Délmagyarország, 1969. július (59. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-19 / 165. szám

Révülő/ a kabaréig A fakír Aki vasárnap renéro ébred Szegeden, ne lepődjék meg, a Futballfesztivál ugyanis jóval korábban kezdődik a hivatalos műsornál. A rendezők legfőbb vágya, hogy a publikum jó hangulatban érkezzen a pályára, mert erre mindjárt az elején szükség )esz: a műsorszámok két hangosszlnpadon, 25 hang­oszlop erősítésével peregnek majd. A reklámkocsikról 50 labdát dobnak a közönség kö­zé K és D befüs Jelzésekkel, melyek szerencsés tulajdonosai — amennyiben az elkövetkező napokban bemutatják a Sajtó­házban ezeket a labdákat — a Csongrád megyei Hírlap és a nélmagyarország Ingyenes elő­fizetői lebetnek. A két színpad programján valóságos sztárparádé szerepel, revü tői a kabaréig mindenki kap kedvére valót. A fiatalok panaszkodtak, kevés a táncdal­énoltcs. A rendezőség márts in­tézkedett, a Metró és Zalajnay Saro'ta mellé erősítés érkezik. Kovács Kati, Dobos Attila és Mary Zsuzsi személyében. Ve­lük cgvütt olyan névsorral büsz­kélkedik majd a szegedi futball­fesztivál, amire még nem volt példa a Tisza-part Ián. Imo a névsor: Angyal .Tános, Erdödy Kálmán. Gálvőlevl János, GobM Hilda. Janka Béla. Katona And­rás. Kovács János, Ifj. Latabár Kálmán. Lchoezkv Zsuzsa, Rá­tonyl Róbert és Hajnalka. Piros Ildikó, Szendró József. Temesl Hédi, Tury Eva, Tompa Sán­dor, Zentay Anna. S hogy a meccsről is szó es­sék, a SZÚR stábja Szegeden duplázni akar. Lesz férfi foci és lesz női foci. Igaz, Eva lá­nyai csak csökkentett mérkö­zösiüöbcn hajkurásszák a bőrgo­lyót, a „teremtés koronái" még­is nehéz helyzetbe kerülnek: bi­zonyitaniok kell. Dr. Hegedűs János (aki az ügyben igencsak illetékes, vagy 14 éves konfe­rálja a színész—üjságlró derby­ket), a küzdelmesnek ígérkező szegedi összecsapáshoz hasonló­ra nem emlékszik. Elég egy pil­lantás a két csapatra, azonnal kiderül, miért. Sándor Csikar füttyszavára Komlós András színész- és Boskovlcs Jenő új­ságíró-csapatkapitány választ, majd az alábbi két keret csap össze a pályán. Színészek: Ga­rics János, Hadies László, Ker­tész Péter, Marosi Károly, Uri István, Gozmány György, Ju­hász Jácint, Komlós András, Réti Csiba. Tahi Tóth László, Gyimesi Kálmán, Juhász József, Kovács István, Szokolay Ottó, Vadas Kiss László. Újságírók: ; Aes Sánta Sándor, Borbélv Pál, Farkas József, Kovács Gyula, dr. Nikolényi István, dr. Polner Zoltán, Engaméri László, Bos­kovlcs Jenő, Gallov Rezső, Lan­tos László. Peterdy Pál, Sirok­mány Lajos, Várkonyi Sándor, Uokc.di Béla, Csernus András, dr. Lepls György, Péter Róbert, Szabó Ferenc. A vak Is látja az újságírók vannak döntő fölényben — leg­alább is létszám szerint. A pá­lyán viszont csak 11-en látsza­nak, dehát az időjárási tényezők ismeretében még a 19 focista is kevés lebet. Most már tény­leg hamarosan eldől, hiszen csak egyet alszunk rá ... A paprika és Medárd Több mint 8 ezer holdon termeltet idén fűszerpaprikát a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat. A Medárdot követő hűvösség, az esős-szeles idő „megfogta", megállította fej­lődésében a fűszernövényt. A kedvezőtlen időjárás után most már meleg július véget és augusztust várnak a ter­melők és a gyáriak egyaránt, hogy jó minőségűvé érlelőd­jön a vidék „piros aranya." Továbbtanulási liMség! A SZEGEDI EÜ. SZAKISKOLA, Tolbuhin sgt. 1. sz. 1969. szeptember 1-én három tagozatra vesz fel tanu­lókat 2 éves képzési időre: Általános ápolói, szülész­női. gyermekápolói szakra. Tagozatonként az érettsé­gizettek és a VIII. általánost végzettek részére külön osztályt Indítunk. Jelentkezési határidő: 1969. aug. 1. xS 46 059 Megnyílt! Megnyílt! Megnyílt! 5 szaküzlete Szeged, Kárász u. 13. Ajánlataink s Tájjellegű ipar- és népművészeti ajándéktárgyak. Alpakka talpas italkészletek Kristályvázák Manikűrkészletek Divatékszerek Márkás kar-, fali, asztali és ébresztő órák GAZDAG VÁLASZTÉK — FIGYELMES KISZOLGÁLÁS — Ösztöndíj helyett teljes ellátás. Megkezdődtek a fel­vételi vizsgák a Kossuth Zsu­zsa ápolónőképzőben, ahova az idén 140 hallgatót vesznek fel — 40 gyermekápolónő. 40 szülésznő- és 60 általános betegápolónő- hallgató kezdi meg tanulmányait ősszel. A tervek szerint külön osztályt indítanak az érettségizett je­lentkezők számára, ösztöndíj helyett az intézet kollégiumi szállást és étkezést biztosít a hallgatóknak, térítésmen­tesen. — Pincérek vidékről. Több mint 20 éttermet és bisztrót újított fel a Csongrád me­gyei Vendéglátó Vállalat a nyári szezonra. A megszépült éttermekben a nagy forga­lom idejére a vidéki egysé­gekből — Hódmezővásár­helyről. Makóról és Szentes­ről — hoznak Szegedre fel­szolgálókat. Egyetemisták is dolgoznak majd az éttermek­ben, közülük sokan már több éve vállalják ezt a munka­kört nyáron és nyelvtudá­sukkal is nagy hasznára van­nak az éttermeknek. — Tiltott határátlépés kí­sérlete miatt álltak a szegedi járásbíróság előtt Székely Sándor 22 és Orbán Sándor 21 éves szári, illetve tatabá­nyai lakosok. Tatabányáról Szegedre utaztak, hogy a Ti­sza töltésen végighaladva illegálisan elhagyják az or­szág területét Jugoszlávia felé. A határtól 500 méter­nyire fogta el őket a határ­őrség. Székely korábban már kísérelt meg tiltott határát­lépést, s annak idején a ka­posvári megyei bíróság ítélte el. Most egyévi szabadság­vesztést kapott, társa Orbán Sándor pedig 6 hónapot. Mindkét ítélet jogerős. Gyászközlemény Tudatjuk, hogy CZIROK SAN­DORFtE elhunyt. Temetése júli­us 19-én I1.30-bor lesz az alsó­városi temető kápolnájából. A gyászoló család, Pancsuvai u. 40. SZ. T. 3402 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk. ATYIM GYÖRGY temetésén megjelen­tek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család, Szivár­vány u. 54. T. 3295. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, a Szegedi Mérlegkészltő Ktsz ve­zetőségének és dolgozóinak, hogy szeretett halottunk. ö»v. KLIVENYI KAROLYNÉ temeté­sén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló gsa­lád, Kossuth L. sgt. 5. T. 3403. Háromhordós. Közösen rendbehozta a Kis-Dugonics teret a Haladós Termelőszö­vetkezet és a szegedi I. kerü­leti tanács. Tegnap átadták a térre áttelepített három­hordós borkostolót és a hoz­zá társult pecsenyesütőt. A tér ideiglenes rendbehozatala 110 ezer forintba került. — Palackozott kakaó, hűt­ve. A tavasszal megnyílt Os­kola utcai Mini-mackó fel­készült a megnövekedő for­galomra. Az ünnepnapon is nyitvatartó üzletben palac­kozott tejet és kakaót is árulnak a hidegkészítmé­nyekkel együtt. — Autós-csárda. Pénteken adták át rendeltetésének a több mint kétmillió forintos költséggel létesített autós­csárdát a kassa—miskolc— budapesti nemzetközi autóút mellett. Szikszó határában. A halmai fogyasztási szövet­kezet. valamint a Borsod megyei tanács az úgyneve­zett Árnyaskertben építette fel a két étteremből álló csárdát, ahol a korszerű konyhaüzem egyszerre 150 vendéget tud ellátni. — \ hűszezredik dömper. Pénteken kikerült a Vörös Csillag Traktorgyár szerel­déjéból a húszezredik döm­per. A dömpergyártást az üzem még 1951-ben kezdte meg. Azóta az alaptípust lényegesen továbbfejlesztet­ték. — Drága pállnkázás. Né­hány óra leforgása alatt öt nagyfröccsöt és mintegy há­rom deci pálinkát fogyasztott a pusztaszeri italboltban Vincze István 29 éves, Pusz­taszer, Tanya 429. szám alatti lakos, majd ilyen ál­lapotban ült motorkerékpár­ra és vett részt a közúti for­galomban. A szegedi járás­bíróság ittas vezetés miatt jogerősen 2500 forintra ítélte. — Ázsia legrégibb szobra Afganisztán területén az or­szág legrégibb lakosaitól származó egyedülálló műal­kotást találtak. Fából kifara­gott emberi fejről van szó. A szakértők szerint az 1. e. 20. században készült. Ez a legrégibb szobor, amelyet ed­dig az ázsiai kontinensen ta­láltak. Nyári )rukam vásár KW selyemruha 90—100 Ft-ig Froltírruha 50—120 Ft-lg Otthonka 40— Ft Bizományi Áruház Vállalat, Szeged, Bajcsy-Zs. u. 19. XS. 46 275 — Hazaérkezett Moszkvá­ból a magyar külügyminisz­térium küldöttsége, amely Erdélyi Károly külügyminisz­ter-helyettes vezetésével Moszkvában időszerű, a két felet kölcsönösen érdeklő nemzetközi kérdésekről foly­tatott eszmecserét a szovjet külügyminisztérium vezetői­vel. A küldöttséget a ferihe­gyi repülőtéren Böjti János külügyminiszter-helyettes fo­gadta. Ott volt F. J. Tyitov. a Szovjetunió magyaronszági nagykövete. — Megszépített üzletek, A várható nagy nyári forgalom előtt festették, takarították a Szegedi Élelmiszerkiskeres­kedelmi Vállalat csaknem valamennyi üzletét. Három boltot teljesen felújítottak, tataroztak, A Szent István téri önkiszolgáló boltot, a Marx téri boltot, amelyből korszerű önkiszolgáló boltot alakítottak. A Kossuth Lajos sugárúti trafikból vegyesbolt lett. A minisztérium új ren­delete szerint csomagolt élel­miszerárut is tartanak, a do­hány-áruktól természetesen szakszerűen elkülönítve. _ Csütörtökön a déli órák­ban Paks térségében a Ma­gyar Néphadsereg egyik re­pülőgépét — kiképzési prog­ramban előírt repülési fel­adat végrehajtása közben — baleset érte. Ennek követ­keztében a repülőgép meg­semmisült, személyi veszte­ség azonban nem történt, a polgári lakosságot nem ért© anyagi kár. Tragikus fürdőzés Folyami fürdés közben húsz középiskolás gyermek lelte halálát a franciaorszá­gi Angers közelében. Kör­nyékbeli gyermekek — hat­vanan — négy pedagógus felügyelete alatt kirándulást tettek Loire mentén. A folyó­hoz érve, engedélyt kérteik a fürdésre. A nevelők meg­mérték a vízmélységet, hogy elkerüljenek minden ve­szélyt, s ezután megadták az engedélyt. Amikor azon­ban a gyermekek bemerész­kedtek a folyóba, a fürdés helyén a Loire homokágya váratlanul besüppedt, s a fürdőzők az így keletkezett mélv gödörbe zuhantak. Az ott-tartózkodó gyermekek közül csak négynek sike­rült kilábolni a vízből. Estig tíz holttestet találtak meg. További tíz eltűnt gyermek holttestének felkutatása még folyik. — Dr. Ivanov professzor. a várnai orvcwi főiskola rek­tora háromnapos szegedi lá­togatás után pénteken vissza­utazott hazájába. A vendéget fogadta dr. Tóth Károly egyetemi tanár, a Szegedi Orvostudományi Egyetem rektora. Dr. Ivanov látogatást tett több szegedi intézetben, találkozott és megbeszélése­ket folytatott az egyetemi tanács tagjaival, professzo­rokkal. A tárgyalásokon a két felsőoktatási intézmény vezetői a kapcsolatok kiépí­tésének lehetőségeit vitatták meg. Megállapították, hogy mindkét fél érdeklődéssel keresi módjait az együttmű­ködés szorosabb feltételeinek megteremtésére. — A Tisza-kutató Bizottság dr. Horváth Imre szegedi professzor vezetésével részle­tesen tanulmányozza a Kis­köre—Tiszafüred közötti fo­lyószakaszt. Az itt épüló duzzasztómű és mesterséges tó várhatóan nagy változá­sokat okoz majd a Tisza növény- és állatvilágában. Éppen ezért & bizottság elha­tározta, hogy az ez évi ku­tatómunka központjót erre a területre helyezi. A jelenlegi viszonyok pontos megisme­rése alapot ad majd az élő­világ átalakulásának felmé­résére. Nehezen ébred — Felkelhetsz, cseng az óra Á lottó nyerőszámai 29, 40, 51, 56, 74 A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása sze­rint Fonyódon, a szabadtéri színpadon megtartott lottó­sonsolason a 29. játékhéten a következő számokat húzták ki: 29. 40. 51, 56. 74. Gyári szalag — tanulóknak A szakmunkás-utánpótlás színvonalát emelni —'. ez a törekvés a szegedi Április 4. Cipész és Papucskészítő Ktsz-ben. Ezt szolgálja az új kezdeményezés: tanulósza­lagot szerveznek a szövetkezetben. A szalag mellett gyor­sabban. „élethúbben" ismerhetik és tanulhatják meg a korszerű műveleteket a szakmunkástanulók. Tekintse meg a kiállításon a PíB.JJSML TexíiE^yár szintetikus és gyurtelenitett termékeit, a Ceilíniill Aniilázbail * melyek megvásárolhatók (csak a vásár ideje alatt) ^SHÍkDtsV) Pamuttextil Művek a Szegedi Ipari Vásáron kiállított frottír­áru cs készágynemú újdonságai a Centrum Áruházban vásárolhatók meg! Ajánlataink: 2 m széles méteres frottír Frottírtörülközők Damaszt asztalterítők 114,— Ft 03,10—96,50 Ft 59,— Ft Damaszt szalvéták (fehér) Asztalterítő garnitúrák „Super Gold Pálma" tükrös paplanlepedő garnitúra 14,80 Ft 101,— Ft 392,— Ft Centrum Áruház, Lenin krt. 47. Nyitva reggel 8-tól este 7-ig, szombaton délután 5-ig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom