Délmagyarország, 1969. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-18 / 14. szám

SajtóértekezletMa Párizsban az űr­hajósokkal (Folytatás az 1. oldalról.) a telemetrikus ada'ok alap ján, az űrhaió rendszerei normálisan működnek, s a Szojuz—5 űrhajó sikeresen folytatja útját A földet ért űrhajósok vi­szont rövid pihenő után, új­ságírókkal találkoztak. A rögtönzött sajtóértekezlet el­ső kérdését a TASZSZ tudó­sítója tette fel Satalovnak. — Mit érzett, amikor a világűrben váratlanul „kinyílt" az ajtó és hirtelen meglátta baj társait, akik Bajkonur­ban ott voltak a rajtnál? — Először is nem ért vá­ratlanul. Napok óta vártam erre a pillanatra, és mégis kimondhatatlan örömet érez tem. amikor meghallottam a „kopogtatást". Satalov elmondotta, még hogy bajtársai egy csomó új ságot. levelet hoztak neki Tréfásan megjegyezte, hogv az újságolvasás nem volt betervezve az űrrepülésbe. Alekszej Jeliszejev el­mondta, hogy amikor az úr­hajóból kilépett a világűrbe teljesen sötét eget és felhők­től takart barna Földet lá­tott. — Me'vik pillanat volt a legemlékezetesebb; Alekszej Jeliszejev: ami­kor a kémlelőnyíláson át megláttam a Szojuz—4-et — Mit tudnak monda­ni a súlytalanságról: Satalov: csodálatos álla­pot Szinte még most ls ér­zem. Szinte szeretnék bele­kapaszkodni ebbe a mikro­fonba. hogy ne szálljon el az asztalról. Jeliszejev: én azt monda­nám, hogy meglehetősen vi­dám érzés. Az ember járkál az orbitális rekeszben — nincs ott senki. Hirtelen azt látja, hogy társa a leghihe­tetlenebb pózban ül a meny­nyezeten és dolgozik. Az űrhajósoktői megkér­dezték, hogy miként értéke lik eredményüket a jövőbeni űrrepülések szempontjából. Satalov szerint mostani re­pülésük tökéletesebb és sok­rétűbb kísérletekhez vezet. A jövő nem a rövid idejű re­püléseké. „Nekünk például állandóan az volt az érzé­sünk. hogy nincs elég időnk a megfigyelésekre. A jövő természetesen a földkörüli állomásoké, amelyek néhány hajóból Alinak. Nincs értel­me minden esetben lehozni egy ilyen állomást a földre. Időnként ki lehet cserélni a pályán a személyzetet". Az űrhajósok jövőbeni ter­veikkel kapcsolatban elmon­dották: legfőbb óhajuk, hogy újra repülhessenek. Kerek asztal mellett négyes tárgyalás # Párizs (MTI) Eár az elsőszámú szenzáció továbbra is a szovjet asztronauták bravúros teljesítménye, természetesen óriási érdeklődés előzi meg a Vietnammal foglalkozó párizsi konferencia első kibővített ülését is. A legtöbb lap a jó­zanság sikerének, a VDK—DNFF-pozíciok erőbizonyité­kának tekinti a végre megszületett döntést. Bár Wa­shington — és elsősorban Saigon — még mindig szeretné elhitetni az asztalról, hogy az „elméletben" nem kerek és legalábbis „képzeletbeli csík" húzódik rajta végig, ezt már senki nem veszi komolyan. A nyugati visszhang ér­zékelésére érdemes egy pillantást vetni a francia sajtóra. A Nation hangsúlyozza, hogy négy nappal Johnson távozása előtt végre megszületett az érdembeni tárgyalá­sok megkezdését lehetővé tevő megállapodás. Noha az első, a mai, szombati ülés jobbára protokolláris lesz, még­is fordulópontnak tekinthető. A konfliktus kirobbanása óta ugyanis most először történik meg, hogy annak vala­mennyi résztvevője leül a tárgyalóasztalhoz és elindítja „a béke dinamikáját" — amelyet — a Nation szerint — most már visszafordíthatatlannak lehet tekinteni. Ez azért egyelőre alighanem túlzott derűlátás. A VDK és a DNFF szóvivői békegyűléseken jelentek meg a francia főváros­ban és ott hangsúlyozták: bár a megállapodás megnyit­hatja az utat a további lépésekhez, a vietnami nép köve­telései változatlanok — hiszen jogosságuk is változatlan. „Ha az Egyesült Államok továbbra is ragaszkodik agresz­szív terveihez — állapítja meg a Vietnami Dolgozók Párt­jának központi lapja, a Nhan Dan —•, az eddiginél is sú­lyosabb vereségek várnak rá". A DNFF állásfoglalása # Párizs (AFP) Tran Hoai Nam, a DNFF Párizsban tartózkodó kül­döttségének helyettes vezető­je és szóvivője pénteken saj­tóértekezletet tartott és pon­tokba foglalta a DNFF ál­lásfoglalását. A világközvélemény követeli az Egyesült Államok Vietnam-ellenes ag­ressziójának haladéktalan és végérvényes megszüntetését, az amerikai fegyveres erők teljes kivonását, valamint a dél-vietnami nép ama jogá­nak tiszteletben tartását, hogy külföldi beavatkozás nélkül maga intézhesse saját ügyeit. O A Dél-vietnami Nem­zeti Felszabadítás! Front, mint teljesen függet­len és egyenrangú fél vesz részt a Vietnamról megtar­tandó párizsi négyes értekez­leten. O A DNFF egyértelműen kinyilvánította jószán­dékát és ama óhaját, hogy a Vietnamról megtartandó pá­rizsi értekezleten becsületes megoldást találjanak annak érdekében, hogy véget ves­senek a háborúnak és hely­reállítsák a békét A DNFF küldöttségének helyettes vezetője végezetül felszólította „a jóakaratú em­bereket és a haladó ameri­kaiakat", hogy minden eddi­ginél szorosabb szolidaritást vállaljanak a vietnami nép­pel, s követeljék az amerikai kormánytól agressziós hábo­rújának befejezését. Befejeződött a CSKP KB ülése 0 Prága (MTI) A CSKP KB péntek dél­utáni ülésén Josef Spacek, a CSKP KB elnökségének tag­ia beterjesztette a szövetségi lemzetgvűlés tevékenységé­nek megkezdéséről szóló ha­tározati javaslatot, valamint a KB kétnapos üléséről szóló határozati javaslatot. A Köz­ponti Bizottság mindkét ja­vaslatot elfogadta. Josef Le­nárt .javaslata alapján a plé­num egyhangúlag elfogadta 1 CSKP KB tárgyalási rend­jét Titkos választással a KB úgy döntött, ho®v dr. Peter Colotka professzort a szö­vetségi nemzetgyűlés elnö­kének. Josef Smrkovskyt a szövetségi nemzetgyűlés első elnökhelyettesének és egy­ben a népi gyűlés elnöké­nek, Dalibor Hanes profesz­szort a nemzetek gyűlése el­nökének javasolja, mint a CSKP jelöltjeit Ugyanakkor kijelölte a plénum, hogy a szövetségi nemzetgyűlés, a népi gyűlés és a nemzetek gyűlése elnökségeiben, vala­mint elnökhelyettesi funk­cióikban kik képviseljék a CSKP-t és jóváhagyta azo­kat a kommunista jelölteket akik mint a Gseh és Szlovák Nemzeti Tanácsok tagjai, a nemzetek gyűlésének képvi­selői lesznek. A KB egyetértett abban, hogy Peter Colotkát ment­sék fel miniszterelnök-he­lyettesi tisztségéből és he­lyére Karel Laca professzort nevezzék kí. A honvédelmi minisztérium államtitkárává a CSKP KB Vaclav Dvorak altábornagyot javasolta. A CSKP KB cseh irodájának titkárává megválasztották Jan Pillért és Oldrich Pru­sat. A KB végül Ludmilla Kopeckát, saját kérésére, fel­mentette a KB-tagsága alól. A KB ülését Alexander Dubcek zárta be. WTÜMM mTkörT 1969. JANUÁR IS., SZOMBAT — NÉVNAP: PIROSKA SZEL, FDLVAKA DOZO FELHŐZET Várható időjárás szombat estig: nyugat felól (elszakadozó felhőzet, már csak néhány helyen havas csövei, havazással. Mérsékelt, időnként élénk, a D nfntúion átmenetileg enyhe északi, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet plusz 1—plusz 6 tok kfizótt. A Nap kel 7 óra 28 perckor, és nyugszik 16 óra 24 perckor. A Hold kel 8 óra 07 perckor, és nyugszik 16 óra 28 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken —23 cm. (Apadó.) szAz EVE halt meg Szemere Bertalan (1812 -1869) államférfi és iró. A Tu­dományos Akadémia már 28 éves korában tagiává választot­ta. Mint az első felelős magyar kormány belügyminisztere erély­lyel törekedett sikerre vinni a márciusi forradalom céllait. A debreceni trónfosztás után mi­niszterelnök lett. Forradalmár álláspontja volt: „Forradalmat kivívni forradalmi szabályok nélkül nem lehet". Jell»mző rá. i függetlenségi harc végnapjai­ban tett öntudatos klislentése ts: „Én megtartom a miniszteri •ollat. Most n»h"®"bb itt ülni. mint megfutamodni, de ez a hötel"ssé7í" Em'"-ác)6tában írá­saival. útságctkkeivel sokat munkálkodott a magvar ügyért, As Marxszal ls kapcsolatot tar­tott. SZtNHAZ Nemzeti: Carmen. Be­mutató-bérlet. (7). Játék­szín: Koktél hatkor. Uray 1.-bérlet. (7). A francia kormány javaslata MOZIK Szabadság: Ha mondom, hogy szeretlek. (Színes olasz, fé) 4, háromnegyed 6 és 8 órakor.) Fáklya délután: Az elrabolt expresszvonat. (Színes, amerikai, 2 és 4 órakor). Fáklya este: Holdudvar. (Magyar. 8 és 8.) Ságváritelep: Keserű méz. (6). Nyugdíjas Szakmaközi Művelő­dési Otthon. Kossuth L. sgt. 53.: Próféta voltál szivem. (5 és 7). Postás Mozi: Férjhez adom a mamát. (5 és 7). A BÁBSZÍNHÁZ VASÁRNAPI MCSORA Délelőtt 11 órakor Csalavári­bérletber., délután 3 órakor bér­letszünetben: Csalavárl Csalavér. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket az I. sz. Sebészeti Kli­nika (Pécsi u. 4.) veszi fel. INSPEKCIOS ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Január 25-ig este 6 órától reg­gel 6 óráig (vasárnap nappal ls) elsősegély és néhézellés esetére ügyeletes dr. Szüts László álla­mi állatorvos. Lakása: Szeged, Párizsi krt. 45„ I. em. 3„ II. lépcsh. Telefon: 14-877. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. •I RÁDIÓ színház. 12.00 Hírek. >2.15 Strau's: A cigánybáró — részi. 13.00 A világgazdaság hírei. 13.05 Buda­pest kulturáhs nrog-amjából. 13.06 trók műhelyében. 13.31 Verbunkos muzsika 13 45 A'ko­hol . . . alkohol . '3.55 Kórus­pódium. 14.13 Néhánv perc tu­domány. 14.18 Operaérlák 14.45 Hétvégi küloolttlkai ftqve'ő 15 00 Hírek. 15.10 Csak fiataloknak. 15.55 Rádióreklám. 16.00 Hétvé­ge. . . Közben: 17.00—17.05 Hí­rek 17 39 Szimfonikus na-gver­•ery. 18.58 Hallgatóink figyelmé­be. 19 00 Esti krbrika i9 3' Nép­dalok. ctgánydalok 20.00 Papa, mami és i többlek. . . össze­állítás a S7."b'' család t8rtá->»té­ből. 22.00 Hirek 22 15 Sporthír­adó. 22.25—0.25 Táncoljunk! Köz­ben: 24.00—0.10 Hírek. Petőfi 4.30—8.05 Azonos a Kossuth Rá­dió műsorával. 9 54 Idegen nyel­vű vízielzőszolgálat. 'n.00 A hét künnvű- és tánczenei műsorai­ból. 12 00 Zenekari muzsika. 13.00 Magyar táncok egv régi meny­nyeezőn. 13.18 Bar*ók-népdalfel­dolgozások. 13.47 Vfzá'lásielentés. 14 00 Hirek 14.08 A tengeralatti titokzatosságok 14.33 Nénda'aink nyomában. 15.03 Orvosi tana­csoki 15 08 Sebestyén A"drás da­laiból. 15.19 Üi könvevk. 15.2-j Kart Richter oraoná! '6.00 Hírek. 16 05 Svéd Sándor onerettdalokat énekel. 16.25 Hivatalos észjárás. 17.00 Hangverseny a stúdióban. 17.35 Clgánvdalok Euróeébsn. 17.50 Táncdalok. 18.00 Hírek. 16.05 A póruliárt pályázó — har.gtáték komédia. '8.51 Jó éj­szakát. gyerekek I 19.00 Bizet J Carmen — opera Közben: kb. 20.00—20.'5 Esti krónika II. Kb^ 21.00—21.15 Vendégségben az új > miskolci inkőteieoen Kb 22.1)0— 22 15 A Rádió Adv-Fmlékkrtnvvo. Kb. 22.45 Csárdások. 23.00—23.25. Hírek. TÉVE 0 Párizs (AFP) A francia kormány java­solta a Biztonsági Tanács három másik állandó tagjá­nak — az Egyesült Álla­moknak, a Szovjetuniónak és Nagy-Britanniának —, hogy ENSZ-képviselőik üljenek össze a közel-keleti helyzet tanulmányozására — jelen­tette be pénteken a francia külügyminisztérium szóvi­vője. Béketiintelések Washingtonban A külügyminisztériumi szó­vivő nyilatkozata így hang­zik: „A francia kormány úgy véli, hogy a közel-keleti helyzet nyugtalanítóan sú­lyosbodik, egyáltalán nem mutatja a kívánt enyhülés jeleit. Mint a francia kor­mány legutóbb is hangsú­lyozta, az Egyesült Államok­nak, Franciaországnak, Nagy­Britanniának és a Szovjet­uniónak — a Biztonsági Ta­nács állandó tagjainak — megegyezésre kellene jut­nlok az 1967. november 22-i határozat végrehajtásának elősegítése érdekében. A négyek ezen egyetérté­sét természetesen tárgyalá­soknak és megbeszéléseknek kell megelőzniök. E tárgya­lások és megbeszélések té­mája: olyan rendezés útjá­nak egyengetése, amelyhez az érdekeltek fenntartás nél­kül csatlakozhatnak. A fran­cia kormány ezért javasolja a Biztonsági Tanács másik három állandó tagjának, hogy ENSZ-képviselőik ta­lálkozzanak és együttesen kutassák fel — az ENSZ­főtitkárral karöltve — azokat az eszközöket, amelyek ré­vén kormányaik hozzájárul­hatnának a közel-keleti igaz­ságos és tartós béke helyre­állításához". Kossuth 4.30 Hírek. 4.32 Halnaltól remié­iig.. . 5.00 Hírek 5.30 Reggeli klinika. 5.45 Falurádió 6.00 Hi­rek. 6.45 Hallgatóink figyelmébe 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Kör­zeti Időjárás. 7.30 Ül könyvek. 8 00 Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Lányok, asszonyok. 8.40 Az írnokok mezeje — operarészl. 9 24 Orvosi tanácsok. 9.29 Az elmúlt év legjobb tánczenei fel­vételeiből. IV. rész. 10.00 Hírek. 10.10 Kamarazene. 10.59 Rádió­Budapest < 9.00 Nótaszó. 0.20 Doktor Vera­Szovje. (ilm. 10.40 Gmunderű fesztivál. Fllmbeszámoló. 11.18 Kisfilmek. 15.58 Lesiklóverseny közvetítése Kttzbühelböl 16.30 A bohóc es a hold Lengyel rajzfilm. 16.35 Húsz év leg­jobb 12 magyar Játékfilmje. Kör­hinta. 18.10 Reklámműsor. 18.15 Hírek. 18.20 Remekművek titkai. 18.40 A TV-1elentl . .. 19.25 Cica­vízió. 19.35 Lapok az 1918—19-e.s forradalmak Irodalmából. 20.00 Tv-hlradó. 20.20 Szerelmi kör­hinta. Nyugatnémet film. (16 éven felülleknek!) 21.50 Tv-hlr­adó — 2. kiadás. 22.10 Vezényeli Herbert von Karaján. Belgrád 12.58 Slve menyek. 17.45 Régi akkordok 18.15 L. Lazarevlc: ..Megaranyozza ezt » nép". 19. s Időgép. 20.35 Szórakoztató zenés műsor. 21.35 Játékfilm. 23.25 Sí­versenyek. Bukarest 16.35 Gyermekeknek. 17.05 A román nyelvről. 17.30 Iskolások­nak. 18 40 A népzene szólistái 19.00 Teleenciklopédia 20.00 Hett vendégeink. 20.20 Angyal című folytatásos film. 21.15 A cirkusz világából. Veszélyben Karami kormánya 0 Beirut (UPI, MENA) Libanon kétnapos új kor­mányát súlyos válság fe­0 Washington (MTI) Richárd Nixon beiktatá­sát megelőzően az amerikai fővárosban többezer béke­harcos követeli majd. hogy az üj kormány haladékta­' lanul vessen véget a viet­nami háborúnak. Az orszá­gos mozgósítási bizottság a hét végére tüntetéseket, konferenciákat szervezett Washingtonban A bizott­ság, amely a Pentagon elle­ni emlékezetes felvonulás irányítója volt és részt vett a Demokrata Párt chicagói konferenciája elleni tünte­téseken ts, demonstrálni akarja. hogy az amerikai nép jelentős része változat­lan erővel küzd a vietnami háború ellen. Dávid Delllnger, a bizott­ság vezetője kijelentette: a tüntetések célja az lesz, hogy megmutassák: a béke­mozgalmat nem lehet félre­vezetni, vagy elhallgattatni. Dellinger ugyanakkor azt ls leszögezte, hogy a tünteté­sekkel nem kívánják megza­varni az új elnök ünnepé­lyes beiktatását, ezért a fel­vonulást egy nappal az ün­nepségek előtt tartják meg. Szombaton Washingtonban országos konferenciákat rendeznek a különböző há­borúellenes csoportok szá­mára, vasárnap pedig a bé­keharcosok tüntető menet­ben vonulnak fel azon az útvonalon, amelyen hétfőn az új elnök tiszteletére a parádéra sor kerül. A hét­fői beiktatáson a békeharco­sok az útvonal mentén el­helyezett táblákkal kíván­ják felhívni Nixon figyel­mét követeléseikre. A washingtoni hatóságok, hosszas huzavona után, en­gedélyezték a felvonulást és azt is, hogy a bizottság vasárnap este egy, a Fehér Ház közelében felállított sá­torban „ellenbeiktatási bált" rendezzen. 2 DEL-MAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1969. JANUÁR 18. K erek egy esztendőt töltött három szovjet személy kísérle­tező, egy kisméretű, her­metikusan szigetelt fül­kében, ahonnan a kül­világgal csupán video­telefonnal tartottak kap­csolatot A kutatók: a 31 éves Germán Manovcev or­vos, a 29 éves AndreJ Bozsko biológus és a 24. életévét betöltött Bo­risz Ulibisev technikus nagyszerűen viselték el a kísérlettel járó meg­próbáltatásokat. Az alapvető feladat annak megállapítása volt: van-e lehetőség ar­ra, hogy az ember her­metikusan elzárt fül­kében tartózkodjék egy éven át, ahol a víz- és az oxigénfogyasztás fel­tételeit az emberi élet­tevékenység termékei­nek (vizelet, elpárolgott nedvesség, kilehelt szén­savgáz) regenerálása út­ján. a táplálkozásét pe­dig vákumos eljárással Egy év a csend­kamrában víztelenített élelmisze­rekkel teremtik meg. A csendkamrát, amelyben a kutatók él­tek, minden lehetséges műszerrel felszerelték. Falait nyugtató tónusú színekkel festették le. „Azok az élelmisze­rek, amelyekkel a kuta­tók táplálkoztak, maxi­mális mennyiségű kaló­riát tartalmaznak, s megőrzik természetes ízüket, sőt színüket is, de tökéletesen víztelení­tettek. Az ilyen élelmi­szerek rendkívül hosz­szú ideig tárolhatók, a legroegszokottabb kö­rülmények kőzött ls" — jelentette ki az egyik el­lenőrző orvos. Kidolgozták napi mun­karendjüket: kikísérle­tezték a létfeltételek rendszereit, a víz, a le­vegő regenerálási mó­dozatait. Az egyesztendős or­vosi-műszaki kísérletek eredményeként gazdag információkra tettek szert, s mindez meg­könnyíti, hogy kutassák a földön kívüli emberi élet feltételeinek új út­jait-módjait, és lehető­. vé teszi, hogy még bo­nyolultabb ökologikus rendszert dolgozzanak ki. Az életfeltételek mindeme problémáinak megoldása nem csupán arra való. hogy előse­gítse a világűr mélyebb megismerését, hanem arra is. hogy az ember a földön jobban beren­dezhesse életét és sike­resebben fejlessze, egyebek közt az egész­ségvédelmet. nyegeti, mivel két minisz­ter lemondása után további öt miniszter lemondása vár­ható. Ketten közülük szin­tén a jobboldal „elégtelen képviseletét" hiányolják A parlamenti középtömböt képviselő három másik mi­niszer viszont kijelentette, hogy fontolóra veszik le­mondásukat, hacsak a kor­mány politikai nyilatkozatá­ba nem iktatják be a követ­kező követeléseiket: a bej­rúti répülőtér elleni táma­dásban felelősök nyilvános bírósági tárgyalása; parla­menti bizottság felállítása a támadás körülményeinek kivizsgálására; annak a tör­vénynek a hatályon kívül heyezése, amely az elnök kérésére rendkívüli hata­lommal ruházza fel a liba­noni hadsereget. Megfigyelők szerint Kara­mi nem fogadhatja el ezeket a követeléseket. Amennyiben a miniszterek valóban le­mondanak, úgy Karami szá­mára nem marad más vá­lasztás, mint új kormány megalakítása a parlament, ben képviselt pártok rész­vétele nélkül. (

Next

/
Oldalképek
Tartalom