Délmagyarország, 1969. március (59. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-26 / 70. szám

Most mit tegyünk? Ha szemeles, seprűért kiélt A szabálysértési ügyek tásról sem tudtak, mert azt Egy kis egyévi mérlege a szegedi III. kerületi tanácsnál viszony­lag kedvező, ha a tavalyelőt­ti ilyen természetű akták tö­megével hasonlítjuk össze. Tavaly 556 esetben jártak el a tavalyelőtti 617-tel szem­ben. Az ügyek tömegének „elfogták" odahaza a gye­rekek. Az egyik csésze rögtön összetört, a másik lassan gurult az asztal széle felé. A viaszosvászon mélyedésében tavacska keletkezett, a gyerekek nézték, de nem mertek moccanni sem. A kifolyt kávé olajosan csillo­gó tükrébe az egyik cserépdarabról még egy csepp hullt, gyűrűk futot­tak szét a színén. Aztán leesett a másik csésze, és hangos csörrenésé­re a gyerekek még jobban behúzták fejüket a nyakukba. Aztán hátracsa­pódott a szék, majd becsattant az ajtó. Csupor Elek matematikatanár a lépcsőn lefelé még egyszer megpró­bálta tisztázni a történteket. Szokás szerint hatkor kelt, fél hét előtt öt perccel kezdett borotválkozni, de lehet, hogy az zavarta meg ... igen igen ... biztosan az zavarta meg, hogy csak fél hét után öt perccel tudott a fürdőszobához férni. Vagy valami más. Hétkor ültek a reggelihez, és minden rendben ment, jó étvágyat, mondta a gyerekeknek, jó étvágyat, apa, mondták a gyerekek, megevett két kiflit, amikor valaki megszólalt. Valószínűleg Pista szólalt meg, az ütött legkevésbé az apjára, és meg­kérdezte, mennyi tizenkétszer tizen­öt. Mennyi is tizenkétszer tizenöt? ... Hadonászva ment az utcán Csupor Elek matematikatanár, az emberek utánabámultak, valaki szólni akart neki, hogy Tanár úr, a fiam ..., de Csupor tanár úr keresztülnézett raj­ta, elrohant az iskola előtt is, pedig Dezső bácsi, a pedellus rákiabált, hogy hova tetszik még menni, mind­járt becsöngetnek. A vékony kis ember, akic Csupor Eleknek nevez­tek, végigrohant a főutcán, és nem figyelt senkire. Semmi sem érdekelte annyira most, mint ez a szorzat, de mi is volt az a szorzat. . tizen .. . tizen ... és hol is jár egyáltalán. Felnézett a házra, minden házat ismert a város­ban, tudta ablakaik számát, és a ka­pu fölött az ismerős táblácskákat is ismerte, de erre a házra nem emléke­zett. Milyen utca ez, kérem — mond­ta a kisfiúnak, aki a kapuban állt.. Nincsen utca — felelte a kisfiú. És hányas szám? — kérdezte tovább, de a kisfiú hátralépett, a kapualjban sötét volt, Csupor Elek megborzon­gott és megpróbálta elolvasni a számtáblát. Szeme előtt azonban ösz­szefutottak a betűk, továbbvánszor­gott az utcán a park felé, leült a padra és megpróbált visszaemlékez­ni mindenre. — Bácsi — mondta valaki, és a matematikatanár látta, hogy az a kisfiú áll előtte, aki az -előbb eltűnt —, bácsi tessék segíteni, a számtan­feladatom nincs még kész. Jó, mond­ta, jól van, fiacskám mutasd, azaz, inkább olvasd, hogyan, mennyi ná­romszor három, nos. hogy mennyi háromszor három, az fiacskám össze­sen hat, hogy nem igaz, én nem té vedhetek, én, én . Csupor Elek számtantanár hosz­szan nézett a futó gyerek után. Nem kellett volna megpofozni azért, gon­dolta, Pistára hasonlított, mit is kérdezett Pista, mennyi... mennyi háromszor három ... úristen, mennyi háromszor három, ebbe bele kell bo­londulni. Most egyet lépek, most még egyet, most megint. Az három. Megint egyet, még egyet, meg egyet. Az hat. Még egyet... mennyi is ez ... így ment a híd felé, lábait lassan egymás elé rakva Csupor Elek mate­matikatanár. Akik látták, azt mond­ják, akkor már mosolygott, aztán felállt a híd párkányára, megszá­molta egyik kezén az ujjakat, meg­csóválta a fejét, és ledobta magát a hullámok közé. Azonnal elmerült. A vízen gyűrűk futottak szét. Egy . . kettő ... három . . Veress Miklós Ha az ellenörök Viszonylag kis számban érkezett feljelentés a III. csökkenése persze csak azt kerületi tanácshoz vásárlók jelenti, hogy ennyi szabály- megkárosítása, hamis szá­sértésről érkezett feljelentés, molás és mérés miatt. Igaz. Hogy a valóságban hány eset előfordult olyan durva eset maradt felderítetlen, követ- is, amikor egy kilogramm kezmény nélkül, arról nincs disznóhús árában csak 75 adat. dekát mértek egy vásárló­Sajnos a tulajdon elleni nak. Más esetben két mi­szabálysértések száma nem hályteleki asszony hamisí­csökkent a korábbi időhöz tott tejfelt árusított a Marx képest. E kategóriában ál- téri piacon. Lehetséges, a talában a bolti lopások sze- vásárlók megkárosítása mi­Szenvedély I repelnek. Nem lehet elnézni Nevetséges, hogy valakik megszéjgyenítésnek teszik ki magukat egy-két csomag ci­garetta, vagy tábla csoko­atti szabálysértések száma több lett volna a III. kerü­letben is, ha az érdekelt vál­lalatok ellenőrei jobban se­rénykednek, ha alaposabb a belső ellenőrzés. Korábban sok panasz hangzott el tanácsüléseken is, hogy a csendháborítók iádé, egy csomag kávé vagy valahogy kicsúsznak a fele­konzerv, tíz deka szalámi, - lősségrevonás alól. Nos. eb­egy-két üveg palackozott ital ben a kategóriában lényeges eltulajdonítása miatt. Akad- változás történt. Csendhábo­nak persze olyanok is. akik rítás miatt következetesen száz, kétszáz forint értékű eljárnák a III. kerületi ta­áruval akartak „lelépni" nápsnál. Mihályteleken pél­boltofeból. dául "' egy tíztagú éjszakai Semennyi káló nem fut- „dalikázó" csoport — való­ná ki, ha a bolti lopásokat jában ordítottak — fizetett elnéznék az üzletvezetők, fel- fejenként 100—300 forintot, zolgálók. Mondják is rá- Éjszakai hangos rádiózásért juk egyesek, hogy gyanak-- is bírságoltak többeket. Űj vóak. Általában persze jelenség volt viszont, hogy nem. Gyanakvásuk csak az idén következetesen el­azoknak szól, akiket egyszer jártak azokkal szemben — 'nár tetten értek, amint meg 80 esetben —, akik a felszó­akarták károsítani a társa- lítás ellenére sem takarítot­dalmi tulajdont. S ilyen bi- ták el házuk előtt a gyalog­zonyítható esetekért tavaly járdáról a havat. A III. kerü 74 alkalommal szabott ki pénzbírságot a III. kerületi tanács szabálysértési elő­adója. Az üvegnél átlátszóbb Az engedély nélküli épít­kezés is eléggé gyakori sza­bálysértésként szerepel a III kerületi tanácsnál. Sokan ügy vannak ezzel az „ügy­kezelései", hogy még min­dig jól járnak a bírsággal, ha azt nem követi az el­liallgatással felhúzott épü­let, épületrész lebontatása. A birtokláshoz legfeljebb kér­nék használatbavételi enge­délyt. Vannak, akik a ható­sági intézkedést fondorlattal • i-karják kijátszani, s úgy tün­tetik fel a magánépítőt, kis­iparost, vagy engedély nél­kül ipart űző kőművest, hogy az csak szívességből, netán „társadalmi" munká­ban dolgozik. Az ürügy át­látszó, s ilyen esetekben nemcsak az engedély nél­kül építkezőt, hanem a kivi­telezőt is megbírságolják a III. kerületi tanácsnál, mert mint szakembernek tudnia kell, hogy építési engedély nélkül nincs építkezés. A korábbi időkhöz képest lenyegében elenyésző azok­nak a száma, akik a III. ke­rületben a köztisztaság, a közegészségügy ellen vétet­tek. Mindössze két ilyen ese­tet tárgyaltak tavaly. Az is­kolai mulasztások száma is jóval kevesebb volt már, mint annak előtte. Emiatt hét esetben bírságoltak' meg szülőket, akik pedig ugy tud­ták, hogy gyermekük rende-; sen jár iskolába. leti tanácsnak erre a hatá­rozottságára jó időben is számít a lakosság, amikor is amiatt kell bírságolni, ha túlontúl piszkos, szemetes a gyalogjárda és az seprűért „kiált". L. F. If júsági különvonat a Szovjetunióból A felszabadulás 24. évfordulója alkalmából — külön­vonattal — 300 szovjet fiatal érkezik hazánkba. A ven­dégele, akiknek az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda lesz a házigazdája, látogatásuk első felében Budapest ne­vezetességeivel ismerkednek, városnézésen, baráti találko­zón vesznek részt. Ott lesznek több koszorúzási ünnepsé­gen, színházi előadásokat, múzeumokat néznek nieg és üzemeket is felkeresnek. A főváros után Pécsre. Szegedre, Békéscsabára, Miskolcra és Egerbe látogatnak a szovjet fiatalok, akik magyar kortársaikkal együtt ünneplik majd meg ezeken a helyeken hazánk felszabadulásának jubileu­mát. A látogatás viszonzásaként novemberben magyar Baratság-vonatot indít a Szovjetunióba a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda. — Május: indul az Apol­ló—10. a NASA, az Amerikai Űrhajózási Hivatal hétfőn közölte, hogy május 18-án bocsátják fel a floridai Ken­uedy-fokrói az Apollo—10 holdkörüli majd. — Véradó napot tartottak tegnap, kedden a MÉK szaty­mazi tranzittelepén. Mint minden évben, most is Kasza György telepvezető szervezte meg a véradást, amelynek keretében 42-en 13 liter vért adtak a gyógyintézetekben rászoruló betegek számára. — Nyereségből lakás. A Szegedi Ruhagyárban 4,5 millió forintot osztottak ki a részesedési alap terhére a dolgozók között. Különféle juttatások mellett 300 ezer forintot tartalékoltak lakás­építési célokra. Ebből a ke­retből a lakást építő dolgo­zóiknak nyújtanak majd ka­matmentes hitelt. — Ünnepi ülést tart a Ta­nácsköztársaság kikiáltásá­nak 50. évfordulója alkalmá­— Segély az olajbanya­szoknak. A szegedi kőola j­fúrási üzemegység szakszer­vezete gyakran ad kisebb, nagyobb összegű segélyt az P otthonuktól távol dolgozó amerikai űrhajót amely nem olajbányászoknak. Tavaly j^j' a jdzsef Attila Tudo­száll le a Holdra, hanem mintegy 200 munkásnak 45 mánvegyetem biológiai szak­pályán halad ezer forintot fizettek lei. Mi- bizottsága és a Magyar Bio­. vei a segélyek sokat segite- jógiai Társaság szegedi ősz­nek a dolgozok szociális tóIya március 27-én csütör­gondjain. az idén is hasonló összegeket szánnak erre a célra. — Szovjet turisták Szege­den. Egyre élénkül az ide­genforgalom Szegeden is. Tegnap, kedden 30 tagú ze­nepedagógus szoviet turista­csoport érkezett Rigából Sze­gedre, ahol két napot tölte­nek. Látogatást tettek a Tö­mörkény István Gimnázium zenei és képzőművészeti ta­gozatán. A diákok Kodály­dalokkal üdvözölték a vendé­geket. Ma újabb szovjet tu­ristacsoport látogatását vár­ják Szegedre. Programjuk szerint ellátogatnak a szalá­migyárba is. A rádió mellett Balázs Béla elfelejtett drámája film­ma jd A drámákat általában nem nacionalisták címmel ok nélkül felejtik el. Nem forgatókönyvet írt, ok nélkül felejtődött el Ba- drámává dolgozta át: ez a lázs Béla Hazatérés című Hazatérés. A darab csak drámája sem, nem ok nél- könyvben jutott el az olva­kül nem jutott soha színpad- sókhoz. ra. Egész egyszerűen: nem A dráma főhősei Ukrajná­ié dráma a Hazatérés, ponto- ban harcoló magyar interna­sabban nem elég jó dráma. cionalisták, akiket kínoz a Valamilyen kivételes hely- honvágy, de marasztal a zet, legtöbbször valami ak- forradalmi kötelességtudat, tualitás azonban még az Egyikük azonban mégis ha­ilyen okkal és joggal fele- zaindul. Amikor azonban rá­désbe merült műveknek is jön hogy ezredét szoronga­adhat bizonyos érdekességet, tott helyzetben hagyta el, Balázs Béla drámáját a Ta- visszatér, bekapcsolódik a nácsköztársaság jubileuma harcba és hősi halált hal. A ragyogja be új fénnyel. Ezért kiindulópont hiteles, de a mondhatjuk, hogy nem volt dráma sok figyelemre méltó hiábavaló a Rádiószínház részlete ellenére sem elég munkája, s hogy a Hazaté- nagyhatású; a dramaturgiai rés hétfő esti bemutatója formálás heve és ereje a több volt egyszerű irodalom- történelmi események inten­történeti érdekességnél. zitása alatt marad A Hazatérés problemati- Török Tamás rendezése kája — a polgárháború ide- gondos előadásban adta közre jén a Vörös Hadseregben az elfelejtett drámát. A sze­harcolo magyar intemaciona- replök közül Madaras Jó­listák sorsa — többször meg- zsef, Sztankay István, Kiss ihlette az; írót. A témából l'erenc és Szemes Mari ját­Ugyams a j először — még valamikor a szőtt emlékezetes hatással. — Ki nyer ma? Szegediek nyertek, hétfőn este a Kos­suth-adón közvetített négy város zenei vetélkedőjén, a Dó-re-mi Aruhaz műsorában. A négy ügyes szegedi fiatal: PapD János. Kerek Ferenc. Erdélyi Ilona és Kelő Pál, a zeneakadémia szegedi tago­zatának hallgatói, a komoly­zenei vetélkedőben utcahas z~ szal jobbnak bizonyulták pécsi, debreceni és győri partnereiknél. — Sex Sal Link. Hazunk­ban először az Uraiujfalui Állami Gazdaság rendezke­dett be Sex Sal Link tojó­hibridek tartására. Az Úi to­jóhibrideket a francia War­ren-Studler cégtől vásárolták, s ezek tavaly már 25 millió forinttal járulták hozzá a gazdaság bevételéhez. A gaz­daságban előállított tenyész­tőkön délután 5 órai kezdet­tel az Ady téri egyetem kis előadójában. Az ülésen dr. Lipták Pál. dr. Simoncsics Pál és dr. Horváth Andor tart előadást. —• Mezőgazdasági munka­védelmi konferenciát rendez- ££Ven tarttán^mak fluort, nek Szegeden, a megyei ta- smi óvja a fogakat. — Utazás Szlovénia tajain — A kártérítési felelősség egyes kérdései a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatában cím­mel tart elóadast Szegeden dr. Zoltán Ödön Legfelsőbb Bírósági bíró. Az előadást a Magyar Jogász Szövetség Csongrád megyei Szervezeté­nek polgári jogi szakosztá­lya rendezi március 28-án, pénteken délután 4 órai kez­dettel az állam- és jogtudo­mányi karon. — Kellemes orvosság. Az ausztráliai fogorvosok azt ajánlják pacienseiknek, hogy igyanak teát és sört, mert r.acs székházában holnap, csütörtökön délelőtt. A kon­ferencián az üzemi növény- címmel tart előadást dr. Ház­védelem feladatai mellett a mezőgazdaság kemizálásával összefüggő munkaegészség­ügyi problémákkal és a gé­pesítés biztonságtechnikai kérdéseivel foglalkoznak. Durkö Katalin zongora­estje lesz ma, szerdán este fél 8 órai kezdettel Szegeden, a Zeneművészeti Szakközépis­kola nagytermében. A mű­soron Beethoven Chopin, Bartók és Liszt-művek szere­pelnek. — Alkalmatlan. Egy ifjú tojás egy részét Ausztriába amerikainak sorozás alkal­mulasztások miatti felszólí- harmincas években — Inter­ü. L. exoortáljak. A hazai terme­lőknek az idén, 1 200 000 na­poscsibét is adnak. A Sex Sal Link évi tojáshozama 240—255 darab. A tojások átlagsúlya 63 gramm, na­gyobb a hazánkban eddig el­terjedt tojóhibridek tojásai­nál. — Ifjúság elleni bűntett miatt indított eljárást a rend­őrség Sári Pál 36 éves, Sze­ged. Párizsi körút 45. szám alatti lakos ellen. Italozó életmódja miatt munkahe­lyén már többször figyelmez­tették. Magatartásén nem változtatott. Ittas állapotban feleségét három gyermeke előtt bántalmazta, s az asz­szony kénytelen volt előle elmenekülni a szomszédok­hoz, akiket a pártfogás miatt életveszélyesen megfenyege­tett. Mas alkalommal fele­ségét olyan súlyosan bántál • mazta, hogy az sérüléseket szenvedett. Ügyét vádemelés­re átadják az ügyészségnek. mával a tengeralattjáró fegy­vernemhez történő beosztá­sát elvetették, miután kide­rült, hogy csak nyitott ablak­nál tud aludni. — Garázdaság miatt letar­tóztatta a rendőrség Koncsefí Gyula és Üjszászi Ákosí 19 éves. Szeged, Attila utca 17 szám alatti lakosokat és tár­sukat. a fiatalkorú T. Vil­mos szegedi lakost. Ittasan két járókelőt bántalmaztak a Kossuth Lajos sugárúton minden indok nélkül. Ügyü­ket vádemelésre hamarosan átadják az ügyészségnek. — Szamárfül címmel szati­rikus estet, rendez április l-én este 7 órai kezdettel a Tudo­mányegyetem Ady téri nagy előadójában az egyetemi hallgatók alkotóköre. A Nóg­rádi Gábor. Ördögh Szilvesz­ter. Petri Ferenc. Témesi Ferenc és Wéhner Tibor mű­veiből összeállított műsort Szegváry Mehnvhért mutat­ja be. SZERDA, 1969. MÁRCIUS 26. nagy András egyetemi ad­junktus a Szegedi Orvostu­dományi Egyetem Gyógyszer­tudományi Karának II. szá­mú tantermében március 27-én, csütörtökön este né­gyed 7 órai kezdettel. — Vasúti szerencsétlenség. Dél-Belgiumban La Louvie­reben kedden délelőtt.súlyos vasúti szerencsétlenség tör­tént. A helyi pályaudvarról induló Brüsszelbe tartó sze­mélyvonat a sűrű ködben összeütközött egy másik sze­mélyvonattal. A két mozdony és négy vasúti kocsi kisik lott. A belga rendőrség köz lése szerint 12 utas meghalt es száznál lobben megsebe­sültek. Negyven sebesültet kórházba szállítottak. •z MTESZ ülése. Vá­iszjmányi ülést tart ma. •dán délután 2 órakor a szaki es Természettudo­mányi Egyesületek Szövetsé­gének Csongrád megyei Szer­vezete. a megyei tanácsháza III. emeleti tanácskozó ter­mében. A titkári beszámoló' dr. Erdélyi Ferenc, az MTE?.'7. megyei titkára terjeszti elő. majd az MTESZ feladatairól és az új gazdasági meehuni/ musban betöltött szerepére! Philip Miklós, az. MTESZ fő­titkárhelyettese tart előadást — BútorklállUás Puszta mérgesen. Nagy érdeklődésre tarthat számot Pusztamérge­sen a március 28-án, péntken nyíló bútorkiállítás. A mű­velődési házban három na­pig válogathatnak a terme kek között a látogatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom