Délmagyarország, 1969. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-10 / 7. szám

Zenei naptár Bódás Péter szerda esti hangversenye a Konzervató­rium nagytermében zenei eseményszámba ment. A Lisz Fererve Zeneművészeti Főiskola kitűnő művész-ta­nára a zongorán ezúttal a barokk klasszika két reme­kével kezdte műsorát. J. S. Bacjh cisz-moll prelúdiuma az ötszólamú fúga a fel­építés teljes egyensúlyával, a (témaanyag plasztikus kidom­' borításával mély zenei be­nyomást keltett. A következő Bach-partita a barokk nagy­mestert a kamarazene vona­lan vetítette a hallgatóság elé. A kéttételes remekmű már átmenet volt a bécsi klasszika derűs vilagába. Beethoven 32 c-moll variá­ciója a szubjektív költészet merész harmóniai és ritmi­kai ötleteivel az előadót ko­moly feladat elé állította. Bódás Péter igazi jellem­variációk sorát fonta egysé­ges, szinte szonátaszerú for­mába. Az állandó feszültség­növekedésben, a színek és hangulatok hullámzásában minden hang a helyén volt és mégis a klasszika szigorú fegyelme érvényesült tempó­vételben és dinamikában egyaránt. A darab előadása a program kiemelkedő szá­ma volt. Beethoven népszerű F-dúr Andante-ja a hangvétel ki­fejezési skálájának gazdag árnyalataival nyűgözött le, s szinte a kamarazenekari hangszerelés finomságait csillantotta meg Bódás Pé­ter csiszolt billentéskultyrá­jával. A hangverseny zárószáma visszakanyarodott a barokk mesterhez, J. S. Bach­hoz, kinek „Weinen, Klagen" változatait a Liszt-féle fel­dolgozás a gyászzene sötét hangulatából a kromatika se­gítségével felemeli a záró ko­rál megbékélő harmóniájáig. Ezt a zenei folyamatot is hi­bátlanul tbimácsolta az elő­adó, aki itt virtuóz hévvel és monumentális fokozással ragadta el a termet megtöl­tő közönséget. Liszt egy transzcendentális etűdje, majd a bachi f-mol' háromszólamú invenció hangzott még el ráadásként, szűnni nem akaró tapsok kí­séretében. Szatmári Géza Két bemutató Két érdekes bemutatóra készülnek a Szegedi Nem­zeti Színházban. Január 18­án Bizet Carmen című operája kerül a közönség elé Voszy Viktor vezényle­tével és Versényi Ida rende­zésében. A premiert a Rá­dió egyenes adásban köz­vetíti. Két héttel ezután, ja­nuár 31-én, a Játékszínben ősbemutatóként mai magyar újdonságot, a népszerű szer­ző Gyárfás Miklós új darab­ját, a Játszik a csaliid című vígjátékot láthatja a közön­ség Bozóky István rendezé­sében. Menyecskekórus A szlovák nemzetiségű Nógrád községben a nőtanács szervezésében menyecske­kórus alakult. Galambos Gé­záné kórusvezető irányításá­val harminc lány és asz­szony készül a farsangi be­mutatkozásra. A kórus prog­ramjában szlovák és ma­gyar népdalok feldolgozása és bemutatása szerepel. 1 Kendő és szablya Az óévben csaknem 240 000 forint értékben vásárolt mű­tárgyakat a Magyar Nemze­ti Múzeum újkori osztálya. Az új szerzemények között van például az a kasmír­kendő, amelyet 1844-ben Szendrey Júlia ajándékozott barátnőjének, Dravetz Mag­dolnának. Az új szerzemé­nyek listáján szerepel Gör­gey Arthúr szablyája és egy fényképalbum, amelynek cí­me „Görgey Arthúr baráti és családi körben 1898-tól fogva". Az album 27 fényké­pet tartalmaz, a felvételeket Görgey rokona, Latinovits Endre készítette. — „Ördögűzők". Zürichben csütörtökön kezdődött egy Svájcban és Nyugat-Németi országban működő szekta hét tagjának bűnpere. A vádlot­tak ..ördögűzés" címén addig korbácsoltak és ütlegeltek *>gy 17 éves leánvt. amíg az meg nem halt. A leány szü­lei ellen, akik szintén részt vettek az „ördögúzésben", későbbi Időpontban külön el­járást indítanak. Fiatalkorú bűnöző Füst a tejivókban Kem viszik el a szemetet A Nemestakács utca 2/b számú társasház intéző bizott­sága vitában áll a városgazdálkodási vállalattal, mert nem rendszeresen szállítják el a szemetet Szerkesztőségünkbe küldött levelük szerint a vállalat október 25-i levelében mindent megígért, ennek ellenére a szemét sokszor egy hétig is ott van az utcán álló kukaedényekben. S ha el­szállítják is a szemetet, az edényeket nem viszik vissza a kapualjba, ami kötelessége a vállalat dolgozóinak, erre ta­nácsi rendelet is van. A szanaszét hagyott szeméttartók így az utcai forgalmat is akadályozzák, s nehezítik az épületbe való ki- és bejárást. Segítség — Játszhatnánk kint a bárányt, bent a farkast? — Szovjet vízi erőművek. — Kinevezés. A Magyar Az 1968-ás év folyamán a Forradalmi Munkás-Paraszt Jenyiszej és az Angara part- Kormány dr. Juhár Zoltánt, ján épült szovjet vízi erőmű- a Belkereskedelmi Miniszté­vek — a bratszki, a krasz- rium főosztályvezetőjét bel­nojarszki és az irkutszki — kereskedelmi miniszterhe­annyi elektromos energiát lyettessé kinevezte, termeltek, mint Svájc vagy Ausztria összes erőművei — A MAFILM katonai együttesen. A bratszki vízi stúdiót — több éves eredmé­nyes munkája elismeréséül — Ilku Pál művelődésügyi erőmű, amely jelenleg a vi­lág legnagyobb ilyen létesít­ménye, 24,4 milliárd kilowatt elektromos energiát termelt, miniszter dicsérő oklevéllel mégpedig a legolcsóbban a Szovjetunióban. Sándor János (Faragó utca 3.) és még hét. a város kü­lönböző részein lakó olvasónk irt levelet a Somogyi utcai 'ejivóban levő tűrhetetlen állapotokról. Rossz, használ­hatatlan kályha van az üzlet­ben, amely állandóan füstöl, január 9-én reggel például ömlött belőle a füst. Még decemberben panaszkönyvbe jegyezte néhány rendszeresen ott reggeliző vendég ezt a hibát és azt a hiányt, hogy miért nem szerelnek fel ka­lapákasztó horgokat. A be­jegyzésre válaszolt a vállalat s azt ígérte, hogy orvosolni fogják a jogosnak tartott panaszt Mégsem történt semmi változás azóta. Fodor József (Újszeged, Alsókikötő sor 12.) olvasónk többek nevében hasonló ki­fogásokat emel a Somogyi utcai és a Széchenyi téri tej­ivó ellen is. Szerinte ezeken a helyeken meg kellene til­tani a dohányzást, mert bár a tilalom ki van írva, sokan órákhowat töltenek az asz­talok mellett cigarettázna. Kinek kellett? Valóban érthető Galbécs Zoltánné (Tolbuhin sugárút 41.) olvasónk felháborodása, amit levelében a móravárosi anyák nevében fejez ki. A csecsemőgondozónak nincs helyisége arra, hogy a gyer­mekkocsikat tárolják, ezért az épület előtt kénytelenek hagyni a kocsit Január 7-én levélírónk szürke gyermek­kocsijából lopta el valaki a gyapjú takarót, amíg anya a gyermekével a rendelőben volt. Hasonló eset volt már máskor ls. A takarót azért hagyta a kocsiban, hogy a? ne hűljön ki közben s így takaró nélkül kellett haza­vinnie beteg kicsinyét Táblát! Sárkány Béla (Fogarasi utca 6/b) olvasónk feleségé' baleset érte a Küküllő utcá­ban, mert levele szerint „az utca kinyitását hanyagul ol­— Kéjgytlkos. Szovjet lap­jelentések szerint az orosz­országi föderáció Legfelső Bíróságának büntető kollé­giuma halálra ítélte B. Hu­szakovot, a 30 éves moszk­vai kéigyilkost A megnyerő külsejű fényképész gyilkossá­gok, erőszakolások, lopások és más bűntettek elkövetője volt. Az egyik moszkvai energetikai intézetben lefű­részelt vascsővel leütött két diáklányt, eszméletlen áldo­zatalt megerőszakolta, majd meggyilkolta. Az elvetemült gonosztevő lelkiismeretét eze­ken kívül még három gyil­kossáe. több emberölési kí­sérlet és egész sor más bűn­cselekmény terhelte. tüntette ki. Az oklevelet csü­törtökön nyújtották át a mi­— A Szerencse-sorsjáték nisztériumban. hivatalos nyereményjegyzéke január 10-től megtekinthető — Casco. Az Állami Biz­a postahivatalokban, a nye- tosító szerződést kötött: 1969 __ üeztetekb^nátVételére ldjClÖlt ele*tő1 Ausztriára, Olaszor-1 dották meg. Figyelmeztető szágra és az NSZK-ra is ki- 1 táblát kell tenni az utca tor­— Jacqneltne nem tart terjeszti a Casco biztosítást. ' kolatához a közúti forgalom Igényt. Az amerikai pénz- A hárQm orszá biztosítója' számára, annál is inkább ugymimszterium szóvivője , , , ° . ,,, , , közölte hogy Jacqueline kár e^tén 200 dollárnak mert az iskolába sok kis­Onassis asszony, a néhai megfelelő segélyről gondos- gyermek jár ott s könnyen Kennedy elnök özvegye le- kodik, nagyobb kárnál pedig megismétlődhet a baleset" — mondott évi 10 ezer dolláros a kocsi hazaszállításáról ' írja olvasónk, nyugdíjáról. Onassisné októ­berben levelet intézett az ., ,, ,„ „„, amerikai pénzügyminisztéri­umhoz, bejelentve, október 1-től nem tart igényt az öz­vegyi nyugdíjra. Közlemény (X) Korunk zenéje-e a dzsessz? c Szécsl József tanár tart elő­adást ma délután 6 órakor a Postás Művelődési Házban. Köz­reműködik a Kristály tánczene­kar. A helyszínen hanglemezvá­sár, hangszerkiállitás. S 257 — A tokaji templommú­zeum az Idén új látványos­sággal gazdagodik. A múze­umbaráti kör tagjainak kez­deményezésére a hajdani gö­rögkeleti templom csarnoká­ban kis „pantheont" alakíta­nak ki, amelyben a közsé® nagyjait megörökítő művészi plaketteket és szobrokat he­lyezik el. A község lakóinak összefogásával és a pártoló művészek segítségével elké­szítik dr. Münnich Ferenc­nek. a munkásmozgalom ki­emelkedő harcosának dom­borműves plakettjét, amely­nek avatására ősszel kerül sor. Halálos ítélet Elkésett a távirat A posta — úgy látszik — nem unja meg a szolgáltatá­sai miatt elhangzó és megírt bírálatokat. Dr. Tökölyi Jó­zsefné (Széchenyi tér 7.) ol­vasónk január 2-án Szege­den, a Madách utcában lakó ismerősének délutón léét óra­kor telefonon adott fel dísz­táviratot. Megkérdezte a fel­vevőtől, hogy délutón fél 5­ig, az esküvő időpontjáig kézbesítik-e a táviratot? Este 8 után telefonon is be­szélt az új házasakkal, tőlük megtudta, hogy nem kapták meg a táviratot. Reklamált a távlrdán, ahol közölték, hogy „utána néznek" a do­lognak. Kilenckor visszahív­ták levélírónkat s jelentették, hogy kézbesítették a távira­tot. De ez nem volt igaz — áll a levélben — mert más­nap derült ki, hogy a kéz­besítő háromnegyed 10-kor csöngetett, amikor a címzett nászutaspár már 200 kilo­méterre volt SzegedtőL Á hídról és villamosról Újszegedi olvasóink közül többen is elmondták levél­ben véleményüket arról a most bejelentett elhatározás­ról, hogy felújítják a köz­úti hidat, megszüntetik az 5­ös villamosjáratot, s Szeged és Újszeged között február l­től kezdve autóbusz bonyo­lítja le a forgalmat. A legkülönbözőbb javasla­tok, ötletek születtek. Az Odessza-negyedben lakó Go­lyós László például így ír: „Igaz sokat szidtuk az újsze­gedi villamost, de most, mi­kor búcsúzni kell tőle, rájö­vünk, hogy nem is volt olyan rossz." S ha már autóbusz lesz helyette, azt szeretné, ha az a Marx térig közlekedne. Hegedűs Lajos (Odessza 19.) véleménye más. Szerinte: „A híd felújítását mindenki idő­szerűnek tartja, s vele együtt a jó öreg sárga korszerűtlen villamos megszüntetését is." Javaslata: az autóbusz a ró­kusi állomásig járjon. Kiss Ferenc (Jobb fasor 21.) levele egész kis tanul­mánynak beillik. Elemzi a hídfők átépítésének okait (lapunk vasárnapi cikkének egy mondatát félreértette: nyilvánvaló, hogy a vasszer­kezetet még a közvetlen ve­szély előtt kell kicserélni), a« híd forgalmi helyzetét (sze­rinte a forgalomszámlálás' adataival ellentétben még sokáig kibírná a forgalom növekedését). Az eddig idé­zett levélíróink éppúgy, mint Mihály Lászlóné (Szőregi út 50.) és aláírótársai, valamint Hegedűs Józsefné (Köröndi utca 6.) drágálják az autó­buszjegy és bérlet árát. Iga­zuk is van. Nagy László (Odessza XXI/A) kombinált villamos­és autóbuszbérletek bevezeté­sét javasolja. Ez — mint va­sárnap közöltük — lesz is, dolgozóknak 100, nyugdija­sok és tanulók számára havt 40 forintért. Kérjük, kísérje figyelemmel lapunkat: a kö­zeljövőben részletes tájékoz­tatást adunk a bérletek meg­váltásának módjáról. Válaszol az Illetékes A tévé-ellátás A Legfelsőbb Biróság fel­lebbezés folytán ítélkezett a 33 éves Frühstück József emberölési bűnügyében. Frühstück-öt, aki alkoholis­ta, kötekedő, munkakerülő életmódot folytatott, különfé­le bűncselekményekért ko­rábban ötször elítélték, lakó­helyéről, Jánosházáról tavaly nyáron Pécsre utazott, hogy munkát vállaljon. Kölcsön­kért pénze hamar elfogyott, mert italra költötte. Ekkor elhatározta, hogy felkeresi unokaöccsét, s tőle kér köl­csön. Útközben betért Cher­ven Erzsébet, 65 éves. egye­dülálló fényképész műtermé­ben, ahol korábban személyi igazolványába fényképet ké­szített, s pénzt akart kér­ni. A fényképész nem telje­sítette kérését. Ekkor Frühstück hirtelen előrántot­ta zsebkését, s nyakon szúrta az idős nőt, aki a padlóra zu­hant. Frühstück ezt követően még többször megszúrta, s erőszakot is el akart követn' rajta. Az asszonyt összesen 18 szúrás érte, sérüléseibe bele­halt. A támadó mintegy 2500 forint értékű ruhaneműt és egyéb ingóságot vitt el a la­kásból. A Legfelsőbb Bíróság hely­benhagyta az első fokon el­járt Pécsi Megyei B'róság íté­letét, amellyel Frühstück Jó­zsefet halálbüntetéssel sújtot­ta. Lapunkban Tévébolt tévé nélkül című cikkünkben tettük szóvá még a múlt év december 17-én, hogy a szegedi Videoton szakbolt­ban nem lehet televízlót vásárolni. Az írásra Imre István, a Csongrád megyei Vegyesiparcikk Kiskeres­kedelmi Vállalat áruforgal­mi főosztályvezetője vála­szolt: „Észrevételük jogos volt. A tévé-ellátás sajnos nem­csak a szegedi Videoton szaküzletben, hanem orszá­gosan sem volt kielégítő az elmúlt év végén. A problé­ma azzal van összefüggés­ben, hogy az év eleji nagy készletek miatt a nagyke­reskedelmi vállalatok nagy mennyiségű tévé-megren­delést vontak vissza, a gyá­rak más irányban értékesí­tettek. Az illetékes nagyke­reskedelmi szervek nem számítottak arra, hogy az olimpiai főszezon után is jelentős kereslet lesz tele­víziós készülékekből A sze­gedi tévé szaküzlet áruellá­tása — kölcsönös megegye­zés alapján — a Csongrád— Békés megyei Vasműszaki Nagykereskedelmi Vállalat útján történik, s az ő kész­letüktől függően szolgáljuk ki vevőinket Vállalatunk többször megkereste a Vi­deoton gyárat is, a közvet­len ellátást ennek ellenére sem sikerült javítani a má­sodik félévben. 1968. de­cemberi sürgetésünkre kö­zölték, hogy a nagykereske delmi vállalatnak, feladtak egy vagon készüléket, amelyből a mi igényünket is kielégítik. A Csongrád me­gyei Vegyesiparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat a maga részéről megtette a szüksé­ges intézkedést, remélhető­leg az Illetékes nagykeres­kedelmi szervek is levonják a megfelelő következtetése­ket. Észrevételüket ezúton is köszönjük." Lesz tefo Nagy Ferenc olvasónk ja­nuár 4-én közölt levelében azt tette szóvá, hogy a MÉK Marx téri új pavilonjának nincs a vevőket esőtől védő tetője Így a sorban állók nyakába hull az eső. PÉNTEK. 1069 JANUÁR 10. Sárosi József kirendelt­ségvezető levelében jogos­nak tartja az észrevételt és közölte szerkesztőségünk­kel, hogy az építési hibát hamarosan megszüntetik, az elárusító ablakok fölé tetőt szerelnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom