Délmagyarország, 1969. július (59. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-16 / 162. szám

Móra és az interjú ! A Minerva 11 mi? i;mM mikor? A nagy író kilencvenedik születésnapja alkalmából, majd egy fél század táv­lalából visszaemlékezem egy vele folytatott beszélgeté­semre, mely talán néhány üj vonassál világít rá Móra Ferencnek bennünk élő em­lékére. 1924. karácsonya előtt, mint az egyik szegedi iro­dalmi és művészeti hetilap, a SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG szerkesztője, felkerestem Móra Ferencet, hogy a ka­rácsonyi számba interjút kérjek tőle. Tudvalevő, hogy Mórának, főként az ásatá­soknál, Kotormán János volt a jobb keze. Ma úgy neveznék ezt a beosztást, hogy „hivatalsegéd". Kotor­inán János azonban ennél több volt. Voltak, akik tré­fásan ,.tanársegéd"-jének vagy éppen személyi titká­rának is nevezték, de va­lahogyan a Móra és Kotor­mán közötti viszony a való­ságban is több volt, mint a múzeumigazgató és a hi­vatalsegéd közötti kapcso­lat. Mórához nagyon ritkán lehetett úgy bejutni, hogy előzőleg ne kerüljünk János bácsi útjába. Akkor is, mi­dőn a szóban forgó ügyben igazgatói irodájában keres­tem fel, a keskeny folyosón összetalálkoztam Kotormán Jánossal, s mint régi Isme­rős, mindjárt sejtette, hogy miért keresem a gazdáját. Mint jó közigazgatási al­kalmazott. a megfelelő szö­vegezésben megkérdezte: — Csak nem a városnak a múzeumra vonatkozó jö­vő évi költségvetésben elő­irányzott összeg mirefordí­tása céljából óhajt az igaz­gató úrral beszélni...? — Nem, nem arról... — feleltem. — Azért — hagyta hely­ben —, mert erről még hallani sem szeret a gazdám. Nagyon mérges lesz, ha ilyenről beszélnek neki. In­kább a hun halottakról vagy az irodalomról beszél­jen vele ... No, csak tessék bemenni, egyedül van az igazgató úr. Móra Ferenchez valóban nem kellett előzetes beje­lentés, neki nem volt az előszobájában titkárnő a hozzáfordulók bejelentésére. Hozzá mindig be lehetett menni, mint egy atyai jó baráthoz, tanácsért, útba­igazításért, vagy akár egy szívességért is. Amikor be­léptem hozzá, egy papír fö­lé hajolva rótta apró gyöngybetűit. Az ajtónyílás­ra felnézett és ezt mondta: — Mindjárt fiam, csak odatöszöm a pontot... Ahogy befejezte munká­ját, előálltam a kéréssel: — Interjút szeretnék a kará­csonyi számba... — Interjút? — Ismétel­te. — Három hete sincs, hogy adtam nektek egy írást. Nem adok én most semmit, mert tudod fiam, úgy van az, hogy ha sokat látják az embert, akkor megunják. Így van ez az írással is. Interjú­alanynak pedig én nem va­gyok alkalmas. Jobban ér­dekli a közönséget, hogy a primadonna mit csinál, ha nem a szinpadon van, hogy ki udvarol neki, hogy mit eszik; vagy hogy a bon­viván hány szerelmes leve­let kap naponta, no meg, hogy a polgármesternek mik a tervei a várossal a jövő évben. Ezek a szenzációk! — mondta Móra. — Tanuld meg fiam, ha szenzációkat és a közönséget érdeklő té­mákat akarsz megírni, ak­kor soha ne menj ilyen magamfajta kapakaszakerü­lőkhöz, mert abból csak kul­túrbotrány lőhet. Ha én mondanék szenzációkat — folytatta —, akkor abból nagy baj lönne. vagy te ke­rülnél börtönbe, mert meg­írtad. vagy én, mert mög­mondlam. Jobb tehát, ha nem írsz semmit, vagy ír­jad azt, hogy nincs téma. Ez is téma; nem igaz? ... Ehun egy szivar, gyűjts rá!... Amikor köszönettel azzal utasítottam vissza a szivart, hogy inkább cigarettázom, egy Mirjám cigarettával kí­nált meg. Még sokáig ottma­radtam a Tiszára néző ab­lak mellett Móra Ferenccel és hallgattam az író elbeszé­léseit kedvenc témájáról: unokájáról, a Vademberről. Az interjúból tényleg nem lett semmi, csupán egy hat­vannégysoros írás, melynek ez volt a címe: „Móra Fe­renc nem ad interjút". Mikor legközelebb talál­koztunk, már messziről fe­nyegetett, de mosolyát a szája szegletében lógó szi­varral eltüntetve így szólt: — Nagy betyár vagy fiam! Többet írtál rólam, mintha tényleg adtam volna inter­jút... Jenő István kettős sikere Szarvason rendezték meg július 11—13 között az első magyar parasztszínház meg­alapítójáról, Justh Zsig­mondról elnevezett Országos Szövetkezeti Színjátszó Na­pokat, ahol résztvevő 13 amatőr együttes között volt a szegedi Minerva Színpad is. A szegediek Benedek Ka­talin: Idegen utcákon című egyfelvonásosával, melyet Konter László rendezett, a zsűri egyhangú döntése alapi­ján nyerték el a KISZÖV dí­ját, Szarvas város nagydíját, valamint Molnár Judit és Konter László a legjobb egyéni alakítás díját. Munkaalkalmak Értesítjük kedves ügyfeleinket, hogy az ALBÉRLETI IRODA VII. 18, 22, 25, 29-én, VIII. 1. 4, 6, 8, 11, 13. 15, 18, 22. 25, 27. 29-én délután 3 és 6 óra között NYITVA TART. Cím: Szeged. Eötvös u. 1. (Apáthy-kollégium épülete) Telefon: 11-708. Az Ünnepi JátScok alatt értékes keleti szőnyegeket vásárolhat a BIZOMÁNYI ÁRUIIÁZ BOLTJÁBAN. Szeged, Bajcsy-Zs. u. 19. xS Férli kereskedősegédet és rak­tárt segédmunkásokat felve­szünk. Fizetés megegyezés sze­rtat. Fűszért-fiök, Felsü Tisza­part 15. Dk. 20 762 Az algyffl ÁFÉSZ a barakktá­bor területén megnyíló új ABC áruházhoz szakképzett, megbíz­ható áruházvezetöt keres azon­nali belépéssel. Jelentkezés sze­mélyesen az fmsz központi iro­dán. Algyö, Vásárhelyi u. 5. Szőlőskert „Szakszövetkezet" Domaszék, kőműveseket, segéd­munkásokat vesz fel. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni: szakszövetkezet irodán, Doma­szék, Petőfi u. 2. sz. alatt lehet. Dk. 20 760 Kocsikísérőket, segédmunkáso­kat, gépírónőt azonnali felvétel­re keres a VIDIA Kereskedelmi Vállalat, Szeged, Bakay Nándor u. 52. Gyakorlott villanyszerelőket és azok mellé segédmunkásokat felveszünk. Fizetés megegyezés szertat. Szegedi Elektromos Ktsz. Szeged, Kállay ödön u. C. Felvételre keresünk karban­tartási és felvonulási munkákhoz kezdő és gyakorlott villanysze­relő, valamint vízvezeték-szerelő szakmunkásokat, ezen kíviil TMK-üzcmünkbe nagy gyakor­lattal rendelkező szerelőt hid­raulikus gépek és berendezések javításához. Bérezés megállapo­dás szerint. Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat, Sze­ged. Bocskai u. 10—12, Malomüzembe felveszünk könnyű munkára segédmunká­sokat (nők ls jelentkezhetnek). Felveszünk lisztmerőket jó kere­seti lehetőséggel, keverő üzemi segédmunkásokat, raktári mun­kába rakodókat, 1 fő érettségi­zett munkaerőt adminisztratív munkába, 1 fő üzemi takarító­nőt. jelentkezés: Vértanúk tere 6. Középiskolai fiú tanulókat al­kalmazunk augusztus hóra. Móra Könyvesbolt, Kárász u. 5. XS. 46 459 A Szegedi Konzervgyár felvé­telre keres szállítási rakodók­nak férfi munkaerőket, magas kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet a gyár szállítási csoportjá­nál, Szeged, Rókusi ff. 6. xDk. 903 A Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat Szegedi Jutaárugyára felvesz villanyszerelő, asztalos, lakatos, kőműves szakmunká­sokat, valamint női és férfi se­gédmunkásokat. Jelentkezés a munkaflg> í osztályon, xS. 46 370 Könnyűipari munkaügyi vizs­gával rendelkező munkaUgyl előadót keres a Hódmezővásár­helyi Szandálüzem. Erkölcsi bi­zonyítvány szükséges. Fizetés megegyezes szerint. XH. 12 873 A Szegcdi Városgazdálkodási Vállalat lakatos, útbtirkoló. kő­műves szakmunkásokat, gépko­csivezetőket, hajtókat, rakodó­kat. férfi és női segédmunká­sokat felvesz. Jelentkezés a vál­lalat telephelyén. Szeged, Pa­csirta U. 1. XS. 46 348 A VIDEOTON RADIO ÉS TE­LEVÍZIÓGYÁR felvesz most vég­zett gépésztechnikusokat, vala­mint híradásipari technikusokat. Jelentkezni lehet: VIDEOTON Rádió és Tv-gyár munkaerőgaz- I úálkodási osztályán, Székesfe­hérvár, Berényi u. xV. 74 221 Szövoátkcpzos munkakörbe 16. évet betöltött fiatalokat felve­szünk. Leányotthon) elhelyezést biztosítunk. Jelentkezés levélben. Üjpest. Hazai Pamutszövogyár, Budapest, IV., Baross ti. 99. Hegesztőket, csőszerelöket, ka­zánszakmában gyakorlattal ren­delkezőket és segédmunkásokat I azonnali belépéssel felvesz Mgtsz vasipari segédüzemága. Fizetés megegyezés szerint. „Szorgal­mas" jeligére Sajtóházba. PNYV Szegedi Textilművek keres azonnali belépéssel áru­minősítő munkakörbe női mun­kavállalókat, takarítónőket, va­lamint férfi és női segédmunká­sokat. Gyárunkban kedvezmé­nyes étkeztetés. textil juttatás, évi két alkalommal kedvezmé­nyes textllvásárlás, valamint a kollektív szerződésben meghatá­rozott szabad szombat biztosítva. xDK. 896. Iparvállalat azonnali belépéssel titkárnőt kétes igazgató mellé, „Gyakorlott" jeligére a Sajtó­házba. Felveszünk gyakorlattal ren­delkező autófényezőket, autósze­relőket, karosszéria- ós lemez­lakatosokat. gépkocsivezetőket, autóbuszkalauzokat, rakodó- és segédmunkásokat. Munkábaiá­ráshoz autóbuszjáratainkon dí.l- j mentes utazást biztosítunk. 10. sz. Autóközlekedési Vállalat, | Szeged. xS. 46 312 | Közlemények A Közegészségügyi Járvány­ügyi Állomás felhívja a méhé­szek és egyéb érdekeltek figyel­mét, hogy 1069. július 17. 18. 19­én a Lenin krt. és a TJsza ál­tal bezárt területen levő par­kokban és fás területeken szú­nyog elleni permetezést végez­tet. Felhívjuk az e területen la­kók figyelmét, hogy a perme­tezés Idején ablakaikat tartsák csukva és a permetsugarat ke­I l üljék. XS. 46 403 A Közegészségügyi Járvány­ügyi Állomás felhívja a méhé­! szek és egyéb érdekeltek fl­I gyeimét, hogy 1969 július ' 15— ; szeptember 15. közötti időszak­! ban a Tisza ártér mindkét ol­j dalán, valamint a város terüle­| lén fekvő parkokban előre i meg nem határozható időpon­I tokban szúnyog elleni permete­I zést végeztet. A kezelt terüle­ten minden esetben figyelmez­tető plakátokkal fogjuk a la­kosság figyelmét felhívni. XS. 46 400 1969. JÜLIUS 16., SZERDA — NÉVNAP: VALTER SZÁRAZ, NAPOS IDÖ Várható időjárás szerda estig: kevés felhő, száraz, napos idő. A helyenként még erős északi szél tovább mérséklődik. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—27 fok között. ' A Nap kel 4 óra 02 perckor, és nyugszik 19 óra 37 perckor. A Hold kel 5 óra 27 perckor, és nyugszik 20 óra 57 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 459 centiméter (áradó). Hírek. 21.19 Zeneművészeink reflektorfényben. Közben 22.00 Hirek, időjárás. Kb. 22.15—22.19 Sporthírek. 23.00 Könnyűzene. 24.00 Hirek. Időjárás. 0.10—0.25 Éji zene. Petőfi 6.20 Torna. 6.30—8.03 Azonos a Kossuth-músorral. 8.05 Fúvós­indulók. 8.15 Könnyűzenei hír­adó. 8.45 Tallózás a világsajtó­ban. 9.00—10.00 Ezeregy dél­előtt. 10.00 A zene hullámhosz­szán. 11.55 Néhány perc tudo­mány. 12.00 Fjodor Saljapin énekel. 12.40 Házunk tája. 13.00 Hírek, időjárás. 13.05 Brahms­művek. 13.45 Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00 Kettőtől ha­tig... A Petőfi Rádió zenés délutánja. 16.59 ötórai tea. Köz­ben 17.30—17.53 Hírek. 18.00 Hírek, időjárás. 18.10 Hangver­seny a stúdióban. 18.45 Körmen­di Vilmos táncdalaiból. 18.53 Beethoven: V. szimfónia. 19.25 A Clark Sisters műsorából. 19.38 A régi orosz művészet forrásai­nál. 19.53 Jó estét, gyerekek: 20.00 Esti krónika II. 20.25 Cj könyvek. 20.28 A világirodalom remekel. (Falusi Rómeó és Júlia). 21.23 Csárdások. 21.40 Atlasz. Világgazdasági Figyelő. 22.00 Bob herceg. 23.00 Hírek. Időjárás. 23.10 Gluek operáiból. 24.00—0.10 Hírek. Időjárás. SZÁZHARMINC ÉVE, 1829-ben az angol fémipar köz­pontjában, Birminghamben nagy munkásíelkelés tört kl. A Jo­gokból kirekesztett angol mun­kások 1838-ban programjuknak, a Nép Alaptörvényének (Peop­le's Charter) törvénnyé eme­lését kérték. Miután a parla­ment ezt elvetette, került sor a nagyarányú felkelésre. A meg­mozdulást a kormány vérbefoj­tottn, a vezetőket bebörtönözték. A következő években azonban a mozgalom magasabb szinten megújult és végső kihatásaiban az uralkodó osztályt engedmé­nyekre kényszeritette. Lentn szerint a chartista megmozdulás volt az első tömegméretű prole­tárforradaliml mozgalom. SZÍNHÁZ Nyárt szünet MOZIK Szabadság: A beszélő köntös. (Színes magyar, fél 4, három­negyed 6 és 8.) Fáklya délután és este: Harc a sátánnal. (M. b. szovjet. 2. 4. 6 éa 8.) Postás Mozl:\ Huszárkisasszony. (5 és 7.) VIDAMPARK Nyitva 13 órától 21 óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) esta 10 órától reggel 7 óráig és a Kossuth Lajcs sgt. 21. sz. (13'6J-es) este 8 órától reggel 8-lg. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­ntélyeket az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fcL ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Július 12-től 19-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal Ls) elsősegély és nehézellés ese­tére ügyeletes dr. Palotás Gyula állatni állatorvos. Lakása: Sze­ged. Partizán u. 7. Telefon: 12-694. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. I RÁDR5I TEVE Kossuth 4.30 Hírek, időjárás. 4.33 Haj­naltól reggelig... 5.00 Illrek, időjárás, 5.30 Reggeli krónika. 5.44 Falurádió. 6.00 Hirek, idő­járás. 6.30 Hirek. 6.45 Hallgató­ink figyelmébe. 7.00 Reggeli kró­nika U. 7.13 Körzeti időjárás. 7.35 Oj könyvek. 8.00 Hírek, Idő­járás. 8.03 Műsorismertetés. 8.20 Részletek az MRT gyermekkó­rusának március 22-i zeneaka­démiai hangversenyéből. 8.55 7 ember — 1 építkezésen . .. 9.10 Kedvelt régi melódiák. 10.00 Hirek, időjárás. 10.05 Jékely Zoltán. Keresztury Dezső és Végh György versel. 10.20 Szim­fonikus zene. 11.30 A Szabó csa­lád. (Ism.) 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.311 Tánc­zenei koktél. 13.15 Mezei Gogó József népi zenekara Játszik. 13.45 Válaszolunk hallgatóink­nak. 14.00 Schubert: B-dúr trió. 14.17 Európai folklór — V. rész. 14.30 Nőkről nőknek. 15.00 Hí­rek, időjárás. 15.10 Berki Ta­más dalaiból. 15.20 Pécsi és sze­gedi főiskolások a Zeneakadé­mián. 16.00 A világgazdaság hí­rei. 16.05 Haydn: C-dúr szimfó­nia. 16.33 Adottságok és lehető­ségek. 16.58 Hallgatóink figyel­mébe. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Külpolitikai figyelő. 17.20 Kertner Lajos zongorázik. 17.47 Ot a határtalanba . . . Doku­menmummúsor. 18.18 Tiszatáj­est. 18.58 Hallgatóink figyelmé­be. 19.00 Esti krónika. 19.25 Örökszép áriák. 19.46 Nóta- és népdalest. 20.46 Visszhang. 21.16 Budapest 17.13 Jeunesses Muslcales. Közvetítés a Világszervezet 23. kongresszusa megnyitó hangver­senyéről. a MÉMOSZ nagytermé­ből. 17.35 Részletek az Ons Dó­rádé együttes (Belgium) 1968. július C-l budapesti hangverse­nyéből. 18.00 Hirek. 18.05 Tanár úr gyakorlóban. Portréfilm. 18.30 Nótaszó. 18.45 Vlagyimir Maja­kovszkij. Emlékezés a költőre, születésének 75. évfordulója al­kalmából. 19.05 Esti mese. 19.15 Tolna megyei körkép. (Ism.! 20 00 Tv-hiradó. 20.20 Blaekpool. Magyarul beszélő NDK tv-film. 21.40 Százéves a bécsi Opera­ház. A Zenei Figyelő különki­adása. 22.10 Tv-hlradó. — 2. ki­adás. Belgrád 14.00 Az Apolló—11 űrhajó ki­lövése. Helyszíni közvetítés. 17.15 Házunk táján. Hírek, idő­szerű események. 17.30 Tv-uj­donságok. 17.45 Húsz híres em­ber. 18.30 A vadon világa. Nép­szerű tudományos filmsorozat. 19.00 A, Föld és a Hold között. 19.15 Miénk az egész világ. Szórakoztató zenés műsor. 19,45 Hirdetések. 20.00 Tv-híradó. 20.30 Hirdetések. 20.35 Saroyan: Szi­vem a hegyek között. Tv-játék. 21.35 Fiatalok fesztiválja. Közve­títés Vrnjacka Bánjáról. 22.35 A nyár dala 69. 22.38 Tv-híradó. 23.00 A Mladost—Jadran (Her­ceg Novi) vízilabda-mérkőzés közvetítése felvételről. Bukarest 16.33 Gyermekek világa. 16.50 Iskolások stúdiója. 17.45 Gazda­sági fórum. 19.00 Filmmúzeum: Manattan. 21.45 Tv-glóbusz (Minszk). 22.00 Irodalmi beszél­getések. apró­hirdetések LAK AS Használt matracok 30 Ft-ért ÜJ matracok 85 Ft-ért Tonett székek 15 Ft-ért Oroszlán u. 4. sz. alatti boltunkban. Bizományi Áruház. Szeged. xS. 46 278 Natjméretft, olsfi eme­leti. másfelitrobá* (fél o»oba külön lejáratú) s/óvetltrreM lakdsum el­cserélném belTáruel két u/.obna enlvetkeseU. vaay állami lAknera . .Nap­fényes 20746" jeligére a Raj lóháta*. Ido* nénit, vacy bácalt lakásáért, vxgy házáért, eltartanánk „Megértés 21397" jeligére a Sajtó­házba. x Nagyobb mérető 2 no­ba összkomforton szövet­kezett lakost augusztus­ra átadom „Hltelátyál­láláftsal 21301" Jeligére a SaJIállasba. x itclTároal kát szoba kü­lölibcüáratú erkélyes, gázfűtéses lakásomat elcserélném Igényesnek megfelelő 3 szobásra, •agy két szoba személy­zetisre. „Nyáron" 30800" Jellgcrr a Sajtóházba. Budapest ÚJIlpAtvárost 2 szoba, hall, Összkom­fortos. és távfűtéses. Öröklakásomat szegedi­ért elcserélném. Aján­latokát a szegedi Hal­tóhárba. „Telefon" ­21 253. jeligére g Budaá könnyen levá­lasztható egyszobás tára­bérletem elcserélném sze­gedi lakásra „Megegye­zünk 21312" Jeligére a Sajtóházba X Kél várost nagyméretű 2 szoba-konyhás lakásomig elcserélném 2x1 szoba összkomfortosra, kóltsag­térltéaset „Sllngn — 21221" Jeligére a Sajtó­házba. Lakást átveszek, csere­alap van. Négylakásos ház eladö Borba e u. 22. sz. Kárász utcai első eme­leti egy nagyméretű szoba és fásplncéböl ál­ló fftbérletl lakásom el­cserélném egy- vagy kétszobá összkomfortos­ra lehetőleg Belvárog­bí. i; „Megegyezünk" — 46 37R Jeligére a Hlr­detöbe. xS Idán beköltözhető la­kást vennék „60 000 21 384" Jeligére a Saj­tóházba. Nagyméretű földszintes, szoba. konyha spetz, fáskamrás, faltvonslon levő lakásomat elcserél­ném garzon lakásra. ..Magánon nö 21 362" Jeligére a Sajtóházba. Bútoroaatt szobába szl­gorlóorvos lakótársát ke­res. Fodorné, Puszta­szert u. 14 a emelet Fiatal gyermektelen há­zaspár üres albérleti szobát keres. „Pontos 21 344'' jeligére a Saj­tóházba AlbérBsU szoba kiadó házaspárnak. akinek épül a lakása augusztus 1-töl. Drbrccéiil u. 30. Rendes két fistalember­nek külön bejáratú bú­torozott szoba kiadó. Csongrádi sgt. 64 Fiatal házaspár külön bejáratú albérleti szobai, keres. „Belvárosba 21179 Jeligére a Sajtóházba. Udvari szoba-konyhás lakást cserélek ldós pár­ral. Parkasné, Bihari u. 38. Megfeleli. másfélszobás belvárosi földszinti laká­sért. elcserélném három­szobás földszinti belvá­rosi IsJcásomat. „Hatvan 20 741" Jeligére a Saj­tóházba. KIK házban levó szo­ba-konyhás npetzos fás­kamrás és plusz egy szoba speaios fáskamrns lakásunkat elcserélnénk, két s-.toba konyha spel­zos lakásra, esetleg egy nagy szoba nagy kony­ha spelzos lakásra. „Nyár 21 290" Jeligére a Sajtóházba. Dclgcaó. vagy diák fiúk réááére bútorozott szoba azonnal kiadó József A sgt. 82. 8 DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA. 1969. JÚLIUS 16. Két dolgozd férfi részé­re bútorozott szoba Irt­aid. Hétvezér u. 58. 