés a láda sör? — Kevés bizony. Vagy lesz két láda, vagy hozzá se fogunk. — Az előbb egy is elég volt. — Igen. de akkor még nem tudtuk, hogy ott vezet a telefonkábel. Hihetetlen bár, de való: a telefonkábel a kút tövében. Az űj telektulajdonos saját szemével meggyőződik. — Hát jó — mondja, sejti már. miként a telket, a romantikát sem adják ingyen. Csengnek, bongnak a csákányok egy darabka ideig. Négyen vannak már. A telektulaj a kert végiben hallia négy közül a negyediket, a nagyhangút. v — Tegyen le öt kilót és hozhatja a lábasát. Rövidesen ott állnak előtte. Már fejűket se vakarják, csak orrát túrja a negyedik. — Hat kilő. főnök — mondja —, ez nem megy kevesebbért. A tulajdonos érti. miről van szó, otthonos e nyelvezet minden ágabogában. a geblnpincébőL De hat pirosat nem fizet, azt nem! — A szennyvíz is ott vezet — mondják: Ez se mese. ez is való. Az űj telektulajdonos megbizonyosodott; hogy a világ errefelé is éppen olyan valóságos. mint Pesten. Nyoma sincs romantikának. — Nagyszerű — mondja éppen ezért otthonosan. — Eltolatom a kutat hivatalos úton. Vlagyimir Poljakov bütykös ujja közé fogva betömködte az emberbimbó kékesszínű szájába. Az Alföldön úgy mondják ezt, Elképzelhető a visszhang, melyet a vezércikk keltett, főképp a reakciós uralkodó körökben. És egyetlen mélSZAVAK hogy csócsált neki. Férges tóságos, egyetlen kegyelmes íaalja-szilvát kenyérrel. Nagyon megedzi ez a kis gyomrot. Aki bele nem hal araszos korában, az megérhet száz esztendőt is". De Móra nem elégszik meg egy-két vádló adattal. Többet is szolgáltat. Egyik napszámosa „hideg hajába főtt krumplit früstököl, ami estéről maradt. Azért tűnik föl, mert a többi csak sós-paprikás kenyeret eszik". Nem telik neki többre, mert a „földosztáskor" kapott kicsi földjére csak ráfizet. Másik kép: egy hétéves kisfiúról van szó, akit szülei nem tudtak az iskolába beíratni, mert „Fölemelték az iratkozást egy pengőre, osztán annyit" nem bírtak fizetni. írónk végűi egy kisvárosi templom vasárnap délelőttjéről ad pillanatfelvételt. „Kolduskák ülnek a dohos ^mmmmmmmm szagú portikusban, öreg emberek, öreg asszonyok, sánták bénák, vakok, mindenféle istenszegénykéi akik Pabb Zoltán ezen az egy napon keresik be az egész hétre valót". A felszabadulás előtti megszokott tragikus kép, mely annyi mindent elárul egy letűnt rendszer szociális állapotáról. És Móra Ferencnek, vezércikke befejezése képpen, van bátorsága meghívni a magyar miniszterek közül is egyet-kettőt, „A Tisza—Maros zug kánaánjába", ő kalauzolná őket, de „tok és tartár nélkül, úr sem akadt, kit „lelkiismerete" zsebbe nyúlni kényszerített volna. Csak egy kis tanítónő, Werös Etelka tépett ki első fizetéséből 20 pengőt, mert csak a szegény ember érti meg a szegényt —, hogy Móra nyomorultjainak segítségére siessen. És elküldte fizetése egy negyedét írónknak azzal, hogy ott törüljön le véle könnyet, ahol arra a leg- • nagyobb szükség van. így született az itt közölt levél, amelyet Móra a kétegyházi elemi iskola akkori ifjú igazgatójának, Kiss Istvánnak írt 1930. karácsonya előtt. Ugyanis Móra nála lakott az ásatás idején, és a most nyugdíjas igazgató, ki Gyulán lakik, sok kedves emléket őriz az íróval való meleg barátságáról. Madácsy László — Szeretlek! — súgtam sejtelmesen a fülébe. — Ezt már hallottam! — vont vállat ajkbiggyesztve. — Mondhatnád már valahogy másképp is!... — Másképp?! Ugyan melyik szó mondana ennél többet? Ebben minden benne van... — Pipogya vagy! Aki nagyon szerelmes, aki igazán szeret, azt tudja, hogyan kell kifejezni az érzelmeit. Szépen, választékosan, újszerűen ... Ügy, ahogyan senki más nem mondta még előtte. A szerelem új szavakat ad az ember szájába. -i- De hát mit tegyek, ha az én szárába nem ad?... — Ez azt jelenti, hogy nem szeretsz igazán. Csak olyan lagymatagon... Elcsépelt, ócska szavakat suttogsz a fülembe, mintha egy százéves lexikonból kotorásznád elő őket... Egy fél perc alatt el lehet sorolni az egész kollekciót: „Drágám" „Egyetlenem", „Szerelmem", „Mindenem". „Szeretlek", Megőrülök érted", „Nekem csak te kellesz, és senki más a világon". „Te vagy a földön a legszebb", „Nem tudok nélküled élni", „Állandóan csak rád gondolok, te édes. te tündér, te..." És kész. Milliószor hangoztatott ósdi szavak. Illene már ezeknél újabbakat kitalálnod. — Én nem tudok. Ennek ellenére imádlak, szeretlek, s végtelenül ragaszkodom hozzád! — Én meg nem ragaszkodom tehozzád. Sőt!... Jobb is lesz. ha elmégy! Elmentem. Szakítottunk és nem találkoztunk egy hónapig. Egy hónap múlva levelet kaptam tőle. Ezeket írta: „Drágám! Egyetlenem! Szerelmem! Mindenem! Hová tűntél? Megőrülök érted. Nekem csak te kellesz és senki más nem kell rajtad kívül. Nem tudok nélküled élni, nem tudok lélegezni. Te vagy a földön a legszebb, a legjobb. Állandóan csak rád gondolok, te édes, te tündér, te mindenkinél okosabb. Csókollak, ölellek, szeretlek, és csak a tied. csak a tied vagyok: Tánya." Persze, hogy visszatértem hozzá.:: Krecsmáry László fordítása VARIÁCIÓK SKODÁRA, WARTBURGRA A LEVEL KEDVES ÖCSÉM/ Hálistennek, ennek már megvan a technikája. — Csüccs — mondja Berkes, miután a tájékozódó kérdés-feleleteken hamar túljutottak. Barátságosan megveregeti az ülést, ahova majd ez a formás hátsó rögtön leereszkedik. Félegyházáig vicceket mesélnek, fölváltva. A kocsi egészen átmelegedik a sok disznóságtól. — Egy feketét? — kérdi a főtéren, és a járda mellé ügyeskedi a Skodát. A feketéhez konyakot is kér, később még egyet. Mire kezd zsiborogni az agya, már táncolnak is a megviValamikor, ahogy tőletek hazakerültem Fajvédetlenek címmel vezércikket írtam a Magyar Hirlap-ba arról a nyomorúságról, amit kétegyházi napszámosaimnál láttam. — persze nevem és a hely megnevezése nélkül. A cikk nagy feltűnést keltett, úgy látszik van. aki még most se felejtette el. Tegnap 20 pengőt kaptam Budapestről a cikkre való hivatkozással, hogy ott töröljek le • azzal könnyet, ahol akarok. A mai postával elküldtem a pénzt címedre. u , . , Kérlek 10 pengőt minden esetre Szegedy Gergelyéknek felt parketten, a helyi közönség piladj belőle 10-et pedig valami másik nyomorultnak, aki- lantasainak pergotuzeben. nél a legindokoltabbnak látod. Ha aztán majd nagyon rá- A nő jól táncol, Berkes kissé daraérsz, egyszer megírod nekem, hogy fogadták a szegények bosabban. Közben nézi a nyakát: feezt a váratlan angyalfiát. Az angyalt különben Etelkának hér, feszes bőr, selyem pihék. hívják most képesíteti kis tanítónő s az első keresetéből Berkes nem rossz férj. Inkább jó áldozta ezt. > (Bpest, VIII., Nap-ucca 28. 1. 2. Esetleg a két megajándékozott küldjön neki egy közös köszönő kártyát.) Sok karácsonyi gondjai közül szeretettel, kézcsókkal és meleg kézszorítással gondol rátok öreg barátotok: MÚKA FERENC férjnek mondható. Két éve nősült. Előtte, ahogy mondani szokás, kilegénykedte magát. Most viszont határozottan érzi, hogy kezd kicsúszni alóla a talaj. — Maga mindig ilyen kuka tánc közben? — kérdik tőle később, de akkor már a kocsiban ülnék, és Berkes bőgeti • a motort Ha felelne ls, most úgyse értenék, amit mond. Hálistennek, ennek is megvan már a technikája. Amikor az utcai fények elmosódnak mögöttük, átöleli a nő vállát Néhány kilométernyit tart ez így, aztán lassít a kocsi futásán, majd a következő áteresznél elfordítja a volánt. A Skoda diszkréten bevánszorog a dűlőútra... Negyedórával később újra a betonon gurulnak. A kocsi kényelmesen ring, mintha gumin futna. — Tulajdonképpen hogy is hívnak? — Gábor. És téged? — Vera. — Hol dolgozol? — Sehol. A férjem nem enged. — ö mi? — Geológus. Ott kellett hagynom az egyetemet is miatta, másodéves koromban. És te? Nős vagy? — Igen, két éve. — Gyerek? — Nincs. — A feleséged? — Tanárnő. — Féltékeny? — Néha. És a te férjed? — Nagyon. — Idősebb nálad? — Tizenkét éweL — Az nem sok. — Ahogy vesszük. — Lekésted a buszt? — Igen. Szerencsére mindjárt jöttél te. — Rokonszenvesnek találtál? — Gondolom, erre már akármit felelhetek. De jó: igen. — Máskor is utaztál már így? — így? így nem. — Másképp? — Másképp. — És nem bántad meg? T- Azt hiszem, nem — Mindjárt otthon leszünk. — Igen. És mindketten szép csendesen hazamegyünk, mintha mi sem történt volna. — Hát tulajdonképpen ..'. — Pedig a házasság eléggé unalmas. — Azt hiszem, egy kicsit..: néha ... — Kapcsold be a rádiót. — Ez jó lesz? — Igen, Armstrong. Imádom Armslrongot. — Én is. Klassz. — A pléhgége. Klassz. — Mindjárt átérünk a hídon. — Néha azért találkozhatnánk. — Veszélyes. — Igen. De ritkán. — Hogy? — Előbb felhívsz telefonon, majd megbeszéljük. Berkes kikotorja farzsebéből a jegyzetfüzetét. — A kőrútnál kiszállok. — Hát akkor... szia. — Szia... És ha esetleg a férjem venné fel a kagylót, akkor nyugodtan- kérdezd csak meg: cipész kátéesz? Mindig azzal cserélik Ö6sze a számunkat. ' Berkes már régóta a kádban ül, amikor a felesége megérkezik. — Mikor jöttél? — Csak egy félórája. Elhúzódtak a tárgyalások, meg a kocsi is lerohadt. Anyáéknál voltál? — Nem. Most érkeztem. Berkes eddig kényelmesen elnyújtózva hevert a kádban. Most hirtelen felül.