Délmagyarország, 1969. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-16 / 12. szám

Több csípős paprika Szerződés hetven gazdasággal A Szegedi Paprikafeldolgo­zó Vállalat termeltetési osz­tályán befejezéshez közeled­nek a szerződéskötések. Sok közös gazdaság — mint pél­dául a szegedi Üj Élet és a Móra Ferenc, a kiskundo­rozsmai József Attila, a rösz­kei Petőfi Tsz — növeli a területet A tájkörzetben mintegy hetven szövetkezet kötött szerződést, s az ültet­vények előreláthatólag nyolc­ezer holdat tesznek majd ki. Csongrád megyére ennek ki­lencven százaléka esik, a többi Békés megye orosházi, mezőkovácsházi és szarvasi járására. A legnagyobb ter­melő a szegedi Üj Élet Tsz, ahol a közös és a háztáji föl­deken hétszáz holdat kap a fűszernövény. A piaci, kereskedelmi igé­nyekhez igazodva az idén kö­rülbelül tíz százalékkal több csípős paprikát termelnek mint a múlt évben. Ennek magyarázata az, hogy a csí­pős paprikával fűszerezett szalámi, halászlé, s egyéb szegedi specialitások, ételek iránt növekszik az érdeklő­dés, nagyobb a kereslet. A csípős paprika hazája az ősi, hagyományos termő táj, a szegedi járás homokvidéke, főleg Rúzsa, Mórahalom, Zá­kányszék, Pusztamérges és környéke. Az egyik gazda­ságban huszonöt holdon új, a Dél-alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet kutatói ál­tal nemesített fajtát is ter­melnek. Az Országos Vetőmag Fel­ügyelőségnél most folynak a csíráztatási próbák. Amint ezzel készen lesznek, utána január végén megkezdődik és február végére befejező­dik a vetőmag kiszállítása a termelőszövetkezetekhez. Tuz pusztított Az amerikai hajón 25 ember meghalt, 85 megsebesült Huszonöt halott, 85 sebe- szarendelésére azután került sült, 15 elpusztult gép — ez sor, hogy Magyarország az Enterprise amerikai re- ENSZ-megbízottja nyilváno­pülőgép-anyahajón kedden san utalt arra: az Enterprise kiütött tűzvész ideiglenes visszarendelése jobb légkört mérlege. A 85 000 tonnás teremtene az elfogott Pueb­úszó repülőtér lóval kapcsolatos tárgyalá­sokhoz. PearI Harbonr közelében A repülőgép-anyahaj6 ka­gyulladt ki pítánya, a 46 éves Kent Lee kedden este, amikor egy a haíó megérkezése után landoló repülőgépből kizu- tartott sajtóértekezleten kije­hanó bomba felrobbant Az lentette, hogy első detonációt még 11 kö­vette a világ legnagyobb ha­dihajójának fedélzetén. Habár az oltás azonnal megkezdődött, a károk igen súlyosak. A jelentések sze­rint csupán a legénység helyt­állásának tulajdonítható, hogy nem következett be még súlyosabb szerencsét­lenség. Az Enterprise a negyedik amerikai repülőgép-anyaha­mtntegy 60 méteres szaka- jó, amelynek fedélzetén a szon, a repülőgép-anyahajó vietnami háború kezdete óta hátsó részén mindent el- tűz ütött ki. 1966. október pusztítottak a lángok és a 26-án a Tonkini-öbölben az robbanások. Orsanky gyulladt ki, 54 em­Az első robbanás helyi idő ber halt me& Kilenc nappal szerint reggel 8 óra 19 perc- később a Franklin Roosevelt kor következett be és a tü- repülőgép-anyahajó tűzvé­zet 11 óra 40 perckor sike- szében 8 ember pusztult éL rült csak megfékezni. Meg- 1967. július 29-én a Torres­sem,n]ifü]t( 9 Pha"ton? tip"- tal repülőgép-anyahajó fe­su lokhajtásos vadaszbombá- , ' zó, amely az amerikai fegy- delzetén pusztított az eddigi veres erők legkorszerűbb és legsúlyosabb tűzvész: 132 legdrágább gépei közé tar- ember halt meg. (MTI) tozik, továbbá 6 A—7 Cor­sair gép és egy A—3 típusú vadászgép. Az Enterprise nukleáris hajtóműve érintet­len maradt. Az amerikai flotta büsz­kesége Honolulutól mintegy 120 kilométerre vett részt egy haditengerészeti gya­korlaton .amikor bekövetke­zett a szerencsétlenség. A tervek szerint a repülőgép­anyahajó nem sokkal később indult volna a vietnami partok felé, hogy gépeivel ismét bekap­csolódjék a háborúba. A tűz miatt most visszatért Pearl Harborba ós — mint a Reu­ter megjegyzi — ez volt tör­ténetének legcsendesebb fo­gadtatása. A sebesülteket már előzőleg helikopterrel kórházba szállították — so­kat közülük valószínűleg to­vább visznek az Egyesült Ál­lamokba, egy texasi katonai kórházba. Az Enterprise 1968 január­jában megjelent a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság partjai közelében, mi­után a KNDK parti vizein elfogták a Puebló amerikai kémhajót. Február 6-án az atommeghajtású repülőgép­anyahajót visszavonták a tér­ségből. A Reuter emlékeztet arra, hogy az Enterprise visz­SPORT SOROKBÁN Szegeden az év első hó­napjában a vívók és a kézi­labdások bonyolítják le a leg­nagyobb műsort.' Vasárnap, január 19-én már a negye­dik vívóverseny lesz: a Csongrád megyei szövetség III. osztályú női versenyt rendez a Gutenberg utcai is­kola tornatermében. A kézi­labdásoknál szombaton és vasárnap most kerül sor a te­rembajnokság hatodik for­dulójára. * Budapesten, az MLSZ-ben most tárgyalják Salánki Ist­vánnak, a Szegedi VSE lab­darúgó-játékosának fegyelmi ügyét, az MTK-hoz történő átigazolás kapcsán. A bizott­ság még nem hozott határo­zatot. A végső ítélet nyilvá­nosságra hozatala valószínű­leg ezen a héten megtörté­nik. • A Szegedi VSE birkózó­szakosztályába minden ked­den, csütörtökön és pénteken délután 5 órától a Vasutas­stadion tornatermében le­het jelentkezni. Már nyolc­éves fiúk is jelentkezhetnek. Mérlegen a kosárlabda Á nők a férfiak előtt Liebmann Béla felvétele Az egyetemi női csapat játékosai. Alinak (halról Jobbra): Izing, Pesti, Vlgh, Reményi, Szénásl, Mikuska, Istók, guggolnak: Schmidtné. Dánáthy, Kr&jkó. Bartal É. Dicséret illeti a SZEOL SC biztosan szerezték meg a miatt ne jelenjenek meg já­NB Il-es női kosárlabda középhelyezést, a hatodik tékosok a mérkőzésen. , helyet. Az NB II-be való vissza­Az együttes tagjai közül a jutás, ha a csapat tagjai legeredményesebb játékos, s rendszeresen edzenek, nem egyben a legszorgalmasabb, jelenthet problémát. Annak a csapatkapitány, Vígh ellenére, hogy Hézső beje­Aranka volt. A támadások- lentette távozását a SZEOL nál a center pozícióban SC-hez, Kovács Gábor és To­. , . , . ... . ,, —, „ szerezte pontjai többségét, rök György pedig a vissza­« Komlóiak tíz nyomta bélyegét a vizsgák- Schmidt József né mint be- vonulás gondolatával foglal­csapatát: a lányok dereka­san küzdöttek és a táblázat középső helyén végeztek. * , , .. . ,, _ Pedig nehezen kezdődött A komlói labdarugók Lan- az évad A téli alapozás tos Mihály edző irányításával után megérkezett a vizsga­a bányászvárosban végzik a id6szak. A vidékiek haza­kozos gyakorlásokat Az NB utaztak, s mindenkire T hrt viooootnm' Ír cím 1 m o rn ' új játékossal frissítették fel gárdájukat, s közöttük né­hány ismert labdarúgó is található. Így Erdősi, a Bp. Honvéd kapusa, Makrai, a játékosa és Merczel, a győ­riek csatára került új kör­nyezetbe, további hét játékos — akik közül hat csatár — készülő­dik a bajnokságra. kőzik. Befejezésül kél nem ép­pen kedvező hírt kell el­mondani. Heiszig József munkahelyi elfoglaltsága miatt megválik a Postástól, s ugyancsak lemondott az edzői teendők végzéséről A rugós rúdugró kai járó izgalom. A kiesett dobó játékos volt eredmé­napok miatt hullámzóvá vált nyes. Mikuska az irányítás­a teljesítmény. Szerencsére ban vette ki részét. Remé­a nyári alapozás már job- nyi, Izing és Szénási a vé­ban sikerült. Együtt volt a dekezésben tűntek ki. Vasas tehetseges középpályás csapat mire megkezdődött a Az új évadra három játé­szezon. Hét győzelem jelen- kos átigazolásával a csapat _ tette, hogy az ifjúsági játé- erősödik. Szentirmai Éva Ezenkívül" még kosok is „beértek" (Bartal, Kiskunfélegyházáról, Pajzs Halász János, a SZEOL SC Bánáthy, Krajkó). Megerő- Gabriella Nagykanizsáról, NB Il-es női csapatának ed­södött a csapat Mikuska Salamon Eszter Pécsről ke- zője. Máriával is, aki jó irányító rül a csapathoz. H. B. játékosnak bizonyult. így A g^ged! Postás NB n_ TtlNK" es férficsapatának szereplé- HOGYAN TIPPELJÜNK, séről már a kiesés körűimé- Ataianta <n.>— Roma (6.) 1 x nyeivel kapcsolatban beszá- L^T^v^^ (t> 1 moltunk. Kiegészítésül csu- Napon (io.)— Miian <3.) x 2 pán annyit: függetlenül at- L^oV^r&tfV) * tói, hogy a megyei bajnok- Torino (14.)-Varese (12.) xl Ságban játszik most a csa- Catania (10.)—Reggina (7.) 1 nat a fenntartó eevesület- Como (6->—Perugia (12.) X P , ' , , i?:gí® " Lecco (14.)-Catanzaro (13.) 1 nek többet kell torodme a Mantova (20.)— Padova (17.) 1 x szakosztállyal. Nem szabad Monza <i6.)— Foggia (5.) 2 1 előfordulnia olyannak, hogy AC ResBÍana gÚ^-Oenox (4.) x munkahelyi elfoglaltság Spai (is.)— cesena (is—X9.) 1 Á megyei labdarúgó­bajnokság sorsolása TAVASZI IDÉNY vn. forduló (V. 11.): Csongrád —Sz. Építők, ApAtfa-.va—Kiste­I. forduló (III. 30.): Dorozsma ]ek. sz. Kender—Szűrei?, Szen­—Szegedi Spartacus, Apátfalvi tes—Sz. Postás. Sz. Spartacus— SK—Szentesi Kinizsi, Szegedi Alsóváros. Dorozsma—M. Soar­Kender—Szegedi Épitők. Sző- tacus. Mindszent—II. Metripond. regi RVSC—Szegedi Postás. Kis­teleki TE—Szeged Alsóvárosi vili. forduld (V. 18.): Sz. Ken­MÁV. Makói Spartacus—Hortme- der—Csongrád. Szöieg-Apátfal­zővásárhelyi Metripond (a H. va. Kistelek—Dorozsma. Alsóvá­Vasas SK úl neve). Csongrádi ros—Szentes. H. Metripond—Sz. SC (a tavalyi Csongrádi Petőfi Spartacus, M. Spartacus—Mind­ül neve)—Mindszenti Tiszavi- szent, Sz. Pcwtás—Sz. Építők, rág Tsz SK. IX. forduló (V. 25.): Csongrád II forduló (IV. 8.): Alsóváros— —Sz. Postás, Apátfalva—Sz. Ken­Srőreg. H Metripond-Kistelek, der. Sz. Építők—Alsóváros. M. Spartacus—Csongrád. Sz. Mindszent—Kistelek, Sz. Sparta­Postás—Sz. Kender. Sz. poftők— Apátfalva, Szentes—Dorozsma, Sz Spartacus—Mindszent. Egy anya A világrekordok könyvéből Nemrégiben jelent meg I.ondonban a „Világrekor­dok könyve" 15. kiadása, amely a legfurcsább statisz­tikai adatokat közli. A 350 oldalas könyv csak úgy hemzseg az olyan re­kordoktól, mint — a leg­magasabb, a legjobb vagy legapróbb emberi lény, vagy a világ leghosszabb teher­vonata, vagy a bolygónkon legritkábban használt szó. Ami az emberi lényeket illeti, a legmagasabb — „megdönthetetlen bizonyíté­kok szerint" — bizonyos Róbert Pirshing Wodlov volt, született 1918-ban az Illionis állambeli Altonában: 272 centiméter magas volt, amikor 32 esztendős korá­ban meghalt. A legkisebb emberi lény Lauline Masters, vagyis „Pauline hercegnő" volt. Amikor 1894-ben, 18 éves korában elhunyt, mindössze 58,9 centiméter magas volt. A legsúlyosabb ember az 1926-ban Illionisban szüle­tett Róbert Earl Huse volt; halála előtt (1958) elérte a 484,9 kilogrammot. Kopor­só céljára átalakított zongo­rában temették el, amelyet daruval bocsátottak le a sír­ba. Ami a legmasabb kort il­leti, maga a könyv is kér­kedik és hangsúlyozza, hogy nincsen az adatoknak egyet­len kategróiája sem, ame­lyet ennyire elködösítene a „hiúság", az önámítás. a pontatlanság és tudatos fél­revezetés. Bár nagyon sok állítás szól amellett, hogy Ázsiában érik meg az embe­rek a legmagasabb kort. a szerzők legjobb tudomása szerint a világ legöregebb embere egy kanadai sors­jegyárus volt, bizonyos Pi­124 napig élt — 1801. július 15-től 1914. november 16-ig. A gyermekáldás rekord­ját a moszkvai Fjodor Va­sziljev felesége állította fel, aki 1816-tól 1872-ig élt. 69 gyermeket hozott világra, közöttük 16 ikerpárt, hét íz­ben voltak hármasikrei és négy ízben négyes ikrei. A világ leghosszabb vo­nata 1957. november 15-én ment Nyugat-Virgíniából Ohio államba. Az 500 va­gonból álló szerelvény sze­net szállított. A világ legnagyobb légi­forgalmi társasága a szovjet „Aeroflot", amely kb. két­ezer repülőgéppel rendelke­zik és tavaly 53 millió utast szállított. Meglehetősen sok a re­kord az ételek területén is. A legnagyobb étel, amelyet valaha is készítettek egy beduin esküvő alkalmából erre Joubert, aki 113 évig és megsütött teve volt. cus—M. Spartacus. Szőreg, Szentes—H. Dorozsma— Metripond. m. forduló (TV. 13.): Dorozs- X ,or<""6 ÍVT" *>: Apátfalva ma—Sz. Epitök. Apátfalva—Sz. —Csongrád. Sz. Kender—Dorozs­Postás, Sz. Kender—Alsóváros. ma Szőreg—Mindszent. Kistelek Szőreg—H. Metripond. Kistelek _ e——... o. -M. Spartacus. Mindszent- ~Sz Spartacus, Alsóváros-Sz. •szentes, Csongrád—Sz. Sparta- Postás, H. Metripond—Sz. Épí­tők. M. Spartacus—Szentes. IV. forduló (IV. 20.): Kistelek— XI. forduló (VI. 8.): Dorozsma Csongrád. M; Spartacus—Szőreg. —Apátfalva. Szentes—Kistelek. H. Metripond—Sz. Kender. Al- sz. Építők—M. Spartacus. Mind­söváros—Apátfalva, sz. Postás— szent—Sz. Kender. Sz. Spartacus Dorozsma. Sz. Építők- Mind- —Szőreg. Csongrád—Alsóváros, szent. Szentes—Sz. Spartacus. sz. Postás—H. Metripond. V. forduló (IV. 27.): Apátfalva XII. rorduió (VI. 15.): H. Met­—H. Metripond, Sz. Kender—M. ripond—Alsóváros. Dorozsma— Spartacus, Szőreg—Kisie'ek, Sz. Csongrád, Sz. Kender—Sz. Spar­Spartacus—Sz. Építők. Dorozsma tacus. Szőreg—Szentes. Kistelek —Alsóváros. Mindszent—Sz. Pos- —Sz. Építők, M. Spartacus—Sz. tás, Csongrád—Sz. Kinizsi. Postás. Apátfalva—Mindszent. VI. forduló (V. 4.): szőreg— Xm. forduló (VI. 22.): Gsong­Csongrád, Kistelek--Sz Kender, rád—H. Metripond. Szentes—Sz. Sz. Épitők—Szentes. H. Metri- Kender, Sz. Éoitők—Szőreg, pond—Dorozsma. M Spartacus— Mindszent—Dorozsma. Sz. Spar­Arátfalva, Sz. Postás—Sz. Spar- tacus—Apátfalva. Alsóváros—M. tacus, Alsóváros - Mindszent. Spartacus. Sz. postás—Kistelek. DEL-MAGYARORSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács napi­lapja. - Főszerkesztő: F. Nagy István. Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útla 10 Telefon: 13-535. 13-003 - Felelős kiadó: Kovács László - A lapot nyomja: a Szegedi Nyomda Szeged Balcsy Zsilinszky u 28 (Index 29 053). Előfizetési díj egy bónapda 18 forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom