Délmagyarország, 1969. április (59. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-15 / 84. szám

Munkásokat, alkalmazottakat keresnek Közlekedési balesetek Halálos kimenetelű baleset gédmotorkerékpáron közle­történt Kiskunfélegyháza és kedő Csáki Géza, Szeged. Közgazdasaíi technikumi vég zeuséggrl. könyvelői gyakorlat­tal rendelkező, gépírni tudó ve ,ttü adminisztrátort keresünk mérnök, Budapest, VIII. ke- ugyancsak motorkerékpáron Kistelek között. Szaniszló Tabán utca 37. szám alatti György 26 éves villamos- lakos. Összeütközött az azonnali belépéssel. Jelentkezni április 17-én 10 óráig írásban, önéletrajz, elózó munkahely megjelölésével. Magyar Hirdető kirendeltsége, Szeged, Kigyó u. í. sz. S 43 363 A DECI Az gyors- és gépírókat, villany- és lánghegesztőket, la­katosokat, segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz. Je­lentkezés Pnlcz u. 44. Munka­ügy. Vízmestert vagy vízügyi szakis­kolát végzett technikust felve­szünk. Folyamszabályozó és Ka­vicskotró V. Szeged, Dózsa Oy. u. 5. x Nagy gyakorlattal rendelkező SS'ors- és gépírónőt azonnali be­lépéssel felveszünk. „Vidéki" jeligére a Sajtóházba. Ipari vállalat 16—13 éves szak­mai gyakorlattal és alt. anyag­ismerettel rendelkező két rak­tárvezetőt keres. Jelentkezés részletes önéletrajz csatolásával és munkahelyek megjelölésével. ..Jó vezelő" jeligére a Sajtóház­ba. Fizetés megegyezés szerint. Közgazdasági végzettségű, gé­pelésben Jártas munkaerőt, ke­resünk. A jánlko/á sokat Szeged, Postafiók 136-ra kérjük. A Tompái Vegyes Ktsz gya­korlattal rendelkező építésztech­nikust felvesz építésvezetői mun­kakörbe. fizetés megegyezés sze­rint. Gyakorlott gyors-gépírót ke­resünk azonnali felvételre. Fi­zetés megegyezés szerint. KE­VIEP, Szeged, Odessza körút 33., volt UTC-pálya. A Sertéshizlalő Vállalat fel­vesz sertésgondozókat, éjjeliőrt. Jelentkezés: Dorozsmai u. 23. Sx. 43 466 Scövóitképzós munkakörbe 16. evet betöltött fiata lókat felve­szünk. Leányotthoni elhelyezést biztosítunk. Jelentkezés levélben. Cím: (Újpest) Hazai Pamutszű­vogyár, Budapest IV., Baross a. 99. Iparvállalat keres oki. vegyé­szeket kutatói munkakörbe, épl­i óiparl, gépipari, közgazdasági technikumot végzett munkaerő­ket ügyintézőt munkakörbe. Pá­lyazatokat önéletrajz és fizetési igény megjelölésével „Iparválla­lat" jeligére kérjük a Hirdetőbe. Felvételre keresünk textilrész­legünkhöz bedolgozókat és kö­zös műhelyt dolgozókat. Iroda­takarításra nyugdíjast felve­szünk. Jelentkezés: FÉMTEY KSZ. Attila u. 11. xS 43 547 rület, Baross utca 127. szám haladó alatti lakos, (ideiglenes la- Szeged, Monostori Gyula, Rákóczi utca 13. kasa Szeged, Ságvári Endre szám alatti lakossal, aki sé­utca 9.) utólag meg nem ál- rüléseket szenvedett. lapítható nagy sebességgel közlekedett személygépkocsi- Nen? „ adott • , f többséget jávai. A vizsgálat eddigi személygépkocsival kozle­adatai szerint feltehetően el­aludt a volán mögött és fá­nak ütközött. Olyan súlyosan _ ... . . , , .. sérült, hogy a helyszínen kedve Szegeden, a Kállay Ödön és a Deák Ferenc utca • kereszteződésében meghalt, a kocsi összetört Egy szemtanú állítása sze­rint, aki ugyancsak személy­gépkocsival közlekedett, óránként mintegy 100 kilo­méteres sebességgel, Sza­lakos. Összeütközött a ke­rékpáron haladó Varga Ist­ván, Szeged, Töltés utca 5. szám alatti lakossal, aki megsérült. Zsombó és Kiskundorozs­niszló László őt Kiskunfél- ma között közlekedett mo­egyháza után előzte. torkerékpárral Pintér Antal, Ittasan a villamos sínpár Forráskút, Kossuth utca 8. mellé feküdt Szegeden, a szám alatti lakos. Elütötte Kossuth Lajos sugárúton az úttest jobboldalán gyalo­Császár János, Szeged, Ta- gosan haladó Tari Ferenc, vasz utca 15. szám alatti Zsombó, Dózsa dűlő 127. lakos. A csuklós villamos szám alatti lakost. A baleset elütötte. Életveszélyes sé­rülésekkel szállították kór­házba. Nehéz csomagot szállított kerékpárvázon a József At­tila sugárúton, Zombori Mi­hályné, Szeged Lomniczi ut­ca 75 szám alatti lakos. Egy előtte haladó locsolókocsit előzött, miközben őt is előz­te egy motoros, aki elütötte. Zomboriné súlyos sérülést szenvedett­Nem adott elsőbbséget Szegeden, a József Attila sugárút és az Osztrovszky utca kereszteződésében a Be­következtében Pintér élet­veszélyes sérülést szenve­dett. Tovább fűtenek ' Ml ? HOL? MIKOR ? A hivatalos fűtési szezon, amely október 15-én kezdődött, a mai nappal véget ér. Az idő­járás azonban nom túlságosan respektálja a rendeleti előírá­sokat. Bár a jelzések és vala­mennyiünk reményei szerint pár napon belül most már tényleg kedvező fordulatra lehet számí­tani az időjárásban, mégis ér­deklődtünk néhány fűttetönél szándékaikról. E szerint a gázmű, amely az odesszai és a Bécsi körút 8—16. szám alatti iakásokat látja el meleggel, mindaddig fűttet a la­kásokban, amíg a külső napi átlagos hőmérséklet legúább há­rom egymást követő napon nem emelkedik 12 fok fölé. Az in­gatlankezelő vállalat április 30-ig fűttet. ha az előrejelzés szerint a várható napi átlaghőmérsék­let nem emelkedik 19 fok fölé. A fentiektől eltérően mindkét vállalat csak abban az esetben szolgáltatja tovább is a fűtést, ha azt a lakók többsége Írásban kéri és vállalja a fűtési többlet­költséget. Az egészségügyi és oktatási, továbbá a saját fűtés­re berendezkedett intézmények­ben természetesen mindaddig fűtenek, amíg az szükséges. Szerkesztői üzenetek S. A- (Bokor utca 5.): Minden tila utca 11.): Panaszát a 16. sz. délután a rókusi vasútállomás AKÖV osztályvezetőjének. Kátai mögött levő vásártéren lehet jo- Ferencnek továbbítottuk. Az in­lentkezni, ha lovagolni akar ta- tézkedésről az AKÖV tájékoztat­nulnl. Ja olvasónkat. Karakás János (Petőfi Sándor Oltványi Piroska (Mórahalom, sugárút 83.): Panaszát további- Köztársaság utca 12.): Kivánsá­tottuk a DÉGÁZ-nak, ahol ki- gát, sajnos, nem tudjuk teljesí­vizsgálják és választ adnak. teni, ezzel lapunk nem foglaiko­imre János (Sándorfálva, At- gt ^elez^nm ^Hjü­1969. .ÁPRILIS- 15., KEDD — NÉVNAP: ANASZTAZL* HIDEG IDÖ Várható időjárás kedd estig: erősen felhős idő, többfelé eső­vel, nyugaton hetvenként havasesővel, hózáporral. Időnként élénk, néhánv helven. főként a Dunántúlon erős északnyugati, északi szél. Hideg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let kedden 10 fok körül. A Nap kél 4 óra 56 perckor, és nyugszik 18 óra 33 perckor. A Hold kél 4 óra 21 perckor, és nyugszik 17 óra 20 perckor. VIZAI.LAS A Tisza vízállása szegednél hétfőn plusz 303 centiméter (apadó). HABOMSZÁZNEGYVEN ÉVE mébe. 17.06 Hírek. 17.05 Tallózás született Christlan Huyghens a világsajtóban. 17.20 A kórus­(1629—1695) holland fizikus, ma- irodalom remekeiből. 17.43 A tematikus (is csillagász. Felfe- felsőlskolák és a diákközösség, űezte a róla elnevezett nagyje- 17.58 Könnyűzenei híradó. 18.28 lentősegű fényhullám elméletet. Eletem, találkozásaim. A mikro­Nevéhez fűződik a körmozgás fon előtt: Szigeti József. 18.58 gyorsulásának fogalmi tlsztázá- Hallgatóink figyelmébe! 19.00 sa. a kettős fénytörés magya- Esti krónika. 19.25 A Szabó-csa rázata, az inga lengési közép­pontja és a mechanikai forgó­nyoimaték fogalma, valamint a Iád. 19.55 Szimfonikus hangver­seny ... Kb. 20.35 Versek. Kb 20.42—20.45 Hírek. Kb. 21.30 Nó­geometriában a láncgörbék ki- tacsokor. 22.00 Hirek. Kb. 22.15 számítása. Megalapozta a való- Sporthírek. 22.20 Éjszakai Rádió­színűségszáanitást és elkészítette színház: Várakozás. 23.35 Tánc­az első halandósági táblázatot, zene. 24.00 Hírek. 0.10—0.35 Mad­Tökéletesítette a távcsövet, és rigálok fölfedezte az Orion köd foltot, továbbá a Saturnus gyűrűjét. El­készítette az első ingaórát, az Petőfi . 6.20 Torna. 6.30—8.05 Azonos a első pontos órát. A rugós óra Kossuth-müsorrai. 8.05 Isme:­szabályozó készüléke ugyancsak kedjünk a iazzmuzsikával. 8.40 az 0 találmánya. SZÍNHÁZ Nemzeti: Mathis, a festő. Kodály operabérlet. (7). MOZIK Külpolitikai figyelő. 8.55 Zene­kari muzsika. 10.00 A zene hul­lámhosszán. 11.45 A nógrádi fa­lukutatók között. 12.00 Nóták. 12.20 Orosz operákból. 13.00 Hí­rek. 13.05 Fúvőszenc. 13.13 Ba­rokk muzsika. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 11.00—18.00 Ral­Gy ászközlemények Juhállomány BÚPOSSAN­' TASAG é„ RÜHÖSSEOMEN­' TESlTBST garanciával vái­laljuk. Kezelési díj meg­i egyezás szerint. Tánééics , Mg. Tsz. Deszk.xS.4S 510 ÁRAMSZÜNET A Delmagyarorazági Áram­szolgáltató V. közli, hogy április hó 21-én 7 órától 16 óráig áramszünet lesz ÜJ­szeged. KözépJdkötő sor. Közép fasor, Csanádi, Ved­res és Pozsonyi által határolt területen. ÜJ FRIZURÁT, ÜJ ÜZLETBEN! Megnyílt a Szegedi Fodrász Vállalat Oskola utca IS. SE. alatti férfi, női és kozmetikai üzlete Keresse fel a minden igényt kielégítő fodrász szalont! ÁRAMSZÜNET A Delmagyarorazági Aram­szolgáltató V. közli, hogy április 16-tól 25-ig 7 órától 16 óráig időszakos áramszü­net lesz Kiskundoromma községben: Hunyadi, Fel­szabadulás és Rákóczi n.­ban. Köszönetet• mondunk mindazon ravatalozójából. Gyászoló usalud­rokonoknak. munkatársaknak, ja, Ságvári u. 9/a. T. 3022 ismerősöknek. (szomszédoknak, Értesítjük a rokonokat és la­kik szeretett ió feleség és édes- merösöket, hogy özv. GERA JO­anyánk VÖRÖS jOZSEFVÉ te- ZSEFNÉ Kovács Rozalta eleté­metésen megjelentek, koszorúik- nek 76. évében hosszú betegseg kai virágaikkal mély fajdal- után elhunyt. Temetése április munkát enyhíteni igyekeztek, to- 15-én 10 órakor lesz a Dugonics vábbá n. kerület körzeti orvos temető ravatalozójából. A gyá­és beosztottjai áldozatoe: munká- szóló család, Csuka u. 6, jükért. A gyászoló család, Kis- T. 3021 Telek, Remény u. 4/a. Köszönetet mondunk mind­Köszönetet mondunk mind- azon rokonoknak, ismerősöknek, azon rokonoknak, munkatársak- kik szeretett édesanyánk CS»I­. nak. ismerősöknek, kik szeretett KOS JOZSEFNE temetésén meg­hatottunk, tfj. T.4PAI LASZI.O jelentek, részvétükkel és vira­temetésén megjelentek, részvé- gaikkal mély fájdalmunkat eny­tükkel és virágaikkal mély fáj- hiteni igyekeztek. A gyászoló dalmunkat enyhíteni igyekeztek, család. A gyászoló család, Rengei U. .",8 T. 3010. szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj. édesapa. MAKAI JÖZSEF életének 56. évében hosszú betegség után el­hunyt. Temetése április 16-án 15 órakor lesz a gyevl temető ra­vatalozójából. A gyászoló család, Puskás u. 25. T. 3031 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, apa és test­vér, SZÉLES JÖZSEF életének 60. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése április 16-án 15 órakor lesz az alsóvárosi te­mető kápolnájából. A gyászoló család, Gyik u. 8/a. T. 3029 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya és nagy­mama. özv. BUDAI A.NTALNÉ életének 68. évében rövid szen­vedés utón elhunyt. Temetése április 17-én 15 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. A gyászoló család. Odessza 16. ép. T. 3027 Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett, férj, edesapa, após, nagyapa ós test­vér, BICSKEI KAROLY nyugdí­jas életének 63. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Teme­tése április 15-én 13 órakor lesz a gyevi temető ravatalozójából. A gyászok) család, Homonnat u. 1. T. 3025 Szomorú szívvel tudatjuk, Írjon az IM szerkesztőségének. „Műhely dolgozói" aláírással beküldött levélre üzenjük, hogy a Munka Törvénykönyve végre­hajtására megjelent 34 '1967. (X. 8.) Korm. sz. rendelet 65. parag­rafusa szabályozza a bérpótlék­ra való jogosultság feltételeit. A rendelkezés értelmében bérpót­lék állapítható meg, ha a dol­gozó munkabér feltételeinek megállapításakor meghatározott munkakörnél újabb munkatelje­sítményeket nem vették figye­lembe. A bérpótlék feltételeit és annak mértékét a kollektív szerződés állapítja meg. Egyéb­ként azt tanácsoljuk, hogy bér­problémájukkal kapcsolatban kérjék a szakszervezeti bizottság T. 3018 segítségét. Szabadság: A Pál utcai fiuk. devú — kettőtől hatig... 18.00 (Színes magyar—amerikai, fél 4. Hirek. 18.10—19.54 Fiatalok hul­háromnegyed 6 és 3.) Fáklya: lámhosszán. 19.54 Jó éjszakát, délután 2 órakor: Rab Ráby. gyerekek! 20.00 Esti krónika II. (Magyar). ' " " " hallgatag rikai). VIDÁMPARK Nyitva 13 órától 21 óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 24.00—0.10 Hírek. 10 órától reggel 7 óráig és a Kossuth Lajos sgt. 31. sz. (13/67­es) este 8 órától reggel 8-ig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket a n. sz. Sebészeti Kli­nika (Pécsi u. 4.) veszi fel. 4. 6 és 8 órakor: A 20.25 A világirodalom remekei: ember. (Színes ame A pingvinek szigete. 21.36 F Strauss: Az úrhatnám polgár — szvit. 22.12 Üj könyvek. 22.15 Verbunkosok, népdalok. 22. W Hanglemezgyűjtők húszpercp. 23.00 Hirek. 23.10 Zongoraművek. rrtive­RÁDIÓ Budapest 8.05 Iskola-tv. Orosz nyelv. (Alt. isk. 6. oszt.) 9.00 Környe zetlsmeret. (Alt. isk. 4. oszt.) 9.56 Történelem. (Alt. isk. 5. oszt.) 11.05 Kémia (Alt. isk. V. oszt.) 11.55 Filmesztétika (Közép­isk. 1. oszt.) 13.10 Orosz nyel­(Ism.) 14.00 Környezetismer. 4.80 Hirek. 4.33 Hajnaltól reg- "S'tíMíS^ u<£ gélig... 5.00 Hírek. 5.30 Regge- Kuktantó lésőltoPvS múz.sikl II krónika. 5.44 Falurádió. 8.00 közetaúllia is 20 Esti Hírek. 6.30 Hirek. 645 Hallga- f9°3f Sfietl?'Ríró'.mzsP^ . Kossuth tóink figyelmébe. 7.00 Reggeli kiónika II. 7.15 Körzeti idöjrt. 19.35 Beszélgetés Bíró József kül­kereskedelmi miniszterrel. 20.01) » a&ssa atít SEHHböe ajssaJTx"? sLááSKSö ha „ hM^apf ben fU évea felülieknek!). 22.05 rek. 10.0.) Túrd be a blúzodat — tr:',zH„„.. T„-.h(T.„Ha •> iw-ha. hangjáték. 10.87 Schubert-mű- Közben • Tv-híradó - 2. kiadás. vek. 11.00 Iskolarádió, lt.35 Két szimfonikus költemény. 12.00 Dé~ Belgrád 17.46 Rajzfilmek. 18.0 Bábjá­K: n?',eL 18-20 Dokumentumfilm. 12.30 Melodiakoktel. 13.45 Tör- 20.50 Reszket a föld - Olasz já­SS^'tSfS tékflta- ­Játék gyermekeknek. 14.00 Hí­rek. 15.10 Hicolae Herlea énekel 15.30 Rádióiskola. 16.00 A világ­Bukarest 16.35 Matematikai konzultáció 17.05 Angol nyelvlecke. 17.3a gazdaság hírei. 16.05 Színes népi Gyermekműsor. 18.30 Rossini: A muzsika. 16.37 Kinek a számlá- sevillai borbély — operaest. 21.10 jára? 16.47 Mai témák — mai Könyvtarakat. 21.25 Képzőművé dalok. 16.58 Hallgatóink figyel- szet. Kukorica hatósági áron Eladó konyhaszekrény. ADASVETF.L hogy szeretett édesanya, nagy mama és dédmama MOLNÁR JÁNOSNÉ életének 73. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése április 15-én 10 óra­kor lesz a református temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád. Faragó u. 21. T. 3024 Mély fájdalmunkban porig sújtva közöljük mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogv dráea 10 fiunk. SZANISZLö GYÖRGY 26 éves korában tra­gitats körülmények között el­hunyt. Temetése április 15-én 12 órakor lesz a református temető Cipó-, retlkülfestés min­őén színben vízhatlan festékkel szakszerűen ké­azlil Csordásnál. Szent Miklós u. 7. Felsővá­rosi templom mögött. Vásárolok rekamlét, sez­iout, heveröt. ágybetéte­ket, bármasazekrényeket, asztalokat, székeket, ugyanott bútorok nagy választékban állandóan kaphatók. Teleki u. 8. Kiadó 0,5 tonnás War­ezawa Pick Up gépko­csi, ponyvás, teljesen jó, üzemképes állapot­ban. Ar megegyezés szerint. Érdeklődni: Kis­kunhalas. Hímző u. 28. Ruházati Ktsz. Simson Stár 300 km­rel és torzító eladó. Érd.: Hajós u. 16. Oye­nes, 16 órától. 661-es Trabant kifogás­talan állapotban eladó. Kiskunhalas 25-ös Hús­bolt. Ceeréety, vasvázas el­adó. Érdeklődni: csak ünnepnapon, őt halom n. 4L tl garázsajtó tokkal el­adó. Földműves u. 11. I Magasfényű modern hálószobabútor és egy modern mély gyermek­kocsi eladó. Szeged, Bzt. Mlhálytelekl sor 7. 19b'9. április 19-én szombaton este a SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZBAN Kimiko Sato japán énekesnő vendégszerepel PUCCINI: PILLANGÓKISASSZONY című operájában. Jegyek korlátolt számban elővételben kaphatók a SZERVEZŐ IRODÁBAN, Kárász u. 15. Trabant 500-a.s fehér, vizsgázott eladó. Sajka U. 14. Csónak motor tartozékai­val, garázsban tárolt eladó. Szabadság úszó­liázon. Csibi-hajó. Malacok és trágya eladó. Érd.: Vajda u. 8. Volkswagen 1200 műsza­kilag vizsgázott eladó. Szeged, Béketelep, Isko­lától jobbra, Ráczék. Siisrméretű fürdőkád el­adó. Gyik u. 26/b. Tátrán robogó sürgősen eihtdó. Szeged-, Rózsa Ferenc sgt. 118. x Fehér csehszlovák kom­binált (mély, sport) gyermekkocsi eladó, igé­nyesnek is megfelel, Li­kovszky Andorné. Po­zsonyi Ignác u. 10/b. x Eladó Alba Regia üzem­képes tv. Sárospataki, Kossuth IJ. sgt. 101. Megtekinthető naponta délután fél 6 után x Keresek megvételre né­met gyártmányú fém­bő? készült, kerek for­májú, oldalhálóval el­látott gyermekjárókát. „Igényesnek sürgősen kell a járókat" 17 506. jeligére a Sajtóházba. Eladó sötét dió hálószo­babútor, ágybetétekkel, újszerű konyhabútor, ebéoUSkredenc, modern fotelok, 350 literes cef­réskád, bödönök, 2 db modern varrógép. Ja­kabb Lajos u. 6. eladó. József A. sgt. 61. Eladó , félhosszu zongo­ra. Hulláin u. 3., eme­leten. liarmae- és kombinált szekrény eladó, e héten deiefcfctt 8—11-ig. Os­kola u. 07. A. IV. 14. fcros gumikerekű kezi­KOCSÍ eladó. Szivárvány u. 37. j/eneutragya eiaaó, Sza­bó Imre, Szeged, Béke­telep, Tarnóczl u. 25— 27. sz. Kb. 10 mázsa használt betouvas eladó. Érdek­lődni délután 5 után. Csaba u. 69/a. A Baromfiipar) Országos Vállalat kiskttnhaiasi gyára eladásra felajánl •iáOO db jó állapotban levő használt faládát, azonnali szállításra, tá­rolásra kiválóan alkal­mas. Ár megegyezés sze­rint. Felvilágosítást ad: a gyár áruforgalmi cso­portja. Telefon: Kiskun­halas 21. x 4 db héthónapos 90—100 kg körüli hússertés el­adó. Érd.: Árva u. 25. Hálószobabútor rendkívül erős, masszív, 8 darab­ból álló sürgősen el­adó. Érdeklődni: 16-a után, Hétvezér u. 57. Nyugatnémet gyártmá­nyú mély kocsi Igényes­nek. ugyanott sport- ős kulikocsi olcsón eladó. Odessza I. ép. A. lép­cíióüiáz, IV. em. 15. Grössmann. 2 db közelellős tehén és egy közelelfcös üsző el­adó. Gyála, Kossuth u. 14. Kolláréknál. x 600-us Trabant eladó. Maros u. 26. Dr. Rácz. Fürdőszobai olajkályha eladó. Tímár u. 10 b. EM. x Felszabadulás hálószoba­bútor, magyaros kihúzós asztal, sozlon, kifogás­talan állapotban és 2 db új szalmazsák, tö­möften eladó. Minden­Jugró kombinált szekrény i délután 3-töl. Tá­eladó. Ny 11 u, 26. bor u. 5„ II. 5. Zom­Jobboa Luna tűzhelyek^ b°ri' szögletes, fűrészporos ! Különféle bútorok na­10 db 3ó—35 kg körüli fehér süldő eladó. Tápé, Tolbuhin u. 18. Különböző fagylalt- os­tyasütőgépek, tallérsü­tek és Savaria keverő eladó. Megtekinthető csak délelőtt, Budapest XVII., Árpád fejedelem u. 2. Hc rgászok, figyelem! Príma állapotban levő Beiva motor eladó. Fel­hő u. 13. zongoraszék, szivattyú, szívószárszelep, vas­hordó, olajos kanna. Kállay f?-sor 09. x Szárax íenyődeszka el­adó. (Fásszín, ól épí­tésre alkalmas.) Bat­thyány u. 12. Varrógép, férfi klskabát, nadrág 60 Ft kapható. Szatymazi u. 16. Gáz­gyárnál. Fatetős zongora jó ál­lapotban eladó. Érd.: mindennap délután, 3 órától, vasárnap egész nap. Szellő u. 9. Petőfi­teleid Panni-motor eladó. Zse­blk. Bem u. 2.. H. 3. ööntöttvas radiátor el­adó. Kiskunhalas, Bem Simson-moped motorke­rékpár eladó. Kiskun­dorozsma, Kossuth u. 19. sa. 175 ems czelka motor­kerékpár kitűnő álla­potban 10 000,— Ft-ért eladó. Érd.: délután 5 órától, Szeged, Földmű­ves u. 3. Bajai villanymotor el­adó. Orsóval u. 16. Eladó sürgősen új Ho­rizont nagyképernyős tv „5600 Ft" 43 511 Jellge­re a Hirdetőbe. Akvárium eladó halak­kal együtt. Szeged, Deb­receni u. 30. Számológép, villanyborot­va, masszírozógép el­adó. Párizsi krt. 44., I. emelet. Kétnormás Munkácsy-lv eladó. Juhász Gy. u. 33. I. 7. kályha két tartállyal el­adó. Tolbuhin sgt. 51. Szép háttámlás rekami­éfc. székek, fotelok, kom­binált szekrény olcsón e'arió. Lenvyel u. 32. Hosszú és rövid meny­asszonyi új ruhák el­adók. Alföldi u. 1., I. emelet 3. ajtó. Ha,itatáshoz 6 DÉLMAGYARORSZÁG KEDD. t969. ÁPRILIS 15. 8 dh 70 ko körüli süldő sürgősen eladó. Érdek­lődni lehet Maroslele. Béke u. 17.. a reggelil ta esti órákban. x előnevelt naradicsompalánta kap­ható. Sagvárlteiep, Ceantavóri u. 14. Hálőtizeb&bútor 12 eladó. Igényednek Szabó. Hámén K. 10. ág. gyon olcsón eladók. Pa­csirta u. 6/b. Autón,ereményen nyert kocsit vagy soros kiuta­lást átvennék. „Kese­pénz" 1(5 857. jeligére a Sajtóházba. PI1 - gázpalackot veszek. Fogtechnika, Petőfi s. sgt. 81. Bő tej 8 hasas kecske el­adó, Cserepes sor, ho»»­azú épület 8. rartfürdön család) fa­kabin, 5 személyes mo­torcsónak Buda motor­ral vállalatnak vagy magánosnak eladó. Te­lefon: 12-666. 5 órától Petőfi S. sgt. 18. Eladó 2 világos hálószo­baszekrény, ágyak, be­tétek, kerékpár, fotel­ágy. spanyolfal, ebédlő­szekrény. Petőfi S. szt. 1+ Szekrények, ágyak, mat­racok, agybetét, fotelok, kanapé dívány, varró­gép eladó. Imre u. 1 b, fszt. Mumpf Érd.: du. 5 órától. ' \ á 1 tisztási malacok ci­í adók, Kossuth Lajos sgt. 20. Bene. 1200-as Volkswagen sze­mélygépkocsi eladó. Hét­"ezér u. 3/b. Konyhabútor, vlrágáll­vány olcsón eladó. Szé­chenyi tér 8.. I. e. 19. Olasz versenykerékpár eladó. Megtekinthető hétköznapokon 8- 16-lf, Petin sandor sgt. 13., Dekoráció. Kézlyon tatásé liftet tar­toaékalyal együtt át­adunk, Dél-magyarorszá­gi Röviköt, Szeged. Eladó újszerű politúros kombinált szekrény, vilá­gos, háromajtós szsk­róny, használt konyha­bútor, fehér zománcos tűzhely, hordozható cse­répkályha, Jó állapot­ban levő szögletes zo­máncos bclsejü mosógép. Érd.: 2 óra után, Kls­telekl n. 8/a. Bönyzök. Eladunk vagy feles mű­velésre átadunk Rosa Canlnát 3—10 mm­esek. Nagy József, Szé­kesfehérvár, PUrst 6. U. 45. HÁZASSÁG flazássIg^Téíjabőr'Tnér? ismerkedne középtermetű csinos, flnomlelkü nyug­díjas özvegyasszony, J6­zauéletü nyugdíjas fér­fival. „Szép életre vá. gyom" 16 861. Jeligére a Sajtóházba. 6S éves intelligens ma­gános asszony megis­merkedne házasság cél­jából jobb körülményd özvcgyemberrel vagy törvényesen elvalttal. — „Békességben megöreged­ni- 17 292. jeligére a Sajtóházba. Karpil..zvit garnitúra, menyasszonyi ruha el­adó. Tarjántelep 109 ép. A. n. 7. dh kerti ab'ak és 1 q Jó koksz eladó. Homok ú. 16. 700 kg-os mázsa. .so­ninncoa filrtKkád henger kélyhéval eladó. Vasas­—entnéter ú. 5/b. Egyedülálló. intelligens, 24 éves, 166 cm magas, szakképzett fiatalember, fényképes levelekre vá­laszolna házasság cél­jából. „Május 43 636" idlgére a Hirdetőbe. 28 éves. Jó megjelenésű elvált gépkocsivezető megismerkedne házasság céljából elvált vagy Öz­vegyasszonnyal 25—35 évesig, aki 12 es 14 éves kisfiamnak czerebó nevelőanyja, nekem pe­Modern mély gyermek­kocsi eladó. Fürj u. —— t'J állapotban levó Slm- \ dlg hü élettárs lenne Wartburg De Luxe sze- j son Stár motorkerékpár j Kertes házam van egy mélygépkoesi garanciális és egy 350 cm* Zün- | glermek nem akadály Ferenc, | depp eladó. Kiskundó- „Gépkoceivezetö" 43 418 rozsma, Sl» dflM 12 1 jeligére a Hirdetőbe. db ls. u. eladó. Magyar Bódl Vera o. 34. Társaság hiányában megismerkednék 30 év körüli magas,. barna, in­telligens szakképzett fér­fival házasság céljából, saját lakással rendel­kezem. „Csak fényképet levelekre válaszolok" — 43 426 jeligére a Hir­detőbe. Jó megjelenésű özvegy­asszony jó anyagiakkal megismerkedne házasság céljából korrekt, füg­getlen. Józan férfival 60 —60-ig. Csak pontos cimre válaszolok, la­kás van. „Titoktartást garantálom" 17 293. jel­igére a (sajtóházba 24 éves, 166 cm magas szakképzett fiatalember házasság céljából meg­ismerkedne korban ho»­zálljő lannyal. „őszin­teség" 16 928. jeligére a Sajtóházba. 23 éves irodalomkedvelő fiatalember megismer­kedne házasság céljából csinos lánnyal vagy el­vált asszonnyal. Levele­ket „Orgonavirágzás" — 16 975. jeligére a Saj­tóházba. E G Y E fl Járóbeteg felesegem mellé gondozót keresek, lakás, étkezés biztosít­va. Ábrahám Imre, öt­tömös. II. ker. 91. Lakásomon kisgyermek gondozását vállalom. Ér­dekűdül: a Kigyó utcai trafikban. Érettségizett elektromü­szerész 8 éves gyakor­lattal elhelyezkedne. — „Május" 16 867. jeligére a Sajtóházba. Szántóföldem bérbe ki­adó. Érdeklődni: Kübek­héza, óbébal u. 26 b. 3 db sze mélygépkoesi ­kulcs, fekete bőrtokba:: elveszett. Megtaláló ju­talom ellenében a ója Batthyány u. 32.. i'l em. Telefon: 15-074..­tt óra kban. PUzszírezáet, gombbehú • zást, szemfelszedésl var­iálok. Ttmar u. 10 b, emelet. Matematikából általános és középiskolások korre­petálását vállalom. — „Tanárnő" 16 866. Jel­Igére a Sajtóházba, t'öldterme'ék Ingyen el­hortlható. Ma'om u 5. A rostás fiportkör tekc­állf Igatót keres. Jelent­kezés szerda, péntek 16 órától. Püspök u. 2. Német, angol nyelvtaní­tás. fordítás. Gutenberg «• 26., magasföldszint 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom