Délmagyarország, 1969. június (59. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-22 / 142. szám

Kultúra és Civilizáció A Délmagyarország hasábjain április 4. óta immár 12 cikk jelent meg, melyek városunk szellemi életével, kultúrpolitikájával, a szellemi munka szegedi jellegéve foglalkoznak. Félek ugyan attól, hogy az orvos fejtegetései meg sem közelithetik az előttem szóló és a szóban forgó problémákat sokkal jobban ismerő vitázók kitűnő írásait, mégis megkísérlem, hogy néhány megjegyzést tegyek. Felbátorít erre az, hogy a Hazafias Népfront városi bizottságának f. hó 4-én megtartott rendkívül érdekes vitadélutánja „Szeged helye és szerepe az ország életében" címet viselte, tehát egészen széles medret nyitott a viták folyásának, de a korábbi hozzászólók, különösen Siklós János és Antalffy György írásaiból is érezhető az a kívánság, hogy minél többen hallassák szavukat Bárki szóljon is hozzá az eddig felvetett és ezután felmerülő kérdésekhez, aligha tud majd akár csak egy kicsony részletprobléma megoldásához, vagy előbbrevitoléhez döntő mértékben hozzájárulni, de ez nem is lehet a vita célja. Azok az illetékesek, akik élénk figyelemmel követik a vitát, biztosan hasznosítanak majd számos ötletet, javaslatot és adatot, a legfontosabb mégis az, hogy van vita, hogy ebren tartunk problémákat, hogy a kötetlen, őszinte megbeszélések, cikksorozatok felkeltik az egész város, sőt a városunkkal foglalkozó országos fórumok érdeklődését. Ez a legfontosabb, mert lehetetlen az élet különböző területén, rendkívül sokrétű munkát végző emberek mindegyike számára megszabni, mit kell tennie ahhoz, hogy városunk politikai, kulturális, gazdasági vagy tudományos súlya emelkedjék. Egy-két kiváló ember, bármilyen poszton álljon ls, még egy sokkal kisebb közösség életére sem tud jelentős befolyást kifejezni. De ha sikerül felkeltenünk mindazok érdeklődését, akiknek munkája számottevő, akkor ezeket az embereket akarva — nem akarva, hétköznapi tevékenységük során is foglalkoztatják majd azok a megoldásra váró kérdések, melyeket különben esetleg nem vettek volna észre. Így vezethet a vita ahhoz a lendülethez, amelyre szükség van akkor, ha városunknak még jelentősebb helyet és szerepet kívánunk biztosítani az ország életében. Felmerül a kérdés, időszerű-e mindez éppen napjainkban. Az egyenlőtlen fejlődés törvénye jut eszembe, ami nyilván nemcsak nagyobb társadalmak gazdaságára, de városok egymásközti viszonylatában is érvényes lehet. Élezhető volt ez Papp Gyula legutóbbi bevezető előadásából is. hiszen lépten-nyomon összehasonlítást tett Pécs. Miskolc, Debrecen és Szeged között. Ügy érzem azonban, hogy ebben az összehasonlításban élesen el kell különítenünk a kultúrát a civilizációtól. Nem kívánom Richárd Katz közismert meghatározását idézni, de a kettő nem okvetlenül jár együtt. Lehettek ugyan Szeged tudományoskulturális életében is jobb és rosszabb periódusok, amint azt Havasi Zoltán megállapította, de ebből a szempontból városunk mindig az élen járt és — talán nem szerénytelenség ez — ma van leginkább ott., még akkor is. ha az egyre jobbat és többet kívánó kritikus, nagyon helyesen, elégedetlen. Az a nagyvárossá alakulással kapcsolatos lelkes akarás ami egyre inkább áthat írót, tudóst, művészt, ipari és gazdasági szakembert, ta",6n elsőként Szeged kulturális életét