Délmagyarország, 1969. június (59. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-01 / 124. szám

I Külpolitikai REFLEKTOR Az egykori gyarmati sorsban élő, az erősebb, fej­letteb, kapitalista hatalmak által leigázott, elnyomott, de ma már nagyobb részben felszabadult, függetlenné vált orszagokat nevezzük — kínai eredetű megfogalmazással — harmadik világnak: a Távol-Kelettől Dél-Amerikáig. Fejlődésük rendkívül sokrétű, legtöbbjüket még ma is izer szál — gazdasági, politikai — fűzi az egykori gyar­mattartókhoz, azonban pontatlan, mégis általános jel­lemzőjük: „nem kapitalista úton járók". Bonyolult elem­zest kíván a harmadik világ irányzatainak részletezése, am ismeretes ezen országok többségének imperialistaelle­nessége. pozitív és negatív nacionalizmusa, elmaradottsá­ga, önálló államformájának, berendezkedésének útkere­sése. A szudáni fordulat Iránya A Közel- és Közép-Kelet térségének határán elhe­lvezkedö, fóleg arab és néger lakosságú, közel 15 milliós lélekszámú, hét és fél millió négyzetméter kiterjedésű afrikai ország, a Szudáni Demokratikus Köztársaság is szemünk láttára, napjainkban keresi azt az utat, amely a legkedvezőbb a szudáni nép életének felemelkedéséhez. Algír függetlenségi harcának győzelme után számosan illeték „szocialista" jelzővel az afrikai államot, ám ki­derült, hogy Algír ugyan „nem kapitalista úton jár", de nem is szocialista ország. Az algíri puccs után sokan azt hitték, hogy jobbratolódás következik be — az elért de­mokratikus eredményeket az űj vezetés sem engedte csonkítani, Indonéziában viszont — a kínai behatás sú­lyos hibái miatt — a baloldali mozgalmakat, az egyik legintenzívebb ázsiai kommunista pártot vérbefojtották, illegalitásba kényszerítették, az imperialista segédlettel működő, a gyarmattartók által kiképzett katonai veze­tők. A Ghanában, majd Maliban lezajlott puccs jóval mértéktartóbb volt, s bár itt is a nyugati tőke felé ka­csingatnak — kedvezőbbnek találják fönntartani a szo­cialista országokkal meg nem szakadt kapcsolatukat. A futó példák csak igazolják az imperialistaellenes harc és az imperialisták neokolonializmusának összecsa­pásait.. Kétségtelen, hogy az imperializmus komoly erők­kel rendelkezik a harmadik világban, de ténykedése egy­re riasztóbb és nem fordítja a kapitalista útra az elma­radott népeket. Ellenkezőleg: a nyugati tőke és ideoló­gia behatolásának káros voltát felismerő emberek Szu­dánban megbuktatták a korrupt vezetőket, s elsősorban a haladó arab, és a szocialista országokkal keresik a szo­rosabb kapcsolatokat. Az új forradalmi tanács első be­jelentése volt az NDK elismerése és annak megerősítése, hogy nem veszik fel a diplomáciai kapcsolatot az Egye­sült Államokkal és az NSZK-val, amíg azok az agresz­szor Izraelt támogatják. Az új szudáni kormányt támogatja a Szudáni Kom­munista Párt, a szakszervezetek, a befolyásos vallási szekták, az értelmiségiek szervezetei, a hadsereg. Termé­szetesen ellenállásra számítani lehet, de a szudáni for­dulat jelzés a harmadig világban az útkeresés határo­zottabb, bah-atolódási irányának. Erősödik az európai biztonság Ugye Nem véletlen, hogy Szudán súlyos belső gondjainak közepette az NDK elismeresenek olyan. jelentbe hang­súlyt adott. Megelőzőleg Irak, majd Kambodzsa is ezt tette, mert a Német Demokratikus Köztársaságtól felté­tel nélküli támogatást kaphatnak és ezáltal a szocialista országokhoz fűződő viszonyuk tovább javul. Ez nnm el­kötelezettséget, hanem valódi függetlenséget jeVáit szá­mukra. így hat Európára a harmadik világban lejátszódó fo­lyamat és ezzel szembe kell néznie az NSZK-nak is! A Kambodzsa elleni „megtorlást" a bonni kormány kény­telen volt elhalasztani, mert a nyugatnémet kormányban is ellentétes vélemények csaptak össze. Az „egyedüli képviselet" elve omladozik — ennek feladása várhatóan már nem a távoli jövőben következik be. Az európai biztonság ügye ugyanakkor erősödik. A budapesti felhívás alapján született finn javaslathoz a múlt héten csatlakozott Ausztria is, éppen akkor, ami­kor Fock Jenő magyar miniszterelnök Bécsben tartózko­dott. Az összeurópai konferencia megtartása kérdésében azonos a magyar—osztrák álláspont. Dánia is egyetér­tését fejezte ki. Az előkészület természetesen hosszabb időt vesz igénybe, de a konferencia elkerülése aligha le­hets'éges. Az NSZK és Nagy-Britannia hadügyminiszterei ugyan a múlt héten még a NATO nukleáris tervezéséről nyújtot­tak be közös javaslatot a iondoni ülésen, de mint ahogy az a korábbi CENTO-tanácskozáson is kiderült: a többi NATO-ország az elkoptatott „szovjet veszélyt" nagyon­is idejétmúltnak tartja. Ennek ellenére az NSZK makacssága és igyekezete a nukleáris fegyverek megszerzésere tényleges veszélyt jelent Európára, mint ahogy az USA vietnami és Izrael közel-keleti agressziója a világ békéjére. Ennek ellen­súlyozására készülnek most a világ kommunista és munkáspártjai, hogy a jövő hét folyamán Moszkvában, nemzetközi tanácskozás keretében erősítsék meg össze­fogásukat az imperializmus ellen, a béke érdekében. Markovits Tibor Erősebb a nemzetközi munkásmozgalom egysége I A Csehszlovák KP KB plénumáitak határozata (Folytatás az 1, oldalról.) kilátásai összehasonlíthatat­lanul jobbak, mint az el­múlt év elején voltak, ami­kor Budapesten munkához kezdtünk. KÉRDÉS: Komócsin elvtárs az egész 15 hónapos időszakban részt vett az előkészületekben és közelről figyelemmel kísér­hette a munka alakulását. Mi­ben látja ennek a tevékenység­nek legjellegzetesebb sajátossá­galt és legfontosabb tanulságait a nemzetközi kommunista moz­galom fejlődése szempontjából? VALASZ: Az előkészítő bizottság valamennyi ülésén a résztvevő küldöttségek nyílt, elvi, elvtársi vitát folytattak. Ezt természetes­nek tartjuk. A mai világ­helyzet és a nemzetközi kommunista mozgalom álla­pot^ indokolttá teszi a vi­tákat. Egy dologban azonban nincsen vita a testvérpár­tok között Valamennyien egyetértenek abban — s ezt a meggyőződésüket a kül­döttségek nyomatékosan ki­fejezésre juttatták —, hogy az egész előkészítő munkát az elvtársi nyíltság, a de­mokratizmus és a kollekti­vitás szelleme hatotta át Az előkészítő munkának ebben a jellegében megnyil­vánul az a jóviszony, meg­testesül az a jó kiindulás, amely a legalkalmasabb ar­ra, hogy a nemzetközi kom­munista mozgalom egységé­ért folytatott harc a jövőben még eredményesebb legyen. A dokumentumtervezetben alapvetően tükröződik az annak kidolgozásában részt vett testvérpártok politikája. Valamennyi küldöttség arra törekedett, hogy a doku­mentumban minél jobban kifejezésre jusson saját párt­jának az álláspontja. Ezt természetesnek tartjuk. Ugyanakkor azt is látni kell, és el kell fogadni, hogy e törekvéseknek határai van­nak. Mint minden testvér­párt. mi is tudnánk olyan további javaslatokat tenni, amelyek a dokumentumot még közelebb hoznák el­képzeléseinkhez. Tény azon­ban, hogy a többoldalú párt­találkozókon a közösen el­fogadott dokumentumoknak csakis abban az esetben van lehetőségük és értelmük, ha — amennyire az csak lehet­séges — kölcsönösen tudo­másul veszi valamennyi résztvevő igényeit. KÉRDÉS: Tudjuk, nem akar jóslósokba bocsátkozni Komó­csin elvtárs, mégis, talán mond­hatna pár szót, mit vár a Júni­us 5-én kezdődő nemzetkőzi ta­nácskozástól? VÁLASZ: Azt túlzás nél­kül megállapíthatjuk, hogy a kommunista és munkás­pártok június 5-én Moszk­vában kezdődő tanácskozá­sa — hála a testvérpártok kollektív erőfeszítéseinek — jól megalapozott. A vita alapjául szolgáló fő doku­mentumtervezet és a többi előterjesztés is nagy lehető­séget biztosít arra, hogy a testvérpártok küldöttségei­nek vezetői nyílt, elvi esz­mecsere keretében kifejtsék álláspontjukat a mai világ­helyzet fő kérdéseiről, va­lamint a nemzetközi kom­munista mozgalomban és az összes antiimperialista erők egységének kikovácsolásáért folytatott harcban előttünk álló feladatokról. A kommunista és mun­káspártok nemzetkőzi ta­nácskozása a nemzetközi kommunista mozgalom egy­ségéért folytatott küzdelem és erőfeszítések igen fontos állomása lesz. Biztosak va­gyunk abban, hogy a június 5-én kezdődő megbeszélések új távlatokat nyitnak meg előttünk és a jövőben elér­hető új sikerek forrásává válnak. Megragadom az alkalmat annak hangsúlyozására: a magyar küldöttség ugyan­úgy, mint az összes testvér­pártok küldöttsége, a legna­gyobb elismeréssel és kö­szönettel emlékezik meg ar­ról, hogy az SZKP Központi Bizottsága kitűnő feltétele­ket biztosított és hatalmas munkát végzett az előkészí­tő bizottság ülésének sikere érdekében. Ma elnökválasztás Franciaországban 0 Párizs (MTI) Péntek este valamennyi elnökjelölt hatperces felszó­lalásával a televízióban és a rádióban véget ért a hivata­los propagandakampány a francia köztársasági elnök­választás vasárnapra kitű­zött első fordulója előtt. Az egymást követő közvé­leménykutatások alapján, bár meglepetések sohasem kizártak, néhány előzetes kö­vetkeztetésre lehet vállalkoz­ni a vasárnapi szavazás ki­menetelét illetően. Az első fordulóban Georges Pom­pidou volt miniszterelnök­nek van u legtöbb esélye, de nem valószínű, hogy már ma megszerezze a megvá­lasztásához szükséges abszo­lút többséget. Második hely­Szovjet üdvözlet az űj szudáni vezetőknek 0 Moszkva (TASZSZ) Nyikolaj Podgornlj, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke távirat­ban üdvözölte Dzsafar Nu­meíri vezérőrnagyot abból az alkalomból, hogy a Szudáni Demokratikus Köztársaság forradalmi tanácsa elnökévé nevezték ki. Alekszej Koszi­gin miniszterelnök Abu Bakr Audallah miniszterelnököt és külügyminisztert köszöntötte kinevezése alkalmából. Táv­iratában hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió minden tőle telhetőt megtesz Szudán és a Szovjetunió barátságának és sokoldalú együttműködésé­nek fejlesztéséért. 0 Kharloüm (MTI, AFP) Az új szudáni kormány szombaton feloldotta a tünte­tésekre kimondott tilalmat. Ez közvetlenül követi a fő­város légkörének normalizá­lására valló jeleket: a tan­kok és a páncélkocsik vissza­vonását és több hasonló in­tézkedést. 2 DÉLMAGYARORSZÁG VASÁRNAP, 1969. JÜNIUS 1. Dzsafar Numeiri, a szudá­ni forradalmi tanács elnöke nyilatkozott a rádióban és a televízióban. Többek között elmondotta, hogy új politikai struktúrát, új demokratikus életet teremtenek, amely tük­rözni fogja a nép nagy több­ségének óhaját. Numeiri nyilatkozatából kitűnt, hogy az új vezetőség nagy erőfeszítéseket tesz a dél-szudáni lázongások ügyé­nek békés eszközökkel törté­nő megoldására. Kijelentet­te: a forradalmi tanács és a kormány egyetért abban, hogy a lázadásnak békés úton kell véget vetnL re Alain Pohert várják, aki­nek szavazatai ugyan a köz­véleménykutatások szerint érzékenyen csökkentek a kampány kezdete óta, de ele­gendőnek látszanak ahhoz, hogy bejusson a második for­dulóba, amely eszerint a két jobboldali jelölt küzdelmé­nek ígérkezik. Gaston Defferre, a szocia­lista jelölt kampányában kettős célt tűzött maga elé: egyrészt Alain Poher meg­választását segíteni a má­sodik fordulóban Pompidou­val szemben, másrészt az el­ső fordulóban a baloldal leg­erősebb jelöltjének bizonyul­ni, megelőzve az FKP jelölt­jét. Ez utóbbi azonban a je­lek szerint még Pierre Men­des-France segítségül hívá­sával sem sikerül neki. Jac­ques Duclos, az FKP jelölt­je minden közvéleménykuta­tás egyöntetű megállapítása szerint, magasan vezet a bal­oldali jelöltek közül. Szombaton, alig éjfél után, plasztikbomba robbant Gas­ton Defferre marseille-i pol­gármester, szocialista elnök­jelölt párizsi lakásán. A po­kolgépet ismeretlen tettesek az ablakpárkányra helyezték, de a robbanás csak kis káro­kat okozott és sebesülés nem történt, mert senki nem tar­tózkodott a lakásban. Alain Poher választási irodája előtt robbant bomba szombaton. Poher nem tartózkodott a merénylet színhelyén, de a robbanás megsebesített egy utcaseprőt. • Prága (MTI) A csehszlovák rádió és televízió szombaton este is­mertette a a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának május 29—30-i plénumán elfogadott határo­zatát szervezeti és személyi kérdésekről. 1. A KB meghallgatta Frantisek Sorm előterjesz­tése alapján annak a bizott­ságnak jelentését, amely Ota Siknak. a KB tagjának külföldi tartózkodása ide­jén tanúsított magatartásá­val foglalkozott. A bizottság megállapította, hogy Ota Sík állásfoglalásai eltértek a KB politikai vonalától, fő­leg a KB novemberi határo­zatától és segítséget nyújtot­tak a burzsoá propagandának Csehszlovákia elleni táma­dásokhoz és ártottak az állani érdekeinek. A KB plénu­mán Ota Slk két ízben is felszólalt. A bizottság javas­lata alapján a Központi Bi­zottság kizárta tagjai sorá­ból Ota Siket. 2. A KB foglalkozott Frantisek Kriegel és Fran­tisek Vodslcun pártfegyelmi ügyével. Mindketten a nem­zetgyűlés 1968. október 18-1 ülésén felléptek a CSKP KB elnökségének és a kom­munista képviselők csoport­Iának határozatai ellen, A KB elnöksége javasolta a plénumnak, hogy mindket­tőt zárják kl a Központi Bizottságból. A KB plénumán azonban Frantisek Kriegel pártelle­nes, szocialistaellenes és szovjetellenes platformot képviselt és ezért az elnök­ség javaslatát megváltoztat­va a Központi Bizottság ki­zárta őt a CSKP tagjai so­rából is. Ugyanakkor jóvá­hagytak Frantisek Vodslon Ifizárását a Központi Bizott­ságból. 3. Ugyanezen oknál fogva, a pártfegyelem megsértése miatt Frantisek Sorm és Ivan Skala, a KB tagjai, fi­gyelmeztetésben részesül tek. 4. A KB úgy döntött, hogy a párt szervezeti szabályza­tával ellentétes magatartá­suk miatt pártfegyelmi eljá­rást indítanak Josef Macek, Gertrúd Ckrtova, Oleg Ho­mola és Bozena Pukova el­len. (Az utóbbi három nem tagja a KB-nak — a tudó­sító megjegyzése.) 5. Foglalkozott a Közpon­ti Bizottság a „2000 szó" cí­mű felhívásnak és kiegészí­tő anyagának, a „Néhány szó" című felhívásnak ügyé­vel. mely utóbbi a Literarny Listy című lapban jelent meg. A „2000 szó" szó cí­mű felhívást a KB elnöksé­ge pártellenesnek minősítet­te már 1968. június 27-1 ülésén. Azok közül a KB tagok kö­zül. akik e felhívást aláírták, a Központi Bizottság Karel Kosikot. Frantisek Pavliceket és Karel Pavlistiket kizárta a KB tagjai közül, mert nem határolták el magukat a fel­hívástól. Oldrich Stary levél­ben adott magyarázatot ak­kori fellépésére, sajnálkozá­sát fejezte kl, hogy aláírásá­val nehézséget okozott a pártnak és a vele folytatott beszélgetések folyamán lénye­gében elhatárolta magát a „2000 szó"-tól. A KB Stary-t figyelmeztetésben részesítet­te. Jiri Gocar kijelentette, hogy ő tulajdonképpen csak a kiegészítő kiáltványt, a „Néhány szó"-t írta alá, de ma már ezt a lépését is hely­telennek tartja. A KB ezért őt is figyelmeztetésben része­sítette. Martin Vaculik szin­tén elhatárolta magát a „2000 szó" című felhívástól. Vacu­likot a KB „megrovás fi­gyelmeztetéssel" (megfelel „szigorú megrovásnak" — tu­dósítónktól) pártbüntetésben részesítette. A KB utasította a Közpon­ti Ellenőrző és Revíziós Bi­zottságot, hogy vizsgálja ki a „2000 szó" és a „Néhány szó" szerzőinek és szervezőinek ügyét. 6. A KB jóváhagyta Steían Sadovsky megválasztását a Szlovák Kommunista Pár* Központi Bizottságának első titkárává. Törölte azt a korábbi ja­vaslatát, hogy Peter Colotkát válasszák meg a szövetségi kormány elnökhelyettesévé, mivel közben őt a szlovák kormány elnökévé választot­ták meg. 7. A KB Josef Spaceket — saját kérésére — felmentette a KB titkári funkciójából, valamint titkársági tagságá­ból is. Javasolta, hogy a Nemzeti Front KB-nak titká­rává válasszák meg Josef Spaceket. A KB felmentette Vaclav Slavikot, a titkárság tagjai 8. A KB megszüntette ed digi állandó bizottságait és helyettük újakat hozott lét re. Az ideológiai bizottság el­nöke Josef Kempny, a gazda­sági bizottság elnöke Jozef Lenárt, a mezőgazdasági é» élelmezésügyi bizottság elnö­ke Jarolim Hettes lett. (Mindhárman a KB titkárai.) A cseh iroda mellett is létre­hoztak két bizottságot: a gazdaságinak Vaclav Hula, a politikai-joginak pedig Old­rch Prusa lett az elnöke. (Mindketten a cseh iroda tit­9. A KB úgy döntött, mivel ismétlődő kritikai megjegyzé­sek hangzanak el Milán Hu­ebl és Vaclav Prchlik, a KB tagjai ellen, hogy tevékenysé­güket egy bizottság vizsgálja ki és jelentését a KB követ­kező plénuma elé terjessze. 10. Ugyancsak egy külön­bizottságnak kell kivizsgálnia a kormány azon tagjainak tevékenységét, akik augusz­tus után külföldön tartózkod­tak — határozott a CSKP KB. Sztrájk Argentínában 0 Buenos Aires (AFP, Reuter, UPI) Peron elnök 1955-ben tör­tént megbuktatása óta Ar­gentína nem élt át olyan nagyméretű sztrájkot, mint a mostani. Nyugati tudósí­tók közölték, hogy Buenos Aires pénteken félig kihalt város látványát nyújtotta. A gyárnegyedekbein a munka szünetelt, mert a dolgozók eleget tettek a szakszerve­zetek 24 órás sztrájkra szóló felhívásának. Harminc év óta először a közszállítási vállalatok dolgozói is csat­lakoztak a gyári munkások­hoz. A fővároson kívül a sztrájk igen nagy méretű Mendezlozában, Tucumán­ban, Rosarióban és Cordo­baban. Cordobában a karhatalom a légiúton odaszállított csa­paterősítésekkel együtt harc­ban áll a katonai rendszer ellen tüntető munkásokkal és diákokkaL Koszigin visszaérkezett Moszkvába 0 Rawalpindi (MTI) Jahja Khan partröztáni el­nök meghívására Alekszej Koszigin szovjet miniszter­elnök pénteken egynapos látogatást tett Pakisztánban. A szovjet kormányfő és a pakisztáni elnök vélemény­cserét folytatott a kétoldalú kapcsolatokról és nemzetközi kérdésekről. A szovjet kormányfő fel­újította a pakisztáni elnök­höz intézett meghívást Az elnök elfogadta a meghívást és reményét fejezte kl, hogy a látogatásra a közeljövőben sor kerül. 0 Moszkva (TASZSZ) Alekszej Koszigin szomba­ton Rawalpindlből visseaér­kezett Moszkvába.

Next

/
Oldalképek
Tartalom