Délmagyarország, 1969. április (59. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-24 / 92. szám
4 gyarmati ifjúság A vietnami háború elleni tiltakozásul napja Á prilis 24-e a független ázsiai és afrikai országok 1955 áprilisában megtartott bandungi értekezletére emlékeztet, mikor az egykori holland klub termében 20 ország képviselői gyűltek össze, hogy közös erőfeszítéseket tegyenek a gyarmati uralom teljes megszüntetésére. 1958 óta — a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség felhívására — a haladó ifjúság ezen a napon a gyarmati elnyomás, a neokoloniallzmus, az Imperializmus ellen tiltakozik. A világ utóbbi fél évtizedének történelmét lapozva a következő számokkal találkozhatunk: 50 évvel ezelőtt a világ területének 77,2 százaléka volt gyarmat, az emberiseg fiO százaléka idegen elnyomás alatt élt Ma a világ területének hivatalosan csupán 4,6 százaléka gyarmat és e terület lakossága az emberiség 1,3 százalékát kepejji. Ezek tények és önmagukban hatalmas fejlődést mutatnak. De tény. hogy a tőkés monopóliumok még ma is jelentékeny mértékben ellenőrzik sok száz ázsiai, afrikai, latin-amerikai ország gazdasági életét, és folytatják a könyörtelen rablást. Az imperializmus nem mondott le a gyarmatosításról — csupán a formák köre bővült: nyílt katonai akciók, jobboldali államcsínyek, gazdasági nyomás. A vietnami nép ellen hosszú évek óta vezetett barbár háború — amelyet ma már az emberiség százmilliói Ítélnek el — ugyancsak a gyarmatosítás egyik formája. Amikor ma, a gyarmati Ifjúság napján — a munkapad mellett, az iskolákban vagy a megemlékező gyűléseken — arra a sok millió fiatalra gondolunk, akire még nehéz küzdelmek várnak, jól tudjuk, hogy e felnövekvő nemzedék teljesíteni fogja majd a történelem szabta nagyszerű feladatát: harcolni fog az imperializmus mesterkedése! ellen, és méltán szolgálja nemzete, a haladó emberiség ügyét. E harcukban mellettük van és lesz a világ haladó ifjúsága — soraiban a magyar fiatalokkal! Dr. Koncz János A marxista álláspont felülkerekedik Csehszlovákiai helyzetkép 0 Prága (MTI) A CSKP KB április 17-1 plénuma határozatainak szellemében megkezdődtek a különböző állami szervek tanácskozásai. Így az egyik „legkényesebb" területnek, a sajtónak kérdéseivel foglalkozott a szövetségi sajtó és tájékoztatási bizottság. Ami a sajtót illeti, a Rudé Právóban — a KB elnöksége részéről elhangzott bírálat és a bekövetkezett személyi változások után — fordulat következett be. A lap számos érdekes cikkben foglalkozik a párt és a társadalom előtt álló fő feladatokkal, s az eddigiektől eltérően, határoízottan válaszol az elmúlt hónapok és a jelen politikai és társadalmi életében előforduló helytelen jelenségekre, ideológiai torzulásokra. Ugyanakkor a többi fővárosi lap eddig nem talált módot arra, hogy érdemben, publiclsztikatlag is foglalkozzék a KB ülésének határozataival: azok a lapok sem, amelyek régebben a párt politikájával ellentétes vonalra „gyorsan rákapcsoltak". Egyes egyetemeken sztrájkok folynak. Illetékes politikai és oktatásügyi körök szerint e sztrájkok most nem keltenek olyan Izgalmat, mint régebben. Ennek oka, hogy a különböző diákszervezetek és főiskolák képviselőinek — az úgynevezett diákparlamentnek — nem egyértelmű a véleménye arról, hogy helyes-e most sztrájkolni. A sztrájk híveit letörte az is, hogy közeledésük az üzemi munkásokhoz nem járt sikerrel. Egyébként a jogi ós az orvosi fakultásokon rendben folynak az előadások, a pozsonyi úgynevezett kis diákparlament pedig úgy döntött: támogatja a pártvezetést. Egyes kivételektől eltekintve, az álalános kép „a helyzet nyugodt, ésszerű és célszerű szemlélete". Egyre többen helyezik a hangsúlyt a gazdasági és termelési problémák haladéktalan megoldására. A marxista álláspont tehát lassan felülkerekedik. Vannak azonban negatív jelenségek is. A Rudé Právó utal arra, hogy előfordulnak — szórványosan — kilépések a pártból. Az Észak-Morva kerületben 65en, a brnól gépgyárban 11-en léptek ki a pártból. Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell Strougalnak, a KB elnöksége tagjának a prágai Lenin-ünnepségen mondott szavaira: a pártot nem gyengíti, ha megszabadul azoktól, akik kitartó felvilágosító munka ellenére is, más ideológiai platformon vannak és akadályozzák az elfogadott irányvonal megvalósítását. Véres tüntetések Libanonban 0 Belrut (AFP, Reuter, AP) Beirútban tüntetések voltak és a főváros három egyetemén és több főiskoláján beszüntették az előadásokat. A sztrájkolók nehezményezik, hogy a kormány nem tartotta be azt az ígéretét, amely szerint szabadon bocsát több letartóztatott arab gerillát. Páncélozott járművekkel megerősített katonai és rendőri egységek Beirútban szerdán tüzet nyitottak a tüntető diákokra. Eddigi jelentések szerint egy személy meghalt. A késő délutáni órákban Beirútban géppuskaropogás hallatszott és a karhatalmi egységeket páncélozott kocsikkal erősítették meg. •«< A diákok a város muzulmán negyedében gyülekeztek, hogy tüntetéssel fejezzék ki rokonszenvüket az arab ellenállási szervezet iránt és tiltakozzanak a gerillaszervezetek Libanonban levő képviselőit sújtó állítólagos korlátozások miatt. A tüntetők az utcákon barrikádokat építetek és kőzáporral fogadták a rájuk támadó rendőri-katonai alakulatokat. A hadsereg Beirútban meghatározatlan időre kijárási tilalmat rendelt el. Heves tüntetések robbantak ki a Bei rúttól 30 kilométerre levő Szaidában is. Hivatalos közlemény szerint a tüntetések során hárman vesztették életüket. tízen • megsebesültek. Amerikai diákok megtagadják a katonai szolgálatot # Washington (MTI) Kétszázötvenhárom amerikai főiskolai-diákvezető Washingtonban közös sajtókonferencián jelentette be: a vietnami háború elleni tiltakozásul mindaddig megtagadja a katonai szolgálat teljesítését, amíg a háború folytatódik. A diákvezetők között egyetemi önkormányzati elnökök és egyetemi lapszerkesztők vannak. A sajtókonferencián részt vevő fiatalok leszögezték, hogy példájukat sok ezer már egyetemi hallgató szándékozik követni. Míg a diákok egy részét a vietnami háború elleni tiltakozás köti le, addig számos amerikai egyetemen folytatódnak a sztrájkok, tüntetések. A világhírű Harvard-egyetemen és több más főiskolán a diákok követelték a kötelező katonai oktatás beszüntetését. College-főiskolában és az ismert Cornwell-egyetemen a diáktüntetések éle a nem kielégítő színvonalú oktatás és a faji megkülönböztetésen alapuló felvételi rendszer ellen irányul. • Bien Hoa (AFP) Alain Saint Paul, az AFP különtudósftója írja: a délvietnami főútvonalakon fényes nappal teherautók tucatjai szállítják az élelmiszereket és gyógyszereket a Nemzeti Felszabadítási Front egységeinek és kórházainak — a harmadik taktikai körzctb^n A D'NFF hét szállítási csoportja működik a saigoni körzetben és attól északra. E logisztikai csoport parancsnoksága Tran Bangban van. Saigontól 40 kilométernyire északnyugatra. Nguyen Van Muol, a partizánok szállítási osztagának vezetője innen irányítja gépkocsi-oszlopait azokba a titkos övezetekbe, ahol a DNFF erői állomásoznak. A teherautók sofőrjei szabályos fizetést kapnak és mindig csak induláskor tudják meg, hova mennek. A parancsokat 15—16 eves fiatal futárok továbbítják, akik motorkerékpáron közlekednek. Az élelmiszerszállítmányokat teljes egészében, a gyógyszerek 80 százalékát Dél-Vietnamban vásárolja meg a DNFF. 0 Saigon (AFP, UPI) A Nha Trang közelében levő Lam Sónban, a dél-vietnaml „különleges erők" egy táborában fellázadtak a hegylakó törzselvből toborzott katonák és kihasználva a szabadságharcosok támadását, fegyvereikkel együtt elmenekültek. Mint az AFP tájékozott forrásra hivatkozva jelenti, a tábor ellen intézett támadásnak a dél-vietnamiak részéről 200 halálos áldozata van. A saigoni amerikai főparancsnokság szóvivője szerdán bejelentette, hogy a hét elején, 24 óra alatt az amerikai fegyveres erők hat helikoptert vesztettek, s e harcok során 19 amerikai katona meghalt, 23 megsebesült. Koreában kiéleződött a feszültség A KNDK kormányának nyilatkozata 0 Phenjan (TASZSZ) Szerdán Phenjanban közzétették a KNDK kormányának nyilatkozatát azzal kapcsolatban, hogy április 15-én behatolt a KNDK légiterébe egy nagy amerikai felderítő repülőgép. Mint a jelentések elmondták, ezt a repülőgépet a koreai néphadsereg légihadereje lelőtte. A nyilatkozat megállapítja, hogy az amerikai felderítő repülőgép elküldése mélyen a KNDK légiterébe komoly katonai provokáció volt. Az amerikai imperialisták visszájára fordítva a dolgot, nagy garral azt állítják — folytatja a nyilatkozat, — hogy a kémrepülőgépet, „jogos felderítő tevékenység közben" „a nyílt tenger fölött" lőtték le, a KNDK törvényes önvédelmi Intézkedését „agresszív cselekménynek" minősítik, újabb háborús lármát csapnak. A nyilatkozat a továbbiakban rámutat arra. hogy az Egyesült Államok elnökének parancsa alapján nagy számban amerikai hadihaiókat vonnak Össze a KNDK közelében levő vizeken és ezzel egyidejűleg harci készenlétbe helyezték a DélKoreában állomásozó amerikai csaoatokat és a dél-koreai bábkormány csapatait. Ennek következtében Koreában rendkívül kiéleződött a feszültség. Az amerikai imperialisták által támasztott háborús zenebona nemcsak súlyos agresszív lépés a koreai néppel szemben, hanem kihívás is Ázsia és az egész világ békéjével szemben — hangsúlyozza a nyilatkozat. 0 Washington (MTI) Az Egyesült Államok felújította a felderítő repüléseket a KNDK partjai közelében. Bár a Pentagon mindeddig nem erősítette meg hivatalosan az erről szóló lapjelentéseket, washingtoni értesülések szerint a kémrepülőgépek kedden szálltak fel újra japáni támaszpontjukról. Mint ismeretes, Nixon a múlt héten jelentette be, hogy elrendeli a felderítés folytatását és azt „fegyveres védelemben" részesíti. Ennek megfelelően az USA rendkívül nagy, 23 hajóból álló ílottaösszpontosítóst hajtott végre a Japán-tengeren, Korea és a Szovjetunió partjainak közelében. Amerikai részről elutasították azt a szovjet diplomáciai lépést, amely a flottaösszpontosítás veszélyeire hívja fel a figyelmet, arra hivatkozva, hogy az eseményekért . Észak-Koreát terheli a felelősség". Halálra ítélték Sírhant # Los Angeles (A£, UPI) Az esküdtszék szerdán halálra ítélte Sirhan B. Sirhant, Róbert Kennedy szenátor meggyilkolásáért. Az ítéletet, amely gázkamrában történő kivégzést jelent, Kaliforniában, a San Quentin börtönben fogják végrehajtani. G polgárjogi mozgalom sikere 0 London (MTI) Észak-Írországban, a na*; pok óta ismét fellángolt pol-' gárjogi tüntetések és zavard gások két drámai fordulatot is hoztak. Az első: London^ nak az a döntése, hogy csapatokat küld forrongó tartoJ mányába. A másodikat szerdád este kürtölték világgá a hír-j ügynökségek: Belfastban bejelentették, hogy a helyi parJ lament konzervatív—unió-; nista képviselői — tehát a nagy többségben levő kormánypárt tagjai — elfogad-; ták a kor realitásait józanul látó és azért már korábban harcba szállt miniszterelnök, O Neill kapitány javaslatát és elvben amellett döntöttek, hogy a jövőben meg kell adni a lakosságnak az „egy ember — egy szavazat" elveit alapuló lehetőséget. Ezt volt a hónapok óta fi*kozódó erővel harcoló polgárjogi mozgalom fő követelése. Bizonyosra vehető, hogy a reakciós, bigott elemek Észak-Írországban — s magában a kormányzó pártban is sokan vannak — nem egykönnyen nyugszanak majd bele ebbe a döntésbei fl náci bűnösek „áldozatok"? 0 Bonn (MTI, DPA) A bonni minisztertanács szerdán egész napos ülést tartott. Napirenden három fontos kérdés szerepelt: a náci bűncselekmények el-i évülésének feloldása, a* NPD betiltásának kérdése és az atomsorompó-szer'ó-i déshez való csatlakozás problémája. Mint a kormány szóvivője közölte: Négyórás! vita után az a vélemény alakult ki, hogy a gyilkosság és népirtás bűntettét ki kelj vonni az elévülés alól, dk nem kel! különbséget tenni náci bűncselekmények ée egyéb gyilkosság között,' Ezekre egyaránt nem vonata kőzik az elévülés. Kivételi kell azonban tenni olyaq esetekben, amikor „különleges körülmények" állnatj fenn, ha valaki például a hitlerista rendszer „áldozatai lett" és „belekényszerítették" a bűncselekmény végJ rehajtásába. Odessza újdonsága Üj tengeri pályaudvar — 8 millió rubelért A pályaudvar születése az építészeti műtermek és a Fekete-tengeri ipari tervező intézet rajzasztalainál kezdődött. A tervek grandiózus, modern létesítményben öltöttek testet. Kezdjük utunkat a Potyomkin-!épcsőtől. Az új komplexum panorámája Innét jól áttekinthető. A Tenger-parti utcától széles üvegajtókon lépünk a szép, világos csarnokba. Csomagunkat leadva, mozgólépcsőn Jutunk a pályaudvar előtti térre, miközben bőröndjeink elektromos targoncákon teszik meg ezt a távolságot a ruhatárig, hogy már az utazás előtti perceket is kellemessé tegyék. A csarnok két oldalánál szárnyszerűen nyúlnak ki a személygépkocsik zavartalan érkezését és indulását biztosító épületszárnyak. A legnagyobb hatást a váróterem teszi ránk. Térfogata 20 ezer köbméter, magas falait alumíniumból és üvegből emelték, vasbeton oszlopait márvány borítja. A termet pásztázó napsugarak szivárványszínében polírozott gránitpadló ragyog. Itt található a pénztársor, posta, távírda és több más szolgáltatás is. A hajók érkezésének és indulásának idejéről televízió segítségével kapunk tájékoztatást. Csipkés csigalépcsőn jutunk fel az első emeletre. Nyitott verandás résszel is ellátott étterem, bár, pihenő szalonok fogadnak itt benünket, innét pedig egészen a tengerig nyúló, virágágyakkal, padsorokkal tagolt sétatér csábít útunk folytatására. A gyermei kekkel utazók külön teremben vára-} k ózhatnak. És hogyan történik a kl- és beszálJ Lás? A pályaudvar mindkét oldalán lépcsősor van kiképezve, mely közvetá lenül a hajó fedélzetére emeli az utaJ sokat. Menjünk fel a tarka mozaikkal kira^ kott tetőre. Ez a hatalmas, négyezer négyzetméteres szőnyeg is pihenési célokat szolgál. A kikötő és a Tengerparti sétány panorámájában gyönyörködhet innét a látogató. Néhány figyelemre méltó adat: a tengeri pályaudvar légtere 90 ezer köbméter, vázát öntött vasbeton rámákból képezték ki, az építésnél ötezer négyzetméter kirakatüveget használtak fel, padlózata kétezer négyzetméter polírozott gránitból készült. Az építők többszáz tonna fémszerkezetet, vitrázst, álmennyezetet építettek be. Az egész komplexum elkészítésére mintegy nyolcmillió rubelt fordítottak. M. Kriszjuk DÉLMA0YAR0RSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1969. ÁPRILIS 24..