Délmagyarország, 1969. február (59. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-16 / 39. szám
A legfrissebb eredmények M6rí°B°n » Barátságos labdarúgó-mérkőzések Tegnap, szombaton Szegeden a Vasutas-stadionban két barátságos labdarúgómérkőzést játszottak. A külső pályáról hét közben eltakarították a havat, de a tegnapi erős olvadás és eső miatt vizes, latyakos talaj várta a csapatokat A nehéz talajon nem alakult ki jó játék. Eredmények: SZVSE II.— Szegedi Dózsa L 1:1 (1:8). Vezette: Széli József. Góllövő: Komjáti (újonnan igazolt játékos), illetve: Csordás dr. SZVSE I.—Szegedi Dózsa II. 4:0 (0:0). Vezette: Vörös Béla. Góllövő: Farkas és Sándor (2—2). Lengyel Levente harmadik A malagai nemzetközi sakkverseny a 12. fordulónál tart Ebben a magyar Lengyel Levente döntetlenül mérkőzött a jugoszláv Ivkavval, és pillanatnyilag a 3—6. helyen áll a spanyol Medinával, a puerto-ricoi Káplánnál, s az olasz Tataival. ötvenkét induló az ökölvívó-versenyen Szombaton Szegeden a Rókusi Tornacsarnokban megkezdődött a már hagyományos Dózsa Kupa ökölvívóviadaL A Szegedi Dózsa SK vándorserlegéért ifjúságiak és felnőttek is szorítóba léptek, a Bp. Honvéd, a Bp. Vasas, a Hódmezővásárhelyi Hunyadi és a vendéglátók versenyzői küzdöttek a győzelemért. Az első napon 17 pár mérkőzött A döntőkre ma délelőtt lo órai kezdettel kerül sor. Tartották a régi szintet Zászlógyakorlat Szilágyi Mózes felvétele A mai műsor Asztalitenisz. A Szegedi Spartacus területi jellegű minősítő versenye felnőtt nők és férfiak részvételével, Kolozsvári téri iskola, reggel 8 óra. Szegedi járási ifjúsági és serdülő bajnokság, Tápé, Kölcsev téri iskola, 9 óra. Birkózás. 14, 15 és 16 évesek területi seregszemle-versenye (kötöttfogásban és szabadfogásban), Vasutas-stadion tornaterme, 10 óra. Labdarúgás. Barátságos mérkőzések: SZEOL—Kecskeméti Dózsa, Tisza-parti stadion, negyed 11. SZEOL II. —Kecskeméti Dózsa II., Tisza-parti stadion, 12 óra. ökölvívás. A Dózsa Kupaviadal második napi, döntő versenyei, Rókusi Tornacsarnok, 10 óra. Torna. Megyei középiskolás női bajnokság, Tisza-parti Gimnázium. 9 óra. Szorgalmasan edzenek a postások A Szegedi Postás labdarúgó-csapatánál ebben az évben is Nagy Károly az edző. Különös érdekesség, A Szegedi Közgazdasági Szakközépiskola Sportköre hogy az együttesbentavaly ^ déluUn sikeres sportklubestet rendezett Szép csak elvetve lehetett pos- gyakorlatokkal készültek a klubestre a lányok. A IV/B tast találni, legtöbben mas o^^y tanulói padgyakorlatokat mutattak be. A tornamunkahelyen dolgoztaK. tagjai, Bicskei Zsuzsa, Mison Katalin, HeMégis fáradhatatlan küzdő- ^ ^ Julianna, Kerschák Erzsébet ás Engi KaZVf VÉTl^V*! telin pád-, gerenda-, felemáskorlát-, és talajtorna-gyakorhérek játékát Esael kapcso- ^^ öíwendeztették meg a nézőket. ^^r íü1!31 L^zló szak- A hangulatos klubest után tánc következett A beosztályvezető a következő- yéut ^g a iejányok az iskola sportfelszerelésének tá'l'SKE a lelkesedéssel nincs baj — mondta. — ^ ,„„-, A fiúk nagyon szeretnie ^ég^atarlata látható? futballozni. Csak példának ** említem, hogy a máröus 30-án kezdődő megyei bajnokságra már december 30án megkezdtük a felkészülést, és a játékosok kérésére még szilveszter napján Ls volt edzés... Ez pedig A magyar női teniszezők az Hatévestől tizennégy éves azt jelenti, hogy közel két utóbbi időben gyengécskén leányok részére művészi torhónapia edzéseiket tartunk, szerepeltek a nemzetközi nát tanítanak a Szegedi TaIdén különben már több versenyeken. A jobb eredmé- nárképző Főiskolán. Jelentpostas dolgozó játszik majd nyek elérése érdekében a kezni Hámán Kató utca 25. nálunk. Majdnem egy egész válogatott keret tagjai most szám alatt lehet, szerdán délcsapatra való fiatal labda- téli edzőtáborozáson vettek után 5 órakor, rugót igazoltunk, akik kö- részt, Körmöczy Zsuzsának, . zül többen a postán kaptak a sokszoros válogatott ver- . . . „ állást... senyzőnek vezetésével. -JSÜTÍSE^Ív^Sa^ A • tói kerül majd sor Varsóban NagyTIr^? edzővel^ Szoboszlai Margit, a Sze- a labd^ó Várórvárosok szén tavalv a hatodik he- gedi Kender NB l-es röplab- Kupa nyolcaddontojeben a í^ Stt a cZt Ed- da-csapatának játékosa be- Y^ó-ŰJPesti Dózsa STta^ kerül/az ifjúsági válogatott. «-gjjfafajl. malyabb edzőmérkőzést ját- keretbe. ^televízió helyszíni kozszottak: a Tisza-parti sta- * veniest aa. ^ dionban -a SZEOL második A pedagógusok természetcsapata 3:2-re nyert elle- járó-szakosztálya holnap, A szegedi kosarasok érdenük. A rossz időjárás és az hétfőn este 6 órai kezdettel kesnek ígérkező barátságos ezzel járó havas pályák előadást tart a Balatonról, mérkőzést terveznek. A SZEmegnehezítik a felkészülést, Előadó: Lázi Lajos. A mű- OL mostani csapata a Szegede azért a postások remé- sort színes diafilmekkel kí- «n Haladás régi gárdájával lik. hogy a hat hét múlva sérik. A nyilvános előadásra szeretné összemérni tudását, kezdódő bajnokságban Jó a Pedagógus Klubbea, Sze- Az öregflúknál Merényi dr., csapatta! tudnak kiállni. ged, Április 4. útja L szám Faragó dr„ Ribizsár, MárAz 1968. évi vízilabda OB II-ben a SZEOL SC felnőtt gárdája huszonkettő ponttal 95:89-es gólaránnyal a 4. helyen zárta az évet. Az eredmény kilenc győzelemből, négy döntetlenből és öt vereségből adódott. A tízes mezőnyben a szegediek mellett a vidékiek közül még a H. MEDOSZ, a Tatabányai Bányász és a Ceglédi VSE küzdöttek a bajnoki pontokért. Vízilabdázóink tavalyi teljesítménye a szerény felkészülési adottságokat tekintve jónak mondható. Becsületes munka áll mögötte. A bajnoki küzdelmeken túl részt vettek meghívásos versenyeken is, sikerrel. Harmadszori győzelem után hazahozták Miskolcról a „Kilián-kupát, majd Jugoszláviában csehszlovák és jugoszláv ellenfelekkel vívott versenyeken elsők lettek és innen is serleggel tértek haza. De az ifik is kitettek magukért, fővárosi csapatokkal szemben megnyerték a Budapest II. osztályú bajnokságát. Általában 14—15 játékossal vívták mérkőzéseiket. Ezek: Rácz Béla, a csapatkapitány, aki 42 góljával a góldobók között a 7. helyet foglalta el, továbbá dr. Csíkos, Balázs, Nagy Z„ Szabó, Nemes, dr. Lippai, Filep, Zsemberi, dr. Kasza, dr. Szalai, Körtvélyesi, Nóvé, Weigand és Szepesi. Bajnoki mérkőzéseiket mindvégig taktikai fegyelemmel küzdötték végig, védekezésük általában megbízható volt, támadósoruk azonban sok versenyen a kapura nem volt „igazán" veszélyes. (Többek között kihagytak 13 négyméterest.) Az OB I-be jutás — minden erőkifejtés ellenére — ezúttal sem sikerült, a bajnok MTK-tól tíz ponttal maradtak le. A lemaradásnak ismert okai vannak. Kevés a lehetőség az újszegedi uszodában — helyszűke miatt —, megfelelő vízilabda-edzéseket tartani. A heti két uszodai edzés nem elegendő a komoly eredmények eléréséhez. Hogyan tovább? A szakosztály továbbra is fontos kérdésnek tekinti az utánpótlásról való következetes gondoskodást, a fiatalok szakmai nevelését Az új épülő fedett uszoda nemcsak otthont nyújt majd számukra, hanem a jelenleginél sokkal jobb felkészülési lehetőségeket is. A fejlődés, az eredményesség fokozása érdekében vízilabda-körökben szívesen látnák a szakosztályi vezetés erősítését. Olyan régi tapasztalt játékosok bevonására gondolnak, mint Szaniszló Béla, Rakita István vagy dr. Banka Lajos, akiknek szakmai segítsége feltehetően emelné a játék színvonalát, fokozná az eredményeséget és iránymutatásukkal talán hamarabb jutna el a csapat az OB I-be. Az idei felkészülés programját Veres Iván, az OB Il-es csapat edzője a következőkben ismertette: — Január 3-án kezdtük el az alapozást. Ez heti két tornatermi edzésből és két uszodai edzésből állt. Február lóén már labdát kaptak a játékosok. Az 1969. évi bajnokságban szeretnénk minél jobban szerepelni, de legalább a tavaly elért 4. helyezést akarjuk megtartani. S. M Micsoda gólok! Képünkön Gábor Julianna, Mison Katalin, Mari Terézia, Hanuska Katalin, Erdélyi Margit és K ír esi Eva S=0=R=0=K=B=A=N ML K. alatt kerül ser. A Nagy alföldi KőolajFöldgáztermelő Vállalat szegedi üzemének megváltozott telefonszámai: Telefonközpont hívószáma 15-784 Szállítási Üzemegység 13-568 Munkaügy! és személyzeti csop: 15—166 tcnífy, Láng, Papp, Császi és Van szerepel majd. A találkozóra márciusban, a bajnoki rajt előtti egyik vasárnakerül sor. Az egyik mexikói lap jelentése szerint a mexikói labdarúgó szövetség 10 000 dollár kártérítést követel az MLSZ-től, mivel a magyar liga-válogatott szombaton hazautazott és így nem kerül sor a vasárnapra tervezett America Mexikó klub elleni mérkőzésére. A Sport Könyvkiadó gondozásában most jelent meg Ocsovai Gábor Micsoda gólok című könyve. A sok érdekes írás közül kettőt az alábbiakban közlünk. A nevezetes gól esztendejében, 1901-ben még éppen csak bontakozik a magyar futballélet Igaz ugyan, hogy az első kísérleti jellegű mecscset már 1896-ban lejátsszák (a vasalt csizmában rugdalódzó résztvevők közül háromnak eltörik a lába...), és ismert tény az is, hogy 1897ben az első valódi mérkőzést is megvívja a BTC vörösfehér és kék-fehér csapata. Ez azonban olyasvalami még, mint a színdarabokban a prológus, az előjáték. Labdarúgásunk időszámítása igazában csak a századforduló után, az MLSZ megalakulásával, és ami különösen érdekes, korszakot nyitó esemény: az első bajnokság megindulásával kezdődik. A bajnoki nyitány dátuma: 1901. február 17. A színhely a Millenáris, a mérkőző két csapat pedig a Budapesti Sport Club (BSC) és a labdarúgás hazai kitűnő úttörője: a Budapesti Torna Club (BTC). Zimankós időben, délután három órakor így állnak fel a nagy jelentőségű találkozó résztvevői: BTC: Bádonyi — Harsádi, Lucius — Klebersberg, Ordódy, Skrabák — Cservenka, Buda, Róka, Ray, Minder. BSC: Juhász — Szedlyiák, Giszner — Klein G., Fey, Steiner — Klein, Rames, Dinits, Terke, Kertész. A pályán egyes ártwnk a futbailszabál y ok akkori új kiadását kínálják hangos szóval — hatvan fillérért. A közönség didereg, de az olcsóbb helyek teljesen megteltek már. Kezdődhet az előadás! Kisebb meglepetéssel kezdődik. A nagy favorit BTC nemhogy fölénybe kerülne, hanem mintha egyenesen védekezni volna kénytelen. Csak negyedóra elmúltával terelődik át a játék a BSC térfelére. A végeredmény: sima 4:0-ás BTC-győzelem. Ahhoz képest nem is nagy a gólarány, aminek a híre ép-, pen e napokban érkezik meg Pestre, és készteti hüledezésre, fejcsóválásra a drukkereket: a skót serlegért vívott küzdelem során a Dundee Harp 35.0-ra győz az Aberdeen Rovers ellen, az Arbroath pedig 36:0-ra (!) veri a BOTI Accordot Az utóbbi azóta is hitelesítetlen európai gólrekord... No, de hogy a fejezet leglényegesebb pontjára is rátérjek: az első magyar bajnoki gó] részleteiről nem sok feljegyzés maradt fenn. Anynyi mindenesetre biztos — dokumentumok tisztes sora támasztja alá —, hogy a BSC hálóját megrezegtető „történelmi" gól szerzője a hőskor nagyhírű cselező csatára, Ray volt (Előkészítője pedig a balszélső Minder, akit az egykori tudósítás „bal csatár"-nak nevez...) Nem köszöntötte ezt a gólt ölelés és csók, nem adtak érte prémiumot, nem üdvözölte tízezrek tapsorkánja sem. Viszonylagos csendben, mondhatni észrevétlenül esett az első félidő 30. perce körül, s aki rúgta és aki kapta, nem sokat érzett a pillanat ünnepélyességéből. A krónikás azonban hadd érezze piros betűs napnak 1901. február tizenhetedikét, és hadd jegyezze fel: ez a Ray-gól volt a nyitán — a későbbi gólparádék ígéretes elindítója... A VOLÁN UTAZÁSI IRODA társasutazást szervez a jugoszláv tengerpartra, Petrovácra Teljes ellátással, -2—3 ágyas szállodai elhelyezéssel 1 napos út: 1280 Ft, 10 napos út: 1650,— Ft. A programban 1 napos tengeri hajókirándulás is szerepel. A részvételi dij nem tartalmazza a csoportos útlevél és az igénybevehető költőpénz összegét. Jelentkezés: VOLÁN IRODA, Szeged, Bajcsy-Zs. u. 28. sz. xS 30 523 A harmincas évek elején valóságos diadalmenetben wrv. miit be Budapestre Zamora. A futballrajongók jól emlékeztek még 1035-ös szereplésére, a potyagólt beszedő Zsák ellen aratott győzelmére. Így amikor Madrid válogatottjának társasgépkocsija végighajtott fővárosunkon, minden kíváncsi szem a legendás kapust, a spanyol futball koronázatlan királyát leste-fürkészte, minden fényképezőgép őt kívánta megörökíteni. Külön szenzáció volt, hogy Zamora ezúttal feleséget is hozott magával. A bájos Katalin asszony legalább anynyira elbűvölte a pestieket, mint a híres férj. Hódolat kísérte kettőjük útját mindenfelé, ahol gépkocsijuk megjelent. Magán a meccsen 18 000 ember figyelte megbabonázva ZamoráL Az ámulat azonban nem tartott túlságosan sokáig. A bevehetetlennek hitt hálót először egy csodaszép Kalmár-fejes zörrentette meg, az első félidő 26. percében. Szünet után pedig olyan gól következett, amelyről a iegtöbb nézőnek Zsák Karcsi esete jutott azeszéba Avar elől kézzel ütötte el a labdát az egyik spanyol védő. A játékvezető emiatt Zamora kapujától mintegy 20 méternyire szabadrúgást ítélt. Hirzer és Avar majdnem hajbakapott a lövés jussáért. Parázs vita után dőlt csak el, hogy Avar rúgja a szabadot Belelőtte a sorfalba! Most már úgy látszott tehát, hogy oda az alkalom, kár volt veszekedni... A labda azonban beesett a két bekk közé, s azok egy pillanatig egymásra vártak, késlekedtek a felszabadítással. Végül is Quesada, a jobbhátvéd hazaadott Zamora könnyed mozdulattal nyúlt a labdáért — akárcsak magyar kollégája 1925-ben —, s az a kezéből kiperdülve a gólvonal felé közeledett már, amikor az odasiető Kalmár Jenő beljebb segítette. Nem hiába mondta tehát annak idején a spanyol kapus, hogy Zsák „gikszerét" ő is bármikor elkövetheti. Ez a gól bizony legalább olyan potya volt, mint a hat évvel korábbi! Annyi csupán a különbség, hogy Zamora ezt korántsem vette annyira a szívére, mint az l:0-ás spanyol—magyal- után Karcsi. Zsáknak viszont tökéletes volt az elégtétele. Szándékán kívül visszakapta a kölcsönt a nagy rivális! Természetes, hogy az újságírók rögtön nyilatkoztatták a magyar fiút. Aki mellesleg csak etmyit mondott: — Ez a vége, ha asszonyt visz magával a portyára az ember. Pláne ilyen fiatal menyecskét... Barátságos mérkőzések A szegedi labdarúgó-csapatok közül a SZEOL szerdán, február 19-én a Kiskunfélegyházi Vasas csapatát fogadja barátságos mérkőzésre. Ugyanaznap az SZVSE a Kecskeméti Dózsával mérkőzik, idehaza. A Tisza-parti pályán fél 3 órakor, a Vasutas-stadionban pedig fél 4 órakor kezdenek. DÉLMAGYARORSZAG - A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja - Főszerkesztő: F. Nagy István. - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar tanácsköztársaság útja 18., telefon: 13-531. 13-003 - Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky n. 33 szám. (Index: 29 053) -^fizetési dll egy hónapra 30 forin*