Délmagyarország, 1969. március (59. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-13 / 60. szám

Segit a vásárló Urt*; „„-A ' „ Hava menjünk? neri naptar mhnézzünk? Ml ? HOL? MIKOR ? Amíg a termek fogyasztás­ra alkalmassá válik, igen kacskaringós az út. gyakori a/, átmeneti állomás is: a ve­tőből eladó lesz és fordít­va. Éppen azért jelentós az a támogatás, amelyet a Szegedi Konzervgyár ad partnereinek, a termelő guzdaságoknak. Az elmúlt két napon, s ma, csütörtökön a gyár klubhelyi­ségében a zöldség és gyü­mölcs növényvédelmével és a vegyszeres gyomirtással kapcsolatos előadásokat hall­hatnak az érdekeltek neves szakemberektől: Kovács Fe­renc, az IMPORTTRADE Külkereskedelmi Vállalat szakmérnöke, Kiss Sándor és Surányi Róbert, a Csongrád megyei Növényvédő Állomás főfelügyelői, valamint Komár Sándor, a szegedi Felszaba­dulás Tsz főkertésze az elő­adók. A szakelőadásokat filmve­títés és vita követi. A kon­zervgyár azoknak a gazdasá­goknak a képviselőit hívta meg a háromnapos rendez­vényre, amelyeknek szerző­déses kapcsolatuk van a gyárral. Gyászközlemények Köszönetet mondunk muid­d /oknak, akik szereteti édes­apánk, testvérünk. ZALAHEGYI ISTVÁN temetésén virágaikkal és rcszvetükkél fájdalmunkat enyhítették. Külön köszönetet mondunk Szeged Városgazdálko­dási Vállalat vezetőségének és dolgozóinak édesapánk, testvé­rünk temetése alkalmából tanú­sított messzemenő gondoskodá­sukért, ar Ulszegedl Kemlergyár kes/aru rak tar dolgozóinak és a Móricz Zsigmond Iskola tantes­tületének együttérzésükért. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, jó barátoknak, is­merősöknek, munkatársaknak, a Szegedi Gözfurész Vállalat veze­tőségének, akik szeretett halot­tunk, VIDA JÓZSEF temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló • salad. Köztársaság tér lé. T. 2858. Köszönetet imndunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, akik szeretett halottunk, RETKES ISTVÁN temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fajdalmunkat enyhíteni igyekez­ték. A gyászoló család. T. 2851. Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk. FARKAS IMRE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély taldalmnnkat enyhíteni Igyekez­<ek. A gyászoló család. Alsónyo­más sor 58. T. 2853. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj. édesapa, nagyapa, NAGY ISTVÁN, életé­nek 79, évében hosszú szenve­dés után elhunyt. Temetése már­cius 13-án 14 órakor lesz a tl­zaszlgcti temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család, Tiszaszi­get. T. 2888. Megint bemutatóval, ősbe­i mutatóval találkozunk a sze­| gedi színház műsorlapján: holnap, pénteken este 7 óra­kor Hubay Miklós Játékok életre-halálra című darabját Versényi Ida rendezésében mutatják be a Játékszínben, A díszleteket Székely László, a jelmezeket Takács Katalin tervezte. A két egyfelvonásos tragédia — melynek fejezet­címei: Fiatal nők kékben és pirosban, valamint Akik ifjú szivekben élnek — szereplői Kiss István, Liska Zsuzsa. Demjén Gyöngyvér, Miklós Klára,, Kiss Gábor, Bozóky István és Jászai László. Hu­bay darabját szombaton és vasárnap este 7 órakor te­kinthetik meg az érdeklő­dők, vasárnap délután íj­kor a Bánk bán megy a Já­tékszínben. A nagyszínház­ban ma este 7-től a Július 14., pénteken fél 8-tól a Paraszt­becsület és A csodálatos mandarin, szombaton 7-től a Július 14., vasárnap délután 3-tól a Bajazzák és a Man­darin, 7-től a Július 14., ked­den este 7-től Verdi operája, a Don Carlos, szerda este 7­től ismét a Július 14. szerepel műsoron. A Szabadság filmszínház^ ban mától kezdődően egy hé­tig vetítik Vittorio Gassman és Catherine Spaak színes olasz—francia—spanyol ka­landfilmjét, a Brancaleonc ármádiáját. A Fáklyában 2, 4, 6 és 8 órakor azonos fil­met játszanak: ma Az „An­gyal" lesen című Jean Marais főszereplésével készült szí­nes filmet újítják fel, holnap­tól pedig a Magyar Tanács­köztársaság 50. évfordulójára emlékező nagy sikert aratott magyar filmeket prolongál­ják a következő sorrendben: március 14-én Déltől hajna­lig. március 15-én Pár lépés a határ, március 16-án Pus­kák és galambok, március 17­én Édes Anna, március 18-án Csend és kiáltás, március 19­én Csillagosok, katonák. A TIT Csongrád megyei szervezetének pedagógiai és pszichológiai szakosztálya is a Magyar Tanácsköztársaság jubileumának tiszteletére rendez klubestet holnap, már­cius 14-én este fél 7 órai kezdettel. A Magyar Tanács­köztársaság művelődéspoliti­kai törekvéseiről Kelen Jo­lán tart előadást az ismeret­terjesztő társulat Kárász ut­cai klubjában. A televízió programjából érdekesnek ígérkezik a ma esti Ne vádoljon senki cí­mű zenés olasz film, ahol a közönség által is ismert, ked­velt Caterina Caselli játsz­sza az egyik szerepet. Pénte­ken Illyés Gyula drámájá­nak, a Fáklyalángnak tévéjá­ték változatát láthatjuk. • szombaton irodalmi műsort március 15-e alkalmából, va­sárnap a Hősök nyomában vetélkedő döntőit, illetve este a Világirodalmi Magazint. Madár vígan dalol címmel hétfőn, március 17-én este fél j 6 és fél 9 órai kezdettel is­mét ORI-músor lesz Szege­den, a Nemzeti Színházban. Mészáros Tivadar és népi zenekara nótákkal, népdalok­kal, cigánydalokkal szórakoz­tatja a közönséget, ahol ne­ves szólisták is fellépnek: Kovács Apollónia, Gaál Gab­riella, Vörös Sári, Madarász Katalin, Solti Károly, Mozsár Imre, Horváth István (a „Nyí­lik a rózsa" első díjasa), Ba­logh Katalin, Pálfi Csaba. Konferál dr. Hegedűs János. 1989. .MÁRCIUS 13., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: KRISZTIÁN A LEliULES TOVÁBB GYENGÜL Várható időjárás csütörtök estig: felhőátvonulások, inkább csak északon szórványos futó csökkel. Többfelé élénk, délire forduló szél. Az éjszakul lehűlés tovább gyengül. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet ,15 fok körül. A Nap kel ti óra 02 perckor, és nyugszik 17 óra 46 perckor. A Hold kel 3 óra 55 perckor, és nyugszik 11 óra 37 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 438 centiméter (apadó). KÉTSZÁZÖTVEN ÉVE halt meg Juhann Chnstlan Bott­ger (1082—1719), az európai porce­lán tragikus életű feltalálója. Hí­re terjedt aranycslnálási képes­ségeinek. Az állandó pénzzavar­ral küzdő szász választófejede­lem. Erős Ágost szerette volna hasznát látni vélt tudományá­nak. ami természetesen nem járt eredménnyel. A fiatal vegyész Drezdából szökni akart. Ezldötöl szigorú őrizetben tartották. Kü­lönféle anyagokkal való kísérle­tezgetései 1707-ben véletlenül el­vezették egy vörösesbarna színű, de a kínai porcelánnal azonos anyaghoz. Ettől fogva még gon­dosabban vigyáztak rá. Drezda mellett, Meissenben berendezett üzemben minden kényelemmel ellátva élt. 1709-ben rájött a fe­hér porcelán előállítására ls. Mi­kor kiderült, hogy Böttger a por­celán titkának átadásáról külföl­di körökkel alkudozik, bezárták. Börtönben halt meg. HETVEN EVES Kodolányl János (sz. 1890.) Író. a Nyugat utáni nemzedék népi Irányzatának kiemelkedő tagja. SZÍNHÁZ Nemzeti: Július 18. Blaha L.-bérlet. (7.) Perfekt gép- es gyorsírót fel­vesz az Állami Biztosító igazga­tósága, Szeged, Takaréktár u. 5. Ok. 17 858. A Szegedi Móra Ferenc Mgtsz javítóműhelyébe gyakorlattal rendelkező műszaki adminisztrá­tort felvesz. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Szeged. Bocskai u. 3/b sz. alatti központi irodában. xDk. 17 873. A Szegedi Konzervgyár női se­gédmunkásokat keres felvételre. Kedvező feltételeket biztosituuk: 49 órás munkahét, minden szom­bat szabad. Keresünk még: la­katosokat, hűtógépészeket, autó­villamossági szerelöt, valamint kádár szakmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni a vállalat munkaügyi osztályán. : Rókusi ff. 8. N X Érettségizeti lányokat felvr­i szünk. OFOTÉRT FOTOLABOR, Széchenyi tér 5. xDk. 18 135 Könyvelésben jártas munka­erőt keresünk rél műszakra. I „Március 15-tól" jeligére a SaJ­| lóházba. A Szegedi Mérlegkégzítö KSZ ! felvételre keres fiatal szakmun­j kásokat és segédmunkásokat. I Szabad szombat van. Jelentke­zés: szeged. Lengyel n. 28. Rész­; leg vezetőnél. Közgazdasági technikumot vés­zei t, gyakorlattal hiró és kezdő munkavállalókat felvesz a Sze­gedi Konzervgyár. Gyorsírni tu­dók előnyben. Jelentkezés a Vál­lalat személyzeti osztályán. Állandó egyműszakos munka­helyre, 5 napos munkahéttel kő­művest, valamint fiatalkorú ki­segítőket felveszünk. Budalakk Festék- és Mügyantagyár, Sze­ged, Fets-ó Tisza-part 32 b. Munkásokat, alkalmazottakat keresnek Egyéni termelők hibrid kukorica vetőmag ellátása Az egyéni termelők Csongrád megye területén az alábbi helyeken szerezhetik be hibrid­kukorica vetőmagszükségletüket. TERMÉNYFORGALMI VÁLLALAT TELEPE HÓDMEZŐVÁSÁRHELY nagyállomás mellett, MAKÓ , makói malom, SZEGED Tisza-malom, Petőfi sugárút. SZENTES erő takarmánygyár, KISTELEK vasútállomás mellett, CSONGRÁD Vörös Csillag Tsz központja. VETŐMAG VÁLLALAT HK 135 Takarítót azonnal felveszünk. Érdeklődni: Szegedi Élelmiszer­ipari Technikum fiudlákotthona, Marx tér 20., délelőtt 9—12 óráig. S 31898 Aszfaltútépítő Vállalat Építés­vezetősége, Szeged, azonnali be­lépéssel felvesz építőipari tech­nikust. művezetőt, gépésztechni­kust, takarítónőt és ételkiosztót. Jelentkezés: Szeged, Cserepes sor 32. Vas-műszaki kereskedősegédet gépirónől. közgazdasági érettsé­givel rendelkező adminisztrátort, segédmunkásokat azonnali felvé­telre keres a VIDIA Kereske­delmi Vállalat. (Szeged, Bakay Nándor u. 52.) Felveszünk fagylalt. mozódVn­sokat jutalékos elszámolási rend­szerben, jó kereseti lehetőséggel. Alföldi Üzemi Vendéglátó Válla­lat, Csongrádi Megyei Kirendelt­sége, szeged, Jósika n. 14. Nagy gyakorlattal rendelkező KARTOLÓMESTF.RT aznnnali belépéssel felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Végleges al­kalmazás esetén 3 hónap után lakált biztosítunk. Jelentkezés Írásban, képzettség és működés leírásával: Gumigyár. Nyíregy­háza, Derkovits u. 197. címen. x An.vagkönyvelésben jártas mun­kaerőt azonnali hatállyal, szerző­déses viszonyban (meghatározott idűre) felvesz a Félszabadulás Asztalos Ktsz, Szeged, Bárka u. 1. (Érdeklődés ugyanolt, a mun­kaügyi osztályon.) Lehet nyugdí­jas is. Általános adminisztrációs mun­kakörben jártas. Jól gépelő munkaerűt keresünk. Leveleket ..Tágyalóképes" jeligére a Sajtó­házba. Szegedi és algyői munkahely­re egv üvegest és bádogos mun­kásokat felveszünk. Különélési pótlékot és szállást biztosítunk. Jelentkezés: 31. sz. AÉV Szeged. 10-es AKÖV coltkezésen. Hatva­ni József csoportvezetőnél. A Szegedi Állami Gazdaság ál­landó munkára felvesz gépjármű rakodókat Szuper Zetorra. Fize­tés teljesítménybérben. Jelentke­zés: Szegedi Állami Gazdaság kerülete, Othalom. x 31784 Gyakorlott gyors-gépirót fel­vesz a Szegedi Kenderfonógyár, Londoni krt. 3. Szakképesítéssel vagy nagy gyakorlattal rendelkező egy- és többszemélyes élelmiszerbolt-ve­zetőt felveszünk. Zöldség-gyü­mölcs piaci stand vezetőt felve­szünk. Jelentkezés: Szegedi FMSZ, Szent István tér 3. xS 31895 Kereskedelmi vállalat gyakor­lattal rendelkező képesített köny­velöt keres. Jelentkezés: „Sza­bad szombat" 31 894 jeligére a Hirdetőbe. xS. 31 894 FELHÍVÁS. A Dunai Kőolaj­ipari Vállalat. Százhalombatta (Budapesttől 30 km-re) keres 3 műszakos, termelőüzemi munká­ra segéd-, betanított és kőolaj­feldolgozó szakmunkásokat. Ter­melőüzemi segédmunkások és kezdő szakmunkások h&ví kere­sete kb. 1650—1709 Ft, szakmun­kások keresete megállapodás sze­rint. 8 általános Iskolát végzett | segédmunkás dolgozóinkat beta­nított munkássá és szakmunká­sé átképezzük. A betanulási idő­re is bért folyósítunk. Egyéb továbbtanulási lehetőséget bizto­sítunk. Munkásszállásunkon kul­turált körülmények között el­helyezés havi 199—180 forintért. Budapestről és a környezd köz­ségekből, műszakoknak megfe­lelően autóbuszokon történő szállítás. 5 km távolságon belül havi 29, 5 km távolságon felül havi 49 forintért. Napi munká­in járásra a MAV és MAVAUT járatait igényhevevő dolgozóink számára rendszeres utazási ked­vezményt. családjuktól távol­lakók részére heti egyszeri uta­zási kedvezményt adnnk. Mun­ka- és védőruha, valamint védő­étel juttatás, kedvezményes ét­kezés (4 féle menüből válasz,tott ebédért a dolgozó csak napi 4,69 Ft-ot térit). Egyes üzemekben 40, 42, 44 órás munkaidő. Min­den második szombat szabad. Fűtőolajat és propán-butángázt kedvezményes áron adunk. Ke­resünk továbbá, géplakatos, és csőszerelő szakmunkásokat. Bé­rezés megegyezés szerint. Érdek­lődés cs munkára jelentkezés: DUNAI KŐOLAJIPARI VALLA­LAT személyzeti és oktatási ön­álló osztálv, SZÁZHALOMBAT­TA. Telefon: 258-617. MOZIK Szabadság: Barancaleone ármá­diája. (Színes olasz—francia— spanyol, csak 16 éven felüliek­nek. fél 4. háromnegyed 6 és 8.) Fáklya: Az „Angyal" lesen. (Szí­nes olasz—francia, 8, 4, 6 és 8.) Postás Mozi: Találkoztam boldog cigányokkal. (16 éven felül. 5 és 7.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Klauzál tér S. sz. (13/57-ea) este 10 órától reggél 7 óráig és » Kossuth Lajos sgt. 31. sz. (13/67-es) este 8 órától reggel 8-ig. Csak süreóa esetben BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket a n. sz. Sebészeti Kli­nika (Pécsi u. 4.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Március 15-ig este 6 órától reg­gel 6 óráig (vasárnap nappal ls) elsősegély éa nehézellés esetére ügyeletes dr. Rosti Ince állami állatorvos. Lakása. Szeged, Go­gol u. 6. Telefon: 13-648. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. fftAPIÖ 22.29 A dzsessz világa. 23.10 Mi­ről ír a Társadalmi Szemle leg­újabb száma? 23.20 Verdi: Mac­beth — részletek. 24.00 Hírek. 0.10—0.25 Ránkl György: Film­melódiák. Petőfi 6.20 Torna. 6.30—8.05 Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05 Fúvósze­ne. 8.15 Könnyűzenei híradó. 8.15 Külpolitikai figyelő. 0.00 Cseh­szlovák művészek operafelvéte­lelböl. 9.40 Amíg egy döntés megszületik. 10.00—11.45 A zene hullámhosszán. Közben: 11.00— 11.03 Hirek. 11.45 Menetlevél — sok nyelven. 12.00 Schubert- és Chopin-zongoramüvek. 12.45 Pé­csi stúdiónk Jelentkezik. 13.00 Hirek. 13.05 Zenekari muzsika. 13.45 Időjárás- és vízállásjelen­tés. 14.00-18.00 Ifjúsági randevú — kettőtől hatig. 18.00 Hírek. 18.10 A Stúdió 11 játszik. 18.30 Vendégségben. 18.50 Haeh: Der Gelst hilft — motetta. 19.00 Köz­vetítés Katona József Színház­ból: Illyés Gyula: Fáklyaláng. Közben: 19.49 Oj könyvek. 10.52 Jó éjszakét, gyerekek! 20.00— 20.25 Esti krónika IL 22.00 A MAV Szimfonikusok hangverse­nye. 23.00 Hírek. 23.10 Verbun­kosok. nóták, csárdások. 24.00— 0.10 Hírek. ck tévét: Budapest 8.19 Is):o!a-tv. Földrajz. (Alt. Isit S. oszt.) 0.00 Rajz. (Alt. tek. 5. oszt.) 9.55 Számtan-mértan. (Alt. lsk. 6. oszt.) 11.05 Kémia. (Alt. lsk. 8. oszt.) 13.10 Földrajz. (Ism.) 14.00 Rajz. (Ism.) 14.59 Számtan-mértan. (Ism.) 15.50 Ké­mia. (Ism.) 17.18 Iránv az Egye­tem! 17.58 Hírek. 18.00 Romániá­ban jártunk Riportfilm. 18.29 F.gy életen át. Portréfilm. 18.59 Esti mese. 19.05 Show-hivata). 20.06 Tv-híradó. 30.20 Ne vádéi­Ion senki. Olasz film. 22.00 Tv­hfradó — a kiadás. Belgrád 17.00 A JKSZ IX. kongresszusa. 17.45 Gyermekeknek. 18.00 Éne­keljetek velünk. 18.15 Népi mu­zsika. 18 45 Szerencsétlen flótás. 20.35 Talány 21.35 A JKSZ IX kongresszusa. Bukarest 10.30 Német nyelvlecke. 17.06 Orosz nyelvlecke. 17.30 Zenés műsor úttörőknek. 18.50 Színházi közvetítés. 21.20 A Kolozsvári Filharmónia Népi Zenekara ját­szik. Kossuth 4.30 Hírek. 4.33 Hajnaltól reg­gelig ... 5.00 Hírek. 5.30 Reg­geli krónika. 5.44 Falurádió. 6.00 Hírek. 6.30 Hírek. 6.45 Hallgató­ink figyelmébe. 7.00 Reggeli kró­nika n. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 Oj könyvek. 8.00 Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Kamaraze­ne. 9.00 Európai századok — ma­gyar századok. V. 8.29 Nóták. 10.00 Hírek. 10.05 A bolygók visz­szatérnek. Epizódok Zalka Má­té regényéből. 10.55 Zenekari muzsika. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Melódtakoktél. 14 00 Valaki kopog — regényis­mertetés. XVIII. rész. 14.20 Nép­dalfeldolgozások. 14.52 Glazunov: Nagy keringő a Raj-monda c. operából. 15.00 Hírek. 15.10 Zeng­jen dalunk! 15.38 Népdalexpedí­eló. 16.00 A világgazdaság hírei. 16.05 Zenekari muzsika. 16.53 Hallgatóink figyelmébe! 17.00 Hírek. 17.05 Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15 Könnyűzene Fé­nyes Szabolcs szerzeményeiből. 17.35 Nyitott stúdió. 18.00 Opera­csillagok — operaslágerek. 18.30 Madarász Katalin és Domahidy László énekel. 18.58 Hallgatóink figyelmébe: 19.00 Esti krónika. 19.25 Fali: Pompadour — operett­részlet. 19.42 Magnósok, figye­lem' 20.27 A NATO Irát évtize­de. 20.57 Hírek. 21.00 Házimuzsi­ka. 22.00 Hírek. Kb. 22.15 Sport. Fémmegmunkálás céljára tágas raaheh­helyiséget keresünk Lehetőleg Ipart árammal. Orás Ktsz, Oskola n. 21. Gázszerelési munkát közületek és lakosság résaére rövid határidőre vállalunk Epltő Ktsz gázszerelő rész­lege. Szeged, Lechner tér 9. ADÁSVÉTEL Kutyákat rasárol az I. ozámú Sebészeti Klini­ka. 8 Bőrkabátját most ala­klttassá. javíttassa, víz­hatlan festéssel. Csor­dásnál, Szent Miklós o. 7. sz. a GrUraőlesfa. rózsák. ri­bizli. egre6, málna, gömbakác, díszcserjék kaphatók TulUusz Mi­hálynál. Újszeged, Bér­kert u. 26. 1 Cl Wartburg kitűnő ál­lapotban eladó. Clm: Dugonics u. 32. a Március 14-én, pénteken este a Búbos étteremben (Mérey u. 15.) erdélyi ételekből vacsora Műsor — cigányzene. ízletes ételek, előzékeny kiszolgálás. Ss romajtó" fehér szelc­réuy. zongoraszó*, szép kottaúllvúny eladó. Ma­ros u. 34., emelet. x Vásárolok rókámtól. oe'Z­lont, ágybetéteket, hár. masszekrónyeket. asztalo­kat, székeket, garnitúrá­kat. ugyanott bútorok nagy választékban kap­hatók. Teleki u. 6. x Scbunda cimbalom. 54­es vasutasruha és kö­peny eladó. Petőfi S. sgt. 7.. I. 359 cm»-ee IZS ojdalkrv­cslval, 10 000 km-rel el­adó. Üjszeged, Marostól u. 8/b. Kifogás tahin SÍmsön Schwalbc motor eladó. Lenin krt. 31. Bodnár Kövtdhúree tanulózongo­ra eladó. Maros n. 43 b. gúdekKdnl esténkén!., x Világos, modem három­ajtós szekrény, 2 db re­kumlébetét eladó. Sm­lav, Lenin krt. 31. I. Modern kombinált szek­rény sürgősen eladó. Odessza 21. ép. fszt. 3 Kór.ulrtek, magánosok­nak export miiróségfl ró­zsákat szállít minden faltában Lenin Tsz. Szi­getcsép. Árjegyzéket kül­dünk. x Mély pepita gyermekko­csi jó állapotban eladó. Római krt. 26. „B", Prozsnyat. Kltünd állapotban rövid bécsi zongora eladó. Baj­csy-Zttlinzakv n. 28., R. 14. urdeklSdnl: du 3—5 közólt. Antik tárgyakat, régisé­geket veszek. „Gyűjtő 31 760" jeligére a Hlr­tlelóbc. x 15 mássá vetőmag ' zab eladó. Tápé, Béke u. 11. 6 DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1909. MARCIÜS 13. Pehelykönnyű lúdtalpbe­tét, aérvkBM készítése és javítása. Balogh or­vosi műszerésznél, Sze­red, Hajnóczy a. 9. z MlA-moiui 7 lásrös Cá egy cirokfejtögép eladó. Csuka u. 38. Két fotelr. veszek. ZJó állapot- 16 011. jeUgé­re a .Sajtóházba. Horizont tv, kétnormás, garanciális képcsővel el­add. jsrdekl&dni 18—20 óra között. Petőfi Sán­dor sgt. 92. Két db süldő, választási malacok eladók. Vasút 11. 5. Komplett hálószobabútor eladó. Szeged, Teleki u. 14. Fekete. Nagy képernyős Duna tv kifogástalan állapotban eladó. Újszeged, Fürj a. 34. X kiadó egy lg&sló. Szűcs, Mórahalom, VH. ker. 104. s Heverők, ágybetétek, sez­lonok késaen kaphatók. Javítást vállalok. Dudát*, Sajka U. 12. Két sport gyermekkocsi kifogástalan állapotban eladó. Kissné. Szeged, FelEb Tisza-part 17. Ér­dekSötinl egész nap. Konyhabútor és hármas­szekrény eladó. Megte­kinthető délután 4 órá­tól. Oroszlán u. 4., n. emelet 4. Eladó két kárpitozásra szoruló masszív fotel, 1 db 300,— Ft. Kossuth u. 10,. n 7.. délután. 2 db 15x3,5 méteres fó­Uatakaró eladó. Pelőfite­lep. Szántó K. J. u. 30. (V. 225.) h'agykepernyuM Duna tv príma állapotban eladó. Püspök u. llc hónapos süld/*: el­adók. Szeged, FeteŐvá­rop. Gyártelep u. 4. Ér­deklődni délután. 50 cm3 Jawa Super el­adó. Érdeklődni: 5 órá­tól Remény u. 6. Eladók: varrógép, hár­maaszekény, székek, kombinált szekény, he­verő, konyhabútor, sezlon,, könyvszekrény, tükör, matracpárnák, asztalok. Kossuth L. sgt. 32. Mohácai zöld kárpitozott garnitúra, Duna három­ajtós szekrény újszerű állapotban, fonot.t garni­túra, rézüst, férfikerék­pár, nvugágy, szürke PVC, hasznúit szekré­nyek, asztalok. székek, sielázslk, ágyak, sezlon, réz,karnis, nagy lavór stb. eladók. Hajós u. 25 b. Használt hálószobabútor olcsón eladó. Érdeklődni délután 4-txfl, szombaton (?gész nap, Pefcfifitelep, Dobogó u. 22. (volt 46. utca.) Opel Rekord IdtünŐ ál­lapotban eladó. Kiskun­halas, Jókai u. 5. B-tencr saxofon és ke­veset használt, négysze­mélyes rekamié eladó. Dorozsmai út 100. t \ / \ < <i \ c, asszony megismerkedne korban hozzáillő férfi­val házasság céljából. ..Megbecsülés" 16 048. jeligére a Sajtóházba. 23 éves lány megismer­kedne társaság hiányá­ban házasság céljából korban hozzáillő magas férfival. Fényképes le­velekre válaszolok. ..Bol­dogság" 16 046. jeligére a Sajtóházba. 21 éves lány társaság hiányában megismerked­ne házasság céljából 36 év körüli magas férfival. „Fényképes levelek előnybon" 16 047. Jeligére a Sajtóházba. Egyedülálló önnyugdljas asszony megismerkedne komoly őzvegyemberrel 65-ig, házasság céljából. „Értelmiségi" 17 036. jeligére a Sajtóházba. 57 éves. teljesen függet­len, egyedül élő férfi, budapesti fiőbórletl lakás­sal, megismerkedne há­zasság céljából magas, erősen molett, teljesen független, jóiszltuált nö­vel. „Hiszem, akarom 104 016" jeligére: Buda­pest, Felszabadulás téri Hirdetőbe. Jé mer jelenén ű független asszony egy gyermekkel keree 40—50 éves magae, jósán életű, egyedülálló szakmunkás férfit há­zasság céljából. Lakás van. Levelet: „Szeren­csés választás 60 066" jeUgére a vasárhrtyt Hirdetőbe. e o r E e Tonuléannfera bérbe ki­adó. írd.: 18 ór» utac 11-197 telefonszámon. X ürermekfettigy eletet 10 évealg, beteg gondozását, ebédhordóst vállalok Ju­tányosán. Deák F. o. 28., I. emelet 3.. este 8-kor. 269 n-it gyümölcsös, ve­teményes felásva, felé­ből kiadó. „Központtól 20 percre" 16 037. Jel­igére a Sajtóházba. Gyermekseeretd, meg bíz­ható nyugdíjas asszon­gyermekek rondavására ajánjkozdk. házimunká­ban Begit. Cím: özv. Ba­róosdné, Bokor u. 7. Bejárónőt teresek heten­ként 4 délelőttre. Dugo­nics u. 3., I. 7. Mindennemű gumijavltá­sí munkát vállal a sze­gedi ÜJ Blet Mgtss. Sze­ged, I. ker. (Scentml­hálytelek.) Szabón* Korács Manyi tánctanár. Oroszlán u. 1. Magánéra: 19—20 óráig. Kgr heten 28 Ara házi­munkát vállalok Gogol u. 18. Udvar. 14 oltó Általános Iskolai tanulót oroszból korrepetálok. — ,.1» Ft órabér" 31 IBS Jeligére a Birdebübe

Next

/
Oldalképek
Tartalom