érintette, de a jövőben azt a problémát ls mtg kell oldanunk, miként tuounk fejlettebb civil'zációt biztosítani városunknak. Az összehasonlítás csakis eb' bői a szempontból kedvezőtlen számunkra, de az egyenlőtlen fejlődésben most mái városokkal szemben előttünk nyitotta meg a legnagyobb lehetőséget Szeged rohamosan fejlődő olajbányászata, ipara, mezőgazdasága és kereskedelme. Ezzel kapcsolatban gondolok sokak aggodalmára, azokéra, akik féllik Szeged meghitt levegőjét Tisza-illattól átitatott jellemző kulturális légkörét mindattól, ami következik. Nem lehet igazuk, két okból sem. A fejlődést nem lehet megállítani, éppen ellenkezőleg, szolgálni, és természetesen irányítani kelL Az irányítás pedig a szegediek kezében van, ezt a célt szolgálja többek között a most folyó vita is. Nem szabad, hogy veszélyeztesse az igazi nagyvárossá válás folyamata Szeged kulturális és tudományos arculatát márcsak azért sem, mert ez a folyamat elsősorban civilizációs átalakulással, fejlődéssel jár. ez pedig a mély tradíciókkal rendelkező szegedi kultúra, művészetek és tudomány mindannyiunk által féltett karakterét nem változtathatja meg. De vajon van-e karaktere a tudományos életnek is Szegeden? Egyesek szerint nincs, mások, pl. Siklós János és Márta Ferenc írásából úgy tűnik, hogy hirznek benne. Más tudományágak helyzetéhez nem szólhatok, de az a'ap- és alkalmazott természettudományok (Ide sorolom a medicinát is) nem egy szakágazatának ma már országszerte, sőt külföldön is kifejezetten szegedi jellege van, vagy úgy is fogalmazhatnám, hogy feltétlenül Szeged Jut eszébe annak, aki bizonyos területen dolgozik. De szegedi jelleget ad városunk tudományának az Is, amit Erdei Ferenc úgy fogalmazott, hogy: „a népi és emberi, a táj és egyetemes egybeolvasztásának módszere". ami nyilván azt a képességet jelenti, hogy Szeged nemcsak megszerezni, de megtartani is tudja tudósait. Hiba lenne s2£t ^ úgy elkülöníteni, hogy ne gondoljunk azok kölcsönhatásaira. Szeged gazdasági jelentőségének, fejlődésének óriási lendületet ad az olajbányászat és -ipar, aminek egyben a peremkerületek gyors civilizálódása is köszönhető lesz. Velejárója azonban ennek, hogy a bevándorló és idekapcsolt töSzocialista alkotmány —1919 megek ideológiai és kulturális nevelése is közvetlen feladattá válik. De a clvilizálás, az egészségügy, távközlés, közlekedés, közművesítés stb. helyes kialakításának mindenekelőtt tudományos előfeltételei vannak, nem is beszélve például olyan távoli problémákról, hogy az iparosodás és civilizálódás mellett is meg kell őrizni a környék és folyóink biológiai egyensúlyát. Csakis közös erőfeszítéssel juthatunk előbbre, másként nem lehet kiszolgálni és irányítani azt a fejlődést, melynek üteme is egyre gyorsul. A tempót pedig tartani kell. Ehhez az is szükséges, hogy a közös erőfeszítések jól koordináltak legyenek. Az állami és társadalmi szervek, a tudomány, kultúra és művészetek művelőinek, valamint a gazdasági, ipari és kereskedelmi élet irányítóinak jól összehangolt törekvéseire van szükség akkor is, ha a város előtt álló feladatok elsősorban a gyors urbanizációval összefüggő, civilizációs jellegű problémáknak tűnnek. Nagyon komplexek tehát a problémák, mégis tartok attól, hogy túlságosan is általánosságban írtam le a vita folyamán támadt néhány gondolatomat Nem tartottam még időszerűnek, saját munkaterületemnek csak keveseket érintő részletkérdéseit vessem fel, de lehet, hogy az egyre terebélyesedő vita rövidesen kívánatossá teszi kisebb csoportok kialakítását, melyek a politikai, tudományos, kulturális, művészeti és gazdasági élet egy-egy területén jobban meg tudják majd közelíteni és határozni a fejlődés szükséges irányát és proporcióit. Ügy érzem, Antalffy György is elérkezettnek tartotta erre az időt, mikor alig két hete ezt írta: „szükséges, hogy ismerjük meg és ismertessük meg egymás munkáját... hogy ki-ki a maga szektorában vitázzon, hozzászóljon, segítse városunk, megyénk még egyértelműbb szocialistává válását." Nem születtem Szegeden, de talán annál inkább érzem, ma nemcsak jobb és kellemesebb, de érdekesebb és izgalmasabb is szegedinek lenni, mint bármikor, hiszen részesei lehetünk a nagyvárossá válás kulturális tudományos és civilizációs problémái szocialista megoldásának. SZONTAGH FERENC A Magyar Tanácsköztársaság legfőbb hatalmi szerve, a Tanácsok Országos Gyűlése, 1919. január 14-e és 23-a kőzött tíz napon át tanácskozott. Munkáját a nép alkotmányának megalkotásával fejezte be. Ez volt az első, rendszerbe foglalt, írásos alkotmány Magyarország történetében, olyan alaptörvény, amely nemcsak a nép kötelességeit határozta meg, hanem a jogait is, sőt elsősorban ezeket. Az 1919-es alkotmány a világ második szocialista alkotmánya volt a szovjet alkotmány után. Szellemében, rendelkezéseiben, a szocializálásokat szentesítő határozataiban, az új tulajdon- és munkaviszonyok kinyilvánításában a dolgozó nép érdekeit fejezte ki, mégpedig az osztályharcban elért tényleges eredmények alapján. Egyik szembeötlő sajátossága az volt, hogy az új proletárállamot Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaságnak nevezte. Ebben az a szándék fejeződött ki, hogy ez az állam minden később keletkező szocialista köztársasággal hajlandó államszövetségre lépni — erőszak és hódítások nélkül. Következésképpen a Szlovák Tanácsköztársaság függetlenségét már eleve nem érintette. Az alkotmány külpolitikai része különben is egyértelműen leszögezte: a Magyar Tanácsköztársaság: „Békét akar, minden hódítás és hadikárpótlás nélkül." Lényegében a népek testvérisége és szabadsága jutott kifejezésre, a proletár hatalom jellegének megfelelően. Az alkotmány egyértelmű, világos szövegezése klasszikus példája volt annak, miképpen lehet és kell számba venni egy történelmileg meghatározott időszakban az osztályharc által elért eredményeket. As alkotmány félreérthetetlenül kimondta: A Tanácsköztársaság célja megszüntetni a tőkés magántulajdont, létrehozni a szocializmust, amelyben minden munkaképes embernek dolgoznia kell, s amelyben mindenkinek joga van a szabad munkához. Ez az alaptörvény biztosította a dolgozók összes demokratikus jogait, beleértve a szólás-, a sajtó-, a gyülekezési és á lelkiismereti szabadságot. Biztosította a nemzeti kisebbségek jogait, azaz a nem magyar nemzetiségű állampolgárok a magyarokkal minden tekintetben azonos jogokat és életkörülményeket kaptak. Részletesen szabályozta az alkotmány az állam szervezetét s a demokratikus centralizmus elvét A legfőbb hatalmi szerv a Tanácsok Országos Gyűlése lett. Törvényes mű volt az 1919-es alkotmány, mert az egész nép választott képviselői szavazták meg a szocialista demokrácia elvei szerint. Alkalmas volt arra, hogy a gyárak, földek, valamennyi munkahely minden dolgozója tudatára ébredjen hatalmának. A fronton harcoló katona pedig megérthette, milyen célokért hullatja vérét És alkalmas volt arra is, hogy az ellenforradalmárok és a kapitulánsok rágalmaival szemben megmutassa a magyar proletariátus valódi törekvéseit és erkölcsi erejét. Mindenképpen olyan mű volt, amelyre a proletariátus akkori nemzedéke méltán lehetett büszke, s amely, mint forradalmi hagyomány, szükségképpen termékenyítően hat a jelenre és a jövőre egyaránt Földes Mihály Ha minden ember élete egy reglény, ezé a csupaszív kollégáé egész ciklussá kerekedne. Tisztelettel írom le a szót, kolléga, hiszen nyugdíjas létére ma is aktív részese a szegedi sajtóházi munka mindennapjainak: nem telik el hét, hogy valamelyik lap ne közölné képeit A regényciklus Temesvárott kezdődik, s belőle közel félszázad Szegedre jut Közben az első világháború a Piávéhoz parancsolja, a második munkaszolgálatra. Aztán 1941ben behívják katonának, sofőrködik a délvidéken. Zenta és Újvidék között, hetekkel a „hideg napok" előtt szerelik le. A háború utolsó hónapjait pedig a Nyergesújfalu melletti büntetőtáborban szenvedi, sárga szalagos fogoly, aki a roppant veszélyeik dacára néfáét* bécsi met katona segítségével ment ld embereket a hegyeshalmi halálmarsból. szervezi meg többedmagával rejtegetésüket, s küldi vissza titkon a fővárosba azt a néhányat, akire télvíz idején, a kegyetlen gyaloglásból biztos halál vár. Bár hivatásos fotósként 1928-tól dolgozik a Délmagyarhoz, a Szegedi Naplóhoz. a varázskazettával már 1919-ben eljegyezte magát, mikor első amatőr képe megjelent a Temesvári Hírlapnál. Azóta fél évszázad telt el s megszámlálhatatlan példányszámú archívuma világihírességekkel kötött kapcsolatairól tanúskodik: Szentgyörgyi Albert. Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Selye János, Pietro Mascagni, Ulanova, Bolváry Géza neve csekélyke töredék a hatalmas anyagból. 1954-ben mint első vidéki kapott fotóművész címet; kiváló dolgozó, a Munka Érdemérem ezüstjének, az MSZBT aranykoszorú jának tulajdonosa. Alapító tagja volt 1951-ben a Fényképész Szövetkezetnek. külföldi és hazai pályázatok díjazottja, albumok, kiállítások állandó szereplője, sőt a város sakkéleténeta egyik reprezentánsa is volt: a világbajnok Capablankával, 60-as szimultánpartiban, harmadmagával döntetlenre játszott A fentiek nyomán ki ne ismerne rá: Liebmann Béla bácsiról van szó, aki futballmeccseken ma ls csalhatatlan szimattal helyezkedik a gólveszélyes kapu mögé, aki gazdag tapasztalataira, kitűnő munkájára,' nagy rutinjára ma sincs kevesebb szükség fényképész kö* rökben. redakciók* ban, mint egykoron.' Hétfőn, holnap ünnepli 70. születésnapját, s abban a reményben gratulálunk! szívből, hogy élete regényéhez még derűs-tartalmas fejezeteket ír majd az utókor... N. L (30.) Ereztem, hogy felszalad a szemöldököm. — Ilyenkor mi vagyok? Ávós vagy reakciós? Gyorsan kész volt a válasszaL — Szemtelen. — Az lehet De nem gazember. Elvonult. Bevágta az ajtót, a kulcs kiesett belőle. A tanárok megrebbentek, Dódi odajött — Befütöttél neki? — Alig szóltam. — Nem kell neld sok. Nem tűr ellentmondást. De azért aláírtad? — Volt eszemben. — Jól tetted. Tudod, kinek a bizonyítványa? — Nem tudom. Nem is érdeket Biztosan valami haverjának. — Dehogy. A járási PB agitációsáé. — És akkor mi van? — Semmi. Jól tetted. Igazad van. Csak igy tovább, gerincesen. — Szeretném, ha te nem biztatnál engem. Láttam, te aláírtad. — Majd bolond leszek ellenséget szerezni magamnak. Te megteheted. Ávós voltál, népi káder. — Menj a fenébe! Vártam, hogy majd behívnak a pártbizottságra egy kis fejmosásra. Persze nem sok időt szenteltem a várakozásnak, mert volt elég dolgom. Szombatonként lovagoltunk egész szakaszkötelékben, ugrattunk, futtattunk, ügyesítettük a lovakat. Mindennap teli volt programmal. A lánytól — nekem, míg élek, lány marad — levelet kaptam. Olyat, amit az ura is aláírt Tehát hivatalosat száraz eseményeken döcőgőt. Válaszoltam rá. Hasonló hangnemben készült hivatalosat és döcögőst A Lakáshlvatalba is elmentem. Éppen nem volt ott a régi, meredt szemű hölgy, hanem egy kicsi ügyes leányzó ült a kopott asztalnál. Nem küldött el és nem volt ideges. Sokáig nézegette az aktám nyomát, vaskos iktatókönyvekben lapozgatva. De a rengeteg Kovácsok között bizony nem lelt meg engemet. — Akkor mi lett a kérvényem sorsa, ha nyoma sincs? — Nem tudom. — Az szép. És most mit tegyek? — Adjon be új kérvényt — Kérem, három éve itt élek. Pontosan hatszor kérelmeztem. . — És választ vagy iktatószámot nem kapott? — Soha. Egyszer érdeklődésemre szóbeli elutasítást. — Sajnálom. Adja be a kérvényt, majd most kap választ. Erre törvény van. — Tiszta lap? — Igen. Tiszta lap: — És mi lesz a válaszban? Hogy nincs módunkban ? — Az nagyon lehetséges. Két éve építünk. Az idén 22 lakás készül el. 800 igénylő van. — Értem. — De választ kap. — Köszönöm. Mentem volna kifelé, összeakadtam a dülledt szeművel. Rám szólt. — Mit óhajt? — Lakást — Ha nem panaszolná annyifelé baját, másképp állhatna a szénája. Nem hiába tanár, örökösen firkál. ' — Ez bűn? — Ide figyeljen, jó ember, valamit megsúgok magának. Magánál rosszabb körülmények között is élnek még emberek. — Tudom. — Na látja! A másik dolog, amit megsúghatok, pártfogó nélkül nehezen boldoguL Érti? Még sokáig nem jutunk oda, hogy a jogos igényeket csak megközelítően is kielégítsük. A városi tanács menzájára jártam enni. Ott ettek a hivatalnokok is. Nem főztek rosszuL De egy hét alatt megundorodtam a disznóságoktól Az ételekért sorban álltunk. Egy alacsony lyukon adták ki a tányérokat. Se a személyzet, se a vendég nem láthatta egymás arcát, csak a kezeket láttuk. Egyszer észrevettem, hogy lehajolnak, és megnézik, kinek adják. Annak megfelelően tették ki az adagot. Felháborodtam. Hát hol van az a hely, ahol nem ismerik a szemforgatást, a hízelkedést, a nyalást? A csikósoknál? Az osztályvezetőnek melle húsából rakott tányér jutott például, ha pulyka volt az ebéd. Persze csak úgy, véletlenül. Nekem szárnyvégekkel és koszos fekete lábakkal teli tányér került. Szidtam én ezeket is és magam. Mert ha már azzal vert meg a természetem, hogy Jókaihősök módjára akarom élni a világomat, legalább azt ne higgyem, hogy mások is ilyen hülye nézeteket vallanak. Az emberek emberek. Az ember minden élőnél gonoszabb tud lenni, de minden élők között a legjobb is tud lenni, ha akar. Az eszemmel belátom én ezt. De hát, most ?ás rendszer van. Ahol az ember nem farkasa az embernek. Ahol lehetne ezért a pénzért, ezért az erőfeszítésért sokkal különböl is. (Folytatjuk) |