Délmagyarország, 1969. április (59. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-15 / 84. szám
Kulcsár első, Pézsa második Vezet a Textil SPORT Befejeződött a New York-i vívóverveny Röplabdarangadó Vasárnap a Rókusi tornacsarnokban játszották az NB l-es helyi röplabdarangadót, amelyen a Szegedi Spartacus a Szegedi Kender ellen 3:0 (9, 14, 6) arányban nyert. Az eredmény meglepetés számba megy, mert a gyáriak sokkal nagyobb NB l-es tapasztalatokkal rendelkeznek, és eddig a bajnokságban mindig győztek a Spartacus ellen. A Spartacus ezúttal végig egyenletes teljesítményt nyújtott, játékosaik jól ütöttek, nem volt gyenge pont a csapatban. A Kender a vereség ellenére nagyon lelkesen küzdött, egy kis szerencsével az első, vagy a második játszmát megnyerhette volna. Jó: Patik Aranka (a mezőny legjobbja), Lénárt Mária, Doktor Mária, illetve: Miklós Ibolya. A negyedik forduló után a Szegedi Spartacusnak három győzelme van, a Szegedi Kender pedig még nem nyert mérkőzést. New Yorkban most rendezték meg a már hagyományos nemzetközi vívóversenyt, amelyen — mint arról már beszámoltunk, a férfi tőrversenyben Kamuti Jenő harmadik lett. A női tőrben nagy meglepetésre az olasz Lorenzoni szerezte meg az elsőséget a román Drimba előtt. Az elődöntőben Drimba legyőzte Rejtő Ildikót. Végeredmény: 1. Lorenzoni, 2. Drimba, 3. Rejtó. A pórbajtőrvívók találkozóján nagyszerűen szerepelt Kulcsár Győző olimpiai bajnokunk. A döntőben biztosan győzte le a francia Jeanne-t, Végeredményben: 1 Kulcsár. 2. Jeanne, 3. Pesthy. A kardvívással fejeződött be a New York-i nagyszabású nemzetközi vívóverseny. Vasárnap este ebben a fegyvernemben nagy küzdelem után dőlt el az elsőség. A meglepetést a kiváló román tőrvívó Drimba okozta, aki saját fegyvernemében gyengén szerepelt, kardvívásban viszont bekerült az első helyen kialakult hármas holtversenybe, a lengyel Pawlowskival és a magyar Pézsa Tiborral. Az újravívás során Pézsa 5:4-re győzött Drimba ellen, majd a magyar versenyző óriási csatát vívott Pawlowskival. A szakértők szerint Pézsát több téves ítélet sújtotta és Pawlowskinak még így is csak 5:4 arányban sikerült legyőznie magyar ellenfelét. A kardverseny végeredmenye: 1. Pawlowski, 2. Pézsa, 3. Drimba 4—4 győzelemmel. A magyar versenyzők végeredményben a New York-i viadalon Kulcsár Győző révén egy első, Pézsa révén egy második és a két tőröző, Rejtő és Kamuti dr. szereplésével két harmadik helyet szereztek. Három fegyvernemből csapatversenyt is rendeztek. Ezt Franciaország nyerte a Bonnissent (kard), Noel (tőr) és Jeanne (párbajtőr) összetételű együttesével. A magyar csapatban Kamuti indult tőrben, Kulcsár Győző párbajtőrben cs kardban is. Az olimpiai bajnok ebben a fegyvernemben a megbetegedett Pézsa Tibort helyettesítette. A negyeddöntőben: Magyarország—Mexikó 15:11, elődöntő: Magyarország— Olaszország 15:11, döntő: Franciaország—Magyarország 15:7. Franciaország tehát első, Magyarország második lett. A férfikosarasok győztek A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság eredményei: Tápé—Hódmezővásárhelyi Hunyadi 0:0. Tápé. Vezette: Csepregi (Szentes). A mérkőzést a Tápé végigtámadta, de a csatárok a befejezéssel adósak maradtak. Sok esetben csak a szerencse mentette meg a vendégcsapatot a góltól. A rangadó tramos, jó mérkőzést hozott. A hazaiak győzelmet érdemeltek volna. Móravárosi Kinizsi—Mórahalom 5:0 (1:0). Szabadság tér. Vezette: Radnai. A vendégcsapat sokáig jól tartotta magát. Góllövő: Gyetvai II Bodó II. (tizenegyesből), Hajós II.. Guti, Tamási. Textilművek—Bordány 4:0 (0:0). Szeged. Vezette: Kovács III. A községi csapat ezen a mérkőzésen is derekasan küzdött, de a hajárban erősen visszaesett. Makói TVSE—Nagymágocs 5:1 (3:1). Makó. Nagylak—Deszk 4:1 (1:0). Nagylak. Csanádpalota—Algyő 2:1 (1:1). Algyő. Baktó—Mártély 5:1 (3:1). Baktó. A bajnokság állása: Sz. Textilművek Baktó Sz. Kinizsi Nagylak Hunyadi SE Tápé Csanádp. Makói TVSE Algyó Marta ly Fábián*. Deszk Bordán; Nagymágocs Sióra halom 5 4 _ t 14: 3 « 5 4 1 21: 5 3 5 4 t 14: 5 S 4 3 1 Ul t ? 