Délmagyarország, 1969. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-17 / 13. szám
Előmelegítő szerkezet Nagy hidegben, erős fagyban a traktorvezetők sokszor előbb tüzet gyújtanak a gép alatt és csak ezután tudják beindítani a motort. A láng felmelegíti a besűrúsödött kenőanyagot Néha két óra is kell ahhoz, hogy a traktorokat el lehessen indítani. S ráadásul az. ilyen „melegítés" nemcsak időveszteséggel jár, hanem a motort is rongálja. A moszkvai Autó és Autómotor Intézet tudományos munkatársai sikeresen megoldották a traktormotorok hideg időben történő beindításának problémáját: folyadékkal működő ötletes előmelegítő szerkezetet terveztek. Amint a tapasztalat mutatta, az előmelegítő berendezés alkalmazása lehetővé teszi, hogy 40 fokos fagyban is 25—30 perc alatt beindítsák a Diesel-motort. — A gyémánt és a lasersugár. A roszlavli gyémántos zerszám gyárban felállították az első kvantumgenerátort amely a drágakövek megmunkálására szolgál. A la ser sugár a másodperc tortrésze alatt néhány mikron átmérőjű csatornát fúr a gyémántkristályba. Elektromos fúrásnál ezen a műveleten tizenhárom ember több óíán át dolgozott — A vezérkari főnök próbál. A Budapesti Nemzeti Színház társulata megkezdte Száraz György A vezérkari iőnök című drámájának próbáit. A fiatal író első színpadi művét a Tanácsköztársaság 50. évfordulójának szentelte. A darabot februári műsorrendjébe illesztette a nemzeti színház, Major Tamás a rendező, Stromfeld Aurélt Bessenyei Ferenc, Kun Béla alakját Avar István. Bőhm Vilmos szerepéi öze Lajos formálja meg. — Gemenci vadrezervátum. A Szekszárdi Idegenforgalmi Hivatal közvetítésével az idén május 11-től augusztus 20-ig ismét megtekinthetik a turista-csoportok a világhírű gemenci vadrezervátumot — Antibiotikum s rák ellen. A tokiói egyetem mikrobiológiai intézetében dolgozó dr. Hamao Umedzava által 1962-ben előállított bureomicin nevű antibiotikum hatásos eszköznek bizonyult a rák egyes fajtáinak gyógyításánál. A klinikai ellenőrzések során 145 bőrrákban szenvedő beteg közül 29 meggyógyult 45 betegnek pedig javult az állapota. A bureomictn kevésbé hatásos, ha a beteget előzőleg már radioaktív besugárzással kezelték. operacio Érdekes operációt hajtott végre Vlagyimir Vinogradov moszkvai sebész abból a célból, hogy a 160 kiló súlyú, 31 éves Jurij K. megmeneküljön a további hízástól. A sebész kiiktatta az emésztési folyamatból a páciens vékonybél-rendszerének körülbelül hatvan százalékát Ennek eredményeként Jurij K. az operáció óta eltelt húsz nap alatt 17 kilót adott le súlyából, és a betegnek mér nem kell szigorú diétát tartania. Vinogradov professzor a vékonybélrendszer szóban forgó részét nem operálta ki, csak elszigetelte, s ezzel biztosította, hogy ha Jurij K. a kívánatosnál többet veszítene súlyából, akkor ismét be lehet kapcsolni az emésztési folyamatba a kiiktatott vékonybélszakaszt. A tádzsik Jurij K. kiváló birkózó. Az utóbbi években a rendszeres sportolás ellenére egyre jobban hízott és elérte a 187 kiló súlyt: magasságának minden centimétere szerint egy kilót. Ekkor klinikai kezeléssel próbálkoztak és le ts fogyott 35 kilót, de mikor kijött a kórházból, testsúlya hamarosan ismét 160 kilogrammra emelkedett. sA/yu/ak „stressze" Ítélet az egyedülálló perben Páratlan, egyedülálló polgári per zajlott le — mint ahogy ezt lapunk ez év. január 5-i számában már megírtuk — a szegedi járásbíróságon. A szegedi Felszabadulás Vadásztársaság perelte a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalatot, valamint az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt Alföldi Kőolajfúrási Üzemét. A vadásztársaság szerint tevékenységükkel olyan nyugtalanságot idéztek elő a vadásztársasághoz tartozó területen, hogy az károsan befolyásolja a vadállomány fejlődését. Ügynevezett bányakár igényt támasztott a két vállalattal szemben, s ezt annak idején jogosnak találta első fokon a II. kerületi tanács, másodfokon pedig a városi tanács vb igazgatási osztálya. A Q ölvITIdleIn Gyakorlatias ember .Jw&Sf/f VlRUS — A tsz lemezgyárat épít. Tízmillió forintos költséggel lemezgyárat építtet SzabolcsSzatmár megyében az ófe hértói Búzakalász Termelőszövetkezet. A szövetkezeti üzem új eljárás hasznosításával mezőgazdasági hulladékokból — kukoricaszárból, gyomnövényekből, esetleg a gabonaneműek szalmájábó" — készít majd a bútor- és építőiparban használható lemezeket — Szófiában megnyílt egy filmfesztivál amelyen a szocialista országok — köztük Magyarország —, kalandfilmjeit mutatják be. két vállalat ebbe nem nyugodott bele, perre ment, amely akként dőlt el első fokon és nem jogerősen, hogy a szegedi járásbíróság mindkét államigazgatási határozatot megváltoztatta, a vadásztársaságot pedig a bányakár megtérítése iránti igényével elutasította. Fellebbezés folytán került az ügy a szegedi megyei bírósághoz. Az alperes vadásztársaság mellett szerepelt a Csongrád megyei Főügyészség fellebbézési óvása is, miszerint a vadállományban bekövetkezett kár az ingatlan használatával szoros összefüggésben van. Noha ez a károsodás szó szerinti értelmezésében nem tartozik azon fogalmak közé, amelyeket bányakár néven sorol fel az ide vonatkozó törvényes rendelkezés. A két olajos vállalattól összesen 326 ezer forint kártérítési követelése volt a Felszabadulás Vadásztársaságnak, mondván, hogy területéből 8900 holdon nyugtalanítja a nyulakat, fácánokat és más vadakat az 'örökös dübörgés és zaj. A vadak állandó szorongásban élnek, amely kedvezőtlenül befolyásoljá szaporodásukat. Ha ez így van, akkor nemcsak egy esetben, hanem visszatérően minden esztendőben ekkora összegű „bányakárt" követelhet a vadásztársaság az olajos vállalatoktól, hiszen a vadas területtel is egyező több száz holdon hosszú-hosszú időre végleges a szénhidrogén feltárása. A vadásztársaság úgy érvelt, hogy kicsit tágítani kell azt a törvényt, amely a bányakárok megtérítésérői rendelkezik, hogy beleférjen abba a vadgazdálkodást ért hátrány korrigálása is. A másodfokú bíróság akként is mérlegelte a szóbanforgó földterületet: rendeltetése mezőgazdasági művelésre szolgál-e, avagy településre alkalmas terület-e? Harmadik esetként azt is vizsgálta; a speciálisan védett területek közé tartozhat-e. Ha ilyen jellegű kár érné a védett területű Gemenci erdő vadállományát, akkor feltétlenül bányakárról lenne szó. A szóbanforgó Algyő térségű terület viszont mezőgazdasági célokat szolgál. Mellékesen esik latba, hogy azon vadgazdálkodás is folyik. Lényegében a megyei bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, éspedig jogerősen. Fellebbezésnek helye tovább nincs. A Felszabadulás Vadásztársaság nem kaphat az olajos vállaaltoktól kártérítést, am- * ért a nyulak. , fácápek és más vadak e területen szorongásban élnek. L. F. Nagypanelek Szegednek Középmagas — öt-tízszintes — lakóházak építésére alkalmas épületelemek gyártására állítják át ezekben a napokban a dunaújvárosi házgyárat. Az új lakástípusok másfél-háromszobásak lesznek. Az új típusú nagypanelek és térelemek első szállítmányát február végén indítják útnak Szegedre. (x) A kivé birodalmában — Brazília címmel előadás ma este 6 órakor a Postái Művelődési Házban. S 386 — A Magyar Nemzeti Múzeumnak úgyszólván állandó szállítói a Duna medrét kotró hajósok. A közelmúltban egyebek között egy 15. századi szépen megmunkált kardot szolgáltatott be Kákonyi János, faddi lakos, a Kotróvállalat dolgozója. — Fogadóórák az ügyészségeken. A Csongrád megyei Főügyészségen, valamint a Szeged városi és járási Ügyészségen mindennap reggel 8-tól. déli 1 óráig, szerdán 8-tól délután fél 5 óráig fogadnak panaszosokat. A Csongrád megyei főügyész minden hét szerdáján 8-tól 12-ig tartja fogadóóráit. — Vízalatti bulldózer. Japánban vízalatti bulldózert gyártottak: a berendezés, amelyet hajóról irányítanak, a kikötőkben 10 méteres mélységben és a folyók mélyén működtethető. A 80 lóerős motorral ellátott vízalatti bulldózer prototípusa sikeresen kiállta a próbát — Atomrobbantás. Az Egyesült Államok atomenergia-bizottsága bejelentette, hogy a nevadai kísérleti telepen két kis hatósugarú íöldalatti atomrobbantást hajtottak végre. — Siker a slágerpiacon. A Szerzői Jogvédő Hivatalban érdekes statisztikát állítottak össze azokról a magyar táncdalokról, amelyek az elmúlt két évben keltek el a külföldi slágerpiacokon. Üzleti könyvekben 43 eladott dalt tartanak számon. A két listavezető Szörényi Levente és Dobos Attila. Fényes Szabolcs Mindenkinek van egy álma című slágerét világjoggal vásárolta meg egy nyugati ügynökség. Holdudvar ÜJ FILMEK Gyászközlemények Mély fajdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapa, nagyapa, BARTÖK JÁNOS nyugalmazott tanító 86 éves korában elhunyt. Temetése 18-4n 10 órakor lesz a Gyevi-temetöben. A gyászoló család, Munkácsy u10. DK. 14 490. Szomorú szívvel értesítjük az ismerősöket és jó bárótokat, hogy ROVNYAN ZKV MARIA IRÉN, életének 69. évében váratlanul elhunyt. Temetése Január 17-én 11 órakor lesz a Gyevt-temető ravatalozójából. A ház lakói, Hajós u. 11. T. 2048 Megrendülten tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa és após, HAJÓS FERENC kőművesmester életének 83. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat Január 17-én 12 órakor klaérjük utolsó útjára a Dugonics-temető .-avatalozójából. A gyászoló család, Arvlz u. 97. T. 2043. Szomorú szívvel tudatluk. hogy szeretett testvérünk, nagybácsi és sógor -r> - -"tívc nyug. posta vezető főellenőr, életének 65. évében rőv'd szenvedés utan elhunvt. Temetése január 18-án 11 órakor lesz a Dugonics-temető rávetaJízőtából. A gváazoló család, Munkácsy u. 1. sz. T. 2045. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya és nagymama. MÁ" • életének 65. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése január 18-án 11.30 órakor lesz az alsóvárost temető kápolnájából. A gyászoló család, Madách u. «. T. 2038. Tudatjuk, hogy KOMLÓSI FERENC elhunyt. Temetése január 18-án 10 órakor lesz az alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család, Remény u- 38. T. 2038. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, akik szerelett halottunk, FÖ3IZS MIHÁLY temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Gyík u. 20. T. 2035. Mély fájdalommal tudatjuk, bogy szeretett feleség, édesanya, anyós és nagymama. GYENES JOZSEFNÉ Kovács Julianna, életének 65. évében hoszszú, súlyos szenvedés után elhunyt. Drága halottunk temetése január 17-én 15 órakor lesz a belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Hét. vezér u. 29. T. 2047. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, barátoknak, akik szeretett halottunk, KATONA MIHÁLY temetésén mégjelentek, részvétükkel és virágaikkal níély fátdalmunltat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Ságvári E. u. 14/b sz. T. 2030 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágábbunk. NAGY SÁNDOR nyug. főmérnök 64 éves korában rövid szenvedés után itthagyott bennünket. Örök nyugalomra helyezzük Igán a református temető ravatalozójából fél 12 órákor. A gyászoló család. T. 2352. Február l-töl MINDEN HÉTKÖZNAP oldalas lesz DélMagyarország A LAP TERJEDELME EGYHARMADDAL Nö. előfizetési dí a havi 20 lorint — Barlangfestmények Spanyo'ország északi részén az asturiai partok közeié ben barlangkutató diákok egy csoportja eddig ismeretien, feltehetően a kőkorszak ból származó barlangfestmé nyeket fedezett fel. A festményeket szakértők az alta mírai és lascauxi leietekhe* hasonlítják történelmi jelen tőségük szempontjából. A vöröz színű festékanyagga1 készült rajzok rénszarvaso kat. szarvasokat, lovakat és bölényeket ábrázolnak. A panyol Képzőművészet' Akadémia egyik professzor? szerint 12 000—20 000 évvel ezelőtt készítették őket őseink. Ha akarom, csupa képtelenség ez a film. Hihető-e például, Jiogy egy akármilyen jól kereső értelmiségi család úgy él, ahogyan a filmben látjuk: eltartott feleség, több szekrény legújabb divatú ruha Párizsból, luxusnyaraló Tihany legszebb pontján és így ti>vább. Nem hihető. Nem hihető aztán, hogy egy fiatal lány — legalábbis az a lány, akit a filmben látunk — képes lenne pusztán jellemének erejével fogvatartani ebben a balatoni luxusvillában a villa tulajdonosát, , egyébként jövendő férjének arfyját. A hibajegyzéket minden különösebb fáradtság nélkül folytathatnánk. És mégis: ezek az extrémitások a film lényege szempontjából jelentéktelenek. Mészáros Márta a Holdudvar rendezője nem egy szabályosan felépített konvencionális történetet akart elmondani, amelyben miniden részlet a hétköznapi realitásnak teljesen és tökéletesen megfelelve zajlik le, hanem egy emberi sors, egy emberi jellem és magatartás mélyebb rétegeit kutatta. Filmje azért jó, mert képes volt felébreszteni a nézőkben ennek az emberi sorsnak a tragikumát, fojtogató szépségét, összetettségét, líráját, szívszorongató komikumát és nagy összefüggéseket felvillantó nyomorúságát. Ezért mindazok a kritilák, amelyek nem ennek az myagnak a kibontását kérik számon a filmtől, hanem a hétköznapi valóság ényegtelen részeinek helyét és szerepét' úgy mérlegelik, mintha egy konvencionális műalkotásról lenne szó, elvbázottak: egész egyszerűen nem a filmről szólnakMi ez a film? Tulajdonképpen egy sajátos módon előadott monológ, vagy még pontosabban: portré egy emberről. A főalak egy aszszony. Férje, a befutott közgazdász, nemrég halt meg. Az asszony nem szerette a férjét, akiről egyébként szinte semmit sem közöl a fiim, s most döntenie kell, hogyan él majd tovább. A Holdudvar erről a döntésről ennek a döntésnek a megszületéséről, ennek a döntésnek kínjairól, szülési fájdalmairól szól, és azt mondja el, hogy bénító múltiát az asszonyfőhős magában hordja továbbra is és ezért nem tud mit kezdeM új életével. A főszerepet Törőesik Mari játssza. Alakítása Ismételt bizonyíték arra, mit már sokan tudnak, hogy Törőesik nemcsak egyszerűen jó, hanem nagy színész. Hozzá képest a többlek — Kovács Kati, Balázsovits Lajos — jelentéktelenek. Talán csak Mészáros Agj epizódalakítása mérhető hoazá. ö, Le Ha mondom, hogy szeretlek Egy fekete hajú kékszakáll — az ismert olasz slágerénekes, Tony Renis — énekli-játsza végig ezt az új, színes és szélesvásznú filmet, amelynek híre és „előzetese" már a legelső előadásra telt hazat vonzott. Hogy a tarka és mozgalmas tekercsek lepergetése után is ilyen szokatlan marad az érdeklődés? Megeshet, bár tartani lehet tőle, bogy az itáliai újdonságnak kétes híre menvén, aiáobhagy majd a jegyszerző invázió. A Ha mondom, hogy szeretlek ugyanis nem egészen az, aminek vártuk. Igaz, elandalítóan szépek a benne gyakran felhangzó dallamok — jól ismerjük már őket a rádióból —, s a fekete hajú kékszakáll íéltucaf menyasszonyában is van mit gyönyörködni, ám egy idő után fárasztóvá válik a gondosan koncentrált szépség. Észrevesszük, hogy az egész film „csinálva" van: egyetlen melódiára fűzték fel a történet könynyen halványuló gyöngyöcskéit Giorgo Bianchi, a rendező, persze, nem is igen akart mást. Célja csupán az volt, hogy ismét jól „eladja" a szívesen hallott muzsikát, néhány ismertebb olasz énekes segítségével. Es ez többé-kevésbé sikerült is neki. Látványos | kasszafilmet csinált A. Lk PÉNTEK, 1969. JANTTAR 17. DEL-MAGYARORSZÁG 5