Délmagyarország, 1969. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-15 / 11. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! DÉL-MWARORSW A MAGYAR SZOCI IALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 59. évfolyam, 11. szám Ara: 70 fillér Szerda, 1969. január 15. Kfjúkommunisták a hősök nyomában Országszerte a megyei, Bu- területi elődöntőkre, amelye­dapesten pedig a kerületi ket február 15 és március 2 A Szojuz a világűrben A szovjet űrhajó pilótája V. Satalov alezredes — Kozmovizió-riport az űrből Kedden, magyar idő sze­rint 8 óra 39 perckor egy nagyteljesítményű hordozó­rakéta segítségével a Szov­jetunióban földkörüli pályára juttatták a Szojuz—4 jelzésű űrhajót A Szovjetunióban milliók és milliók kapcsolták be érdeklődéssel tv-készülé­küket, amikor hírül vették, hogy a Szovjetunió újabb űr­hajót bocsátott fel emberrel. A képernyőn megjelent a hatalmas rakéta, majd rob­banásszerű hang hallatszott: a Szojuz—4 elindult Vla­gyimir Satalov űrpilóta al­ezredessel útjára, hogy végrehajtsa felelősség­teljes programját. A rakéta már csak apró pontként látszott sztáni égbolton, televíziós kamera újból az űrkabint mutatta. Az űrpi­lóta jelezte, hogy „vette" a „földiek" szerencsekívánatait, ^ minri^f^nHl^; az összes berendezések kifő­zotte, hogy minden rendben ^tal;inul működnek. Meg­Vlagyimir Satalov a kazah- a Szojuz—4 felbocsátása előtt amikor a olyan hétköznapi természe­tességgel végze feladatait, mintha csak a földön volna. Satalov hangsúlyozta, hogy van, közérzete kitűnő, jól bírja a túlnyomást a Szojuz —4 programja az előre meg­állapított ütemterv szerint valósul meg. A Szojuz—4 pá gástalanul működnek. Meg­ígérte továbbá a tv-nézők­nek. hogy a kozmovízió kö­vetkező adásaiban bemutat­ja az űrhajó más fülkéit is. Vlagyimir Satalov alezre­lyájának adatai megközelítik —fö rz előre kiszámított adató- öes'..akl egy nonappal•eze­ka*:, keringési idő 88.25 perc. a Föld felületétől számított legnagyobb eltávolodás 255 töltötte be 41. életévét, 1963 januárjában került az űrha­jások egységéhez. Ebben az időben Valerij Bikovszkij és eredménye az volt, hogy ki­dolgozta az űrhajóval való többszöri manőverezés folya­matait a különböző tájékozó­dási és irányító rendszerek segítségével. Az 1969-es esztendő rend­kívül mozgalmas hetekkel kezdődött a szovjet űrkuta­tás számára. Január első két hetében két bolygóközi auto­matikus űrállomást bocsátot­tak fel a Vénusz irányába, amelyek májusban érik el céljukat. Kedden pedig fel­bocsátották a Szojuz—4 űr­hajót, amelynek híre pillana­tok alatt bejárat az egész vi­lágot Az amerikai hírügynöksé­gek gyorshírben számoltak be az új szovjet űrsikerről. Az AP rámutat arra a kö­vetkezetességre, amely a szovjet űrkutatási program teljesítésében tapasztal­ható. majd hangsúlyozza, hogy há­rom hónap sem telt el Bere­govoj űrrepülése óta. A francia rádió ismertette az űrhajó pályaadatait és kiemelte, hogy Satalov köz­érzete kitűnő. Japánban a tv. a rádió­állomások és a hírügynöksé­gek ismertették az új szovjet űrhajó felbocsátásnak hírét. lodás 173 kilométer, a pálya síkjának az Egyenlítő síkja lődött útjára a Vosztok—5, , . ,.,, C1 - . illetve a Vosztok—6 űrhajó- t— J­yal bezárt hajlásszöge 51 fok k amelyeket ugyanazon év ár 15-én 4 óra 12 percig 40 perc. - - — A Szojuz—4 űrhajó janu­ár 14-én, moszkvai idő sze­rint 18 óra 16 perctől janu­a xlr+á r. v,„:a júliusában bocsátottak fel. szovjet területről végzett rá­Miután az űrhajó felszállt Satnlov vo,t a tartalék űr- dióvétel zónáién kívül re­és rátért pályájára, bizton­ságos rádiókapcsolatot létesí­tettek Satalov alezredes űr­pilótával. Satalov volt a tartalék űr­pilóta 1968 októberében Ge­dióvétel zónáján kívül re pült. Satalov, az űrhajó pi­Satalov jelentette, hogy a felszállást és a pályára té­rést jól elviselte, az űr­hajó berendezései kifogás­talanul működnek. Az űrhajó pályára térése után kapott közlések szerint Satalov megkezdte űrrepülési programjának teljesítését. Kézi berendezés segítségével elvégezte az űrhajó tájolását a Napra. Satalov kitűnően érzi magát Az űtja során létesített rádiókapcsolatok útján küldött jelentése, vala- jához került mint a telemetrikus mérések ügyelő lett adatai szerint az űrhajó be­rendezései kifogástalanul orgij Beregovoj négynapos lótája január 14-én 20 órá­Föld-körüli űrrepülése ide- tói január 15-én 3 óráig al­jén. vással töltötte idejét Satalov 1953-ban kezdte A szovjet űrprogram ter­meg tanulmányait a moszk- mészetesen a „szigorúan bi­vai katonai repülőakadémi- zalmas" dolgok témaköréhez án, s ugyanebben az évben tartozik, a lelkes moszkvai­az SZKP tagja lett Az aka- ak körében azonban nyalt démia elvégzése után először titok, hogy Satalov nem Ga­repülőraj-parancsnok, majd garin, még csak nem is Be­egy vadászrepülőezred pa- regovoj bravúrját fogja rancsnokhelyettese lett A katonai repülők körében alapos tudásával és erős akaratával szerzett tekin­télyt Mielőtt az űrhajósok csoport­pilóta-főfel­Satalov az észak-kazah­sztáni Petropavlovszk vá­megismételni. aláírja az atomsorompo­szerződést Az olasz kormány, amely szeptemberben meghatáro­zatlan időre elhalasztotta az atomsorompó-szerződés alá­írását, megváltoztatta nézetét és úgy határozott hogy ja­nuár folyamán aláírja a szer­ződést döntőkhöz érkezett a KISZ Központi Bizottsága Hősök nyomában című vetélkedője. Ifjúkommunisták ezrei ne­veztek be a magyar kommu­nista mozgalom és a Tanács­köztársaság 50. évfordulójá­nak jegyében meghirdetett versenyekre, amely a fél év­százados jubileumokat kö­szöntő eseménysorozat része­ként a nagy elődök életének, harcainak alapos megismeré­sére szólította a fiatalokat A különböző ifjúsági közös­ségek, oktatási körök, klu­bok, szakkörök, művészeti csoportok, brigádok képvise­letében öttagú csapatok mé­rik össze tudásukat s adnak számot felkészültségükről. Február közepén zárul a megyei döntők sorozata. Va­lamennyi országrészből a két legjobb csapat jut tovább a között rendeznek meg. Szom­bathelyen Győr-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megye, va­lamint a határőrség. Szege­den Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Szolnok megye, továbbá a karhatalom, Szek­szárdon Baranya, Fejér, So­mogy és Tolna megye, Ceg­léden Heves, Komárom, Nóg­rád és Pest megye, Debre­cenben Borsod, Hajdú és Szabolcs megye, Budapesten pedig a kerületek képviselői küzdenek a honvédség ver­senyzőivel a győzelemért amely egyben azt is jelenti, hogy ott lehetnek az orszá­gos döntőben. A Hősök nyomában című vetélkedő záróeseményére a forradalmi ifjúsági napok időszakában kerül sor. Az or­szágos döntőt a televízió is közvetíti. Ujabb roham Can Tho ellen Hanoi reagálása a svéd lépésre Mint lapunk tegnapi szá- állapítása tökéletesen egybe­mában közöltük, a DNFF vág a nyugati kommentáto­erői hétfőn nagysikerű tárna- rok véleményével. A Nanh dást hajtottak végre az ame- Dan szerint nehéz volna még rikaiak egyik legjobban őr- megállapítani, melyik tőkés zött dél-vietnami bázisa, a ország követi elsőnek a svéd Can Tho-i repülőtér ellen, példát, de bizonyos érdekes Tizennyolc katonai helikon- tényekre emlékeztet: a VDK tert megsemmisítettek, illet- prágai, illetőleg budapesti ve megrongáltak, az okozott nagykövete tavaly „informa­kár legalább ötmillió dollár, tív úton járt Rómában és Alig röpítették világgá a hírt Bécsben". Ezenkívül Svájc és a távirati irodák, máris meg- Norvégia ugyancsak tájéko­ismételhették: keddre virra- zódó látogatásra küldte Ha­dóra a szabadságharcosok noiba pekingi diplomáciai újabb, hasonló csapást mér- képviselőjét tek Can Tho-ra. A nemzetközi diplomáciá­ban tovább gyűrűzik annak a svéd bejelentésnek a híre, amely szerint Stockholm el­ismerte a Vietnami Demok­ratikus Köztársaságot. Most megérkezett a legérdekel­tebb, Hanoi reagálása is. A Nanh Dan című lap első ol­dalán kommentálja a fontos eseményt. Emlékeztet arra, hogy a svéd nép és kormá­nya az utóbbi időben mind hatékonyabban állt ki a vi­etnami nép igazságos ügye mellett, ami komoly politi­kai segítséget jelentett. A svéd lépés kezdete lehet egy olyan diplomáciai-politikai folyamatnak, amely több más, az amerikaiak vietnami agresszióját elítélő kormányt is magával ragadhat — hang­súlyozza a lap és ez a meg­Finn küldöttség hazánkban Finn kereskedelmi delegá­ció érkezett kedden este hi­vatalos látogatásra Budapest­re Olavi Salonen volt ipar­és kereskedelemügyi minisz­ter, a Finn—Magyar Keres­kedelmi Egyesület elnöke ve­zetésével. A delegáció rész­vételével rendezik meg szer­dán a Magyar Kereskedelmi Kamara finn tagozatának évi közgyűlését Oimo síko A közlekedés első számú ellensége az ólmos eső. Or­szágszerte nehézségeket oko­zott a közlekedésben. Buda­pesten a keddre virradó éj­jel 87 szórókocsi hintette a főközlekedési utakra a só­zott homokot A Fővárosi Köztisztasági Hivatal dolgo­zói reggelig 1700 köbméter sózott homokot terítettek szét, néhány hegyi útvonalra ssag működnek. Az űrhajós álla- rosban született vasutas csa­potát és tevékenységét te- Iádból. Két éves volt, amikor levízió útján figyelemmel kí- családja Leningrádba költö­sérik. Az űrhajóról a Földre zött, apja. a 78 éves Ale­xandr Satalov és édesanyja, a 68 éves Zoja Satalova most is ebben a városban élnek nyugdíjasokként. Az űrpilóta felesége — Muza Ionova — kandidátus, a mezőgazdaság­ügyi minisztériumban dolgo­zik. Két gyermekük van: a 16 éves Igor és a 10 éves Jelena. A Szojuz—4 űrhajó felbo­csátása alkalmából Oleg Ga­zenko, a Szovjetunió Tudo­mányos Akadémiájának le­velező tagja nyilatkozatában hangsúlyozta: a Szovjetunió legújabb űreseménye. amely újabb lépés a világűr meg­hódításában, folytatása, de nem ismétlése a korábbi programoknak. Minden ilyen kísérlet — húzta alá a neves tudós — újf vagy tökéletesített beren­dezés kipróbálásával jár együtt Satalov startja két és fél hónappal követte Beregovoj négynapos ürrepülését. Bere­govoj útjának legfontosabb érkező képek jó minőségűek. A szovjet televízió folya­matosan sugároz riportokat a Szojuz—4 fedélzetéről. A legutóbbi adásban Vlagyimir Satalov alezredes űrriDorter­ként mutatkozott be. Elmon­dotta, hogy az űrkabinban egy. a le­szálló kabinban két tv­kamera van (az egyik hor­dozható) és két kamarát helyeztek el az űrhajó kül­ső falán is. Ez utóbbiak segítségével be lehet mutatni a Földet és al­kalmazni lehet a Szojuz:—4 térben való orientálására is. Satalov elmondotta, hogy a pályára-vezérlés idején jól viselte el a túlnyomást és azóta már hozzászokott a súlytalanság állapotához is, jó étvágyai megebédelt, köz­érzete kiváló. Ezt egyébként megerősítette a milliók által nézett tv-kép ls. Az űrpilóta nemcsak egészségesnek, ha­nem vidámnak is látszik, és Lesz elég hűtőgép, olajkály ha és gáztűzhely Az 1969-es terv megalapo­zó számításai szerint a kis­kereskedelmi forgalom idén 5—6 százalékkal emel­nemcsak a hazai, hanem a tása majdnem me^cétszere­külföldi igény is növekszik, ződik, hazai forgalomba az a hűtőgépgyár 30 százalék- azonban csak a tavalyival kai növeli termelését az azonos mennyiség, 37 000 kedlk, ennél azonban vár- idén. Kétszázezer háztartási hatóan nagyobb mértékben nő a kereslet a tartós fo­gyasztási cikkek iránt. Gép­ipari közszükségleti cikkek­ből jó 10 százalékkal több kerül forgalomba, mint ta­valy. A kohó- és gépipar a lakosság részére mintegy hatmilliárd forint értékű tartós fogyasztási cikket gyárt az idén, s a termékek nagy többségéből most már ki tudják elégíteni a szük­ségleteket. A hiánycikkek mintegy köre a gépipari fogyasztási rényt. termékek 3—4 százalékára szűkül. Az üzemek tervei nyire szoros összhangban vannak az országos elképze­lésekkel. Figyelembe véve. hűtőszekrényt gyárt, ebből 150 ezret hazai célokra, 30 ezerrel többet, mint tavaly. A gyár lényegesen bővíti a kerül, a többit exportálják. Kedvező fordulat követke­zett be a gázkészülékek gyártásában. A Zománcipari Művek salgótarjáni üzeme választékot. Az eddigi 50, az idén már 150 ezret ké­125, 150, 175 litereseken kí- szít. Most már nem hiány­vül a 100, a 120, a 200, a cikk az olajkályha sem, 210 és a 230 literes hűtő- amelyet néhány évvel ez­szekrényekből is nagyobb előtt még csak szakszerveze­tételeket hoz forgalomba. A ti utalványra lehetett kap­választék további bővítését ni. A mechanikai művek jelenti, hogy a kereskede- Marcaliben új üzemet léte­lem külföldről is behoz sített, amelynek segílségé­50 000 hűtőszek- vei a tavalyi 150 ezerrel szemben az idén már 180 000 A Hajdúsági Iparművek olajkályhát készít. A válla­kereken 400 000 háztartási lat különféle kedvezménye­gépet, mosógépet, porszívót, ket Is nyújt vásárlóinak: az centrifugát, villanybojlert, olajkályhákat házhoz 3zállít­bocsát ki az idén. Az elekt- ja, a garanciális időt pedig hogy például hűtőgépekből romos íorróvíztároló gyár- kétévre emelte. valóságos homokszőnyeget húztak. Ennek ellenére a helyzet a hajnali órákban rendkívül súlyos volt Hat óráig gyakorlatilag állt a for­galom a hegyi vonalakon. Reggel 9 órára teljesen hely­reállt egész Budapest terüle­tén a közlekedési rend. A KPM hóügyeletén ked­den közölték, hogy az éjsza­kai órákban az ólmos eső szinte az egész országban jég­páncélt húzott az ország­utakra. A közúti járőrszol­gálati kocsik egész éjjel szór­ták az úttesteket, munkájuk­nak azonban csak akkor volt látszata, amikor megszűnt az ólmos eső. 527 szórókocsi dol­gozott, de magnéziumklorid­dal és sóval is permetezték az utakat Virág­karnevál A debreceni városi tanács 1969-ben is megrendezi — immár negyedik alkalommal — az országos virágkarne­vált. A szervező bizottság idegenforgalmi szakembere­ket is bevont az előkészí­tő munkába, mert a kar­neválra külföldi részvevő­ket és vendégeket is meg­hívnak. A múlt évben 22 intézmény, vállalat illetve iskola vett részt a virágok színes kavalkádján, s az idén még több részvevőre számítanak. Ezért a Debre­ceni Kertészeti Vállalat a felvonuló virágkocsik díszí­tésére 2,5 millió szál virá­got — a tavalyinál félmil­lióval többet — termeltet i

Next

/
Oldalképek
Tartalom