4 1 1 10: 3 7 5 3 1 1 14: 5 7 4 3 , 1 7: 3 S 4 2 1 1 3:4 5 5 G • 3 «: 3 4 5 2 3 8:11 4 4 1 „ 3 5:12 2 S 1 4 1:10 2 5 1 4 8:21 2 5 _ • 5 3:23 5 -I 2:20 Vasárnap NB Il-es kosárlabda-együtteseink vidéken játszottak. Eredmények: SZEOL—Gödöllői EAC 83:73 (45:30). NB Il-es férficsapatunk összeállítása: Zöllei, Schmidt, Kisteleki, Láng, Faragó. Csere: dr. Dobó, dr. Kiss, Wirth, Kertész, Hézsó. A SZEOL kitűnően játszott, a második félidő közepén már 21 ponttal vezetett. Bár utána feljött a hazai csapat, de a nagy különbséget már nem tudta befogni. A legjobb dobók: Éöllei 25, Kisteleki, Láng 16— 16, Faragó 10, illetve Takács 26, Vojkó 18. A legjobb teljesítményt Zöllei, Faragó, Illetve Takács nyújtottak. Bp. Spartacus—SZEOL 81:44 (50:19). Budapest, 100 néző. NB Il-es női csapatunk a következő összeállításban játszott: Vígh, Mikuska, Bánáthy, Schmidtné, Kiss. Csere: Istók, Bartal, Krajkö, Izing. Az NB I-ből kiesett fővárosi csapat otthonában biztosan győzött a szegedi lányok ellen. A legjobb dobók: Réder 31, Sárdi 20, Kajdos 12, illettre Bánáthy 13, Vigh 12. Jók: Réder, Kajdos, Sárdi, illetve Bánáthy. Hegkezdődtek a lövészversenyek Az MNK kispuskás lövészbajnokságok idei első fordulóját a szegedi járás csapatai vasárnap bonyolították le Szegeden, az Etelka sori lőtéren. A lövészbajnokságban a felnőttek versenyében első a forráskúti Haladás Tsz csapata, második a bordányi Munkásőr Tsz, harmadik pedig a zákányszéki Homokkultúra Tszcs csapata. Az Ifjúságiak versengésében első a tiszaszigeti Búzakalász Tsz, második a forráskút! Haladás Tsz, harmadik a zákányszéki Homokkultúra Tszcs csapata. A szegedi járás legeredmenyesebb versenyzője a felnőtteknél Lengyel Béla (Sándoríalva), az ifjúságiaknál pedig ifj. Hajdú Károly (Tiszasziget, Búzakalász Tsz) volt. Az összetett versenyek eredményei alapján az első fordulóban a legeredményesebb lövészcsapatnak a forráskúti Haladás Tszcs bizonyult Kazah népművészeti kiállítás Bétfón a kazah kultúra fiapja alkalmából a budapesti Iparművészeti Múzeum (ivegcsarnokában kazah népművészeti kiállítás nyílt. A kiállítást Mihályfi Ernő, az MSZBT elnöke nyitotta meg. Emlékeztetett arra, hogy a Magyarországnál harmincszor nagyobb kiterjedésű Kazahsztán lehetett a magyarságnak is egyik őshazája. A mostani bemutató számot ad a kazah nép ősi — és hatásában ma is élő — népművészetéről A vendégek részéről R. S. Samzsanova, a Kazah Baráti Társaság elnöke köszöntötte a menyitó nagyszámú résztvevőjét. A kiállítás három hétig lesz nyitva. Ismeretlen tettesek ölvOdleln Abszolút biztonság Drótkosárral vették körül az újszegedi füvészkertben a kakaófa legnagyobb terméseit, amelyek már csaknem teljesen beértek. Ismeretlen tettesek mégis egy óvatlan pillanatban letépték a dróthálót és elvitték a két legszebb termést. Vajon a tolvajok mit érnek, mihez kezdenek a „zsákmánnyal"? Semmire nem tudják használni. A botanikus kert viszont sok külföldi partnerének küldhette volna el, hiszen egy termés 80—40 magot rejt magában. A látszólag apró garázdasággal nemcsak a füvészkert és a város, hanem az ország hírnevét is csorbították, mert hazánkban most első ízben sikerült elérni, hogy ez a trópusi növény termést hozzon. Mindenki mellé nem lehet órt állítani. A prágai és a bécsi botanikus kertben csak üvegen keresztül szemlélhetők a növényritkaságok. A szegedi kert vendégei eddig minden korlátozás nélkül szemlélődhettek. Most mégis valamilyen szigorításhoz kell folyamodni. Az üvegházakban ez még valahogyan megoldható, de a húszholdas kertben aligha. Egy iskolás csoport három felügyelő tanárral érkezett, s csak távozásuk után derült ki, hogy egy csomó apró fenyőfát kiszaggattak. Egy apa fiával légpuskával lövöldözött az arborétumban, s lehetne még sorolni hasonló eseteket. A kert alkalmazottai nem tarthatnak mindenkit szemmel, s tudjuk, hogy a garózdálkodók kevesen vannak, de sok kárt okoznak. Az oktalan pusztítást csak úgy tudjuk megakadályozni, ha nem hunyunk szemet viselkedésükön s nem bújhatnak meg az ismeretlenség homályában. A pusztító kezek lefogásához az is szükséges, hogy a tetteseket szigorúbban büntessék, s akkor hem forgatják ki az újszegedi liget padjait, nem törik le minduntalan a Dankó Pista szobor hegedűjét és nem zúzzák be hétről-hétre a Hungária kerthelyiség üvegkerítését sem. Tóth Béla — Kitüntetés. A szocialista brigádvezetok országos tanácskozása alkalmából a Népköztársaság Elnöki Tanácsa — mint jelentettük kitüntetéseket adományozott. Bene Gyulát. a Szegedi Nyomda szakszervezeti bizotttságának titkárát, a kötészeti osztály vezetőjét a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki. Bene | Gyula a kitüntetést a Parlamentben vette át — Logopédia a gyakorlatban címmel tart előadást Seper Jenő tanár a fonetikai foniátriai és logopédiai társaság helyi csoportjának ma délután fél 4-kor kezdődő klubestjén a TIT Kárász utcai klubjában. Véget ért a szünidő Véget ért a tavaszi szünidő, s az iskolákban hétfőn reggel országszerte ismét megkezdődött a tanítás. Az 5771 általános iskolában 1 254 745 gyermek, az 568 középiskolában pedig 228 229 diák gyarapítja tudását. Az előbbi iskolatípus nyolcadik osztályaiban az idén 182 779,saz utóbbi negyedik évfolyamaiban pedig több mint 51 000 fiatal fejezi be tanulmányait Az általános iskolákban, valamint a középiskolák első, második és harmadik osztályaiban a tanitás június 7-ig, a középiskolák negyedik évfolyamaiban május 8-lg tart Az ezt követő hetekben kerül sor a középiskolákban az írásbeli érettségi, illetve képesítő vizsgákra, majd júniusban a szóbelire. Az első osztályosok beírásának időpontja június 16-a és 17-e. Hadihajó süllyedése után — Sorakozol Börtönlázadás A torinói börtön mintegy ezer rabja a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka fellázadt és a börtönépület nagyrészét megszállva tartja. A szorongatott helyzetben levő fegyőrök megerősítésére kivezényelt, kétezernél több rendőr es carabinieri könnygázgránátokkal sem tudta kikényszeríteni, hogy a fellázadt fegyencek visszavonuljanak celláikba. A torinói rendőrség egyik vezetője kijelentette, hogy a börtön gyakorlatilag nem létezik, mivel a fegyencek azt teljesen szétrombolták. A hírügynökségek szerint a lázadás kirobbanásának több oka volt. így a foglyok méltányosabb bánásmódot követeltek, s nehezményezték azt, hogy a börtönigazgatóság megtiltotta a látogatásokat. A foglyok között olyan hirek is elterjedtek, hogy a rendőrök a lázadáskor több rabot megöltek. — Szemle. Vasárnap befejeződtek az úttörő kulturális szemle Szeged városi döntői, amelyékre az Űttörőhá^ban került sor. Ugyancsak vasárnap tartották meg a szemle Szeged járási döntőit is az irodalmi színpadok, színjátszó csoportok, valamint a vers- és prózamondók számára. A szőregi vetélkedő győztesei —- szegedi társaikkal együtt — a megyei döntőn mérik majd össze tudásukat a szemle városi és járási versenyeinek legjobbjaival. — Derkovits-ünnepségek. Doricovits Gyuláról, a város szülöttéről nevezték el Szombathely új 16 tantermes iskoláját vasárnap. A proletárfestő nevét viselő 6000 lakosú új városrész gyermekei járnak a korszerű tanintézetbe. A névadóünnepségen Kiss Alajos, a városi tanács elnökhelyettese mondott beszédei Dorkovits Gyula özvegye kedves levélben köszöntötte az iskola tantestületét, diákjaik valamint az úttörőcsapatot. Az iskolában Derkovits rézkarcaiból és műveinek reprodukcióiból emlékkiállítás nyílt Délután megkoszorúzták a festő szülőházán elhelyezett emléktáblát — Fehérsapkások találkozója. A Hági Étteremben rendezi meg a Csongrád megyei Vendéglátóipari Vállalat a szakács-cukrász találkozót amelyre a megye és Szeged legjobb szakembereit várják. Nemcsak megbeszélik, de meg is ízlelik a „szakmai problémákat": speciális ételek bemutalója, hidegtálbemutató. és édes témák, cukrászkészítmények is szerepelnek a nagyszabású vendeglátóipari rendezvényen. Ismerkedési esttel zárul a találkozó. Rádió- és tv-közvetítés az országgyűlésről Az országgyűlés csütörtökön kezdődő tavaszi ülésszakáról a rádió a Déli és az Esti Krónikában számol be hallgatóinak. A televízió a tv-híradóban képernyőre kerülő beszámolókon kívül csütörtökön 19.20 órai kezdettel 40 perces tudósítást sugároz. — Gyermekruhák exportra. A Szegedi Háziipari Szövetkezet évről évre jelentős mennyiségű gyermekruhát exportál a Szovjetunióba. A ruhácskák kisgyermekek részére készülnek 6 esztendős korig, s figurális elemekkel hímzéssel gazdagon díszítik őket. — Szocialista brigádok az óvodásokért. Több szegedi óvoda „játék-összkomfortjának" kialakításához nyújtanak értékes segítséget az üzemi szocialista brigádok. A Hajnóczy utcai óvodát például évek óta patronálja a Fémfeldolgozó Április 4. elnevezésű bronzpiakettes munkacsapata. Javításokat végeznek, új díszítőelemeket készítenek a kicsinyeknek. Hasonló értékes segítséget ad a kéziszerszámgyári Szabadság-brigád a Ságvári utcai óvodásoknak. A játszóparadicsom szépülése dicséri társadalmi munkájukat Közlemény (X) Dr. Sípos Károlyné <jr. Jiksó Gizella bórgyógyíse, kozmetikus szakorvos magínrendeJösét Bajcsy-ZslUnszky u. Sí. sz. aiatt megkezdi. Rendel hétfón ns szerdán du. 4—5 óráig, szombaton du. 3—4 óráig. — Gyermekrajz-kiállítás. A szegedi városi Vöröskereszt-szervezet kiállítást rendez általános iskolai és középiskolás diákok egészségügyi témájú rajzaiból. A kiállítást április 15-én délelőtt 10 órakor nyitják meg a városi művelődési központban (Vörösmarty u. 3.) és megtekinthető április 17-ig, naponta 10-től 18 óráig. — Fogadóórát tart ma, kedden délután fél 5-től fél 7-ig a városi Nőtanács jogi és családvédelmi bizottsága a Hazafias Népfront Vörösmarty utcai helyiségeben (Vörösmarty u. 3.). A kérdésekre dr. Bodrogi Gyuláné és Tóth Péter válaszol. — Takarmány termesztés. Évről évre visszatérő gond a takarmány megtermesztése, s ezért szinte hagyományos már, hogy az ország importra szorul. Ezen kíván segíteni az a takarmánygazdálkodási tanácskozás is, amelyet április 17-én, csütörtökön rendeznek Makón. — Megkezdődött a kotrás. Tegnap hajnali 4 órakor az idén először megkezdődött a kottás a Maros 8-as kilométernél levő szakaszán. A FOKA vállalat hétfő estig összesen 7 uszállyal mintegy 2 ezer köbméter friss marosi homokot fuvarozott a szegedi tárolóhelyre. — Iletven hektó szódavíz. A közismert szensavellátási zavarok után nagyjából biztosított. a szikvízkészítés a szegedi Anna-víz vállalatnál. A Csongrád megyei FŰSZERT Jugoszláviából biztosítja az alapanyagot, mellyel az üzem Szeged részére ezen a héten már napi 70 hektoliter szikvizet készít. — Glasgowban. Skócia legnagyobb városában április 28 és május 18 között magyar heteket rendez a Kulturális SaDcsotatok Intézete. KEDD, 1969. ÁPRILIS IS. 6 DÉLMAGYARORSIÁG