Délmagyarország, 1969. március (59. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-13 / 60. szám
•L^á/ató TECHNIKA SZÍNES STÜDIÖ. Március 21-én hazánkban is megindul a színes televízió kísérleti adása — mint már jelentettük. A felvételek, a továbbítórendszerek, szóval a színes vételhez szükséges valamennyi berendezés sokkal bonyolultabb módon működik, mint a fekete-fehér rendszer. Képünkön egy kis színes televízió stúdió belső berendezését mutatjuk be, amelyben különleges kamerák, reflektorok, fényvisszaverő elemek szolgálják a tökéletes színes képátvitel-technikát. NYÁRI CIPŐ MÁSODPERCEK ALATT. A cipőiparban is egyre jobban hódít a műanyag; előszeretettel alkalmazzák könnyű nyári szandálok, strandpapucsok készítésére. Ez a képünkön látható furcsa gép az egyik legfejlettebb műanyag szandálautomata. Tartályaiba granulált alakban kerül a PVC, vagy más szintetikus anyag, majd melegítő hengereken keresztül a présfejekbe jut. A gép végén már a kész szandált veheti ki a szakmunkás. Az automata kezeléséhez mindössze egy ember szükséges. Á legfrissebb eredmények HOLD VIDÉK? A fent! képről csak kevesen képzelik, amit valóságban ábrázol, az olvasó talán különleges tájékra, dzsungelrészletre, vagy valami fantasztikus tárgyra gondol — láttán. Pedig a kép egy légy szeméről készült, elektronmikroszkóp segítségével. A különleges nagyítás számos űj ismerettel gazdagította már a tudományos kutatókat. A LEGPONTOSABB KARÓRA Bordány előrelépett Bordány község sportegyesülete 1962-ben alakult. Labdarúgó-csapatuk azóta a szegedi járási bajnokságban szerepelt. Nem régiben — tavalyi jó helyezésük alapján — a bordányiakat beosztották a megyei másodosztályú csoportba, és ezzel a kiskunsági község sportélete jelentősen előbbre lépett. Az ottani lelkes sportmunkára jelemző, hogy nemcsak felnőtt labdarúgócsapatuk van. Sok fiatallal foglalkoznak. Ennek eredményeként ifjúsági együttest szerveztek, amely az alapfokú járási bajnokságban indul. A napokban beszéltünk Bakó Sándorral, a bordányi sportkör egyik vezetőjével, aki a csapatról a következőkben számolt be: — Nehéz sorsolást kaptunk a megyei másodosztályú bajnokságban — mondta. — Először Algyőre, majd a tavalyi járási bajnokot, a Tápét fogadjuk. Ennek ellenére az egész csapat bizakodik. Vasárnap a Szegedi Építők elleni kupamérkőzésen jól ment a játék, továbbjutottunk és ez önbizalmat adott a játékosoknak ... Vidéki Ferenc tanár, a bordányiak társadalmi edzője is bízik csapatában. Jő közepes szereplésre számít ebben az évben. Üjság még Bordányban, hogy a pálya mellett levő öltöző építése egy-két héten belül befejeződik. A Tápé elleni mérkőzésen már az új helyiségeket akarják használni. Anyagilag egy kissé megerősödtek, mert a helyi termelőszövetkezetek, a községi tanács és a dorozsmai földművesszövetkezet is támogatja a csaoatot. Ezen kívül a szurkolókra is számítanak, hogy nagy számban járnak majd ki hazai mérkőzéseikre. M. K. Magyar labdarúgó vál. keret —Székesfehérvári MÁV 8:1 (3:0) Góllövők: Dunai II. (3), Dunai III. és Bene (2—2), Szőke, illetve Monoki. Vál. keret: Szentmihályi — Keglovich, Solymosi, Páncsics, — Noskó, Szűcs, — Szőke, Dunai III., Bene, Dunai II., Zámbó. Az indulás előtt Sós Károly közölte, hogy Göröcs, Farkas, Fazekas és Albert sérülés, illetve betegség miatt nem játszhat. A második félidőben voltak cserék a válogatott keretben. Bicskei állt a kapuba, Káposzta lett a jobbhátvéd, Mészöly a középhátvéd, Dunai IH-at pedid Sárközi váltotta fel a jobbösszekötő helyén. Sós Károly szövetségi kapitány szerint az adott körülményekhez képest az edzés megfelelt céljának, ettől az első kétkapus játéktól többet nem is várt. SZEOL SC—H. MEDOSZ 2:0 (2:0) Tegnap Hódmezővásárhelyen a helyi MEDOSZ együttese ellen játszott előkészületi mérkőzést a SZEOL labdarúgó csapata. Mintegy 500 néző előtt kifogástalan talajú pályán Subits edző a következő 11-et küldte pályára: Korányi, — Várhelyi III., Tanács, Magyar, Kővári, — Molnár, Varga, — Mészár, Nemes, Pikó, Vass. Nagy lelkesedéssel kezdett a helyi együttes, s az első percekben már mezőnyfölényt harcolt ki. de gólhelyzetet nem tudott kialakítani. Az első támadást az 5. percben vezette a SZEOL és az mindjárt góllal végződött. A tétovázó MEDOSZ védőket Mészár ügyes cselekkel átjátszotta, s mintegy 15 méterről a kifutó kapus felett a hálóba ívelt. 1:0. A gól után átvette a kezdeményezést a szegedi csapat, több korszerű támadást vezetett, újabb gólt azonban csak a 15. percben ért el. Kővári a felező vonalról ívelt szabadrúgást, a labdát Vass fejjel Pikó elé csúsztatta, aki mintegy 10 méterről védhetetlenül lőtte a hálóba 2:0. A gól a helyi együttest felrázta, s újból lendületes támadásokat vezetett. Korányi kapuját két esetben is csak a kapufa mentette meg a góltól. Az élcsoportban végezni Teljesen új technikai megoldással működik a legujubb rendszerű karóra. Lényeges része egy rezgővilla, amelynek anyaga nikkelötvözet. A villához két mágnes csatlakozik, amelyek szabályos rezgésbe, hozzák a finom szerkezetet. Minden mechanikus érintkezés súrlódással jár. ezt a vibrálást hasznosítja tulajdonképpen az új óra, illetve a mutatóval összeköttetésben levő tekercsek. Az óra pontosság tekintetében felülmúlja az eddig ismert, hagyományos szerkezeteket: 24 óra alatt legfeljebb két másodpercet siet, vagy késik. Ez igen jó eredmény. Az SZVSE labdarúgói vasárnap kapcsolódnak a labdarúgás gépezetébe. Első bajnoki mérkőzésüket hazai pályán, a Debreceni Bocskai ellen játsszák. A bajnoki rajt előtt két jóképességű játékosuk véleményét kértük. Dr. Szamosvölgyi Zoltán tavaly decemberben fejezte be tanulmányait Szegeden, a jogi karon. Elmondható, hogy jó tanuló, jó sportoló, mert az államvizsgát jeles eredménnyel zárta, s a sportban már évek óta egyenletes, jó teljesítményt nyújt — Jogi tanulmányaim befejezése után több energiát szentelhettem a felkészülésre — mondta a fedezet. A 12. bajnoki szezont kezdem az SZVSE-ben. Az alapozás, úgy érzem, jól sikerült a formámmal sincs baj. Sajnos, csak ezen a héten tudunk a belső pályán edzeni, de remélem, hogy nem lesz kihatással a lényegesen kisebb külső pályán való felkészülés a teljesítményünkre. Szünetben mindkét csapat cserélt. A SZEOL-ban Gilicze, Berkes és Tamon játszott Korányi, Várhelyi III. és Vass helyett. A második félidőben fokozatosan magához ragadta a kezdeményezést a helyi együttes. A szegediek könnyedén vették a játékot, és a védelem könnyelműsködése miatt Giliczének több esetben kellett tisztáznia nehéz helyzetben. A szegedi csatárok nem tudták tartani a labdát, a második 45 percben mindössze két gólhelyzetük adódott, de Pikó mindkét esetben hibázott. Említésre méltó még Magyar 20 méteres szabadrúgása a 36. percben, amit azonban a MEDOSZ kapusa bravúrosan szögletre ütött. A mérkőzésen a szegedi csapat — különösen a második félidőben — mérsékelt teljesítményt nyújtott. Jogos' volt a vásárhelyi szurkolók bekiabálása: „SZEOL, olajat a tűzre!". Meg kell emliteni azonban Pikó egyre javuló játékát, aki a tegnapi mérkőzésen csapatában a legjobb teljesítményt nyújtotta. A mérkőzés végén Subits Lajos edző elmondotta, hogy a Békéscsabai Előre elleni mérkőzésre összeállítást mondani még nem tud. Az edzőmérkőzésen játszottak közül kerül ki vasárnap a pályára lépő csapat. Reméli. hogv Várhelyi I. felépül sérüléséből és az ő játékára is számithat. H. Gy. SZVSE—Alsóvárosi MAV 2:0 (0:0) A vasárnapi idénynyitás előtt utolsó előkészületi mérkőzését játszotta a vasutasok csapata, az SZVSE-stadion belső pályáján. Polyák Gyula edző előzőleg felhívta csapata figyelmét az óvatos játékra, a sérülések elkerülése miatt. Csókási Pál játékvezető sípjelére következő öszszeállításban kezdtek: SZVSE: Simái - Csigér, Farkas, Szalai, Hájas — dr. Szamosvölgyi, Tóth IV. — Kiss II., Tóth III., Sonkó, Kakas. Alsóváros: Katona I. — Bauer, Ótott, Jójárt, Katona II. — Katona III., Gémes — Szabó, Dorogi, Gábor, Zsurek. Az első félidőben az NB II-sök voltak fölényben, a vendégcsapat általában védekezett, de időnként veszélyesen támadott. A szünetben az SZVSE-be Simái helyett Gyimesi, Kiss TI. helyett Sándor, Tóth III. helyett pedig Bite állt be. A megyei csapatban is három cserejátékos kapott helyet: Halász. Suhajda és Szélpál. A 12. percben Szamos völgyi 18 méterről szabadot rúgott, és a beívelt labdát Sándor befejelte. 1:0. Hullámzó játék után a 25. percben Bite labdájával Sándor kiugrott a védők között és újabb gólt lőtt. 2:0. Sándor beállításával az SZVSE támadójátéka erősen feljavult, az Alsóváros végig jó edzőtársnak bizonyult. S. M. Anglia—Franciaország 5:0 (1:0) Góllövők: Huret (3), O. Gradv és Lee. A Wembley-stadionban 30 ezer néző előtt, zuhogó esőben találkozott az angol és a francia válogatott, Zsolt István játékvezetése mellett. WK-ért: Newcastle United—Setubai 5:1 (2:0). KEK-ért: FC Köln—Randers Freja 3:0 (1:0). A Köln 5:l-es öszszesített gólaránnyal került a legjobb négy közé. BEK-ért: Milán—Celtic 1:0 (1:0). A BEK-ben a legjobb négy mezőnye: Manchester United (védő), Ajax Amsterdam, Spartak Trnava és Milán. Á megyei kosárlabdabajnokság sorsolása Szalai István néhány évvel ezelőtt már játszott az SZVSE-ben, de katonai szolgálata idején a Kossuth SEhez, majd onnan a SZEACba igazolták. Az idén viszszakerült a piros-kékekhez. — Az új szezonban ismét a Vasutasban játszom, örülök, hogy edzőm középpályás szerepkörben számít rám. Sajnos, a SZEAC-ban nem tudtam azt nyújtani, amit elvártak tőlem. Talán mentségül szolgál, hogy többet voltam orvosnál, mint edzésen. Balszerencsés múlt esztendő után szeretnék az SZVSE-ben standardjátékos lenni. A tavalyi 12. helynél többre tartam csapatomat. Ha a játékosok csak tudásuk 80 százalékát hozzák, akkor is az élbolyban leszünk. Ha visszagondolunk a tavalyi MNK-sikerekre, nem elérhetetlen a két játékos kívánsága. Reméljük, igazuk lesz. A. S. Női I. forduló: Sz. PostásTanárképző Főiskola (III. 17). FÉT—Hódmezővásárhelyi Frankéi T. (III. 19). H. MEDOSZ-SZEOL II. (III. 24). II. forduló: H. FrankelH. MEDOSZ (IV. 17). TFFÉT (IV. 17). SZEOL LPostás (IV. 12). III. forduló: FÉT-SZEOL I. (IV. 11). H. MEDOSZTF (III. 14). SZEOL 1I.-H. Frankéi (III. 29), TV. forduló: TF-SZEOLT1. (IV. 24). SZEOL I.-H. MEDOSZ (IV. 26). Postás—FÉT (IV. 28). V. forduló: H. MEDOSZPostás (V. 10). SZEOL II.SZEOL I. (IV. 19). H. Frankéi T.-TF (IV. 19). VI. forduló: SZEOL I.-H. SZEOL II. (IV. 16). FÉTFrankel T. (V. 17). PostásH. MEDOSZ (V. 14). VII. forduló: SZEOL II.FÉT (IV. 30). H. Frankéi T.—Postás (V. 24). TFSZEOL I. (V. 19). •üSAKK S=0=R=0=K=B=A=N CSÜTÖRTÖK 1969. MARCU'S 13. Szőregi Rákóczi—Szegedi Dózsa barátságos labdarúgómérkőzést játszanak ma Szőregen. A megyei és az NB Il-es csapat találkozója délután fél 4-kor kezdődik. A szegedi repülőmodellezők egyik gépét a repülőtérről a város irányába elvitte a szél. Kérik a megtalálót, hogy az értékes vitorlázógépet szíveskedjék visszavinni az MHSZ székházába. Kossuth Lajos sugárút, 29. szám alá. * A londoni Wembley-sladion kiöregedett, és ezért az angol fővárosban új, korszerű pályát építenek. A költségek nagy részét az 1966. évi világbajnokság bevételéből fedezik. * Ma, csütörtökön Sz. Építők—Sz. Ruhagyár megyei tekemérkőzés lesz Szegeden az Építők-pályán, este 7 órai kezdettel. A sakkjáték hivei számára páratlan élménynek ígerkezilc Tal nagymesternek Larsen elleni páros mérkőzése. A tavalyi világbajnoki döntőt kiesési rendszerben bonyolították le. Az élső fordulóban Larsen Portlscht, Tal Gligoricsot győzte le. Ezután Tal Korcsnojjal, Larser Szpasszkijjal játszott, de Tal is s Larsen ls vesztettek s így az első helyért Szpasszkij mérkőzött Korcsnojjal. Mint Ismeretes Szpasszkij győzött 6,5:3,5 arányban. A harmadik helyért Tálnak és Larsennek egymás ellen kellett volna Játszaniok. de a mérkőzés a zsúfolt versenyprogram miatt elmaradt. Most a holland sakkszövetség vállakozott a páros mérkőzés megrendezésére, ami iránt világszerte nagy az érdeklődés. Mindkét nagymester bámulatos versenyeredményeket ért el: Tal 1958—1961-lg minden világversenyen első, Larsen az 1967 év legeredményesebb versenyzője négy nagymesterversenyt nyert meg. * Az NB n vasárnapi 4. fordulóján az SZVSE Szentesen játszik a Spartacus ellen. A szentesi csapat tavaly is jól szerepelt s most ls erős középcsapatnak számit. Az SZVSE iátékosal jövőre az VB I-ben Rzeretnének játszani. Legerősebbnek vélt ellen .'elükkel a budapesti VTSK-val döntetlenül mérkőztek s a második fordulóban nagy pont aránvban győztek. A 3. fordulóban iött a nagy meeleoetés. A Wugatl Vasutas több mesterrel megerősített csapata 10:2 arányban lehengerelte a VTSK-t « 26.5 ponttal ez első helyen áll. Ebben a fordulóban a Mátraaljai Bányász elleni függőjátszmát a szegedt játékos nyerte meg. Így a végeredmeny 7:5 az SZVSE javára. A Ruhagyár itthon Játszik a Nyugati Vasutas ellen. A pesti csapat éljátékosai Dely, Kőberl és Sallay mesterek. Természetesen a vasutas csapat győzelme nem kétséges, nagy siker lenne a Ruhagyár szániára. lta 3—4 pontot szerezne. • A megyei csaoatbaj nokság vasárnapi fordulójának eredményei: SZVSE II.—Lendület 7:7, Makói Spartacus—Ealemesgyár 8:6. w>. m w/a m ff * m , -j m c/íí i a18 F": áV m 20 §81 Világos: Ke8, Vf5, Hg5, gyalog: h2 (4). Sötét: Kh5, gyalog: f6 (2). Világos indul s a második lépésben mattot adt (N. Dljk feladványa.) A múlt heti feladvány megoldása: 1. Kg3! DÉLMAGYARORSZÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja. - Főszerkesztő: F. Nagy István. - Szerkesztőség es kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10.. telefon: 13-535. 13-003. - Felelős kiad'-: Kovács László. - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Vállala, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky u 28. (Index: 29 053). — Előfizetési d egy hónapra 20 forint k