5-ua. Kis szoba kiadó egy tanulónak. Kossuth u. 23. Kerekyné. fitt tel házaspár Idős nénit vagy bácsit eltar­tana lakásáért. „Re­ménység 21 337" Jeligére a Sajtóházba. Elcserélném szoba-kony­ha, kis spájzos fáskam­ráfc lakásomat egy szo­ba és fáskámrásra. El­adó fél hálószobabútor; keményfa) „Sürgős 21 341" jeligére a Sajtó­házba. Más fül szoba összkomfor­tos Bécs< krt.-i köz­ponti fűtéses szövetke­zeti lakásunkat elcserél­nénk J szoba Összkom­fortos tanácsira. , .Meg­beszélj ük' 46 331 Jeligé­re a Hirdetőbe. Nagy áll enws környékén levő régibérű 1 szoba összkomfortos magasföld­szint! lakásom elcserél­ném hasonló 2 szoba összkomfortra „Ektö emeletig" 46 338 jeligére a Hlrdetfibe Elcserélném belváros központjában levő nagy­méretű 1 szoba, előszo­ba. konyha, spájzos I. emeleti utcai szép kom­fortom lakásomat közép­méretű hasonlóra I. emeleti utcaira Belvá­rosban. „Nagy család­nak megfelel" 46 416 Jeligére a Hirdetőbe. Elcserélném telepi 1 szo­bás lakásom (viz, vil­lany, gáz bent) 2 szo­básra. „Csendes" 46 415 Jeligére a Hirdetőbe. Külön bejáratú bútoro­zott szoba egy dolgozó fiú részére kiadó. Pe­tőfi Sándor sgt. 83. Szécsényi szabónál. Minden Igényt kielégítő bútorozott szoba gimná­ziumi. f£ iskolai vagy egyetemi hallgató leány­nak albérletbe kiadó. Madács u. 4. I. 3. Külön bejáratú bútoro­zott szobába rendes fia­tal dolgozó leány szoba társat keresünk. Alföldi u. 10. legfelső csengő. Lútoro­Kcrles magánház eladó. Petőfitelep, Gábor Aron u. 81. x Kiskundorozsma, új tér 6. számú ház készpén­zért azonnal eladó. Érd: ugyanott vasárnap egész nap. e héten délelőtt. Jövő héten délután. x Szoba-konyhás magánház 800 négyszögöl kerttel lakáscserével eladó vagy kertnélküli nagyobb ház­zal cserélünk. Hődörék, Újszeged, Hársfa u. 7/c. Kolozsiék mellett. x 3 próbás új ház eladó, cserelakást beszámítok, fizetési kedvezmény. Ha­lász u. 28/a. x Külön beH zott s/' Házaspárnak azonnal kiadó. Egy gyermek nem akadály. Kereszt, u. 37. x Elcserélném komlói két­sx&bás összkomfortos la­kásomat hasonló vásár­helyiért vagy szegediért. Levelet: Dr. Mészáros János, Vásárhely, Tor­nyal u. 24/a címre ké­rek. x INGATLAN ttsszeköltözők! Két csa­ládnak is alkaJmas ker­tes magánház eladó. Két egyenként legalább két­szobás cserelakás szük­séges. .20 711" Jeligére a Sajtóházba. x Vennék belvárosi házat. Belvárosi 4 szobás I. emeleti cserelakást biz­tosítok. „Belváros 21 185" Jeligére a Sajtó­házba. x Mihálytclrk, Katona u 7. és Lenin u. 45. szá­mú házak eladók. x Kétszobás ház 450 négy­szögöles telekkel beköl­tözhetően eladó. Réti sor 12. (Dorozsmai kő­hídnál.) x Sürgősen vennék 1, szoba, konyha, spájzos, fáskamráíi házrészt le­hetőleg villamoshoz kö­zel. „Ké szóén?: 20 743" Jeligére a Sajtóházba, x Eladó kertes. pincézett fél magánház. kisebb családnak megfelelő össz­komfortos lakással. „Más félszobás összkom­fortos csere szükrcéges" Jeligére a Sajtóházba Cjszcgedcn azonnal be­költözhető kétszobás ét­ltezöhelyiséges beépített konyhás etázsfütésos n. emeleti lakrész társas­házban eladó. „250 000 Ft kp 21 209" jeligére a Sajtóházba. Szoba-konyhás házrészt vennék. „40 000 Ft kész­pénz -f törlesztés 21 272" Jeligére a Sajtóházba, x Árvíz u. 13. számú ház eladó. Érd.: Ráczéknál 12 óra után mindennap. •500 négyszögöl kert azonnali átadással (nem beépíthető) eladó. új­szeged, Déryné u. 32/a. í'jszrgeden kertes szo­ba-konyhás magánház lakáscserével eladó. Csa­logány u. 14/b. xS Mátyás tér közelében I. emeletes új ház mind­két szintje telekkel el­adó. „Csak Igényes ke­ressen fel" 40 381 jel­igérc a Hirdetőbe. xS Kiskundorozsmán 2/3-ad ház beköltözhetően el­adó. Hunyadi u. 23. x Lebontásra emeletes téglaépület, eladó. Kor­mányos utca 11. sz. Ház eladó 3 szoba össz­komfortos lakásátadás­sal. Víztoronyhoz közel® Érdeklődni: ösz u. 13. 155 négyszögöl beépíthető telek, azonnal beköltöz­hető melléképülettel el­adó. Szeged. Béketelep, Nagyszombati u. 10/a. Érdeklődni a helyszínen minden nap. ÚJ kertes magánház el­adó. ..Szép gyümölcsös­sel 21 308" jeligére a Sajtóházba. Fonyód- Alsóbélatelepen 126 négyszögöl közmű­vesített saroktelek el­adó. Cím: Székely. Pécs. Rét u. 39. Telefon: 54­10. Egy szoba-konyhás, elő­szobás új ház 271 négy­szögöl telekkel eladó. Szőreg, Madách u. 18. Ki* hós 100 négyszögöl telekkel lebontásra ol­csón eladó. Gép u. 17/a. Kolozsvári térnél. Társasházban kétszobás lakásra társat keresünk. Dankó P. u. 11. Szeged mellett, villamos­hoz tíz perc, buszmeg­állóhoz hat perc, 165 négyszögöl házhely meg­kezdett építkezéssel, épí­tési engedéllyel, magas­nyomású ártézi kúttal eladó vagy Szeged kör­nyéki magánházért el­cserélhető vagy beszámít­ható. „ A gusztusig 21 200" jeligére a Saj­tóházba^ Eladó 135 négyszögöl te­lek melléképülettel, épí­tés! engedéllyel. Érd.: du. 3-tól, vasárnap egész nap. üjszeged, Ha­ladás tér 52. 600 négyszögül föld el­adó, Kendergyári u. 13. Újszeged. : ai!ó házrész, szoba, j konyha, előszoba. Szil- j lérl sgt. 30. Belvárosba® nagyállo­másnál ház eladó, két­szobás, fürdőszobás ha­sonló lakáscserével, üresen álló helyiség, műhelynek, raktárnak alkalmas elfoglalható. Érd. esti vagy reggeli órákban. Április 4. u. 36. Felső csengő. Egy szoba-konyhás, ker­tes magánház eladó. Füge-sor 9. x Há* eladó egy hold földdel, gyümölcsössel, Rúzsa. 507, Vágó, vasút­állomáshoz 5 perc. x Kétszobás összkomfortos Ikerházrészem eladó. Másfélszobás összkomfor­tos cserelakás szükséges, augusztus végi költözés­sel. Megtekinthető egész nap. Ságváritelep, Kan­dó Kálmán u. 4., új Is­kolánál. x E G Y c n Heti 4 délutánra bejá­rónői munkát vállalok 2 órától. „Nyár" 46 417 Jeligére a Hirdetőbe. Meg bizható fiatal házas­pár ld£s nénit vagy bá­csit lakásért októberből eltartana „Megbecsülés" 46 411 Jeligére a Hlrdo­tflbe. Idő* személyt lakásáért eltartanánk „Jó bánás­mód" 46 432 Jeligére a Hirdetőbe. Gya korlattal rendelkező áruforgalmi vezető állást változtatna Szegedre. Értékesítési vagy anyag­gazdálkodói munkakörbe ls. Jelenleg bedolgozói részleg tevékenységét Irá­nyítja, ilyen Jellegű munka vezetését, szerve­zését is vállalja. Aján­latokat ..Pontos munka­erő" jeligére a szentest Hirdetőbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom