Délmagyarország, 1969. február (59. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-09 / 33. szám
CSONGRÁD MEGYEI ILLETÉKKISZABÁSI ÉS FORGALMI ADÖ HIVATAL. SZEGED Pályázatot hirdet 1 fő főelőadói állás betöltésére A jelentkezőknek jogtudományi egyetemi végzettséggel kéül rendelkezniök. Á besorolás a 116 1960. Hű. M.rendelet alapján történik A pályázathoz csatolni kell egy rövid önéletrajzot, esetleges fizetési igény megjelölésével, • 466. postafiók címre. Gumiipari tanulókat szerződtet AZ EMERGÉ GUMIGYÁR AZ 1969—70-ES OKTATÁSI ÉVTŐL. A KÉPZÉSI IDŐ 3 ÉV. FI ÜK, LÁNYOK JELENTKEZHETNEK SZEGED, BUDAPESTI ÜT 4„ II. EM. 25. ALATT, A GUMIGYÁR SZEMÉLYZETI ÉS OKTATÁSI CSOPORTJÁNÁL TELEFON: 12-423/114. MELLÉK. HK. 39 Gyászközlemények Köszönetet mondok mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, a vízügy dolgozóinak és a tápéi tanácsnak, hogy a szeretett férj, BALOGH JÁNOS temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal mély fájdalmamat er^hlteni Igyekeztek. A gyászoló feleség. Tápé. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk és nagyapánk, PAPP NANDOR hentes és mészáros 1969. február 7-én tragikus hirtelenséggel elhunyt 62 éves korában. A temetés időpontjákról a későbbiekben hírt közlünk. A gyászoló Papp család, Szeged, ösz u. 23. Tudatjuk, hogy BÖRCSÖK JÁNOS elhunyt. Temetése február 10-én 14 órakor lesz az alsóvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Nemestakács u. 32. SZ. T. 2672. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapa és nagyapa. FARKAS PÉTER, életének 62. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése február 10-én 12 órakor lesz az alsóvárosi temető ravatalozóiából. A gyászoló család. T. 2674. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama, anyós éa tesivér, özv. BORÍTS JANOSNÉ, életének 74. évében hosszú szenvedés után csendesen elhunvt. Temetése február 10-én 15 órakor lesz a Gyevl-temető ravatalozójábóL A gyászoló család, Petőíitelep, Pápai a. 10. T. 2675. Kérj Ok azokat, a BEÖ vetkezeti tagjainkat, akiknek akár a részjegy, akár a vásárlási visszatérítéssel kapcsolatban problémáik vannak, szíveskedj etnek felkeresni: Klsknndorozsmia a központi irodát. Bortlányban és Zsombón a helyt ügyintézőt. Kiskundorozsma és Vidéke Alt. Fogy. és Krt. Szöv. Igazgatósága. OAZÖNGYCJTÖ-töltést és Javítást Batthyány u. 3. alól ZRÍNYI D. 1L SZ. alatti üzlethelyiségbe ÁTHELYEZTEM. Aradi vértanúk tere, OTP mellett. 1969. FEBRUÁR 9., VASÁRNAP — NÉVNAP: ABIGÉL TÖBBFELÉ IIAVAZAS • T Várható időjárás vasárnap esti?: időnként megnövekedő felhőzet, többfelé havazás. Mérsékelt délkeleti, déli. később megélénkülő északnyugati, északi szél, hófúvások. Néhány helyen köd. Hideg marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1—6 fok között. A Nap kel 7 óra 00 perckor, és nyugszik 16 óra 57 perckor. A Hold kel 0 óra 00 perckor, és nyugszik 9 óra 35 perckor. VIZÁI LAS A Tisza vízállása Szegednél plusz 100 cm. (Áradó.) 1969. FEBRUÁR 10., HÉTFŐ — NÉVNAP: ELVIRA A Nap kel 6 óra 59 perckor, és nyugszik 16 óra 59 perckor. A Nap kel I óra 21 perckor, és nyugszik 10 óra 01 perckor. HETVENÖT ÉVE halt meg Adolphe Sax (1914— 1894) belga születésű francia hangszerkészítő, a saxofon feltalálója (1841). 1 Szómos fúvós hangszert tökéletesített. SZINRAZ Nemzeti: délután 3 órakor: Doktor úr. Gárdonyibérlet, este 7 órakor: Doktor úr. Radnóti-bérlet. Játékszín: délután 3 órakor: Lulu. Bérletszünet, este 7 órakor: Játszik a család. Ady 2.-bérlet. APÁS VETEL BártabaUát most alakíttassa, Javíttassa, vízhatlan festéssel. Csordásnál. Szent Miklós a t. sr. x Volxa atsoiályxépkorsl eladó. Megtekinthető szombat 15 órától ós vasárnap egéea nap. Brllmeoll krt. 36. x a km-rel tteuault—4 saonmd átadó. Szeged, Pulcs n. 32. Telefon munkaidőben: 14-145. « Trabant 601 tlp. Imre . mólygépkoesl Jó állapodtam eladó. Beke a. ltl. Telefon 14-535. x Kombinált famegmunkáló lépek is 700-ss magánjáró malagfOróasgóp eladó. Tápé. Dó-rea n. 88. g Zamtava memólygópknud eladó, árrfx n. 63 . délután 2 után. Mánforlöt vessek. Lmln krt. 73. Kalmár. Vennék Skoda Combi kocsit (lehet 1202-es. vagy Oktávta Combi) Üjseerfl állapotban Ikszeli kiutalás la lehet). Clm: Kálmán Imre. Kiskundorozsma, Móra Ferenc n. l/a kiadó rsorsruitéra. Bóü oal krt. 31.. n. emelet 13. feartMönl lehet détntón 4 órától. Megvetetne keresek móeikónló Nkósre 150—300 literes fid) üstöt. Farkar. József, Baláotja, Gajgonva 038. T—S-K—10 klstraktor ekével, pótkocsival eladó. fed.: Nagy Mátyás, Domasaék 70. Smbé varrógépet ven- ' nék. Clm: Domonkos István, Tarjántelep, 110. ép., m. em J.4. ajtó ( Ftat aoo-es jó áDapotben eladó. Szent György tér 5. L A K A S Budapesti egyszoba komfortos, fóbórleU lakásomat, melybon Ipart áram, Tlllanybojler, vulanynnllátor tfltés van, cicaerélném szegedi mobn- konyhás fóbérletire, megegyezésseL Kovács I v>. Budapest fül, Fókay János n. d.. I. 8. sz. Elcserélném budepseti Jól Jövedelmező komfortos lakásomat Szeged n. kerületi egyszobá.t. óvdJcomforíoe tanácsi lakásért. Válaszokat — „Budapesti" 034 JeUgére a Hirdetőbe. Kis szoba, konyhát keresek 70 ívre ldőe néni részére. „Költséget térilek 15 423" JeUgére e Sajtóházba. Diplomás hágaspár minden Igényt klelégltó központi vagy gázfűtéses bútorozott mobnt keret fürdéseoba- ée konyliasnnálattaL „Hat onap Időtartamra — 15 440" JeUgére a Sajtóházba. x INGATLAN BrköHózhrM 2 szövetkezeti vagy öröklakást készpénzért keresek. Telefon: 13-961. Klskandovemmen. Árpád n. 23. m. ház háromszobás. üvegenett verandás ház 213 négyszögöl kerttel sürgősen eladó. Azonnal bekültöz•etö. X Ház aromían lakázátaclsssal sflrgóeen eladó. Érdeklődni: Kiskundorozsma, Jókai n. 38. x Trkkrna tulajdonomat és két és fél szobás, 1970-hen felépülő belrérosi társasházrésat átadnék. „SUrgöb" 15 462. Jeligére a Sajtóházba. x Kétszobás msgánhán (1zetésl kedveeraénnyel eladő. Lakáscserét besaámJtok. „Sürgős" 14 788 jeligére a SaJtŐhőzba. x UunuwéMk 803. m. hás a bojárbalml iskola közelében 800 négyszögöl földdel eladó. Érdeklődni: Csúcs Jánosnál, Zákányszék L 104. x Kisknndorospmáa, Kárt u. 3. ss. ház eladó, azonnal belköltözhető. fculeklödni lehet: Borda ny, Beke düW 22. sz. Kiskundorozsma, Damjanich u. 21. x A igya. Kassal u. 41. sz.. kis ház egyes építési anyagokkal ée alap lábazat lerakva eladó. Érdeklődni mindennap. Tápéi kétszobás magánházam felét elcserélném szegedire. „Jó hely" —30 506 jeligére a Hirdetőbe. x jó keresettel, saját házzal rendelkező magányos férfi hasonló anyagiakkal rendelkező nű ismeretségét keresi házasság céljából 40-lg. Csak pontos címre válaszolok. ..Barna" 15 4*5. Jeligére a Sajtóházba. BOTGB Magánjog idősebb nőt keresünk bentlakással, gondozónak, fentjúró. Id^te 'beteg nö mellé, „Sürgős" 15 349. JeUgére a Sajtóházba. x Gorám kiadó, vlz, villany van. Üstökös u. 12. órajavítás legolcsóbban. Jótállással Krelner órásnál. Szeged. Mikszáth Kálmán n. 7. Egyed UáUó középkorú nő lakásért liKfe nö vagy férfi gondviselését elvállalja. „Szeretet" — 10 505 JeUgére a Hirdetőbe. x Építészmérnök külön bcláratü tiszta, rendes albérleti szobát keres für-"széba-hasznólattal, fűtéssel. „Sürgős" 833. Jeligére a Hirdetőbe. x 2,5—5,5 tonnás, műszakilag kifogástalan állapotban levő Baláatya belterületén egy hold raőld gyümólcsfákibás 1 kai eladd. fedeklödnl: Kistelek, Tápal n 3. Magánháa eladó. Fecske a. L fed.: Tápé, 8-től. vásárolunk esetleg pótkocsival. Makói Háziipari Szövetkezet, Hunyadi utca 2. TeL: 118. M 028 082 gel 6 óráig (vasárnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Rosti Ince állami állatorvos Lakása: Szeged. Gogol u. H. Telefon' 13-648. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. RADIO MOZIK Szabadság: Ma és hétfőn: Kleopátra. L, II. rész. (Színes, 70 mm-es amerikai, 3 és 7.) Fáklya délután: Max Linder társaságában. (Fiknela, 2 és 4.) Hétfőn: Blg-beaV. (Színes lengyel. 2 és 4.) F&kjva este: Tiltott határátlépés. (Francia. 6 és 8.) Hétfőn: Pipák. (Színes csehszlovák—osztrák: 6 és 8.) Matiné, délelőtt fél ||': Lord és bandája (lengyel). r!November 7., Újszeged: Ma 5 és 7 órakor, hétfőn 7 órakor:: Az „Angyal" lesen. (Színes olasz—francia). Ságvárltelep: Férjhez adom a mamát. (6). Postás Mozi: Budapesti tavasz. (5 -és 7.) Nyugdíjas Szakmaközi Művelődési Otthon. Kossuth L. sgt. 53.: Az apáca. (S és 7.). , BÁBSZÍNHÁZ Déletfltt 11 órakor Klnlzed-bérletben. délután 3 órakor bérletszünetben: Csalavárl Csalavér. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), hétfőn a DC. számú Közkórház (Tolbuhln sgt. 57.) veszi feL ,'• INSPEKCfOS ALLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Február 15-ig este 6 órától resVASARNAP Kossuth 6.09 Hirek. 6.19 Kellemes vasárnapot! Közben: 7.00—7.15 Műsorismertetés. 7.28 Séta bölcsőhelyem körül ... 7.58 Hallgatóink figyelmébe I 8.00 Hírek. 8.10 Édes anyanyelvünk. 8.15 Vidám muzsika. 8.27 Grant kapitány gyermekei — rádiójáték. H. rész. 9.20 Vasárnap délelőtt. 11.05 Az MRT szimfonikus zenekarának nyilvános hangversenye a stúdióban. Közben: kb. 11.50 Szép Ernó verseiből. Kb. 12.00—12.10 Hírek. Kb. 12.45 A rendszer számlája .Kb. 12.55 Jó ebédhez szól a nóta ... 13.40 Rádiólexikon. 14.10 Magyar művészek operetthangveirsenye. 15.00 Hírek. 15.06 Nagv mesterek — világhírű előadók — Brahrra-hanpverseny. 16.26 Együtt a világgal — versek. 16.41 Muzeális felvételeinkből. 16.58 Hallgatóink figyelmébe! 17.00 Hirek 17.06 Könynyűzene. 17.20 Visszhang. 17.50 Operaárlák. 18.20 Tánczene. 18.58 Hallgatóink figyelmébe! 19.00 Hírek. 19.10 Népdalok. 19.56 Rendező — Munkában: Kazlmlr Károly. 21.01 Brazil csodák. 21.21 Sztraviszklj: A katona története. 22.00 Hírek .22.10 Sporthírek és totóeredmények. 22.15 Tánczene. 23.M Kamarazenekarok muzsikálnak. 24.00 Híreit. 0.10—0.25 Könnyűzene. Petőfi 7.39 Vallásos félóra. 8.80 Mtt hallunk? 8.30 Operakalauz: Wagner: A Rajna kincse. 9.30 Verbunkosok. eigánydalok. csárdások. 10.00 Olvasó cigányok- 10.10 Magyar fúvószene. io.21 Wilhelm Kempff zongorázik. 10.47 Az elveszett dallam — versek. 10.57 Vasárnapi kokté!. 12.55 Mesejáték. 13.47 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.03 Táskarádió. 15.05 Ahol lobognak a selymek ... 15.35 Tedd. ami jólesik! — részletek Porter zenés játékából. 16.05 Filmklub. 16.25 Művészlomezek. 17.00 Falusiak — városiak. 17.20 Színes népi muzsika. 18.07 A Rádiószínház Múzeumából: Kényszerleszállás — hangbohózat. 19.01 A jazz kedvelőinek. 19.17 Wilhelm Kempff zongorázik. Közben: 19.30 Jó éjszakát, gyerekek 1 20.00—29.10 Hirek. 20.48 Nagy siker volt — hallgassuk még újra! 21.40 Találja ki. hol lárunk! 22.00 Verdi: Don Carlos — részletek. 23.00—23 10 Hírek. HÉTFŐ Kossuth 4.30 Hírek. 4.32 Hajnaltűi reggelig ... 5.00 Hirek. 5.30 Reggeli krónika. 5.45 Falurádió. 6.00 Hírek. 6.45 Hallgatóink figyelmébe! 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 Oj könyvek. 8.00 Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 816 Kedvelt régi melódiák. 9.10 Jónapot. Géptanár Ürt 9.25 A hét előadóművésze: Femando Corena. 10.00 Hírek. 10.10 Óvodások műsora. 10.30 Népdalok. 11.00 Iskolarádió. 11.35 Bartókzongoraművek. 12.00 Hírek. 12.15 Tánczenei koktél. 13.00 A világgazdaság hírei. 13.06 Rádióreklám. 13.16 Palsiello: Az úrhatnám szolgáló — vigopera. 14.10 Népdalok. 14.31 Valaki kopog — regény, folytatásokban. VI. rész. 14.51 Pol-beat. 15.00 Hírek. 13.15 Beethoven: VI. szimfónia. 15.55 Válaszolunk hallgatóinknak. 16.10 Harsan a kürtszó! 16 53 Édes anyanyelvünk. 16.58 Hallgatóink figyelmébe! 17.00 Hírek. 17.05 Külpolitikai figyelő. 17.20 Lemezmúzeum. 17.45 Munkásszemmcl a szocialista brigádmozgalomróL 18.00 Húszas stúdió. 18.58 Hallgatóink figyelmébe! ».88 Esti krónika. 19.30 139-660, a Magyar Rádió automata közönségszolgálata. Közben: 21.00—21.05 Hírek. 22.00 Hirek. 22.15 Meditáció Afrikáról. 22 25 Verbunkosok. 22.45 A kor embere. 23.00 Weber: Oberon — operarészL 23.40--0.25 Könnyűzene. Közb«n-' 24.00—0.10 Hírek. Petőfi 4 30—8.0S Azonos a Kossuth Rádió műsorával. 0.54 Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 10.00 Schumann: d-moll trió. 10.32 A Rádió HangmúzeumábóL 11.00 Klasszikus operettekbőL 11.45 Egy híres növényi hormon: a giliberrellln. 12.00 Zenekari muzsika. 13.05 Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáróL 13.20 Berki István népi zenekara játszik. 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig .. . 18.00 Hírek. 18.10 Oj könyvek. 18.13 Bellini: A puritánok — jelenet és Elvira áriája a IL felv. 18.30 Regényismertetés. 18.58 Turó Józset népi zenekara játszik. 19.28 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Kapcsoljuk az Erkel Színházat: A Magyar Állami Hangversenyzenekar Mozart-hangversenye. Közben: kb. 20.25—20.45 Esti krónika H. Kb. 21.50 „A ködmenek és subák szépmflvesi". Kb. 22.10 Tánczene. 22.25 A hét előadóművésze: Fernando Corena. 23.09—23.15 Hírek. TÉVÉ-: VASÁRNAP Budapest 9.28 t;kolA-tv. Orosz irwúvtatafolyam haladóiknak. 9.55 zebra. .. Közlekedési műsor gyerekeknek. 10.10 Támadás a király ellen. .Sakktanfolyam gyerekeknek. 10.35 Bors. Kalandfilmeoroeat. 1. Vesztegzár a határon. (Ism.) 11.23 Szakkörről szakkörre ... 18.4 ! Francia nyelvtanfolyam haladoknak. „Banditák". 14.10 Mezőgazdasági szakfilmsorozat. 14.49 Vlareggól virágkarnevál. Az Eurovízió műsora. 15.30 Naica és a gólya. Román kisjátékfilm. 15.50 Reklámműsor. 18.00 Műkorcsolya EB. Gála. Közvetítés Garmlsch-PartenklrchenbőL 18.48 „Kiváló együttesek" a kamera előtt. A HVDSZ Bihart Jánosegyüttese. 19 00 A világ térképe előtt- Heti külpolitikai összefoglaló. 19.10 Esti mese. 19.20 Sebastien az emberei: között. Magyarul beszélő francia ktefllnvWirozat. 8. A Maréchal istálló. 19.45 Sporthírek. 20.00 Tv-hiradó. 20.20 Magyarázom a mechanizmust. Vidám rajzfilmsorozat. Vn. rész. 20.30 Bors. Kalandfilmsorozat. 4. rész: Halló! . .. Központ. 21.25 Zizt Jeanmalre-show. FTancia varietéműsor. 22.10 Tvhiradó — a kiadás. Brigiid 9.38 Népi muzsika. 18.90 PBWművelőknek. 11.00 Sívereenyeir közvetítése. 12.30 Rajzfilmek. 13.15 Natka. 13.45 Tv-ábéeéskönyv. 14.45 Vlrágfesztivál — közvetítés Vlareggióból. 16.60 Korcsolya Európa-bajnokság. 18.00 Dokumentumfilm. 18.15 Játékfilm. 20.3S Humoros adás. 21.20 Egy kis tréfa, egy kis komolyság. 21.40 Sportszemle. Bukarest T.40 Gyermekeknek, iskolásoknak. 11.30 A mezőgazdaság szakembereinek. 14.05 Vasárnapi magazin. 16.00 A Műkorcsolya EB közv. 17.40 Néprajzi album. 18.36 Telesport. 19.15 Rajzfilmek. 19.25 Szórakoztató zene. 19.55 FilmvodHtfPFÖ Budapest Nincs Wtavetltés. Belgrád 17.45 Gyermekeknek. 18.60 Kis világ. 18.20 Tudomány. 18.50 Az ön slágere az idényben. 19.20 Tv-posta. 20.35 Dürrenmatt: „Meteor". Tv-dráma. 21.35 Komoly zene. 22.05 Riport. Bukarest 18.35 A mezőgazdaság szakembereinek. 18.30 Választási előkészületek. 10.48 Tudományos újdonságok. 19.10 Gong. 19.38 Forate saga — folyt. műsor. 20.40 Dokumentumfilmek. 2L28 Filmvarieté. MÁR CSAK 7 NAPIG TART A RíffíÁZAT! TÉLI VÁSÁR! Február 17.ig 30—40—50 százalékos árengedmények! A Csongrád megyei Ruházati Kisker. f általai szaküzleteiben „ALFÖLDI" KONFEKCIÓ BOLT „ELEGANCIA" FÉRFI DIVATÁRU BOLT „SIRÁLY" NÖI DIVATÁRU BOLT „ARANYPÓK" DIVATARÜ BOLT V „CSÖPI" GYERMEKKONFEKCIÓ Böt/1 „HÓFEHÉRKE" GYERMEKRUHÁZATI BOLT „LURKÓ" GYERMEKRUHÁZATI BOLT „GABI" GYERMEK CIPÖBOLT Kedvező a ián lat! Kedvező alkalom! Férfi téllkabat Ár: 13X0.— Ft Vásári ár: 917.— Ft Női kabat (Akvarell) Ar: 960.— Bt Vásári ár: 576.— Ft Női bélelt urkán Ar: 990.— Ft Vásári ár: 695.— Ft Női divatkoszt Bin Ar: 920.— Ft Vásári ár: 460.— Ft Bakfis kulikabát Ar: 420.— 520.— Ft Vásári ár: 252— 312.— Ft Bakfis műszerme^ bunda 2170—í, Ft Vásári ár: 1519.—?f Ft Nő}^ divattáskák %: Ar: 18!r— 215— Ft Wásárl ár: 92.50—107.50 Ft Leányka szivacskabát Ar: 425— Ft Vásári ár: 255.— Ft Babykabát Ar: 337.— Ft Vásári ár: 202.20 Ft Vellington hab) öltöny Ar: 230.— Ft Vásári ár: 161.— Ft Baby orkán koesizsák Ar: 260.— BT Vásári ár: 90.— Ft Fiú szövetkabát Ar: 361.— 440.— Bt Vásári ár: 216.60—261.— Ft Leányka ballonkabát Ar: 289.— 349.— Vásári ár: 173.40—209.40 Ft Ft Fcrfi gyapjúkardigán Ar: 450.— 638.— Ft Vásári ár: 315.— 446.60 Ft Fcrfi puplining Ar: 195.— Bt Vásári ár: 117.— Ft Fcrfi, női bőrkesztyű Ar: 100.— 160.— Ft Vásári ár: 60.— 96.— Ft Női garbó Ar: 260.— 305.— Ft Vásári ár: 182.— 213.50 Ft Leányka jersey pulóver Ár: 112.— Ft Vásári ár: 78.40 Bt Fiú durábcl bakancs Ar: 238.— Ft Vásári ár: 166.60 Ff MÉG TART A TÉLI NE MULASSZA EL ÖN SEM A KEDVEZŐ ALKALMAT! Szaküzleteink nagy áruualasitekkal varjak kedves vasarloinkat T I