Délmagyarország, 1969. július (59. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-27 / 172. szám
1969. JÜLIUS 27., VASÁRNAP — NÉVNAP: OLGA FÜLLEDT, MELEG IDO Várható időjárás vasárnap estig: kevés felhő, legfeljebb szórványosan előforduló záporral, zivatarral. Mérsékelt szel. I ülledt, meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül. A Nap kel 4 óra 14 perckor, és nyugszik 19 óra 26 perckor, A Hold kel 18 óra 51 perckor, és nyugszik 1 óra lí perckor, VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szombaton +126 cm. (Apadó.) HUSZONOT EVE a csendőrökkel vívott tűzhare' ban esett el Ságvári Endre (1913 —1944), az Illegális kommunista párt harcosa és mártírja, az Országos Ifjúsági Bizottság vezetője. SZÁZHUSZONÖT ÉVE halt meg John Dalton <1766— 1844) angol természettudós. Nevezetesek a vízgőz, a gázok és gázkeverékek kiterjedésével és nyomásával foglalkozó kísérletei. Ez utóbbinak eredménye a Dalton-féle törvény. 1969. JCTLIUS 28., HÉTFŐ — NÉVNAP: SZABOLCS A Nap kel 4 óra 15 perckor, és nyugszik 19 óra 25 perckor. A Hold kel 19 óra 32 perckor, és nyugszik 2 óra 35 perckor. SZÁZHETVENÖT ÉVE a thermldori ellenforradalmi fordulat napján, a Jakobinus diktatúra bukásakor kivégezték a forradalom " két korábbi vezéralakját, Maximtllen Robesplerre-t (1758—1794). ,.a Megvesztegethetetlent". es Louis Saint-Just-öt (1767—1794), a forradalom hires szónokát. SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK Este fél 8 órakor: Kodály: Háry János. Daljáték 4 kalandban, elő- és utóJátékkaL MOZIK Szabadság: Ma és hétfőn: Kleopátra. I—II. rész. (Színes, 70 mm-es amerikai, dupla helyarral. 3 és 7 órakor.) Fáklya: Ma es hétfőn: Traianus oszlopa. I—II. rész. (Színes m. b. román —NSZK, dupla helyárral, 2 és 6 órakor.) Matiné ma délelőtt fél 11 órakor: Bogáncs. (Magyar). November 7. Újszeged: Elsietett házasság. (Magyar, ma 5 és 7 órakor, hétfőn 7 órakor.) Postás Mozi: Ne ingereljétek a mamát. (3 és 7.) Mihálytelek: A három kövér. (4 és 6.) Nyugdíjas Szakmaközi Művelődést Otthon, Szeged, Kossuth L. sgt. 53.: Sógorom a zugügyvéd. (5, és 7.). VIDÁMPARK NYltva 10 órától 21 óráig. — Hétfőn: Szünnap. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Klauzál tér 3. sz. (18/57-ea) este 10 órától reggel 1 óráig és a Kossuth Lajos sgt. 31. sz. (13/67-es) este 8 órától reggel 8-ig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket az L sz. Sebészeti Klinika (PécSl u, 4.), hétfőn a Közkórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Augusztus 2-lg este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Komáromi János állatorvos. Lakása: ÜJszeged. Torontál tér 3. Telefon: lá-064. Az állatorvos kiszállításáról a hívó kotelftt gondoskodni. — — Üj beváltóhelyek. A szegedi idegenforgalom igényeinek jobb kiszolgálására július 15 óta az OTP Mérey utcai fiókja is felhatalmazást kapott valuták és devizák Vételére. Ezzel Szegeden mindhárom takarékpénztári egység — az Aradi vértanúk terén levő és a Mérey utcai körzeti fiók, valamint a Takaréktár utcai megyei igazgatóság — intézi a város vendégeinek pénzügyeit. A magyar állampolgárok valutaigényét azonban továbbra is csak a meg"ei igazgatóság és az Aradi vértanúk terén — Térzene a Széchenyi téren. Ma, vasárnap délelőtt 11 órától ad térzenét a Szaniszló János vezette szegedi munkásőr zenekar. A 40 tagú fúvósegyüttes zömében indulókat és operettrészleteket játszik. — Ilúszonegyezer forint folyt el a kezében. Társalevő körzeti fiók intézi Sze- dalml tulajdon elleni hanyag kezelés alapos gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség Ingéczi Jenőné 33 éves, Szeged, Alföldi utca 20. szám HETFÖ Kossuth 8.15 Kedvelt régi melódiák. 9.10 Fogadóóra szülőknek. Rádiós Karoly tanár írása. 0.25 A hét előadóművésze: Tullio Serafin. Boros Attila előadása. 10.03 Az őrsi bölcs. Emlékezés Orczy Lőrinczre. (Ism.) 10.25 Hangfelvételi érdekességek. (Ism.) 10.49 Olvastad? Az Ifjúsági Rádió irodalmi rejtvénymüsora. 11.00 Zenekari muzsika. 12.20 Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30 Tánczenei koktél. 13.15 Lakatos Sándor népi zenekara Játszik. 13.45 Válaszolunk hallgatóinknak! 14.00 Edes anyanyelvünk. (Ism.) 14.05 ÜJ felvételeinkből. 14.26 Berlini memorandum. Adam Hall angol Irő regénye folytatásokban. XIII. rész. 14.51 Mai témák — mai dalok. A „Prizma 1967" műsorából. 15.10 Kemény Egon—Erdődy János: Csillebérci fák alatt. Szvit gyermekkarra. 15.30 Az égigérő spárha. Halasi Mária elbeszélése. 15.45 A világgazdaság hírei. 15.51 Szabó György: Katonaének. Rádiójáték. 17.05 Külpolitikai figyelő. 17.20 örökszép áriák. 17.42 Antiimperializmus és forradalom a nyugati munkásmozgalomban. Tardos Andor Írása. 17.57 Húszas Stúdió. Különleges tudakozó. 19.25 Nótacsokor. 20.00 A Magyar Kamarazenekar hangversenye a salzburgi Mozarteumban. Kb. 21.03 Szép magyar vers. (Ism.) Kb. 22.20 Slágerstaféta. 22.50 A kor embere. Közlekedés és művelődés. 23.05 Mozart-művek. 0.10 Filmzene. Petőfi 8.05 Zenekari muzsika. 9.00 Ezeregy délelőtt. 10.00 A zene hullámhosszán. 11.45 Az ősmagyarok szomszédainál. II. 12.00 A bűvös vadász. Részletek Weber oerájából. 12.50 Táncok a XVH. századból. 13.05 Mérkőzés az UNESCO-palotában. 13.20 Liszt zongoraművek. 14.00 Ez ls, az ls kettőről haüg... 18.10 Közkívánatra! Dorian Gray arcképe. Rádiójáték. 20.25 ÜJ könyvek. (Ism.) 20.28 Az elisondói lány. Egyfelvonásos dallátő)(Ism.) 21.22 Krimi és valóság." IV. rész. 21.47 Fényes Eva és Bajházy Árpád énekel. 22.25 A hét előadóművésze: Tullio Serafin. (Ism.) 23.10 Könnyűzene. geden. — Főiskolás filmesek 16 tagú stábja az Országos Idegenforgalmi Hivatal és az Expressz Ifjúsági és Diák alatti lakos ellen. AdminiszL Utazási Iroda megbízásából rátör volt a Csongrád megyei filmet forgat Szegeden A Állami Építőipari Vállalat Színház- es Filmművészeti , Főiskola két végzős opera- szakszervezeti bizottságánál, tőr és rendező szakos hallga- ah°l a rábízott pénzből gontójának irányításával készülő datlansága folytán 21 ezer film az ország városait be- forinttal nem tudott elszámutato összeállítás I resze , . YYm . . lesz. Szeged után Pécsett molnl- Ügyében a vizsgalat forgat a stáb. tovább folyik. Tévedés Kutyakiállítás. Ma délelőtt a 600. számú Ipari szakiskola (Tolbuhin sugárút 84.) udvarán a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének szegedi csoportja kutyakiállítást rendez. A kiállítást reggel 9 órától délután 6 óráig lehet megtekinteni. — Az újvidéki tévé Szegeden. Tízperces műsort készített a nyári Szegedről az újvidéki magyar televízió forgatócsoportja Begovics Imre szerkesztő vezetésével. A jugoszláv tévések az ipari vásárról, a divatbemutatóról és a szabadtéri játékokról készítettek felvételeket. A jugoszláv tévénézők előreláthatólag a hét elején láthatjak a szegedi nyárról készített öszszeállítást. — Seprűexport — nyél nélkül. Ausztriába is tetemes mennyiségű seprűt exportál a Szegedi Ecset- és Seprűgyár. Mégpedig a megállapodás értelmében nyél nélkül, a cirokrészt s a nyélre húzandó színes PVCcsövet elküldik az osztrák partnernek, s csak az ottani üzemben válik késztermékké a seprű — miután nyélbeütik. Egyenlőség — Sikkasztás alapos gyanúja miatt büntető eljárást indított a rendőrség Fekete Veronika 20 éves. büntetett előéletű. Szőreg, Temesvári utca 25. szám alatti lakos ellen. Mint a 10. sz. AKÖV jegykezelője, a múlt év decemberétől márciusig a részére kiadott menetjegyekből 1550 forint értékűvel nem tudott elszámolni. Ügyét vádemelésre hamarosan átadják az ügyészségnek. r~w r| RAPIO 1 J /[TÉVE VASÁRNAP Kossuth «.« Hírek. Lapszemle. Időjárás. 6.10 Kellemes vasárnapot I Közben: 6.40—7.10 Műsorismertetés. 8.00 Hirek. Lapszemle, időjárás. 8.10 Édés anyanyelvünk. 8.15 Jó reggelt. Vasárnap! 9.50 Béládl Miklós könyvszemléje. 10.00 Hírek. 10.05 Puskák és galambok. 10.44 Csukás István, Kiss Dénes és Tornai József versel. 10.59 Rádióreklám. 11.25 A Rádió lemezalbuma. Közben: 12.00—12.10 Hírek, lapszemle. 12.50 Egy korty tenger. Fekete Gyula Írása. 13.00 Színészek énekelnek. 13.38 Rádiólexikon. 14.08 Bemutatjuk új operalemezünket. 14.49 Londoni levéL 15.00 Hfrek, Időjárás. 15.08 Ofíenbach-ciklus. A 66-os szám. 16.06 A lengyel rádió dzsesszfelvételeiből. 16.25 Henring Szeryng hegedül. 16.58 Hallgatóink figyelmébe. 17.00 Hírek, időjárás. 17.05 Faluról — falunak — muzsikával. 18.00 írók fóruma. 18.15 Wllhelm Backhausra emlékezünk. Közben: 19.00—19.10 Hírek. időjárás. 19.50 Made in Hungary. 20.23 Ignaz Jan Paderewski zongorázik. 20.38 Iliász. 22.00 Hírek, időjárás. 22.10 Sporthírek és totó. 22.18 Közvetítés a Mátyás pincébőL Lakatos Sándor népi zenekara Játszik. 22.45 Magányos csillag. 23.00 Richárd Strauss operáiból. 24.00 Hírek, időiárás. 0.10—0.25 Tabáni legenda. Petőfi 7.00 Az evangélikus egyház félórája. 7.30 Orgonamüvek. 7.54 Miska bácsi lemezesládája. 8.24 Operakalauz. 9.36 Szívesen hallgattuk. 10.40 Táncdalfesztivál 1060. 12.10 Jó ebédhez szól a nóta. Bálint Sándor énekel, Bálint János clmbalmozlk, IfJ. Magyart Imre népi zenekara Játszik. 13.02 Cineafarkinca és a többiek. Mesejáték. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Táskarádió. 15.15 A Lengyel Kultúra Hete. 16.00 Hirek, időiárás. 16.05 Mit hallunk? 16.35 Túl a nyárfasoron. 17.05 Két operettdal. 17.14 Beethoven: Zongoraötös. 17.50 Színház, kegyetlen színház. 18.00 Hírek, idólárás. 18.05 Akiért a harang szól. 19.18 A Lengyel Kultúra Hete. Zenés Üdvözlet Varsóból. 19.51 Jó estét, gyerekek! 20.00 Hírek, időiárás. 20.10 A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara látszik. Boross Lalos és Gábor József vezetésével. 20.51 A lengyel néDimüvészet. 21.05 A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye a Zeneakadémia nagyterméből. Közben: 21.45—22.09 Találta kl. hot járunk! 23.00 Hírek. időiárás. 23.10 Könnyűzene. 24.00—0.10 Hírek, Időjárás. VASÁRNAP Budapeat 9.20 Zebra. Közlekedési műsor gyerekeknek. 9.35 Vasárnapi póniló. NSZK-kisfilm. 10.00 Iddalagút. Magyarul beszélő amerikai tudományos-fantasztikus filmsorozat. 10.50 Táncdalfesztivál 1969. A Magyar Rádió és Televízió Táncdalversenye. 15.43 Kulcscsomó. Magyarul beszélő nyugatnémet film. 16.10 A Jeunesses Muslcales 23. Világkongresszusa Budapesten. Részletek u Zeneművészeti Főiskola nagytermében rendezett záróhangversenyből. 17.00 Haladás. Tudományos magazin. 17.40 Reklámműsor. 17.45 Nótaszó. 18.05 Vasas—Budapesti Honvéd bajnoki vízilabda-mérkőzés közvetítése a Sportuszodából. 19.05 A világ térképe elótt. Heti külpolitikai összefoglaló. 19.15 Esti mese. 19.25 Reklámműsor. 19.30 Rinaldo Rlnaldlnl. Magyarul beszélő nyugatnémet kisjátékfilm-sorozat. 4. Auréllá. 20.00 Tv-hlradó. 20.20 Vízszintes — függőleges. Keresztrejtvény-esztrád. Kb. 21.55 Tv-hlradó. — 2. kiadás. Belgrád 9.00 Magyar nyelvű adás. 9.30 Népdalok. 10.00 Földművelőknek. 10.50 Gyere, nöjjünk. 11.35 Marko PJegus élményéi. 15.45 Autóversenyek. 17.00 Labdarúgás: Crvena Zvezda—Sao Paolo. 16.45 Szórakoztató zenei adás. 20.35 Régimódi szerelem. 21.20 Sportszemle. 21.40 Dalmát együttesek fesztiválja. 23.10 üszás: Jugoszlávia—Olaszország. Bukarest 7.30 A haza védelmében. 6.00 Gyermekeknek. 9.30 Falu tv. 10.35 Szimfonikus hangverseny. 14.00 Román nemzetközi atlétikai bajnokság (felvételről). 16.011 Magazin. 17.15 Egy asszony elbeszélése). (Tv-regény.) 19.00 Riportműsor. 10.20 Költők u pártról. 19.30 Könnyűzenei fesztivál Mamayéban: A győztesek műsora. 20.45 10-os vonat (film). 22.40 Tv-sport. HÉTFŐ Budapest Nincs közvetítés. Belgrád 17.00 Kis úszóiskola. 17.15 Magyar nyelvű adás. 17.45 Nagy meséldécske. 18.00 Kis világ. 18.20 Ausztrália — riport. 18.50 Ember, ne mérgelődj! 19.20 Tvposta. 20.35 M. Grgic: Kis tér. — Tv-dráma. 22.07 Utazzék velünk. 22.47 Vízilabda: Jadran— Mladost. Bukarest 16.35 A gyermekek világa. 16.55 Iskolások stúdiója: Földrajzi versenyműsor. 17.25 Ifjúsági tvújság. 18.15 Kórusművek. 20.15 Faulkner regényének tv-változala: Hosszú, forró nyár. 21.55 Könnyűzene: Savoy-együttes Játszik. — Lottótájékoztató. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 30. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 61 fogadó ért el, nyereményük egyenként 57 480 forint. Hármas találata 6654 fogadónak volt, nyereményük egyenként 263 forint. A kéttalálatos szelvények száma 162 339 darab, ezekre egyenként 13 (forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendók. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — Garázdaság miatt letartóztatta a rendőrség Kiss István 26 éves. büntetett előéletű, Gyálarét, Széchenyi utca 3. szám alatti lakost. Napokkal ezelőtt szabadult csak a börtönből, legutolsó büntetéséből, s első útja a Marx téri italmérő pavilon volt, ahol alaposan berúgott, majd ilyen állapotban tért be a Boszorkánykonyha bisztróba, ahol a vendégeket hangoskodva inzultálta, s beleivott a poharakba. Miután a helyiségből eltávolították, az ajtót rugdalta. Ügyét vádemelésre hamarosan átadják az ügyészségnek. SZEGED hazai lapokban 1969/30 Közlekedési balesetek mmm Bálint Gyula felvétele Tegnap délután Szegeden, 14 és 15 óra között a Lenin körút és a Dózsa György út kereszteződésében Németh István (Szeged, Alkotmány u. 87. sz.) gépkocsivezető, a 10-es AKÖV YC 7990. rendszámú megrakott tehergépkocsijával — nem adva meg a kötelezően előírt elsőbbséget — nekiütközött a Petőfitelep felől érkező 701-es csuklós villamosnak, amelyet Hortobágyi András (Szeged, Alföldi u. 22. sz.) szabályosan vezetett. Személyi sérülés szerencsére nem történt. Hosszabb ideig a 2-es vonalon átszállással oldották meg a forgalmat. A gépkocsivezető ellen eljárás indul. Nem adott elsőbbséget az E 5-ös úton Szatymaznál a személygépkocsival közlekedő Király János Szeged, Füge sor 10. szám alatti lakos. Előzte őt személygépkocsival Lakatos Ferenc Szőreg, Kossuth utca 2. szám alatti lakos. Összeütköztek. Sérülés nem történt, a kár mintegy 4 ezer forint. A gyalogosnak is jár elsőbbség. Szegeden, a Naey Jenő utca és a Lenin körút kereszteződésében szabályosan haladt át az úttesten Lázár Kálmánné Szeged. Bolyai János utca 2. szám alatti lakos. Nem adott elsőbbséget a gépkocsival haladó Lakatos Emil Szeged, Lenin körút 27. szám alatti lakos, aki a gyalogost elütötte. Az ügyben a vizsgálat folyik. Autóbusznak szaladt motorkerékpárral Szegeden, az Üttörő térnél Farkas József Szeged, Marostői út 11. szám alatti lakos. A motoros sérüléseket szenvedett. Figyelmetlenség miatt okozott balesetet személygépkocsival Szegeden, a Párizsi körúton Szunyi Edit Szeged, Török utca 4/c szám alatti lakos. Nem adott elsőbbséget a kerékpárral vele szemben haladó Horváth János Szeged, Szent László utca 15. szám alatti lakosnak, aki a vázon 3 éves gyermekét szállította. A kerékpáros és gyermeke az összeütközés következtében 6érülést szenvedett. Magzatvédő monitor. Delta, július. (A szegedi Orvostudományi Egyetemen Készült műszerről. Fenyképpel.) IKOVACS László) K. L.: Előadóülés. Gyógyszerészet, Július. [A Magyar Gyógyszerészeti Társaság Csongrád megyei szervezetének rendezésében.) Több mint 400 000 vendéget vár Szeged az ünnepi hetek eseményeire. Békés megyei Népújság, Dunántúli Napló. Napló (Veszprém), Szolnok megyei Néplap. JÚL 12. Népújság (Eger), július 15. Fejlesztés a Szegedi Gyufagyárban. Famunkás, júl. 12. A ldjevl Opera Szegeden. Szolnok megyei Néplap, Júl. 13. (kd): A szegedi kismester. Dunaújvárosi Hírlap, jul. 15. [Megemlékezés Móra Ferencről, születésének 90. évfordulóján.] Hazánk felszabadulásának 25. évfordulójára. — Ismét kezdeményez a szegedlek „Munkásőr"-brigádja. Gumiipari Hírlap, Júl. 15. (Az EMERGÉ-ben.J Nemzetközi túrlstatalálkozó Szegeden. Hajdú-Bihari Napló, júl. 16. SZABÓ Béla: Szegedi kulturális krónika. Magyar Konzervipar, Júl. 16. (Művelődés a Konzervgyárban.) [AKACZ László] A. L.: Szegedi nyár, 1969. Pest megyei Hírlap, júl. 16. Dolgozók Lapja (Tatabánya), Népújság (Eger), Július 17. (Fényképpel.) MAGYAR László: A krajnai hitbizomány urának meghiúsult terve. Pest megyei Hírlap, Júl. 16. [Portla Aladár herceg is pályázott a szegedi színház bérletéért 1905-ben.] [PETER László] P. L.: Móra Ferenc születésnapja. Magyar Hírlap, júl. 17. TÓTH Btéla]: Auf dem Domplatz In Szeged laufen gegenwörtlg die Proben fúr dle dlesjahrlge Eröffnungsvorstellung der Freillcht-Festspiele, Kodálys „Háry János", mit 150 Statlsten. Neueste Nachrichten, Júl. 17. [Fénykép.1 [R. FARKAS Klári] (k. r. f.): Szeged: Forschungszentrum der Bioltgle. Budapester Rundschau. Júl. 18. Szeged várja vendégeit. Petőfi Népe, Júl. 18. (Fényképpel.) [ÖKRÖS László] ö. L.: Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok. Magyar Hírlap. Júl. 20. Megkezdődtek a Szegedi Ünnepi Játékok. Magyar Nemzet, júl. 20. [PÜNKÖSTI Árpád]: Korszerű szövöde épül áz újszegedi kendergyárban. Népszabadság, Júl. 20. fPÜNKÖSTI Árpád]: Telt ház Szegeden. — Háry-bemutatóval nyitott a Dőm tér. Népszabadság, Júl. 20. Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok. Népszava, júl. 20 Szőke győzött Szegeden. AutóMotor. júl. 21. (A salakpályás motorkerékpár-bajnokság 3. fordulójában.] Tóth Gyula — ötödször is. Esti Hírlap, Hétfői Hírek, Júl. 21. Képes Sport, Népszabadság. Júl. 22. (Győzött a maratonin.] [GARA1 Tamás] -lt.-: Forró Háry-siker után. — Bahcsiszeráj a Dóm téren. — Beszélgetés az ukrán táncművészet nagyköveteivel. Hétfői Hfrek, júl. 21. [Fényképekkel.] Harmincezer vendég az ünneplő Szegeden. Magyar Hírlap, július 21. VÁRNAI Péter: A Háry János a Dóm téren. Magyar Hírlap, Július 21. [Kritika.] Futballfesztivál 69. Magyar Hírlap, júl. 21. Tóth sorrendben ötödször nyerte a szegedi maratonit. Nép. sport, Júl. 21. [FODOR Lajos] F. L.: A táncköltészet mesterei. — Az ukrán operabalett sikeres bemutatkozása. Esti Hírlap, Júl. 22. [Kritika.! Orgonaest a Dómban. Esti Hírlap, JÚL 22. ABRAN László: Aki Kossuth szobráról tud... Esti Hírlap, Júl. 22. [Dr. Adámfy Jőzsef, nyugalmazott szegedi főorvos.] Átadták a szeged! vásár díjalt. Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszava, Júl. 22. , D1ENES Gedeon: A Bahcsiszeráji szökőkútat mutatta be a kijevi együttes. Magyar Hírlap, júl. 22. [Kritika. Rajzzal.) [PÜNKÖSTI Árpád]: Otazáz résztvevő a pedagógiai nyári egyetemen. — Kiosztották a szegedi vásár dijait. Népszabadság, Júl. 22. „Szöged hlrös város". Esti Hírlap, júl. 23. [A Tömörkény gimnázium kiadványának Ismertetése. I [KÁRPÁTI György] (-1 -gy): Színésznő a buszmegállónál. — Vázlat lobba Gabrielláról. Lobogó, Júl. 23. (Fényképekkel.| GÁBOR István: Háry János. Magyar Nemzet, jul. 23. [Kritika.] HARGITAI Pál: Félidő a szegedi vásáron. Népszava, Julius 23. SÍPOS Gyula: Tóth Béla: Mi. janicsárok. Magyar Hírlap, júl. 24. [Könyvismertetés.] Ipari konferencia Szegeden. Magyar Hírlap, Júl. 24. KORTVÉLYES Géza: A bahcsiszeráji szökőkút. Magyar Nemzet, Júl. 24. [Kritika. Rajzzal.] [PÜNKÖSTI Árpád]: Hárommilliárd forintos üzletet kötött a Videoton. — Megnyílt az ipari-műszaki konferencia. Népszabadság, júl. 24. RAJK András: Kettős nyitány a szegedi Dóm téren. — Háry János. — Bahcsiszeráji szökőkút. Népszava. Júl. 24. (Kritika.1 Szegedi fedett. Magyar Ifjúság, júl. 25. [Fénykép az uszoda építéséről.] KOVAGO László: Jó örökség. Népszabadság. Júl. 25. [120 éve fogadták e] Szegeden az első nemzetiségi törvényt.] Sikeres üzletkötések a szegedi vásáron. Népszabadság, Júl. 25. LÖZSY János: A Háry János felújítása. Népszabadság, Júl. 25. [Kritika.1 [PÜNKÖSTI Árpád]: Megújult a szegedi „országház". Népszabadság. Júl 25. [A Zsótér-ház. Fényképpel.) [HARGITAI Páli (hargitai): Három nap alatt ötvennyolcezer vendég Szegeden. Népszava, júl. 25. Ülést tartott a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsa. Népszava, júl. 25. Szabadtéri Játékok 1969. — GESZTI Pá): Szegeti: Háry János. — Bahcsiszeráji szökőkút. Film, Színház, Muzsika, iúl. 26. [Háry-krltika. Fényképekkel.] (PÜNKÖSTI Árpád!: Jugoszláv fl«P a vasáron. — ötezer fiatalt várnak az ifjúsági találkozóra Népszabadság. Júl. 26. A kijevi baletteevüttes kitüntetése. Népszava, Júl. 26. ISzegeden.J A Szegedi Szabadtéri Játékokon nagy sikert aratott Aszafiev: Bahcslszeráti szökőkút című balettie. az Ukrán Opera és B,ilettszfnhá/ előadásában. Nők Lanja. túl. 26. IFénykep az előadásról.1 IBA.TOR NAGY Ernői B. N. F.: Kyámézőben Kz-ged-n és Gvulán. Szabad Föld. iúl. 27. (Az ünnepi hetek műsoráról ls.l VASÁRNAP. 1969. JÜLIUS 27. DELMAGYARORSZAG